Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)
1935-01-27 / 23. (3575.) szám
1935 január 27, vasárnap. 5 írja: Mára! Sándor 11. Egy reggel, megérkezett a Sohwarzwaldból Klein, a fordító, két kutyával, egy kövér fiatal magyar emigráns íróval, aki állandó világfájdal- mas sértődöttséggel nézett körül, s barátnőjével, azzal az osztrák grófnővel, aki amerikai Írók müveit fordította németre, s később maga is a baloldali „mozgalmi” német irodalom egyik (tevékeny munkásnöje lett. A pályaudvaron vártam őket. Bevonulásunk Frankfurtban fel 'tűnést keltett. A kutyákkal sok baj volt, a penzióban, ahová érkezésük napján szálltak, nem tűrték meg őket, s ezért átadtam nekik később lakásomat; akkor már jóideje elköltöztem a 'szadista szabótól, az Eschersheimer Land- étrassen, közel a laphoz, s egy Ríitten und Löning cimii kiadó tőszomszédságában bérel tem háromezobás, szép, világos' szállást. Egy villa első emeletét laktam egyedül, s nagyon tetszett nekem ez a fényűző berendezkedés. Miikor aztán Kiérnék összevesztek világnézeti és kutyanevelési ellentétek miatt a frankfurti penziósokkal, beköltöztek hozzám, 6 én felmentem a villa második emeletére, egy padlásszobába.. így éltünk, a külföldön összeakadt idegenek sorsközösségében, s állandó sértődöttségben. Különösen Klein sértődött meg gyakran és szívesen. De mindenestől jóléreztük magunkat, Kleinék sokat dolgoztak, s magam is ebben az időben szoktam reá a rendszeres munkára. Klein gyanakvó természetű ember volt, mindenkiben és mindenben sértéseket szimatolt, s gyanúját mérges levelekben öntötte ki, melyeket ajánlva, express, légipostán küldött, ő irta a legtöbb express-ajánlott levelet ismerőseim között. Később, külföldön is kaptam tőle ilyen leveleket, éjszaka költöttek fel Klein valamelyik express-ajánlottjával, melyben mindössze azt közölte, hogy a tervbevett munka halad, vagy, hogy megvonja tőlem jóindulatát, vagy biztosított róla, hogy a félreértés elsimult, barátságunk változatlanul fennáll Minden sürgős volt neki. Krakóler-természet volt, gyakran összekapott a németekkel, s rögtön leveleket irt, pereskedett. A grófnővel Davosbam ismerkedett meg, a háborúban; mindketten betegek voltak s a davosi szanatóriumban szövődött közöttük az az életre szóló vonzalom, mely e két beteg embert örökre összefűzte. Két szenvedélyük volt: az irodalom 6 a kutyák szeretető. Azóta, se találkoztam emberrel, aki olyan alázattal beszélt volna kutyákhoz, vagy írókkal, mint Klein és barátnője. Életüket teljesen kitöltötte a kutyák ápolása és könyvek fordítása. Nágyon sokat fordítottak, s művészei voltak mesterségüknek. Különös mesterség ez, s két művész szükséges hozzá: a fordító mindig elvetélt iró is, ahogy a fotográfus elkallódott festő. Klein és a grófnő igazán művészi alázattal fordították képességeiket idegen irók tolmácsolására. Néha órákat veszekedtünk, amig egy magyar, vagy angol fogalom pontos mását megtaláltuk németben. Klein magyarból fordított, s talán ő volt az első, aki az uj magyar irodalmat megmutatta a világnak. így éltünk a fraxfurti villában, a kutyákkal, melyeket Klein naphosszat bolházott és tetvezett, állandó mérges ajánlott-express levelek között, — nem túlzók, ha azt mondom, hogy Klein jövedelme felét ilyen felháborodott levelek bélyegköltsége emésztette fel — különös nyugtalanságban és izgalomban, mert Klein közelében állandóan puskaporos volt a levegő. A villa padlásszobájában laktam és naphosszat lehetőleg csak verseket írtam. Ebédre Klein főzött, kéziratok és Írógépek között, legtöbbször csak főtt marhahúst zöldséggel mert másegyebet nem tudott. Ez a két ember, Klein és a. grófnő, megrendítő kötöttséggel, életre-halálra összetartozott. Ilyen erŐ6 emberi kapcsolatot talán nem is láttam később senkinél. Azt sem tudom, „jól éltek-e”? — az, amit általában idillnek neveznek, valószínűleg nem jellemzője az ilyen kötöttségeknek. Betegen találkoztak, Klein később meggyógyult, az asszony gyógyithatat- .lanul beteg maradt. Soha nő olyan erős, olyan vigasztaló, a szó bonyolult értelmében megrendítő benyomást nem tett rám, mint ez az osztrák arisztokrata-leány. Magas volt és betegesen sovány; csonttá fogyott arcában csak csodálatos, lelkes szemei éltek, ezek a halálfélelemtől megnemesedett, emberi szolidaritástól átmelegedett fényű szemek. Ruháit maga szabta, s csodálatos lebernyegekben járkált, melyeket, megcsodáltak a németek. Ahol megjelentünk a városban, ellenséges pillantások fogadtak, mert érezni kellett e nő. közelében a rendkívülit, azt a riasztó-vonzó egyedülvalÓ6ágot, egy fájdalomban, megismerésben és szenvedélyben megtisztult lélek sugárzását. Az emberek elhallgattak, ha beléptünk valahová. A grófnő ment előre, pillantás nélkül, lehajtott fejjel, mintegy rangrejtve haladt át a tömegen; mögötte Klein, hóna alatt a kutyákkal, lapos és mogrva pillantással méregetve az idegeneket, tele gyanúval és krakéler-elkeseredett- séggel, készen reá, a következő pillanatban ex- press-ajánlott levelet Írni a vélt és gyanított sértegetőknek. Én csak afféle apród lehettem ebben a menetben, s méltósággal záTtam be a felvonulást Apja a monarchia egyik nagykövete volt, anyja osztrák bárónő; s a grófnő gyermekkorát apja diplomáciai állomáshelyein töltötte el, nagyvilági környezetben. Balti báróhoz ment feleségül, valahol Litvániában élt férjével, s innen szökött meg egy napon, betegen, egyenesen Davosba utazott, hogy soha többé ne térjen férje birtokára vissza. Németül, franciául, spanyolul és angolul tökéletesen beszélt és irt; Upton Sinclairt és Charles Peguyt fordította; Sinclair, apróbetüs irógép-iráesal, vastag leveleket irt neki, s mindenki, aki egyszer megismerte ezt a lelket, barátja maradt az életre. Szenvedélyes baloldali nézeteket vallott a politikában; de soha nem ismertem még nőt, aki olyan csodálatosan egyeztette volna össze magaviseletében az egyéniség gőgjét, egy nagyvilági dáma megközelíthetetlen modorát a „mozgalmi nő” szenvedélyes tettrekészségó- vel. Ahol leült, ott rögtön „szalon” éledt fel körülötte; s akik körülvették, — néha elszánt és gyanús anarchisták ültek ebben a „szalonban, mert Kleinék körül Tajzottak a „mozgalmi” emberek — maguk is kénytelenek voltak szalonszerüen viselkedni. így ültünk délutánokat, a grófnő nappalijában, teáscsészével kezünkben, iTÓk, munkások, forradalmárok, frankfurti patríciusok, megengesztelve abban az atmoszférában, mely alól senki nem menekült, aki a grófnő közelébe került: s mind „társalogtunk”, ahogy a meghívott vendégek társa.- loghatnak a grófnő apjának, a nagykövetnek valamelyik teadélutánján, a kairói, vagy párisi osztrák-magyar nagykövetség palotájában. A grófnő vezette a „társalgást”, Klein valamelyik sarokban ápolta a kutyákat, s gyanakodva nézett körül, s a meghívott vendégek elfoKezdődő ütőérelmeszesedésnél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz úgy az aihasi pangást, mint az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. A gyakorlati orvostudomány vezető személyiségei a „Ferenc József" vizet azért becsülik olyan sokra, mert ez a változás éveiben is gyorsan és rendkívül enyhe módon szabályozza a szervezetre oly igen fontos gyomor és bélmüködést. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- üzletekben kapható. gódottan követték ennek a nyugtalan és előkelő léleknek lebegését, az élet, az irodalom, e a politika csataterei fölött. Nem, ez a nő nem volt kékharisnya. S olyan erő élt és hatott ebben a törékeny, súlyosan beteg testben, amellyel nagy emberi közösségeket lehetett nyugtalanítani. Tüdeje teljesen elsorvadt, s igy dolgozott, napi tiz-tizenkét órát, hajnaltól az Írógép fölé hajolva, szájában az örökké füstölgő, vastag angol és amerikai, opiumos cigarettákkal. Uccára ritkán mentesük, félt az emberek látásától; egyszer azt mondta nekem, hogy „túlságosan sajnálja őket”; Osztályát, múltját élesen látta, s valamilyen féltékeny nosztalgiával gyűlölte. Az emberek, akik időnként felgyűltek körülötte, s aztán eltávoztak az ismeretlenségbe, legtöbbször név nélkül érkeztek; a grófnő szalonjába rangrejtve jártak a forradalmárok, mintegy összeesküvésre, melynek tüzetesebb részleteit nem beszélték meg soha ... Egy nőiesen fehér arcbőrü, gesztenyeszin-szakállas férfi tiint fel , o társaságban egy napon, nagy, fehér, ápolt és puha kezekkel, álmos és ravasz pillantással üldögélt közöttünk, rövid, száraz válaszokat adott kérdéseinkre, s szigorúan őrizte inkogni- tóját. Az volt a hir felőle, hogy munkás az egyik frankfurti autógyárban; s csakugyan, munkászubbonyban járkált, de ezt a zubbonyt, puha sötétkék szövetből, kitűnő szabó szabhatta. remekbe, e hófehér, ápoli körmü kezein soha nem vettük észre az olafl vagy vaspor nyomát ... Fejformája, szája, homloka feltűnően hasonlított a Habsburgok fejalkatára, s gyülekezetünkben persze hamarosan legendák szövődtek személye körül. Sok ilyen átmenő, névtelen ember vonult el a grófnő mágikus körében. „Gyermekinek nevezett, megosztotta ve-1 lem Klein főztjét. angol cigarettáit, s olvasmányait. Engedelmesen élüeun közeiéiben, eltűrtem agresszivitását, külöinaségeit, soha embert, még hozzá nőt, ilyen önzetlenül, szerényen és szomorúan nem viseltem dk mint ezt a különös grófnőt. A végzet különös életformákat tartogatott számára, melyeiket daccal és lázadással fogadott. Arisztokrata volt, a szónak legbelsőbb, emberi érteimében. JBgy napon meglátogatott bennünket Stopban Zweig, s a látogatás után órákig sétáltunk rz esőben, Zweig elmondta e rendkívüli assaony élettörténetét, egy biografus alaposságával s olyan meghatott lelkesedéssel, ahogy esak emberekről tudunk beszélni, akikben van elég erő és ellenállás, egyensúlyban maradni, amikor osztály, elvek, értékek egyensúlya felborul körülöttünk. Néha kiutaztunk Frankfurt környékére, a munkás-telepekre, a grófnő felolvasott a Höcbst ann Main-i nagy kémiai gyár munkásestélyein, s a ..mozgalmi” emberek is azzal az éllfogódott szeretettél vették körül, mint valakit, akit vállalni kell, ha nem is tartozik teljesen és feltétlenül közéjük. Egy napon Klein megsértődött valamiért, s express-ajánlott terviét küldfott nekem, fel a padlás-szobába. A grófnő természetesen szolidáris volt Kleinnel; mindig mindenben szolidáris maradt véle, s kettejük viszonyának jelelemzője talán nem is volt más, mint ez a szolidaritás, mellyel egy rendkívül előkelő lélek vállalta a másikat, a megsebzett, és elégedetlen lelket. Akkor elköltöztem tóitok, egy szállodába, a pályaudvarral szemközt, s egyideig átutazó artista életét éltem. Ebben az időben valami szerelem-féle kristályosodott ki körülöttem, helyi kaland szomorú bőse lettem, válással és botránnyal tetézett bonyodalmak között éltem; s már kiütközött magatartásomból az a kínos neurózis, mellyel minden emberi kapcsolatra. reagáltam. Nem tudtam *még, hogy beteg vagyok, s azt sem, mennyi m ellenálló-erő e beteg léitekben; mindenesetre úgy éreztem, hogy a frankfurti tartózkodás* vége felé jár, megkaptam itt a várostól s az emberektől a legtöbbet, amit nyújthattak, s ideje lesz odébb állni, lehetőleg éjjel és ködbeij. Rossz lelki- ismerettel, állandó veszélyérzetben éltem. Nem voltam szolidáris környezetemmel, nem voltam szolidáris osztályokkal érdekkörökkel, senkivel. Hotelszobámban? a kaktusz és a néger fétis társaságában, minden éjjel azzal a gyanúperrel tértem nyugvóra, hogy hajnalban letartóztatnak. 12. S egy napon felébredtem, s- észrevettem, hogy a frankfurti év megmunkált bennem valamit. Gyönge voltam még alhhoz, hogy igazán írni tudjak, kifejezzek valamit, ami csak az enyém, 6 ugv fejezzem ki, ahogy csak én tudom. Az apró rajzok, melyeket a faumíkfurti lap hozzáadott, verseim, egy diámakistérlet, mindez csak dadogó, néha jósvádájuan dadogó jelentkezése volt valamilyen primitir kifejezési készségnek, amely úgy hasonlít, az Íráshoz, mint a jóballásu gyermek pötyögtetése a zongorán, a zenész biztonságához, mellyel birtokba veszi a hangszert. Észrevettem, hogy a frankfurti év lazán megrajzolt benmem valamit, ami első formája a munkának, s# talán nem is egyéb, csak bizonyos homályos, •bátortalan magatartás. Emberek között éltem), akikről édeskeveset tudtam, az ifjúság ködéiben éltem, az egyetemre már úgy jártam be. mint idegen, az agyonszabdalt arcú. katonás magsiviseletü, snájdig kortársakkal nem akadt közös örömem. sem beszélni valóm, az újságírás érdekelt, a könnyű kis sikerek jólestek, de nem tartottam sokra ezt a fajta kifejezési lehetőséget, s éreztem, hogy soha nem lehet rrtsás számomra. mint kenyérkereset. A magatartás, az ! az irói attitűd, a szemléletnek kínos beállítótt- 1 sága a vízióra, a másik látomásra, mely embeLEGÚJABB SPORT Kanada a világbajnok Davosból jelentik lapzártakor: Kanada Angliát 6:0 (2:0, 2:0, 2:0) arányban legyőzte 8 igy a világ- bajnokságot már megnyerte. Vasárnap Anglia Csehszlovákiával mérkőzik a 3. helyért. (Részletes jelentés a 15- oldalon.) A Saar-vidéki népszavazás és a Bánd dér Landwirte P r á g a, január 26. A német agrárpárt hivatalos lapja, a Deutsche Landpost ma közli Spina miniszternek aima nyilatkozatát, amely- iyel a német agrárok vezére visszautasítja a cseh nemzeti ellenzék ama ráfogását, hogy a saarvidéki népszavazás eredmény© után mo6t a szudetanémetek is népszavazást várnak. Spina miniszter nyilatkozatában megái lapítja, hogy a Saar-vidék helyzete alapvetően különbözik a szudetanémetek helyzetétől, amennyiben a Saar-vidéket a nemzetek szövetsége kezelte s a békeszerződések kimondták, hogy ott. népszavazás tartandó, a „szude- tainémetek elhatározó többsége viszont önként ismerte el a csehszlovák állam szuverénttá- sát.” rek és jelenségek között, dereng fel. s az író számára igazibb valóságnak tűnik fél, mint a tapintható, megszabta életmód. Az irás végső értelmében rém egyéb, mint magatartás, nagy szóval úgy mondhatnám: erkölcsi magatartás. Észrevettem, hogy feladat vár reám, melyet nekem kell egyedül, külső segítség nélkül élvégeznem; s mert gyöngének és készületlennék éreztem magam, ez a feladat szorongással, béna iszonyattal töltött el. A frankfurti év zsúfolva volt emberekkel A lap néha átküldött Daronstadtba, ahol a herceg Erost Ludwig, aki a trónfosztás után is változatlanul palotájában élt a város közepén, afféle szellemi udvartartást rendezett be, melynek a filozófus Keyserling gróf volt hoppmestere. A „bölcsesség iskolájáénak nevezték ezt az ephébosokkal télitett hercegi paJlotát, ahol a bölcsességre szomjas szép fiuk bánsonyzeké- sen, mezítláb sétáltak a parkban, hallgatták Keyserling következtetéseit életről és halálról, vagy a meghívott előkelő külföldi vendégek szemináriumait. Itt ismerkedtem meg Ralbin- dranath TagorevaL A jelenség gyanús volt számomra, minden köntösön túl gyanús, euró- pa-el lenes, értelem-ellenes. A „bölcsesség iskolájáénak, mint a herceg udvartartásának általában. erősen pederaszta jellege volt. Ernst Ludwig, zömök, faunszerii jelenség, botjára támaszkodva, sántikálva jelent meg időnként a parkban növendékei között, hallgatagon tartott szemlét a „szellem elitcsapat“-ja fölött, mint a különitményt nevezték s titokzatos hallgatásba burkolva tért. vissza a kastélyba, ritka könyvei, porcelánjai és kedvenc filozófusai közé. Ezek a damnstadti látogatások — ,,riport“-ot kellett írnom az előkelő külföldi vendégekről, vagy beszámolót az előadásokról — fojtogató, kényelmetlen emléket hagytak bennem. De maga Frankfurt is fülledt volt, zsúfolt, — túlságosan sok volt itt a pénz, s az ember, kiket a pénz eltöltött, félelemmel rigolyákkal különcségekkel. igényekkel. Valószinütlenül „érdekes” volt az élet Frankfurtban; olyan mesterséges volt. minden napom, mintha kvarcfényben, ult- raviolett-susarakban élnék. A Grosser Hirseh- grabeuen. Goethe szülőházában, száz év előtt, pontosan azt az igényteljes, presziöz, finomkodó életet élhették, mint ma a környező patrícius-házakban; a város atmoszférájából, mely bizonnyal a legkülönb volt Németországban, előbb-utóbb menekülni kellett, volt benne valami csömörre ingerlő, édeskés, s túlságosan jóllakott. Igen. Frankfurtban talán ..karriért” lehetett volna csinálni. De nekem akkor fontosabb volt, hogy az éjszakai vonattal a frankfurti válóperes hölgyet. megszöktessem Berlinbe. Nem is búcsúztam mástól, csak a grófnőtől. Kleintól és a kutyáktól. A válóperes hölgy tíz évvel idősebb volt nálam, s egész éjjel gyomorgörcsőkkel feküdt a vonatban. Rosszkedvűen ültem mefleb- te. néztem a vonatablakon át a hajnal odó Németországot. s nem tudtam, hogy ifjúságom : egyik legfontosabb állomáshelyét hagytam él ahová, soha nem tértem többé vissza. Ebben a frankfurti évben kialakult bennem az a szemlélet. vagy magatartás, amely örökre megszabta viszonvomat munkámhoz és a világhoz. Akkor csak annyit értettem helyzetemből, hogy esztendőt, töltöttem egv idegen városban, s egv nőt viszek onnan emlékbe. akit nem szeretek. s kitől ió lenne mielőbb szabadulni. Húszéves voltam. Az élet harsány világításban tündökölt. ..Kalandra” indultam. (Folytatjuk jövő vasárnap.)
