Prágai Magyar Hirlap, 1935. január (14. évfolyam, 1-26 / 3553-3578. szám)
1935-01-18 / 15. (3567.) szám
. Közgazda iSTácT* 1 A kötött gazdasági rendszer ellen foglalt állást a csehországi kereskedők grémiumainak országos egyesülete Nem helyesli a negyvenórás munkahét tervét • Követeli az egységárüzletek tilalmát ■ ■ tiltakozik a további monopóliumok és szindikátusok elten P t á ga, január 17. A csehországi kereskedelmi grémiumok országos egyesülete most as:! tartott elnöki ülésén beszámolok hangzottak el az 1994 év üzleti eredményeiről. MegáMa- tiiq piitáet nyert, hogy a kereskedelem hely sete az elmiult esztendő folyamán rosszabbodott. A fogyasztóközöu- eég vásárlóereje visszament és ennek következtében kevesebb ám került eladásra* il Az üzletmenetet a kediveizőltlon időjárás is ér hátrányosan befolyásolta, A kereskedők az ország egész területéin súlyosam érezték nagy gy árvái Lala tok, fogyasztási és gazdasági szö- sr> vetkezetek, valamint egyeégáruüzletek fiók- vállalataiináik egyre nyomasztóbb versenyét. A kereskedelmet károk érték azzal is, hogy a karácsony előtti idényben az úgynevezett ezüst- és aramyvasártniaipora a zárórát a hatósá- >. gok a kereskedők szempontjából helytelen időben határozták meg. Az ülésen szóíbakerüLt a negyven órás imim- kahét kérdése is. E nagyjelentőségű kérdéssel kapcsolatban a kereskedők abbeli meggyő- k ződésükmefe adtak kiíejezést, hogy a negyvenórás munkahét bor ejtése a kereskedelemben és a kisiparban további megterhelést jelentene és épért határozottan ál- lástfoglaltak a negyvenórás munkahét terve ellen, A kereskedők és a to'sípafosok azzal a kérelemmel fordulnak az iliétékes tényezőkhöz, hogy az adókivetések során legyenek tekintettel a kereskedelem egyre súlyosbodó helyzetére. A kereskedők határozottan és erélyesen tiltakoznak minden további monopólium vagy szindikátus terve ellen, mert a monopólium jogával fölruházott társaságok számos kisember egzisztenciáját veszélyeztetik. A kereskedők rámutatnak arra is, hogy a mezőgazdasági moratórium a kereskedelem szempontjából káros következményeket von maga után és nagy szerepe van abban, hogy a kereskedelem egy része inmo- bü Iá lett. Az elnöki ülés több határozati javaslatot fogadott el. Az elsőiben - . az adózási rendszer reformját követelik. A továbbiakban a többi között a csehországi kereskedők abbeli követel estiknek adnak kifejezést, hogy a kereskedelmi kormány mielőbb tiltsa be az egy s égáru üzletek műkö d ését és korlátozza a gyáripari vállalatok kiskereskedelmi forgalmat lebonyolító fióküzleteit A kereskedők végül határozottan állést. foglaltak a kötött gazdálkodás rendszer© ellen, mert mézetTik szerint a kötött gazdálkodást rendszer tönkreteszi az egyéni kezdeményezést ée a vállalkozási kedvet Emelkedett a nagykereskedelmi indexszám Prága, január 17. A nagykereskedelmi indexszám a statisztikai hivatal Jelentése szerint január 1-én a decemberi kimutatásban közölt 691 -ről 694-re emelkedett A* indexszám emelkedése 0.4%-nak felel meg. Az élelmiszerek, élvezeti cikkek és takarmányáruk indexszáma változatlanul 705. Az Iparcikkek és a gyáripari készítmények indexszáma december óta 676-ról 681-re emelkedett A növényi eredetű élelmiszerek közül megdrágult (közel l%4ial) majdnem valamennyi gabonanemQ. A burgonya ára 5.3% -kai emelkedett. Egyedül a kukorica olcsóbbodott 2—5 %-kal. Az állati eredetű élelmiszerek csoportjában a sertéshús 3% -kai, a belföldi eredetű sertészsír 2.4%-kai és a külföldi sertészsír 0.2%-kai olcsóbbodott Ezzel szemben a borjúhús 2.2 és a birkahús 7.7%-kai drágult A vaj ára 1.6 és a tojásé 4.3% -kai visszament A többi élelmiszer közül olcsóbb lett a kakaó és a komló, a nyerscukor viszont 1.1%-kai drágult A fémáruk közül megdrágultak a vas fél- készitmények és a készáruk, valamint a rézáruk. Vasáru 1.7 és rézáru 2.1%-ka! drágult Az öntött vasáru 0.5, az ón 0.9, a cink 6.5 és az ólom 2.3%-kai olcsóbbodott A textiláruk csoportjában szilárduló irányzat észlelhető. A gyapotfonál 4.2, a selyem 5.2 és a juta 1.7%-kal drágult A nyersgyapot 0.9 %-kal olcsóbbodott. A többi Iparcikk közül a nyersbőr ára 4.1, a lenolajé 2.9 és a cementé 13.2 %-kal emelkedett. ——O----(R ekorderedménnyel zárultak a budapesti mezőgazdasági kiállítás tenyészállatbejelentései.) Budapestről jelentik: Amire. 21—26.napjain rendezendő tenyészállat vásár tenyészállat-csoportjába® a jelentkezések 'határideje január 15-én lejárt. A bejelentések száma az ige® kedvező előjelekhez mért várakozásokat is sokszorosa® meghaladta, különsen az utolsó napokba® volt viharos az érdeklődés. A rendkívül nagyszám® bejelentés részletes feldolgozása több napot fog még igénybe venni, azonban a nyers adatokból Is megállapítható már, hogy a kiállítási részvételre bejelentett több ezer tenyészállat összese® lényegese® meghaladja a múlt évi kiállítás tényleges felhajtását. A mad napig feldolgozott és feltételesen •elfogadott, bejelentések állatflajonkint következőképpen oszlanak meg: ló 121, szarvasmarha #99, juh 593, sertés 1520, előjegyzésibe vett 'Mzott állat ISO darab; a rnnlt évi nagysikerű ki ámításon ki állítottak 645 darab szarvasmarhát, 435 juhot, 1367 darab sertést és az idén részt nem vevő állami ménesek, el nem adó anyagával együtt 21 darab lovat. (Javul a német márka.) A imád prágai devizapiaooai Berlin 0.50, HeiLsirgefors 0.05, Kopetnhá- ga 1, Liszabo® 0-25, London 0.20, Oslo 1 és Stockholm 0.75 koronává!! megszilárdullit. Brüsszeli 0.50 és, Newyork 0.05 koronával gyöngüli t. (A valuták értékcsökkenése 1933-ban 568 millió sillinggel könnyítette meg Ausztria külföldi adósságterhét.) Béősből jelentik: Az Osztrák Nemzeti Banknak a külföldi adósságokról szóló jelentései szerint 1933-ban Ausztria külföldi adósságai 4.3 milliárd S'illingről 3.2 mílkárdra csökkentek. Ez a több mint 1 milliárdos megkönnyebbülés azonban csaknem felerészben a törlesztések és a különböző adósság-rendező egyezmények következménye, mert mindezek a változások csak 491.7 millió sillinggel mérsékelték a külföldi adósságterheket, inig a külföldi valuták — főképpen a dollár — értékcsökkenése 568.0 millióval járult hozzá az adósságok lebontásához. Ennek a csökkenésnek elsősorban a ciknletesitett kölcsönök adósai látták hasznát, akik 372.6 milliót takarítottak meg a nyugati államok valutádé kísérletei következtében. A 'hosszú és rövidlejáratu hitelek adósai csak jelentéktelen mértékben érezték meg a külföldi aláértekeléseket, míg a tisztára rövid- lejáratú hitelek 164.1 millióval csökkentek. Figyelemreméltó azonban, hogy az adósságoknak ebben a csoportjában a pénzintézetek rövidlejáratu kötelezettségeinek rendezése főleg a Kreditan- stalt hitelezőivel történt kiegyezés sokkal nagyobb összeggel (744.4 millió) csökkentette az adósságokat, mint az angolszász valuták 'hanyatlása. (A névtelenül bejelentett külföldi értékpapírok értékesítésének batárideje.) A törvények és rendeletek tára most közi} a Csehszlovák Nemzeti Bank rendeletét a külföldi eredetű értékpapírok értékesítésének határidejéről A rendelet értelmében a külföldi értékpapírokat hatvan napon belül, vagyis március 8-ig kell értékesíteni Az értékesités során kapott külföldi fizetési eszközöket be kell szolgáltatni a Csehszlovák Nemzeti Banknak A névtelenül bejelentett értékpapírok értékesítését a bejelentő bank végzi. Az értékpapírok tulajdonosainak jogában áll a banktól kérni, hogy az értékpapírokat előre meghatározott napon értékesítse. Amenyiben az értékpapír tulajdonosa ezt nem kéri, úgy a pénzintézet saját belátása szerint értékesíti a külföldi értékpapírokat. „Kétmilliárd korona értékű takarékpénztári betétet emésztett meg a pénzsürités" Prága, január 17. Az állami statisztikai hivatal kimutatást közöli a csehszlovákiai takarékpénztáraikról. A 'kamu tatás szerint 1933-bán 366 takarékpénztár működött Csehszlovákiában. Ebből a számiból Csehországra 242, Morvaországra és Sziléziára 114 és Szlovénézkora 10 takarékpénztár esik. A csehszlovákiai takarékpénztárak összesen 4,213.741 (az előző évben 4,184.985) takarékkönyvet adtaik ki. Betétállományuk 18.702 (19.938) millió korona volt. Minden egyes takarékkönyvre átlagosan 4438 (4764) korona értékű hetét esik. Vrba .mérnök a Venkov hasábjain ehhez a statisztikai, kimutatáshoz a kővetkező megjegyzést fűzi: A statisztikai kimutatás száim(Csökkeut a bankjegyforgalom.) A Csehszlovák Nemzeti Bank ma közzétett január 15-i keltezésű kimutatása 1000 koronás tételekben a következő adatokat tartalmazza: Követelés: aranykészlet 2,681.074 (plusz 84), külföldi követelések és valutakészlet 259.719 (plusz 10.551), egyéb készpénz 246.077 (plusz 16.142), eszkontált váltók 909.435 (plusz 28.022), eszkontált értékpapírok — (16.000), értékpapírokra nyújtott kölcsönök 589.633 (plusz 121.452), az állami bankjegyadósság maradványa 2,093.762 (mínusz 339), egyéb követelés 523.307 (mínusz 67.021). Tartozás: részvénytőke 405,000 (—), tartalékalapok és tartaléktőkealap 68.362 (—), bankjegyforgalom 5.161.920 (inmusz 207.985), hitelezők zsirokövetelése és egyéb azonnal esedékes összegek 1,394.037 (plusz 381.433), egyéb tartozás 268.688 (mínusz 80.557). A csehszlovák korona aranyfedezete 40.8%. (Ford havonkint ismét száztizezer automobilt gyárt.) Nowyorikibóljelentik: A Ford Motor Oo. az idei év első két hónapjában 110.000—•110.000 automobilt szándékozik gyártani Az utj évbe® ebből a célból máris 10.000 uj munkást alkalmaztak és ezzel a válság óta most érik el a legjobb termelési szintet. Az autóeladások a mezőgazdasági vidékeken erősen fokozódnak, ©gyes helyeken a gazdák 50 százalékkal több automobilt vásárolnak, mint egy érvvel ezelőtt. adatai rendkívül érdekeiek. Megállapítható ugyanis, hogy , a takarékbetétek állománya 19.938 millióról 18.702 millió koronára csökkent A betétállomány csökkenése 1236 millió koronát tesz ki. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a takarékpénztárak kamatot fizetnek és a kamatot hozzáírják a betétekhez. 1932- ben a betétállomány közel 20 milliárd korona volt. Ha a 20 milliárd korona kamatját is számítjuk, akkor arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a defláció idején egyetlen év folyamán, 1933-ban, 2 milliárd koronát emésztett meg a pénzsürités. (Érdekes adatok a gépkocsigyárak decemberi forgalmáról.) A statisztikai hivatal jelentése szerint Csehszlovákia területén decemberben 486 uj gépkocsit és 69 uj motorkerékpárt hoztak forgalomba. A forgalomba, került uj jármüveik köziül! 441 sz-emélyszá'llliiit-ó, 43 teheráru- szálditó gépkocsi és 2 autólbusz volt. Csehországban 352 gépkocsit (317 személyszállító, 32 teherkocsit, és 2 autóbuszt), Morvaországban és SzáMziáJba® 87 (83 személyszállító és 4 teherkocsi), Szilovetiszkó® 45 (38 személykocsi és 7 tekerétocei) és Kárpátalján 2 SiZieméilyszáiIlMtó gépkocsit lajstromoztak*. A forgalomba került uj gépkocsik közüli 439 (90.3 százalék) belföldi eredetű és 47 (9.7) külföldről importált gépkocsi. A csehszlovákiai autógyárak decemberi kimutatása a következő adatokat tartalmazza: 1. Tátra 111 (novemberben 147), 2. Praga 89 (_to8), 3. Skoda 86 (94), 4. Aero 44 (84) 5. Zet- ka 40 (45), 6. Waltér 36 (31), 7. Jawa 28 (51), 8. Wikow 4 (6). A december folyamán forgalomba került motorkerékpárok közül 38-at Csehországban. 21 ~et Morvaországban és Sziléziáiban, 7-et Szlovenszikón és 8-at Kárpátalján lajstromoztak. Az uj motorkerékpárok közül 61 (98.4 százalék), belföldi és 8 (11.6 százalék) külföldi erdetü. A csehszlovákiai motor- kerékpárgyáraik adatai a következők: Java 50, Oga 7, Praga 2, Premier 1 és Terrot (01- müfcz) L Mit kapunk a valutákért? Prága, január 17. Kfl 100 pengőért •»,.«« « 468JS > 100 sUlingért ......................... 449.— 10 0 zlotyért..................... . 453— 10 0 lejért ............................ 15.60 10 0 márkáért.......................... 878.— 10 0 dinárért............................. 23.30 10 0 svájci frankén .... 774.59 100 francia frankért ..... 157.70 100 Uráért.............................. 202.90 1 amerikai dollárért................. 23.65 1 angol fontért 117.— Mit fizetünk a valutákért? Prága, január 17. K8 100 pengőért • ...................... 471.25 10 0 sUlingért ...... , 452.— 100 zlotyért ....... 456.— 100 lejért ................................ 15.99 10 0 márkáért ....... 882.— 100 dinárért .... ... 53.70 100 svájci frankért ..... 777.50 100 francia frankért .... 158.30 100 Uráért............................. 204.10 1 amerikai dollárért .... 23A5 1 angol fontért...................... 118.— (Javult a fémipari vállalatok foglalkoztatottsága.) A fémipari vállalatok foglalkoztatott* sága az elmúlt esztendő folyamán az 1933. év, adataihoz viszonyítva 23%-kal javult. A statisztikai kimutatás alapjául 240 csehszlovákiai fémipari vállalat jelentése szolgál. A fémipar 1929-ben volt a legjobban foglalkoztatva. Ebben az évben 186.949 munkásnak adtak kenyeret a fémipari vállalatok. 1932-ben a fémmunkások száma 83.844-re és 1938-ban 77.377-ro esett vissza. Tavaly 240 fémipari vállalat. 95.030 munkást foglalkoztatott. F.z a szám 17.653-mal, vagyis 23%-kal múlja fölül ax 1933-ban foglalkoztatott fémmunkások számát. (Vásárt hír.) Rimaszombatban jan i n ár 23-án 5kn v4 vásár lesz. A vásár keretében áJlatvásárt h* tartanok. ÉRTÉKTŐZSDE Prága barátságos Prága, január 17. (Pragoradito.) A forgalom, kissé megélénkült, azonban még ma sem érte ed a szokott méreteket. Már nyitás után barátságos irányzat jött létre és a forgalomba bérűit értékek árfolyama megszilárdult. A javuló irányzat magyarázata abban van, hogy több csehszlovák vállalat, úgymint a Skoda, a Bánya és Kohó, a Póldi Kohó és a SeMior et Beülő tt helyzetéről kedvező hírek érkeztek. A föd- sorolt értékek irárt nagy kereslet mutatkozott és árfolyamuk fölment. A szilárd irányzat a tőzsdeidő 'későbbi folyamán átterjedt úgyszólván valamennyi értékpiacra. Az irányzat ki* alakulásának folyamatát a kointremin fedeaéri vásárlásai is befolyásolták. A tőzsdéidé második feléiben az irányzat tovább erilárdriilt M az árfolyamemelkedések folytatódtak. Bánya és Kohó 27, Cseh-Morva Gépgyár 15, Kábel 2, Königshofi Cement 7, Krizeik 5, Rés- müvek 5, Tejipar 18, Orion 20, Poldi Kohó 10, Prágai Vas 8, Ringhoffer 3, SelMer 5, Északi Vasút 10, Északcech Szén 5, Aussigi Finomító 13, Wall tér 12, Nyugatcseh Szén 2 és Skoda 5 koronává! javult. Ezzel! szemben Cseh Kereskedelmi 5, Cseh Cukor 2, Dux-Bodenbacbí 3, Hemrichstabli Papír 2, Malomipar 5, Nesto- mitzi 2, Schoeler 5 és Hengerművek 5 koronával gyöngült. A beruházási értékek piacán nagyobbmeny- ryiségü áru került kínálatra. A kínálat növekedése folytán a forgalomba került beruházási értékek árfolyama lemorzsolódott. Az árfb- lyaníveszteség 0.15 koronáig terjed. Több beruházási érték árfolyama ugyancsak 0.15 koronáig terjedően megszilárdult. Nernbivaírids ku'liszha® a C. C. járadékok árfolyama lanyhult. Az osztrák C. C. járadék 7 és a magyar 3 koronát vesztett árfolyamértékébőh egyébként a nemhiivatalos kalászban üzíler ■-ég volt észlelhető. A magánllombard tété' ' nem változtak. BUDAPEST INGADOZÓ. Budapest, január 17. Az értéktőzsde rnaj forgalmát nyugodt hangulatban és barátságos irányzat mellett kezdte meg. A nyitás után forgalomba került értékek árfolyama szinte kivétel nélkül emelkedett. A tőzsdeidő későbbi folyamán, déifelé, kedvezőtlen külföldi jelentések következtében a spekuláció nyereségrealizálásokhoz kezdett, mire a följavult árfolyamok lemorzsolódtak és az. irányzat ellanyhult. Zárlat előtt a kereslet ismét fokozódott, az irányzat kissé javult és az árfolyamok msgv ,j 'JWg^árjg^tA________ ^aXGAlAVokARHIRLAg 9