Prágai Magyar Hirlap, 1934. december (13. évfolyam, 217-221 / 3548-3552. szám)
1934-12-23 / 218. (3549.) szám
1934 december — Karácsony. 25 J£ina még ma is főtfedezetten 450 milliós birodalom, melynek még az igazi nevét sem tudják Európában Egy magyar újságíró: Mécs Alajos, évek óta tanulmányúton van a Távolkelet országaiban s tapasztalatairól színes riportokban számol be az egyik nagy budapesti napilapban. Egyik érdekes s Kínát különösen jellemző riportját közöljük alább. Nincs olyan pontija Japánnak, amely kiöny- oyen meg'közeliibbető ne voilna. A közbiztonság tökéletes, a vasutak gyorsaságiban, pontosságiban felülmúlják az európait, az országutak kitűnőek. Aki megbarátkozott a japáni konyhával, az akár gyalog is keresztiül-kasul baramgoibatíja az egész szigetországot. Rosszak aratót, kellemetlenkedést sehol se tapasztal. S ba egy kicsit bárja a nyelvet, olyan kedveskedéssel, figyelemmel fogadják, s veszik körül, begy amíg él, sóiba el nem felejtheti. Mégsem túlzók, ba azt állítom, hogy az európaiak s az amerikaiak e kedvező viszonyok ellenére sem ismerik Japánt- S mennyivel inkáiblb áll ez Kinára! Se számmal, se összehasonlításokkal nem lehet kifejezni azokat a nehézségeket, amelyék — mondjuk — egy, a valódi Kiinát feltárni akaró expedíció elé tárulna. Csak a területe is milyen elképesztően nagy. Hisz másfélszer feléri egész Európáét! S a hatalmas birodalomnak aránylag igen kis részét szelik át a vasutak. így az előbb említett képzeletbeli expedíciónak — minden fizikai felszerelésen kívül — rendelkeznie kelletne a tize-ntnydióféle kínai tájiszólást tökéletesen beszélő tolmáccsal, szükséges volna a „mandarin" nyelvet és írást értő mérnökökre, .geológusokra, botanikusokra, s nem utolsósorban vallás- és művészettörténeti szakértőkre, — tehát olyan emberekre, akik a művészet és a tudomány egy-egy ágának s a kínai nyelvnek alapos és képzett ismerői. Azután még találni kellene egy olyan éleseszü, s kitünően iró kompillá- tort, mint H. G. Wells, aki az igy összegyűjtött anyagot összefoglalja, áttekinthetővé formálja. Egy ily fáradtsággal, s felkészültséggel készült könyv adnia csak izeii bőt Kim múltjáról és jelenéről. Sajnos, ilyenformáin Humorosan hangzik, de alig hiszem, hogy Kína négyszázötven milliós lakosságáról busz millió tudná, hogy ő kínai, vagy angolosan „osárjna mein“; s az a hely, ahol lakik, az Kína. Ez a jelileimiző felületesség talán onnan, ered, hegy az első európaiak a Tsin, vagy (Ibin uralkodók által birtokolt részét érimtet- ték Kínának. Később a Tsiiu-csaiád hatalma kiterjedt az egész birodalomra s igy az európaiak a „Tsina" „Qhina" elnevezést nákenték az egész országira ... A kínaiak országukat három néven ismerik: „Thien-hia" (Mennyek alatt), „Sábái** (Négy tenger köze), vagy „Osung-kvó" (Középső birodalom). .Ezeknek a kiinai neveiknek magyaros átfordítása nem fedi teljesen az értelmi jelentőségei. Mint ahogy az „eutente cordiale“-t se értelmezik .ma Európában szószeirinit „szívélyes egyetértésinek", hanem (különösen rövidített „antanté" formájában) a Franciaország köré csoportosult hatalmaikra gondolnak, anélkül, hogy a szó belső, etimológiai értelmén egy pillanatig is töprengenének. S az ilyen tévedések végesvégig vonu Inak az összes kínai terminus technikusokon, amelyeket az európaiak szolgai módom lefordítottak a sa,ját nyelvükre. A kamui nép költői, virágos nyelvét Európában talán egyedül a magyarok tudnák érzékelni. A kínai igen gyakran képekben beszél. Akárcsak a magyar. Ezt pedig az angolszász mentalitás nem érti meg. Tessék elképzelni, hogy ha a magyar kifejezéseket, például a „menyasszony"~t valamelyik derék angol kereskedő „heavenly wtife"-ra fordítaná! Ki az ördög gondolna arra Angliában, hogy itt nem valami fantasztikus egzotikumról van szó, hanem egyszerűen mátkáról, amelynek becsületes angol neve a ,jbridc“. S ugyanez, áll a ,,Mennyei birodalomra" is, a „Tiíeu-hia“-ra, amelynek valódi értelme kőaz emberi társadalom egyik legnagyobb, legrégibb s egyszersmind egyik legérdekesebb közössége: Kiina, a tudomány, az irodalom és a művészet komoly értelmében felfedezetlen. Ezzel a megállapítással nem akarom lebecsülni azoknak a férfiaknak csodálatos energiát reprezentáló munkáit, amelyek lehetővé tették, — hogy Kína történetét, földrajzát, állat-, emiber- és növényvilágát, társadalmi szokásait — legalább nagy vonalakban és egyes részleteiben megismerjük. De ezeket a könyveket rendszerint egy ember irta s ez megmagyaráz mindent. Ugyanis elképzelhetetlen oly európai polihisztor, aki mindazokkal a követelményekkel rendelkeznék, amelyek elengedhetetlenek az ilyen nagyarányú s alapos munkához. Én a magam részéről nem tehettem egyebet, mint azoknak a kitűnő müveknek az adatait, amelyeket Kinára vonatkozólag át- tanulmányoztam, nagyjában egyesítettem, s a helyszínen az újságíró szemével ellenőriztem. Az adatok, a történelmi előismeretek beszerzésiénél nagy segítségemre voltak a tokiói könyvtárak, amelyek páratlanok a Kiinára vonatkozó anyagban. Egyetlen hibájuk, hogy reggeltől estiig száz évig kellene a falaik között ülni s nem rövid félévig, mint én tettem — ha a Kinára vonatkozó müveket csupán átolvasni akarná az ember. Nagy baj az is, hogy a legérdekesebb könyvek kínai, s aránylag a legpontosabbak pedig japáníj nyelven Írottak. Ezek előrebocsátása után, megpróibálom a lehetetlent: nagy vonalakban érzékeltetni Kínát. Nincs a világnak még egy népe, amely társadalmi közösségét, életmódját, nyélvét, Írását, világnézetét — másoktól annyira függetlenül, annyira a saját lelki képére formálta s meg is őrizte volna, mint a kínai! S ezért van az, hogy iméig az újságíró is, aki csak futó impressziókról akar beszáunollnli, lépten-nyomon kénytelen kitérni a múltra. rülibelül a „Központi birodalom"-nak felel meg. A „Thien-hda" csupán költőibb körülírása a „Csumig-kvó“-nalk, mely már szószer int is „Középső birodalom". A hivatalos iratok, s általában a köznyelv a „Osung-kvó" nevet használja. S ha már a kínai a hazáját „Oeumg-Kvó"- naik ismeri, salját maga a .,Han-c“ (Han-tflia, magyar származása az „Árpád-fia"), „Taug- dsim" (Tang-embeiré) szóra figyel fel. Tehát nincs „kínai", hanem „Han-c", „Tang- dsin", vagy ami a legáltalánosabb: „limin"! A „li-min" szószerint feketehiaju ember volna, de a kínai a „li-mín“ elnevezés alatt általában a saját fajtáját érti. Tehát Gsuing-Kvó hatalmas területén négyszázötven millió 14min él! S ha egy országgal kapcsolatosain a legelemibb fogalmiak körül ennyi a tévedés, tessék elképzelni, mennyi félreértés hemzseg ott, ahol mélyebbre kell nyúlni s ahol tulajdonképpen egy nép lelkének a megismerése kezdődik ! Középkor és kommunizmus Bármilyen jól vagy rosszul ismerjük Kínát, annyi bizonyos, hogy általános kínai viszonyokról beszélni lehe- teitlbnség. A tizennyolc tartomány közül — amelyek mindegyike felér- egy-egy európai országgal — nagyon sokban még teljesen középkori állapotok vannak- Ameddig a nankdugi kormány hatalma terjed, — ott demokratikus intézményeket erőszakolnak a halálosan konzervatív kínai polgár nyakába. Másrészt körülbelül százötvenmillió ember, különösön Kína középső részéi!, kommunista kormányzat alatt éil. Vauinak országrészek, ahol kimondottan banditák kezében van a köz- igazgatás gépezete. Azután se szeri, se száma azoknak, a generálisoknak, alkiik lényegében függetle.nitették magúikat a uankingi kormánytól, s mint kiskirályok éknek addig, amíg katonáikat fizetni tudják, vagy amíg hadseregüket, „szabott áron" egy uijabb generálisnak el nem adják. S e külső forrongás, megfhasanlotteág alatt él aiz ötezerével kínai lélek, a maga változatlan ideáljaival, világnézetével, s mindennapi életmódjával. E szélsőségeknek talán a középútján áll Már nem emlékszem, melyik biológiai tanulmányban olvastam valamikor, hogy harminc emberöltőnél idősebb várost nem ismerünk — mert az épületek elpusztításán lankadatlan erővel dolgoznak — a földi giliszták. A legrégibb feljegyzés, amely Pék ingei említi, pontosan négyezerhatszázhiuszonnégy- éves. Pekimg helyén Krisztus előtt 2690-ben már város állott. S ez a tény nem jelenti azt, mintha a Peking környéki földigiliszták lustábbak lennének, mondjuk a mezopotániai kollégáiknál, amelyek Babilont és Ninivét a föld alá süllyesztették. Magam részéről kötve hiszem, hogy Pekingben ezerötszáz esztendőnél idősebb épület volna. Noha kitűnő vezetőm, Miszter Vamg-Li, akiiről a pekingi magisztrátus hatalma® pecsétü igazolványa i® azt állítja, hogy ..képzett idegenvezető", szemrebbenés nélkül mondta egy-egy szebb vonalú épületre: — Ez négyezer esztendős múlt, a tavaly... Vagy: — Ez uram, valójában „csak" kétezerhét- száz éves. Szinte csecsemő, de egye® könyvek azt állítják, hogy K. e. kettőezerben épült. Én azonban tudom, hogy K- e. nyolcszázban egész újonnan átépítették... Azt, hogy honnan tudja, nem árulja el. Elég az, hogy tudja. Punktum. Megnyugtatom az olvasót, hogy amit Pekíngről írok, abban vajmi kévéé szerephez jutnák Van-Li ur nagy értékű információi. Ennek, a finomságban felülmúlhatatlan úriembernek lekötelező szívességét csak azért béreltem ki napi három dollárért,* hogy a mad Peking labirintusában segítségeimre legyen. Ugyani® az volt az érzésem, hogy a házak, uocák neveit pontosan tudja, azonkívül rengeteg személyes összeköttetése van.. Átlag minden második emberrel megállt az uccán egy futó szóra. Mint később kiderült, ezek az előkelő ismerősök, jobbára kereskedőik voltak, akiknek Li ur egyenként megígérte, hogy a szokásos jutalom ellenében, ügyesen bekaltanzol engem az üzletükbe. Egy kínai Szinhád... Máskülönben rendben lettünk volna. Kitűnő előadó lévén az öreg, virágos angol nyelven szebbnéhsaebb meséikkel traktáit. S mivel rögtönzött „elbeszélései", a művészi tökéletesség magaslatán mozogtak, tévedéseit megbocsátottam. Művésznek mindent szabad, — a maga mesterségében. S igy, most ezer és ezer kilométernyi távolságból csaik hálával és szeretettel gondolok reá- Életem legszebb emlékei közé számitam azokat a napokat, amelyeket Li ur társaságában töltöttem. Tessék elképzelni, hogy örökre elmúlt Tiindér- ország itt felejtett fővárosában jártam, oldalamon egy kínai Szinbáddal, akiinek színes, 'bölcs meséihez eleven hátterei Peking csipke finom szépségei szolgáltattak. Nem tudom miért, de akikor egyre szegény Krúdy Gyula járt- az eszembe. Talán azért, mert Li ur is úgy tette keresztbe a lábát, mint ő s míg cigarettája parazsa mutató és kőzépujja hegyét pörkölte, fejét finoman féloldalt tartotta. Ha a múltról beszélt, szemét a távolság fátyla vonta be. Beszédle szordinós muzsika volt. akár Szimbádé, amikor a Balaton csodáit, vagy a régi nyírségi urak viselt dolgait emlegette . - „Csi“-tőt „Peiping“-ig Röviden azután, bogy az Isten kegyeim© Li ural utamba vezérelte, leültünk' a szálloda halijába, a másnapi programot összeállítani- Jegyzetéiül között turkálva, ki akartam próbálni tudását, úgy fél váltról odavetettem: | most Peking és sok mindentől eltekintve, már az a pusziba tény is elegendő volna ahhoz, hogy ezt, a köze] ötezeréves várost, a világ egyik legérdekesebb pontjának tekintsük. S ez az oka annak, hogy amikor Kínát (ismertetni akartam, választásom Pekingire esett. Ez az ősi császárváros aiz a rés, amelyen keresztül a legjobban megfigyelhetjük ennek a nagy népnek halálos vajúdását. — Miért nevezik most Pékinget — Pei- pimguék? Laposakat, pislogott, azután bizalmasan megsúgta: — Ezt a nankingi urak tudnák megmondani. Ők adták az uj nevet... — Hát azt tudja-e, hogy Pék inget azelőtt is Peipiugnék hívták? — Lehet — felelte elkomorodva, de valószínűleg akkor is Nainfcirnghan keresztelték el... Sejtelme nem csalt. (Tényleg, amikor a Ming-ddnasztna 1368-ban Nankingba tette át a székhelyét, nevezték el elsői zben Tekinget Peipiingnek.) — Éin úgy tudom, — okoskodtam tovább, hogy a miaga szülővárosa legalább tizenegyszer cserélt nevet. Li ur tágrameresztette szemét: — Ilyen sokszor? Ugyan ne mondja! — De mondom én. Először „Csi“-nek hívták, azután „Jetnek. majd egymásután a századok pergő se közben: „Yu-csou", „Fan-jang"( „Narnesimg", .,Jin-csing“, „Oung-tu", „Ta-tu“, „Peiping", „Pekimg", majd most legújabban isméi ..Peiiping" lett belőle... Li ur élbe pangott, maijd halkan megjegyez/ te: — Ez csak azt jelenti, hogy a régi kormányok is azt hitték, hogy ha uj neveket, adnak a dolgoknak, akkor azzal az emberek szivét és a városok köveit, is kicserélik... Ez a tévedés továbbá azt bizonyítja, hogy éppen a politikusok, akiknek tulajdonképpen vezetni kellene az embereket, nem mindig ismerik az életet, ami egyébként az emberiség szerencsétlensége ... Ettől függetlenül, ha megengedi, lei mám ezeket a neveket, mert érdekesnek találom. Megtanítom rá a fiamat... Ezt a tanulságot vonta le Li ur Peking tizenegy nevéből s ezzel végérvényesen megnyerte a bizalmamat. Úgy találtam, hogy olyan egyéniség, akivel érdeme lesz Peking öreg falai között bolyonganí. Nem csalódtam! Mécs Alajos. Tamás Laiost HA MINDEN Ha minden zene elkopik, Akkor is les® zene. Mint eziistbarang csilingel Szivednek üteme. Lehajtom fejem, hallgatom. Piciny tündér szalad Erünkben és ő gyújtja ki Az esti lázakat. Tündér és nő, a kettő most ATany Jellegbe vész- Szeress, nagyon szeress, mert *. Szeretet bevés Nem vagyok hős, se király, ha Akarod, lovag, Ki elviszi bíbor tálcán A szürke gondokat. ó, álmodunk, most álmodunk. Hajad borítsa he A homlokom s fehér karod Az erező nyele, Mi elhajt minket innen, el Feljebb, távolabb, Ahol több a szeretet és Az ember boldogabb. Egy négyszázötvenmilliós birodalom — amelynek az igazi nevei se ismerik Peking színváltozásai és Li ur igaza
