Prágai Magyar Hirlap, 1934. december (13. évfolyam, 217-221 / 3548-3552. szám)

1934-12-23 / 218. (3549.) szám

24 1934 deoember — Ka*ác«offly. Bsríergom, december. Nemrég számoltak be a magyar lapok arról, hogy ez évi október 1-én megkezdődött Mátyás király diósgyőri várkastélyának romjaiból való feltárása és rö­vid idő alatt máris sikerült a várkastély ká­polnájának egy részét, valamint a hatalmas lovagterem egyik remek márványoszlopát feltárni. Az ásatásokat természetesen folytatni fogják. Ugyancsak tovább folyik az ásatási munka híres Eger várának feltárására, mely néhány év alatt bámulatos eredményeket mutathat fel. A Rákóczi-fel'kelés lezajlása után mérnöktisz­tek 'vezetése alatt robbantották fel a várat úgy, hogy ma már csak néhány omladozó vár­fal és bástyamaradvány mutatja a híres egri várnak nyomait. 1925 óta feltárták a szent István korabeli ősi bazilika alapfalait, ame­lyeknek megmaradt felső falrészein még a régi falfestmények elkopott nyomai is látha­tók. Alig néhány lépésnyire pedig kiásták a hatalmas gót stilü székesegyház alapfalait, amelyről azt mondják, hogy a kölnivel vete­kedhetett. A megmaradt, itt-ott 1—2 méter magas falrészleten a párisi St. Ohapelle épí­tőjének egykorú mesterjegyét találták be­vésve. Az egri várnak egyik legjellegzetesebb része a földalatti folyosórendszer, mely 10 kilométernyi hosszúságban terjed el a föld alatt. Ebből is már vagy 2 kilométer hosszú­ságú részt tártak fel. Mindezeknél azonban sokkal jelentősebb és ügy a magyar művészettörténet, valamint a magyar kultúra szempontjából rendkívüli fon­tosságra számíthatnak az esztergomi várban ez év nyarán megkezdett ásatások, amelyek már eddig is csodaszámba menő eredmé­nyekre vezettek. Esztergom vára már a 10. századtól kezdve a 13. század közepéig az Árpádházi fejedel­meknek és királyoknak csaknem állandó székhelyük volt. II. Gécse király 1147-ben itt fogadta III. Konrád német-római császárt és VII. Lajos francia királyt, midőn Magyaror­szágon keresztül keresztes hadjáratot vezet­tek a szentföldre. Hasonlóképp III. Béla ki­rály is itt látta vendégéül Barbarossa Frigyes császárt és táborát. A vár kétségkívül a királyi udvar fényének megfelelő módon és épüle­tekkel volt felszerelve. Itt állott szent Adal­bert székesegyháza.. A várhegy északkeleti oldala már régebben is az érsekség birtoká­ban volt, ahol az érseki kúria s a káptalan lakásai is állottak. Imre király 1198-ban a még befejezetlen királyi palotát Jób érseknek adományozta oly kikötéssel, hogy szükség esetén benne a királynak szállást kell adnia. IV. Béla király pedig 1256 december 17-én e királyi palotát teljes joggal és a régi vár egész területével együtt végleg és feltétlenül az érsekségnek adományozta. (L. Knauz; Mo- num. Eccl, Strig. I. 156 és 439—441.) Ez idő­től fogva tehát Esztergom vára a benne levő királyi palotával az érsek tulajdona és ál­landó székhelye, amelyet az érsekek, kivált Telegdi Csanád és a nagy humanista Vitéz János uj építkezésekkel gazdagított. A szent István által épített székesegyházat Jób érsek 1198-ban ujjáalakittatta, Széchi Dénes és Vi­téz János pedig gót stílben átépittették. A vár maga tehát évszázadokon át sok át­alakításon ment keresztül és 1543-ig pompás épületeivel, Vitéz Jánosnak a Dunára néző márványfolyosóival és híres függőkertjeivel páratlan szép látványt nyújthatott, miként azt Bonfinius le is irta. 1543-ban a törökök Esztergomot elfoglalták. Hogy az ostrom alatt a vár épületei sokat szen­vedtek, természetes. Hufnagel 16. századbeli metszetén a székesegyház tornyainak sisakjai hiányoznak. Magának a székesegyháznak egy része is rombadőlt. A régi érseki palota is e sorsra jutott. Eszteigomnak 1595. évi ostroma és bevétele, majd 10 évvel utóbb a törökök által történt visszafoglalása a rombolás mun­káját csak folytatta. Az akkori háborús világ­ban ki gondolt arra, hogy évszázados műkin­csek mennek veszendőbe? A székesegyház­nak, melyet a törökök lőporraktárul használ­tak, egyik tornya összedőlt és az egész pom­pás épület lassan romhalmazzá lett. Pálffy Miklós, aki 1506 szeptember 3-án vonult be Esztergom várába és néhány évig annak ge­nerális-főkapitánya is volt, csak a vár kijaví­tásával és megerősítésével törődött. Az 1683. évi ostrom és Esztergomi felszabadítása után a keresztény sereg a megrongált erődítmé­nyeken kívül jóformán már csak nagy rom­halmazra talált ~ • A 18. századnak a művészeti emlékek, ré­giségek iránt kevés érzéke volt. Az amúgy is rombadőlt épületeket egymásután hordták széjjel s a törmeléket az omladozó épületek betömésére használták fel. A várnak piacát már Rarkóczy érsekprimás kezdte lehordatni és Rudnay befejezte, hogy helyére a mai ba­zilikát építhesse. A ma is fennálló Lipót-bástya a várhegy­nek legmagasabban kiemelkedő pontja s alatta kazamaták vannak. E 'kazamaták két­ségkívül a vár legrégibb részét alkotják. Aa egyiket Simor hercegprímás megujittatta és kápolnává alakíttatta át. (Szent István ká­polna.) Évtizedek előtt többször szó esett arról, hogy a Lipót-bástyától a bazilika szentélyéig húzódó hosszú várfal még sok titkot rejteget­het magában. E sejtelemre annak tudata ve­zetett, hogy e hosszú várfal kétségtelenül újabb építkezésű és szokatlan nagy magas­sága mellett rajta még lőrések sem láthatók. Az is ismert volt, hogy a vár közepén és északkeleti részén állott épületeket és a ta­lajt a múlt századokban vagy négy ölnyire le­hordták. Most, több mint négy évtized elmúl­tával végre e titkok napfényre kerülnek. Dr. Lépőid Antal prelátus-kanonokó az ér­dem és dicsőség, hogy e nagyszabású fel­fedező munka megindulhatott. Az esztergomi vár és érseki palotának régi leírásai, az okle­velek és a 18. századból eredő alaprajzok gondos tanulmányozása alapján ama meg­győződésre jutott, hogy a Lipót-bástya alatt a régi királyi, azaz utóbb érseki palota ma­radványainak kell rejtőzniük. Villányi Sza- niszlóuak (Néhány lap Esztergom város és megye múltjából), aki munkájában a két ér­seki palotának történetét összekeverte, téves állításai kezdetben őt is csaknem tévútra ve­zették, de a régiek egykorú leírásai, kivált a királyi palotának határozottan megjelölt fek­vése erősebb érvelésnek bizonyultak és — si­kerre is vezettek. Az ásatások megindításához szükséges költ­Vannak ismerőseim, akikkel nagyon nem szíve­sen érintkezem. Nem szívesen adom a kezem nékik, nem szívesen nézek a szemükbe, az is nehezemre esik, hogy ha megkérdik, hogy vagyok, azt az egy árva szót ki­adjam, hogy: köszönöm. Van ügyvédember ismerősöm, tudom felőle, hogy igaztalan ügyeket vállalt, kárt, fájdalmat és pusz­tulást szerzett másoknak a maga jövedelme ked­véért. Van pénzember ismerősöm, a magam kézi szótárában rabló meg tolvaj a magyar neve. Van politikus ismerősöm, nincs hite, nincs igazsága, el­adta magát a mandátumnak, a karriernek, a sze­rencsének. Van ismerősöm, szerelem ellen házaso­dott, abból a pénzes asszonyból él, makulátlan ga­vallér, kineveti a világot. Vannak művész ismerő­seim, hamisan Írnak, hamisan festenek, hamisan muzsikálnak, tehetségük az ügyesség, sikerük az élelmesség, szerelmük, esküjük, őrületük a pénz, az élveznivaló élet. Ezekkel az én Istenem parancsa szerint nem vol­na szabad közlekednem. Mintha igazolnám őket, mintha fölmenteném őket azzal, hogy szóba állok velük. Nem élhetek olyan magányban, amilyenben élni szeretnék, nem kerülhetem el ezeket a nemszere­tem ismerősöket. És aki egyszer valahol hemutatkozott az ember­nek, az az egész életen át rajta ragad az emberen. Ismerem Ezt meg Azt, köszönnöm kell s ha szól hozzám, felelnem kell. Azt kéne tennem, vissza kéne vonnom magam bizonyos r»aktól, akik nem érdemlik meg, hogy a baDgomat hallják, hogy a szemembe nézhessenek, hogy a kezem érinthessék. Igenis, megvonni a szervuszt, a pillantásomat, a kezemet ezektől a hl- básoktól, özektől a tisztátalanoktól, kiválasztanom a helyükbe jóravaló embereket, akikkel époen olyan véletlenül nem ismerkedtem meg eddig, amilyen véletlenül amazokkal megismerkedtem és azokat az urakat rövid gyászjelentésben értesíte­nem, hogy számukra meghaltam. * Hány léleknek okoztam már csalódást e világon. Mennyi csalódást osztok mindig, mindennap, minden órában, mikor odalent járok a % emberek közt. Csalódik bennem a rikkancs, aki szembe szalad/ Bégeket gyűjtés utján szerezte be. A dorogi bányamű vek három ügyes munkást bocsátot­tak rendelkezésére, akiknek fizetését a bá­nyamüvek viselik. Az ásatásokat Alexa Kál­mán mérnök vezetése és dr. Lépőid prelátus útmutatása mellett ez évi junius 23-án kezd­ték meg. A Lipót-bástya alatt az egyik kaza­mata belsejében elfalazott nyílásra találtak, amelynek feltárása után a mögötte levő nagy föld- és törmeléktömeg eltakarítására került a sor. A munka már-már kilátástalannak lát­szott, amikor sok heti kitartó fáradság után egy középkori palota udvarára bukkantak. Majd egy lefelé vezető lépcső mentén haladva az ásatások legszebb eredményéhez jutottak: a 12. századból származó, dálf randa stilü román várkápolna portáléja került elő csaknem teljesen sértetlen állapot­ban. A portáló felső félkörü mezejében mű­vészi munkájn festmény látható elég jó álla­potban, mely a Madonnát a gyermek Jézussal ábrázolja. A portálé tiszta román stilü, finom vonalú színezett oszlopokon nyugvó, gazdagon díszített kapu, amely nemcsak magyarországi, de külföldi viszonylatban is párját ritkítja. A kápolna belsejét színes dekorációk és szá­mos, még ép állapotban fenmaradt freskó bo­rítja. Két oszlopfőn látható a francia kőfara­gónak és magyar munkatársának kőből fara­gott arcképe a 12. századból. A kápolna hossza 11, szélessége 6 méter. Közepén a falból kiugró két hatalmas oszlop, gazdag színes lábazattal és gyönyörűen kidol­gozott oszlopfőkkel, tartotta a diadalívet, mely a kápolnát két egyenlő részre: a hajóra és szentélyre osztja. A kápolna északi olda­lán az oldalkápolna maradványai is előtűn­tek az érseki trónszékkel, amelyről Telegdi Csanád érsek (1330—1349) idejében említés történik. Az oltáralap mindkét kápolnában fenmaradt. Mindkét kápolnának egy-egy ke­rek ablaka volt. A főkápolnáé a nyugati oromfalon 4 méter átmérőjű nagy ablak volt csodálatos faragásu kőkerettel. Aiz oldalká­polna ablaka keletre volt az oltár fölött és két oszlopocskán nyugvó félkörives pálcatag keretelte. Kétségtelen, hogy © kápolna szent Vitus- nak kápolnája, amelyet III. Béla király épít­tetett a vár fokán s amelyről Lodomér érsek 1284 augusztus 20-án kelt oklevelében meg­emlékezik. (Knauz: Monum. Eccl. Stfig. 184— 185.) Knauz azt hitte, hogy ez okirat tulajdon­képpen szent István első vértanú templomá­ról szól, amelyet az okmányok Capella néven felém lendül és elorditja a lapja címét mikor ész­revesz, pillanatig remél, mikor rám néz: ez venni fog egy lapot. De ez nem vesz. A rikkancs csaló­dik. Csalódik a virágos kofa is a sarkon, aki azt a drága szép, vagyis azt az olcsó szép, illatos áruját elébem ajánlja: szép rózsát tessék! vagy: szép ibo­lyát tessék! vagy: gyöngyvirágot tessék! Mosolyog a kofa, igyekszik gyengéden tekinteni rám, kel­lemmel, dallammal igyekszik a hangját a fülembe tűzni, fölvesz a kedvemért egy csokor ibolyát vagy egy köteg rózsát és remél, remél abban a félperc- ben, amíg ellépek ott a virággal rakott kézikocsi előtt. Tova léptem, a kofa csalódott. Csalódik a pereces és csalódik a knkoricapat- togtató, meg a gesztenyesütő, kik sürgősen megszó­lítanak a járdán, meg az a lázas fiatalember, aki fünek-fának nyomtatott papirt osztogat, mintha forradalomra izgatna. Tánciskolát vagy moziképet propagál, túl kell adni néki a röpcéduláim Az is csalódik, mikor sietek és el nem veszem azt a pa­pirost, mert egypár másodpercig azt remélte, hogy igenis majd elveszem. Az a süteményhordó kisasszony is csalódott ben­nem, aki a kávéházban az asztalomhoz sietett, va­lami vajasat vagy túrósat ajánlani. Azon a sütemé­nyen keres, mondjuk egy fillért. Dehát én már ket­tétörtem egy közönséges kiflit, nem veszek süte­ményt. Szegény kisasszony elesik a remélt egyfil- lértőL Csalódik a színházban a jegyszedőnő, aki odahajol hozzám, mikor a helyemre vezet és meg­kérdi, hogy előkészithetl-e a felöltőmet? ö Is csa­lódik, szegény, mert legföljebb két felvonást bírok ki a darabból, azután ellopakodom és szép kényel­mesen kikérhetem a ruhatárbél a felöltőt, kalapot, ernyőt. A legtöbb csalódást az életben nőknek kell okoz­nom, fájdalom. Nőknek. Olyan nőknek is szerezhettem csaló­dást, akik nek a szerelmét elkerültem. Akármilyen hülyének vagy gyávának játszottam magam némely nő előtt, akit a szeszélye hiába fordított felém, még­is gyanút foghatott, hogy a tartózkodásom elutasí­tást jelent. Sirhatott hiúsága sérelmében, nem tö­rültem le a könnyeit. Fájhatott néki a szivén fakadt bimbó letörése, nem simogattam meg a szivét. Megrázhattok, úgy hull rólam a bűn, akár az ákácfáról a levele szeptemberben. is említenek; mert Esztergom várfokán né­zete szerint, a székesegyházon kívül csak egy kápolna létezett. Csakhogy szent István vér­tanú temploma a várhegynek északkeleti ol­dalán állott, közel szent Adalbert bazilikájá­hoz, mig szent Vitus kápolnája a várhegy déli oldalán levő királyi, utóbb érsekivé lett palo­tában épült. Bonfinius leírásában közli e ká­polnáról, hogy falain a szibillák képei látha­tók, Ugyanezt olvassuk estei Ipoly érsek számadáskönyvében, továbbá Gerlach török naplójában 1573-ban, valamint Wratislaw báró 1591. évi útleírásában. Lássuk most szent Vitus kápolnájának és az oldalkápolnának falfestészeti maradvá­nyait. A festészeti disz mindkét kápolnának falait majdnem teljesen elborította s egyes részeken az eredeti 12. századbeli festés ma is látható. E fölé ugyanis a 14. és 15. század­ban uj réteget festettek. A kápolna alsó fal­mezeje ornamentika, középső mezejében a próféták és szibillák képei, felső mezejében pedig ótestamentumi jelenetek ábrázolvák eléggé jó állapotban. A bajónak a szentéllyel érintkező részei csak az ornamentikával dí­szített fal magasságáig maradtak fenn. A szentélynek falát részben az eléje épített vár­fal födi el. Ez tehát még feltárásra vár. A kápolna menyezete már az 1543. évi ostrom alatt omolhatott be, mert Gerlach 1573-ban már romokban találta. Gerlach a falfestményeket: az Üdvözítő, a Boldogságom Szűz és a szibillák képeit összekarcolva és kiszúrt szemekkel látta. A törökök tehát a kápolnát be nem temették. Mikor Mátyás fő­herceg 1595-ben a várat hosszú ostrom után elfoglalta, a német katonák neveiket a fest­ményekbe és falakba belekarcolták, Ezek most is elolvashatófc. A romok betöltése tehát ezután történt. Természetes, hogy ily meglepő eredmények után az ásatások most már a magyarországi országos műemlékek bizottságának felügye­lete és irányítása mellett nyernek folytatást. Gerevich Tibor, a magyar országos műemlé­kek bizottságának európai hirü elnöke, Lux Kálmán, a kiváló épitésztanór, az ásatási munkálatok műszaki vezetője, Alexa Kálmán és Toldy János mérnökökkel a legnagyobb szakavatottsággal és az ősi magyar kultúra hagyományai iránti kegyelettel fáradoznak a csodásnak mondható középkori építészeti re­mekmű feltárásán. Az ásatási munkálatok most már Bonfinius leírása nyomán haladnak előre. A szent Vitus- kápolnát a palotával folyosó kötötte össze, melynek falait szintén festmények borították. E folyosó nagyrészben már feltáratott. Fal­festményei közül négy csaknem teljes épség­ben maradt fenn. A kápolnát és folyosót be­töltő törmeléket kellő óvatossággal és gondos­sággal takarítják el, minden faragványt és faldiszitménymaradványt összegyűjtenek és sikerült is a törmelék közül Krisztus és hét apostol fejét megmenteni. Múlt hónap elején, amikor az ásatásokat dr. Lépőid prelátus kalauzolása mellett meg­tekintettem, éppen azt a kaput tárták fel, mely a kápolna folyosóját a régi királyi pa­lota folyosójával köti össze. A kapu tiszta ro­mán félkörü boltíves, azaz a 12. században épült palotarészhez tartozik. A kapuzat mö­gött rejlő folyosó telve van törmelékkel, de falain festmények nyomai láthatók. A kapu bejárata előtti falrészleten szemem láttára hámozták ki a Prudentiát ábrázoló gyönyörű falfestményt szintén átszűrt szemekkel, egyébként azonban teljesen ép állapotban. A törmelék pedig egyre adja a menyezet- festmények darabjait, amelyekből esetleg az egész menyezetfestmény rekonstruálható le­szen. Teljesen biztosra vehető, hogy a most fel­tárt kapu Vitéz János érsekprímás híres márvány erkélyfolyosóira vezet, amelyek két emeletet foglaltak le és összeköttetésben ál­lottak a nagy étteremmel, melynek falait a magyar vezérek és királyok arcképei ékesí­tették. Minthogy a kettős folyosó a még fel­táratlan részt majdnem félkörben övezi, két­ségtelen, hogy az éttermet a kápolna és Vitéz loggiái közti terület rejti magában. Vitéz Já­nos loggiáit, miként a kápolna szentélyének apsisát az eléje épített várfalak fedik el a Duna felől és könnyen lehetséges, hogy a világszép loggiákat éppen e várfalak mentet­ték meg az elpusztulástól. Minthogy pedig a kápolna s a vele egy szinten levő folyosók a palota emeletén voltak, önként felmerül a kérdés, vájjon még mi lejtőzhetik alattuk? Annyi már az eddigiek után is bizonyosra vehető, hogy e munkálatok befejeztével és a maradványok lehető restaurálása után a mü­veit nyugat a magyar királyság és érsekség ősi székhelyén'feltárt mesés kulturkincsek csodájára fog eljárni Esztergomba. Dr, HAICZL KÁLMÁN. BHHHHnBBBBanHBB Eszmélet Irta: Szép Ernő Régi magyar kulturemlékek a romok alatt Az esztergomi ásatások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom