Prágai Magyar Hirlap, 1934. december (13. évfolyam, 217-221 / 3548-3552. szám)

1934-12-23 / 218. (3549.) szám

20

TOK<fflMAfifeARfflRI>AR

1984 depomfoer — Karácsony.

Karácsonyi beszélgetés

írté: Farkas Istvánt

Kánt borongás, havas ünnepdélután van, a hóvirág úgy ül még a fáik lombtalan ágain, mint a szárnyas zagett, fázósan összebújó madárse- reg, de idebent, ab öl a kis s zabában melegen duruzsol a kályha, egy egész más világ derüli fö'lénk a mennyezet magasságáig. Itt kevesen vagyunk és távol a világtól, amely az anyag válsága után már a szellem válságával kacérkodik.

Minket ez nem érint, ugy-e, kisfiam? A te közelgő hat esztendőd még csillogd szemekkel nézi a havas világot és kis eszed azon jár, hogy mikor megyünk szánkózni, a testvérnénéd mikor veszi fel a korcsolyáit és hogy egyformán piros arcotok mikor érzi a hideget, amely arra serkent, hogy megkérjétek a mamát, vigyen már haza benneteket. Beszélgessünk hát veled, fiacskám, szép, karácsonyos emlékeiket keressünk a te életedből és az édesapád életéből, akinek 'meg nem bocsátható, felnőtteknél szokatlan hibája, hogy még mindig régi gyerek- szemével nézi a világot és keresi a karácsonyos meleget az emberszivekben.

— Jöjjön be a nagy szürke is, — mondod, — mert a két cica nélkül nem lenne teljes a 'beszélgetés.

És a nagy szürke, meg a kis szürke füflehal- latára kezdődik köztünk az ünnepi beszéd, mely nem kerül 'bele a tankönyvekbe, hogy más apák is ebből merítsenek tanulságot, talán még az újságokban sem lesz bent, mert. a szerkesztő bácsik ebben a bolondos világban kénytelenek sokkal égetőbb, sokkal politikaibb izü mesékkel szórakoztatni a magafeledt olvasókat, de mi kettőn azért csak beszélgessünk, hátba harminc esztendő múlva te is akarsz beszélni a te fiaddal

Persze, először még meg kell mutatni a két cicának az ünmepi csizmácskát is, azok biztosan nem láttak még ilyet. És azt is meg kell

„... Pedig a Józuska sok érdemes, jó tanuló, szegény gyerekekről megfeledkeziik.“

— Milyen karácsonyfát hoz a Jézuska? — kérdezed sürgető'leg, és nekem meg kell fetel- rem:

— Szép kis karácsonyfát hoz. Odateszi majd a kis asztalra, hogy le ne dőntsétek.

— Az asztalra teszi? — kérdezed elszontyolodva, — miért nem a földre, ahogy tegnap tette?

Most azt kellene elmondanom neked, hogy a számodra „tegnapot" jelentő elmúlt esztendőben még tellett nagyobb karácsonyfára. Persze, ehhez sem neked, sem ezer kis Zoltánnak, Marcinak, Pistikének, Juliskának semmi köze, mert ők mindent a Jézuskára bíznak, és őt kérik számon azért, amit a 6ors apátok zsebével elmulasztott tenni.

— Én még tudom a karácsonyi énekeket is, — mondod, — és mindjárt rá is kezded nagy nekiikészülődő, komolyra vált gyerekhangon:

„Jaj, de pompás fa, a (karácsonyfa,

Nincs árnyéka, csak játéka, jaj, de pompás fa!"

Igen, ezt szoktuk énekelni mindig, amikor az angyal halkdal lamu csengetyüszavára 'berontunk a kis szobáiba, és a hunyni igyekvő csillagszóró, meg az ezerfényü gyertyácskák angyali világítása mellett egyforma gyerekes örömmel, remegő hangon köszönjük meg az angyaloknak, és a láthatatlanul ránkmosolygó Jézuskának az újabb karácsonyt, a még megengedett örömet, és tiszta szívvel, igaz áhítattal, sorsunkban való tökéletes megnyugvással énekeljük tovább, hogy:

Minden ága ég, gyönyörűen ég,

Kis Jézuska vigyáz rája, el ne aludjék."

A gyertyák halvány árnyakat rajzolnak a közeli falra, azok titokzatos tükörképében elhagyott falucskák jelennek meg, olyanok, amilyenben a te apád életének legszebb, fiatal éveit élte át és sok-sok apró karácsonyi haAmikor Kossuth Lajos beregi földbirtokos volt...

Történelmi nevezetességű bejegyzések a beregszászi telekkönyvben ■■ A Csanádi-féle hetyeni hat-hold 1874-től 1881-ig a Turini Remete nevére volt átírva

kérdezned tőlük:

— Te rém kaptál ilyen csizmát, ugy-e, nagy nagy szürke? Ha nem lennél olyan lusta, legalább a kis szürkének vehettél volna.

És ebből fejlődik ki köztünk a beszélgetés, minden hivatalos készülődés, vagy bevezetés nélkül, amikor azt kérdezed tőlem egyszerű természetességgel:

— A nagy szürke rossz apa, mert nem vett csizmát a kis szürkének. A cicukáknak nem hoz csizmát a Mikulás?

— A7X)knak nem hoz, mert a Mikulás csak a gyerekekre gondol.

— Akkor a cioukák megfáznak. Miért em vesz nekik a mamájuk? Te vettél nekem télikabátot is, mert nem akarod, hogy megfázzak.

A cicukának miért nincs télikabátja?

— Mert a cicukákról a jó Isten gondoskodik, az ad nekik meleg téli bundát. Látod, milyen szép, selymes szőrük van, az apának is, meg a fiának is, ebben ugyancsak nem fognak fázni a télen.

A két cica fel'hunyorit rám, mintha emberi szóval mondanák:

— Csak rontsd, csak rontsd a gyereket. Tömd őket dajkamesékkel, hogy aztán szá- monkérje tőlünk, miért nem tudunk beszélni?

De valahogy nem törődöm a két cica rosz- ezaló tekintetével, inkább mintha tetszene a kérdés, megsimogatom őket a tekintetemmel és úgy mondom:

— A cicukának nincs pénze télikabátra.

— És neked van? — kérdezi kíváncsian a gyerek, mert biztosan hallotta már elégszer, amikOT az anyjával a pénzügyekről beszélgettünk.

— Nekem sincs sok. kisfiam, — felelem, — csak éppen annyi, ho'gy fánk legyen, ennivalónk legyen, meg ruhánk legyen.

— Ha nem lett volna a. Mikulás, akkor te nem is tudtál volna nekem csizmát venni, ugy-e?

— Nem nagyon.

— Hátha a Jézuska is élfeledkezik rólunk és nem hoz semmit, akkor mit csinálunk — ijed meg benne a felébredt aggodalom. — A szegény embereket miért keTtlíi el a Jézuska?

A fiatal, hóvirággal borított diófa bemosolyog az ablakon, láthatatlan szemével sajnál, mintha a kérdésre nem lehetne feleletet találni. Hát a fiatal diófának van nagyobb ieaza. Honnan találjak én feleletet erre a kérdésre, amelyet, sokkal nagyobb gyerekek sem tudtak megoldani. Délelőtt tizenkét ősz fend ős gyerekek dolgozatát javítottam. Imit a karácsonyról írtak. És ezek a reörm emberkék, a vilá.zsprecr kis katonái mind-mind hozzászóltak a maguk módján a kérdéshez. Volt olyan,, aki azt irta:

Beregszász, december 21. (A Prágai Magyar Hírlap tudósítójától.) A nagyemberek életére vonatkozó dokumentumokat fáradhatatlan igyekezettel kutatja a későbbi korok embere és kegyelettel őrzi, ereklyeként tiszteli azokat.

A magyar nemzet gigászi arányokban világ- nagysággá vált fiára, Kossuth Lajosra vonatkozó ereklyéket és följegyzéseket több, mint egy emberöltő óta gyűjtik emlékének lelkes tisztelői. Az emlékek tallózásának lokálisan folyó munkáját Hegedűs Lóránt két kontinensre tágította és páratlan energiájával a kallódó dokumentumok gyűjtőinek élére állott.

A beregszászi telekkönyv irattárának foszladozó papírjai között halványuló betűk rögzítik meg a legendás hírű államférfi életének egy fontos epizódját.

Az emigrációban élő Kossuth a kiegyezés után nem tért haza és az alkotmányos élet az ő részvétele nélkül indult meg. A parlamenti kormányrendszer bevezetését sűrűn követték az országgyűlési választások. Kossuth hívei önálló pártot alakibva vettek részi a törvényhozás munkájában. A szabadelvű párt túlsúlya mellett a 48-as függetlenségi képviselők nem tudtak irányitó szerephez jutni. A párt nimbusza meddő vitákban megkopott és csak Kossuth visszatértének reménye éltette a megcsappant tábort. Ezekre a reménykedésekre májusi fagyként hatott a képviselői választások rendjének 1874. évi szabályozása. A törvénnyel teremtett uj rend szerint a megválaszthatóság és a választási jog gyakorlása ingatlan vagyon után fizetett állami egyenes adó bizonyos mérvéhez volt kötve olyanoknál, akik nem láttak el közfunkciókat. Ennek a törvénynek az alapján Kossuth Lajosnak nem volt sem aktív, sem passzív választói joga, nem vehették fel a választók névjegyzékébe. Az, hogy Kossuth külföldön élt, nem volt akadálya megválaszt- hatóságának. Az akkori jogszabályok szerint Kossuth magyar honos volt. és ezt csak az 1879: L. t.-c. életbeléptetése után tiz év múltán vesztette el a törvény ma is alkalmazott rendelkezései szerint. A cenzusos választói jog bevezetése és a nemesi jogon gyakorolt szavazati jog megszüntetésével problematikussá lett Kossuth meg választhatósága, miután Kossuthnak ebben az időben már nem volt ingatlan vagyona Magyarországon. A büszke emigráns nem akart földbirtokot venni csak azért, hogy politikai jogait megvédje. Híveiben nagy elcsügigedésl okozott Kossuth elhatározása, füstbe menni látszottak

a hazatéréséhez fűzött remények. Ebbe a letargikus hangulatba hozott megújuló hitet Csanádi Sándor függetlenségi képviselő, volt nemzetőrség! százados nemes gesztusa, aki odaajándékozta Kossuth Lajosnak a Beregszásztól nem messze fekvő hetyeni birtokának egy részét.

A nevezetes ügyletre vonatkozó telekkönyvi feljegyzések ott láthatók a hetyeni 138. számú telekjegyzőkönyv B. lapján. A tulajdonjogot Kossuth Lajos turini lakos nevére 1874 december 19-én érkezett beadvány alapán kebelezték be, a Csanádi Sándor által Budapesten ugyanazon év és hónap 9-én kiállított átruházási okirat alapján, így lett Kossuth Lajos az emigrációban beregi földbirtokossá

és igy került a beregszászi kerület választói

névjegyzékébe.

1877-ben a ceglédiek százas-küldöttsége kereste fel a Turin meUetti Collegno al Barac- coine-beli villájában lakó szabadsághőst, hogy neki Cegléd mandátumát fölajánlja. Kossuth nem fogadta el a szeretettel felkínált mandátumot és igy a ceglédiek fájó szívvel tértek vissza.

Ihász Dániel volt 48-as honvédezredes, Kossuth mikeshtiiségü emigránstámának halála után eladta Collegno al Baraccone-beli házát és Turinba költözött, ahol haláláig lakott. Az átköltözés előtt

1881 március 5-én kiállított nyilatkozatában visszaszármaztatta Csanádi Sándorra a hetyeni 6 holdat és 704 négyszögölet kitevő ingatlant.

Ezt az ügyletet az említett 138. sz. telekjegyzőkönyv a B. lap 4- sorszám alatti bejegyzés tanúsítja, amelyben a tulajdonjogot 1884 március 12-én érkezett 2233. számú beadvány alapján Csanádi Sándor javára igazolja a tulajdonjogot.

Hét évig volt Kossuth Lajos hetyeni föld- birtokos! . . .

ötven év múlt el, hogy a dunai konföderáció eszméjének első felvetője megszűnt beregi földbirtokos lenni és ezzel véglegessé vált az az elhatározása, hogy nem tér többé vissza hazájába.

Egy nagy élet fontos határkövére mutat a hetyeni t^lekjegyzőkönyv avuló papírjának fakuló feljegyzése. Egy jogügylet létrejöttét regisztrálja csupán a sablonos bejegyzés, amelynek indítékai egy örvénylő lélek mélyén rejlettek és következményei egy nép , történelmére hatottak ki, c—Ük.—

rang szava zendűl eikongó, boldogan lármás, gyerekes örömmel, hogy ünnepet jelentsen, az önmagában elfáradt, most békességet sóvárgó népnek. Az angyali csengő vidám ütemmel csilingel gyermekszíveknek nagy boldogságot, és a magadfajta apró emberek mindenütt ugyanazzal az örömmel sietnek a melegítő karácsonya fa felé, amely alatt ilyenkor fáradt apák ar-< cán is elsimulnak az örökké gondot viselő, nehéz ráncok és régi gyerekkorok enyheségét lopják a kérgesedé telkekbe.

— Mit hoz a Jézuska? — kérdezősködöl tovább, mintha sejtenéd, hogy minden esztendő-: ben erre a napTa várok én is, és úgy kérem az Istent, hogy csak ezt az egy estémet hagyja meg vetetek eltöltendő, közös, legszebb tinn. népül, csak erre az egy estére adjon meleg, békességes otthont, Jézuska ajándékát, angyal csengőjét, apró, másoknak értéktelennek látszó játékokat, amiknek úgy tudtok örülni, mintha tudnátok, hogy a Jézuska lelke itt jár a kis szobában, apátok el nem múló ifjúságával.

Számológépet, hogy megtanulj számolni, mert 'ha megint elmúlik egy nyár, már ifiko’á- ba kerülsz, — 'biztatlak, — bár tudom, hogy a számtan éppen oylan gyönge oldalad, mint nekem volt.

De te a karácsonyvárás utolsó izgalmában nem hagyod a becsületedéin esett foltot, és nagy kérkedve mondod:

— Apukám, én már tudok számolni, ide figyelj. — És kis kezed ujjait számolod óvatos, féltő és vigyázó gondossággal: — Egy, kettő, három, négy, kilenc, öt, hat, hét....

A kilenc még mindig a négyes után jön, mintha ez a kis gyűrűsujj valami különálló dolog lenne, akit nem szabad a kilencedik helyre tenni, mert megsértődik érte.

— Nem 'kilenc az, fiam, hanem négy. Számoljunk élűiről: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tiz. No, te is számolj szépen, mert figyel a Jézuska.

A Jézuska most talán éppen a kis mandzsu- riai gyerekek karácsonyára gondol, és mész- sze jár az Ipoly kanyargós völgyétől, de azért kis szivedből aggodalmas, nagy sóhaj fakad és úgy kezded újból a számolást, vigyázó óvatossággal, mintha csupa kis angyal ülne az apró szobában, akikhez esténként félálomban is olyan bohó barátkozással imádkozol. A kilenc az őt megillető helyre kerül.

— Apukám, én jó leszek, — kínálod csupa szív kis jóságodat cserébe a telkedben megjelent karácsonyért. — Én nagyon szeretlek téged. Ugy-e, te is szeretsz engem? Szeress, mert ha a Jézuska megtudja, hogy te nem szeretsz, akkor kikerüli a házunkat.

— Szeretlek, kicsi bogaram, — mondom én is, és összeölelkezünk, mint télvirágos fa mindenképpen virágzó ágai. Kicsi karod nyakam köré fonódik, és egymás szivedoíbbanáeát is meghallhatjuk.

... Kint szomorú, havas ünnepdélután van. A szomorúságot a haragos téli világ hullajtottá a földre, mint eltékozolt esztendők kiszabott büntetését. A délutániban már sok harang- s,, í kondult, hivó szavára békétlen emberek mertek az Istennel való eürü beszélgetésre. De az Isten megbocsátó arcával le-lenézett a városi és falusi templomok békétlen népére, és boldog karácsoryt ígért nekik. Sok kis karácsonyfa izgatott várakozással nagyot sóhajtott a behavazott erdők méhében, még egy megbocsátó, elnéző esztendőt kértek a kerülő kezéből. A suta, görbén nőtt kis fenyőfák boldog kacarászva nézegetik halálra ítélt társaikat. És íme, a sok kis karácsonyfa egyszerre nagyot rikkantott, mint az ujjongó gyereksereg és mindent megbocsátva hajtotta engedelmes fejét az éles fejsze alá, hogy örömet \Tgyen nektek, kis Zoltánkákmak és kis Juliskáknak, Lajcsikáknak és Jancsikáknak, a Jézuska egyformán kedves, egyformán szeretett, apró seregének.

Álljon meg 'beszédünk egy percre, kicsi fiam. Most ketten vagyunk, egy fának két hajtása, add ide kis kezed a kezembe, és a száj beszéde helyett beszéljen bennünk a szív. Karácsonyom hangulat jár a kis szobában, halig a, csak haliga... A tűz tompa megértéssel duruzsol a<z öreg vaskályhában, és beleszövi meséjét a. mi szivünk hangtalan meséjébe ... Gl- ling, galang, giling, galang, ezüstös harang szól, újabb karácsonyt értünk. Kívánjuk egyszerre, messzeszáilló csengéssel, legyünk pásztorok az urak között, jámbor emberek a világ hivságosai előtt, és úgy kérjük a te Jézus- kádat, az én Jézuskámat, szivünk mindig magunkkal hordott gyermekmelegévél:

— Békesség nektek, karácsonyra ébredt emberek .. ■-0■