Prágai Magyar Hirlap, 1934. augusztus (13. évfolyam, 173-198 / 3504-3529. szám)
1934-08-23 / 191. (3522.) szám
9 1D34 angusztns 23, csütörtök. SzmHÁzKönWKuLitJRA A kassai képzőművészek szeptemberi kiáítitása Kassa, augusztus 22. Sokévi szünetelés után ■a kassai képzőművészek egyik jdenhéikany csoportja szeptember elején együttes reprezentatív kiállítást rendez Kassán a KeTetszlo vonsz - ikói Muz-eium feiálilétási termeiben. A kiállítás élénk érdeklődést vádit ki országszerte, mert a neves és beérkezett művészek mellett a fiatal generáció is ez alkalommal fog legjellegzetesebb műalkotásaival bemutatko zni. A kiállitás érdekességét emelni fogja a rendezés ötletes újszerűsége, amelyet a kiváló in- terieur-tervező mérnök, M i e h e 1 Ferenc önzetlen 'buzgalommal vállalt magára. A festőművészeik közüli Hailász-Hradil Elemér a határokon túl is előnyösen ismert, kiforrott művész-talentum. Főleg jellegzetes és finomra hangolt protrékfcal, dekoratív temiplom- és müterem-interienrökkel és néhány egyéni meglátásai tájképpel szerepel a kiállításon. J aszusch Antal szintén a régebbi generáció tagja, de színekben és a vonalvezetés merészségében a legmodernebbekkel is felveszi a versenyt. Móniimén tálig képein korszakokat érzékelhetően világtörténelmi eseményeket örökít meg döbbenetes drámaisággal. K i e s e 1 b a c h Géza, a világhírű Zügeu' tanár egykori kiváló tanítványa, megkapó realizmussal festi immár híressé vált állatképeit. Különösen a lovaik mozgási attitűdjeinek pillanatnyi lerögzitésében mutatja be nagyszerű technikáját és szimérzékét. A fiatalok közül J a k o h y Gyula neo-ro- mantikus képeiről meleg érzelmi világából fakadó franciás könnyedség ergárzik kL A fiatal' művész ezen a kiállításon bontakozik ki teljes értékében. 0 r a v e c z Imre néhány év előtt tűnt fel Kassán pasztelljeivel. Mólt éven Budapesten, az Ernszt-mozeumban döntően elhatározó sikert aratott. A magyar őstehetségeknek a budapesti Nemzeti Szalonban a legutóbbi napoíkban tartott kiállítása is nagy elismerést holott Ora- vecz Imrének. A szeptemberi kiállításon a kitűnő paraszt-piktor egyéniségét minden oldalról megvilágító képsorozattal fog szerepelni. A festőművészek sorát a finom részletmunkában elmerülő Féld Lajos zárja be, aki különösen biblikus tárgyú grafikájával vonja magára a figyelmet és ér el maradandó sikert. Az iparművészek képviselője Kircz Jolán; kisplasztikái munkái naigyon tehetséges művészt jeleznek. Keramikai müvei — az iparés népművészet elmosódó határvonalai között — különös érdeklődésre tarthatnak igényt. Balassáné-Markó Böskeés Karc fa- nyák Klári iparművésznek eredetien spines kézimunkákkal és textíliákkal nagy dekoratív Ízlést és tehetséget árulnak el. A kiállítási termeket dr. P o 1 I á k muzeum- igzgató a legnagyobb előzékenységgel bocsátotta a művészeik rendelkezésére, akiknek a rendezés munkájában értékes tapasztalataival és szaktudásával is rendelkezésére áll. A kiállító művészek néhány kép-reprodukcióját a Képes H ét legközelebbi számában bemutatjuk oivasófcö z önségünkék. Dr. FÉNYES ANDOR. (*) Élénken látogatott a Rozsnyó Városi Múzeum. Tudósítónk jelenti: Rozsnyó város a muzeuimigaz- gató javaslatára megfelelő helyeken reklámtáblákat állíttatott fel, melyek a városi múzeumot a turisták, átutazó idegenek figyelmébe ajánlják. A reklámtáblák hatása szembeötlő volt. Mindjárt másnap tömegesen keresték fel a turisták és idegenek a múzeumot s azóta a látogatási órák alatt állandóan nagy a forgalom a Rozsnyó múltját s érdekességeit szemléltető múzeumiban. (*) Decemberben nemzetközi filmhét lesz Budapesten. Budapestről jelentik: Az Országos Pümegyesület elhatározta., hogy a, filmmúzeum megnyitásával kapcsolatban nemzetközi fiilm- Ihetot rendez Budaipesten. Decemberre tervezi a magyar kultuszminisztérium a filmmúzeum megnyitását, amelyben a magyar mozgószinház emlékeit helyezik el. A muzeális gyűjtemény egyrésze a vefllehoei nemzetközi kiállítást is megjárta és ott általános sikert aratott. A magyar filmtestületeik támogatják a nemzetközi filmhét gondolatát, úgyhogy az előkészítés munkája már a jövő héten megkezdődik. (*) Fedák Sári Olaszországon át visszautazik 'Amerikáiba. Budaipesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Az Est jelentése szerint Fedák Sári ma reggel Rómába indult, onnan a Földközi tengeren át Newyorkba utazik. Miután hajójegyét és a Newyork—San Francisco vonalira repülőjegyet váltott, az utazási terv véglegesnek tekinthető. (*) Jövőre nemzetközi színművészeti versenyt rendeznek Budapesten? Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: A kultuszminisztérium irodalmi s művészeti osztálya leirattal fordult a kulturális egyesületekhez és szakintézményekhez egy, Budapesten a jövő év folyamán megrendezendő nemzetközi ezinmüvé- szeti verseny ügyében. A körirat szerint Magyarország meghívná Budapestre a színjátszás terén figyelembe jövő államok egy-egy színtársulatát, hogy mag a választotta nemzeti 6zinmü bemutatásával vegyen részt a versenyen. A darabot úgy kellene megválasztani, hogy abból a 'lehető legjobban meg lehessen, állapítani a,z illető ország fcnilturértéfeeit. A versenyen természetesen a magyar színművészet is részt- ívenne. A döntőbíróságot világhírű, nemzetközi- Hieg elismert nevű kritikusokiból, írókból és színészekből állítanák össze. (*) Plerre Benőit regénye filmen. Pierre Benőit világhírű regénye „Az áruló“ legközelebb filmen is megjelenik. A francia filmgyártás eddigi legnagyobb alkotásait akarja ebben a filmben nyújtani, amely a regényben szereplő csodás tájakat, izgalmas történéseket, nagy felkészültséggel jeleníti meg. A film két főszerepét a francia filmimü- yészét két büszkesége, Jean Marat és Spinelly jjátsza. (•) Világhírű vendégművészek és nagyszabású Beethoven-ciklus a budapesti filharmonikusok jövő évi műsora. Budapestről jelentik: Dr. Dodin á- myi Ernő, a magyar Fühanmóniai Társaság elnökkarnagya összeállította a filharmonikusok nyolc bérleti hangversenyének műsorát. A hangversenyeket ez évben is a budapesti Operáiban, a nyilvános főpróbákat a Zeneművészeti Főiskolában tartják. Múlt évi sikeres Beethoiven-ciklusuk után az idei műsoron Beethoven valamennyi nyitánya szerepel kronologikus sorrendben. Minden hangversenyen ezenkívül egy-egy szimfonikus müvet (Brahms, Mozart, Beethoven Haydn, Csajkovezky, Stnauss) vezényel Dohnányi. Lesz egy Beetfaoven- est, amelynek szólistája Fiscfaer Edrvin és Bach- est (születésének 250. évfordulója alkalmából), ennék vendégművésze Schumann Ellsafaetfa karna- raénekesnő, aki Bach ritkán hallott tréfás hangulatú müvének, a Kávékántáté-nak szopránszólamát és még két kántáterészletet énekel. Meghívta a Filharmóniai Társaság Profoofieffet, a világhírű zeneszerzőt, aki saját zongoraversenyét mutatja be és ugyanakkor „Három narancs" című szvitje szerepel még a műsoron. A magyar komponisták újdonságai közül előadásuk sorrendijében a követ- lceziők szerepelnek a tervezetben: Lis'zt-Wieimer: Feux fötlete, Békái: Nagyidat oigányok (szvit), Bartók: Magyar képeik, Siklós: Szimifionietta, Kaza- csay: Cirkusz szivüt, Bach-Liszt-Weiner: Változatok (Weinen, Klagen), A megiháivott közreműködő művészek sorát Holffmanin. Józisetf, az Amerikában élő zongoraművész nyitja meg, utána Páatigorsky Gregor, Morini Emoa, Fisclher Edivin, Prokofisff Sergej, Maimandli Enrico, Gertler EndTe és Schumann Elisabétih szerepel még a Filharmóniai Társaság bérleti sorozatában. (*) Valentino utódja. A hollywoodi filmeseknek esztendők óta álma, hogy még egy olyan hő&sze- relmest fedezzenek fel, mint amilyen Rudolf Valentiné volt. Az amerikaiaknak ez a. törekvése azonban sokáig sikertelen maradt, jólehet sok kitűnő színész tűnt fel Valentiné halála óta, de egyik sem tudott oly ellenállhatatlan erővel feltörni a siker ormára. Most állítólag felfedezték Vaientino utódját, ez a színész George Raft, aki a Paramount uj filmjében, a Bolero főszerepében mutatkozott be nagy sikerrel a newyiorki ünnepi bemutatón. A lapok egyhangúlag elragadtatással írnak az uj színészről és mint Vaientino méltó utódjáról emlékeznek meg róla. A KASSAI CAPITOL-MOZGÓ MŰSORA: Csütörtökön és pénteken: Szerelmeskedés. Scfanitzler Artúr „Lihelei" c. regényéből készült nagyfilm Schneider Magda, Louise Ulrkfa, Olga Csebova, Paul Hörbiger és Willy Eichberger főszereplésével. * \ Szombaton és vasárnap: Kairói kaland. Renáta MüLler és Willy Fritsoh kitűnő operettje.- cSporpA divízió büntető tanácsa szeptember zárolta a fűteki pályát Pozsony, augusztus 22. (Sportmunkatár- sunik telefonjelentése.) A szlovenszkói divizió nyugati csoportjának büntetőtanácsa tegnap este tartott ülésén foglalkozott a vasárnapi Fülleiki T€ és Ligeti mérkőzés kapcsán a fii- leki pályán lefolyt botránnyal. A tanács határozata szerint a füleki pályát a diviziós mécsesekre szeptember 4-éig zárolják, ezenkívül a Füleki TC-ot 500 korona pénzbírsággal sújtották. Egyben kötelezték az egyesületet, hogy] a jövőben a versenyek alkalmával két csendőrt és 20 névszerint megnevezett rendezőt állítson a rend fenntartására. Egyúttal ajánlja a bizottság, hogy az egyesület az öltözőket úgy állítsa fel, hogy a játékosok azokat közvetlenül érhessék el. A tanács ezenkívül Bi- ©siistc füleki játékost szeptember 4-ig eltiltotta a. játéktól. Ugyanezt a játékost más vétség miatt kisebb pénzbírsággal sújtották. Mutatós és tartalmas verseny volt a Csehszlovákiai Magyar Atlétikai Szövetség ungvári bajnoki viadala Az atlétika nagy napjai Kárpátalján Ungvár, augusztus 22. (Saját tudósítónktól.) Közel száz atlétát gyűjtött egybe a rendező UAC a CsMTSz, a CsMASz és az áldozatkész testvér egyesületek táim oigatásával. A szombat esti fairóvizsgán hét jelölt vett részt; két losonci, egy kassai és négy ungvári. Este 8, órától 11-ig tartó írásbelin 61 kérdésre kellett feleletet adni. utána Braun elnök és Kerekes főtitkár egy óráiig tartó szóbeli vizsgát tartottak. A vasárnapi délelőtti versenyeiken volt a gyakorlati vizsga. Az eredményt a vizsgáztató bizottság az Írásbeli megbirálása után fogja kihirdetni. Az ifjúsági számokon kívül több 'bajnoki selejtezőt is lebonyolított délelőtt a kiválóan működő versenybizottság, amelyben Sziovenszkó és Kárpátalja legkiválóbb atlétikai szakemberei foglaltaik helyet. Másfélórás ebédszünet után valamennyi atléta felvonulásával vette kezdetét a délutáni verseny. Lukács Aladár szövetségi kapitány vezetése alatt elől a legnagyobb gárdával induló Pozsonyi TE haladt, a menetet a vendéglátó UAC versenyzői zárták le. A felsorakozott atléták amellett volt kiállítva a hatalmas Pálffy-vándorserleg, a Moravek ifjúsági vándordíj (diszkoszvető szobor) és a CsMTSz művészi plakettjei. Horny Oszkár, a vendéglátó egyesület elnöke üdvözölte a megjelent vendégeket és szövetségi képviselőket. Fel olvasta a Pállffy Andor CsMASz diszelmök és UAC védnök eportszere- tettel telt levelét, amelyben kimenti távolmaradását. Horny elnök beszéde végén a gyászfá- tyolban levő UAC-zászlóra mutatva adott kifejezést az egyesület mély gyászának, amely védnökének, Tafay Ábris római katolikus apostoli kormányzónak elhalálozásával érte, emlékének az atlétasereg „vigyázza-ban tisztelgett. Az üdvözlések sorát Szabó Károly mint a CsMTSz alelnőke nyitja meg nagy elismeréssel adózik a CeMASz-mak és az UAC-nák a példás sikerű verseny létrehozásáért. Braun Béla elnök a CsMASz, Kerekes Szilárd a Cs. Magyar Birkózó Szövetség, Székely Gy. Levente, a Cs. Magyar Tenisz- és Kanadai Hoikiki Szövetség nevében fejezi ki örömét a bajnoki viadal fényes sikere felett. A mintaszerűen megrendezett verseny bizottsága folytatta munkáját. Zikimwnt zsupa- éltmök, akit Horny elnök külön is üdvözölt, kivieszi a. részét a munkából. Braun Béla döntőbíró, Kerekes Szilárd indító, Lukács Aladár kapitány, Gerbardt célbíró, Moravek, a két SoMeicfaer (LAFC) és a kassai Róth mint időmérők tevékenykednek. A rendező 'egyesület részéről Székely Gy, Levente versenyelnök, Győrffy Dezső és ifj. Borosé Zsigmond rendezők, Difla Dénes testnevelő tanár, ifj. Mankovich Rezső és Sírnia László versenyjegyzők és Kovács Elemér készítették elő és rendezték meg nagy gonddal a CsMASz 1934. évi bajnoki viadalát. A pozsonyiak biztos fölénye nem volt vitás, de nem volt már annyira nyomasztó, mint tavaly Losoncon. Örvendetes volt a Kassai AC újjáéledő atlétikai szakosztályának kitűnő szereplése, ami elsősorban Halfa Károly szakosztályvezető érdeme. A beregszászi Kalo.csay. a Spárta válogatott csatára bebizonyította, hogy mint atléta is válogatott képességekkel rendelkezik. A Lévai TE három atlétával tizenegy pontot szerzett. A losonciak főképpen az ifjúsági számokban tűrtek ki. A csapiak törekvése előfafa- utóib'b sikert fog hozni. A hajdan legtöbb versenyzővel küzdő ETVE mindössze egy versenyzőt küldött, a Kassai SC pedig egyet sem, pedig Rajczy személyében biztos bajnoki reményt jelentő távolugrója van. Részletes eredmények. Ifjúsági bajnokságok: 80 m síkfutás: Madarász (KAC) 9.9 nap, 2. Rédl (PTE) 10.2, 3. Csiba (PTE) 10.4. — Suly- dolbás: Erulrcffy (PTE) 13.07 m. CsMASz ifjúsági rekord. 2. Ruják II. (UAC) 11.80, 3. Gedeon (KAC) 11.65 m. — Magasugrás: Ruják II. (UAC) 155 cm, 2. Waldinger (LAFC) 150, 3. Mibaliovits (BFTC) 150 és Kalocsay II. (RFTC) 150. — Diszk ősz vetés: Gedeon (KAC) 30.30 m, 2. Csiba -(PTE) 29.02, 3. Ruják II. (UAC) 24.65. — Távolugrás: Madarász (KAC) 5.94 m, 2. He- ikelo (PTE) 5.89. 3. Ruják II. (UAC) 5.73 m. — 200 m síkfutás: Madarász (KAC) 26.2 mp. 2. Rédl (PTE) 26.4, 3. Várady (BFTC). -r- Gerely- hajítás: Hrabovszky (KAC) 34.04 ni, 2. Endrei - fy (PTE) 33.22 m, 3. Thury-Nagy Géza (UAC) 32.36 m. — Rúdugrás: Hekele (PTE) 2.70 m, 2. Szekerák (KAC) 2.60, 3. Kalo.csay II. (BFTC). A Moravek vándordíj pontversenyt az alapi- tólevélben lefektetett stafétapontozás fogja eldönteni a PTE és a KAC között. Harmadik az UAC 12 ponttal, IV. LAFC, V. BFTC. Felnőttek bajnokságai: 100 m síkfutás: Pék I. (PTE) ’l 1.4 mp. 2. Kovássy BFTC 11.9, 3. Pallavicini (KAC) 12 mp 4. Nagy (KAC). Sulydohá®: Hetényi (PTE) 12.02 m, 2. Farkas (ETVE) 11.75 m, 3. Timkó (KAC) 11.22, 4. Bndaváry (LTE) 10.48 m. 1500 m sj'kfutás: Gyárosán (KAC) 4:26.2 p, 2. Szolicsinszky (UAC) 4:38. 3. Stitecky (PTE), 4. Stippanitz (PTE), Gyurcsán nagyon jó. Magasugrás; Kalocsay I. (BFTC) 175 cm, rekord, 2. Balázs (PTE) 159, "3. Simboek (PTE) 159, 4. Renczés (PTE) 153. Di®zko8zvetéS: Rumra (LTE) 37.10 m. 2. Farkas (ETVE) 36.45 . 3. Hetényi (PTE) 34.98, 4. Osucska (UAC) 33.50. 110 m gátfutás: Pallavicini (KAC) 18.4 mp, rekord, 2. Zsakay (PTE) 19.6. 3. Miezák (UAC). Távol ugrás: Simboek (PTE) 6.25 m, rekord, 2. Kalocsay I. (BFTC) 6.19. Tekord, 3. Nagy (PTE) 5.94. 4. Stibravy (PTE) 5.84. 400 m síkfutás: Béros (LTE) 55.2 mp, 2. Ka.j- dy (BFTC) 57 mp, 3. Remczés (PTE) 57.2, 4. Pék (PTE). Gerelyhajitás: Pekarik (PTE) 47.75 m, 2. Majoros (KAC) 45.50. 3. Amda (PTE) 43.35, 4. Timkó (KAC) 38.22 m. 5000 síkfutás: Leeskó (UAC) 16:34.2 p, 2. Stitecky (PTE) 17:13, 3. Nyigogscsik (KAC) 17:47, 4. Hala II. 200 m ®ilKfutá®: Pallavicini (KAC) 24.4 mp, rekord, 2. Hiindler (LAFC) 25, 3. Blumenberg (KAC) 26. Rudugrá®: Anda (PTE) 3.25 m, rekord, 2. Kalo.csay I. (BFTC) 2.90, 3. Majoros (KAC) 2.S0, 4. Telerovszky (UAC) 2.60. Olimpiai staféta: KAC, 2. PTE B. csapata, 3. UAC, 4. PTE C. stafétája. A „Pálffy Andor vándorserleg'1 pontverseny-