Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-11 / 155. (3486.) szám
ÖcdöaUiUa^izOHÓia 1984 jnlhw 11, neriti. tőt-íxármat Mippögiüiak. Egy árnyalatnyi el& portarosei hydroplén-állomás kattogó lármája megremegteti kezemben a szálkás toűilat, mellyel mosolyogva szokás aláimd aat a blankettát, hogy: saját telelóeségemre szállók a magasba. Ez a dobfpergésszerü hangzavar kicsit a ki- végzésszerü parádékra emlékeztet s ijedten pillantok a nagy élményre izgatottan várakozó kis fiam arcába, még ott lapul bennem a pár nap előtt történt tragikus pilótazuhanás árnyéka. De igyekezem elmosná s mosolyogva gondolok Portorose kedvencének, Ciccionak, a szicíliai pilotahadnagynak — nemzetközi vendégekre beállított — polyglott magyarázatára. Pillanatokig ugyanis az a hiír száguldott végig orkánszerüen a csői/', ftíirdöhelyen, hogy Ciocio az áldozat. Rövidesen ö maga cáfolta meg, butus, fekete képével boldogan jelent- 've, hogy, „Cicio nőin fliegen non bumm mo- rire.“ «•• Hiába, most már nem lehet visszacsinálni az egészet, összes óvintézkedésem a markunkban szorongatott citromokra terjedt csak ki. * Capitano Stoppani. az oktató, beszállást proponál, ö s a felesége vezetik kivételesen a gépet. A nagy megtiszteltetés tudatában méltóságteljesen igyekszünk felfelé a kacér létrán e onnan ereszkedünk 1© öreg Dante atyánk modem poklába. Egészen váratlanul ér a magasbatörés pillanata. Halkan, simán siklottunk a vizen- Észre sem vettem, hogy a már a megengedettnél is feljebb uszunk. a kényelmes ülőhelyen fiam hanyag eleganciával rakja fel a lábait s az uj generáció természetes nyugodtságával élvezd a kivételes helyzetet Én egy kicsit nagyképüsködöm, de minden különösebb eredmény nélkül. A gyermek kinevet. Nincs semmi haj a gyomrok táján. Citromaink árvultan szégyenkeznek duzzadt markunkban. A papirzsák feltűnően a helyén marad, Mig a színes strandiéitban gyönyörködöm, önkénytelenül osztályozni kezdem a három generációt. Vannak lóratermett nemzetek — az atyáink boldog korszaka. Lásd Courts- Mahler: „...lódobogás, ez ő" oimü regény- sorozatokat. Azután jövünk mi, az autósok, a sietősek. Fiacskám, a harmadik generáció okos, rendeske példánya, minden kétséget kizáróan már repülőgépre helyezi tempóit. # • •. Most. suhanunk Pirano miniatűrje felett. Belefér az öklömbe Tartini régi városa. Utána kapunk a gyerekemmel, mint aprójáték- szer után. De kicsúszik. Ki, az aranyifoltos mesevilágba. A motor zúgása szédítő trillába csap. Fények, színek, hangok villámlanak cikkázón. Tar tini muzsikája megnyergeli gépünket s velünk rohan a végtelenbe. Lent, Giuseppe Tartini picikének látszó szobortalapzata körül — melyre szülővárosa büszkén véste az 1692 dátumot, — forgószél támad s az öreg halászok rosszat sejtve csóválják babonás fejüket. Nemrégiben elmesélték nekem, hogy hogy ás született meg az a híres ördögtrillaszonáta. ’A nyugtalanvérü, kalandos mesternek hu-; szcne.gyéves korában furcsa, groteszk álma | volt. Az assisi vezetetés idejében történt, me ' ilyet papi pályájával össze nem egyeztethető házassága miatt róttak rá. Azt álmodta, hogy az ördögöt szolgájának szerződtette. Az ör- j dög, a mai. cselédek ősapja, utódait megszé- j gyenitően olyan prompt kiszolgálást nyújtott, ; hogy óhajai már az elgondolás pillanatában j teljesítve voltak. Előre látta gazdájának miég csak homályos körvonalú kívánságait, úgy, hogy Idej© sem maradt a parancsolásra. Tálcán hozta az élet minden elképzelhető igényeinek teljesedését. Tartini kipróbált, úri fifikával csapdát állított s próbára tette szolgáját. Váratlanul ke- zélbe nyomta a hegedűt s feszülten várt. Az ördög elnézően mosolygott és hihetetlen könnyedséggel csuszkáit, viharzott, őrjöngött-, tombolt, vigyorgott a hegedűn. Giuseppenek elakadt a lélegzete. Fülei mohón felitták a kaotikus s mégis oly pompás zenét. Az ördög felkacagott, lecsapta a vonót s jólnevelt szolgaiként kinyitotta az ébredés ajtaját. ... Tartini 1 'bultan ébredt. Felült ágyában « azonnal r komponálta a halhatatlan ördögin Haszon át. Félreisn.erhetetlemül zsong keresztül a motor zúgáson ez az őrjítő zene. Stoppani feje s pilótasapkája egészen különös körvonalakat vesz fel. A felhők könnyedén üdvözölnek minket. Édeskések- Mosolygó bakfisok rózsaszínű müpirulását ontják reánk. Váratlanul, éhes vércse módjára csapunk le a gyanútlan tenger trieszti kikötőjére. KetBejgrád, julius 10. Az ©lmult éjszaka véres rablógyilkosság színhelye volt Sarnaz szlavóniai kis falucska. Eddig ismeretlen tettesek behatoltak Gruberovics István földbirtokosnak, a falu leggazdagabb emberének házába s baltacsapásokkal agyonverték az álmából felriadt földbirtokost, annak feleségét, négy- esztendös kisfiát és sógornőjét, majd az egész házat kifosztották. A rablógyilkosok Sajóháza, julius eleje. (A P. M. H. munkatársától.) Régi jó katonabaj társam: Deme Lajos, ny. igazgató-tanító ki® portája az első Sajóháza déli végén. Ide szólok be. valahányszor a falut jáiom. ö, aüci generációkat nevelt fel, úgy ismeri a falut, mint a maga tenyerét, nála jobb kalauzom nem is letetne. Ma főképe® valami jó mesélőkedvü öregmagyart keresek. Hej, nem él már (kíisbiró uram, Horváth j And-orás, aki eleven krónikája voilt a falunak. Él! azonban s hetvenen felüli éveket hordoz öregen is széles vállai® Lakatos bácsi, az öreghiuszár, akinek szép ősz fejét magyaT fajmintául vehetné az etnográfus. Üres az udvar, ahogy benyitunk a portájára, kutya nem ugat, csak egy kis kölyökimacska táncol nagyokat széles jókedvében. Ahogy aztán beljebb ballagunk, az istállóból kijön Lakos bátyánk, hajlottan, öregen is szép derék szál ember. A dérverte üstökén, meg bajuszán valahogy ma is meglátszik a régi nyalka huszár karakán keménysége. — Adj’ Isten Lakos bácsi! Mit csinál? — Hát itt a marha körül vótam. S még lenne is dolog, de a mi kedvünkért abbahagyja, beszólván a konyhába, hegy az asszony változás az arcsziiniben, melyet kínosan igyekszünk palástolni. Kis ablakaink ©1 menüinek a vízben, s tisztán, frissen kelletik magukat a visszautazók kissé ideges csoportjának. Capitano Stoppani mosolyogva nyitja ki a tetőajtót, signora Giiuilia búcsúzóul megcsókolja a fiamat. / Kiszállunk. A pánton készült fényképen élénken látható az a bamba mosoly, melyet minden fotografálásmái köteles ségszorüen magunkra öltünk. Magyar Kató. kiürítették a pénztárszekrényt s onnét minden pénzt és írást elvittek. Elvitték azokat az adósleveleket is, amelyeket a falu gazdái adtak különböző kisebb-nagyobb kölcsönökért a földbirtokosnak, aki pénzügyietekkel is foglalkozott a gazdálkodáson kívül. Valószínűnek tartják, hogy a rablógyilkosokat a meggyilkolt adósai között kell keresni. A csendőrség máris biztos nyomon halad s máris több őrizetbevétel történt pedve vallatjuk az öreghus-zárt, meséljen valamit, hiszen sok mindenen átment fiatal éveiben. Nehezem indul, de aztán telemelegedik, ízes szavakkal ejti a kis történet fonalát, öreg szeme beleragyog még most is s keze önkéntelen sodorint egyet-egyet a bajuszán, azzal a régi, tetyke, huszáros, asszonybolonditó mozdulattal, aminek öreg tagjaiban már csak a ritmusa maradt meg. — Hát kérem, Naggyőrbe szógáltam én a huszároknál. Éppen lósfcrázsa vótam, (ami istálló- ügyeletest jelent) mikor egy regnuta panaszójja nekünk, hogy a császári jágerok elvettek egy kis- jányt a kéziről. Meg hogy azt is montá'k, hogy ha vissza akarjuk venni a jányt, hát öt huszár menynyék egy jágerre! No nem kellett több nekünk se. Másnap éppen 1 emumig oszt ás vöt, negyven krajcárt kaptunk öt napra, ebből tellett, egy-eigy féllitert bévettünk öten, akik összebeszéltünk, hogy edláty- tyuk a jágerok baját. Aztán felálltunk kettőn egy zsemiés butyikánál, az egyik ucca torkolatán, hárman meg a 'másik uoca végibe, a Ződfauccába.. Jöttek is a Jágerok nemsokára. Ahogy elénk értek, kiugrottunk a butyka mögül eléjek. Elkiáltották magukat: — „Das® sind Hussaien, dass sind Hiussaren!“ — és azzal futottak a Ződfauccá- nak, előlünk. Ott meg a másik három cimboránk fogadta őket. No oeztán mi is oda és vágtuk a Jégére kát, mint a répát. Meg nem hóltaik, de vágtuk őket, ahogy csak letetett. Nem ment el egy ee, csak a kutya vitte haza a póetát, — mert egy fekete kutya vót velek, ez elfutott s talán ez vót az első, aki berpamaszólt minket. Mert mi oszt rendesen megtürügettük a kardjainikat a vértől és hazamentünk a laktanyára, de főhadnogyur Grill már hajnalba benn vót és a pokróo alól, okit az orromra húztam, lestem, hogyan huzogattya ki a kardokat a hüvelyből és nézi, rnejjik véres? Ahra- kolás után oeztán röppent vót. A Ougezkomman- dás ur kiatta a pananicsot, hogy álljon ki az öt ember, aki temnap összevágta a Jágerokat. Nem mozdmtt senki. Még eocer monta, álljon ki az öl ember vagy kaezárayaáris tomot kap az égész. Megint osond vót. Akkor a S®oják (káplár, földi, aki egybéli vót velem, nyóevanbéJi, csak megszólal egyenesen: — Hát ti Oziakó, Filosz, Lakner, Lakos, Csaba, mér nem álltok ki? — Tuttak mám ezek mindent. Reggel gyütt is a berejcsaft a gyalogosoktól, vittek a börtönbe. Ott két hónapiig vótunk kereset alatt. Minden nap vallattak, faggattak, de főhadnagy ur Grill megtanított minket, hogy mindég csak azt valljuk, hogy a Jágerok állták utunkat, mi csak védekeztünk. így is tettünk. (Itt egy kis intermezzo, Lakos bácsi a feleségének szól: E-rigy csak ifjam a Bazsal elejibe. — Mert hallani a kolompokat, jönnek már a tehenek a legelőről. Ki is kell nyitni a kaput Bazsalnak. Aztán folytatjuk). — No, a végin négy esztendőre akart minket ítélni a haditörvényszék. De csak felállt egy huszár, — mer mindenféle sanzsi vót a törvényszéken, — és aszonta: — Tekintetes Haditörvényszék, nem érdemel ez az öt huszár semmi büntetést, mert ők csak védekeztek, a Jágerok tárnátták meg őket! — Hát a semmit éppen nem kaptuk, de csak három hónapot, abból se ültem én egy napot se, a patron, gyárba dógoztam, jobb dógom vót ott, mint akárhol, igen jól lehetett spájzolni is fehérkenyeret, mimást, amit akartunk. (Újabb intermezzo: Bazsal megérkezett, jön be a kapun, megijed az idegenektől, nekirohan a szarvával a konyhaablak vastáblájának, hangosat bök rajta, attól még jobban megijed s fut az udvar végibe, de bókén betalál az istállóba). — No aeztám áttraaezportáltak Szabadhegyre a harmadik századhoz. Kiszól Lakos bácsi legényfia, hogy mondja él a másik esetet a túróval. Erre már nincs idő, majd máskorra tesszük. Még egy kicsit elbeszélgetünk az idők folyásáról. Megtudom, hogy Lakos bácsi kedve® olvasmánya a Biblia! — Ebből olvasgatok, ha szabad időm van. Ebből látom, hogy azért régebben többet háborúztak a népek, mint ma. Aztán az Úristen mindég aa izra- élitákat segítette. Néha büntette őket, ha nem tisztelték a törvényit, de aztán megint megbékült 8 csak velük vót. — Nem láthatnám azt a Bibliát, Lakóé bácsi, — Dehonnem! — És máris hozza, öreg, rézkapcsos, vastag Károli-bi'blia, 1765-ből. Keresem a hátlapján a szokásos családi bejegyzéseket. Ott vannak sorban, nehezen rótt öreg betűkkel: „András fijom született" . . . „Juli jányom született** . . . Méri jányom született 1891-ben" . , , Ezen megakadok, miiért Méri ez a Maxis? — Ez a jányom kérem Amerikába él, ott van férjnél. — És hogy megy a soruk? — Csak úgy, miint itt Ott is rossz, dógo znak, küzködnek keservesen. Még a.jjó, hogy házuk van, nem kell lakbért fizetni. Mindenütt rossz most kérem, csak Oroszországba jó, ahol arannyal fizetnek! És itt kiderül egy másik furcsaság, a Károli-j bibliát forgató öreg huszár, aki a 'bibliában had- történelmet keres, nagy tisztelője Szovjet-Orosz- országnak s tudatában ez miint az ígéret földje éL A továbbiak során megérzem, hogy ő maga nem kommunista, (a fia az, párttag s az öreg alighanem tőle hallja a fényesre beállított adatokat) mindössze mélázó öreg rajongó, aki ebben a mai káoszban nyugvópontot keres a tudatta számára 6 ezt nem todja megtalálni. A kis kölyökmocska nagyokat ficánkol előttünk, önkéntelen követi a tekintetem s a fal tövén, ahol cementtel van kitapasztva a hézag, a cementbe karcolva szovjetcsillagot látok. Ezt bizonyosan a fiatal Lakos csinálta, miikor a cement friss -volt. íme: egy fedél alatt él a szovjet-csillag a Bibliával. Az ÖTeg huszár még a császári jágerokat aprította, a £ka már Leninre esküszik, a vén bibliaolvasó haditetteket keresgél a Szén tárásban és hasonlítja az ötvennyolca® francia, meg a tetvemkiiences bosnyák háborúkkal és minden kataklizmák fölött megnyugszik abban, amit a fiától hall, hogy Oroszország arannyal fizet . . . Pár nappal ezután jött meg a P. M. H. riportja az Oroszországiból húsz év után hazatért vágíar- kaedi magyarról . . . Olvassák el, Lakos bácsi! Egy falusi udvar szűk öblében az egész élet, az egész ©m'bereors, mindnyájunk válsága . . , , Közömbös, hideg békével terül fölénik az alkony. Lakos bácsinak még dolga van, búcsúzaink. A macskafiók valóságoe artista-mutatványokat végez a lábaink körül, — meg táncoltat ja boldog, válságnélküli, problémáikul, egészséges életét. Irigyelni lehet. NYIRESI-TICHY KÁLMÁN. Egy szlavón falucska eladósodott parasztjai kiirtották hitelezőjük családját Sajómeníi öreg huszár házai áj a Régi k. u. k. vitézvirtusok hőse, aki ma a szovjetcsillagban hisz és a legkedvesebb olvasmánya — a Biblia adjon lucernát a jószágnak. Mi meg a lócára teleHUSZ ÉV ELŐTT. Poincaré, a francia köztársaság elnöke meglátogatta Ssemtpótervárott II. Miklós cárt. Poincarő a cár jobbján elhalad a disz-tszázad arovonala előtt. 9
