Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)

1934-07-22 / 165. (3496.) szám

1984 juilaus 22, vasárnap. TOWGM-MAGfcARHIRL® 11 títityeh idd i /átkaid A köztársaság nyugati részén helyi zivatarok; Szlovenszkón derült, szára*, meleg idő ráírható. A komáromi diákmenza az örvendetes fejlődés utján Komárom, július 21. (Saját tudósítónktól.) Néhai nagynevű Palkovich Viktor áldozat­készsége juttatta hajlékhoz a komáromi diák­menzát, mely azóta az ő nevét viseli. A menza épületén most dolgos munkáskezek fáradoz­nak, hogy azt átalakítva, még jobban alkal­massá tegyék a szegény magyar diákok szá­mára és kellemes otthonukká legyen. A diák­menza felügyelő-bizottsága most tartotta záró­ülését dr. Alapy Gyula tartománygyülési képviselőnek, a nemes intézmény egyik életrehiivójának elnöklete mellett. Az ülésen Gödör K. János bencés igazgató-tanár adta elő jelentését a menza multévi működéséről. Az intézetben 47 tanuló kapott nagyrészben lakást és ellátást, többen pedig csak ellátást és ezek közül 20 jeles, 22 jó és 5 egyszerű eredménnyel végzett. Ugyanis a jó tanulók kötelezve vannak a gyengébbeket állandóan tanítani. Az egészségi állapot kitűnőnek mondható és a felügyeletet dr. Bardó-cz József orvos az ifjúság iránt való szeretetből teljesen ingyen látta el. Az intézet bevétele 98-236 K-t, kiadásai pe­dig 82.772 koronát tettek ki. Tekintélyes ér­téket képvisel a természetben való adomá­nyok összege is. Egy jóltevője névtelenül 11.000 koronát ajánlott fel a menza céljaira, mig Panghy özséb ny. főiskolai tanár 5000 koronát adott a menza építkezésére, melyre több jóltevő is adakozott. Az intézet gondnoka az elmúlt évben is Halasy Jenő polgári iskolai tanár volt. Az elért nagyszerű eredmények elsősorban egy ember tevékeny munkásságához fűződ­nék, aki lelkiismeretes gonddal őrködött a kultúrintézmény felett és azt példásan ve­zette. A menza felügyelő-bizottsága ezért Gö­dör K. János igazgató-tanárnak a legteljesebb elismerését és háláját nyilvánította, mert neki köszönhető, hogy a diákmenza fennállásának tizenötödik évében teljesen megujkodva, kibő­vítve, a közegészségügy követelményeinek megfelelően várja az uj tanévet. Amikor is körülbelül 40 tanuló kap a diákmenzán ré­szint teljes fizetéssel vagy kedvezményekkel, néhányan pedig — kitűnő és szegény tanm lók — teljesen ingyen kapnak bennlakást és ellátást. Újabb véres dráma a prágai Londott-uccában A menekülő betörő lelőtt egy rendőrt a két nap előtti iéttéhenységi dráma uccájáhan A betörői megimcsclte a felháborodott tömeg P trág a, juliins 21- Két nappal ezelőtt véres szerelmi dráma színhelye vélt a prágai Lom- don-uoca. Az eimuUt éjszaka ugyancsak a Lomdon-uooában véres bűnügyi dráma játszó­dott le, amelynek egy kötelességét teljesítő rendőr esetit áldozatul. Ma éjszaka félhároim óra tájban a rendőrsé­get telefonon értesítették, hogy a Franciam t és a London-aioca sarkán levő Kettner-íéle gramoifonüzletiben betörők járnak. A rendőr­ségről Bonkai Józseif rendőrtfelűigyelő azonnal a helyszínre sietett és valóban két betörőt talált a boltban. Az egyik betörő azonnal kereket oldott, a má­sikat azonban sikerült a rendőrnek elfogni. A betörő többször is megkísérelte a szö­kést, a rendőr azonban vasmarokkal tartot­ta, végre az elszánt ember revolvert rán­tott és négyszer egymásután a rendőrre sütötte. Kiszakította karját a rendőr kezéből és elro­hant. A lövések zajára a házakból, s a közeli vendéglőiből emberek siettek elő, akik utána- vetetiték magukat a menekülő betörőnek. A súlyosan sebesült rendőr még negyven lépést futott és a minden oldalról eiősiető emberek felé kiáltotta: — Gyilkos, fogjátok meg! Ezután a szerencsétlen ember eszmélet­lenül összeroígyott. Közben a lövések zajára a közeiben pusz­tuló rendőrőrszeimek is a helyszínire siettek. Ekkor már hatalmas tömeg, főleg sofőrök, pincérek és iparosok, akik a közeli vendég­lőkből és a Beránek-kávélházból siettek elő, körülvették a földön fekvő súlyosan sebe­sült rendőrt, mások pedig a menekülő be­törő után vetették magukat. A betörőt si­került elfogni és a felizgatott tömeg súlyo­san meg is verte. Beszállították a Francia-utón levő rendőr­őrszobára, ahol egyelőre nem sikerült kihall­gatni, mert a felháborodott tömeg úgy össze­verte, hogy eszméletlen állapotban volt. A zsebében találtak egy útlevelet és egy be- jelentőcédulát, azonban nem biztos, hogy ezek az ő papírjai. A papírok egy Deyl Jó­zsef munkás nevére szólnak, aki 1906 augusz­tus 12-én született Prágában és a nyolcadik kerületben lakik. A súlyosan sebesült rendőr, akinek felépü­léséhez kevés remény van, harmincöt éves, nős és egy gyermek atyja. A rendőrt még az éjszaka folyamán ScMoflfer professzor meg­operálta, különösen az egyik sérülése súlyos, mert egy golyó átjárta a tüdőt és megakadt az ötödik bordában. A betörő a legmodernebb tipusu browninggal volt fölfegyverkezve és még három golyó volt a revolverben. A rendőr állapota súlyos, föligyógyulásához semmi remény. A halál sugara A rothadó sejtek alapanyaga ibolyántúli „fényt" bocsát ki Halálos kőbánya szerencsétlenség Felsőköröshényben Nyitra, julius 21. (Saját tudósilónktól.) A Nyitra közelében levő felsőküröskényi kő­bányában súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt. A délutáni fejtőrobbantások után hat munkás s szétszórt törmeléket takarította el a frissen fejtett kőrétegek mellől. A bánya meglazult felső rétege, mintegy tiz méter szélességben váratlanul a bánya alsó részé­ben foglalatoskodó munkásokra zuhant. A pokoli robajjal lezúduló kövek három mun­kást maguk alá temettek. Közel két órai meg­feszített munka után Michalicska János felső­köröskén yi napszámost holtan húzták ki a kövek alul, Sabik József és Kovács Géza sú­lyos sérüléseket szenvedett. A két sebesültet beszállították a nyitrai kórházba. Sabiknak mindkét lába eltörött, Kovács Géza a fején sérült meg súlyosan. — Újból elkobozták a Szlovákot Jelein tettük, hogy a pozsonyi ügyészség rendeletére a Slo- vák pénteki számát elkobozták. A lap szom­bati számát ugyancsak köb zás érte. Elkoboz­ták a lap vezércikkének három szakaszát és a „Napilapunk és hetilapjaink elkobzása" című cikk két helyét. A lap egyben jelenti, hogy a Slovenská Pravda és a Siovensky Tydennik hetilapokat is konfiskál'ták. xx Jó ellátás, kényelem, gondosság Buda­pesten a Park-nagyszállodában a keleti pá­lyaudvarral szemben. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20 százalék engedmény. —- Húsz tón leszállították a villamosáram- dljat. Ruszti tudósítónk jelenti: A huezti ma­gántulajdonban lévő villáim őst elep julius 1-től a TillamosáTamdijat 3 korona 80 fillérről 3 ko­rona 60 fillérre szállította Te. A ílieszáMtás a Táróéi vezetőség íközöenjárására történt s a !a- Ikofleág körében á'litaIáno» megelégedést keltett. Bécs, julius hó. Tizennégy esztendeje, hogy a szovjet száműzte a kasani egyetem nagy jövőjű tudósát, dr. W. W. Lepeskint, aki annakidején is már világszerte feltűnést kel­tett protoplazma vizsgálataival. Tudjuk, hoigy a növények sejtekből állnak, a sejteket pedig élő anyag, az úgynevezett protoplazma, amelynek vegyi összetétele rendkívül bonyolult, tölti ki. Lepeskin tanár vizsgálódásaiból is csak annyit tudunk, hogy ezeknek az „életegységeknek" a tartalma mo­zog, anyagcsere játszódik le bennük, tehát él­nek, nagyobbrészt fehérjéből állanak és több igen bonyolult szerves vegyületiből. A sejteket vette tehát vizsgálat alá Lepeskin professzor, aki eleinte Prágában, majd az arizonai egye­temeken folytait ott búvárkodása után most végire Becsbe került, ahol minit az élettani in­tézet vendége folytatja kísérleteit. — A sejtek alapanyaga mondotta az orosz tudós, akit a minap a laboratóriumában felkerestem — igen érzékenyen viselkedik a fénnyel szemben. Eleinte a napfénnyel kísér­leteztem s rájöttem, hogy nemcsak a hő, ha­nem az ibolyántúli sugarak is jelentékeny változást idéznek elő a sejtekben. Az, hogy a fehérjében milyen változást visz véghez a hőség, mindenki látja. A sejtekkel kapcsolat­ban azonban megállapithattam, hogy a fehér­jék szétesésével a plazma valamennyi össze­tevője .is szétibomlik. — A plazmának ez a bőmlékonysága ter­mészetesen meglepett. Vizsgálgattam az oko­kat és kiderült, begy egy gramnyi plazma­anyag elhalásánál körülbelül két gramm ka- lóriáju hő fejlődik. így történt ez legalább is a vörös vérsejtecskéik 'és a siörélesztővel kap­csolatos vizsgálataimnál. Ha ezt a jelenté­keny hőmennyiséget az alapanyagok moleku­la súlyéira vontak áztatjuk, akkora energiafel­szabadulást állapíthatunk meg, ami különben csak robbanó anyagok szétbomlásánál kelet­kezik. Tisztázódott tehát, hogy miért oly boun - lékony a plazma. — Ibolyántúli sugaraknak vetve tehát alá a sejteket, azt tapasztaltam, hogy azoknak el­lenálló ereje megnövekedett. Ebből úrira kö­vetkeztetek, hogy a sejtben a plazmán kiviül jelen van a sejtanyag égésterméke is, ami te­hát vegyi sugarak révén ismét visszaülakul „élőanyaggá", tehát fokozza a plazma ellen­állását. Ha azomibam ez igy van, akkor a plaz­ma élő a n yagboml ás a, a sejtek elhalása ugyan­csak sugár-jelenségekkel kapcsolatos, a hul­lám energia-törvény értelmében ugyanis az elnyert sugarakkal egyenlő értékű energiá­nak kell fölszabadulnia. És tényleg: kisiéirle- teiim bebizonyították, hogy ha sötét kamrában fényérzékkel ezüst brcmidot hoztam összeköt­tetésbe elhaló sejtekkel, úgy a fehér por fe­kete lett; az ezüst kivált éppen úgy, mintha napifény érte volna. A gyakorlati bizonyíték tehát adva volt. Az elhaló élő anyag tényleg ibolyántúli su­garakat bocsátott ki magából, valószínű ezen­kívül még röntgensugarakat is, amelyeknek megállapításán éppen most dolgozom. Ezeket a sugarakat neveztem el a halál, vagy mekro- biotiikus sugaraknak, amint általában a haiál- raválást nekrobiozé-uak nevezzük. — Felfedezéseim .gyakorlati jelentősége ab­ban áll, hogy a rövid hullámhosszú sugarak az életet elölik, tehát a baktériumok pusztítá­sára kiválóan alkalmasak. Amikor az orvos- tudomány azonban gyógyítani akar, úgy a rö­vid sugaraktól megszűrt, hosszabb ibolyántúli sugarakkal kell dolgoznia. xx Szódabikarbóna gyakori használata a gyomorfalakra ártalmas! Gyomorégést s en­nek gyakori következményét, a gyomorfekélyt a Cigelka-Stephanus forrás vize szünteti meg, mely amellett a szervezetre üditőleg is hat. Megrendelhető: Cigelka forrásvállalatnál, Bar dejov. — Bontják a bustyaházai vashid megmaradt hidlábait. Húszt-i tudósítónk, jelenti: Az 1932- ben épült s a tavalyi nagy árvíz alkalmával el­sodort bustyaházai vashid megmaradt két hid- lábáoak szétbontását a rapókban kezdték meg. Eleinte katonai utászcsapat ekrazittál robban­totta a hidlábalkat, de a robbantás olyan bor­zalmas erejii volt, hogy a környező háziak is megrongálódtak; most aztán kisebb erősségű robbantó anyaggal végzik tovább a bontást. A kibontott vasalkatrészeket kilogramoniként 60 fillérjével árusítják. A hid annakidején két és félmillió koronáiba került. Érdekes megálla­pítást tetteik bontás köziben a szakértők. Véle­ményük szerint a hidlálbak belső része jól s erő­sen volt megépítve. Ellenben az alapozásnál' nem történt meg a szükséges óvatosság. Az építőik nem vették ugyanis figyelembe, hogy a Talabor-folyónak éppen ezen a helyen igen. erős a sodra. A cement-alapot az erős folyású víz mindjárt az építésnél megtámadta, megla­zította. Nem kellett hozzá más, mint egy ár­víz, hogy a sérült hadilábat helyéből kimozdítsa s ezzel az egész hidat összeíroppantsa. Itt em­lítjük meg, hogy az elpusztult vashid helyébe 300.000 korona költséggel uj fahídat építettek s az országúti forgalom most ezen a hídon bo­nyolódik lé. Társadalmi Élet # Alsó- és Felsőszemeréden a Karitász-csopor­tok felejthetetlenül szép ünnepségek kenetében alakultak meg. Az alakulás mindkét helyen sike­rült kiultuird'éluitánnal volt egybekötve, amelyen a Nagyszombatiban tanuló iipolykömyéki teoló­gusok és a teemagi Katolikus Legényegylet ki­tűnő gárdájának tagjai szerepelitek. Alsószemené- den Udvardy Ferenc eigegi esperes-plébános mon­dott megnyitó beszédet, Borsos Mihály teológus a papnevelőéről és Mihály János teismagi legény a Katolikus Akcióról beszélt. Felolvasást Danis Lajos és Bomos Mihály teológusok tartottak. Szavaltak: Szüllő Rezső, Kissiimon József teoló­gusok és Pál István, Ugrin István teemagi legé­nyek. Népdalokat Gál István és Pál János tesima- gi legények adtak elő, míg Túri Lajos teológus hegedűn játszott Kovács János helybeli kántor- tamitó harmóniium kíséretével. Végül Amdrisz Re­zső plébános köszönte meg az előadóknak fára­dozásukat. — Felsősizemeréden Amdrisz Rezső plébános megnyitó beszéde után Túri Lajos, Bor­sos Mihály és Szüllő Rezső teológusok jól sikerült felolvasásokat, Szüllő és Kissimion teológusok, valamint Pál István, Ugrin István és Gál József tesmagi legények szávaiatokat s Mihály Ágostom (Tesmag) rövid beszédet adtak elő nagy sikerrel, Gál István és Pál János ropogós magyar nóták­kal, Túri Lajos pedig zeneszámokkal tették igar. zán felejthetetlenné ezt a vasárnapdélutánt. — Mérsékelten felemelték a kenyér árát Bereg­szászon. Tudósitónk jelenti: A beregszászi pékek a liszt drágulására hivatkozva a kenyérárak fel­emelését kérték a járási hivataltól, amely a fo­gyasztók és az uzsorahivatal képviselőinek bevo­násával a kenyérárakat kilónkint a következőkép­pen állapította meg: Fehér kenyér 2.30 korona (ed- dig 2.10), félfehér, mpsodosztályu lisztből készült kenyér maradt 1-90 korona, férbarma 1.80 (1.70 volt), rozskenyér 1.65 korona (1.60 volt). Ezek az árak további intézekdésig maradnak érvényben. — Embert sebesitett meg s lovat ölt a villámcsa­pás. Dunaszerdahelyi tudósitónk jelenti: A nyári zivatarokkal együttjáró villámcsapások sok kárt okoznak a Csallóköziben. A Kisalföldön a napokban átvonuló vihar alkalmával a villám belecsapott So. mórja mellett egy szekércsoporfba. Két lovat meg­ölt a villám, két gazda pedig súlyosan megsérült,. — Paprikával szórta be lábnyomait egy ruszin­szkói betörő, hogy a csendőrkutya ne érhesse utói. Beregszászi tudósitónk jelenti: Ecksteim Jakab ke­reskedő üzletében tegnap éjjel betörő járt, aki na­gyobb mennyiségű árut vitt el, körülbelül 3000 ko­rona értékben. A betörésről a károsult ker-eOspdő értesítette a csendőrséget, amely a nyomoyás érde­kében segítségül kérte a beregszászi kerületi csend- örparancsnokság nyomozó kutyáját. A furfangos be­törő azonban előre gyndoskodott arról, hogy a nyomozó kutya munkáját meghiúsítsa. Az üzletből vezető lábnyomait hosszabb utovnalon paprikával hintette be és igy a nyomozó kutya nem birt szima­tolni, mert arrát csipte az erős paprika. Az agya­fúrt betörőnek sikerült az ügyes trükkjével lábnyo­mait „kiszaglászhatatlanná" tenni és a csendőrség most más utón kutatja a „paprikás betörő" hollé­tét •

Next

/
Oldalképek
Tartalom