Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)

1934-07-22 / 165. (3496.) szám

1934 július 22, vasárnap. Fontos ügyeket tárgyalt a kárpátaljai ref. egyház­kerület időszaki bírósága Beregszász, juliiius 21. (Saját, tudésitóniktó!.) Ér­dekes ügyeket tárgyalt a kárpátaljai református egyház-kerület Beregszászon összeült időszaki bí­rósága. Az egész napon át tartó tárgyaláson egy­házi részről Bertók Béla püspök, világi részről pedig Nagyíjai Ferenc és Egred F'erenc kerületi főgo ndniok-helyettesek elnököltek. A tárgyalási nap legfontosabb ügye Dueza Já­nos gömöri esperesé volt, aki ellen a Konvent az elhunyt Péter Mihály püspökkel szembeni harca miatt dndji/tott fegyelmi eljárást. Mjiután Dusza esperes a tiszándnnend egyházkerületet elifogultnak vélte ügyének le tárgyalás-ára a kárpátaljai egyház- kerületi bíróságot delegálták. Az ügy tárgyalásán a tiszániinnen-i egyházkerület megbízásából dr. Sut-ka István ügyész, nagykaipo-si ügyvéd jelent meg, az előadói tisztet Szuto-r Jenő beregszászi reformá­tus lelkész látta el, ami-g a vádat dr. Szűk Aladár képviselte. Az egyházkerületi bíróság csaknem három órán át tárgyalta a fegyelmi ügyet, v-égül is Dusza- Ján-os esperest felmentette az ellene emelt vádak alól. Dr. Sutka azonban bejelentette a komventhez való felebbezését. Az egyházkerületi bíróság Párdiu-oz Rezső lel­késznek a tiszaujhelyi egyházközséghez való meg­hívását, a-z elégtelen felelbbe-z-és következtében, ne-gerőslte-tte. — Súlyos ítéletet h-o-ztak Angyal /ók-tor kisbégányi lelkész fegyelmi ügyében, aki­iek ügye feleibbezés folytán került az egyházke- ■ületd bíróság elé. Az egyházkerületi bíróság az “igyházmégy-e-i bíróság elsőfokú Ítéletiét nemcsak .negerőeitette, de Angyal Viktort a- lelkészt tiszt- légétől meg is fosztotta. Angyal a ko-nventJhez raló felebbezését bejelentette. — Horváth Győző nacsolai lelkész ügyében a vádakat nem látták eljeis mértékben bizonyítva és így az egyházme­gyei bíróság által elbocsátásra ítélt lelkészt visz- éahelyezte tisztségébe. Több kisebb ügy tárgyalása után a mindvégig nagas nívójú tárgyalási nap véget ért. A Kreml tilkaí o ősi orosz legenda. A-zá mondják, hogy a moszkvai Kreml alatt földalatti város terül el, amelyben III. Basil és Rettenetes Iván cárok roppant kincseiket halmozták fel: óriási mennyiségű aranyat, drágaköveket, felbe­csülhetetlen értékű emléktárgyakat és az ókor­ból származó közírótokat. A későbbi ural­kodók kutattak a kincsek után, de egyiknek sem sikerült a titok nyitjára jönni. Azóta a legenda mindjobban elvesztette szavahihető- égét és senkinek sem jutott eszébe arra gon- lolnii, hoigy a mese mögött valóság is rejtoz- üet. Néhány évvel ezelőtt azonban egy isimért irdheológus felvetette a gondolatot, hoigy négis csak utána kellene nézni a dolgoknak is a szovjet kormány támogatásával ásatáso­dat végzett a Kremlben a mostani Lenin- nauzoleum alatt. Az ásatások váratlan ered- nénnyel jártak. Hamarosan földalatti oszloip- isarnokra találtak, amelyről azt hitték, hogy y földalatti kincsekhez vezet. Ezen a helyen tónak idején Rettenetes Iván citadellája smelkedett, amelynek pincéjében a cár biz- onsági okokból kincseit és értékeit tartotta. A K] mit a bolognai Fioravemti építész jpitette. Később III. Iván cár Fioraventi sze­nét kiégett ette, állítólag azéirt, hoigy soha öbbé a Kremlhez hasonló csodamüvet ne al­tathasson. Az is meg lehet azonban, hogy a zerencsétlen olasz é-pitész szemét azért éget­ők ki, nehogy az elrejtett kincseknek vala­ki is a -nyomára vezessen. Zábelin orosz történetiró szerint 1724-lben ösipo-v nevű moszkvai harangozó jeleo-t- kcett Nagy Péter cárnál, hogy felfedje a Kjem.1 titkát, ő állítólag' a cári udvar egy 1 arájától hallotta, hol van a kincsek rej-tek- hdye, Ossipow vezetésével kutatni kezdtek, azúrban eredménytelenül. Emikor Napóleon bevette Moszkvát, termé­szetesen ő is érdeklődött a földalatti kincsek utál, amelyekről sokat hallott. Nagy appará­tusai kutatni kezdett. Röviddel ezután kitört Moszkváiban a nagy tűz. Véget vetett a ku- taűsoknak és Napóleonnak sietve el kellett hagyni a várost. Mielőtt azonban visszavonult voha, a legnagyobb sietséggel értékes zsák- anáiyt. rejtett el, amelynek most a legutóbbi ásaásoknál sikerült nyomára akadni. A le­let kö-zött Cicero, Ldviu-s és Tacitus több kéz­iratot találták meg, az egykori könyvtár fel­becsülhetetlen értékű maradványait, amelyet Rettenetes Iván cár atyjától kapott ajándékba. -----o-----­*— Sertésvész Bogyán. Dunaszerdaihelyi tudósi- iónk jelenti: A csallóközi Bogya községben sertés- orbádc ütött ki s negyvenkét disznó hullott el há­rom lap alatt. A disznók testét elégették, mivel a cigányok igen türelmetlenül jelentkeztek az elhul­lott illatokért. Mikor megtudták, hogy a disznók­ból csak egy marék hamu maradt, hangosam mél- tatlancodtaik. Egy eperjesi Hatat építész a felesé­gét akarta kimenteni a Tarca hullámaiból s maga veszett oda Eperjes, julius 21. (Eperjesi tudósítónk tele­fonjelentése.) Megdöbbentő tragédia játszódott le tegnap délután a Tarca eperjesi gátjánál. Patzelt Béla 31 éves eperjesi építési tervező fia­tal feleségével a Tárcában fürdött. A fiatal pár leúszott egészen a gátig, ahol a férj a jobb ol­dalon, az asszony pedig a baloldalon igyekezett szárazra jutni. Amig a férfinek ez sikerült is s már elfogta a gát peremét, addig fiatal felesége elvesztette lába alól a talajt s fuldokolni kezdett. Az asszony szivettépő segélykiáltásaira többen siettek segítségére s Papp József mérnöknek, az ismert sportem­bernek sikerült is az asszonyt veszélyeztetett helyzetéből kimenteni. Amig a parton állók az asszony kimentésével s felélesztésével voltak elfoglalva, addig a má­sik odalon lezajlott a tragédia. Patzelt Béla, amikor meghallotta felesége segélykiáltásait, maga is segítségére akart lenni, visszaugrott a vizbe. Néhány tempó után azonban fuldokolni kezdett s hangos kiáltással merült el a vizben. A parton állók csak akkor lettek figyelmesek reá, amikor habzó szájjal ismét felbukott a viz felszínén. Többen utána ugrottak, hogy segítségére le­gyenek, de még mielőtt elérték volna, a sze­rencsétlen ember ismét elmerült s többé fel­színre sem került. Holttestét csak egy órai keresés után tudták megtalálni. Az előhívott orvos megállapította, hogy sziv- görcs okozta a halált. A fiatal, tehetséges építész tragikus halála a városban nagy rész­vétet váltott ki. A tragikus sorsú fiatal épitész ismert tagja volt az eperjesi társadalomnak. Édesapjának nagyobb építési vállalata volt és a fiatal Patzelt tanulmányainak végeztével elő-bb be­lépett atyja vállalatába, később önállósította magát és újszerű, rendkívül Ízléses tervezéssel magára vonta a figyelmet. Eperjesen és vidé­kén több modern villa és középület dicséri a fiatalon elhunyt, rokonszenves épitész tehet­ségét! 1800 tanuló — 12 tanterem Beregszász városa iskolaépületeket kér az iskolaügyi minisztériumtól Beregszász, julius 21. (Saját tudósítónktól.) A beregszászi elemi iskolai növendékek eflheily-e- 'zése állandóan panaszra ad -okot. 1800 tanuló részére egyetlen iskolai épület áll rendelkezésre, amelyben csupán 12 tan­terem van. Elképedhető az a zsúfoltság,, amely ebben a-z iskolában uralkodik. A tarthatatlan állapotok megszűntetése céljából Beregszász városa az iskolaügyi minisztériumhoz fordult. A város rá­mutatott azokra a pedagógiai és egészségügyi szempontokból súlyosan -kifogásolható állapo­tokra, amelyek az elemi iskolai növendékeik megfelelő elhelyezését szükségessé teszik. A város három iskolai épület emelését kéri az iskolaügyi minisztériumtól, amelyek a modern pedagógiai elvek követelmé­nyed szerint lennének felszerel-endők, igy mun­kateremmel, napközi otthonnal és tornacsarnok­kal.. Iskolák építése természetesen nem valósítha­tó meg egykönnyen, minthogy azonban a tan­teremhiány a jövő tanév kez-detéig okvetlenül megoldandó, ez -o-kból a város azt javasolta a m-iniszítériumnak, hogy a Husztra áthelyezett pénzügyigazgatóság épületének megüresedett helyiségeit bérelje ki és ott helyezze el az elemi-fiúiskolát. A fiúiskolának a pénz-ügyigazgatósági épület­ben. való ideiglenes elhelyezésével megszüntet­hető a túlzsúfoltság és az estig tartó tanítás, amely a perifériákon lakó gyermekek szem­pontjából különösen, káros. A tanteremhiány égetően fontos problémájá­val a beregszászi állami tanítóik testületé is foglalkozott és a tantestület Beregszász város tanácsához intézett emlékiratban kérte a város hathatós segítségét a 'ta.nulóifj-uság jobb elhe­lyezésének biztosításáért indított küzdelmük­höz. A beregszászi szülők érthető kíváncsisággal várják a város által indított iskolaépitési akció sorsát. Négy halálos áldoznia van a jugoszláviai Ítéletidőnek Belgrád, juli-us 21. Jugoszlávia különböző vidékein még mindig Ítéletidő pusziit, amely a nagy anyagi káron kivül emberáldozatokat is követelt. A felhőszakadásszerü esőzés Zombor mellett Szent-Iván községben közvetve négy ember halálát okozta. Néhány földműves egy komlószáritócsürbe menekült az eső elől. A ro­zoga épület azonban nem birta ki a lezúduló víztömeg nyomását s nagy robajjal összedőlt. A romok a munkásokat maguk alá temették. Két munkás azonnal szörnyethalt, a másik ket­tő pedig kórházba szállítás közben halt meg. Újvidéken a villám becsapott Steics Ilia gaz­dálkodó csürjébe s azt teljesen elhamvasztot­ta. Az egész termés ott veszett. Sziszek vidé­kén hatalmas jégeső pusztított. A kukorica és a szőllőtermés nagyrésze megsemmisült. Versecen a napok óta tartó esőzések követ­keztében a Kárász-patak kilépett medréből s elöntötte a versed cserkésztábort. A cserké­szek csak nehezen, a legnagyobb erőfeszítés árán tudtak elmenekülni. A sátortábort azon­ban elsodorta az ár. VARSÓT IS ELÖNTÉSSEL FENYEGETI AZ ÁRVÍZ. Varsó, julius 21. Varsónál a Visztula ma -reggel 4.53 méterrel emelkedett a normális vízállás fölé és az a veszély fenyeget, hogy Lengyelország fő­városát is -elborítja a vizár. A Visztula óránként kilenc centiméterrel emelkedik. A vesizé-lyeztetetf partvidék kiürítésére a hatóságok már megtették a szükséges előkészületeiket. ■ Az árvidéken levő néhány községet máris kiürítették, Négy pdiomir­század és több száz munkás dolgozik a Visztula védőgátjadnak megerősítésén. A varsói ga-mizón riadókészültségbein van. Varsó, julius 21. Ma -délután öt órakor a Visz tula vízállása elérte az úgynevezett veszélypontot Az emelkedés még egyre tart és valós-zinü, h-o-gy az esti órákban a folyó kiléip medréből. — A Vág halottja. Galgóoi tudósítónk je­lenti: A Galgóc melletti Szentpéter községnél, a vasúti hid közelében a Vág folyó egy ötven év körüli férfi holttestét dobta partra. A csendŐTség a hulla személyazonosságát nem tudta megállapitani. Valószínűleg már két hét óta ivóit a Vágban a hulla. A Vág isme­retlen áldozatát Szentpéter községben temet­ték el. — Beléndekmagot evett; belehalt. Nagyezől- -lőisi tud ősi-tónk jelenti: Csutora András felső- ven esmar ti tízéves kisfiú a napokban hirtelen •rosszul lett. Beszállították a n-agyezőlősi tar­tományi kórházba s -ott rövid, kimos szenvedés után, snly-os mérgezési tünetek közt meghalt. A bíróság éliremd-eílte a szeremesetlenüljá-rt -gy-ér­mék felbomoolását, minthogy azonban a bonco­lás negatív eredménnyel járt, a belső szerveit fielkülid-ték Brünmbe vég y elemzés végett. Tár­sainak -eHő-adás-a szerint Csutora a mezőn tehén- őrzés közben- beléndeikmagokat evett. A belé-n- dek, mint ismeretes, nagymennyiségű atropint, tartalmaz s minden val-ószinüség szerint azzal mérgezte meg magát. ISKOLAI HÍREK Beiratási felhívás a komáromi állami magyar földmüvesiskola 1934/1935 tanév első évfolya­mába. A komáromi állami kétéves földmüves­iskola teljesen lezárt mezőgazdasági szakkép­zettséget nyújt növendékeinek. A növendékek úgy elméleti, mint gyakorlati kiképzésben ré­szesülnek kitünően felszerelt intézetben és a kapcsolatos tangazdaságban. A növendékek az intézeti internátusbán nyernek elhelyezést, ahol havi 150 Kö ellenében lakást kapnak és teljes ellátásban részesülnek. Szegénysorsu, jó előme­netelt tanusitó növendékek állami, országos és járási segélyekben részesülnek. Az uj tanév 1934 szeptember 15-én kezdődik. Jelentkezé­sek az állami föld-müvesiskola igazgatóságához Komáromba küldendők. Tájékoztatóval és bő­vebb felvilágosítással az igazgatóság szivesen szolgál. A pozsonyi YMCA magánkereskedelmi isko­lái. Azok, akiket nem vettek fel a tanítóképző­be, vagy a kereskedelmi akadémiába, még be­iratkozhatnak a pozsonyi YMCA kétéves ma- gánkereskedelmi iskolájába vágy az egyéves kereskedelmi tanfolyamába. Az iskola az is­kolaügyi min'.sztériu-m ellenőrzése alatt áll és abszolvensei jogérvényes bizonyítványt nyer­nek. Az iskola jó alkalmat nyújt az államnyelv gyors elsajátítására. Vidékiek írásban is je­lentkezhetnek. Saját internátus. Prospektus in­gyen. YMCA, Bratislava, Sánc ut. Internátussal egybekötött német tannyelvű polgári leányiskola és egyéves női kereskedelmi tanfolyam Iglón. Az internátus különösen al­kalmas olyan leányoknak, kik a német és szlo­vák nyelvet akarják elsajátítani. Magánórákban a francia és angol nyelv, a zeneiskolában zon­gora és hegedű tanulható. A város a Magas Tátra közelében fekszik é-s éghajlata különösen alkalmas fejlődésben levő leányoknak. Az in­ternátusbán a felügyelet és ellátás elsőrendű. Naponta ötszöri étkezés. Az ellátási dij havonta 300 korona. Felvétetnek leányok felekezeti kü­lönbség nélkül. Prospektussal és mindennemű felvilágosítással mindenkor szivesen szolgál az evangélikus polgári leányiskola igazgatósága, Spisská Nová Vés. Magyar tannyelvű polgári iskolai esti tan­folyam lesz Pozsonyban. Amint a pozsonyi I. számú, állami polgári fiúiskola magyar tan­nyelvű osztályainak igazgatósága közli, folyó évi szeptember 1-én a pozsonyi I. sz. állami polgári fiúiskolával kapcsolatban magyar tan­nyelvű esti tanfolyam nyilik meg azon felnőt­tek részére, akik a 336/922. sz. kormányrende­let értelmében összevont vizsgát óhajtanak tenni a polgári iskola I.—III. osz­tályának vagy a polgári iskolával kapcsolatos egyéves tanfolyam (IV. osztály) tananyagából. — A 10 hónapig tartó tanfolyam célja elősegí­teni az érdekelteket abban, hogy megszerezhes­sék a polgári iskola elvégzését igazoló bizonyít­ványt, amely a rendeletek értelmében az állami szolgálat és közalkalmazás különböző ágaiban szükséges. Jelentkezni lehet a pozsonyi I. sz. állami polgári fiúiskola igazgatóságánál (Zoch- ucca 11.). Beiratás naponként 8-tól 9-ig és 17-től 18-ig-. — Tüfcvósz egy német tőzegtelepen. Diep­holziból jeilemták: A west'fáliai Oppenweha kö­zelében lévő turf a-telepen a nagy szárazság következtében tűz ütött ki. A tűz rohamosain terjed 'és ezideig 1500 hektárnyi terület pusz­tult el. A környék tűzoltóságának megfeszített munkával sikerülit a tűzvészt lokalizálnia. — Főbelőtte magát Kárász János nagyszőllősi adóhivatali titkár. Nagyszőllősi tudósítónk jelenti: A városi parkiban tegnap reggel 'holtan találták Kárász Jánost a nagyszőllősi adóhivatal titkárát. Az öngyilkos fiatalember 7 milliméteres forgópisz­tollyal 'közvetlen közelről lőtie át halántékát. A lö­vedék azonnali halált okozott. Valószínű, hegy végzetes tettét még előző este követte el. Minthogy az öngyilkosság minden kétséget kizáró bizonyos­sággal meg volt állapítható, a holttestet nem bon­colták föl. Az adóihivatali főnök megcáfolta azokat a híreket hogy a fiatalember ellen fegyelmi eljárás lett volna folyamatban s emiatt dioöta volna el ma­gától az életet. Szerinte Kárász jó hivatalnok volt, de igen erős alkoholizmusban szenvedett, olyamy- nyira, hogy az utóbbi időiben elmezavar tünetei kezdtek mutatkozni rajta. Valószínűleg pillanatnyi | elmezavarában követte el végzete# tettét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom