Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)
1934-07-22 / 165. (3496.) szám
4 1934 jullus 22, vasárnap. ^jwgaiA^mAarhirmei A PADOM Kis történet Az Erzsóbet-téren, egy pádon, egy öreg ember ült, magába roskadtan és gondolkodott. Fehér vászoncipőjében, barna harisnyával, fehér vászonruhájában inggallér és nyakkendő nélkül, feltűnően hasonlított Rabindranath Ta- gorera, a költőre! Csak éppen, hogy súlyosabb gondjai s még izzób lírája lehetett, mint a költőnek. Egész lénye, azt a gazdaságilag leromlott, intellektuális értéket sugározta, amelynek fénytörésében a magas szellem s az alacsony nyomor keverődnek össze. Ahogy leültem mellé a padra, ő maga is felismerte bennem a sorsközösség szabadkőművességét s barátsággal viszonozta tiszteletteljes köszöntésemet. — Csakhogy végre találkoztunk! — sóhajtott fel megkönnyebbülten, milyen furcsa dolog! Mintha évek óta kerestük volna egymást a közterek és sétahelyek padjain, — úgy sóhajtott föl megkönnyebülten! — Csakhogy találkoztunk, — mondta, — mint két szegény ember találkozik, — mondta, — magányos utján az életben. — Igen, — feleltem testvériesen. — Találkozásunk, — folytatta, — noha nemzetközi jellegű, mert én francia nyelvtanár vagyok, ön pedig magyar ember, mégsem hasonlít például két államférfiu találkozásához a genfi nagy hotelben s még kevésbé ahoz a velencei entrevue-hez, amelyre Hitler repülőgépen érkezik Mussolini elé s magasra emelve karját, így üdvözli római modorban: Ave Im- perator — mire Mussolini hasonlóképpen megemelve karját, igy felel: Ave Imitatorí De nem hasonlít találkozásunk Codos és Rossi találkozásához sem amerikai bajtársaikkal, mert az ilyen óceánrepülőket, ha találkoznak is, előzőleg mégis az óceán választ el egymástól. Ezzel szemben a szegény emberek számára nincs tér, nincs távolság, nincs óceán s akkor is együtt vannak a végtelenségben, ha soha nem is találkoznak. i Érezvén e szavak mély értelmét és igazságát, megilletődve ültem az öreg ember mellett.- Előttünk, az árnyas és virágos utakon boldog gyermekek vonultak el dajkák kíséretében. A faágakon verebek csiripeltek. S a lombok mögött, mint zöld kárpit mögött, a tejcsarnok asztalsora látszott sürü népességgel, polgári jómódban, a nyári égbolt alatt. Ösztönös rokonszenvem az öreg ember iránt, szinte percről-percre hevültebb érdeklődéssel hajlította feléje emberbaráti szivemet s noha az utóbbi időben revideálni voltam kénytelen franciabarát érzelmeimet, mégis úgy néztem fel rája, tagorei külseje ellenére, mintha az öreg Taine mellett ülnék a Luxembourg-kert- ben. De sőt, nem tudom micsoda rejtélyes sugallatokban, micsoda kérdőjelek előtt, mind közelebb omlottam hozzá, a magam bús életével az ő bús életéhez. Csöndesen mellette a pádon, mint távoli ködökből, éjszakákból s hajnalokból támadtak emlékeim s az elvonuló gyermeksereg kapcsán tulajdon gyermekéveim kísértettek, mint elsüllyedt bárkák a messzi múltak tündértaván. S az elsüllyedt bárkákon megláttam, a sok régi lom és rongy között, a sok árny között évtizedek rakományával a mi mind elmerült, megláttam, mit is láttam? egy egész hajóparádé csillagfényében hajdani nevelőim s házitanitóim sürü sorát, amellyel a szülői gond körülölelt s a sürü sorban, legmélyül s legfoszladóbban, ezt a rabbinusi Ra- bindranáthot, aki egykor, életem tavaszában francia nyelvmesterem volt! Csak a Victor Hugói drámákban s romantikákban vannak ilyesféle felismerések, megismerések, bekövetkezések s valószínűtlenségek, melyekre az emberben megfagy a vér, mikor az élet igazolja őket. Elfúlva, nem is mertem szólani. Megrendülve, azoknak az első francia szavaknak a visszhangja zihált bennem, az az első je e az az első inon chapeau, amelyekkel ez az öreg kínzóit engem, hány téli este. derűs gyermekszobámban! Az első étre, amelyből nem lett gemmi, az első avoir, amelyből hasonlóképpen nem lett semmi, az az egész szókincs, szófordulat és szótömeg, mely azóta lekaszálva, rég elhullatta kínos fideségét, illatát s Ígéretét s csak az élet nyomorát adja vissza, elhervadva s szétszaggatva. Méster és tanítvány! — no lám! hogy ez a vége a sok leckének, a francia nyelv zenéjének, ez a pad itten kettőnkkel, az Erzsébet-téren! Csak éppen az volt a vigasztaló, hogy emlékeim borulatában és sugártö- résében az a végső gátlásom is leomlott, ami magyar szivemet még visszatarthatta volna, egy franciáért való rajongásban. — Mandel ur! — kiáltottam fel boldogan, — hogyan? hát lehetséges?! Irta: Szomory Dezső *— Lehetséges! — mondta a neve hallatára maga is boldogan. — Hogy annyi év után! — Annyi év után! — ismételte a hangom ritmusán. — Hogy ön még mindig az a kitűnő francia, aki volt! Az a régi pesti nyelvmester, aki volt! — Az vagyok! az! nem változtam! — mondta. Mingyárt fel is ismert, bámult, nagyon derűsen bámult s magához ölelt! — Oh ha tudná! — mondta, — ha tudná! mert ön; ezt nem tudhatja, mert akkor ön még gyermek volt! Volt önnek egy nagynénje, nem Óriást ‘választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villany csillár ok! llllllllllllllllllll!lllllllllllllllllllll||||llll||||||||||(|||[||||||HIIIIIIIIIIIlli!ll||!|||||||||||||||||||||!!!lll|||||||||||||||||||||||||1llllltlll!lllllll!llllllllllll Modern képkeretezés, üvegezés lllllllllllilllllllllllllllllillltlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllillllllillllllllllllllllllll|||||||||l!IIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIII!ltl Telefon 2423 Alapítva 1833 __________________"____■" "’T"*"”"*1 ' " " ' . .1—..... mon dok többet, de egy nagynénje! — mondta s nem is mondott többet. De elfakadt sírva, öreg ember és csak sirt! FEKETE FÁKLYÁS Vacogtaíó ősz volt. Hüs, eső szemetelt s nagy-nagy hideglelés rázta a vidéket; talán az ősz miatt, talán csak avégett, hogy az alkonyat is tolvajnál setétebh arcával lopózott el a falak alatt — az uccán nem akadt egyetlen egv lélek. Később feltűnt nekem, hogy jóval hapiarabb zárják a kapukat; 8 a zár és a lakat egymás után csattant el a zord kapukon. Egy fürkésző ember jött felém az utón fáklyával s reámszólt, — bogv talán nem tudom; ,,alig egy órája, hogy a vasrács mögött a komor, nagy házból egy őrült megszökött,“ — s barátsággal intett, hogy siessek haza. Aztán tovább rohant s fáklyafüstöt, ködöt hagyott maga után az a fáklyás ember, ki biztos azt hitte, hogy én életemben sohase kerültem még őrülttel szembe: pedig az őrült ő, maga volt szegény . . ♦ Azóta is hogyha sötétség kiáltoz, a szembejövő szól az ember fiához: „talán nem tudod, hogy megszökött egy őrült ?“ aki az emberi gonoszságtól kővült komor, nagy házból elszántan megszökött. És a kietlenül sötét éjszakába, a rohanó fölött meglobog a fáklya; s mig riadt emberkék a sötét kapukat lakatra zárják jól — s szivüket, agyukat megnyugtatják csendben: „csak egy fáklyás őrült * addig egyre többen: költők, bölcsek, szentek fáklyával rohannak s a láng egyre fentebb világol az éjben; és szivük is lángol, mert drága vérükkel a fáklya-kanócot bekenték, hogy fénnyel mentsék a sötéttől és a gonoszságtól a bukó világot: ó, szegény őrültek és szegény, szegény magam... vállra, mint a mai. Erkölcsösebb é6 tisztessége-1 eefbb. Akikor is voltaik könnyű erkölcsű hölgyeik hosszú ruhában és ma is vannak a rövid- szoknyásak és a derékig kivágottak köz tolya- nok, akikért bárki tüzbe teheti a kezét. Legfeljebb megégeti! Mi az egy férfinek egy szép asszonyért? Vagy mindez a sok moralizálás és filozofálás a divatról csak annak a bizonyítéka, hogy felettünk, akik össze tudjuk hasonlítani a régi világot az ujjal, vagyis akik emlékezünk a régire, elszálltak az évek? Meglehet. Kár pedig, mert néha bizonyísten szeretnék meggyőződni arról, hogy látszat-e csakugyan, vagy valóság, hogy a leányok már nem olyanok, mint hajdanáiban? Miért én csak azt tudom róluk, hogy divat ide, divat oda: sóikkal tisztességtud óbbak. Nekem ugyanis azt mondják újabban: ,,Kezétcsókoloim!“ Sajnos! Konty és hosszuruha Irta.- Csathó Kálmán Egy francia divatlap akadt kezembe a napokban véletlenül. Ahogy a szemem szórakozottan végiigsiklobt a képeken, az volt az érzésem, hogy valami régi, háború előtti szám van előttem, mert csupa hosszú ruhás és kon- tyosfrizuráju dámát láttam az egész oldalon. Nézem a keletet: a legfrissebb. Nézem a képek alatt- az aláírást: estélyi ruháik és estélyi haj: viseleteik. Na lám! szóltam magamban, a hölgyek kezdenek észretérni és nők akarnak lenni újra! Továbblapoztam, de már a következő oldalon csak uszódresszes és fiusfejü nőket, az utána következőkön pedig rövid nappaliruhás és szántén csupa rövidhaju hölgyeit találtam. Vissz ab póz tam a.z estélyi ruháikra.. És most már jól és alaposan megnéztem a képeket, mert kezdtem sejteni, hogy valami csalás van a dologban. Hát van is! De az csodálatos, hogy, amit egész életeimben nem tapasztaltam, nemcsak csalás, hanem logika is van benne. Logikus gondolat, józanész, amit, valljuk be, divat dolgában -eddig nem igen fedezhetett fel senki soha. Ez pedig a-z, hogy a nőik a nappali jövésmenéshez és a sporthoz meg akarják tartani a kényelmes, praktikus, fiús viseletét. Estére azonban, mikor csak a társas szórakozás, a tánc, a flört, a hódítás következik, vissza akarnak változni megint dámákká, nőies, finom, titokzatos, a férfiaktól merőben különböző lényekké. Nappalra kivetkőzni a szabad mozgást gátló, mélitóságos magatartást parancsoló viseletből-, nekiöltözni a tülékedéses modern életnek, vagy a levegőn és vízben való testedzésnek, estére viszont élvezni a nagyanyának ora- beli, piedesztálon álló uridámáiknak kijáró minden tiszteletet és ehhez hozzá is öltözni, hogy az illúzió mindkét részről annál tökéletesebb legyen. Jó, jó! Nem a r-uiha teszi az embert-, de még az asszonyt sem! Ezt én is tudom! És nem is azt mondom, hogy ezzel a dolog el is van, vagy el is volna intézve. Sőt azt sem mondom, hogy minden hölgy ezzel a gondolattal veszi magára a hosszú estélyi ruhát és tűzi fel a kontyot. Ó, dehogy! A -legtöbben ezt csak azért teszik, mert divat és mert ami divat, az kötelező. De az maga, hogy a díivat igy alakult, már jelent yÁllamit. Tudati alatt való vágyakozást az után a világ után, amikor a nő még a mindennapi élet tülekedésétől megkímélt, boldog gondtalanságban tartott királynője volt a férfi álmainak. Szimbó-Hlkuis jelentősége van ennek a kétféle divatnak, amely egészen más stílust ad a társasági és mást a mindennapi ruházkodásnak: a vágyakozás testesül meg benne’ a régi világ után, amikor -még nem kellett a -nő;knek is tülekedni, legfeljebb az-ért, hogy minél jobban menjenek férjhez. Hát- ebben is van valami szomorú. Szomorú a nők szempontjából az. hogy olyan hamar kiábrándulták abból, amire olyan nagyon vágytak és amit szerencsétlenségükre el is értek, hogy v-ersenyezhe-tn-ek munkában a férfiakkal. És szomorú a férfiak szempontjából, hogy az öre-ganyám-v-iseletü estélyi ruhás hölgyeiknek legfeljebb a ruhájuk valódi, de sem a lelkűk nem igazi, sem a ikontyuk. A konty csak ál- ikonty. És a dáma is áldáma. Másnap reggelre eltűnik mind a kettő és- helyét elfoglalja egy rÖvid'Mzurás, trottőr-ruihás fiús-hölgy, alki vagy a hivatalban, vagy a sportban próbálja bebizonyítani, hogy tá-j-esen jogtalanul nevezték századokon keresztül gyengébb nemnek, mert mindkettőiben fel meri venni a versenyt azokkal a férfiakkal, akik előtt a tegnapi estélyen úgy szerepelt, mintha az e-gész élete csak táncból, a hódítás mámorából és lelki problémákból állana, egyébként pedig csak piskótából élne, de azt ás elszórná a kis aranyhalaknak. Vagy nem igy van e-z az egész dolog? És mindezt csak én magyarázom bele a divatképekbe? Holott az az igazság, hogy a divatban nem kell 6e erkölcsöt keresni, se higiéniát, legkevésbé léiket, vagy praktikusságot? Lelhet. Ha- nőkről van, szó és divatról, én mindent élihi- szeik, még a jót is. És még azzal sem gyanúsítom meg a hölgyeket, hogy a hosszuszoknyás estélyi divatot azért találták ki, mert a lábukat már éppen eleget mutogatták és most meg akarják mutatni a világnak a hátukat is derékig. Ezt azért nem teszem fel róluk, mert nem hiszem, hogy a lábmutogatást megelégelték volna. Főleg azok, akiknek szép lábuk van. Na de tréfán kívül: nem hiszem, hogy -a régi, takairgatósaibb divatu világ erkölcsösebb loifcti Keromzay György Igló, július 21. (Saját tudósitómfctób) A Sze- pesség magyarságát ismét nagy veszteség érte. Koromzay György gyáros a közelmúlt napokban hatvanöt-éves korában rövid szenvedés után. Budapesten elhunyt. A megboldogult 1870-ben Késmárkon született, középiskolai tanulmányait Késmárkon és Lőcsén, főiskolai tanulmányait pedig Budapesten végezte el. Mint egészen fiatalember 1890-iban átvette édesapjától az iglói keményítőgyár vezetését. Egész (haláláig, harmincnyolc esztendőn keresztül állott a gyár élén, amely az ő szakavatott munkájának eredményeképpen I-gió város egyik legjelentősebb ipartelepévé fejlődött ki. 19134)an a magyar ipar fejlesztése terén szerzett érdemeinek elismeréséül megkapta a Ferenc József- -ead lovagkeresztjét. Koromzay GyÖTgy nemes emberi tulajdonságai következtében a társadalom minden rétegében ritka szeretetnek és megbecsülésnek örvendett. A legkülönbözőbb intézmények és egyesületek vezető tagjává választották és nem volt akció kulturális, társadalmi, egyházi téren, amelynek hathatós támogatói között nem szerepelt volna a megboldogult neve. Iskolafelügyelője volt hosszabb ideig az iglói ág. h. ev.: egyházközségnek, elnöke volt az iglói Fogyasz-; íási Sz ő vetkezetnek e az iglói vadász- és halásztámulatnak s többek között elnöküknek választották meg a szlovenezkói keményítő-gyáriparosok is. Az elhunyt nagyiparosban özv. Koromzay Györgynó szül. Szopkó Ilma férjét, ifj. Koromzay Frigyes, Pattantyús A. Jáaosné szül. Koromzay Imi, Koromzay Zoltán és Koromzay György édesapjukat, a Pattantyús-, Forber- ger-, Szopkó-, Belóczy, Szontagh-, Markovich-, Schürge-r-, Mattyasovszky- és Kilema-család ok rokonukat gyászolják. Koromzay György temetése az őszinte .részvét hatalmas megnyilvánulása mellett ment végbe Iglón. A szinte szünet nélkül hulló esőben eprekre menő tömeg gyűlt össze a gyár udvarán. A ravatalt, melyet a vad ász társak díszítettek fel, a hozzátartozókon kívüli a barátok, ismerősök, tisztelőik megszánni! állhatatlan, sokasága, a különböző testületek képviselői vették körük A szertartást a Dalárda éneke nyitotta meg, majd Kárpáti János evangélikus lelkész mondott megható gyászbeszédet.. A temetési menet az ág. h. ev. templom előtt megálló. és a presbiterek vitték a- koporsót a, templomba, ahol Kárpáti lelkész méltatta az elhunyt elévülhetetlen érdemeit. Végül a temetőben dr. Marschalkó Elemér és dr. Foiiberger Béla mondott itsenhozzádot elhunyt barátjuknak, míg Mehser János és Rák János az alkail- imiazottafc nevében 'búcsúztak felejthetetlen munkaadó juktóöi.
