Prágai Magyar Hirlap, 1934. július (13. évfolyam, 148-172 / 3479-3503. szám)

1934-07-15 / 159. (3490.) szám

1934 fuliug 15, vasárnap. 'PRAGAlA^AG^An-WRLÍJ? 3 A pénteki Führer-beszéd szenzációja: Hitler nem foglalt állást a külpolitika problémáihoz Csalódás Parisban - A kancellár csak „pro domou nyilatkozott - A junius 30-i események teljes felgöngyölítése - Papén nem vett részt az ülésen „A barna ing hamarosan újra uralkodni fog a német uccákon“ Zsíros hajhoz és korpás sfiampoon űeljetí wifulfamyí kénshampoon Megszünteti a hajzsirosságot, korpásodást és hajhullást. A SuIía-rnyl-kén-Shampoom szaba­dalmazott eljárás szerint készül és finom el­osztású kén tartalmával megszünteti a haj- és a fejbőr zsírosságát és a hajhullást. — Sző­ke, barna és fekete haj részére külön megje­löléssel, minden ezaküzletben kapható. Vezér- képviselet: D. Engel, Bratislava, Venturska 12. Berlin, jnlius 14. Göring elnök pénteken este pontosan nyolc órakor megnyitotta a né­met birodalmi gyűlés nagy érdeklődéssel várt ülését, amelyen Hitler kancellár állást foglalt a junius 30-i németországi események dolgá­ban. A megnyitás után Göring azonnal Hitler­nek adta át a szót. Az általános érdeklődéssel ellentétben Hit­ler beszédében egyetlen szóval sem emléke­zett meg külpolitikai dolgokról. Hosszabb, visszatekintő bevezetés után, amelyben a kancellár vázolta a nemzeti szocializmus ha- talomrakeirülését, a munkanélküliség leküz­désére irányuló munkáját, a birodalom köz­pontosítását és a pártrendszereik kiküszöbö­lését, Hitler rendkívül részletesen beszámolt a nemzeti szocialista rohamosztagok fokozatos dekadenciájáról és arról, a bomlási folyamat­ról, amely Rohm hatása alatt az SA-ban egyre jobban pusztított. Abból a küzdelemből, ame­lyet Hitler az SA tévedései ellen folytatott^ és Rohm örökös ellentállásából fejlődött ki az­után Hitler szerint Rohm összeesküvés© és Schleichenrel, valamint Sirass erre] való együttműködése. Az események odáig fejlőd­tek, hogy Rohm és Schleicher a kormány át­alakítására gondoltak. Az uj alakulatban Hit­ler csupán a kancellári ciroet tartotta volna meg mig Schleicher lett volna a hatalmat gyakorló alkancellár, Rohm a hadügyminisz­ter és egyúttal az SA vezetője. Papent az ösz- szeesküvök eltávolították volna. Mindezeket a terveket az SA vezérei egy ünnepi ebéden tá­lalták volna föl Hitlernek és ultimátumsze­rűén kényszeritették volna őt a feltételek el­fogadására. Ha Hitler ellenáll, letartóztatták volna s állítólag egy Uh! nevű SA vezér már vállalkozott is arra, hogy Hitlert meggyilkol­ja. A kancellár rendkívül patetikusan és óriási lendülettel adta elő védekezését de a nagy­arányú beszédet nem támasztotta alá doku­mentumokkal, úgyhogy juniuis 30-ának ese­ményei továbbra is homályba burkoltak ma­radtak. Aki Hitler beszédét a rádióban hal­lotta, megállapíthatta^ hogy Hitler idegösz- szeomilásáról szóló hírek nem felelhetnek meg a valóságnak, mert a kancellár páratlan ener­giával és határozottsággal beszélt két órán keresztül. A beszéd politikailag legéredekesebb része kétségtelenül az a váratlan hűségnyilatkozat volt, amelyet Hitler Hindenburgnak tett, to­vábbá a birodalmi őrség különleges kieme­lése és magasztalá&a, valamint Blomberg hadügyminiszter mindenek fölé helyezése. Közvetve Hitler azt is kifejezte, hogy Papén alkancellár az elmúlt napokban elterjedt hí­rekkel ellentétben, nem vonul ki a kabinet­ből. A beszéd pozitiy részei közé tartozik az is, ahol Hitler közölte a hivatalos halotti lis­tát és bejelentette, hogy a jövőben kizárólag a törvényes igazságszolgáltatás fog ítélkezni Németországban. A nemzeti szocialista eredmények A beszéd elején a kancellár 1933 január 30-ának jelentőségéről nyilatkozott. Megálla­pította, hogy'ez a nap véget vetett a régi be­teg időnek. A nemzeti szocialista párt hata- lomrakerülése óta sok problémát megoldott s ha a külföldi újságírók megállapítják, hogy a kormánynak ima is komoly politikai gondjai vannak, akkor ezzel semmi különöset nem mondanak, mert minden kormánynak mindig komoly gondjai vannak, ha hivatását becsü­letesen akarja teljesíteni. A helyzetet nem a komplikációkból, hanem az elért eredmé­nyekből kell megítélni. A nemzeti szocializ­mus tizenhat havi uralma alatt legyőzte az országban és a községekben uralkodó zendü­Hitler ezután áttért az elégedetlen elemek szándékainak boncolására. A nemzeti szocia­lizmus pozitív világával szemben az év ele­jén kialakult az elégedettlenek kis negati- vista világa. Ebbe elsősorban a nemzetközi nép izgatok a kommunisták tartoztak, másod­sorban azok a politikai vezérek, akiknek jö­vőjét január 30. tönkretette, harmadszor az örökös forradalmárok csoportja, akik 1918 óta semmiféle rendbe em iudtak beilleszked­ni s akik forradaJimisága most is tovább mű­ködött. Hitler szerint a forradalom nem lehet állandó állapot. Éppen ezért, kénytelen volt szembefordulni az örökös forrongókkal. Mindezek az elemek lassan-lassan el­terjesztették a második forradalomról szóló híreket. Hitler ezrével kapta a jelentéseket, amelyek bizonyos elemek bontó munkájáról szóltak, de kezdetben nem tulajdonított nekik fontos­ságot. Később észrevette, hogy a nemzeti szocia­lista párt és az SA ellentéteit rendszeresen lési és ellentállási szellemet. A fenyegető néppolitikai feloszlás és a pártokra való szag­gatottság nem veszedelem többé, gazdasági tekintetben a nemzeti szocializ­mus négy és félmillió munkást visszaveze­tett a termeléshez. — Meg fogjuk oldani a nyersanyagkrizist is, — kiáltotta patétikusan a kancellár, — ha bojikottálni fognak bennünket, feltalálóink és kémikusaink zsenialitása függetleníteni fog a behozataltól! szítják s a rohamoszíagokban lassan-lassan olyan elemek kerülnek uralomra, amelyek­nek semmi közük nem volt a nemzeti szocialista forradalomhoz és egy beteg klikket alkottak. Röhimöt Hitler gyakran figyelmeztette a le­hetetlen állpotokra, de az SA vezérkari fő­nöke Ígérete ellenére nem segített a helyze­ten. Májusban a helyzet tarthatatlanná vált. Sokhelyről kilengéseket jelentettek és közöl­ték azt is, hogy az SA pártvezetőségébén orgiákkal telt élet folyik. Hitler ekkor maga elé rendelte Röhmöt és élesen figyelmeztette a tarthatatlan állapotokra. Ez sem használt. Időközben jelentések érkeztek, amelyek dokumentálisan alátámasztották azt a föl­tevést, hogy az ellentéteket Rohm szítja. Az SA vezetőségében három csoport .alakult ki: először a tenmészetelelnes hajlamú kis csoport, amely teljesen Röhm‘ kezében voilt, (FOLYTATÁS AZ 5. OLDAL I. HASÁBJÁN.) I párt és az SÍ estesül e§smsisté! haját már ott borzolta a bolondos forgás hűsí­tő szele, apai szemében nagy öröm ragyogott és nagyon titkolt gondolata tizenöt évvel előbbre járt, amikor a nászkocsi utasai talán egy igazi párrá lehetnek és ö együtt üldögél akkor is az öreg tanitóval és taslikról, adók­ról, vízvezetéki szerelésekről, iskolaügyi ren- deletekröl és más világbánatot hozó dolgokról beszélgetnek. A forgásnak vége volt s a négy gyerek egy­formán kábult tipegéssel szállt le az egyenle­tes falépcsőkön. — Még, apukám, még! — rimánkodott Bö­zsike és a lakatos mindent odaadott volna, ami­kor a -kisleány boldog örömére felelt: — Még egyet fordulnák, aztán megint fölülhették! Föl­ültük, aranyos bogaram. Andriska magával volt elfoglalva, de Laci­kát bántotta a hang. ami az édesapa szájából anyás gügyögésként hangzott és 6zelid vágya­kozással kereste édesanyja szomorú, szép ar­cát, hogy neki is mondja valaki: aranyos bo­garam. Most már ez is elmúlt. Lassan minden szo­morúságuk. minden vágyakozásuk semmivé olvadt-, mert mégegy6zer fölültek, aztán har­madszor is fölültek és mert Tibiké is, Bözsike is mindig a hintán maradtak volna, ötödször is fölültek. A verklis ládából pattogó muzsika ömlött a tömegre, egyre jobban forgatta, cifrázta, me­lengette, hajtotta, az ütemek pattoigtak, minha a csillagokból leszakad szikrák lettek volna és az emberek a képzelt ceillagfény hatása alatt levetettek minden társadalmi különbséget és együtt nevettek, sikoltoztak, kacagtak a haty- tyufejü, ezer szint szóró, egyre sebesebben for­gó, igazi, nagy körhintán. ... Az elbocsátott jegyző köziben hazatért az ügyvédi irodából, ahol ma este kilencig dolgo­zott, mert a gépirókisasszony szabadságra ment és a vasárnap délelőtti feleknek sürgős máso­latokat kellet elkészítenie. — Hol vannak a gyerekék? — kérdezte a szelíd, szomoruarcu asszonyt, mert vágyott a gyerekharg után. — A ringlispilihez menték, — felelte csele­sem az asszony. — Mondtam nekik, hogy ne menjenek nélküled, mert nekünk nincsen arra pénzünk, de hiába mondtam, elmentek. A ta­ni tóék, meg a lakatosék is mentek, ők vitték magukkal. A jegyző elkomolyodott. Minden átmenet nélkül kérdezte: — Megvetted holnapra a húst? — Még nem, — szólt halkan az asszony és föl sem emelte a fejét. — ... Én is arra gon­doltam, hogy ha haznjösz, a holnapi hús árá­ból esetleg kivihetjük a gyerekeket. De nem mertem nélküled, édes. Hátha haragudtál volna. A nagydarab ember még úgy állt ott, séta- botjával a kezében, ahogy belépett. Szótlanul nézett az asszonyra. Pedig eszében, szivében egész más képek vibráltak. A gyerekek szüle­tésére gondolt. A vasárnapi tortára, a minden­napi fehér kenyérre és a sok-sok apró, annyira kedves játékra, amik most úgy elmúltak a gye­rekektől, mint ahogy a nyár hirtelen otthagyja az árnuló és őszi dérre ébredő, csodálkozó em- bereket. — Én megyek a gyerekek után. Ne áceorog- janak ott, ha nincsen pénzük. AzéTt még nem uocagyerekek. * Az ajtóban megállt. Hümmögött magában, kereste a szót, de nem talált rá saját, valami­kor bizakodó hangjára. Sem a férj, sem az apa nem tudott benne szavakká főiméigedni. Végre mégis kimondta a szót, bár érezte, hogy bűnt követ el vele és eltékozolja esetleg a másnapot: — Ha odaadnád azt a régy koronát... Hogy ők se legyenek az utolsók. Holnapra van még ■egy kis káposzta és az ügyvéd ur a mai túl­órázásért talán fizet egypár koronát... Az asszony fölállt, kivette a gépfiókból a vasárnapra szánt négy koronát, odanyujtotta az urának és ránézett. Sem a szemében, sem a szivében nem ült ott a könny, helyette fur­csa és szelíd kacagás bujt meg a szempilöái mögött és az arca teljesen elváltozott, amikor a pénz csörrenésót hallotta. — Nemcsak káposztánk van, a Józsi bácsiék egy csirkét is küldtek ... A jegyző ur először csak a tömeg végére állt és onnan kereste szemével a gyerekeket. Azok boldog, lármás beszéddel mutogatták a hattyúkat, a lámpákat és hallgatták a muzsi­kát, hogy a feléjük szálló, igézetes hangokiba mindig beievegyitsék a maguk kikivánkozó örömét. Talán már ültek is rajta, a- gyerekek. Talán valaki fölültette őket. Miért jótékonykodnak az ő gyerekeivel? Minek is engedte el őket az asszony? Hogy jobban fájjon neki a maga nagy, önhibáján kivül kisértő nincstelenség? Ha most ő lenne itt a vezető jegyző, .biztosan nem merték volna megtenni. De egy elbocsá­tott jegyzővel mindent megtesznek. Már ezt is meg merik tenni. A gyerekei olyanok, mint a pénzért rimánkodó uceagyerekek. Ha nem is kérik a más ajándékát, de mohó örömmel fo­gadják. Észre sem vette, amikor a gyerekek mögé került és megrántotta a nagyobbik vállát: — András! Hazajönni! A fiú ijedten rezzent a hivásra és tele szem­mel csodálkozott az apjára. Már kihunyt belőle a tűz, amely még benne égett a három gyerek között és megszokott engedelmességgel indult volna az apja után. Lacika csak most figyelt föl rájuk, mert ed­dig a kis Bözsikével volt elfoglalva. Azt babus­gatta, dajkálta, mert a lakatos bácsi is rábizta őt a ringlispilen. Most hirtelen megijedt, hogy vége a gondtalan repülésnek, vége a szép mu­zsikának, haza kell menni, be kell feküdni az ágyba és míg el nem alszik, ott kell hallgatnia, amint apuka és anyuka szomorúan, halkan, na­gyon sokáig beszélgetnek. Pihés csirke bátortalan hangján kapaszkodott ki belőle az aggodalom, amikor ragyogását nem vesztett szemekkel mondta: — Olyan jó itt', édes apukám, olyan jó! Én már ötször ültem rajta, Andriska is ötször ült, mindenki ötször ült,. A tanító bácsi fizetett ér­tünk, meg a lakatos bácsi, a Feri bácsi. Olyan jó volt, édes apukám, olyan jók a bácsik! — Jóestét, jegyző ur! — szólt rá most az öreg tanitó, aki még mindig a lakatossal tár­gyalt, és csak most vette észre az apát. — Jóestét kivánok! — ijedt föl a jegyző. — Haza kell vinnem a gyerekeket, mert megfáz­nak, az anyjuk se tudja, hogy hol vannak. Pedig olyan rekkenő meleg volt a csendes, 6zellőtlen nyári alkonyatban, hogy még az este is alig tudta elhessegetni a forró emlékeket , — Hagyja itt még őket, — kérte szelíd szó­val az öreg tanitó, — majd nr hazavisszük őket! A jegyző elbúcsúzott. Most már rá sem mert nézni a gyerekekre, szólni sem mert hozzájuk, gyorsan keresztülvágta magát a senkire nem figyelő tömegen, és sietett, sietett hazafelé, Nagj^ terhet vitt magával, amit csak otthon tu­dott volna letenni, talán még otthon sem egé­szen, talán sohasem egészen. Az emberek háta mögött aztán mintegy vá:- rázsütésre mégis megállt. A zene furcsa kö­szöntésekben szólt utána, és vidámságra biztat­ta. A körhinta forgása csillagos eget mutatott neki, és a sok színes villanykörte színe egy­befolyó édességet mintázott. A muzsikaszót ontó láda saját gyerekkorát juttatta eszébe, boldog nyári estéket, nagyon vidám ünneprlól- utánokat, és hirtelen gyerek lett megint, min­dent felejtve lábujjhegyre ágaskodott, hogy megkeresse a gyerekeit. Azok négyen épen most ültek föl hatodszor a körhintára. Most a lakatoson volt a fizetség sora, és látta, am’nt a lakatos egyformán sir mogatja meg mind a négy gyereket. Az övét is, a tanítóét is. Kezét akaratlan előre nyújtot­ta és arra gondolt, hogy ő is megsimogatja a gyerekeket. Előrenyujtott kezéből azonban ki­esett a sétabotja és odahullott az előtte állók lábához. — Nem tud jobban vigyázni? — hallotta az intelmeket. — Csodálom, hogy egy ilyen meg­lett ember, aki talán ur volt valamikor, mái: annyira lenézi a szegény embert!, A jegyző ur nagyon, de nagyon elszégyellte magát. Fölemelte a botját és most már gondol­kodás nélkül sietett hazafelé. A muzsika utána is dobott kedves, pattogni ütemeket, régi valoer kísértésével röpítette á bolondos paripához hasonló körhintát és meez- szebb a csillagok is olyan bolondosán száguld- tak az égen, mintha, az egész világ mindenki örömét hordozná magában. Mintha az egész vi­lág csupa mosolygó, röpülő, színes körhinta lenne és nem végtelen nagy szomorúság.-----o-----

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom