Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-27 / 145. (3476.) szám
Oárnay Ernőt Kassa, június 26. A szlovenszkói magyar kisebbség felhős égboltjáról ismét egy fényes csillag hullott le: Várniay Ernő munkás, magyar életének messze fénnyel ragyogó csillaga. Lehulott akkor, amikor éppen a legnagyobb szükségeink lett volna rá, mert az ő nagy lelkiereje mindig erőt sugárzott azokba is, akik kifáradva a politikai küzdelmeikben, a csüggedésnek adták oda magukat. Hogy kije volt 6 a magyar nemzeti pártnak és kije volt az egész kisebbségi magyarságnak, azt elsősorban az ő közvetlen munkatársai tudják, de tudta az itteni magyarság minden tagija és tudták azt még ellenfelei is. A sorsnak különös intézkedése volt, hogy egy férfi, aki eredetileg egészen más életpályát választott magának, a kényszerítő helyzet folytán odaáll ott a politikai porondra és első szereplésével már oly politikai érettséget és szervező tehetséget árult el, hogy egyszeriben a magyar nemzeti pártnak országos viszonylatban is egyik legértékesebb vezető tagja lett. Életének utolsó évtizedét teljesen a párt ügyeinek szentelte azzal a lankadatlan hittel és jóakarattal, hogy minden magyar testvéren segíteni fog. Igazi „vir integer" volt. Kiváló tudása, éles meglátásai néhány esztendőn belül nélkülözhetetlenné tették őt a kisebbségi magyar közélet minden terén. Mindég harcolt és küzdött. Szeretett mindenkit, legelsősorban magyar testvéreit, akik között nem tett kivételt. Magához ölelt mindenkit, aki jó magyar volt. Istápolója volt minden szegénynek. Szegény sorsban élő magyar testvéreit nemcsak lelkileg, de anyagilag is segítette. Szive egész melegével igyekezett az elesetteket felemelni. Igazi keresztény volt. Jó leikével, aranyos kedélyével, kedves modorával, páratlan udvariasságával lebilincselt mindenkit: öreget és fiatalt, kicsit és nagyot. mindenkit, aki csak egyszer közelebb férkőzött hozzá. És Várnay Ernő: a jó ember, nincs többé. Azt hittük, hogy igazi magyar tölgyként fogja állan-i az idő viharát, amely éppen őt nem tépázhatja meg. A sors másképp akarta. A betegség vihara erősebbnek bizonyult és Várnay Ernő: ez a drága magyar tölgy kidőlt. Szomorú, könnyes szemekkel álljük kőiül a ravatalát. De amint a klasszikus költő mondja: Non omnis moriar, ő sem balt meg teljesen számunkra. Felejthetetlen emléke, erőtadó szelleme itt él és élni fog közöttünk. Fáradhatatlan munkássága, példaadó magyarsága kiapadhatatlan forrást nyitott meg nekünk, melyhez — ittmaradt küzdőíár- eai — sokszor fogunk lélekben elvándorolni. í Sikkasztásért félévi börtönre Ítélték Iván Péter volt pósfai földbirtokost, aki földet ígért a nagybodaki gazdáknak Dr. Petrovics János agrárpárti képviselő barátságát akarta kamatoztatni a földosztás! kijárásnál az elitéit ■ Közel százezer korona úszott el a „szivárvány** reményteljes jeligéje alatt A magyarság kegyelete Várnay Ernd koporsójánál Kassa, junius 26. (Kassai szerkesztőségünktől.) Mint azt már tegnap jelentettük, a magyar nemzeti párt kassai kerületi választmánya hétfőn délután gyászüléet tartott Müneter Tivadar kerületi elnök elnökletével. A választmány dr. Vukovnes István ügyvédet, a párt országos alelnökét bízta meg azzal, hogy a temetésen a kerület nevében búcsúztassa el Várnay Ernőt, a párt nagy halottját. Egyúttal Münster Tivadar és dr. Halmi Béla vezetésével az egész választmány testületileg jelent meg a gyászoló család előtt és a kerület nevében őszinte, igaz részvétét tolmácsolta. Azonkívül a résztvéttáviratok és levelek egész tömege érkezett a kerületi pártiirodához. A keresztényszo'Cialista párt kassai kerülete nevében ma délei öt megjelent a magyar nemzeti párt központi irodájában Tost László helyettes polgármester, Wirth Gyula kerületi pártigazgató és dr. Kátra Kálmán kerületi főtitkár és az országos keresztényszocialista párt nevében kifejezték részvétüket a magyar nemzeti pártnak, valamint a gyászoló családnak. Később megjelent a gyásziházban Test Barna páipai prelátus, városi plébános is, aki beszentelte a ravatalt. A Kazinczy Társaság nevében Gömöry János főtitkár és Gönczy Gábor ügyvezető elnök, a premontrei rend nevében Karsay Ervin kassai házfőnök, a Kassai AC nevében dr. Szepesi Miksa, Gerhard, Bauemebl And-or, Siikora Emil és Samgulya László fejezték ki részvétüket a gyászoló családnak és a pártiródának. Ezenkívül nagyszámú részvéttávirat és részvétlevél érkezett.. Táviratilag fejezte ki részvétét a magyar nemzeti párt országos elnöksége nevében dT. Törköly József nemzetgyűlési képviselő, továbbá Jaross Andor országos ügyvezető elnök, az országos keresztényszooialista párt pozsonyi és kassai kerületi központja, a magyar nemzeti párt komáromi központja, a szepesi körzet nevében Förster Lajos, az eperjesi körzet revében dr. Bánó Dezső, dr. Rosemberg Mór és Fábry Viktor, a kárpátaljai kerület névé un Bodáiky István, a bodrogközi kerület nevében Kalla Vilmos körzeti titkár. Táviratozott még Fodor Jenő szakosztály igazgató és dr. Tömöri János, a prágai parlamenti klub névéiben. A holnapi temetésen a magyar nemzeti párt országon elnöksége képviseletében Jaross Andor országos ügyvezető elnök jelenik meg, a kassai kerület részéről dr. Vukovies István ügyvéd, országos alelnök vezetésével a kerületi központ tisztviselői kara, az országos keresztényszorialista párt képviseletében Tost I/ászlé helyettes polPozssony, junius 26. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Hétfőn délután tárgyalta a pozsonyi kerületi bíróság Babos-tanácsa Iván Péter volt pósfai földbirtokos és bérlő csalási bünperét. Ivánt azzal vádolták, hogy fondorlatos módon mintegy százezer koronát csalt ki több rtagybodtaiki gazdától azon a elmein, hogy Bethlen Aladár dunaJöldvári földbirtokos földjeinek parcellázásánál földet szerez nekik a földhivataltól dr. Petrovics János agrárpárti képviselő protekciójával. A földosztásból azonban semmi som lett; a parcellázásra került, birtokot más valaki kapta, a százezer korona elúszott, a vád szerint Iván Péter költötte el azt. Iván állítása szerint a pénzt kijárásra fordította és lefizette az agrárpárt irodájában egy azótía már elhunyt párttitkárnak, Makovicska Józsefnek. Iván Péternek már volt egy hasonló esete Jelűnek Vilmos pozsonyi földbirtokos sál. akitől 60.000 koronát csalt ki földosztás ürügye alatt. Ezért a bíróság jogerősen nyoilohónapi börtönre ítélte csalásért, de az ítéletet két év.i próbaidőre felfüggesztette. Ez a két- év éppen ez év júliusában jár le. A vádhatóságot dr. Bucsek államügyész képviselte. a szabadlábon lévő Iván Péter vádlottat dr. Háberfeld hivatalból ki rend élt pozsonyi ügyvéd védte. A „képviselő barátja" főidet ígér Iván Péter elmondta a tárgyaláson, hogy 50 éves, hat gyermek apja. Jelenleg Ligetfalun lakik. Vagyona nincs, teljesen tönkrement. Nem érzi magák bűnösnek. Dr. Petrovics János képviselővel valamikor' cseregyerek volt. A képviselő gyerekkorában Pósfán tanult magyarul, ő viszont náluk szlovák vidéken — szlovákul. Innen a nagy barátság, amelynek dokumentálására egész csomó levelet tett a bíróság asztalára. A leveleikkel a közte és a képviselő között fennállott jó viszonyt akarja bizonyítani. Elmondta, hogy dr. N. pozsonyi ügyvéd irodájában jött össze a földre éhes bodaki földművesekkel: Sós Gyulával. Sós Ferenccel. Sós Istvánnal és még egy-két bodaki gazdával. Akkor még ő, a vádlott is jómódú ember hírében állott, aki a bodakiakat jól ismerte, ezek meg is bíztak benne. A Bethlen Aladár-féle birtokból kétszáz holdat akart a földhivatal kisajátítani, magyar holdját 2300 koronáért. Az nagyon olcsó ár lett volna, ő úgy gondolta, hogy Petrovics képviselő utján ki tudja járatni a szomszédfalubeliek- nck a földeket. El is mentek egy pozsonyi ügyvéd irodájába, ahol formális szerződést kötöttek és a bodakiak lefizetitek a pénzeket, amiket „Szivárvány44 jeligére helyeztek el egy pozsonyi bankban. ő a gazdáknak megmondotta, hogy a pénzből esetleg „smirolni44 kell és ezek szóval bele is egyeztek, hogy tegyen belátása szerint. Több ízben járt az ügyben Petrovics képviselőnél, aki megígérte a közbenjárását a földhivatalnál. Folyton biztató Ígéreteket kapott, Makovicska párt'titikáir is Ígéretekkel tartotta, úgy, hogy gármester, a KAC megbízásából pedig dr. Szepessi Miksa vesz részt a temetésen és fogják méltatni a magyarság nagy halottjának érdemeit. A kassai AC tegnap este rendkívüli választmányi ülést tartott, amelyen kegyelettel emlékezett meg az elhunytról. A választmány elhatározta, hogy testületileg vesz részt a temetésen. A klub egyúttal külön gyászjelentést adott ki. Gyftszmise Prágában Dobránszky János pápai kamarás, tóvári esperes, az országos keresztényszocialista párt nemzetgyűlési képviselője szerdán reggel 8 órakor gyászmisét mond az elhunyt lelkiüd- véért a prágai ferencesek .Tungnmnn-téri templomában. ő vakon bízott a képvisel ő-jóbarátiban, meg a titkárban. Hová lett a pénz? A pénzt fölvette a bankban, ezt nem tagadja, de teljes egészében átadta Maikovicska titkárnak „mint ajándékot44. Nyugtát nem kapott, mert az ilyen dolgokról —• mint mondja — nyugtát rém szoktak kérni. Petrovics képviselő mindenáron politikust akart belőle csinálni, el is ment ő egyizben Cz. csallóközi plébánossal Hodzsa miniszterhez, mert Cz. plébánosnak ígérték, hogy az agrárpárt magyar osztályának eflnöke, ő. a vádlott pedig a!elnöke lesz ... Babos elnök: Ne keverjen a védekezésébe politikát! ... Azt elhiszem, hogy Petrovics képviselő urat fölkérte a közbenjárásra, azt is elhiszem, hogy köziben is járt, de a pénz a maga kezén sikkadt el! A vádlott; Kérem, én átadtam a titkár urnák, nekem egy fillérem sem maradt! Én is tőnkre mentem ... Egy érdekes kérdés Dr. Bucsek ügyész: Mondja csak, indított maga ellen Petrovics képviselő ur rágalmazás! pert? A vádlott: Ellenem nem indított, legalább nem tudok róla. De ha most indít, úgy én is beperlem őt. (Derültség.) Tanúvallomások A kihallgatott tanuk terhelőén vallottak Iván Péterre. Arról egyik sem tud, hogy a vádlott, amikor a „Szivárvány44 jeligével1 átvette tőlük a súlyos, keservesen megtakarított ezra- seket, azt mondta volna, hogy Ikelil a pénz a „smirolásr-a44. Szóbelileg csak azt említette a vádlott, hogy a pénzhez ő maga nem nyúlhat, mert jeligére lesz elhelyezve és csak a gazdáik tudomásával vehető ki a bankból. A biróság asztalán lévő szerződésből is kitűnik, hogy a pénzt kifejezetten földvásárlás céljából adták át, viszont benne van az is, hogy azzal Iván Péter „szabadon rendelkezhet44. Az ítélet A védő indítványt tett Petrovics képviselő és még több ember tanukénti kihallgatására, de a hiróság az indítványt elutasította. A védő ez ellen semmíségi panaszt jelentett be. A védő a védőbeszéd folyamán hivatkozott a bíróság asztalára helyezett Petrovics-féle levelekre. amelyek egyikében az áll, hogy „a küldött dolgot megkaptam, köszönöm44, vagyis a vádilott és Petrovics képviselő között szoros kapcsolat állott fern. Enyhe büntetést kér. A biróság a perbeszédieik elhangzása után Iván Pétert csalás mellett három rendbeli sikkasztásban mondotta ki bűnösnek mintegy 80.000 korona eíisikkasztásáért, amiért az enyhítő körülményekre való tekintettel hat- hónapi börtönre Ítélte. Az Ítéletet nem függesztették fel. A vádlott bárom napi meggondolási időt kért, az államügyész sulycisbitás végett feleb- bezetit. Iván Péter és Petrovics képviselő levelezése A tárgyalás során alkalmunk volt azokba a levelekbe bepillantani, amelyeket Iván vádlott a biróság asztalára helyezett ée amlikiböl a védő is idézett. A legtöbb levél dátum nélkül, de érdekesen bizonyltja a vádlott és a képviselő közötti baráti kapcsolatot. Az egyik, amely Iván Péternéhez szól, így hangzik: Nagyságos Asszonyom! A Jézuslkát nyugodtan tölthetik, amennyiben van remény, hogy a jövő esztendőben uj életet kezdhetnek. Januárban megkezdjük már a tárgyalásokat. Szívélyesen üdvözli mindnyájukat Petrovics. A másik: Kedves Péter! Hazajöttem Prágából. Mindent sok lóxas- futás után elintéztem annyira, hogy máris részes leszel benne. Szóval hála Istennek szaporulat lészen a földekben Farkas ki fog valószínűleg esni. De már máma szorítottam Bochyneket (A földhivatal referensét. A szerk.) jövő hétre tűzték ki a közös tárgyalást. Szombaton, azaz holnap, egész biztosan jöjj el délelőtt a i ladnicátia úgy fél 11-kor. Többit élőszóval. Szükségem van a beleegyezésedre. Szeretettel üdvözöl János. U. i.: Holnap egész biztosan jöjj. Nélküled semmit sem akarok tenni az egyezkedésben és nem is ismerem a helyi viszonyoikat Egy harmadik levél: Kedves Péter Barátom! Dolgod teljesen el van Intézve. 1. A „Svaz44 visszavette beadványát és téged ajánl, hogy megkapjad a Kerítés-pusztát. így a tied. 2. A „Svaz44 elnöksége az én szombati értesítésem után tagjává fogad. Amint legközelebb Bratiszlavába fogsz jönni, elvégezzük az egészet. Jöjj minél hamarább! Mindnyájatokat szívesen üdvözöl, a Ng9 Asszonynak kézcsók János. Végül egy szlovák lévői, amit Petrovics képviselő Iván Péter érdekében egy földhivatali magas személyié éghez, keresztnevén Pepkóhoz, intézett. A levelet szlovák eredetiben közöljük: Mily Repko! Prosírn fa, butf tak láskavy, keby p. Iván Péter, ktory bol u nos na Caroch, potreboval nieöo, búd mu na pornoci. Je dobrym repu- blikánam, celá rodina sa slovenéí. Aj teraz má syna u nás na slovencine. Za láskavcisf vdaka! Srdecne fa zdraví do videnía tvoj Janó. (Magyarul: Kedves Pepi! Kérlek, légy oly jó, ha Péter Ivánnak, aki nálunk volt Cary-ban, 'valamire szüksége volna, légy a segíts egérre. ■Jó republikánus, az egész család szlovákosodilk. Fia most is nálunk van szlovákul tanulni. Szívességedért köszönet!) Egyedül ez a levéli van dátummal ellátva: 21. XI. 1929. Szabadlábra helyezték dr. Cottely Istvánt Pozsony, junius 26. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Dr. Cottely István pozsonyi ügyvédet ma délután félnégy órakor öt hónapig tartó vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték. Cottelvt, — mint ismeretes, — rendtörvénybe ütköző bűncselekmények miatt ez éy január 28-án tartóztatták le. A vádtanács később úgy döntött, hogy a fiatal ügyvédet 200.000 kortma kaució letevése után szabadlábra helyezi. Ezt az összeget Cottely családja most letétbe helyezte s ennek folytán dr. Cottely Istvánt ma a kórház elmeosztályáról, ahol az utóbbi időben megfigyelés alatt állott, szabadlábra helyezték Ismeretes, hogy a fiatal ügyvédnek vizsgálati fogsága alatt kisfia született, aki most néhány hete®. — Ég és föld között lógott a villanydróton egy pozsonyi szerelő. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Lenharcsik ^ihály, a pozsonyi villanymüvek 37 esztendős szerelője ma reggel a Téglamezőn dolgozott az egyik villanyoszlopon. Munka közben kezével megérintette a villanydrótot, úgyhogy az áram megütötte s ő maga a levegőben lógva maradt. Munkástársai azonnal értesítették a villanymiivek központját, ahol kikapcsolták az áramot s igy az életveszélyben levő munkást veszélyes helyzetéből kimentették. Lenhar- csik igy is súlyos égési sebeket szenvedett, úgyhogy^ be kellett szállítani a kórházba. 4 1934 junius 27, wsefftia.