Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-10 / 131. (3462.) szám
VIWGAI-/V*a<íVARH1«IiAR 1984 junius 10, vasárnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY FUTBALL II. Azt hiszem, hogy ez a megjelölés nem idegén a futball világban, Nemrégiben írtam e kérdésről, abban a reményben, hogy hosszú időre eltemettem a témát. Szó se lehet róla! A futball nem hagyja magát. Kénytelen vagyok beismerni, hogy az utóbbi napokban magam is érdekeltté váltam, szabályos „drukker11 lett belőlem, — szó sincs róla, nem árulom el. kinek a javára. A legutolsó alkalommal — ugyebár — nagy események voltak futtballban, amik aktuálissá tették a kérdést, most pedig még nagyobb események vannak futballban, amik még aktuálisabbá tették a kérdést. Még nem olvasom elég szorgalmasan a sportrovatöt és igy csak ma délután a kávéházban értesültem a következőkről: Az olasz válogatott csapat, amely bekerült •a világbajnokság végső döntőjébe, óriási sikereket aratott. Ne tessék félreérteni, komoly sikerekre gondolok: a csapatnak, amely legyőzte az osztrákokat, minden tagja körülbelül négyezer korona külön prémiumot kapott. Ugyanezen csapat minden tagja fején* kint nyolcezer korona jutalmat kap, ha a csapat megnyeri az utolsó meccset és ezzel együtt a világbajnokságot. A másik csapatot, amelyik'bekerült a végső döntőbe, egyelőre — kávéházi értesüléseim szerint — természetbeni ajándékokkal halmozták el Csehszlovákiából. Repülőgépen szállítottak nekik hazai ételt, ezenkívül elhalmozták őket a hazai kónfékciós ipar termiékeivel: ingekkel, nyakkendőikkel és harisnyákkal. A lapterjesztők külön táviratot küldtek a csapatnak, amely szerint egész rendkívüli ajándékban részesítik őket, —■ ha győznek. & Ma este úgynevezett prágai k isikorcs mában vacsoráztam, amelyet — minthogy sok művész is megfordul ott — sznobok is látogatnak. A nagy asztalnál, amelynél ültem, ült egy — remélem — házaspár is. A hölgy bécsi sportlapot olvasott és csak olyankor szólalt meg, ha felháborodott vagy nem értett valamit. A hölgy egyébként keveset beszélt, elmélyedt a sportlapban, alig vett tudomást partneréről, ami szó esett közöttük, az csupán a vasárnapi nagy meccsre vonatkozott. íme, a színház tőszomszédságában levő vendéglőben a hölgy, aki nemrégiben még a színházi folyóiratokat olvasta ilyen buzgalommal, ma csak sporttal hajlandó foglalkozni és biztosan ott lesz a pályaudvaron a tolongó tömegben, mikor a győztesek hazatérnek. Ha tudós vagy művész érkezik haza külföldi sikerek után, nem fogadják őket embertömegek. Megérkezésük észrevétlen, legfeljebb személyi hir formájában történik, ugyanúgy, ahogy más országok tudósainak és művészeinek hazatérte más fővárosokban. Sietek leszögezni, hogy ezúttal sem tartom elszomorítónak az ilyen tünetet, aminthogy sohasem tartom elszomorítónak a tömeglétek megnyilvánulását, hanem csupán tanulságosnak. Egészségesebbnek tartanám — mint legutóbb is kifejtettem — ha a tömegek inkább maguk futballoznának, ahelyett, hogy a ki- ' váló futballistákért lelkesednek. De ha már lelkesednek, úgy megértem azt is, hogy inkább a futballistákért lelkesednek, mint a tudósokért és művészekért. Arra lehet következtetni ebből, hogy a testi erő és testi ügyesség megnyilvánulásai ma még sokkal jobban érdeklik a tömegeket, mint a szellem megnyilvánulásai. Nem kell sok fantázia a következtetés levonására, hogy az emberi fajta tulajdonképpen még rendkívül fiatal. Ha elfoglaljuk a tudományos feltevést, hogy az emberi faj fejlődése ugyanazon utón halad. mint az egyén fejlődése, úgy a tömegek viselkedéséből valóban csak azt állapíthat- " juk meg ismételten, hogy az emberiség gyermekkorát éli, még talán nem is Serdülő korát. Érdemes volna tudományos összehasonlítások alapján megállapítani az emberiségnek, mint élőlényfajtának aránylagos korát, várható élettartamát, azon az alapon, hogy a tömeglélektant összehasonHtjuk az egyén lélektanával. A tömeglélektan ma mér igen ■előrehaladott tudomány, de nem tudom, hogy ilyen összehasonlítások lehetségesek-e már a tudomány mai állapoténál. A tömegmegnyil- vámilások statisztikáját, kellene összeállítani a-/, egész történelmi korszakról, meg kellene állapítani, hogy milyen volt a tömegek hajlandósága az élet különböző megnyilvánulásainak irányában és igy talán megközelítőén meg lehetne állapítani, hogy az emberi fajta életkora milyen idős gyermek életkorának felel meg. A gyermek szívesen tűz ki ideálokat testi rajongásában is. Legszívesebben egykorú, ivagy magánál csak egy-két évvel idősebb gyermekek testi erejét 'és testi ügyességét csodálja meg, miközben válóban háttérbe szorulnak a maga egyéni ambíciói. Ugyanígy csodálják meg a tömegek is a maguk fantáziájával elérhető sportfenoméneket, legelső- sorban a futballistákat. Az egyén életében majdnem pontosan megvonható a határ, hogy imikór kezd a serdülő szellemi kiválóságok iránt érdeklődni, mikor hajlik át rajongása a test kiválósága irányából a széliem kiválóságának irányába. Hacsak az iskolás-gyermeket figyeljük, láthatjuk, hogy bizonyos korig a gyermek csak legerősebb és legügyesebb társai iránt érez tiszóriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., KoSíce Üveg — porcellán — villany csillár ok! Modern képkeretezés, üvegezés tiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiniiiiiiijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiui Telefon 2423 Alapítva 1833 teletet, az osztály legerősebbjének vagy lég- fájta, amelyre oktalan 'körülmények, akár- ügyesebb tornászának barátságát keresi és csak rossz nevelők, a betűvel való túlságos csak a középiskola felső osztályaiban kezdő- foglalkozást kényszeritették rá, egyre gyor- dik a tisztelet, az elismerés á szellemileg ki- suló lendülettel tér vissza egészséges, testválók irányában. (Mellékesen: a szellemileg fejlesztő játékaihoz. Nem csoda, hogy az uj kiválók a diákság szemében ritkán azonosak unagáraeszmélés első stádiumában tulságo- a hivatalos eminensekkel.) san kilendült és gyermeki temperamentümA néhány évtized óta egyre szélesebb és mai rajongja korül uj bálványait. Nem volna intenzivebb rajongás a testkultusz iránt azt semmi baj, ha csak jó futballisták volnának mutatja, hogy az emberiség egészséges ezek között az uj bálványok között, reakción ment keresztül. A gyermekkorát élő SÁNDOR IMRE. Mécs László: VIGÍLIA Most a szőlőhegy tele van csókkal. Szerelmes minden s nincs semmi leple. Csalogány csókol csattogó bókkal, mézzel csókolja csapongó lepke a lepke-hölgyet, a Nap a Földet. Nemrég mén yasszonyruliá? cseresznyék virágja nyílt itt. Most már a Nyárnak paraszt-csókjától lettek menyecskék, izzó tőrétől pirulva állnak. Piros meggy lobban a lenge lombban. Emberek kúsznak fel-fel a hegynek, szedik az epret, vérbő ribdzlit. szedik a csókot, szedik a meggyet. Apró kortyokban csudamód ízlik Ínyükhöz érve az Élet vére. Állok a hegynek legtetejében, hol nincsen csók már, csupán az Isten szerelme vár rám remény fejében. Vig böjtölőnek csaptam fel itten. Vigíliámat ne rontsa bánat! Ünnepre várok mindég és mindég: hátha karácsony lesz holnap bennem, vagy a Szentlélek lesz nálam vendég. Szatócs -árudból nem szükség ennem: hagyj békét Sátán! Állóik a vártán. ARCUNK TITKA Irta: Kosztolányi Dezső Csak az láthat világosan, aki figyelmét laza pórázra engedd. Az ossz eniörc ott. szigorít szem rossz megfigyelő, mert erőlködik. Amikor azonban csak szemlélünk, semmit sem akarva, gyakran olyasmit is észrevehetőnk. ami a dolgok ősi mivolta. Ilyenkor meglepődünk attól, ami van, elcsodálkozunk azon, amit már unalomig megszoktunk: fölfedezzük a valóságot. Emlékezem, gyermekkor ómban milyen ámulat fogott el, amikor az álílótükörrel kacérkodva, szórakozottan nézegettem testeimet, ezt a sejthalmazt, mely én magam vagyok. • Mindenekelőtt testem TészaTányosságára döbbenteim rá, testem csodálatos kettősségére és egységére. A szem, a fül páros s a kettő voltákép egy. Karunk, combunk egymás mellett, egymással párhuzamosain mozog, mintha a természet egy emberi lény keretében másolni, duplázni igyekeznék önmagát. Benn pedig, a.z agyféltekék, a bordák, a tüdőik, a vesék ugyanezt a kettősséget és egységet mutatják. Szivünk csak egy van. A teremtés nem gondolkozott úgy, mint az előrelátó gyárosok, akik a repülőgépeket minden eshetőségre több erőgéppel is ellátják. Nyilván azt tartotta, hogy erre az életre elegendő egy szív is. A test és az arc ismerete régi tudomány. Többezer óve következtetni óhajtottunk a külsőből a belsőbe, a. testből a lélekbe. Már Ari átölelést izgatta ez a rejtély. La v a- ter földarabolta, telkekre szeletelte arcunkat, határvonalakkal huzigálta át ik ereszt ül-lka- sül, mint valami hadi tériképet. Külön önálló országokat különböztetett itt meg: az értelem birodalmát (a homloktól a szemöldök ivéig), az érzelem és erkölcs birodalmát (az orr és arcpofák területén) s az érzékiség birodalmát (a szájtól az állig). Darwin, Mán te gázzá törvényeket, is hozott ezeknek a, birodalmaknak, attól a gondolattól bátorittabva, hogy a lelki élet szükségszerűen nyomot hagy a testen s az izmok állandó játéka nemcsak a bőrön, hoz létre el nem törölhető változás óikat, hanem — amint bebizonyították — nem egyszer még az arccsontokon is. Ezeknek a kutatásoknak célja ed'digelé meglehetősen szerény volt. Mindössze az anyag és szellem kapcsolatát, együttműködését szerették volna tisztázni. Mi, akik ma élünk, nem vagyunk szerények. Nem érjük be a 'kísérteti lélektan eredményeivel. Mindent, amit testünkön és lelkűnkön észlelünk, burkolt jelképnek tekintünk s az élet ősolka után tapogatózunk. Pecséteket tördelünk, zárakat feszegetünk. Egy véletlenül elejtett szavunk nyomán egyéniségünknek számunkra. is ismeretlen titkát álcázzuk he. Nem elégít ki, ha kezünk vonásából megállapítják jellemünket, arra vágyakozunk, hogy sorsunkat és jövőnket is föltárják, azt, amit értelmünkkel nem közelíthetünk meg. Ebben az irányban mozog az az arcisnietébi tanulmány is, melyet most Pierre Abraham, a jeles tudós tett közzé egy párisi szemlében, ő nem arcunk 'látszólagos részarány osságára, mutat rá, hanem arra, hogy arcunk két féle, a jobb és bal — teljesén sohasem hasonlít egymáshoz. Ezt mi magunk is tudjuk. Ha olykor ruh apróbá'1 ás közben véletlenül megpillantjuk a szabót'ökörben egyik areélünket a másik nélkül, a hideg borzongat végig, úgy érezzük, hogy amit lá tunk, az nem is mi vagyunk. Csak a két fő! arc együtt vagyunk mi. Külön-külön egy arcéi élettelen. Két egészen egybevágó fél arc pedig emberi etilen. Teljes rés zárán yosság nincs is a természetben. Csak a görög művészet kezdőik órában láttunk ilyen részarányos fél-arcokat, akkor, amikor ez még szigorú művészi elv. de mihelyt döntőbb szót kap valóság, a szoborművel; jobb és bal arca is f elérti ás. Vájjon a jobb és bal arc különbözőségében lehet-e valami rendszert fölfedezni? A kutató a homlokból kiindulva az orrtő mentén vonalat húz a felsőajak barázdáján át s ezzel a fénykép arcát két részre osztja. Egyik felét eltakarja, papírlappal. Amint váltakozva hol az arc jöbhfelét szemléli, hol áz aró balfelét, arra az eredményre jut, hogy a kettő mindig mérőben különböző, de mindig hasonlóan és egy irányban különböző: a jobb arc — az (amelyik az ábrázolt jobb keze felé esik) az ösztön-embert tünteti föl. aki a maga örvényébe mered, az álmodozót, a belső ént s a balarc (az, amelyik az ábrázolt bal keze felé esik), a társadalmi embert, aki kifelé tekint, a cselekvőt, a külső ént. Ezt a fényképészek már annakelőtte is sejtették. Ha valaki areéliben akarta magát levétetni, ők majdnem mindig a bal arcát választották, mert az „megfelelőbb” volt, vagyis inkább társadalmi, szokott és külsőségéé. A kísérletező itt nem állapodott meg. Első- Borban ki kellett küszöbölnie a fényképeik műszáki hibáit, csakis teljes arcfölrvétélekét vizsgált, amelyeknek mind a két féle egyformán volt megvilágítva. Aztán tükrözéssel sikerült olyan fényképeket készítenie, amelyek a jobb és bal félarcokat megkettőzve még inkább szemünkbe szökkentik a két félarc különböző jellegét. Tanulmányához mellékletül egy-egy emberről háromféle fényképet közöl: az eredetit, ma jd a meigkettőzött jobb s a mégkettőzött bal fényképét. így szinte három más és más embert látunk. A néger megkettőzött jobb arca tűnődő és bizalmatlan, de a megkettőzöt-t bal arca vigyorog az európai fényképészre. Egy rovott múltú, hús Z Ízben elitéit bűnöző megk ét főzött jobb arca éles, kegyetlen, mindenre elszánt fenevadat tüntet föl, aki ugrásra készen várja prédáját, viszont a megkettőzött, bal, arca egy szomorú, magába rogyó vezeklő. A költő jobb arca ködbe boruk jobb szeme elmés ó- dottan és homályosan befelé néz, bal arca pedig egy kemény harcosra, egy törtetőre vall. Mindenütt ugyanez a játék meghökkentő következetessége 72 fényképen át: a jobb félarc a belső világ tükrözője, a bal a külsőé, a jobb félarc a lélek magánbeszéde. a bal kedélyes társalgás, vagy elszánt politikai szónoklat a többi emberhez. Hogy mit jelent mindez? A természet —- úgy látszik — lélki életünk kettősségét kívül, arcunkon is példázza, mégpedig kézzelfoghatóan s jobb oldalira vetíti azt, ami fontos és örökkévaló, az ösztön életet, bal oldalra azt, ami csak járulékos és esetleges, a környezettel való viszony unkát. Ezt egy élettani tapasztalat, is megerősíti. Tagjaink mozgatására az ellenkező agyféltekétől kapunk parancsot. Ball lábunkat a jobb agyféltekénkkel mozgatjuk, jobb lábunkat. a ballal. Ez igy van — igaz, hogy csak részben — az arccal is. A bal agyfélteke mozgatja a. jobb arcot, amely ösztönéletünk tükrözője. Különös, hogy ez a bal agyfélteke az ösztönélet föltételezett székhelye — soha. se távolítható el, anélkül, hogy a beteg utána meg ne halna, de a jobb agyféltekének — a. külső, társadalmi én mozgatójának — kiirtását már számos beteg túlélte. v A fölfedezés oly nagyszabású, hogy egyelőre óvakodnunk kell minden következtetéstől. Maga a tudós is vigyázatosságra, int. Hangsúlyozza. hogy mozgófényképen ír ellen kellene őrizni, amit. kiderített.' Én pusztán hírt adóik róla. úgy. ahogy ilyen izgalmas és döntő élménytől illik, ámulva, kétkedve és lelkesen.
