Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)
1934-06-03 / 125. (3456.) szám
Jl magijar nfivésztf áldásos és íerméhcnuiíő hatással van a szlovák lélekrr Látogatás Feri Viktor Podolay szlovák festőművész budapesti otthonában ■ Rudnay mester nagy tehetségű szlovák tanítványa a magyar fővárosban készíti Jánosikróí szóló képsorozatát Budapest, május vége. (A Prágai Magyar Hírlap munkatársától) A Szinnyey-Merse Társaság tavaszi kiállításán 123. szám alatt szerepelt egy tanulmányin: festője Podolay Viktor Ferenc, a budapesti képzőművészeti akadémia növendéke, Rudnay mester tanítványa. Közönség és kritika érdeklődéssel és elismeréssel fogadta a művészi alkotást, e sorok írója is meg- ál'lott a kép előtt és így ismerkedem meg a festőjével is. Harminc év felé járó fiatalember s ahogy beszélünk vele, rögtön feltűnik, hogy bár kifogástalan hangsúlyozással beszél magyarul, de kissé keresi a szavakat s néiba egy-két helytelen kifejezés is becsúszik mondanivalóiéiba. Átadja a névjegyét: FERI VIKTOR PODOLAY, a k ad érnie ky maliar Budapest, Szív-ucca 35 Ez áll rajta. Szlovák festőművész a magyar fővárosban, a magyar képzőművészeti főiskolán, Ugyan hogy élhet itt a metropolis kőtengerében milyen irányba fejlődik a művészete, hogyan hat reá a szlovák föld, az otthon és az ezerszinü szlovák népélet sok-sok emléke? Ezekre a kérdésekre szerettünk volna feleletet kapni, amikor meglátogattuk Podolay Ferencet Sziv-uccai otthonában. Műteremnek a legjobb akarattal sem nevezhetnek a kis bútorozott szobát. A falra kife- szitett vásznak és kartonok árulják el a lakó mesterségét. Résziben befejezett müvek, részben vázlatok, Ami pedig a belépőt nyomban megkapja: szlovák hangulat, Szlovenszkó földjének levegője terjeng itt egy harmadik emeleti budapesti bútorozott szobában, a festmények, a® asztalon szanaszét heverő újságok: a Szlovák példányai, szlovák folyóiratok és. könyvek árasztják, ezt a hangulatot. Az ágyon pedig mandolin, szlovák nemzeti szinti szalagok fonják körül karcsú nyakát, melyen bús szlovák melódiákat penget gazdája, ha néha nosztalgia fogja el a szülői föld iránt.. Szives kézfogással fogad, rögtön az első pillanatban meleg, testvéries érzés lopakodik a szívbe. Felcsillan a szeme és őszinte öröm esendői a hangjában, amikor mondja: — Oh, de örülök, ha otthoniak hallanak majd rólam a Prágai Magyar Hírlap cikke révén. Szlovák festőművész a magyar fővárosban! Első kérdésem persze, hogy ez: Hányán vannak szlovák festők, irók itt Pesten? Szélesen nevet. — Hát bizony egyedül. Két év előtt voltak inég társaim, de nem volt kitartásuk. Épen csak hogy bekukkantottak. Én azonban komoly szándékkal jöttem és itt is maradtam. Itt vagyok már a negyedik éve. Az idén fejezem be művészi kiképzésemet Rudnay mester iskolájában. Aztán megyek tovább. — Hová? —• Hová? Egyelőre nem tudok erre feleiül. Kérvényt adtam be a bratislavai Krajinsky Üradhoz. Segélyt kértem benne Párisba szeretnék menni, hogy a Szajnaparti metropolis művészi élményeit is magamba szívjam. Nem tudom, lesz-e eredménye a kérvénynek. A múlt évben hiába folyamodtam. — Mondja el, hogyan került Pestre és általában hogyan folyt le eddigi élete sora? — Trencséni születésű vagyok, ott ne végeztem iskoláimat. Édesapám néptanító. Már gyermekkoromban kedvet, hajlamot mutattam a festészetre. Apám nem akadályozott müvésztörek- véseimbe-n, de rámparaucsolt, hogy először a dekoratív festészettel foglalkozzam, hogy kenyér legyen a kezemben, aztán élhetek művészi hajlamaimnak ős. így kerültem Becsbe, ahol négy éven át femplomfestészettel foglalkoztam. Amikor 1926-ban felszabadultam, festőakadémiára akartam menni. Először Prágára gondoltam . Le Is tettem a felvételi vizsgát, sikerrel, gratuláltak is hozzá, de mégsem vettek fel. Azt mondták, nincs hely. Münchenbe nem juthattam el. A hrusovany-i néptanító gyermeke, hát Istenem, honnan fizethettük volna a drága tandijat? Nekem eddig semmiféle ösztöndíj, állami támogatás nem jutott, magamra voltam utalva. így jutottam el Pestre, Rudnay mester iskolájába és bálát adok Istennek, hogy hozzá kerültem. Annyi útbaigazítást, egy életre szóló irányítást, művészi tanácsot kaptam tőle, hogy megélnék belőle akkor is, ha száz esztendőre terjedne művészi pályafutásom ... A munkáira terelődik a szó. Rámutatok egy nagy vázlatra. Derékig meztelen, megkötözött férfit visznek a poroszlók a vesztőhelyre. Podolay nevet. — Bizony, különös dolog ez, Budapesten, a magyar fővárosban festi meg egy szlovák festőművész a szlovák legendák hősének, Jánosíkmak kalandos éledét. Mesterem hatásának tulajdonítom, hogy ebhez a témához fordultam, ő is megörökítette a magyar puszta romantikus hőskorának legendás alakjait. így gondoltain arra, hogy egy, tizenkét nagy vászonra tervezett ciklusban megfestem Jánosík életét és halálát, ahogy az Bottó költeményében él. Idáig két kép készült el teljesen a ciklusból. Az egyik „Na Kráfovej Holy jasná vatra svieti“, ez otthon van, Körtvélyesen, az apám házában. A másik „Jánosík tanácsa14, ezt Kheck követségi titkár vette meg. A többiből még csak vázlat van: „Jánosík halálra Ítélése44, „Jánosík a börtönben11, .„Jánosík búcsúja a falutól41. „Jánosík világgá bujdosik14. A műit évben kezdtem meg ezt a ciklust ég jövőre be akarom fejezni... — Ég honnan veszi a modelljeit? ... — Oh, azok a lelkemben élnek, az én szlovák testvéreim. Olyan élesen rajzolódik elém a szlovák típus, hogy csali így képzeletemből festem meg őket. Mégis minden pajtásom azt mondja: „Olyan szlovákokat festesz, Feri, mintha a Vág és Nyíltra partjáról állítanád ide őket!14 Persze, azért nyaranként tanulmányvázlatokat csinálok odahaza. Az idén is Trencsén környékére, aztán különösen. Gyetva vidékére készülődöm. Jó, tipikus szlovák arcokat keresek készülő nagy vásznaimhoz. Uj vázlatot mutat. Szva top luk életét és halálát festi meg nagy vásznon. Szláv motívumai oszlopok hármas mezőre osztják a vásznat. Az első kép azt a jelenetet mutatja, amelyen Árpád küldöttsége fehér lovat vezet Szvatopluk elé. A középső kép a szláv liturgiát mutatja be, mig a. vászon jobboldali része Szvatopluk tanácsa fiainak A szlovák őstörténetem monda- és legenda- világa élénken hat művészi fantáziájára. A múlt évben a Pribina-ünnepségek alkalmára is nagy vásznat készített, amelyen a nyitna! templom alapkőié tételét festette meg. A vászon nem készült el időre, a kiállításra ég az ünnepségekre, Kmefko püspök azonban megvásárolta. Figyelemreméltóak allegorikus kompozíciói Ezekben a napokban vetette fel egy készülő nagy kompozíciójának vázlatát. „A szlovák nép sorsát akarom megfesteni benne: a múltat, a jelent és jövőt, ahogy a lelkemben él. Boze, ehráü otcinu nasu! Ez a motívuma allegóriámnak.41 Egy másik vázlatot mutat, ez a szlovák dal allegóriája. Botto egyik költeményének alapján készül a „Mór ho!“ cimü nagy allegorikus vászna. A szlovák táj- ét? népélet it alkotásokra ihlette. „Alkonyat a Vágón11 cimü kompozíciója, a „Pobiad zo Zohora44, „Tyeplaváralja11 ',a „Han- dlovai bánya11 mind Szlovenszkó idillikus hangulatát sugározza. — Nagyon sokat tanultam Pesten és művészi pályafutásomban nagyon sokat jelent, hogy a magyar művészettel érintkezésbe kerültem. Prága, az más. Valahogy nagyon a nyugat hatása alatt áll, itt nagy egyéniségeket találtam s a festőművészet jövője itt a Duna völgyében van. Pesten temperamentumot szereztem, merészebb lettem, neki merek lendülni a mondanivalóimnak, ami eddig hiányzott belőlem. A szlovák művészekre áldásos és termékenyítő hatással volt és lesz a magyar művészettel való érintkezés. Ez hangsúlyozódott ki Emil Bolesla/v Lukácnak áprilisban Budapesten tartott előadásából is, amelyben Advnak a szlovák költészetre való hatását fejtegette. Sok olyan íróra és művészre van szükség, akik felismerik a szlovák és magyar lélek egymásra utaltságát, mert ezen az utón termókenyitőleg hathatnak saját népük művészetének fejlődésére. A magyar művészi iskola, és temperamentum nem fosztotta meg szlovák jellegétől Podolay hatalmas művészetét,-sőt elmélyítette és különleges zamatot adót neki. Festményei gyakorlati bizonylatok azok mellett az elvi apróságok mellett, amiket hangoztatott. v -----o-----17 A művésznő Irta: Farkas István Ssitnyai Zoltánéknak szeretettel — Mary .lehajolt a földre és magábacsókoílta az anyaföld illatát. Virágok néztek rá a földről, és ő szerette volna őket. kö-zelebb emelni magához, mint nem látott, ismeretlen társakat, kik nagy csalódásában egyszerű szivükkel megvigasztalják... De nem szőhette tovább a regénybe kívánkozó, most született sorokat, mert éles fütty hasított a levegőbe és az utat takaró fák mögött furcsa, régi alkotmány döcögött feléjük a sáros utón. —•’ Nini, Stephenson mozdonya! — örvendett a művésznő. — Nini! Jaj, hamar nézetek, gyerekek! A „mozdony44 egy régimódi úthenger volt, ami nagyokat pöfögött és sóhajtva köhögte magából a szigorúan rászabott munkát. De a művésznő nem vette észre fáradságát és kacagva szaladt a gépész elé: — Kedves, jó mozdonyvezető ur. vegyen föl a mozdonyára! Menjünk vissza a szabad angol mezőikre! Tibi is. János is, a jó fmcfifca költő is egyforma gyerekes örömmel revettek, a gépész js nevetett, s a művésznő antiiópbőrös lábacskái egyszerre csak főiperdültek a géipész mellé, aki nagyoktól tanult, kicsinyeknek szánt ijesztgetésül most kinyitotta a gőzsip szelepét és fütyült, mint kalitkából szabadult, bolondosán örvendező madár. — Isten veletek, fiuk, Isten veletek! A három férfi halálos lassan, gyalog ballagott utánuk. A lépésüket ollyan rövidre és gyászosra kellett mérni a hernyóiként hömpölygő henger mellett, hogy minden lépésük egy- egy örökkévalóságnak tetszett, amit e;l nem hangzott gyászindulóik ütemére, kegyeletből erőszakoltak magukra. A henger megállt, hogy hátrafelé toilasson és most itt újabb meglepetés várta őket. Az ut szélén torz orrbor z emberek tüzet gyújtottak és nyárs fölött himbálták a paraszti gyomornak rezeda- és szegfűé zagu, de nagyon illatos, bőrös szalonnát. — Nini! Emberek-e ezek vagy őslények? Mit csinálnak? — Szalonnát sütnek. — Szalonnát sütnék? Jaj. de jó. sült szalonnát fogok enni! Jaj. bácsi, lelkem, hamar adjon nekem egy darábka sült szalonnát! Soha életemben nem ettem még ilyen finom dolgot! — Szívesen adunk, édes kisaeszonykám, szívesen. — mondta egyik a torzon borzok közül. és már saját csillagos bicskáján nyújtotta a szalonnadarabot, aminek zsírját saját kenyérre kél rácsöpögtetni. A sétámba. kissé bezsirozódott. az antilóp- bőrös cipő bepiszkolódott, de a művésznő most kisgyerek volt, akit a ragyvároei iskolából falusi kirándulásra vittek és először szívja magába a falusi levegőt, a más embereket, akiknek a nyelvét nékik őrizték meg rég elfeledt könyvek, s akiknek az ősapái számukra őrizték meg ezt a szépségesen zengő, hamisítatlan, tiszta magyar nyélvet. . A csöpögő szalonnazerr is együtt mosolygott az úri néppel és a rosszul öltözött kubikusokkal még a talicskák is nevettek és a föld könnyebb hajtást Ígért a durva ásófejek alá. A művésznő gyerekes hirtelenséggel tovább akart repülni. — Gyerünk innen, tovább gyerünk, hátha még valami szépet látunk, jaj, siessünk! És siettek. De az újabb fordulónál mind a négyen meglepetve állták meg, mert valóságos sártenger nyílt föl előttük, és az elrontott, még javít atlan útszakasz mentén otromba kőrakások várták, hogy helyreigazítsák őket. A művésznő elszontyolodott. Ruhájára, és cipőjére nézett, ég még csak most vette észre, hogy ruhája is, cipője is bepiszkolódott, de ezen az utón, ezen a sártengeren lehetetlen keresztülvergődn te. Végigtekintett a három férfin. Fürkésző, hirtelen tekintete megállt Jánoson. Aztán hirtelen fölpenderült az egyik kőrakásra és onnan parancsolta: —■ Fogj föl az öledbe, Jánoskám! Te falusi ember vagy, elbírsz, engem! Fogj föl hamar! És János értett a szóra, engedelmesen a kőrakás alá állott, magához ölelte a filigrán, illatos asszonyi testet és megindult vele a sár- tengenben. Tibiké köhögött, a sarat és divatos cipőjét méregette, a- jó fiúcska költő is tanácstalanul állott, de csakhamar ők is megindultak az asszonyvivő János után. És János lépései úgy folytak a sárban, mint győzedelmes, magukratalált lépések. Most nem a freskóikkal díszített, magyar, de mégis idege- nes hallban volt, ahová unos-untalan behang- zott az idegen jazz-muzsika, most az erdő madarai daloltak neki és gratuláltak emberségéhez. Kiváncsi rigók füttyén tettek rá, amikor a könnyű teherrel nyomta a sarat, és utána- füttyentettek a kimért, figyelmes léptekkel balladó idegen embereknek is. Apró ökörszemek bukták ki a bokrok mögül és csodálkozva nyitották tágra eleven szemeüket. János mident látott, minden madárszót hallott és nagy öröm fektette őt a keblére. hogy együtt daloljanak a föld dicséretében. Négy-ötszáz métert kellett a. sárban menniük. Mire kiértek beleőle. a három férfi nyakig sárosán állt a kezdődő szerpentinen. A művésznő nagy sóhajjal bujt le a Járos öléből és olyan volt, mint egy most ébredt angora- macska. — Nézzétek, egész csúnya lettem. Hogy mehetek he a szállodába ilyen zsíros ruhával? Rögtön Kováidhoz kell külldenem, amint hazaérek. Tibi is köhögött, zavartan nézte francia, cipőjét, amely most nagy sárdaráb okkal, jó, gadós, vendégmarasztaló sárral volt tele. A költő fiúcska nem szólt, csak mosolygott és egy újabb versre gondolt, amit a eárdagasz- fásról és elhagyott erdőről fog Írni. Az ebédhez hivó gong éppen most szólalt először. A terraszon kiváncsi lézengek nézték a kicsiben formált függőkertet. János melle se-: besen szedte a lélekzetet és hátra-hátranézett az elhagyott erdőre. — Ha tudtam volna, hogy ilyen nagy a sár, nem jöttem volna veletek, — panaszkodott á művésznő. — Egyébként regényrészletet akartam olvasni, de tik olyanok voltatok, mint a vadak, nem lehetett bírni veletek, mihelyt, a földet megszagoltátok. Tibi Jánosra és a költőre nézett. János szeméből szomorú tükörben sirt vissza a föld, a virág és az elhagyott erdő, de ő is iró volt és udvariasan mondta: — Ha parancsolja, nagyságos asszonyom* délután szívesen meghallgatom a regényét. — Kedves fiú, — mondta a művésznő, maga meg tud érteni engem. — Csókra nyújtotta a kezét. — Maga most váljon el tőlünk, -mert a térde is besározod ott. Így nem lehel -egy rendes helyre beállítani. És csakugyan elváltak egymástól. János hátulról, a cselédilépcsön igyekezett a harmadik emeletre. A lift ott zúgott, ott muzsikált mellette, de nem neki zúgott. Szálonnaillatot érzett, és amíg vigyázott, hogy az egyszerű szőnyeget túlságosan össze ne piszkitsa, a szive fölött vad, erdei árvácskát érzett és az árvácska emberfejéből elhagyott kubikusok és szántóvető parasztok hűséges szemei tekintetitek föl rája. A Tibivel folytatott, kellemes palóc beszéd vibrált a füléiben, és magáról megfeledkezve egyezerre csak fütyülri kezdett a fényes szállodában. A füttyszó ijedten bujt meg a falak között, és sorsában benne volt ezer falu, eze-r János sorsa. A maguk szépségétől bujdosó ján osi-sore ok ... — V-óge. — jmÉis 3, vasárnap, ___________
