Prágai Magyar Hirlap, 1934. június (13. évfolyam, 124-147 / 3455-3478. szám)

1934-06-03 / 125. (3456.) szám

1934 ymitms 3, raȇrip&p

Versek

szövegmagyarázata

Irta: Kosztolányi Dezső

Szabad-e, lehet-e a verseket, a költői .müveket magyarádnál? Sokan azt. állítják, hogy nem szabad, mert nem lehet. Mások csal? azt. állítják, hogy szabad ugyan, de nem lehet. A kolbászét merni értelmi működés. Értelmünkkel nem igen ha tolhatunk belé. ösztön teremti a költeményeket., jobbára öntudatlanul Hogy miért épen úgy jött létre valamilyen vers, amint Létrejött és nem máskép, azt vajmi bajosan dönthetjük el, mert csak a tett áll előttünk s a szándék, az elhatározás, mely a tettet előmozdította és megértette, ismeretlen- - A költészet veleje az, hogy érzékletes és 'érzéki. Szépsége olyan • valóság, mint egy hibátlan test, vagy egy gyönyörű rózsa valósága. melyet több érzékünkkel észlelünk. Elemzéssel nyilván nem juthatunk sokra és mélyre. A fülemüle énekeljen. Dala előtt ne mondjon nekünk ©lőiszót költői elveiről s dala után ne mondjon utószót, melyben kifejti, hogy mit müveit és ne méltányolja hangfutamait, trilláit sem. Helyesebben cselekszik, ha ezt reánk bízza, akik majd egy sóhajjal fejezzük ki tetszésüníket, egy mozdul atban, fölkiáltásba tömöritjük azt az elragadtatást és mámort, melyet az egész — a maga élő mivoltában — keltett bennünk.

Mindebben sok igazság van. De azok, akik iÍven intelmeket intéznek hozzánk, szintén vétenek ellenük. Nem úgy tesznek-, amint tanácsolják. A versekről — a művészi alkotásokról — az emberek állandóan beszélnek. Shabespe-are-ről. Goethe-ről a századok során könyvtárakra rugó irodalmat írtak össze, mély óddal számban, papibban és betűben százszorosa., ezerszerese az 5 müveiknek, ügy látszik, ezek a varázslók megbabonázzák a többieket is. írásuk írást szül. Ahol megjelennek teremtő lelkűikkel, ott a burjánzás szinte végtelen folyamata kezdődik. Zaklatott, izgalmi állapotban keressük-kutatjuk, hőgy micsoda is alkotásuk nyitja és életük titka, hogy micsoda a munkáikban az az emberfölötti szépség, melyet, nem érthetünk meg s ősi alaptermészetüknéil fogva meg akarjuk érteni, mindaddig nem ja tudunk megnyugodni, Valószínűleg akkor e© tudnánk megnyugodni, ha véletlenül azt tapasztalnánk, hogy a tár* gyak nem lefelé esnek, hanem fölfelé röpülnek, vagy hogy szellemek járnak közöttünk, akik éjszaka megbolygatják, szerteszét hányják holminkat- A ren dk Ívűidben, mely túlesik az értelem körén, van valami lázitó. Föl lázad ellene az értelem és magyarázatot követel. A szépség tulsága és tökélye olyan nyugtalanító, mint az esztelenség. Ezért szedegetjük össze a költők adatait, mosószámláit, szerelmeit, ezért hajszoljuk fel anyai és atyai nagybátyjukat, ifjúkori és öregkori arcképüket, injuk meg életrajzukat, mely a maga látszólagos összevisszaságában sokszor csak mini diákdüíhitő anyag mered reánk- Nem szabad elfelejteni, hogy mindezt csak a megértésre áhítozó kétségbeesés ásta ki és tornyozta föl, mely az ihlet kiiobbant lázát kergette s feleletet várt olyan kérdésre, melyre ném tudott válaszolni.

Sajnos, ezt rendszerint elfelejtik. így az irodalomtörténet öncéllá sekélyesül s a gépiesség za ka tolásával önmagát dagasztva kattog. Holott csak eszköz az arra, hogy belevilágit- sunk vele egy alkotó költő vegykonyhájába. Jtt az ideje, hogy az irodalomtörténet bozótját 111-e-gnyeségessék és gyéritsék, adatait pedig ne időrendi és tárgyi, hanem lélektani szempontok szerint csoportosítsák, minden, amit, felsorakoztat, csak arra mutasson rá, hogy milyen módon keletkezhetett ez vagy az a remekmű- Az igazi irodalomtörténet, pusztán lélektani szövegmagyarázat lehet. Mit érdekel, hogy Petőfi 1847-ben milyen adás véle! i szerződéseket kötött, hogy hol járt-kelt, hogy kivel levelezett, de igenis végzetesen érdekel, hogy élt mint Teleky gróf vendége a koltói kastélyban, ahol a „Szeptember vé- gén“-t irta, mert ekkor a költeménye gyújtópontjába kerül egééz élete, föllángól kíváncsiságunk is, az pedig mindenre kiterjeszti sugárkörét, arra is, hogy ebben az időben mit evett, milyen ruhát hordott, hogy fésülte bajuszát-szak át lát s milyen prózai Pöljegyzé- i^eket hagyott hátra naplóiban, leveleiben, ö meg a felesége, Szemdrey Júlia arról a szb fiós erdélyi őszről, mely külső meg ind i lója vélt ennek- a csodálatos vemnek.

Kisfaludy Károlyról sok mindent tudunk.] Tudjuk, hogy első öntudatlan ledk* egy aka-1 %

ratlan gyilkosáiág, egy anyagyilkostág, mert, csak úgy születhetett meg, hogy megölte 37 éves édesanyját. Apja ezért egész életében gyűlölte őt. „Haragja — írja Kisfaludy Károly _ anyaölésből támada“. Az apa állítólag ezt. mondotta, amikor fia világra jött. „Kárral születtél, kárhozott légy, Károly legyen a neved." Tudjuk, hogy később a költő külföldön bujdosott, hogy visszatért mint „a tékozló fiu“ — Sándor bátyja nevezte így — és hogy térden állva bocsánatot esd ok el ve zo kogott Győrben egy bezárt ajtó előtt, mely mögött 74 esztendős, haragos atyja dult-fult- Tudjuk, hogy a bécsi feislőakadémiáu Metiler nich herceg pártfogásával tanult * regényes, apiró képeket festegetett elefánt csontra és tubákszelencék re, hogy ecsetjével meséljen. Miit jelentenek azonban ezek a dirib-darab adatok? Csak munkái fényében kapnak értelmet.

Évekkel ezelőtt, amikor egy magyar szakiskoláiban elő adássorozatot tartottam irodalmunkról és Kisfaludy Károlyról is szóltam, a verseiben, a drámáiban, a löLjegyizéseiben kerestem csecsemőkori tragédiájának nyomát. ö azonban közvetlenül és tudatosan nem emlegeti. Mélységes mélységbe van az elrejtve s a lélek ösztönösen védekezik az elleni, hogy fölidézze. De közvetve és ludat tatami I töbib helyen előbukkan. Az élet korai ciimiü versében így jellemzi a győrinek kort: „Mély sírok halmain mosolyogva állunk s legkisebb tárgyban nyílt eget találunk." Íme a derűs gyermekkor sírba lmokon áll- Leghíresebb verse a Mohács. Gyöngéd szinhatása, finom rajza ima i« meglepő. A maga korában uj i«

Óriást választék! Legolcsóbb árak!

Pausz T., KoSIce

Üveg — por cellán — villany csillárok!

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinifliiM

Hlodern képkeretezés, üvegezés

iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiip

Telefon 2423 Alapítva 1833

___ ■ .............................____

vo

lt ez és merész, hiszem előtti© senki sem merte meigénekékii a „nagy temetést14. Ha közelebbrőil szemügyre vesszük ezt a költeményt. azt látjuk, hogy csupa apró, egymás mellé illesztett, laza képekből tevődik össze, olyan képekből, mélyeket ő fiatal korában efl-e- láutcsonit.ra és Milbáksaelentcékre festegelett De egyebet is látunk. Erinek a hős© II. Lajos, „rettentő sorsú királyunk", aki épugy született meg — az édesanyja halála árán — 'és épugy halt meg — fiatalon — akár Kisfaludy Károly. Valószínűleg ezért aeomositotta magát a boldogtalan királlyal. Milyen bálványozó szeretettel rajzolja ezt a „kegy-alakot": „Hasztalanul terjeszti kesét; nincs, nincs, kt segítse! Bajnoki elhulltak, nimics ki feloldja szegényt Tátogat a mélység, aranyos páncélja fakő lesz. 8 összezúzott testét hab fedi, barna iszap." Úgy rémük, hogy II. Lajos élete és halála az ő élét© és halála. A lélek semmiféle rázkódtatása nem vész el, csak átalakul, rejtélyesen.

Azt hiszem, az irodalomtörténet anyagát, ilyen módon lehetne fölhasználnunk. Minthogy maga az alkotás is tudattalan, a lélekta ni tudal falam mozzanataira kell vetnünk súlyt, aimikor egy költemény közeiéibe igyekszünk férkőzni. De ez csak «z egyik eszköz. A másik, a fontosabb eszköz a szővegmagyarázat, mégpedig magából a szövegből, ,a szöveg éle* ímeinek fölbontása, a szöveg legkisebb egységeinek, a iszöveg m-olekruláiinak és atomijainak, a szöveg nyelvtani kapcsolatainak, szórendjének, betűinek tüzetes elemzése. Eddig íis magyarázták' a verseket, De inkább csak íél- r©magyarázták. Tartalmúkat vették elő, eszméjüket. méltányolták, érzéseiket hüvelyezték ki s ha valamelyik vers például az anyai szeret etröi szólt, akkor az anyai szerető tét ünnepelték, Fölhigitotf szavakkal. Ez meddő bi- l>elődés. A tartalom nem a vens tartalma. Eszme és érzés pusztán anyaga a versnek. A ■vers mivolta az a mód, ahogy megalkotódéit, a kifejezés csodája. Ezen a téren a figyelmes vizsgálódás miéig mindig gok olyan szerény, falán kicsinek és kicsinyesnek tetsző jelenségre bukkanhat, mely gokkal inkább föl tárja nekünk a vers titkát, mint a nagyhangú ál talánoöságok. Legközel ehb megk i sédek

majd ilyen elemzést, s talán sikerül majd be- bizonyifanom olvasóimnak, hogy egy művészi alkotásban minden szükségszerűen a helyén van, akár az égbolton a csillagok s a szavak változhataitlan. csillagászati törvényeknek engedelmeskedve, keringenek és tündöklőnek.

Egy német úriemberrel

a Dunakorzón

Irka: Szomory Dezső

Budapest, május végén. Egy kitűnő német •úriember, kölni könyvkereskedő, alki jelenleg a magyar fővárosiban tartózkodik, mondja nekem a következőiket a Dunaikorzón, ahol ülünk egy pádon.- Előbb rágyújt egy olyan illatos médiára, ami nincs egész Németországban.

— Mi nem vagyunk olyan szerencsések, mint önök, — mondja. Itt önöknél mindenki, többéit evésbé dicséin a miniszterelnököt s élvezi a rendet. Az ember azzal a napsütéses nyugalommal ül a Duna partján, mintha Nápolyban vagy Velencéiben ülne a dolce far mién te hangula/tá- ban. Van itt valami különös atmoszféra, ami ikörűlloibegí a dolgokat s a lelkeket. A budai vár s általában a budai tájak magaslatossága, az önök történelmi emlékeit úgyszólván kiteríti a láthatárra. Ez valami olyasféle, mint a történelem, a költészettel párosulva. Ez majdnem olyan, mint ahogy Mi eh elet írja a történelmet. Önök hazahozatták, olvasom az újságban, egy nagy magyar hazafi s a felesége hamvait: önökben van kegyelet. Önök szobrot emeltek Görgeynek: önök jóvá tudnak tenni hibákat. Még az olyan apró napik írekben is, mint például egy színésznő nyilatkozata., benne vau a magyar szív és létek szépsége és emelkedettsége. „Minden csábítás és filmdicsőség ellenére, hu maradtam Budapestihez s ábhcxz a közönséghez, amely, igaz, sokat kíván a művésztől, de aztán, ha megkapja, amit kíván, olyan forrói’, öleli szivéhez a. művészt, mint semmiféle más közönség ezen a világon.“ Ezt mondja az a színésznő. Hát nem gyönyörű ez? Önöknél még a nők is hűek, Ganz merkwürdag! Ganz sonder- ibar! — teszi hozzá s fújja a füstöt a szivarjából.

Az én szerepein az, hogy hallgassak. Hogy élvezzem ezt a dicséretet. Egyénileg szólván, magam is el vagyok ragadtatva Bajor Gizi nyilatkozat ától, — ezek azok a mély emberi szavak, a legfinomabb érzéssel telítve, melyek egy idegen lélekben is visszhangot keltenek.

— Olyan sokan vannak, akik elmennek, — mondja ez a kitűnő német, — s olyan ritka az, aki megmarad szerényen a maga oltára mellett, a maga fényében.

— Kérem, — mondom, — én sem mennék el,

innen. Nevezetesen nagyon meg vagyok elégedve Hóman miniszterrel. Még Hollywoodba se mennék el, ha hívnának. Inkább elmennék Mátészalkára örök életemre.

— ön egy kitűnő ember! — mondja ez a kölni s fújja magasra a füstöt. — Az ember örül, hogy ebben a feldúlt s nyugtalan világban, még talál egy-egy megbékült, nyugodt teliket. Mert az igazság az, hogy ez a mai szerencsétlen világ, amely csak válságokból, tárgyalásokból és civódásokból él, mindért elfelejtett a szép múltaikból, csak a félelmet s a gyűlöletet nem.

— Kérem. — mondom. — ön ezt a németekre s a franciákra érti. Holott a franciák is tudnak ezekben a. válságos időikben,-valami szebb és nemesebb dologra gondolni. Most példám!, nagy ünnepségek keretében, a Sorbonne-bán és -egyebütt, La Fayette emlékének áldoztak.

— Nézze csak, — feleld a barátom, — van valami az emberiség lelkében, amit én a szabadság nosztalgiájá-nak neveznék. Ez valami olyasféle, mint egy múlt szerelem, amelynek szépségét és gyönyörét visszasírja az ember. Semmi nincs olyan megható és fájdalmas emlék az ember szivében, mint a szabadság emléke. La Fayette a franciáiknak, egyszerre két szabadságharc emléke. A francia és az amerikai forradalom emléke. A korizeryativok szerint, a rossz és a jó forradalom emléke. Mert a nagy francia forradalom egy egész nagy pártpolitika szemében még mindig a rossz forradalom. La Fayette megúszta fejvesztés nélkül s bókén az ágyában halt meg ezelőtt, száz évvel, talán nyolcvanéves korában. Minden katasztrófában benne volt s nem történt semmi rombolás — nélküle. Nem lehet azt mondani, hogy nagy szellem volt, — csak egy nagy ember. Ez nem sok, de ez is valami. Igazság szerint olyanféle forradalomról álmodott, amelyik béikés és ragyogó eszközeivel, egyben termékeny, füa-ntroptikus, emberséges és polgári. Ezt az álmot hirdette szüntelenül. Szóval nem volt, a mai értelemben vett modern ember. Nem is volt eléggé vallásos sem ahhoz, hogy forradalmi jelentősége hatásosabb és jelentékenyebb lehessen. Ma a-z ő távoli figurája úgy tűnik föl

világok és időik összeomlásában, ahogy egy francia író árja róla, ma úgy Minik föl népek és birodalmaik és civilizációk és filozófiák és tévedésék nagy kéresztutján az ő figurája, mint egy szerencsés ember, aki sértetlenül átjött ár- konA>ökröm, vizen és tűzön és mindig tetszett a nőknek. A vége az, hogy Franciaország és Amerika egyaránt hálásan gondol reá.

Ezeket mondta ez a kitűnő német, s most egy papirszipkálba szorította b-éle a szivarját e még nagyobb élvezettel szíttá.

— Azt mondtam, — folytatta, — mi nem vagyunk olyan szerencsések, mint önök. De olyan szerencsések sem vagyunk, mint a franciák. Mindenben alaposak lévén, ha egyszer tévedünk, arait idáig ritkán szoktunk. — ha egyezer tévedünk, mondom, ezt is olyan alaposan csináljuk, hogy erre alig van példa az emberiség történetében. Beleesvén a tiszta fajisá.g hóbortjába: amit eddig az egyó-ui származás és eredet szempontjából kutattunk, azt most kiterjesztjük, a dolgok logikus következménye Szerint, etikai s szellemi térre s így rájöttünk arra, hogy a kereszténység nem felelhet, meg a német néplélek világának ée érzelmeinek annál a kapcsolatnál fogva, amelyben ez a ke- reezitényeég az Ó-szövetséggel áll! Most már annál a tudományos fölfö előzésünknél tar tűnik, hogy az ó-szövetség megrontotta -a rémet, faji tisztaságot. Most már ott tartunk, hogy megtagad vár, az ó-szövetség szentjeit még a nevük hangzásában is, csak germán neveikkel ajándékozhatjuk meg gyermekeinket. A Rajna, felől bizonyos párt,főnökök úgy tidvözlik a -kancellárt, mint egy „uj Krisztust". Ugyanez a pártfőnök Így kiált fel, mint egy próféta: „Harminc év múlva, a római egyház nem fog létezni többé mai. formájában!"

— Harminc év múlva? — kérdem -elképedve.

—• Harminc év -múlva! — feléli kétségbeesetten s elhajítja a szipkát a- szivar véggel benne- Elhajítja dühösen, egészen a Dunáig.

— Hát nem, — mondom a, fejem rázva, — ki van zárva! Erre nézve van nekem egy információm, ami jóval megbizhatobb, mini az, ön -emberének a próféciája. Kamiul a. ka,tóti- cizmus, ameddig a világ világ lesz, a végleges vallása aiz emberiségnek.

— Ki mondja ezt?

Renan.

Egy percig csend.-— Góndolom, mőst még van nyugtatva, — mondom. #

— Határozottan! Nagyon örülök, hogy Testre jöttem e hogy önhöz volt szerencsém! — mondja.

4