Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)

1934-05-20 / 115. (3446.) szám

^j^vxATi v »A!ün£AR*H I. KliAifr

1984 május 80, vasárnap.

Kemény sors

Irta: Móricz Zsigmond

A kertész dinnyét fészkelt. Zsinór mellett rakta a gödröket, egyikiet a másik után. Már alkonyodott, a hegyből jöttek a szőlőmunká- sok, de ő még mindig dolgozott.

— Elég lesz már, — kiáltott be egy ember. — Hónapra is hadd maradjon egy kis munka.

A kertész felnézett s elmosolyodott, de nem felelt. Komája ez a Sövény András, hát lehet neki tréfálni. De az ő munkáját más nem végzi el, azt neki kell megcsinálni.

— No, gyüjjön mán egy kicsit, kérdezni akarok.

Erre letette a kapát s leballagott a kerítéshez. A koma is lelépett az útról az árokpartra s köszönt:

— Jó estét.

— Jó estét.

Kezet is fogtak.

— Mit csináljak a fiúval? — kérdezte Sövény András. — Inasnak akar állani, hogy nem akar itthonmaradni.

A kertész gondolkozva nézett a komára.

— Nekem hat gyerekem van, — mondta — de én egyet se hagytam ezen a kemény sorson. Menjenek. Ki asztalos lett, ki hentes, ki pék. A lyányokat is iparoshoz adtam és adom, aki még van.

Hallgattak. Sövény András lehajtotta a fejét és a csizmája orrát nézte.

— Magának könnyű. Maga kertész. Mindig megvan a keresete. De ha én a fiamat kiadom, sose lesz, aki segítsen rajtam.

A kertész elfordította a fejét.

— Az én apám is igy gondolkodott. Azér adtam asztalosnak a fiam, mert én is asztalos szerettem volna lenni. De az öreo- azt gon- dolta, hogy akkor három évig nem kap utánam semmit, pedig tizenöt forintot kaptam havonta akkor és azt mind haza adtam. Az pedig abban az időben nagy segítség volt. Azér kell nekem egész életemben a kapát huzni... Pék is lettem volna szívesen, mer az anyám, tudod, hogy kenyérsütő asszony volt, hát mellette megtanultam azt is. Úgy dagasztottam én, mint egy asszony... Mikor hazajöttem este, azt mondja édesanyám: fenn maradsz velem, fiam, féléccaka?... Fenn én, mondtam, csak lángost süssön. Mert igen szerettem a lángost. Még most is szeretem ... Édesanyám befütötte a kemencét, de fáradt volt, mer sokat kellett neki dolgozni. Mondta: fiam, vigyázz a kemencére. Mikor itt az ideje, nézzed az órát, szedd ki a kenyeret. Én meg alszom egy kicsit... Hát én vigyáztam a kemencére, ő meg aludt... Fogtam a szítát, megszitáltam a lisztet. A maggal beáztattam, és be is dagasztottam ... Mikor a kenyér kész volt, kiszedtem, megmosdattam, liszttel meghintettem, ahogy akkor szokás volt... Mikor a tekenőben a tészta megkelt, kiszakítottam a szakajtóba, megliszteztem, betakartam. De már akkor virradt. Felkötöttem édesanyámat... ö meg érezte, hogy sokét aludt, mondta: nem aludtam én sokat?... Nem, nem, csak keljen fel, vesse be a kenyeret... Fiam, most vetettem be... A mán megsült, újra kell vetni... Hát akkor nézte szegény, hogy készen van az uj sütni való... Aj, örült...

Sövény András hallgatott.

— Ma nem ilyenek a fiuk ... Azt mondja,

hogy ő nem fog egész életében gyomlálni, kapálni.

— Hadd menjen. Mer azér ez kemény sors. Ha meggondolom, hogy az én szüleim, hogy éltek, mennyi munkával és mégse tudtak semmire se menni... Az édesanyám avval a temérdek sütéssel soha többet nem keresett, csak hogy megvolt az élelem egész hétre. Liszt, kenyér, lángos. meg a zsirravaló. Amit meg az édesapám keresett, abból kikerült a ruháravalő. De egész életükben nem tudtak többet venni, csak azt a kis hold szőlőt, amit most adtunk el. A házat örökölte az apjától, a fődet is, a két holdat, ők maguk úgy törlek magukat egész életükben, míg csak bírták. mint az állat, mégse tudtak semmit venni. A szőlőt is az én keresetemből vették, amit én adtam haza. Ötforintjával fizették ki. Mondta is az apám, hogy: ezt a gyerek keresetiből vettem. Rá fogom Íratni. De nem Íratta rám. Így a nőtestvéreimmel közösen örököltük. Most, hogy eladtuk, most osztoztunk meg az árán. Mondtam is a feleségemnek: mosl kapom vissza azt, amit legénykoromban kerestem ... De én is itt vagyok, ötvenötéves ember, én még ennyit se tudtam venni. Csak eladom, amit az apám ragasztott. Kemény sors. Hát csak engedd a gyereket, ha akar.

Os/lán, ha ur lesz békáié, csak lenézi az a piai. Nem segit semmivel. Meg még el is

megy. Kapálhatom a más szőlőjét, mig élek. Legalább addig segítsen, mig itthon vau.

__ Ez a te dógod. Akkor minek kérded.

— Bika sógornak is elment a fia. Hentes lett. Szobalányt vett el. A gyerekei úgy vannak öltözve, -mint az orvos űré. A nagyapjuk

meg most is egy korona húsz fillérér dolgozik. Lóg róla a rongy.

— De örülhet, hogy legalább az unokái nem lesznek olyanok, mint ő.

— Nem. Polgáriba jár mind. Tanulnak.

— Jobb vóna, ha a nagyapjuk mellett kapálnának? Egy húszért?

— Legalább együtt vénának. Szeretnék egymást.

— Azér szerethetik... Itt vannak a Marosiak, mind otthon vannak egy rakáson. Meg is ölik egymást.

— Szóval nem tudsz semmit se mondani.

— Mást nem mondhatok: örülök, hogy a

A sábai birodalom

Irta: Szomory Dezső

Ibn Szánd kitűnő hedzeaszi király hadjárata alkalmából, szerencsére igen távoli hadjárata alkalmából Dél-Arábiábán, időszerűnek tartom megírni e sorokat szeretett olvasóim mu- iattatáeára. Teszem ezt nem minden illetékesség nélkül, mert e távoli napkelet világában meglehetős járatos vagyok. Ismerem az izlám és a arab-beduin. költészet számos termékét, holott' itt nem a költészet- a. fontos, hanem a. történelem.

Viszont -ezen a ponton, merem állítani, hogy leszámítva Magyarország egyiptológusait. Kunos Ignácot s a többi szaktudóst és orientalistát, talán ón vagyok az a férfiú Budapesten, aki laikus létemre a legjobban ismerem Dél- Arábia történelmét és Geográfiáját... Tudniillik, éveken át. egy drámai munkám idején, nagyon megtanultam ezt a. sötét- és tündöklő matériát s ha. azóta sokat e! is felejtettem belőle, mégis megőriztem egyetemes emlékét, mint egy tündén álmot, amit végigálmodtam, kábult virrasztásokon, hosszú éjjeleken át. Olykor hajnalig olvastam és elmerültem az ékirat- és föl-iratgyü-tjemények délarábiai ákom-bákom- jaiba-n és hűséggel böngésztem, szédült fejjel, a sok Zeitschrift für die Kunde des Morgenian- des cimü füzetekben, melyeket Jerábóil meghozattam drámai szenvédélyességemben. Istenem, micsoda magántudós voltam abban az időben, micsoda ma.gántudós, négy fal között. — hiába! Elolvastam, mit el nem olvastam! elolvastam Goldziher tanár tanulmányát régi Arábiáról s elolvastam Horeb Horné-r tanár urnák e téren való nagy vitáját Va-rjassy tanár UT-ral, főleg ez-t olvastam, — miután előbb megírtam. (Egy egész sorozatban.)

Ami különösképpen érdekelt s érdekel e pereiben is, amikor lelki szemeimmel, in the mind's eye, ahogy angolosan mondják, a. hedzsaszi király seregeit követem: az egyszerűen a sálba! 'birodalom, Dél-Arábia földjén-!

Ezt a Sábát a goldmarcki zene dacára, sem lehetett soha- elfelejteni! A goldmarcki, yid- dieh-wagneri zene dacára sem soha. Aminthogy a világ nem is felejt olyan könnyén,, történetileg szólván. A felejtés majdnem mindig igazságos a maga módja szerint. Viszont a nagy álmoknak s nagy civilizációknak mindig voltaik nagy történetíróik. A tudósok szellemi és érzésvilágát szünet nélkül izgatta Egyiptom és Arábia története. Ázsia, homokjáért az életüket adták oda nagy utazók. Re- nan odaadta napkeletnek egyetlen nővérét, akit imádott. Amellet megmaradt jó embernek, harag és rossz emlék nélkül a szivében. „Egyiptom alkotja egymagában minden történelmi filozófia első könyvét4*, ■— mondja ez a kitűnő szent ember. Hasonló elragadtatással beszélnek a. többi nagy tudósok is ezekről a napkeleti tájakról. Miiller Dávid bécsi tanár egy egész könyvtárat irt Arábiáról, jobban mondva- Arábiának az izlámot megelőző korszakáról, ami úgyszólván prehisztorikus -kutatás volt annak ellenére, hogy ez a korszak messze bele- nyulik a mi középkorunkba. Egy másik nagyszerű tudós, akit egyszerűen Glasernek hívnak, odáig megy filológiai és történelmi fantáziái során, hogy a bibliai paradicsomot Arábiában találja meg. Az összes folyam- és ország- neveket,- melyek ,a Bibliában szerepelnek, egy geográfiai rendszerbe foglalja. .Ez olyan bravúrja az emberi elmének, hogy nem lehet eléggé csodálni.

Maga a sábai királyság -olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt! Egy sábai királynő, angyali Belikisz, — úgy hívták: Be-lkisz, — már Salamon király udvarát tiszteli meg látogatásával. amint az a Királyok könyvében olvasbaMÉCS LÁSZLÓ:

MAGNIFICAT

Galaimbducos házban lakom, de nem idilli csend éz! VaSmarku égi Akarat vigyáz bent s egyre rendez.

Házam körül virág-őzön, de láttad-é a rácson belül az artistát, amint oroszlánnal cicázik és mosolyog, de úgy vigyáz, hogy száz halál cikázik a bestiák tekintetén! Ez nem idill barátom.

Láttál vékonyka venyigét? ő a szöllőhegy csapja: az ember a hegy mámorát csövén keresztül kapja- Levágva tűzre vethető, elhamvad s vége, vége.

Ily könnyen volí-iiincs semmiség vagyok, de az a tisztem, hogy ha bejut a kegyelem lelkem hajszálcsövébe: én rajtam át ízlelhető a mérhetetlen Isten!

Virág vagyok, piros, piros, de nem pogány, keresztény, mint a megdicsöiilt seb a feltámadt Krisztus testén. Jöhettek, tapogassatok — hitetlenek, Tamások: a sebnek virág-bársonyán szép túlvilági himpor remeg s Isten illatja száll megszépült kínjaimból.

Eddig ki belém mart, Belé mart s foga belovásoll.

Vadrózsabokrot láttatok? Enyém útszélisége, tüskéje, bűne, bánata. De hogyha lánggal égve az Ur bokromba költözik a tüske-irtó tűzzel: égő csipkebokor leszek, amelynek minden ága ledugványozva kertetek mélyén az éjszakába fénylik nagy-szirmú fáklyaként s manót, lidércet iiz elGalanibdueos házban lakom, nem ördögpárnás csend ez, mert benne egy vasmarku Kéz sötét erőket rendez.

Nem látni a nagy égi Kéz világteremtő izmát, de a nyomán zsúfolt erők kristályosodnak bennem nagy kincsekké szabályosan, mint. világkataklizmák után a Föld kristályai, túl fertőn, sáron, szennyen.

Galambducos házban lakom. Ez nem idill barátom, ez harc. mely napról-napra tart! Térden kell itt belátnom, hogy nem vagyok én semmisem, hogy minden pillanatban újonnan kell teremteni és megváltani engem, nincs porcikám, álmom, melyet néni ajándékba kaptam. Ha én dicsekszem, akkor is az Alkotómat zengem.

gyerekeim kikerültek a nehéz sorbul ma.

__ Hát akkor jóéecakát.

— Jó éccakát.

Sövény András elballagott, nehéz lépteké kel, tűnődve. A kertész pedig visszament sL kapájáért s aztán elment az üvegágyak felé, mert be kell takarni éjszakára.

Mig az ablakokat leeresztette s a gyékénytakarókat is ráteritette az ablakokra, gondolkozott:

— Még a palántáknak is jobb, ha melegágyban nőnek fel és úgy ültetjük ki a hideg földbe... Csak jobb, mintha csirába már a kemény sorsban lenne részük ...

iHW1* l iwÜffiMÍWrrBM .

tó. Az aetMop-költők s egyéb le Írások szeriirt, Walte-r Rózsi operáénekesnöhöz hasonlithatott ez a Bedkisz ... Aminthogy valójában ének- müvésznő volt, a szó shakespeare-i értelmében. Renan szerint ez a látogatás mese, G-laser azt mondja, nem puszta mese.

Az igazság az, hogy Arábia déli és délkeleti részén, vagyis Jemen vidékén, ahol most Ibn Szánd seregei vonulnak el, valamikor egy hatalmas sémi birodalom virágzott. Jemennek mind a mai napig jelentékeny zsidó lakossága van. Ezeket az ős-zsidókat Abu Karib jemeni király telepítette ide, mert volt olyan furcsa ember, hogy szerette a zsidókat. Mi az, hogy szerette? A pogány hitről maga is a zsidó hitre tért, — egy király! Súlyosbító körülmény, hogy ez már Krisztus után történt, a 220-ik évben.

A régi arab írók. történelmi feljegyzéseikben sokat hivatko7.i,'ik a mueznád Írásra, s musznád fölirati táblái de ezekről! itt hosszadalmas volna beszélni. Ez mind csupa hieroglifa, és ákom-bákom, a közönséges asszir nyelvnek a közönséges ékirástól eltérő rendszerrel való grafikus -kifejezése, amibe bele lehet őrülni, ha sóikat vizsgálja az ember. Másrészt a történelmi kutatásban bizonyos pozitív eredményeket azok az elszánt s vakmerő férfiak értek el, akik a. múlt századokban személyesen vágtak neki Dél-Arábiának! így például Arnaud József Tamás, a dsiddai francia konzul biztatására 6 támogatásával eljutott egész Marib városáig. — ez volt a metropolis Sabaerum, ezelőtt néhány ezer évvel. Itt megtalálta Relkisz királynő palotájának ősi nyomát. S talált azonkívül a távoli őskorból eredő, nagy monolith kövekből alkotott gátakat. Szóval köveket talált. Tudományos szempontból igen nagy eredmény!

Egy másik francia tudós, Halévy, az Etudes sabéennes szerzője, a párisi Ecole des Ha-uts Etude-ön az aethiop filológia tanára, hasonlóképpen bejárta hajdan ezt a délarábiai utat. Jemen nyugati partvárosából, Hodedjából indult el erre a vikendre s egész Szanáig jutott,

— micsoda veszélyek és szenvedések árán! Mint szentföldi, úgynevezett kudzsi zsidó utazott s nem mondhatni, hogy „ebben a minőségében, — Goldziher szavait idézve, — valami nagy ünnepeltetésben részesülhetett volna. Dél- Arábiában, sőt szörnyű csipkedéseknek és hihetetlen -megaláztatásoknak volt kitéve e barbár vidéken'1. Mégis, ami az ősi Sábából megmaradt, azt mind megtalálta s összegyűjtötte,

— talán másfélezer év történetét megkonstruálta. már amennyire ez lehetséges volt.

Meddig élt és virult boldog Arábiában ez az álombéli sábai birodalom? A rómaiak, a IV. században már érezték, hogy csillaga hanyatlik. mire gyorsan elfoglalták az adéni kikötőt, amiben azóta az angolok kitünően utánozták őket. Viszont a hetedik század közepe táján, Mohamed seregei az illámnak hódítják meg Dél-Arábiát s ezzel együtt Sába évezredes birodalmát. E perctől fogva vége a régi arab dicsőségnek! Csak éppen az emléke maradt meg s megmaradtak az ősi monolith kövek Ma.ri- bában ...

Holott nem kell azt hinni, hogy a régi arab királyok s törzsfőnökeik harci kedvét, a. vallási fanatizmus szította. Mikor ezek a zord harcosok elindultak, fegyvereik csörömpölésével a sivatagok porfellegébeu hasonlóan zord szomszédijaik ellen hasonló porfeJlegeklben, ép olyan modern hódítók és kapitáryok voltak, mint ez a jó Abu-Szaud király! Harci készségük és buzgalmuk nem abban rejlett, hogy érzékfölötti tanokat hirdessenek s a vallásukat, propagálják. Csak azt akarták, amit Abu Szánd akar. Még nagyobb területeket, még nagyobb irodalma t, lehetőleg egész Arábiát! A történelmi mélységek, igen gyakran, jóval sekélyebbek, mint ahogy azt hinné az ember. Csak idő kérdése, hogy maguk a történetírók is rájöjjenek erre. Bizonyos nagy népek és nemzetek napjainkban már alig mutatnak érdeklődést a- múltak irányában, sajnos, sőt egyenesen elfordultak a múltaktól a. hagyomány és szellem értelmében. Már csak a- tárgyi értékek érdekesek a múltakból. Ha ez igy megy tovább, néhány száz év múlva nagyon valószínűleg, már nem is lesznek történetírók. Csak költők tesznek, hála a jó Istennek!