Prágai Magyar Hirlap, 1934. május (13. évfolyam, 100-123 / 3431-3454. szám)

1934-05-15 / 110. (3441.) szám

10 1984 májra 18, keddi. A prágai DFC kettős győzelme Pozsonyban Pozsony, május 14 (A PMH pozsonyi sportszer- készítőjéből.) A prágai DFC két napon át Pozsony* bán szerepelt. Szombaton a Ligeti ellen játszott és sserencsérel 2:1 (2:1) arányban győzött. A prágai csapat gyengébb rolt és a Ligeti csak balszeren­cséjének köszönheti, hogy vesztesként hagyta el a pályát. Vasárnap a Bratislara volt a DFC ellen­fele. Tudósításunk erről a mérkőzésről a követ­kező: DFC—SK BRATISLAVA 2:0 (1:0) A .prágai csapat a Bratislava ellen komplett felál­lításban vette fel a küzdelmet. A nagy forróság rá­nyomta bélyegét mindkét csapat, teljesítményére és ennek megfelelően a játék nagyon lanyha volt. A győzelmet a DFC megérdemelte, noha telje­sítménye csak az első félidőben elégített ki. A második félidőben a Bratislara teljesen egyen- rangn ellenfélnek bizonyait. A győztes csapat legjobb része" a védelem volt, ahol úgy a kapus, mint a két bekk megbízhatóan ját­szott. A halfsorban Mahrer és Sehillinger volt jó, míg a csatársor és a csapat legjobb embere Patek volt. A Bratislavánál csődöt mondott a csatársor. A védelem sem volt ezúttal jó, Dauesik nagyon dur­ván játszott, míg a halfsorban csak Pollák felelt meg. A DFC góljait Kannhanser és Truntschka lőt­te. Bíró: Novák. 1000 néző. Cseh- és morvaországi eredmények KARSBAD: Teplitzer FK—KFK 3:2, szom­baton. — Bohemians Prága—Sparta 7:2. GABL0NZ; Csechie Kariin—DSK 5:4, szombaton. *— BSK —Reichenberger FK 2:1. Aranyserlegmérkőzés vasárnap. BODENBACH: Bohemians Prága—SV 2:1, szombaton. L0B0SITZ: DSV Saaz—LFK 2:1, játszot­ták szombaton. — Gólok: Biró és Pár ági a saaziak részéről. BÖHM.-LEIP A: DSV—Teplitzer FK 6:2 (2:2). Meglepetés. SAAZ: DFK Komotau—DSV Teplitz 3:1. Megyei bajnokság. BRÜX: Viktória Pilsen—D9K 4:2. — ÉGER: DSV—DSK Falken au 1:1. — WARNS- D0RF: WFK—DFK Aussig 7sl. Arany serleg- mérkőzés. — TURN: TSK—DFK" Tetschen 7:0. — TRAUTENAU: DSV—Sportbrüder Prága 4:3. — BRÜNN: SK Zsidón ice>—Cse­chie Kariin 4:8. — TR0PPAU: SK Böhumin —DSV 2:1. — PARDUBITZ: SK-P. team 4:2. —* NÁCHOD: SK —Csechoslovan Kosire 4:0. ZLIN; SK Bafa—Slovácská Slavia Ung.-Hradisch 1:0. II. LIGA: SK Pilsen-Osedhíe VIII. 4rl. — Liben-Metor VIII. 13:1. - Nuselsky SK —Slavoj Zsizskov 4:0. — SK Prossnitz— CsAFC 2:1. — Olyanpia Pilsen—Rakonitz 1:3. Vezet 16 meccsből az SK Prossnitz 26 pont­tal. Második 15 meccsből az SK Pilsen 25 ponttal. 1 ■HHMHnBSaH Revansot vett a Rapid az Admirán Becs, május 14. Az osztrák ligabajnokságot tegnap befejezték. Az utolsó forduló szenzá­ciója volt, hogy a Rapid csütörtöki súlyos vereségéért 3:0 arányban revansot vett a bajnok Admirán. A Középeurópai Kupába az Adniira, Rapid és Austria jutott, mig a negyedik résztvevőt a Vienna, FC Wien, WAC és Floridsdorfcr AC körmérkőzésből jelölik ki. A II. osztályba a Donau esett vissza. Az utolsó forduló eredményei: WAC —Hakoah 2:0, Libertás—Donau 2:2, Austria —Wiener SC 5:0, Vienna—Wacker 4:2, FC Wien—Floridsdorfer AC 3:2. Külföldi eredmények FRANCIAORSZÁG. FC. Séte-FC. Antfbes 4 : 2, SC. Nimes—FC Sotihaux 7 :1. Bajnoki. SVÁJC. Lausanne Sporté—Grasehoppere Zü­rich 4 :1, Cancordia Basel—Bliue Star Zürich 2:0, Young Fellowe—FC. Basel 2:0, Nord- stern Basel—FC. Zürich 4 :1, Servette Géni •—FC. Bern 5:0, Looarno—Clhaux de Fonde 2:1, Young Boys Bem—Urania Géni 2:1, FC. Bid—FC. Lugano 3 :1, West Ham United »—<FC. K remiingen 8 :2. Bajnokság. LUSTENAU. Osztrák amatőr válogat<jtt— Vorarlberg 5:2 (4:1). Szövetség-(közti mér­kőzés. — WAC—iSturm, Grác 3:3. BELGRÁD. FC Róma—BKS 2 :1. Nemaet- zetközi. )( Magyarok nyerték Budapesten az él<Hgá- lAmbvilághtajnoíiloág egyéni versenyét. Az első helyem. Papp Kálmán százados végzett. 2. Dó­ra Sándor, 3. Dr. Lumnitzer, 4. Dr. Montagh, o. Gáspárdy, valamennyien magyarok. 6. Ca- Jastani-G'uastala (olasz). A bajnokságra törő nyitrai csapat újabb veresége Nagyszombati SK—Nyitrai AC 4:0 (3:0) Nyitna, május 14. Vasárnap délután nagyarányú megérdemelt győzelmet aratott Nyitrán & Nagy- szombati SK, két értékes pontot hódítva el a nyitrai csapattál. Kétségtelenül egységesebb, gólra tör öbb játékot mutatott a vendégcsapat, melynek lefutásai mindig veszélyt jelentettek. A nyitrai csatársor a kapu előtt hihetetlenül bizonytalan volt és ehhez még a balszerencse is hozzászegődött. A vasárnapi ve­reséggel — mely a nyugati zsupabajnokság legna­gyobb szenzációja volt, — a Nyitrai AjC végleg el­búcsúzott a bajnokságtól. Az első gólt a nap ellen játszó vendégcsapat már az első percben érte el Jankovics fejeséből. A nyitrai csapat erős iramot diktál és egyenlíteni igyekszik. Fölényét azonban nem tudlja kihasználni, sőt a 11. majd a 30. percben ismét a nagyszombati csa­pat góloz Závodszky révén. A második félidőiben sem változik a Játék képe. A nyitrai csapat többet támad, de * támadások széf- esők és megakadnak a közvetlen védelmen. Majd mezőnyjáték következik, de a szerencsésen játszó nagyszombatiak Csivne révén újabb gélt érnek eL A nyitrai csapatnál Janák és Schneider mutatott jó játékot, mig a többiek fáradtan mozogtak. Ezzel szemben a győztes csapat minden egyes embere tudása legjavát nyújtotta és nagy eléírnál dolgo­zott az utolsó pillanatig. A mérkőzést Leuehter bíró vezette, számos hibát követett el. Nyitrai AC II.—Zsámbokréti AC 4:0 (3:0). A ser- legmérkőzést ez egységesebb nyitrai csapat meg­érdemelten nyerte. Biró Wittmaun (Nagytapol- csány). TAPOLCSÁNY. TSK—Spárta (Pozsony) 4:2 (2:1) Nagy meglepetés. Telt stadion előtt folyik le szerdán az angol-csehszlovák válogatott mérkőzés Svoboda nélkül áll ki a csehszlovák együttes Prága, május 14. Dacára az angolok bu­dapesti vereségének, Prágában óriási érdek­lődés nyilvánul meg az angol válogatott szerdai szereplése iránt. A mérkőzés összes jegyei elővételben elfogytak, úgyhogy mint­egy 30.000 néző fog helyet foglalni a Sparta­pályán szerdán. A CsAF tanulmányi bizott­sága vasárnap este állította össze a cseh­szlovák válogatott csapatot, amelyből hiány­zik a még mindég gyöngélkedő Svoboda, ellenben játszani fog a felgyógyult Nejedly és a Nimesböl szabadságait Silny is. A cseh­szlovák válogatott a következőt Planieska (Slavia); Zsenisek (Slavia), Csty- roki (Sparta); Kostálek (Sparta), Csambal és Krcsil (Slavia); Jenek (Slavia), Silny (Rí­mes), Soíbotka (Slavia), Nejedly (Sparta), Pues (Slavia). — Tartalékok: Patzelt kapus (Teplitzer FK), Burger hátvéd (Sparta), Boucsek hali (Sparta), Kalocsay (Sparta) és Kostálek (Slavia) csatárok. Az angol csapat ma reggel 8 órakor érkezett meg Prágába és az „Esplanade^-ezálMfoan szállt meg. Igazságtalan Ítélet Barcelonában: Schmeting—Paotino eldöntetlen! Barcelona, május 14. Tegnap este 30.000! éző előtt folyt le a barcelonai Mont Juiich-j adionban Max Sohmeling német exvilágbajnok és U&cudum Paolino nehézsúlyú boxmérkő- zése. A meccs két óra késéssel kezdődött, miután Sohmeling nem akart tiszta spanyol zsűri előtt kiállani. Félelme jogos is volt, mert amint a befejezés bebizonyította, a 10 menetben teljes fölénnyel küzdő Sohmeling győzelmét a spanyol bírák elsikkasztották és a meccset döntetlennek nyilvánították, ami teljesen szokatlan a hasonló zsánerű küzdelmek történetében. A spanyol óriás csak nehezen tudott etllent- állni Sohmeling kemény és precíz ütéseinek. Sohmeling ismét jó formában boxolt, az utolsó percig friss és akcióképes volt. Paolino a küzdelmet, ha kissé tovább tart, okvetlen kiütéssel vesztette volna el. Sohmeling legközelebbi ellenfele Tommy Loughran lesz, aki már utrakelt Európába. A mérkőzést — ha erre a német sporthatósá­gok engedélyt adnak — júniusban rendeznék meg valamelyik európai fővárosban. Langenus a csehszlovák—román, Barlassina a magyar—egyiptomi mérkőzés birája az olaszországi labdarugóvilágbajnokságon Róma, május 14. Az olaszországi labda­rugó világbajnokságok sorsolásával kapcso­latban az első forduló nyolc mérkőzésének taráit is kijelölték. A bírók nevét azonban nem közölték a sorsolással egyidejűleg, ha­nem csak most hozták őket nyilvánosságra. A nyolc mérkőzés bírái a következők: Csehszlovákia—Románia: Langenus (Bel­gium), Hollandia—Svájc; Eklund (Svédország), Né­metország—B e lgiuim: Mattea (Olaszország), Argentína—Svédország: Berán-ek (Ausztria), Ausztria—Franciaország: Moorsel (Hollan­dia), Magyarország—Egyiptom: Barlassina (Olaszország), Brazillá—Spanyolország1: Birrlem (Német­ország), Olaszország—USA vagy Mexikó: Mérőét (Svájc). FRANCIAORSZÁG RENDEZI A LEGKÖZE­LEBBI LABDARUGÓVILÁGBAJNOKSÁGOT Pária, május 14, A francia lajbdanugó- azövetség legutóbbi ülésén elhatározta; hogy a FIFA római ülésén, mely május huszon­negyedikén és huszonötödikén kerül lebo­nyolításra, a legközelebbi labdarugó világbajnokság megrendezését Franciaország számára fog­ja kérni. A francia szövetség azonban csak abban az esetben akarja megrendezni a labdarugó- világbajnokságot, ha azt ezerkilencszázh ar- minchétben. rendezheti meg a párisi világ­kiállítás keretében. 150 EZER KORONA KÁRTÉRÍTÉS AZ ELMARADT LENGYEL-CSEHSZLOVÁK MÉRKŐZÉSÉRT Páris, május 14. A FIFA párisi ülésén el­ismerte a csehszlovák labdarugó-szövetség­nek a lengyelekkel! szemben való kártérítési jogát az elmaradt Csehszlovákia—Lengyel- ország világba jnoki mérkőzésért és a lengyel szövetséget 150 ezer korona kártérítésre Ítélte, ATLÉTIKA Bódossy uj magyar rekordja a magasugrásban Pécs, május 14. Az itteni jubiláns versenyen Bódflüty (PEAC) 1.96 méterre javította meg a mögyar magaBugró rekordot )( Az SK. Bratislara—Makkabea, Pozsony klubközi atlétikai mérkőzés a Bratislava 58.5:44.5 pontarányu győzelmével végződött )( A ,,Micsura“-diákserlégért Pozsonyba® 10 iskola atlétái vetekedtek. Győzött ujiból a nagyszombati reálgimnázium 50.5 ponttal; a pozsonyi jkereskedelmi akadémia 17 s az ipar­iskola 14 pontja előtt. )( Uj női világrekordot állított fel Bécsben Erna Gottlieb (WAC) a helyből magasugrás­ban 1.32 méterrel. Az eddigi rekordot az olasz Testoni tartotta 1.29 méterrel. TENISZ Matejka osztrák teniszbajnok Bécs, május 14. Az osztrák teniszbajnok­ság férfiegyes döntőjében Matejka csak ne­hezen: 3:6, 4:6, 7:5, 6:3, 6:1 arányban tudott győzni Metaxa ellen. Harmadik a lengyel Hebda és a prágai Vodicska. — A női egyest a lengyel Jedrzejovsbá nyerte az oimüei Deutsehné ellen 6:0, 6:4 arányban. Ketten együtt azután a nőipárosban győztek a Sza* páry—Winkler pár ellen 7:5, 6:1 szetekkeL A férfipárost az Artens—Kuktuljevics kettős nyerte a Kinzel—Metaxa párral szemben, mig a vegyes párosban a J edrzejovská—i Tloczynski lengyel kettős győzött 2:6, 7:5, 6:4 arányban a prágai Csaska—Dentschné párral szeműben. * X A milánói verseny férfiegyes döntőjébe Palmieri és Stefani jutott. A nóiegyesbem Valerio és Jacobs találkozik egymással a döntőben. Bohrért (Brilim) a jugoszláv Pum- cec verte meg az előküzdelmek során. Az olasz teniszbajnokság döntőjében Pri­ori éri 6:8, 6:0, 7:5 arányban győzött Ste» fanl ellen. A nőiegyest Heten Jacobs nyerte 6:3, 6:0 arányban VMerio ellen, a mőípáro»» bán a Jacohe-Ryan kettős 7:5, 7:5 arány* bán győzött az Adamoff-Burke pár ellen. X Dentoer a beriini teniezveitoeny győztese. Bexllnbőí jelentik: A Blau-Weies vereenyt va^ eárnap fejezték be. A férfi egy eet Denker 816, 7:5, 7:5 arányban nyerte Tüscher ellen, a női egyes Amssem zsákmánya lett, aki 6 :0, 6:3 arányban győzött Schnelder, Peitz ellem, a férfipárosban a Cram-Denker kettős 6:1, 3:6, 6:2, 6:3-ra verte a Loreoz-Tüedher párt, a vegyespárosban az Aussem, KuMmsann 6:2, 6:1 arányban verte a Peitz-MenZl két* I tőét. WVAS X Á pozsonyi viivóvfensenyen több meglepefée | volt. Epéében Prága 10 :6 arányban győzött Pozsony és 11:5 arányban Bécs ellen. Po­zsony csapata 9 :7-re verte Bécs válogatottá ját. Tőrben Prága 9:7-re verte Bécset és 14:2-re Pozsonyt. A bécsiek ugyanilyen arányi­ban győztek a pozsonyiak ellen. — A női tőr­vívásban a pozsonyi Sinovácz Baba győzött a szombathelyi Kégel és a prágai Jesetnska előtt. — Kardban Szombathely csapata győzött Győr, Prága, Nyi'tra, Pőstyén és Pozsony résztvevői előtt. )( Magyarország párbajtőr bajnoka Dunay Pál (BBTE) 'lett.- - Vy&JCgÁ1 H ,'nili EKWBWB5W— BOX és BIRKÓZÁS X Neinzejlközi bíflkozéverSeny PoBSonybtam. (A PMH pozsonyi sportszerkesztőjétől.) A PTE birkózó gárdája vasárnap a bécsi Slovan csapa­tával mérte össze erejét. A PTE birkózók erős küzdelem után 4:3 arányban győztek. )( A Pacsanovszky TC—KSC közötti klub­közi boxver«eny. Kassáról jelentik: Szépszámú nézőközönség előtt tartották meg a PTC—KSC közötti (kiliulbiközi boxversenyt, melyből a PTC került ki győztesen. A KSC nyoio versenyző helyett csak hat boxolót állított ringlbe és emiatt a PTC versenyzője ellenfél' nélkül győ­zött. Eredmények: LégSuly 1. Szűcs (PTC), 2. Bubrik (KSC). — Bantamsuly: 1. Bullka (KSC), 2. Hamar (PTC. — Pehelysúly: 1. Szlezsák (PTC). Ellenfél nélkül. — Könnyüsuly: 1. Mar­cell (PTC), 2. Janusz (KSC). — WelterSuly; 1, Soós (PTC). Ellenfél nélkül. Középsőly: 1, Vaskó (KSC). Ellenfél nélkül. KiSnehéz: 1. Ctee- lovszky (PTC), 2. Cseh (KSC). Nehézsúly: 1. Mitró (PTC), 2. Pém (KSC). Pontversenyben: 1. PTC 33 pont, 2. KSC 22 pont. A zsűri tagjai voltak: Gönczy László szövetségi kiküldött, Klema, RottenSerg, Csop, Meisner,

Next

/
Oldalképek
Tartalom