Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-25 / 95. (3426.) szám
1934 április 25. Vissza az Evangéliumhoz! — üzeni IL Vilmos doorni magányából a németeknek ■ Az excsászár beszélgetései a háborúról, az u\ Németországról és a német nép jövőjéről Prága, április 2A A német könyvpiac szenzációja egy Vilmos-künyv, amelyben ezúttal mint magánember mutatkozik be a német ex- császár. A könyvnek tagadhatatlanul az ad jelentőséget, hogy igen közvetlen képet fest a száműzött császár doorni életéről és a könyvben közölt beszélgetések élénken tükrözik annak az; embernek a felfogását a világ dolgairól, akinek a véleménye valamikor nemzetek és népmilliők sorsát döntötte el. A könyv címe „Wanderi ingen mit Kaiser Wil- helm II. “ e szerzője Alfréd Niemann, aki a könyv bevezetőjében elmondja, hogy gyakori vendége volt éveken keresztül a doorni kastélynak s igen sokat sétált a kastély kertjében a volt császárral, aki minden iránt érdeklődik, van véleménye és szereti közölni a véleményét. Igaz, hogy volt idő, amikor a császárnak ebből az alapjában véve kellemes tulajdonságából végzetes diplomáciai komplikációk származtak. Maliké alkalmatlan volt• •• Tagadhatatlanul 'legérdekesebb része a könyvnek az, amelyben a császár & háború döntő katonai eseményeiről mond határozott véleményt Például részletesen foglalkozik — és el kell ismerni, igen érdekesen — a máiméi visszavonulással, amellyel tudvalevőleg eldőlt a központi hatalmak szempontjából a háború. A császár határozottan Malikét okolja a vereségért, aki szerinte nem volt alkalmas arra a feladatra, amely elé a történelem állította a máméi síkon. Jellemző, hogy az excsászár megfeledkezett híres mondásáról, amelyet a központi hatal- ( mák millió és millió katonája emlékezetébe vésett 1914 sorsteljes nyarán: „Mire a fa levelei lehullanak...“ Ki ne emlékezne erre a híres mondására? IL Vilmos elfelejtette, legalább is beszélgetései során rámutatott arra, hogy milyen hibák származtak abból, hogy az ellenfél felett tnlkorán aratott a központi hatalmak vezérkara „elméleti* győzelmet. Ez volt az oka annak is, hogy szeptember 5-én a vezérkar minden különösebb ok nélkül feladta az eredeti operációs tervet és egy gyors, de kockázatos áttörési manőverhez fogott, melynek végzetes kimenetelét szeptember 9-én még — úgy látszik — nem akarta belátni Moltke, aki akkor azt mondta a császárnak, hogy meggyőződése szerint nem lesz szükséges, hogy a meghódított területekből egy tapodtat is visszaadjanak. Ugyanezen a napon adta ki a vezérkar a parancsot a visz- szavouulásra. A császár a máméi vereség után tudta, hogy „a háború nyugatom többé nem nyerhető meg". Tábornokok rivalizálása Rendkívül érdekesen emlékezik vissza a volt császár azokra a személyi versengésekre is, amelyek az osztrák-magyar és német tábornokok között folytak. Ezeknek a. személyi ellentéteknek az excsászár igen nagy jelentőséget tulajdonit. Kijelenti, hogy ez volt legfőbb oka annak, hogy & két hadsereg között a viszony soha nem tudott felmelegedni és valójában mindig érezhető volt valami ellenségeskedés a közös fronton harcoló katonák között. Ha utólagosan is hangzott el, mindenesetre a történelem szempontjából súlyos kijelentés. Annál is inkább, mert a könyv megjelenése alkalmával néhány volt osztrák-magyar vezérkari tiszt, köztük Stürgkh tábornok is, emlékeikhez nyúltak és többek között felidézték II. Vilmos híres mondását, amivel a galíciai fronton lepte meg a tiszteket, amikor egy- izben a következő szavakkal támadt rá az osztrák-magyar vezérkariakra: — Ma gyerekek, mi lesz, Fritz (igy hivta a császár Frigyes főherceget, az osztrák-magyar hadisereg főparancsnokát) vonuljon előre. Az oroszok már saját hazájukban pusztítják az én szegény keletporoszaimat. A császár türelmetlen fellépésének a keleti fronton is körülbelül m lett a következménye, ami a nyugati fronton már egyszer lejátszódott: az ugyanis, hogy az eredeti Canrad-féle felvonulási tervtől eltérően uj és merész áttörési tervet akartak megvalósítani, ami irtózatos emberáldozatokkal járt, de átütő eredményeket nem sikerült elérni. A volt császár az aj Németországról A háborús visszaemlékezéseknél aztán csak az érdekesebb, amit a volt császár a mai Németországról és a német nép jövőjéről mond. A nyilatkozatok érdekességéből határozottan sokat levon, hogy Niemann beszélgetésed az excsászárral megszakadnak körülbelül egy évvel ezelőtt, tehát éppen akkor, amikor Hitler hatalomra jutott. A volt császár szerint Németországot most egy eddig példátlan nép- mozgalom hullámai borítják el. Ezt a mozgalmat, szerinte, nemcsak Németország háborús elleniedéinek imperialista nyomása váltotta ki reakcióképpen, hanem döbbenetes ellen- demonstráció ez a nyugati materializmus eszmeáramlatai ellen, amelyek soha nem tudtak gyökeret verni német talajban. A német nép számára sorskérdés&é vált, — mondotta Vilmos — hogy ki tudja-e épátení maga köré egy pozitív idealizmus eszme- körét, A német ifjúság különböző utakon keresi az uj embert. Az egyik a brutális és nyers gazdasági embert tartja ideáljának, mások eklektikusok, esztétikai, filozófiai tendenciákkal^ megint mások belezuhannak egy félreértett teutonizmus bűvkörébe s akadnak olyanok ía, akik azt hiszik, hogy Isten országának törvényeivel megreformálhatják a földi létet. Ennék a megállapításnak kapcsán igen ér* defces dolgokat mond a volt császár a német istenhitről. Szerinte a német lélek eredetileg mélyen vallásos, egyik nép se élte át oly bensőségesen Krisztus tanításait, mint a német. „Meg vagyok győződve arról, _ mondta é volt császár, _ hogy a német népnek csak akkor van jövője, ha megtalálja az utai vissza az Evangéliumhoz. Csak Krisztus tanításai adhatnak erőt neki ahhoz, hogy a materializmius rabláncait levethesse és lélekben megvilágosodjék és megerősödjék.** Vájjon előre látta-e „a doorni remete4*, hogy a német nép mai vezérei miilyen harcot fognak vívni az Evangéliummal? A kassai „leánykiházasitó11 főkönyvelője hozta a szövetkezet eszméjét Hollandiából — néhány hónap múlva kitették állásából Kassa, április 24. — (Kassai szerkesztőségünktől.) Mint közöltük, az itteni kerületi bíróság hétfőn kezdte tárgyalni az „első szlovák leánykiháza&itó intézet" binperct. A tárgyalás valószínűleg a hét végéig fog tartani, mert nem kevesebb, mint negyven tanút idéztek be. A tegnap kihallgatott vádlottak, Győrftfy József és dr, Oberlánder Sándor — mint közöltük — azzal védekeztek, hogy semmilyen irányban sem követtek el bűncselekményt, mivel a prospektusokban példákkal illusztrálták az intézet működését, a tagok kötelességeit és jogait. A nagy beszervezési költségek ellenére az első hozomány kifizetésére szolgáló pénzösszeg készen állt és minden differenciát csupán az intézet váratlan betiltása idézte elő. Az országos hivatal úgy találta, hogy az intézet működése a biztosítási szakmába tartozik, erre pedig nem volt meg a minisztériumi engedélyük. Későbben egyesületté akarták átalakítani a szövetkezetei, az azonban nem sikerült. Az intézet vezetősége nyolc igazgatósági tagból állott, ezek közül azonban csak kettőt helyezett vád alá az ügyészség, a többieket csupán tanúként idézte meg a b Íróság. A keddi napon megkezdődött a tanúkihallgatás, aminek során arra akarnak fényt deríteni, hogy miként adminisztrálták el egy az évi, tarló működés alatt a hiányzó 325.000 koronát. Az első farnak Libái ik Pál agrárpárt! titkár és Stefanovice Gyula gyárigazgató, a leánykiházasitó szövetkezet igazgatóságának tagjai voltak, akik azt vallották, hogy egyáltalán nem volt aktív szerepűik a vállalat ügyvitelében, rövid ideig voltak igazgatósági tagok és csupán néhány jelentéktelen ülésen vettek részt. Az egyik legfőbb károsult dr. Rössler Mária Irén elmondotta, hogy számos prospektust kapott és azoknak csábítására kereste fed az intézetet. Ott közölték velő, hogy az intézet hozományt és Mtew leket nyújt. Belépésekor 3500 koronát fizetett le különböző dijak fejében, de összesen 10.500 korona kár érte eddig. Dr, Rühes betegpénztári főorvos, a következő tanú. elmondja., hogy Győrffy, a pénztár tisztviisé-j lője hívta fed figyelmét a leánykiházasitó intézetre és rábeszélésére 10,000 korona értékű részjegyet jegyzett. Részt vett azon a.z igazgatósági ülésen, amelyen dr. Vrehovina igazgatósági tag ajánlatára 6000 koronában állapították meg Győrffy igazgató havi fizetését A következő tanú, Silbermann Márton volt főkönyvelő, előadja, hogy 4000 koTona, hava fizetése volt, de néhány hónap múlva nem kapta meg fizetését, ezért összetűzésre került a sor közte és az igazgató között, mire felmondtak neki. A szövetkezeti gondolatát tulajdonképpen ő bozta^/ Hollandiából, mivel azonban nem v-olt abban a , helyzetben, hogy maga- valósítsa meg. az eszmét,....' Győrffyvel közölte a tervet és ő csupán a tabellái-' ris számításokat végezte ed. Az ezután következő tizennyolc tanú majdnem teljesen megegyező vallomást tesz arról, hogy Győrffy vette rá őket, hogy tagokul lépjenek be a szövetkezetbe. Káruk nagyrészt megtérült és ezért nem kívánják a bűnvádi eljárás folytatását,Második szeeefUtscrfás Jlepé*# Ida: faUk BatdwtH (59) hassam, számos magyarázattal, indokolással!, mentegetőzéssel megszakítva, beszélte el Margaret mindazt, amit az este folyamán végiggondolt. Mary Lou figyelt és nem szólt semmit. — Ha ezt igy meg lehetne csinálni. • - — fejezte be Margaret. — Azt hiszi, lehetséges?-— Alighanem — mondta Mary Lou. — Ée maga... egyetért velem? Ó, Mary Lou, ha ennek a házasságnak a bonyadalmát meg lehetne oldani és a... azt a lányt elintézhetnénk: tudja, hogy mit jelentene ez va lamennyiünknek, Traverznek, nekem, magé maik? — magyarázta újra Margaret, mert kicsit megijedt a keskeny, sápadt arcocska furcsa, könyörtelen pillantásátólTudom- Bár nekem nem jelentene semmit. Én nem fogadhatok el valamit, ami haaugsá gon épül. Ne gondolja, Lady Margaret — ezt a beoézőnevet találta ki Mrs. Lorrimer számára — ne gondolja, hogy szőrszálhasogató vagyok. Igazán nem. Azt se higyje, hogy ne kém nem kísértés ez a megoldás. De íöhbé nem volna égy nyugodt, pillanatom, akkor sem, ha Travers sose jönne rá Úgy érzem, neki joga van hozzá, hogy mindent megtud jón — és választhasson. A választás és a döntés az ő dolga ... meg azé a l^nyé- És én nem osztom a. maga meggyőződését,. Azt hiszem, hogy... hogy ók valóban összekötitek. Műért mondaná Travers, ha nem igaz? — Nem tudom — felelte Mrs, Lorrimer fá rád tan. Felállt és még ott maradt néhány pillanatig- Lenézett Mary Loura. — Feküdjön le, drágám — mondta szelíden- — Csodálatos kis teremtés maga. De ha ráhatározom magam, hogy ezt igy csinálom meg: akkor maga ellen i® harcolni fogok Nézze, én csak Traversre gondolok, nőm arra, hogy mi a jó, mi a rossz, se arra, hogy mit jelent az: jog vagy választás. — De mégsem dönthet ma is Travers helyett, mintha miég kifliin volna — mondta Mary Lou és felállt. — Lehet, hogy nem tehetném, lehet, hogy nem volna szabad. De mégis ezt fogom tenni, -- válaszolt Mrs. Lorrimer. Megölelte Mary Lout. •— Egyelőre még nem teszek semmit — ígérte. — Számíthatok arra, hogy bármit fogok is tenni, maga. nem szól Traverznek? — Természetesen — bólintott Mary Lou • U'fó végre is ez az eredeti megállapodásiak egyik pontja volt. Akkor megígérte, hogy alkalmazkodik a körülményekhez, vakon alárendeli magát. Bármit cselekedjék Margaret. Lorrimer, Mary Lou egyetlen olyan szót. nem ejt ki Travers előtt, ami az anyja terveit, felborítaná, az elhatározását elgáncsolná. De ennél messzebb Mary Lou nem volt hajlandó elmenni. Mire a tervekből cselekedet lesz, ő már nem lesz Westwood House-ban. Ezt Mary Lou biztosan tudta. Megcsókolták egymást és egy pillanatig csöndesen ölelkezve álltak. Nagyon szerették egymást, akárhogy különbözött is a meggyőződésűit, Aztán egyedül maradt Mary Lou és levetkőzött. Lefeküdt az ágyába és az ablakra bámult, egészen addig, amíg az ég megvilágosodott, rózsaszín és aztán szinarany lett, addig, amíg a nap aranynyilai he nem repültek a szobába), amíg a madarak dalba nem fogtak a rügyező fáikon. Megígérte, hogy nem szól Traversnek, mert .ez hozzátartozott az anyjával kötött megállapodáshoz. De most, hogy nem állt előtte az asszony rábeszélő, lenyűgöző egyénisége, úgy érezte, hogy ez az Ígéret gyáva és becstelen- Lorrimer boldogsága neki épp olyan fontos, mint az anyjának... talán fon tosabb is — gondolta Mary Lou- — Milyen jogon alkarja az asszony eldönteni, hogy mi jelent boldogságot a fiának? Hiszen lehet — és erre a gondolatra a szive úgy összeszorul I, hogy majdnem felei költött a fájdalomtól — lehet, hogy boldogsága a másik nő kezében van, aki ilt él, néhány niértiföldnyire és nem sejt semmit, nem ismeri az okos, fehér kezeket, melyek „elintézni" akarják őt és követ hengeriteni a. sorsa elé — És ha a férfi boldogsága Delight Har- fordpál van, milyen jogon, a szeretetnek micsoda furcsa, téves okoskodásával akarja az duyja visszaturla.ui tőle? Mary Lódban harcot vívott a kétféle elkötelezettség tudata: a Margaret tel szemben ér-, zett. kötelezettség, a Lor-ri mernek tartózó kötelesség és a szerelem. De a végén nem maradt kétsége;, hogy mit kell választania. Ha már meg kell lenni, tudta, hogy melyik kötelességét fogja megszegni. Hiszen, akármilyen ravaszul terveitek is ki, úgyis balul ütne ki a dolog. Az igazság egyszer csak kiderül, akkor, mikor a legke- vésbbé várják, a legkevésbbé kívánják. Mary Lomnak nem volt, egészen világos képe arról, hogy mit akar tenni Mrs. Lorrimer, ha Larry utján megtudta Delighttől, hogy áll a házasság dolga. Csak sejtette, hogy aztán, akár volt házasság, akár nem, el akarja távolítani Delightet az országból, lehetőleg úgy, hogy a leány semmit se tudjon. Ha pedig véletlenül mégis rájönne valamire, pénzt fog felajánlani neki, megvásárolja, el teszi az útiból. — Nem! — mondta Mary Lou Valami vagy fehér vagy fekete. Ez fekete! Mary Lou még nagyon fiatal volt. Még nem ismerte a szürke és barma színek különböző árnyalatait, amelyek a fehér és a fekete között vannak. Bizonyos mértékben megértette Mrs. Lorrimer anyai könyörtelenségét, a mételyéi fia boldogságát akarta megvéd elmezni. De egészen nem értette mer. Ez az ő fiatalsága mellett lehetetlen lett volna. Különben is abban a korban volt, amikor az ember úgy érzi, hogy az életbevágó elhatározásokat mindig annak kell meghozni, akinek az életébe vágnak, nem pedig a szülőknek. Lorrimer már nem gyermek. És nem is az a fiatal fin. aki annak idején :íthajózott Franciaországba és szerelmet és kalandot, szenvedést és szeren- erőtlenséget talált az óvilágban. Ma már meglelt ember, kész férfi, aki egyedül tud dönteni a sorsa felőlFolytatjuk. 6
