Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)

1934-04-17 / 88. (3419.) szám

6 ^mGAT-MAC^ARHIKLSEf 1034 április 17, kedd. Nem szüntetik meg a beregszászi kerületi bíróságot Sikerrel járt a város és a vidék akciója Alapos a gyanú, hogy féi^e lőtte agyon a felsőzellei ötgyermekes anyát Gaígóc, április 16- (Saját tadósitönkióL) A 3?. M. H. legutolsó számában jelentette, hegy a közeli Felsőzelle községben lakásán holtan találták a 35 éves Gavoraik Jánosáé ötgyer- ttnekes anyát, egy jómódú gazda feleségét. A haláleset után a* assrany férje a csendőrségre ment és be­jelentette, hogy felesége öngyilkos lett, A gyanús körülmények folytán megindult a nyomozás és a vizsgálóbíró, mint közöltük, elrendelte a holttest fölboucolását. A vizsgá­lat továbbá során nemcsak a boncolás ered­ménye, hanem egyéb körülmények is amellett szóltak, hogy az asszony nem követett el öngyilkos­ságot, hanem férje ölte még. Gavornikné holttestére a csendőrök a varró­gép mellett akadtak rá, az asszony ujján gyiiszü volt és a varrásra kész fehérnemű, amely a (varrógép mellett feküdt, ás azt bizo­nyította, hogy az asszonyt váratlanul, munka közben érte a halál* A csendőrség megállapította, hogy Gavoraik ék nagyon boldogtalan házaséletet éltek. rA kihallgatott tanuk elmondották, hogy a gazda házában napirenden volt a veszekedés, mert a férj állandóan hütíenkedett és az asszony gyakran tett neki szemrehányást kicsapon- gó életmódja miatt. Megállapították azt ás, hogy a revolver, amely a holttest mellett feküdt, a férfi tulajdona és minthogy idegen ember nem hatolhatott be a lakásba, minden jel amellett szél, hogy Gavorniknét férje lőtte agyőm Lehetséges, hogy ismét szóváltás keletkezett közöttük és a férfi felindulásban követte el a gyilkosságot, de az egyes tanúvallomások alapján nincs kizárva az sem, hogy Gavoraik János előre megfontoltan akart szabadulni feleségétől, hogy szabadon foly­tathassa kicsapongő életmódját rA letartóztatott férfit, aki állhatatosan tagad, átkisérték a nyitrai ügyészség fogházába, —— Kémkedési ügy a pozsonyi bíróság előtt. •Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A kerületi bíróság büntető-tanácsa ma délelőtt egy kémkedési ügyet tárgyalt. A vádlottak padján Kamenyik Lajos 25 éves pöstyéni gép­lakatos, leszerelt repülő-altiszt, valamint két társa: egy fiatalkora, magyarországi illető­ségű irodai gyakornok -és Hódul Antal 26 éves szokolovi géplakatos, Kamenyik közeli ro­kona ült azzal a váddal terhelten, hogy az el­múlt nyáron katonai természetű dolgokat akartak átcsempészni Magyarországra- Ka­menyik Lajos a katonaságnál a repülőknél szolgált s altiszti iskolát is végzett, majd to­vábbszolgáló altisztként megmaradt a hadse­regben. Kamenyik az altiszti iskolában elő­adott tananyagról feljegyzéseket készített s azokat — a vádirat szerint — augusztus 5-én Ligetfalunál át akarta csempészni társai se­gítségével Magyarországra. A határrendőrség lefogta e megtalálta nála a feljegyzéseket. A bíróság zárt tárgyalás után nyilvánosan hir­dette ki ítéletét, amely kémkedés büntette miatt háromévi fegyházbüntetésre ítélte Kö­mény iket, a fiatalkora másífél évi börtönbün­tetést kapott, Hódúit pedig a bíróság fölmen­tette. — „MajombankotM alapított egy amerikai tu­dós. Londonból jelentik: M. Yerkes, az ameri­kai Yale-egyetem tanára, a mewyorki tudomá­nyos akadémián tartott előadásában kijelentet­te, hogy sikerült hosszú nevelés után csimpán­zokat a pénz h asználatára megtanítani, sőt egy ,-ma.jomíbankot" is alapítani. Arra szoktatta a majmokat, hogy élelmiszeréket. színes bárrá- kért kell veuniök, amelyekért viszont bizo­nyos munkát kell elvégezniük, mint sulyok emelését, teherhordást stb. A tárcákért az élel­miszereket automatáktól kapták. A majmok „lelkesedéssel" és szorgalommal dolgoztaik a, „pénzért", minden keresményüket azonnal ki­adták, de midőn az automatáikat bizonyos idő­re lezárták, rá lehetett őket bírni, hogy pén­züket adják ideiglenes megőrzésre ápolóiknak. Amikor kezdték felismerni, hogy a, tárcákért valamivel többet kapnak vissza., rohamosan nö­vekedett. a ,.;m3jomb3.nk" betétállománya.. Yer- •kes azt is megállapította, hogy egyes csimpán­zok kölcsönöket próbáltak kérni takarékosabb társaiktól és a. népszerűbbek néha, kaptak is valamit, de egyes kölcsönkér elmeket, mereven ^uta>4tof,talG / Beregszász, április 16. (Saját ttidósi- tónkitóL) Az a terv, hogy a -beregszászi kerü­leti bíróságot elhelyezik, nagy és széleskörű ellenhatást váltott ki. Beregszász városa Or- tutay Jenő főbíró vezetésével erélyes akciót vezetett a fontos igazságügyi intézmény likvi­dálása ellen. A városi tanács küldöttséget me­nesztett. az igazságügyminisztériumba. A de- putájció élő szóval, valamint alaposan kidol­gozott Írásbeli memorandummal igyekezett meggyőzni a minisztert arról, hogy a beregszászi kerületi bíróság fenntartása elsőrendű érdeke nemcsak a városnak, ha­nem az egész vidéknek is- A megindított mozgalomhoz a beregszászi já­rásbírósághoz tartozó községeken kívül az Szentes, április 16. Véres szerelmi dráma játszódott le vasárnap délelőtt a közelben lévő Csépa községben, Ifj Nagy József 32 éves gazdalegény lelőtte menyasszonyát, Tresnyák Mária faJujabel! dúsgazdag leányt, majd önmaga ellen for­dította a fegyvert, A fiatalember már régen legyeskedett a leány körül. Vasárnap ünneplőbe Öltözött 6 annak rendje és módja szerint tisztessége­sen megkérte a szülőktől a leány kezét. Legújabb közgazdasági hírek 19.51 millióval aktív Csehszlovákia külkereskedelmi forgalmának első negyedévi mérlege Prága, április 16, Az állami statisztikai hi­vatal lapzárta előtt publikálta a csehszlovák köztársaság külkereskedelmi forgalmának márciusi és első negyedévi mérlegét . A ki­mutatásból kitűnik, hogy az első negyedév mérlege 19.51 millió koi^ nával aktív, a külkereskedelmi forgatom márciusi mérlege 61.6 millió korona aktívu­mot tartalmaz. A statisztikai hivatal jelentése alapján meg­állapítható, hogy a csehszlovák korona deval­válása a külkereskedelmi forgalom megélén­külését vonla maga után. A valutaszabályo- zás előtt nagymennyiségű külföldi áru került hozzánk s a gyáripar is igyekezett olcsóm be­szerezni nyersanyagszükségletét. A valuta­szabályozást követő időben a behozatal visz- szament, de megélénkült a kiviteli forgalom. E két körülmény idézte elő azt. a tekintélyes márciusi aktívumot, mely megjavította az első negyedév külkereskedelmi forgalmának együttes mérlegét is. A statisztikai hivatal je­lentésének érdekes adatait legközelebb rész­letesen ismertetjük. □ A kesztyükívítel adatai. Az elmúlt esz­tendő során Csehszlovákiából 97.5 millió ko­rona értékben 5,092.802 pár kesztyűt, expor­táltak külföldre. 1932-be.n 114 millió korona értékben 5,375.218 pár kesztyű került ki­vitelre. 1931-ben, a legjobb konjunktúra évé­ben, Csehszlovákiából közel 250 millió ko­rona értékű kesztyűt ea^ontáltaJs,. ílosvai és nagyazőHősi körzetek községei is csatlakoztak. Az általános tiltakozás az eddigi jelek szerint megfelelő eredménnyel jári» A® újabb intézkedések amellett szólnak, hogy a igazságügyminisztérium letett; arról a tervről, hogy a beregszászi kerületi bírósá­got megszünteti. A hivatalos lapban legutóbb pályázatot írtak ki a beregszászi kerületi bíróságnál megüre­sedett bírói állások betöltésére és a minisz­tériumból származó hír szerint a két évvel ezelőtt meghalt bírósági élniük utódát is ki fogják nevezni és így teljessé teszik a beregszászi kerületi bíróság bírói létszámát A leány szüle? már régen elleneitek a-s is­meretséget s most is kereken kikosarazták a kérőt. A fiú elutasítása, miatti elkeseredésében re-, volvert rántott s három lövést tett a leányra. Az egyik golyó az ablakon keres ztülmenve, a® ueoán megsebzett egy férfit, a közvetlen utána kilőtt második golyó a leány jobb­vállába fúródott, a harmadik pedig a leányt a hasa tájékán sebezte meg. A ne­A „Bankok Bankja” (t) Prága, április 16 A vieszleszámitólási intézet körül keletkezett ellentéteket sikerült áthidalni s a kormány, amint arról beszámol­tunk, kinevezte az uj pénzintézet vezetőségét. A visszleszámitdlási intézet május elsejéin megkezdi munkáját és tevékenységét, feszült érdeklődés előzi meg. Nagyobb kölcsönök iránt máris több kérelem érkezett az uj pénz­intézethez, melynek azonban még nincs olyan tőkéje, hogy ezeket a kérelmeket teljesíthes­se. A pénzügyi körökben. „Bankok Bankjá­nak" elnevezett viisszleszámitolási intézet tő­kéjét az állam 100 millió koronás betétijén kívül az az összeg alkotja, mélyet a pénzinté­zetek 'és biztosítóintézetek köteles betétit alak­jában helyeznek el nála. A pénzintézetek uj betétjeik egy bizonyos hányadát, kötelesek a visszleszámitolási intézetnél elhelyezni. Mi­után ez a hányad egyelőre nem jelenthet na­gyobb összeget, a visszleszámítolásí bank ezért kénytelen leisz egyéb pénzforrásokat keresni, hogy megfeleljen rendeltetésének és enyhítse a pénzpiacon mutatkozó feszültséget. Szóba került az a lehetőség, hogy az erősen likvid pénzintézeteket rábírják arra, hogy önkéntes betét alakjában helyezzenek el na­gyobb összeget a vieszleszániitolási intézet­nél, de áriról is van szó, hogy a Nemzeti Bank lesz segítségére a Bankok Bankjának. A visszleszámitolási intézet és a Csehszlo­vák Nemzeti Bank vezetősége között tárgya­lások folynak és igyekeznek olyan alapot találni, miely a visszleszámitolási intézet részére lehetővé tennie, hogy mielőbb ki­elégíthesse a, jogos és méltányos igények nagy részét. A tárgyaló felek tudatában vannak annak, hogy megfelelő anyagi esz­közök nélkül a visszleszámitolási intézet nem képes a neki szánt szerepet betölteni. Szlovonszkót és Riuszinszkót. az uj pénzintézet vezetőségében Ursinyi János mérnök alelnö­ki minőségben képviseli, reméljük, hogy kél­lő eréllyel tolmácsolj,a majd a szloveuezkőí és ruszin szkői jogos és méltányos igényeket, és gondoskodni fog arról, hogy az eladósodott és sulyOs válságba került, gazdák zilált pénz­ügyeit a bankók Bankja rendezz#., j gyedik golyót az elkeseredett Hatalembef saját mellébe lőtte. Mindkettőjüket eszméletlenül súlyos állapot* bán szállították be a szentesi kórházba. Álla­potuk ma reggelre némileg javult, de eszméd létükét még mindig nem nyerték vissza, f~- — o— Repülöszerencsétlenség Francia- országban: kát halott P á r í s, április 16.. Tegnap este Caenu zelében lezuhant egy repülőgép. A (repülőgép műszerésze szörnyethalt,” a pilóta halálos sé­rüléseket. szenvedett. — A berlini török követ műtét közben meg­halt, Berliniből jelentik: Kernal Edin Sarui pasán, Törökország berlini követén tegnap műtétet hajtottak végre. A műtét iközben meghalt. — Minden soványjtö szer méreg. Az angol gyógyszerész-szövetség a kormányhoz intézett feliratában sürgeti, hogy a eoványitó kúrára használt vegyiszereket helyezzék a veszedelmes mérgek lajstromára. Az ide vonatkozó határozat, amelynek egy példányát az angol titkos tanács1 elé terjesztették, sok, nemrég előfordult halál­esetre hivatkozik, amelyeket a. bíróság megállaz ipdtása szerint eoványitó szerek idéztek elő. Most már csak az a kérdés, hogy azok, akik elég hely­telenül a 'divatért mindent feláldoznak, megtor­pannak-e e megállapítás előtt és nem mondják-©? de hiszen a kövérség is — méreg! xv Székelési zavarok, bélgörcs, pufifadteág, gyom őrs zédülés, izgalmi állapotok, t-zividegees ség, félelemérzés, bóduMság és általános ross^ 6znlléfc esetén a természetes ^Ferenc József’' ksa eerűvTE a gyomor 'és bélcsatoma tartalmát gyors san és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést' előmozdítja s tartós megkönnyebbülést gzerez, 1 — Végzetes gépkocsíszcrenesétlenség Ameri­kában; hat halott. A Newyonk állambeli Elyries bői jelentik: Ma, végzetes szerencsétlenség töm tánt a város közelében. Egy tehergépkocsi öss* szeütközött. egy autóbusszal Az autóbusz hat utasa meghalt, tizenketten súlyos sérülésekéi szenvedtek, □ Mérsékelten csökkent a nagykereske­delmi indexszám. Az állami statisztikai kiva* tál jelentése szerint április 1-én a nagykereső kedelmi indexszám 0.5 százalékkal 696-ról 663-ra ment vissza. Az élelmiszerek és az el­vezeti cikkek indexszáma 0-6 százalékkal 657-ről 651-re csökkent. A takarmányára in­dexszáma nem változott. Az élelmiszerek és a takarmányáraik közős indexszáma 643-ról 639-ire csökkent. Az iparcikkek és az ipari ké­szítmények indexszáma 690-ről 689-re ment vissza. A növényi élelmiszerek csoportjában а. ® árpa 5.3, a zab 1.3, a rozsliszt 2.2, a rizs б. 5 'és a buigomya 1.1%-kai olcsóbbodott. Az állati eredetű élelmiszerek csoportjában a borjúhús 2, a vaj 6.1 és a tojás 6.3%-kai drá* gult. E drágulást, ellensúlyozza a sertéshús 24 és a birkahús 17.6% sós olcsóbbodása, va­lamint az a körülmény, hogy a belföldi ser* tészsir 12 és a külföldi sertészsír 3.6%-kai ol­csóbbodott. Az egyéb élelmiszerek közül a kakaó 3.2, a nyersemkor 04%-kai drágult* amíg a kávé, a komló és a maláta ára csök­kent. A fémek csoportjában az ón. 3.4%-kai drágult, az ólom 1.9 és a vörösréz 0.2%-kai olcsóbbodott. A textiláruk csoportjában a juta 4.6, a kendertfonal 4-9, a gyapotfonal 1%- kal drágult, de olcsóbbodott a belföldi ken­der. Az egyéb iparcikkek és készítmények közül a nyersbőr 6.4 és a cement 2.5 %-kal olcsóbbodott. Q] CsehSzlováikai árut keres Palesztina. A prágai kereskedelmi kamara közlése szerint. Palesztinái importőrök elektrotechnikai és egészségügyi cikkek iránt érdeklődnek Cseh­szlovákiában. Tájékoztatással a prágai kamara szolgál. □ tlzembehelyezik a málnapataki üveg­gyárat. Losoncról jelentik: Az évek óta üze­men kívül álló málnapataki üveggyárat, mely valamikor többszáz munkást foglalkoztatott, (rövidesen ismét üzemibe helyezik. A gyárat a volt alkalmazottak és munkások szövet­kezeti alapon fogják vezetni. Az erre vonato­kozó sózerződést. már megkötötték s jóvá­hagyás végett az illetékes iparhatósághoz terjesztették föl. □ A Dunavásár mérlege. Pozsonyból je­lentik; A Dunaivtásór multévi mérlege tOOo korona aktív szaldóval zárult. Az idei Duna- váaáxt auguszftis 26. és szeptember 2. közölt , tartják. Menyasszonyára lőtt a kikosarazott kérő, majd ön­maga ellen fordította a fegyvert A szegény fin és gazdag leány tragikus szerelme ■ A leánynak szánt három golyó egyike az ablak alatt sétálót találta el

Next

/
Oldalképek
Tartalom