Prágai Magyar Hirlap, 1934. április (13. évfolyam, 76-99 / 3407-3430. szám)
1934-04-15 / 87. (3418.) szám
4 1034 áiprffig 16, vasárnap. AfftMfteéUútúfá ködeim Ida: 1/leubauee PM Az irodalom uj találmány, alig néhány évtizedes. Az irodalom előtt Írók voltak, nem irodalmárok, jobbam: költők voltak és ezek a költők hivatást teljesítettek. Ez Így leegyszerűsítve közönséges egyszeregy és csak a beavatottak tudják, milyen lényeges változás történt azóta, amióta az irodalmárok kiszorították a költőket: a költészet helyére tolakodott a politika és a politika két fegyiverosat- lósa, az erkölcskritika és az anyagi érdek. Rathenau mondotta egyszer: ,día szeretek egy asszonyt, nem küldöm az uccára és nem akarok a szépségléből megélni. Aki az irodalomból — amely költészet kell hogy legyen — élni akar, szerelméből ól és az emberi társadalomban önmaga határozza meg hovátarto- zását.“ Akik ma az irodalomból élnek, elsőnek is politikailag szervezkednek, ebibe vagy az ellentáborba tartoznak és az irodalmi terméket nem tudják másként, csak a politikai beállítottság szemüvegén át nézni. Van baloldali és jobboldali irodalom. Azokban az időkben, amikór még nem politizáltak a csecsemők és nem irt mindenki, aki tollat tudott vásárolni, nem hatalmasodott el a bal és jobb frázisa, amelyet a kenyér determinál, bármit is mondanak a „baloldaliak11, akik természetesen a maguk számára hasítottak ki a természetből minden etikát és igazságot, míg a jobboldal számára fenntartottak mindent, ami alávaló. Régi recept és csali primitív voltán lehet elcsodálkozni: pszichológia, amely el akarja hitetni, hogy a baloldali ember angyal, a jobboldali ördög. Ez a primitivitás befészkelte magát az irodalomba, amelyből eltűnt a költészet és maradt a féktelen érvényesülési vágy: dilettáns vita, amelynek nincs kezdete és ivége és amelynek frázistömegán és újfajta jelszavain átlátva a gondolkodó ember megállapítja, hogy azért burjánzik, mert nincs tehetség és alkotás. A dilettáns típusát semmi sem határozza meg precízebben, mint azok a végnélküli előkészületek, amelyek a Himalájával vetekednek és egy életen át tartanak és amely ékből sóba sem s zületik meg a legcsekélyebb teljesítmény. Ha azonban meggondolatlan vagy és előkészület helyett végre is megjelensz egy könyvvel, biztos lehetsz benne, hogy nem bocsátják meg neked. Ha jó fiú akarsz lenni, írj, de titokban és ne bízd magad a nyomdafestékre, amely az irodalmárok szerint közügy. Persze, a te nyomdafestéked, nem pedig az övék. Nekik szabad egyszer igy, másszor úgy. Neked nem. Nem tartozol hozzájuk, nem vagy az irodalom politikai szakszervezetének tagja, nem vagy sem jobb, sem bal, de ha akarják a dilettánsok, mindkét oldal vagy, ahogyan éppen az er- bölcskritifca bunkóforgatása szempontjából szükségük van erre a geometriai és földrajzi meghatározásra. A dilettánsok főfoglalkozása az erkölcskritika és ez függvénye annak a politikának, amely kenyeret ad. Ma divat a baloldal. Nagyot vétesz, ba pragmatikus meggondolások ellenére nem vagy baloldal. Jobboldal sem vagy ugyan, mert egyedül az irodalmi alkotás érdekel, de ezt nem hiszik el neked, és ha Kant metafizikájáról Írsz, a fojtószagu eróti- kuimmal és gátlással teli kritikus megállapítja rólad, hogy a kategorikus imperatívusz csak álarc, amely mögé azért bújsz, hogy jobban megvédhessed a reakciót. Ez a kritika akkor is konstruktívnak mondja magát, ha Goethére ráhúzza a polgári lepedőt és azon lelkendezik, hogy megmutatta ennek a kel-i lemetlenül tehetséges pasasnak, milyen alaphibát követett el akkor, amikor nem járatta a weimari baloldali lapot, hogy tanuljon belőle, mielőtt megszólal. „Rázzátok csak láncaitokat, ez az ember tul-nagy számotokra!" mondotta Goethe egyszer Napóleonra és a francia forradalomra. Ügy tartotta, hogy fontosabb egy nagy ember, mint millió kis emberke izgága kollektivitása, amely azért kollektív, mert egyénileg egy sem <ér el eredményt: szellemileg és az alkotást illetőleg. A dilettantizmus végzetesen elhatalmasodott. Ha cipész akarsz lenni, tanoncnak kell boái Inod és cipőt csak akkor készíthetsz, ha kitanultad a mesterséget. A mai irodalomban, az agyonpolitizált és agyouerkölosbirált irodalomban úgy van, hogy minden dilettáns jobban tudja, jó-e a szomszéd cipője, mint a szomszéd maga. Nem ő készítette, nem iis tudja., hogyan készüli, de ő állapítja meg, hogy az embertárs lábát szorítja. Persze, a jobb láb cipőjét az embertárs bal lábára húzza, fél, mert szerinte minden baloldal, az is, ami ^>bb. Hogy olvasta-e azokat az írókat, akikről szó esik? Dehogy is, erre aztán igazán nincs szükség, nem is ismeri a nyelvet, azt sem, hol és mikor jelentek meg a szóban forgó müvek, és fő az, hogy az esztétikai törvények helyébe a politikai kategóriák léptek és ezek is olyan leegyszerűsített formában, hogy az analfabéta is felhasználhatja őket — irodalomkritikára. Hans Sachs jó cipőt tudott készíteni és egyébként költészettel is foglalkozott, de mikor megjelent Walther Stolzing, az uj költészet első fecskéje, nem vágta fejéhez a magagyártotta irodalmi cipőket, de azt sem, hogy a lovagi (ma: reakciós) rendhez tartozik, költő pedig csak céhbeli polgár lehet. A mai mesterdalnokok ennyi tárgyilagosságra nem képesek és főleg abban különböznek Hans Saohstól, hogy cipésznek is >rosz- szak, íróknak dilettánsok, kritikusoknak politikusok és erkölcsbirálók, politikusoknak pedig a mindennapi kenyér kulijai. Treitschke, a német politikai irodalom talán legkoncepciózusabb írója az állam .három főpártját igy határozza meg: A baloldal azokból áll, akiknek nincsenek anyagi javaik, de akik meg akarják szerezni őket. A jobboldal | azokból áll, akik birtokolják az anyagi javakat és arra törekednek, hogy megtartsák őket. A kettő között foglalnak helyet a liberálisok, akik kétfelé küzdenek; kapni akarnak, tehát a jobboldallal szembehelyezkednek és meg akarják tartani, amit kaptak, tehát a baloldallal is szembehelyezkednek. óriást •választéki Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosié® Üveg — porcellán — villany csillár ok! Modern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva 1833 Erről van szó, írja Treitschke. Nos hát, ez a leegyszerűsítés világos és megdönthetetlen, akármit is halmoznak azok, akik a való tényállást frázisokkal el akarják homályositani. Irodalmi alkotásnak tehát az egyoldalú (balvagy jobboldalu) erkölcskritikávai társult politika nem lehet az értékmérője és ha a dilettánsok, akik a szokraíeszi szerénység helyett a szertelenség és önteltség eszközeivel akkor hadakoznak leginkább, ha nem is olvasták az idézett irodalmi müveket, tudatosan túlteszik magukat ezen az alapigazságon, akkor ez csak azért történik, mert cipésznek írók, írónak cipészek. Hiszen minden rendben lenne, csak ne lenne a másik ember fent, hanem ő, és hidd el, bal- vagy jobboldali elvtárs, addig, amíg nem ő kormányoz, addig minden rossz. Shakespeare is, Goethe ifi: a maguk korában rosszak voltak a céhbéliek számára. Ma nincs Shakespeare, nincs Goethe. De ha akad valódi tehetség, akkor azonmód megsuhogtatják a feje felett a bal- és jobboldal husángját, természetesen a megfelelő elhomályosító frázisáradat igénybevételével. Tehetségről imi, megírni, hogy tehetség, főbenjáró bűn, a destrukció' dilettantizmusa nem tűri. Mert tehetség csak egy van, mondja a destrukció: a baloldal. Akkor is, ha véres dilettantizmus. Minden egyéb, Goethét beleértve, egyszerűen: jobboldal. A világszemlélet ezen oldaláról pedig kár beszélni, mondja a destrukció. A végén a destrukció az egyetlen konstrukció. Ennél többet pedig nem akarhat az emberiség az agyonpolitizált irodalomtól. Pozitív alkotás? Ugyan kérem, ennyi naivitás! Elég a baloldal, különösen, ha szembehelyezem a jobboldallal. Addig van jó dolgunk, amíg a frázisokból élünk, mert a pozitív alkotásból még alig tudott valaki megélni. De ki beszél itt megélhetésről, amikor irodalomról van szó? ... Irodai óimról van szó?... Szemközt Dsingisz kán utódáoa! a pestmegyei leoéltárban Miért leszármazottai Dsingisz kánnak a Nagyilosvai-, Lipcsey- és Bilkey-családok ? Ki volt Bassarába? ■ Hogyan kapta meg Bükét és Bereg megyét Karacsin fia? Budapest, április 14. Dsingisz kán utódához három sötét udvaron át lehet bejutni. A megyeháza kapujában álló portás mutatja az utat: három udvar s azután balra a levéltár felé A pestmegyed levéltár poros aktákkal telt szobájában szemtől szemben állok a félelmetes emlékű Dsingisz kán utódával. Szürkeruhás, magastermetü ur, őszülő hajjal, nagy, barna, elevenen csilogó szemmel és — amint jobban megnézem, de lehet, hogy képzelődés az egész — kissé ferdén álló mongol szemöldökkel. Bilkei-Gorzó Nándor levéltáros, amikor megtudja, hogy Dsingisz kán iránt érdeklődöm, udvariasan kikalauzol egy szom- sízédhelyiségbe, ahonnan vas csigalépcső vezet fél a levéltár emeleti termébe. Kétoldalt polcokon példás rendiben sorakoznak a levéltári okmányok. Keskeny emeleti folyosón haladunk, sok száz éves Írások falai között, majd hirtelen nyílik az ajtó és egy szűk dolgozószobába lépünk, ahová a két méter vastag falakom át egyetlen hang nem szivárog be az uccáról. Itt, ebben a csendben, a halott írások között beszélgetünk a hódító Dsingisz kánról és leszármazottjairól, akik közé a Nagyilosvai-, Lipcsey- és BilfcebGorzó- csalládok tartoznak. „Ez a mi ősünk" — Olvastam, — mondom Dsingisz káin utódának, — hogy a Turáni Társaságban be akarnak számolni azoknak a kutatásoknak eredményéről, amelyek kimutatják, hogy ez a három család Dsingisz kámtől származik. — Igen, — ifeled Bilkei-Gorzó Nándor levéltáros. — Szilágyi László, aki a magyar belügyminisztériumban a nemes ségi ügyek intézője, irányítja ezt a miunkát és én levéltári hu tatásokkal igyekeztem támogatni munkáját. Most aztán elérkeztünk a végső eredményhez. — Szóva/1 levéltáros ur Dsingisz kán leszármazottja? — kérdezem Bitkei-Corzótól— Csaknem bizonyos, de teljes határozottsággal mégsem merem állítani. Azt határozottan megállapítottuk, hogy őseink mongol mohamedán liánok, vagyis hercegek voltak és minden adat amellett szól, hogy ez a mongol mohamedán fis Dsingisz kán leszármazottja volt. Amikor látja, hogy szabatos és világos 'fejtegetései kissé még homályosak számomra, leül az Íróasztalhoz és hozzáfog a nagy dsdn- giszkáni családfa felrajzolásához. — Bassarába, ez a fontos, — mondja a levéltáros. — Ez a mi ősünk! A románok ugyan azt állítják, hogy Bassarába bavaseiői vajda nem mongol volt, hanem a vlahok, a mostani románok törzséből származott. Annál inkább szeretnék ezt elhitetni, mert Bas- earába vajda megverte Róbert Károly magyar király seregét. A király békét kötött vele s utódai megkapták a beregmegyei vajdaságot. Ezzel szemben mi hiteles okmányokkal kimutattuk, hogy Bassarába Tatarmár mongol vezér fia volt, ő maga is mongol- Nagyon természetes, hogy Dsingisz kán uralkodása idején a bavaseiői vajda csak mongol és Dsingisz kán leszármazottja, illetve rokona lehetett. A diadalmas Dsingisz kán Elmagyarázza ezután a levéltáros, hogy tulajdonképpen mit jelent a Bassarába szó. Kétségtelenül mongol szó, amely győzelmes atyát jelent. Bassarába apjának neve, Tatamir, pedig tatár herceget jelent. —- Dsingisz kán, amint tudja, meghódította egész keletet a régi Magyarország határáig — folytatja fejtegetéseit Bilkei-Gorzó. — Halála előtt három fia között osztotta meg a birodalmat. Harmadik fia, Dsu-dsd vagy Csúcsún Oroszországot, a Fekete tenger partvidékét és a bavaseiői vajdák területiét kapta Magyarország (határáig Kipcsak székhellyel. Batu kán, aki Dsingisz kán unokája volt, seregeivel benyomult Magyarországra, majd a birodalom belső közjogi válsága miatt elhagyta Magyarországot Bassflirábájmaik volt egy testvére, Maksean, akitől a nagyilosvai Ilosvayak származnak. Bassarába másik testveire Kairaiosin volt, kinek elsőszülött fia,, Saradéin Rilke birtokot kapta Róbert Káirolytól s egyszersmind a beregniogyei vajdaságot. így került Rerogbe Saradéin, akiről okmányokkal tudjuk igazol*, ni, hogy mongol volt ée mohamedán, nem pedig keleti katolikus, mint az akkori1 vlahok. Különben is 'ki van zárva, hogy Ta- tarmlr és Bassarába, akik mint vajdák, ilyen 1 előkelő pozíciót töltöttek be, ne mongolok lettek volna. M'ajdnem bizonyos, hogy mint mongol hercegek, Dsingisz kán leszármazottai voltak. Az erre vonatkozó oklevelek meg is vannak és hetven ilyen oklevelet átadtam a magyar Nemzeti Múzeuminak. Ezek az oklevelek bizonyítják, hogy Karaosdntól, illetve Tatarmáirtol származunk. 1389-ben kelt az az ajándékozó levél, amely Bükét, és a beregi vajdaságot Karacsin ősünknek adja. A fekete vezér — Valóban ezek után kétség nem férhet ahoz, hogy Bassarába és Karacsin mongolok voltak, — jegyzem meg. — Az is valószínűnek látszik, hogy az ilyen előkelő urak rokonságban álltak a birodalom megalapitójával, Dsingisz kánnal. — De van-e még valamilyen bizonyíték, amely megerősíti, hogy ez a három család valóban Dsingisz kántól származik? — Karacsin mongol név — válaszol a levéltáros — és sikerült megállapítani, hogy ez a név előlfordult Dsingisz kán családjában. Már most a Dsingisz kán-családban szereplő Kairaiosin azonosáé a mi Karacsinunkkal, ezt teljes bizonyoeággal nem lehet állítani, de nagyon valószínű. Karacsin fekete vezért jelent, az említett Dsu-dsi vagy Csu-csin pedig Csu vezért, Dsin-gisz vagy Csdn-gisz pedig hódító fővezért. Felhívta végiül a figyelmemet Dsingisz kán utóda, hogy ez m első eset, amikor sikerült kimutatni ma is élő magyar családokról, hogy őseik visszanyúlnak a turáni ködös messzeségbe. Mindannyian hiszik, hogy Bassarába é«s fivére, Karacsin nemcsak hogy mongol hercegek, hanem Dsingisz kán leszármazottai voltuk s ilyenformán a nagyilosvai Ilosvay-, a Lipcsey- és a Bilkei-családok fiai Dsingisa kán egyenes utódaik . : . . . 04*
