Prágai Magyar Hirlap, 1934. március (13. évfolyam, 50-75 / 3381-3406. szám)

1934-03-14 / 61. (3392.) szám

HÍRLAP Csak a földtehermentesitét segithet a magyar földműveseken laross, Holota és Fűsssr beszédei a magyar nemzeti párt nagysikerű érsekujvári körzeti értekezletén » A körzet ifi. Bolyky Jánost ügyvezető elnökévé választotta rsekujvár, március 13- A magyar nemzeti t legnagyobb és legjelentősebb körzete, az okú j vári körzet vasárnap délelőtt tartotta cásos évi választmányi ülését, melynek inösebb fontosságot 'kölcsönzött Jaross karnak, a párt. országos ügyvezető elnöké- , dr. Hol óta János nemzetgyűlési kép vi­nnék és Füssy Kálmán szenátornak rész­be. . választmányi ülést Kurucz Ferenc kör­elnök nyitotta meg. Járass Andor beszé- en foglalkozott először a magyar nemzeti ; belmunkájával, mely a legutóbbi hóna- alatt nem annyira a nópgyülések nyilvá- óága előtt zajlott le, hanem a helyi szerve* k keretén belüL • Alkalmat találtunk, — mondót+a, — Y elmenjünik mindenhova, a falvak kis iiba és a városok palotáiba és testvéri szőri fással erősítsük meg a n emzeti kitar- an a magyar lelket. jogainkért való harcot rendületlenül lytatni és meg nem tántorodni pártköte- sség. Egész Szlovenszkó területén, ahol a irthivek szervezetei vannak, egységes tasitás alapján folyik a szervező munka, ajd a gazdaságpolitikai helyzetet ismer- 3, foglalkozva a csehszlovák korona deval- ójával- A csehszlovákiai magyar lakosság -- adottá — ak akkor fog tudni a gazdasági válságból iutat találni, ha, a kormányzat a romániai i magyarországi példák nyomán bátor őzzel meg meri oldani a földteherrende- is nagy kérdését. nai kormánykoalíció ezt a feladatot alig a vállalni, mert a szocialista pártok csak [felelő ellenszámla benyújtása mellett fo­nák el ezt a programot g azonkívül a kérdekeltségek befolyása is nagy akadály, árverési moratórium csak lázcsillapító pi- , de nem a kórt megszüntető gyógymód, iagyar földmüvesség nem tágíthat a föld- • árrendezés követelésétől, égül felhívja a körzeti választmány figyel- . a magyar munkásságnak a pánt keretébe > beszervezésére, mert a munkásság is fel­érte már az egységes nemzeti társadalom yeret biztosító erejét és szívesen áll a t zászlaja alá. . gondosan felépített beszédei: a választ- íy zajos éljenzéssel és helyesléssel fo- fca. tána Halász Gyula körzeti titkár törjesz- e be jelentését a titkári iroda müködé- ŐL íajd dr. Holota János, a körzet nemzetgyü- képviselője ismertette a bel- és külpoli- d helyzetet. Utalt arra, hogy a köztársa- Dt körülvevő államokban óriási politikai ozások állottak be a legutolsó év alatt, k a külső események — mondotta nem .■adhattak kihatás nélkül a csehszlovák politikában sem, A múlt évben hozta, a ászlovák parlament a pártok betiltásáról feloszlatásáról szóló törvényt, a sajtó- és olitikai szabadság további korlátozását je- tŐ, valamint a képviselői beszédek ceuzu- ásáról szóló intézkedéseket. Ezek megne- átik a kisebbségi ellenzék munkáját, En- í dacára — folytatta — nás munkametódussal nemcsak fenn tnd- uk tartani régi szervezettségünket, hanem »vább is tudunk dolgozni, ivait általános tetszésnyilvánítás követte. A következő előadó ifj. Bolyky János orszá- 5 választmányi tag volt, aki szervezeti yekről referált. Szerinte különös súlyt kell helyezni a politikai jo­gok birtokába jutott fiatalabb nemzedéknek a pártéletbe való bevonására. Utolsónak Füssy Kálmán szenátor, mint a máromi pártközpont kiküldöttje, üdvözli az sekujvári körzeti (választmányt Nem egy gi ismerősét ismeri fel, akikkel a tizen- igy év előtti érsekujvári zászlóboü tűskor yütt volt. örömmel állapítja meg azt, hogy ; akkor elültetett palántából életerős növény jlődött, amely állja a zivatarokat A népszerű szenátort a jelenvoltaik lelke- yn ünnepelték. indítványok során Jaross Andor indát- anyozta, hogy a körzeti vezetőséget egészít-, sók ki egy ügyvezető-elnöki tisztséggel. Az uj tisztségre ifj. Bolyky Jánost ajánlja. A vá­lasztmány az indítványt egyhangúlag elfo­gadta, ugyancsak megszavazta Bolyky amaz indítványát, hogy a nyitravidéki párttagok részére a ítéli hónapok alatt Nyitráu titkári kirendeltséget állítson az érsekujvári titkár­ság. A választmány távirati üdvözletét, kül­dött Szent-Lvány József pártvezérnek és Rdch- ter János szenátornak. Milliós sikkasztással vádoltak három pozsonyi vámőrt Bizonyítékok hiányában felmentették őket Az isme» retes pozsonyi hidvámpanama a kerületi bíróság előtt Pozsony, március 18, (Pozsonyi szerkesztő­ségünktől.) A pozsonyi kerületi bíróság Ba­bos-tanácsa hétfőn ítélkezett három vámőr felett, akiket nem kevesebb, mint 1,249.000 korona fcid- vám elsikkasztásával vádolt az ügyészség. Abban az időben, amikor a pozsonyi közúti hídon az autók, kocsik és egyéb jármüvek még vámot fizettek, a három vádlott teljesített a hídon szolgálatot, mint a közmunkalgyi minisztérium alkalmazottja. Akkoriban hire járt, hogy aki „jóban van“ a szolgála­tot teljesítő közegekkel, annak nem kell megfizetnie az előirt vámot, hanem leg­feljebb néhány filléres blokot kell vásá­rolnia, Azt rebesgették, hogy a vámszedő közegek vagyont szereztek ily módon, némelyik házat is vett -a hidvámpénzből, Hét év elteltével, 1982-ben névtelen feljelentés figyelmeztette a ható­ságokat az állítólagos visszaélésekre, A megindult eljárás során a három vámőrt, Kovalóvszky István 42 éves dubravkai illető­ségű, Pencsák Ferenc 45 éves nivnicei és Jelenik József 45 éves nagyripényi illetőségű embereket, felfüggesztették állásuktól. A ki­vezényelt uj pénzügyőrök szolgálata közben megállapították, hogy a havi vámbevétel 86—37.000 koronát tett ki, mig a felfüggesztett vámőrök idejében csupán 22 000 korona volt a havi vám­bevétel, A vezérpénzügyigazgatöság ez alapon ki­— Hasszorulás, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsavtultengés a természetes Ferenc József keserüviz használata mellett visszafejlődnek. Számos orvos a Ferenc József vizet mindkétnem- beli felnőtteknek és iskolásgyerme­keknek kitűnő sikerrel rendeli. A Ferenc József keserüviz gyógyszer- tárakban, drogériákban és füszerüz- Ietekben kapható. számította, hogy hét év alatt pontosan 1,249,000 korona 45 fillérrel károsították meg az állampénz­tárt. A tegnap megtartott tárgyaláson mindhárom vádlott tagadta bűnösségét. Elmondották, A román király húga politikai agitátor Ausztriában íleana hercegnő, aki Habsburg Antal fele sége, politikai beszédet mondott az osztrák Heimatsohutz mödlingi népgyülésén 5 BBB7W hogy állandó ellenőrzés alatt állottak és soha semmi kivetnivaló nem merült föl ellenük. Egyébként nem voltak a közmunkaügyi mi­nisztérium felesktidt alkalmazottai, csupán napidijas alkalmazottak, akik napi 12—14, sőt 16 órás szolgálatot teljesí­tettek. A megfeszítő szolgálat közben megtörtén­hetett, hogy valamelyik sofőr a nagy tolongás­ban csakugyan „mégbliocelte“ őket. A tárgyaláson mintegy harminc tanút, hall­gattak ki, akinek vallomása nem igazolta a vádat. Mindössze nyolc tanú vallotta, hogy egyik másik vámőr kisebb összegről adott blokot, mint amennyit tényleg lefizettek, de a vádlottakban egyik tanú sem ismerte fel a visszaélőt. Az ellenőrök csak egy esetben tapasztaltak szabálytalanságot, akkor jelentést is tették erről, de évekig nem történt semmi intézkedés. A bíróság a vád- és vódbeszédek elhangzása után mindhárom vádlottat felmentette a vád alól, mert, a tanúkihallgatások nem igazolták kétségtelenül bűnösségüket. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, amely igy jogerőre emelkedett:. ítéletidő Olaszországban Milánó, március 13, Á üguriai partok mentén óriási erejű orkán tomboL A kikötőben hor­gony zó bajóknak messzemenő óvintézkedéseket kellett tenniük, nehogy a nyílt tengerbe sodród janak, Sanovában egy motoroshajó elszabadult horgonyáról és a mollon szétzuzódott, A nyílt tengeren lévő hajók közül több súlyos helyzet be került, Ventimigliábn a városi villanyíelep központjában eddig ismeretien okból tűz ütött ki s igy a városra egyiptomi sötétség borult, azonkívül a Ventimiglia és Géuua között köz­lekedő villamos vasút a nyílt pályán vesztegel. Az orkán áramvezetékeket rombol, úgy bogy a villamosvasutakat gőzmozdonnyal viszik to­vább. Tegnap késő este a Savena-Albissola ni országúira a hegyekből lavinaszerűen sziklák és óriási földtömegek zuhantak alá, melyek a köz lefedést teljesen megakasztották, Finale városa mellett a sziklaparton egy ember állott és vihar- zó tengerben gyönyörködött — az illetőt egy heves szélroham felkapta és a vízbe röpítette, Az ember a hullámokban lelte halálát. Génuában a tenger kiöntött, utakat lep el és a vasutisineket fenyegeti eláradással. Veszedelmesen dagad a Tisza vize Tekeháza és Újlak közelében Kassa, március 13. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A keletszlovenszkói folyót mentén meg mindig nem múlt el teljesen az ár­vízveszély, Most a Tisza vize duzzad aggasztóan különösen Tekeháza és Újlak határában. Az előbbi helyen 230, az utóbbinál pedig 232 cen­timéterrel volt a Tisza vízállása a normális fe­lett, ami közel másfél méteres növekedésnek fe­lel meg. A Bodrog vízállása tegnap óta alig pár centiméterrel emelkedett, mert a mellékfolyók még nem szállították le vizüket a Bodrogba. Árvíz lényégét Romániában Bukarest, március 13. Az Orientradio jelen­tése szerint a Bariad folyó vize egyre emel­kedőben van és már elöntötte Bariad városá­nak környékét. A helyzet óráról-órára fenye­getőbb. A Dumbovica folyó a hóoh adások következtében szintén kilépett medréből - é- Bukarest környékén nagy területeket ön­tött eL A német pótegyezmény ratifikálása. Folyó h 12-én megtörtént a Csehszlovákia és Németország között 1933 augusztus 21-én Berlinben kicserél' jegyzékben foglalt megállapodás ratifikálásáról szó­ló okmány kicserélése. A pótegyezmény kiegészíti az 1920 június 29-én kötött csehszlovák-német ke­reskedelmi szerződésnek 1932 október G.-i pót egyezményét. A most ratifikált pótegyezmén> ideiglenesen már 1933 szeptember 1-én életbe lé pett s a ratifikációs okmányok kicserélésétől szánd tott 15 nap múlva, azaz folyó bő 27-én lép nemzet­közileg is érvénybe. SBCT-PAVI1ION PRAHA lM Rybná 5. VAR IETÉ -PROGRAM. A magyar ok találkozóhelyi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom