Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)
1934-02-18 / 41. (3372.) szám
1934 február 16. va&arnap. k ■ v tAtitAk niKijÁk ARCKÉPECSKÉK írja: Kosztolányi Dezső Csokonai Vitéz Mihály óriási választéki Legolcsóbb árak! Pausz T., KoSlce Üveg — porcellán — villany csillárok 2 Modern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva 1833 állapodtam szobra eJ,őtt. A szobor a kis méreteivel. a meghitten-törékeny arányaival puhán helyezkedett belé a térbe, a sötétkék, bársonyos égboltba. Mögötte a kollégium épület-tömbje komorlott, a századok eikondult harangzenéjével. A háttér, az égbolt élő díszlete, a világítás és a csönd, távolban pedig az ősi város le-fekvő zaja. szinte emberivé, tette az alakot, aki az örökkévalóság őrhelyén várakozott. Úgy éreztem. hogy „négy szem közt11 vagyok vele. Nézegettem csigás, homlok:;’. • tilt haját, hosszú hajdú-orrát, ösztövér testét, melyet már harmincegyéves korában el perzselt- a tüdővész — vagy ahogy akkor Írták: az ászkor — s noha terv nélkül vetődtem oda és a szobor is mintegy véletlenül állított meg éji sétámon, arra gondoltain, hogy valamit közölnöm kellene vele. Egy verssora zengett vissza bennem, melyben megjósolja., hogy őt majd a XX. század becsüli meg {'ti méltányolja igazán. Ezt mondtam el magamban. aztán -tovább ballagtam. Csokonai a XVIII. században találkát adott nekünk, akik ma élünk. A fék e te tó g ás diák, fején a háromszögletes sipkával, vándor-költő, nem érezte jól magát századában, hiszen amig élt,. csak két kötetét nyomtatták ki, a többi kézirat- j bán hevert. Kölcsey igy vélekedett, felőle: „Azt | a csilit és teljességet, mely Daykának a sajátja, ő nála hiába keresnénk.“ Kazinczy ítélete ez: ..Az ő versei rettenetes mázolásoké1 Nem csodálatos-e, hogy ma Dayka nevét már csak az irodalom búvárai ismerik, ellenben ha Csokonait. emlegetik, valamennyien trillákat hallunk, égi zengzeteket, s általa föltámadt elfeledett kora is. tündér játékai vak szépség tapaszaival, modoros magakelletésével és vaskos tréfáival, Cytherével, Cypris-szel, Ghloé-vel, Ámor-ral, Hy- men-nel és Zephir-rel. meg a görög-római mitológia többi alakjaival, akiket kortársai müveiben egyáltalán nem tudunk szívelni és élvezni? Úgy látszik, a távoli és titokzatos találkára nemcsak a költő jött el, hanem a megidézett szerelmes is, a XX. század. Emlékezünk, századunk első éveire esik az a láz, mely nevének uj veretet adott. Jelkép lett szemünkben a debreceni poéta, aki fiatalon rogyott össze, a halhatatlanság küszöbén, diákoe dinom-dánomok, regényes szerelmek, szeleburdi égviváeok után. Ekkoriban tetőződött nálunk a biedermeier gyüjtőszenvedély, az ódon bútorok, poharak, zenélőórák, rézkapcsos családi albumok divatja. Észrevettük, hogy az ő költeményeinek hangja hasonlít- az üvegburás órák 0ingár muzsikájához s a nők. akiket festegetett, szintén hasonlítanak albumjaink megfakult fényképeihez. Egy porau.h. mesterségesen fölelevenitett divat utján érkeztünk el hozzá, a biedermeieren át a rokokóhoz. Ő a mi rokokónk. A rokokó a díszítés, a ciráda. a cikornya bájos és aprólékos művészete, holavány aranyozással, az ötletek játéka, idilli merengés, szobák természet-rajongása, egy üvegablakon vagy fátyolon át. illedelmes hódolat és •bókolat szivünk hölgye előtt egy helyzetdal kapcsán, csupa finomság és finomkodás, viszont a tréfakedve — ennek visszaikatásakép annál borsosabb, csupa fintor és szamárfül-mutogatás s azon igyekszik, hogy mindent, ami túlontúl cukros, elkeserítsen és mindent, ami túlontúl íennkölt, lehúzzon a földre. Csokonaiban megvolt mindekét rokokó-vonás. Az egyikre példa andalító elégiája: „A magány ossághoz11, a másikra vastag gunyképe: a „Dorottya11. Akit egy r „félreismertek“, azt később igazolják. aztán szükségszerűen újra „félreismerik11. Ez történt vele is. Amikor munkáit levették a polcról és kezünkbe • adták, akadtak olyauok, akik minden költő fölé helyezték s azt hirdették, hogy ő maga az eredetiség és sorsa abból magyarázható, hogy forradalmi módon dacolt kora szellemével. Ez a megállapítás oly igazságtalan mint Kölcsey és Kazinczy igazságtalansága. Kedves, üde lélek volt, de alapjában a betű szerelmese, poéta doctus, mindvégig tanuló, széleskörű elméleti szaktudással. Görögül, latinul, olaszul, franciául, angolul, németül olvasott s érdeklődött a perzsa ég a „szerecseny11 költészet iránt is. Bűvösen csengő sorai mögött gyakran ott kisért Bürger, Popé, Metastasie. Az 1794. év. amelyben börtönbe cipelik Bacsányi-t, Kazin- czy-t, Verseghy-t, a Marlinovics-összeesküvés miatt, őrá nézve csak azért nevezetes, mert akkor mozdítják el a kollégiumból, mint a poe- Kig professzorát. Mi ellene a vád? Az, hogy későn kel. a tanteremben 1 Szóval a francia forradalom t-üzén csak a pipáját gyújtotta meg. Lázadása nem több egy csínynél. Mint a Diétái Múzsa szerkesztője, ellenforradalmár s a Napóleon ellen vonuló vitéz nemesség „felülésére11 ódát ír. 1799-ben, a Kanyonét ezzel zárja: „Éljen II. Ferenc császár, kegyes királyunk, éljen I. Pál muszka cár, éljen III. Szeüm. a nagy szultán, éljen III. György, a világ öt részének birtokosa, éljen a vitéz Souwarow ég e nagy hérosznak Vergiliusa légyen maga Vergilius hazája!11 Gyökereivel a régi, nemesi világba, a vidéki pusztai életbe kapaszkodott. A nagyvárost nem értette éti nem szerette. Pestről Gvadányi kedélyes dobogásával emlékezett meg. A mai kávéház ősét igy rajzolja: „Hiszen itt minden dicsőség csak abban áll- Hogy az ember locsog, pipál, ül vagy sétál. Hörböl pergett török babot szűk kortyokkal, Földig érő füetfelleg közt olyanokkal, — Kik begyültek ezerféle köntös vázba, Egy különös szabadságéi pipaházba, Hol egyhuzamban félnapig is elnézik Némely bolond csont tekékkel hogy tekézik ...“ Gyöngyösit folytatja tovább és úgy nő ki belőle, mint a bárokból a rokokó. Ujitó nagyszerűsége nyelvében van. Ezt vallotta magáról: „Amphibius vagyok.11 Valóban A boldogságnak kék egén mikor repedt meg az üveg? Testvér, töprengsz s töprengek én — de dől a kozmikus hideg s a Föld velünk borzong szegény. A Föld csak hül ki, egyre hül, Kár. Lét s nem-lét közt tarka nász csak a földön van egyedül s igy minden szerencsevadász a mindemségből idegyüi. Éhes gyökérzet televényt vadász, mézet a méhikék, a cinke hernyót, telifényt a Május, ember égi kék álmot, bibor biint, víg erényt. De nyugta néki sem lesz itt kurjant bár, sir vagy mennydörög: lelkét éjjel-nappal lesik az angyalok s az ördögök, testét a halál. Elesik, A Prágai Magyar Hírlap nemrég egyik vasárnapi számában ismertette azt a mozgalmat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia in- ditott meg a magyar nyelv tisztaságának megmentése érdekében. Az Akadémia nyelvművelő szakosztályt létesített és ez „Magyarosan11 névvel havi folyóiratot ad ki, ezen felül a napisajtó és egyéb propaganda utján is iparkodik elérni azt, hogy nagyobb gondot fordítsunk a hibátlan magyar Írásra meg beszédre. Akinek ez a folyóirat kezébe kerül, örömmel állapíthatja meg, hogy elsőrangúan szolgálja célját, mert példát adóan egyesit! a tudományosságot a népszerűséggel. Megdöbbenve tapasztalhatják mindazok, akiknek még van érzékük a nyelv tisztasága iránt, hogy a mi tájainkon is minő rettenetes merényleteket. követnek el mind gyakrabban nyelvünk legelemibb szabályai ellen. Akiből még ki nem halt a nyelvérzék, bizonyára elégtétellel vette tudomásul, hogy végre valahára, — majdnem .mondanám „debuisset pridem11 —■ megindult a szervezett és rendszeres küzdelem a nyelvrontás ellen. Hiszen, ha ez a nyelvrontás olyan ütemben és mértékben folytatódik, mint ahogyan azt ma kétlaki. Műveltsége egészen európai, nyelve egészen magyar. Ez mindent megnemesit. Amint a halhatatlanságáról szóló költeménye a ponyva sirató énekét fölmagasztositja, azonképen a debreceni iskola minden rigolyáját, szójátékát Kováte-Józseíf-tféle kinrimjét is művészivé varázsolja. Az ő nyelve nem is népies, hanem gyermeteg és érzékletes. Mindent, amit tőle olvasunk, az öt érzékünkkel ragadhatunk meg. A mezőket „megnyuzza11 a tél. A tulipánt „száraz hektika bántja11. Amikor sorsa eldől, „rájajdul a Balaton11. Az Alföld: „kenyér sík óceánja11. Másutt a mosolygó gráciáknak „borba ferdett csókjai“-ról beszél. Bátorsága a dolgozószobájában nyilatkozott meg, abban a pillanatban, amikor irt. Itt volt alkotó és szabad. így kell szemlélnünk őt, a maga mivoltában, soha meg nem fogyatkozó fényében. Vaclászgat. Vénül. Egyedül marad. A híres csillag itt az ő számára egyre hül s a nagy vadász nem csillapít egy vágyat sem, mig lesben ül. Itt várok én is a lesen a téli erdőn. Mély a csend. A szerencsémet keresem: mely nyomot hagyva erre ment át a sors-lombu tölgyesen. Hull, hull a hó. Tar ágaikon halk hókristályok pengenek, koccannak üveghangokon, megmákonyozzák csendemet. Lehunyt pillákkal hallgatom. Halál-zene. Mi van velem, mondjátok vén sore-lombu fák? Mély álom húz. De hirtelen sikolt egy véres szirmú mák s rést ront a hófehér, selyem ijesztően magyartalanná válik az a nyelv, amelyben él a mi itteni magyarságunk. (Bizony ~s ■ tekintetben ugyanis mindig állam fog az, hogy „nyelvében él a nemzet11.) A nyelv romlásának fokozódása végre oda juttathat, hogy talán meg sem fognak érteni más határok között élő magyar testvéreink, ha velük az itteni meg- rontott magyar nyelven akarunk beszélni. Nem térek ki arra, hogy itt Csehszlovákiában miért nyílik tág terük az idegen behatásoknak. Ezúttal nem akarok foglalkozni a germanizmu- sokkal sem. Ezektől való fertőzöttségünk ma talán nem sokkal nagyobb, mint volt az átalakulás előtt-. Egészen újak azonban a szlavizmu- sok, amelyek ellene leghatározottabban kell tiltakoznia még a ma már nem teljesen ép nyelvérzéknek és sokakban csökkent vagy hiányos nyelvtani tudásnak is. Kezdem mindennapos, de éppen ezért veszélyes példákkal. A magyar nyelvben elemi szabály, hogy először Írjuk a család (vezeték) nevet és utána- az utó (kereszt) nevet. Ez az elemi szabály — úgy látszik — kezd kiesni sok magyar Író és újságíró emlékezőtehetségéből. Napirenden van. hogy magyar lapokban ezt olvassuk: Karéi Capek, Frantisek Lángét, Ján Jesensky, Milán Ivánka stb. Pedig helyesen csak úgy írhatjuk Capek Károly, Langer Ferenc stb. Nem mondjuk és írjuk Olivér Cromwell, Fridrich Schiller, Benito Mussolini, Félix Faure, Adolf Hitler, hanem Cromwell Olivér, Schiller Frigyes stb. Lehetséges, hogy akik felborítják a magyar nyelvnek ezt az elemi szabályát, úgy vélekednek, hogy kedves udvariasságot és lojalitást tanúsítanak az illető más nemzetbeli iránt, akinek nevét akként használják, ahogyan azt ő teszi saját nyelve szabályainak megfelelően. Nem lehet helyes ez a felfogás! A magyar nyelv valamely elemi szabályát annál kevésbbé dobhatjuk sutba ilyen szempontok-, hói, mert ezen a téren viszonosságot sohasem fogunk tapasztalni egyik más nemzet részéről sem. Még sohasem olvastam szlovák vagy cseh lapokban — mondjuk — a magyar Molnár Béla nevét igy ig írva. Abból bizony Vojtech Molnár lett, bár akik róla írtak, nyilvánvalóan tudták, hogy ez a Molnár Béla magyar ember. A női nevek körül hasonlóan szomorú jelem sógeket észlelhetünk. A magyar nyelv nagyszerűen külömbözteti meg az asszonyt a leánytól. Kis Klára — leány. Molnár Béláné Kis Klára asszony, özv. Molnár Béláné Kis Klára pedig özvegyasszony. Kivételek .vannak. Művésznők például — még ha asszonyok is — leánynevüket használják (Németh Mária, Fáy Szeréne stb. Költeményekben is találjuk ezt. de ez a poetica Iicentiára tartozik.) Miért ne lehetne eszerint írni a.z itteni nem magyar női neveket is? Sokakat nagyon megzavarhatja, az „ova.“ rag, amelyet a szlovákok és csehek hozzáillesztenek a családnévhez, ha nőről van szó. Ha például olvassuk a Novak óvá nevet, csak azt következtethetjük ebből a névből, hogy ez nem férfi, ha.-: nem nő, hogy azonban asszony-e vagy leány, az már nem derül ki a névből. Ha már most valaki másnyelvü tudósítás alapján megemlíti ezt a hölgyet, — elhiszem — nem tudja, mit kezdjen vele. Nem is tudhatja pusztán az „ova“ rag alapján, asszonyról vagy leányról van-e szó. Választja tehát a neki legkényelmesebb és legegyszerűbb megoldást és mi a magyar szövegben ezt olvassuk: Novákova. Senkisem cáfolhat meg, ha azt állítom. hogy ez százszázalékosan magyartalan. De olvastam már ilyent is: „Zeniin asszony.11 Zeminné ugyanis tagja a képviselőháznak és gyakrabban szerepel a parlamenti tudósításokban. Ez sem lehet helyes. A magyar azt mondja „Ágnes asszony11, de sohasem teszi a nő puszta családneve után az asszony 6zót. Bizonyára égnek állana minden ha.jaszála annak, aki előtt például Beniczkyné Bajza Lenkét valaki úgy említené „Beniczky asszony11. Horribile dictu — minden szándékom ellenére (és nem dacára) kénytelen vagyok idegenből kölcsönvenni — olvastam már magyar szövegben magyar névvel kapcsolatban is az „ova“ ragot. Ekként: Molnárova, Nagyova, Farka- sova. Nem csodálkoztam tehát, amikor nemrég valakivel erről beszélgettem és ezt mondotta: Meglátod hova-tova A magyar nő is óva. Ügyvédektől tudom, hogy ez az „ova“- rag perekben, perenkivüli eljárásokban, különösen a telekkönyvi betétekben már sok zavarra adott és ad okot. Hogy ezen miként lehetne segíteni, az más lapra tartozik, de ahogy a német „Frau Hilde Müller“-t magyar szövegben sohasem említjük, úgy, hogy „asszony Hilde Miilh«“, úgy Novákovát sem írhatjuk sem akként, de akként sem. hogy „Novák asszony11. Nem egyedül nyelvmentő, de nemzetmentö feladat is, hogy a magyar, még ha idegen hang-; zásu is a neve, ragaszkodjék annak magyaros használatához. Ezért íródtak meg ezek a soraim is. Ha a P. M., H. hasábjain mások is hozzászólnának a mi. • itteni különleges nyelvmentő kérdéseinkhez, úgy, azt. hiszem, nekik is és a P. M. Ií.-nak is hálásak lennének mindazok, akik épségben, tisztán akarják itt fenntartani nemzeti létünk egyik natg kincsét, a mi utólérhe- tetlenül szép magyar nyelvünkettáncol diákjaival és pipázik. rző szívvel tapasztaljuk, akkor siralmasan és Egyszer, amikor Debrecenben jártam s égy kora .júniusi éjszakán cél nélkül kószáltam, megMées László: Fuss, lusSf vadász: a Föld kihűl csend-szemle(lön. Szivem kiáll: „A Föld kihűl, hó-réquiem beszórja lábaid nyomát, fuss, mentsd át lelked hősien, fuss, vár egy örök fény-világ!^ Nyeivmentés - nemzetmentés A nyelvrontás ellen megindult mozgalomhoz hozzászól: Dr. Aixméer László
