Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)
1934-02-17 / 40. (3371.) szám
4 ———aa—aw—h—patuLMiiniuwiDiiiwiiiiBi n 1984 tébanár 17, gnomlwxt Szlovenszkói pillanatfelvételek Shakespeare Tardoskedden Bevonulás a faluba - A biró szerzői estje — Shylock a Népházban — Zenei esték — „Adatik tudtára mindenkinek" Irta: Kerecsényi Antal —- Merre visz a legrövidebb ut Tardo?- ikeddire? — Amott térjenek be balra Jatto major felé. Mindig annak az ökrös -szék érn ek a nyomában, amelyik menyasszonyt visz Sejjéről Tardos keddre. — De atyámfia, neim látja, hogy mi motorkocsin vagyunk, hogyan ballaghatnánk az ökrök nyomán. — Maguk pedig csak hallgassanak a tanácsomra, hasznát fogják venni. Megmosolyogtuk a jámbor öreget, aki útbaigazított. Alig haladtunk azonban vagy 7—8 kilométert, mosolygós arcunk savanyúvá ecetesedet! Beleszaladtunk a feneketlenbe. Méteres gödrök az ut közepén, gzinűltig dugvánnyal. Az ökrös-szekér, ami a menyasz- szonyt vitte, messze elkerülve a koosintat, a mezőn .győzködött a felázott barázdákon. Csigalassúsággal ugyan, de haladt előre, míg mi kocsistól a poosolyatenger közepén végleg elakadtunk. Kiabálásunkra az ökrös ember hozzánk ballagott. Hogy vontasson ki a kátyúból? Hasztalan erőlködés lenne, mert Jattóig legalább harminc ilyen gödör van az utón. Hát hová tévedtünk, micsoda ut ez? A budapest-bécsi országút. Hja, korán jöttünk. Két év múlva kellett volna. Arra készen lesznek az útjavítással, már Tardosfceddtőt Jatt óig jó az ut. Mi a teendő? — Üljön fel az ur a szekeremre, én elviszem a majoriig, ott kérhet két pár ökröt, „akik" el vontatják, de mem az utón, hanem a szántókon keresztül. Estig persze eltart, mig a kerekek maguktól foroghatnak. Mit volt mit tenni, átgázoltam a szántott táblán s felkászálódtam az ifjú asszony, a pulituros láda, egy vadonatúj ágy, meg szekrény mellé az ökrös-szekérre s angyali türelemmel ballagtunk a major felé. Jattón kértem két pár ökröt s egy béressel az elsülyedt kocsi irányába igazítottam. Majd utolér a .megszabadított motorkocsi, gondoltam s az alkalmi nász-szekéren utaztam tovább, öreg este lett, mire a faluba értünk. Az én kocsimnak se híre, se hamva. A község elején a rokonok várták az uj asszonyt. Nagy barátkozás vőlegénnyel, menyasszonnyal. Engem nem tudtak hová tenni. Végre az egyik tűzről- patíant megkérdezte: — Hát ez meg kicsoda? — A fuvar, - mutatott be az ifjú férj. 4* Csányi Ferenc népszerű vendéglőjében végre felmeiegithettem meggémberedett tagjaimat s magyaros vacsora után aziránt kezdtem érdeklődni, van-e a faluban Olvasókör, ahol egy-két órát szórakozhatnék. Van-e? De van ám, még pedig messze földön se akad párja. A Népiház. Ma este — különös szerencsémre — nagy attrakció is lesz. Zsilinszky Géza községbiró olvassa fel legújabb költeményeit. Rohantam a Népházba. Óriási terem. Több, mint ezer ember szorong a hatalmas helyiségben. Különösen az asszonyok, leányok vannak nagy számban. A hangulat lelkes, vidám. Belép a biró, Zsilinszky Géza. Jól táplált, kellemes arcú negyvenes magyar. Eget- verő tapsvihar köszönti. A színpadra megy s a felolvasó-asztalhoz ül- Ebben a pillanatban halálos csend. A közönség szinte visszafojtott lélekzettel lesi kedvenc költőjének szavát. A község feje papírtekercset húz elő zsebéből, szétteríti s zengő bariton hangon szavalja verseit, amelyek a legújabbak, amiket még a falu nem hallott. „Nincs többé" az első vers cime. íme a hosszú vers első és utolsó strófája: Nincs többé jómódú gazda, Ki óbuzát önt a garatra, Kinek tömött a pénztárcája, Piros-pozsgás az arca, több font a bája Nincs többé ugarolná földünk. Még a temetőt is be kell vetnünk. A termést előre eladjuk. A cséplésnél a zsákot másnak tartjuk A hatás óriási. Taps, éljenzés, tetszésorkám. A biró feláll, meghajol, csendet int s folytatja. Egymás után muzsikálnak, pattognak, sírnak, dalolnak ajkán a „legújabbak". A közönség lelkesedése nem csökken, a taps mindig viharosabb. „A nagyapám meséje" — „A dal", — „A befalazott kripta", — „Az eltűnt pályaőr", — „Az én tanítóm" oimü versek előadása tölti ki az estély első részét. Frenetikus ováció a szünetben, A bíró-költőt dicsőíti minden száj. Boldog, aki közelébe nyo- maikodhat s a kezét szorongathatja. Szünet után még egy-két alanyi vers jön, majd hosszabb elbeszélő költemények. Mind a nép életéből vette a tárgyát. Kedvenc témái: az özvegy, az ánva,. a katona, meg a földműves, A két óráig tartott szerzői est végén senki se akar mozdulni. XJjabb verseket akarnak még hallani, vagy a kedvenc régieket. „Zsuzsi asszony, meg oroszok" — zúgják uni sono. Biró uram, a körülrajongott poéta enged a közóhaj fülrepesztő megnyilatkozásának s egy csomó ráadással told ja meg a műsort. * Végre messze az éjszakában szemben ülhetek Zsilinszky Géza költő-biróval. A szerzői est óriási sikere el nem kapatta. Szerényen, kedvesen adja nekem is a szót. Páris, február 16. Páriában ma természetesen egészen másról van szó, mint a múlt század legszínesebb és legjövedelmezőbb hazugságáról, — de mégis, a fejetetejére állitott Páris, még ezeklben a mozgalmas percekben se tud megfeledkezni kedvenc alakjairól, akiket egyik nemzedék átvesz a másiktól és dédelget egy hosszú emberöltőn át, hogy néhány uj színnel gazdagítva adja tovább. A párisi polgár a barrikádon is tovább olvassa a folytasásos regényt és megissza a maga édeskés borát, mert vannak dolgok, amelyeknek folytonosságára mindennél jobban ügyel a „citoyen". Parisban ma igazán akad néhány szenzáció és esetleg hihetetlen, de így van az elsőrangú szenzációk sorába tartozik egy előkelő angol ujságiirónő látogatása If szigetén. A riportot egy nagy vasárnap képes lap hozta s abban a forradalmi lázban, amely most elkapta Páris népét, a ’m.gy múlt színes alakjai sorában egy percre felmerült Monté Ghristo kalandos figurája is. Egy riport csalogatta ki az uccára s állította csatasorba nyilván a „király rikkancsai" oldalán a grófot, aki talán nem is véletlenül bukkant fel ismét, hogy magával hozza az egész romanticiamus bűvkörét. Páris életében a regényalakok mindig nagy szerepet játszottak, s ha valaki érvényesülni akart, gondoskodnia kellett arról, hogy regényalakká gyúrja az élet. Csekély tiz frankért... őszintén szólva — írja megbocsáthatatlan őszinteséggel az angol hölgy, — világéletemben azt hittem, hogy Monté Clhristo gróf költött alak. Kissé megriadtam tehát, amikor a régi marseillei kikötőben több csónakról is felém hangzott a nem is annyira barátságos, mint inkább feddő invitálás: „Csak 10 frank, egy látogatás tf szigetén. Tekintse meg a kazamatákat, ahol Monté Ghristo, a nemes gróf raboskodott." A felhívás tagadhatatlanul csábitó, igaz, hogy nem felejthettem el, hogy Marseilleben vagyok, ahol még a kézzel fogható valóságban is óvatosan ki kell tapogatni először egy bizonyos százalék hazugságot, mégis elhatároztam, hogy elzarándokolok a „nemes gróf" börtönéhez, őszintén szólva mindig is csábított szeméhe nézni — a valószínűtlennek, megtapogatni, hogy úgy mondjam egy emlék hűlt helyét. Gyors elhatározással beugrottam az egyik csónakba, amely már a következő — Minden két-három hónapban rendezek szerzői cetét Tardoskedden, — mondja, — hogy milyen sikerrel, azt ma este tapasztalhatta. Ezeken a szerzői estjeimen legújabb költeményeimet adom elő. Ezer embernél kevesebb 'közönségem még nem volt. A sikerem titka? Igen egyszerű. Egy vagyok a népből, ugyanaz az öröm, ugyanaz a fájdalom, közös harc, közös sebek. Mikor egy-egy versemet felolvasom, mindegyik azt gondolja: ejnye, én is éppen ezt akartam mondani. Aztán meg ugyanazon a nyelven szólok hozzájuk, amit ők beszélnek, vagyis megértenek. Megértenek, mint költőt, de megértenek, mint bírót is. Ezért van sikerem mind a két szerepemben. Pedig mint biró nehéz feladatok elé vagyok állítva. Nagy a munkanélküliség a faluban, sok éhező száj sir a kenyérért. Nem hiába sir. Akárhogy is, de egy falatot minden éhes szájnak juttatok. Hétezer a lélekszámúnk, 12.000 kát. hold a határunk s nincs egyetlen darab fánk. Szigorú tél fa nélkül. Még a gyümölcsfákat is kiirtotta már a szükség. Ez a legnagyobb bajunk s ezen tudunk lagkevésbbé segíteni. — Magyar • népünk _ hála Isten — szorgalmasan szaporodik. Olyan nagy arányokban ugyan nem. mint Guta község, ahol 8—10—12 gyerek van egy háznál, de hat, hét gyerek nálunk is zsibong a legtöbb portán. * Másnap vasárnap- Gyönyörű, verőfényes februári nap. A közönség tarka népe ünneplőben vonul a templomba, melyet most restauráltak másfélszázezer korona költséggel, amit a falu népe adott össze. A mise alatt a község férfikara énekel, összetanult, kitűnő kórus. Megállná a helyét akármelyik dalárversenyen. pillanatban el is lendült a parttól. Ugylátszik félt, hogy meggondolom magam. Az utazás felejthetetlen. Azt is mondhatnám, történelmi nyugtalanságot ébresztett bennem. Amikor a csónak kifut a nyílt tengerre, az öböltől balra felbukkan a „Fort Saint-Jean“, ez az „idegen légio- nista" utolsó állomása. Mielőtt Afrikába indul, ezt a magányos szürke őrtornyot látja még sokáig az idegen légionista Európából s ahogy a torony elmerül a láthatár mögött, úgy merül el körülötte mindaz, amit Európának és múltnak neveznek. Jobboldalt az uj kikötő látszik a modern világtengereket járó hajók sorával, s még utoljára ímegkondul a ..Notre-Dame de la Garda" templomának aranyozott harangja s ez a harangszó velünk úszik a végtelen tengeren ... A vasátarcos legendája A valamikor vadregényes sziklaszigetet némileg civilizálták, — múzeumi kényelmet és unalmat varázsoltak köréje. A portyázó idegenforgalmi csónakokon kívül rendszeres hajójárat viszi a kiváncsi külföldieket Iif szigetére. Ez a hajójárat több évszázados, a különbség mindössze az, hogy most egyenruhás matróz fogadja a kiszállókat és udvariasan fülükbe súgja, mikor indul a legközelebbi hajó vissza. Ezelőtt hetven évvel pedig szuronyos katonák várták a látogatókat és a hajó vagy soha vagy csak évek múltán jött vissza értük. A francia történelem egyik legszomo- rubb helye If szigete, ide deportálták évszázadokon keresztül a politikai foglyokat, s aki egyszer idekerült, aligha látta viszont még egyszer életében szülőföldjét. A sziget híres lakói között a francia történelem legérdekesebb alakjai foglalnak helyei. Iif szigetén játszódik le „a vasálarcos" regényének egyik legérdekesebb fejezete is. Igaz. hogy ő nem halt meg a szigeten. A kevesek közé tartozik, akik élve szabadultak a halál és a szenvedés szigetéről, de nem sokkal élte túl a szabadulást. A „vasálarcos" titkát csak a késői történetírás lebbentette fel, csak soksok év múltán derült ki, hogy a vasálarc viselője Mattioli gróf volt, Mantua herceg titkára, akit és azzal vádoltak, hogy fontos államtitkokat árult el. A legújabb kori regényes történetírás szerint azonba XIV. Lajos ikertestvére volt, akit igy tett el .Htjából a napkirály. Mindenesetre érdekes, hogy a regényes beállítást támasztja alá, — maga a vasálarc. A Chateau d’If, a borzalmak szigete Monté Christo szigetén, ahol a francia történelem valamennyi nagy mak$a megfordult, csak Monté Christo nem Másé után apró, nagy a községháza elé sorakozik fel, hol a falu máflodbirája ősi szokás szerint érces hangon elmondja a heti híreket. „Adatik tudtára mindenkinek", — kezdi a mondókáját, a közönség pedig feszült figyelemmel hallgatja az eleven újságot. * — Milyen sikerrel dolgozik a műkedvelő gárda, — kérdem a tardoskeddi ezánház vezérétől. — Zsúfolt terem gyönyörködik minden előadásunkon. Havonként egyszer mutatunk be uj, illetve olyan darabot, ami még nálunk -nem ment. Az előadást mindig meg kell ismételnünk. Néha háromszor, négyszer is. Mille- tics Antal, a káplánunk a főrendező, aki pompásan tanítja be a szerepeket. A legtöbb darab magyar tárgyú, de akárhányszor klasszikus darabokat is szinreho- 1 zunk. Legutóbb például Shakespeare-től a „Velencei kalmár“4. Hogy tetszett-e? Meghiszem. Shylock népszerű alak lett Tardoskedden s a népim mer már az uzsorásokat csak ezen a néven emie- " geü. A dalárdánk is rendez néhány zenei estét. A közönség az énekkar kitűnő előadásait is zsúfolt teremmel honorálja. Ha falu vagyunk is, de művészi kultúránk ivanl 4* Delet harangoznak. A férfi-község fejéről lerepül a kalap az asszonyok pedig áhátato- san vetnek keresztet az „Ur Anagyala" ércszavára. A déli áhitat csendjét hatalmas ka- oajorkán töri .meg. A templomtérre négy ökör fordul he s lassan cammogva húznak egy sártól, iszaptól összefröcskölt autót. Sietve iszko- dom a faluból s rohanok a megyeri országúton, mintha semmi közöm se lenne a tardoskeddi négyökrös vasárnapi attrakcióhoz. történetírás ugyan megállapitja, hogy a gróf száműzetése törvényellenesen történt s azért kellett álarcot viselnie, hogy ne tudják, ki a titokzatos fogoly. Egyébként a vasálarc nem is volt vasból, hanem valami erős fekete szövetből s ezt is csak akkor viselte a fogoly, amikor a szigeten sétált. Az álarc köré mégis a francia történelem egyik legszinpompásabb legendáját szőtte a népképzelet. Dumas a szigetem Nos, az angol hölgy végre számos történelmi emléken át elérkezik a kazamatákhoz, ahol jegyet kell váltania. Minden pimcelyuk- ban van egy tábla, amely annak a magas rangú urnák a nevét viseli, aki összeütközésbe került a hatalommal és itt rothadt el If szigetének kazamatáiban. Itt van például Kleber tábornok táblája s itt van néhány lépéssel odébb Mirabeaué, aki ebben a sötét és komor lyukban irta meg „Tanulmány a desz- potiamusiől" szóló forradalmi müvét. Légii uéy ~ínségnek örvem1 " látogatók között az a cella, amelyben Orleansi Fülöp herceg raboskodott. A kazamatták tekervényes folyosóin való hosszú csavargás utón végre elérkeznek a látogatóik 'Monté Ghristo gróf „cellájához". Itt kiderül, hogy ez az a cella, amelyben nem ült soha Monté Christo, mert az egészet csak Dumas találta ki. Tudniillik egyszer Dumas is járt Marseilleben és ő sem tudott ellent állni a marseille-í csónakosok csábdalának és meglátogatta tiz frankért Iif szigetét, „ö azonban kamatoztatni akarta a befektetett pénzt és néhány megdöbbentő fejezetet irt a szajuaparti könyvárusok ponyvája számára ebből a látogatásból. Duimást megihlette a börtön vasrácsos ablaka, amelyen keresztül csak az égre és a végtelen teugerre vethet mohó pillantást a rab. De Dumas megmutata, hogy van egy erő, amely még If szigetének kazamatáival is dacol, — a fantázia. Az utókor lelkes képviselője megcsodálja a ‘vékony falrepedést, amelyen keresztül állítólag a nemes gróf megszökött. — Igaz, hogy ezen a résen ma legfeljebb egy bűnös gondolat osonhatna ki a sötét cellából. Nem kevésbé dicséri Dumas fantáziájának merészségét a sziklafal, ahonnan mélységbe dobják a gróf zsákba varrt testét. Az ujság- irónő halkan meg jegyzi, hogy akikor már sokkal valószínűbbnek hangzik az, hogy a gróf a sztratoszférán át távozott a szigetről. Dehát ez az éppen, hogy az ujságirónő angol, Dumas pedig francia volt és az ő korában még nem voltak riporterek, akik mindent leellenőriztek és minden kedélyes legendát felrobbantottak.
