Prágai Magyar Hirlap, 1934. február (13. évfolyam, 26-49 / 3357-3380. szám)

1934-02-11 / 35. (3366.) szám

10

Toax^i^Acfaat-HiRLaa

lójában kiesik az egész ál omani Hetiből. Hiszen az egész történelmi közjátékot végigáüimodija idám 3 itt valójában az történik, hogy az egyik kép, niin/t külön álomkép van beillesztve egy másik álomképbe. Ez zajvarja a mii koncepcióját ie. ügy, hogy a Ruirgsziűház előad áeábar ez a zökkenő nem érezhető a darabban.) Kihagyták az ür-jelenetet és a föld szellemének jelenetét., ezek voltak azok a Faustra emlékeztető motívumok, amelyek sok zavart okoatak eddig, s kiemelhetők voltak anélkül, hogy a mü koncepciója megbomlott volna ezáltal.

A vállalkozás tökéletesen sikerült, a Faustlegenda tényleg szertefoszlott és a hallgatóság közül senki sem bes-zél arról, hogy a mii hasonlít a Fausthoz.

A bécsi publikum mély ájtatcesággal nézi a darabot, amelyre találóan mondta a bécsi érsek, hogy olyan mint egy istentúsatelet. Sahn- hofer gyönyörű zenét komponált a Tragédiához, amely a színfalak mögül szűrődök ki és lenyűgöző oratórhim-hangufliatot varázsol a Tragédia köré. Áhítat és döbbenet üli meg a lelkeket a Tragédia előadása alatt. Senki sem tapsol. Megkérdeztem egy hölgyet, hogy ha ennyire el van ragadtatva az előadástól, miért nem tapsolt? Csodálkozva nézett rám: — Furcsa kérdés, mondta, nekem ez templomi élmény volt és nem színházi élmény, eszembe se jutott tapsolni.

MARIÉ ROUAULT

a rennesi pásztor-borbély geológussá lesz

Irta: LAMBRECHT KÁLMÁN

Be rámoltam Róbert Diók és Hugb Miller ] és1.:divatos életéről, akik a pókmülieh bői, il- j Jet.ro kőművesmester Ségböl emelkedtek elismeri geológusokká és paleoutotogiisokká. En- í nek a cikksorozatnak zárófejezete következik itt:

Száztíz éve éppen, hogy Bretagne szivében, R-ouvray legelőjén. Noyal-sur-Seiohe határában a világ egyik legcsodálatosabb pásztora legeltette nyáját. A neve Marié Rouault. fia egy szegény rennesi csizmadiának, aki kénytelen-kelletlen minden áldott reggel kihajtotta a nyájat, de se- hogysent elégedett meg a pásztori sorral. Ha csak i tehette. Szép Heléne történetét bújta, nveg egyéb. 1 képzel étmozgató könyvöket. Nem csoda, hogy olykor megriadt a nyáj, szerteszéledt a jószág. De hát a kis pásztorfiu csak továibb álmodozott.

Nagybátyja, Rennes város egyik borbélymühe- lyének tulajdonosa látta, hogy a fiú nem való pásztornáik. Befogta hát inasnak saját boribélymü- helyébe. Hátha ez a* úribb fajta mesterség testhez szabottabb lesz öccse számára. De azért a kis Figare javíthatatlannak bizonyult. Hetenként megkeresett két é« fél saua-t és a* egészet könyvekre fordította.

összeült a családi tanács — mitévők legyenek a gyérekkel. Útnak bocsátották: hadd lásson világot. Marié Rouault elment Nantesbe. Ott nyírta a hajait, formálta a szakállt és bajuszt. De azért olt is éd-elosavargott. Gyűjteni kezdett. Egyelőre aet, amihez a legolcsóbban, & legkevesebb fáradsággal jutott hozzá: kavicsokét. Apró, fényes,

simára esztergált kavicsokat, azután nagy, érdes felületű, ököinagyságu darabokat. És mint minden gyűjtő: rendezni kezdte gyűjteményét. De hát hogyan, milyen elv szerint rendezzen egy borbélylegény kavicsokat? Anyaguk szerint bajos lett volna, bősz nem ismerte. Eredetük szerint: amiről fogalma sem lehetett? Rendezte tehát: színük szerint. Ilyen karviosgyüjtemény sem volt még a világon!

Egyik kóborlása során ezeurtaoo|a volt, amint lebontották a Basee-Chaine bástyát. Furcsa dolgok ÖtlÖttek itt • szemébe: fosszilis csigák, kagylók, meg egyéb állatmaradványok. Hogy a*, amit látott, néma tanúja régéé rég letűnt öevilágok életének, arről természetesen fogalma sem volt, nem is lehetett as olló, szappan, meg borotva nan- tesi művészének. De hát fölkeltették a* érdeklődését. És ez elég volt. Most már nem kavicsokat. hanem azoknál sokkalta szebb kövületeket gyűjtött, azután is. hogy visszatért Rennesbe.

Gyűjtött ő azonban egyebet is: mindent ami a kezeügyébe került és nem került pénzbe: rovarokat, növényeket, kagylókat, azután — megtakarított fillérein — érmeket, metszeteket és régi könyveket. Egész kis múzeumot rendezett be szerény szállásán. A kis műhelyből nyílt ez, ahol gyakran megfordult Degiand professzor is.

Ö volt az első tudós, akinek szeme megakadt ezen a furcsa borbélylegényeu.

Ez a legényke most elhatározta, hogy — művészetében tökéletesítendő magát — elmegy a fővárosba, Parisba. 1500 fraknyi megtakarított pénzét! élt ott. de bizony többet töltött a növénykert és a bányászati főiskola múzeumában, mint a borbé!ynrühel yben. Mert a párisi múzeumokban sorra rendre megismerkedett mindazokkal a kövületekkel, amelyeket itt is, ott is, uton-utfélen fölszedegetett. Nagyon, nagyon fájlalta, hogy Franciaország minden pontjáról akadnak ott töb- bé-kevósbé hasonló kövületek, csak éppen m ö szükebb hazája, Bretagne van olyan mostohán képviselve.

Elhatározta lehat, hogy pótolja a hiányt és amit hivatásos tudósok nem hajtottak végre: begyűjti majd ö, a nincstelen senki Bretagne kövületeit.

Borbélykollégái, ismerősei, családja persze kimondták rá a szentedét: kötni való bolond.

A kötni való bolond azonban ment a maga utján. Életét úgy osztotta be, hogy szombaton és vasárnap borbélykodott — akkor szépitgelték magukat a férfiok. legények — a hét többi napján pedig geológizált. Bejárta a Rennes környékén föltárt lelőhelyeket: kőbányákat, természetes föltárásokat, partrogy ásókat, szakadékokat éí gyűjtötte, halomra gyűjtötte 3 szebbnél-szebb, drága kövületeket. A szegény rennesi borbély Hetének minden örömét.

Persze, gyakran bajba keveredett. A parasztok nem értették meg, mit keres ez a?,, arany kereső — úgy járt, mint ahogyan a geológusok ma is járnak: mindenütt bizalmatlansággal néztek rá. Sebaj!

Tovább gyűjtött. Rémiéi falai között a múlt század negyvenes éveiben indult meg a tudományos élet. Akkor állították föl az egyetemet, akkor kezdtek muzeuirnalapitásra gondolni. Ennek a e tervnek kapcsán jelent meg 1845-ben Isidore Geoffrey Saint Hilaire. a párisi természettudományi múzeumi professzora Rennesben, ahol fölhívták figyelmét a furcsa pásztorból nem kevésbé furcsa borbéllyá vedlett amatőr-geológus gyűjteményére. A tudós professzor meglátogatta a borbél ymühelyben berendezett kis múzeumot. (Emlékezzünk csak: az angol földtani intézet igazgatója is meglátogatta Róbert Dick tlhursoi pékmester múzeumát, ott fönt, a pékmühely padlás- z subájában!)

Most mér Rouault is érezte, hogy valami alapot kell szerelnie. Gyűjtői tapasztalata bőven volt már, d« az alapok még mindig hiányoztak. Bement tehát a városi könyvtárba éa kölcsönkérte Henry de la Bédhe geológiai kézikönyvét. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy ennél szárazabb kézikönyvet soha nem írtak még. Még az egykorú irodalomban is párját ritkítja de la Bécthe könyve, olyan unalmas, olyan rendszertelen ée olyan fárasztó. Hogy csak egyet mondjak: még fejezetekre sincs osztva: egyfolytában irta meg a francia nevű, de Angliáiban élő, egyébként nagyon érdemei tudós.)

A könyvtáros nem merte saját Makóijára kiadni a könyvet. Ugyan hogyan is adta volna ki — egy borbélynak! A városi tanácshoz utasította. Rouault bement a tanácsnokhoz. Jegyezzük meg a nevét, megérdemli: Pongórardnak hívták.

Pongérard meghallgatta a kérést. A könyvet nem adta ki. De néhány nap múlva magához rendelte a borbélyt és átnyújtotta neki de la Béohe geológiájának egy példányát. Első lapján sajátkezűiig Rounault-oak dedikálta a. könyvet.

Szegény Rouault: most aztán végigrágta magát u unalmas betű tengeren. Neki azonban nagyobb élmény volt Szép Heléna történeténél is. Az a világ tárult föl előtte, melyről évek óta csak álmodott: az öevilágok élete.

Pongérand tanácsnok gondjaiba vette városának kis borbélyát. Rouault ekkor 32 éves volt. El- moudatta vele küzdelmes életét, hajlamának megnyilvánulását. Törődött, vele.

Azután jött egy másik protektor. Tournemine tüzérgenerális Rennesbe került és amikor meghallotta a különös borbély-műhely titkát, fölkereste Rouault-ot.

Tourmaine generális eredeti módon iparkodott segíteni a született östehetségen.* Körülnézett kövületekkel telezsúfolt műhelyében, ahol a nyirat- kozóknak alig jutott hely. Látott ott régi fegyvereket is. Pénzt akart adni Rounaulnak, megsérteni azonban nem akarta. Megvette tehát egyik ócska mordályát. ötven frankot adott érte. Rouault szabődott. De hiszen 50 centimeot sem ér. Csak hagyja, nyugtatta meg Tournamine a fegyverekhez én jobban értek.

A mordály csakugyan nem ért többet 50 centiménél. De hát Tournamine ezzel is segíteni akart állomáshelyének egyik kétségkívül legeredetibb fián. Segített is. A város tanácsával meg- szavazatatott 300 frank segélyt, bogy Rounault ab bél Párisba mehessen ée ott az akadémia elé terjeszthesse saját eredeti vizsgálatai alapján, de la Béche könyve segítségével megirta első dolgozatát.

Maga Tournamiue kísérte el Párisba. Bemutatta minden tudósnak. A fiatal embert, hírből már a legtöbben ismerték. Arago is fogadta.

Az akadémikusok tetszéssel hallgatták meg Rouault első szárnypróbá’gatását. Dolgozata meg is jelent az akadémia kiadványai közt.

A világ egyetlen akadémiai dolgozata, amelynek borbély a szerzője.

Bretagne ősvilági állatairól szól.

A dolgozat olyan feltűnést keltett, hogy az akkoriban éppen Parisban ülésező nemzetközi geológiai kongresszus is meghívta, számoljon be br-e ! tagúéi gyűjtéseiről. Rouault szabadon tartott előadást, gyorsírók jegyezték és az előadás után a kongresszus vetető tagjai, csupa nemzetközileg

Somért ée nagyra tartott név, egyetemi tanárok, muzeumigazgatók, a következő beadványt intézték a francia kormányhoz:

»A nemzetköti geológiai kongresszus alulírott tagjai kifejelik abbeli óhajrakat, hegy Marié Ronault-nak, a renneei geológiai ma team megalapítójának ée őrének mód adassák arra, hogy a Bretagne földtörténeti őskori faunájára vonatkozó vizsgálatainak eredményeit kiadhassa." Időköziben ugyanis Reranes városa megbízta Rouault-ot, rendezne be a város geológiai múzeumát. Saját gyűjteménye volt az alap, amelyet most már a törvényhatóság költségén hordott össze rendszeresen ée módszeresen. Rouault ettől kezdve Rennes város tisztviselője ée a magateremtette múzeum koovzervátOfra volt. Évi nyolcánál frank tiszteié tdijet szavaztak meg a száméira, amelyet csakhamar 1200 sramkra, tehát havi &záz frankra emeltek.

Most azután nem kellett már hajat nyírnia, sza- bállt szappanoznia: egész erejét, minden energiáját dédelgetett Bretagme-a kövületeinek begyűjtésére fordíthatta. Fordította is. Összehordott olyan gyűjteményt, amely a francia vidéki múzeumok sorában párját ritkítja. A geológiai múzeumot később kibővítették és ma Rennes váró* természettudományi múzeuma a címe.

Ennek lelkes igazgatója, Constaut Houlbert irta moet meg a muzeum történetét és benne Marié Rouault érdekes életének hű rajzát. Ebből merítettem lényegileg mindaat, amit elmondtam erről a csodálatos emberről, aki pásztornak indult, borbélyként kezdte pályáját, de mert geológusnak és paleontológusnak született, a sors minden mosto- baságn ellenében győzedelmesen vívta meg a ma ga. harcát az érvényesülésért. Nevét mi is, száz huszonegy esztendővel születése (1813 március

18) és ötvenhárom évvel halála (1881 devember 16) után tisztelettel, megbecsüléssel emlegeti minden francia geológus ée a világ minden paleontológusa: a szerény eszközökkel ie maradandót alkotó, öateheteégü úttörők között.

VASAT OLVASZT A NAPFÉNY. Már Archimedesi tudta, hogy a Nap veszedelmes gyújtó gátévá lesi, ha sugarait homorú tükörben östgie- gyüjtve egy pontra koncentráljuk. így gyújtotta fel ő maga a Sjrakuse előtt horgonyó athéni hadiflotta hajóit, a partról rájuk irányított tükörrel. Az elmúlt évszázadok alatt nagyon sokan kísérleteitek azzal, hogy a napfény tükrökkel összegyűjtött sugarainak gyújtópontjában jelenti keiő hőt a gyakorlati élet számára is hasznosítsák 8 a legmodernebb fizika és technika is nagy készültséggel foglalkozik ezzel a problémával. A Zeiss-müvchnek most sikerült egy olyan parabolikus tükröt készíteni, amelynek gyújtópontjában 6000 fokos hőmérséklet áll elő, vagyis akkora, amekkora magának a Napnak a felszínén uralkodik. Ugyanakkor a pasadenai csillag- vizsgálóban is összeállitattak gyujtótiikrökből olyan konbinációt, hogy annak segítségével a Nap hő sugaraival nagyobb forróságot tudtak előállítani, mint amilyent az utolérhetetlennek tartott elektromos kemencében tudnak. Ezeknek a kísérleteknek minden bizonyára komoly jelentőségük lesz a távoli jövőben. Akármennyire to- karékoskodik az emberiség a szénnel és a kőolajjal, el fog következni az az idő, amikor a bányákból felhozták az utolsó darab kőszenet és a petróleumkutakból kiszivattyúzták az utolsó csepp olajat. És ekkor nincs más hátra, minthogy a Nap kimeríthetetlen hőforrásának közvetlen felhasználásával hajtassuk gépeinket.

Pozsonyi emlék Móra Ferencről

Irta: REHOROVSZKY JENŐ

Pozsony, február 10. Halálhír régen nem döbbentett ateg annyira, mint Móra Ferencé. Itt látom magam előtt, a kedves arcú, galambőezhaju írót, ahogy legutóbb a pozsonyi Carlton-szálló- ban láttam hat évvel ezelőtt. Az Uránia Tudományos Egyesület meghívására érkezett Pozsonyba ée azabadelőadást tartott. 1928 február 2-An, Boldog asszony napján volt ez. Este hét órakor kerestem a szállóban és a borbóly- műhelyben akadtam rá. Feri bátyánkat — így hívtuk Szegeden már húsz évvel ezelőtt a már akkor szürkülő hajú Mórát — éppen a borbély kése alatt találtam. „Hogyan borotválnak az egyes városokban14 című kedves karcolatéban meg is irta később, hogy Pozsonyban a Figaro a beretválás után átadja vendégének a kendőt, hogy maga törölje meg az arcát. (Szabadkán a borbély törli meg, IJngvárott nemkülönben.)

Móra láthatóan örült, hogy annyi év után újból találkoztunk. 1902-től 1914-ig a Szegődi Napló fő munkatársa volt, én pedig a Szegedi Híradónál, a másik nagy reggeli! lapnál dolgoztam. Móra már akkor is nagyon elfoglalt ember volt, délelőtt a Somogyi könyvtárban dolgozott Tömörkény István mellet, (akinek később utóda lett), délután pedig a Szegedi Napló szerkesztőségében. Leginkább csak vezércikket irt és a „Hüvelyk Ma*yi“ cimíl humoros vasárnapi mellékletet gzerkesatette. Diöztagja volt az „Irodalmi Tető“ nevű írók és újságírók körének (amelyet tréfásan irodalmi tetőnek nevezett el). A régi emlékek felidézése láthatóan jól esett a nagynevű Írónak aki minden híressége mellett megmaradt régi szerény kollégának .

— Tudod, éde^ öcsém, — mondotta, — a hírességnek is megvan a maga átka. Annyit hívnak ide is, oda is, hogy alig tudok lemondani. Hát inkább elmegyek.

Pozsonyba szívesen jöttem, valamikor fiatalabb

koromban is jártam itt, a város már régóta

megfogott régi kultúrájával.

Istenem, mennyi kutatni való lehet itt még! — tette hozzá a uagy régész.

Este megtartotta előadását a Tükör!eremben. Mé cimet sem adott neki. Amolyan csevegés- féle volt. Közvetlen, igazi magyar, szegedi beszédével állandó derültségben tartotta a hallgatóságot. és biztos, hogy aki akkor jelen volt, sohasem fogja elfelejteni ezt az estét.

Az egyik pozsonyi bankvezér rendezte meg az előadást és utána vacsorát is rendezett a nagy iró tiszteletére. Móra, ^aki nem szerette a nyilvános szereplést, ragaszkodott, ahhoz hogy szűk baráti körben tartsák meg a vacsorát. Mikor megkérdezték tőle, hogy mi a kedvenc étele, azt mondta:

— Kedveue ételem nincs, csak szárnyast, ne csináljanak. Abból Szögedében is eleget kapok.

Akik akkor együtt vacsoráztak vele, ma is emlékeznek majdnem minden mondatára. Csupa ötlet, szellemes sziporkázóé, üde élmények, ra- gyagó előadása volt a beszéde. Keveset ivott, de sokat szivarozott.

Egy fényképe van előttem ,amit pozsonyi barátjának küldött. A képen tréfából más ember fejét jelölte meg kereszttel és ezt irta mellé: Biztosan nem emlékszel már rám, azért jelzem meg a koponyámat." Persze, hogy megismerték a jelzés ellenére, félreismerték ebben a kis tréfában meleg humorát és szerénységét is. Még egyszer-kétszer irt is Pozsonyba, legutoljára múlt év októberében és ez év januárjában. E levelében már betegségéről ir, aranyos humorral, noha már érezte végzetét: „... ma a belgyógyász professzor is szabadlábra helyezett... nehezen szedd össze magát- a kötélről levágott ember, különösen, ha egy darab kötelet rajta., vagy benne hagynak", — írja az operáció után.

Nem tudta, hogy rákja van, azt hitte, hogy vesebaja van, mégis sejtette a nagy lelkek előrelátásával!, hogy már közel van a vég.

Szegény Feri bátyám! A mai temetéseden lélekben én is ott vagyok, egykori robotos társad.

— A monostori öreg pereces halálának epilógusa.

Komáromi tudósítónk jelenti: Megirtuk annakidején a komáromiak kirándulóhelyének, Monostornak S'zomoru szenzációját: a szőlőhegy népszerű öreg perecesárusa, B-ezdák Péter egy vasárnap felöntött a garatra és Lecsípett. Csúfolni kezdték, különösen a gyerekek. Az öreg a csúfolódást meg akarta torolni, hátrafordult s az első szembejövőt megütötte. Ez éppen egy ártatlan ember volt, Bart-a Lajos, akinek semmi köze nem volt az ügyhöz. Be?dák támadólag lépett fel Berta ellen, Barta botját fogta fel védőimül, rávágott a perecesre, aki elterült a földön. Azt hitték, részegségében fekszik s tovább nevettek a vén perecesen. Sok idő múlva vették észre, hogy Bezdák meghalt az ütés következtében. A kerületi bíróság Bar tát erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisér- tésért egyévi fogházzal sújtotta. Felebbezé'S folytán a büntetést nyolc hónapra csökkentették;

— Eredeti terv a háborús adósságok „folyósításáéról. Az amerikai alkoholszabadság egyes szószólói <a washingtoni kormány elé a következő javaslatot terjesztették a háborús adósságok „íolyó- vá“ tételére: szólítsa fel N&gybnitanniát, Francia- és Olaszországot, hogy miután pénzük, nincs, hogy milliós kötelezettségeiknek eleget, tehessenek, alkoholban fizessenek Amerikának! A következő öt év alatt borban és likőrökben legalább a kamatokat megfizethetnék. Az Egyesült Ham okban december elején körülbelül 9 51111110 gallon likŐT volt raktáron, ez néhány héten belül elfogy. Az arneii- kat megfizethetnék. Az Egyesült Államokban de- legalább négy évig kell raktáron maradnia és csak azután adható el. Hazai készítés tehát négy esztendőn belül forgalomba nem kerülhet. A likőrfo- gvasztás pedig az alkoholt.ita.lom előtt évi 60 millió gallonra rúgott. Anglia tehát a javaslat szerint adósságának tekintélyes részét 6kót likőrökben, Franciaország és Itália pedig borokban fizethetné ki. Adja el Washington a burgundit és az Asti spumaute-t az amerikai állampolgároknak s azok árát az állampénztárba helyezze. A javaslat szerzői csak arról feledkeztek meg. hogy sem az angol, sem a francia, sem az olasz kormányférfiak bor- és likőrkereskedéssel nem foglalkoznak, a borokat, és likőröket, ennélfogva készpénzen kellene megvásárolniuk a termelőktől, amibe* megállt pénz kellene.