Prágai Magyar Hirlap, 1934. január (13. évfolyam, 2-25 / 3333-3356. szám)

1934-01-28 / 23. (3354.) szám

1984 január 28, vasárnap. <KVCGM-A\A&tete-HIRLXP 17 ASS26HU0K UP.ÍA Szlovenszkóról hozta a posta az alábbi figyelemreméltó asszonylrást. Kellemesen lepett meg, a Prágai Magyar Hír­lap újítása, hogy vasárnaponkint •,Asszonyok lapja“ címen, pár oldal mellékletet ad. Ugylát- szik, a szerkesztő megérezte, hogy ezen a napon a legszorgalmasabb háziasszony is ráér és szíve­sen olvassa a divattudóeitáet. Mivel ez a melléklet kimondottan „Asszonyok lapja14, talán a Szerkesztő ur helyet ad, egy jö­vőért aggódó nő sorainak is. Divat őfensége az idén túlságosan nagy igé­nyű, változó, szeszélyes. Pedig soha nem volt ily nehéz megszerezni a rá való pénzt. A sok mindenféle cimen kivetett adó, levonás meg­nyirbálja még a fix fizetéseket is (hát ahol fix nincs is). Egy modern asszony, ha nevetséges nem akar lenni, nem maradhat el egészen a di­vattól. Nekem könnyen „kezelhető14 férjem van (közepes sorsú hivatalnok), szeretem a csinos ruhát és mivel a divattól nem akarok elmaradni, minden ügyességemet elő kell vennem, míg meg tudom magyarázni a férjemnek, hogy a mai kor­ban cipő legalább is négy pár kell Egy utcai, egy vizitelő, egy eső vagy sport és egy tánocipő. Persze mindegyikhez másfajta harisnya, kalap és keztytl. Némileg a kozmetikára is költeni keli, mert csúf a gondozatlan arcbőr, igy hát kölni víz, púder, szájruze, etb., stb. apró-cseprő, ami szin­tén gokra megy együtt. A hajápolás is drága, a rövid haj szép, du költségesebb, mint a hosszú haj volt, mert két- hetenkint borbély, ondoláció, elmaradhatatlan kiadás, ha nem akarunk rendetlen frizurával jár­ni Kinek kell ma a hosszú haj? A legszebb haj­korona is komikusán hat, da arra sapkát vagy kalapot huzunk. Melyik férfinek van kedve ily szakajtó fejű nővel végig menni az utcán?! El lett fogadva általánosan, hogy „Le a hosszú hajjal!11 Az utcai ruhák soha se voltak eefnoeabbak mint napjainkban. Igaz, hogy azokból is több kell. bevásárló, délutáni ruiha etb. Hapem az estélyi ruhák, azok uneaztétikusak. Divat őfensége egyenesen félre rúgott minden okos ujitást. Alig pár éve örvendeztek a nők, hogy praktikusabbak lettek, és Íme most elfo­gadták még kis estélyekre is a fűzőt és hosszú ruhát. A sok modern nő (orvosnők, tanárnők, hiva­talnoknőik), hogy birja elfogadni ni a bacillust felszedő, bosszú, sőt sleppee ruhát, és egész­ségre nézve káros fűzőket? Tudom, egy fecske nem csinál nyarat, de azért talán nem lesz felesleges, ha egyet-mást meg- jegyzek erről a hosszuruha-divatról. Láttam az egyik estélyen egy fiatal leányt, aki hófehér hosszú ruhában volt, és hajnal fele a ruha alsó része egészen szürke szinbe játszott, mert sokat táncolt és a legszebben fényesített padló is be­porzód ik pár óra alatt. Vidéken a nők, kik nin­csenek hozzászokva a hosszú ruhában való moz­gáshoz, csetlenek-botlanak benne (persze kivétel minden szabály alól van), mert voltaképen ezek az estélyi ruhák inkább színpadon ég moziban érvényesülnek vagy nagystílű nőkön. Drágáb­bak is ezek a ruhák mint a régi táncruhák vol­tak (krepdesin ruhák, miket fel lehetett látogató ég nyári ruháknak használni), de ezek direkt es­télyi, mutatós selymekből vannak is, elsőrangú szabást kívánnak. Miden tekintetben költsége­sek. Ki oly Ízléstelen, hogy rá merje huzni — még vidéken ig — a téli kabátot? Szükséges egy estélyi, jól bélelt meleg kabátot venni hozzá, ha némiképpen elegánsak akarunk lenni. Azonkí­vül a legkifogástalanabb alakot kívánja: a ma­gas alakot megnyujtja, az alacsonyt lenyomja. Ne mondjanak asszonytársaim maradinak, ha azt merem hirdetni, hogy nem kellene elfogad­ni a divat ferde és egészségre káros kinövéseit. Bizony — szerintem — egy bokáig érő ruha, pláne fiatal nőknek sokkal szebb. Minek elrej­teni a szép karcsú lábakat. Praktikusabb is, mert nem kívánja a költséges belépőket ég jobban fel lehet használni is. Szegény apák és férjek, úgy is nehezen tud­ják megszerezni a rá való költségeket, mit ér az oly mulatság, melyet otthoni gond és per-patvar előz meg? „A virágnak megtiltani nem jeheí, — Hogy ne nyíljon, ha jő a szép kikelet.“ — Az ifjúságot elnyomni bajos, mulatni ég táncolni megy öröm­mel, legalább egy éjszakára elfelejteni a súlyos A fehér asztal „Majd a fehér asztal mslíebt beszéljük meg...?“ Ez annyit jelent, hogy derűs, békés hangulatban lehet megtárgyalni a kényes vagy izgató témákat legjobban. Családi életiben, ház­tartásban a fehér asztalnak talán fokozottabb jelentősége van. A mai nagyon nehéz életben minden családfő teli gonddal-bajjal jön haza munkájából. A jó feleségnek, figyelmes házi­asszonynak tehát arra kell gondolni*, hogy az a rövid idő, amit férje, fia vagy testvére oda­haza tölt el, üdítse és derítse fel az üzletében vagy hivatalában kifáradt családfentartót, aki­re még aznap további munka vár. Sok eszköz áll a ház asszonya rendelkezésére e céljának elérésére. Ügyel arra, hogy az ebédlőasztal csi­nosan, tisztán legyen megtérítve, a tiszta, fp- hér abrosz már maga is derűs benyomást kelt. Vigyáz, hogy az asztalt ne éktelenitse el hiá­nyos, vagy repedt edény, elgörbült-fogu villa, vagy csorba kés. Gondos szeme meglátja, he­lyén van-e cukor, só, paprika és fogvájótartó, a vizeskancsó, mert még a kevésbé ideges fér­finak, de magának a ház asszonyának is bősz- szántó, ha ebéd közben kell felugrálni, az ilyen dolgokért. Egy cserép zöld, vagy egy-két szál virág igen kedvessé, szinte ünnepivé avatja az asztalt. Amelyik asszony nincs házon kívül elfoglal­va, természetesen maga ellenőrzi még a leg­megbízhatóbb háztartási alkalmazott mellett is a főzést, de a dolgozó és ebédTo hazajáró asz- szonynak is jut annyi ideje, hogy néhány perc­re kiszaladjon a konyhába, megnézni az ételt. Sok függ a tálalás módjától, a csinosan elren­dezett étel a hozzávaló tálakon félsikert je­lent. Ne hanyagolja el öltözékét és külsejét az asszony, „úgyis egymás között vagyunk11 — felkiáltással. Köztudomású, hogy az angol ház­tartásokban, ahol a család csak este az ebéd­nél találkozik, még polgári körökben is azzal avatják ünnepivé a közös étkezést, hogy a há­ziasszony mindig díszesebb ruhába öltözik, mintha vendéget fogadna. Ha nem is szól, higy- jék meg, nagyon is észreveszi minden férj, ha felesége rendesen fésült fejjel, tiszta ruhában ül le az asztalhoz. Persze a gyermekeket is szigorúan rászoktatjuk, hogy amikor iskolá­ból hazajönnek, mossák meg arcukat, kezüket, fésül köd jenek meg és tegyenek magúik elé tisz­ta kötényt, akár a szülőkkel ebédelnek egy óletgondokat. Több alkalom lenne erre, ha le­egyszerűsítenénk az estélyi divatot. Milyen jó lenne gondtalanul szórakozni. Mert egyébről úgy sincs 6zó, hisz a mai estélyek nem hozzá már össze két nembeli fiatalságot egy életre, mint hajdan. Szegény állástalan vagy kisjövede- lemme! rendelkező, házasulandó' sorban lévő fiatalemberek, örülnek, ha tudnak maguknak (részletre ha másképpen nem lehet) csináltatni egy fékét ruhát, hogy kitáncolják a bennük fel­gyűlt keserűséget és néha-néha elfelejthetik a sivár hétköznapokat De hogy is mer házasságra gondolni egy is. ha számot vet a nők divathóbortjává!. Ezért is hoz a farsang olyan kevés házassági tudósí­tást. A férfiak ma is önérzetesek, büszkék arra, ha maguk tarthatják el feleségüket de a nők igényeikkel visszariasztják a legszerelmesebb fiatalembert is, ha csak Ámor oly nagyon be nem kötötte a szemüket, hogy már se lát­nak, se nem hallanak. Bárcsak megszivelnék nőtáreaim e sorokat ég igy igyekeznének lehetőleg leegyszerűsíteni a divatot Baradlayné. asztalnál, akár csat ebéd után jönnek be kissé elszórakoztatni az ismét munkába siető édes­apát Az asszony igyekezzék az étkezés ideje alatt kellemes, derűs témákra terelni a beszélgetést és semmi szin alatt se hozakodjék elő a maga apró-cseprő házi bajaival, cseléd eseteivel, plety­kákkal, betegségi panaszokkal. Még csak ne is érdeklődjék férjének olyan dolgai iránt, amelyekről tudja, hogy említésük kellemetle­nül hat A „majd megmondom apának11 köziemért gyerek-fenyegetést semmiesetre sem szabad ■beváltani ebéd ©lőtt, vagy alatt és ha. — ami szinte elkerülhetetlen a legjobb házasságban is — nézeteltérések, apró haragszomrádok adód­nak, ne durcáskodjék, ne üljön kelletlen arccal az asztalnál a feleség. Nem is tudják az asszo­nyok, mennyire hat a férjre, ha az étkezés ■kedveseit derűsen folyik le s hogy az a kelle­mes, meleg atmoszféra, amit a nő gondoskodá­sa teremt meg — bár ez sokszor nem könnyű — mily kedvezően befolyásolhatja a családfen­tartót még komoly ügyekben is, ha kipihent idegekkel, kellemesen eltöltött étkezés után folytatja napi munkáját, mert végeredmény­ben a feleség élvezi elsősorban gondossága gyümölcsét. (Klári.) Idill a hóban 3rta: HRRSÓNVI ZSOLT Mivel a szállónak nagyon jól ment az idén, szó sem letetett arról, hogy Ilonka asszony so­káig megtartsa magányos asztalát az ebédlő­ben. Mindössze két napig örvendhetett, hogy egyedül eszik és nem kell senkivel beszélget­nie. Nagy öröm volt ez, mert otthon reggeltől estig folytén beszélnie kellett a vevőkkel. Ép­pen azért jött ide Sankt-Moritzba, hogy kedvé­re hallgathasson és kedvére egyedül lehessen. Nagyon szépen elképzelte magában, hogy sen­kivel nem fog megismerkedni, órákig tartó si- kir indulásokat csinál délelőtt is, délután is, éj­szaka pedig akkorákat fog aludni, mint a bunda. Két napig ment is a dolog. Egyedül evett. De harmadnap már jött hozzá a kicsiny szálló kicsiny igazgatója. — Végtelenül sajnálom, — mondta — hogy zavarnom kell a ragyságos asszonyt, de több asztalt már képtelenek vagyunk beállitanL az étterembe. A nagyságos asszony asztala há­romezernél yes asztal, kénytelen vagyok ott egy ma érkezett hölgynek helyet csinálni. Még talán öröm is lesz, hogy egy földijével étkez­hetik, az illető hölgy ugyanis magyar. Ilonka asszony elborult arccal bár, de igent bólintott. Ebédnél egy őszes kis hölgyet ka­lauzoltak az asztalhoz. Osenevész öregasszony­ka volt, de annál beszédesebb. Mire a feketé­hez jutottak, Ilonka már tudta, hogy asztaltár­sát Dongáménak hivták, építési váll akozó öz­vegye, vagyonos, negyedszer van Sankt-Mo- ritzban és szeretne egy epespecialistát keresni, mert néhány hét óta az epéje rosszul viselke­dik. De nemcsak ezt mordta el, hanem elhalt férje élettörténetét, szobalányának jelílemraj- tát és elítélő felfogását a modem zenéről. Ebéd után Eonka asszony kétségbeesve szed­te össze si-holmiját. Ez borzasztó lesz: minden áldott délben és este hallgatni ezt az özönvíz gyanánt beszélgető asztaltársat. Vacsoránál is csak úgy ömlött a szó Don­gáméból. Már talált egy epespecialistát Nem pontosan epével foglalkozk, hanem általában belgyógyász. Nagyon jómodoru, kellemes em­ber. Tömzsi termetű, kopasz, rövidlátó. Ren­delőjében egy kitömött bagoly látható. — Szent Isten, — sóhajtotta Ilona asszony, mikor fent a szobájában lefeküdt és eloltotta a lámpát — hogy fogom én ezt a borzasztó kereplőt kibírni három hétig? n. Nem télt bele öt nap, Eonka asszony már úgy tudta az ismeretlen epeorvos magánéleté­nek apró részleteit, mintha évek óta ismerte volna. Mert Dongámé, aki minden áldott nap elment az orvoshoz, az előszoba várakozásá­nak tétlen percedben megismerkedett az orvos feleségével. Nyilván az is olyan közlékeny és beszédes volt, mint 5, mert Dongámé minden áldott, este uj és uj részleteket hozott a belgyó­gyász házaséletének földrengéséből. — Lőtte ma óriás dolgot közölt velem. Előbb meg esketett, hogy nem mondhatom el senkinek. Nem is mondom el, csak magárnak. Lőtte el akar válni. — Miért? — kérdezte Eonka asszony szóra­kozottan. de a kérdést mingyárt meg is bánta. — Úgy áll a dolog, hogy ez a Lőtte nagyon csinos. De igazán nagyon csinos. Szeretném magát összehozni vele. Egész biztosan rögtön összebarátkoznának. Holnap elviszem a dokto­rokhoz, jó? — Roppant sajnálom, de egész délután spor­tolni akarok. Talán egy más alkalommal. — Nem ér rá? Kár. Hát majd máskor. Szó­val ez a Lőtte nagyon csinos. De unja- magát. A doktor afféle otthonülő ember, az asszony pe­dig szenvedélyesen szeret táncolni. Azonkívül unalmas embernek is mondja az urát. Túlságo­san nyárepolgári, a külsejére keveset ad, néha két napig nem borotválkozik. Mindig csak a munkát' jár az esze. — És rosszul bánik az asszonnyal? Dehogy, dehogy! Sőt olyan jó hozzá, mint egy falat kenyér. Azt mondja Lőtte, hogy az ura még gondolatban sem csalta meg soha, er­re meg mer esküdni. De kinek is kellere ilyen pocakos, kopasz, érdektelen kis ember. Egész vacsora alatt folytatódott az orvosi házaspár magánéletének taglalása. Vacsora vé­gén Eonka asszony megjegyezte, hogy nagyon egészséges dolog volna két nyaklevest adni az orvosnénak, egyet jobbról, egyet balról. Az­tán felment a szobájába. S vetkőzés közben azt gondolta, hogy bárcsak a jó Isten ezek után küldene még egy harmadikat az asztal­hoz. Azok ketten beszélgetnének rogyásig s ő ryugton maradhatna. ni. A jé Isten, aki mindenütt, tehát Svájcban is jelen van, meghallgatta a fohászt. A kis igaz­gató a hetedik napon odajött a két hölgyhöz. — Roppantul sajnálom, de meg kell kérnem a hölgyeket, adjanak helyet asztaluknál egy földijüknek. Rendkívül kellemes úriember, ne­ve Zebo. Talán méltóztatnak is ismerni. Nem, a hölgyek nem ismertek Zebo nevű magyar urat. Jött az pár perc múlva. Bemu­tatkozott Sebő Lászlónak. Jóképű, harminc­ötös férfiú volt Sebő László, első látásra ki le­hetett belőle nézni a sportembert. Csak egy kicsit félszegen és gyáván viselkedett. Zavará­ban elejtette a villát s ha Ilonka megszólította, elpirult. Három teljes nap kellett hozzá, míg annyira megemberelte magát, hogy Sonkától kérdezzen valamit. — Bocsánatot, kérek, nagyságos asszonyom, a vendégek névsorában látom, hogy özvegy Seprődyné méltóztatik lenni. Nekem volt egy tiszt-társam a ti zeühárai ásó knál, Seprődy nevű. Mikor leszerelt, sportüzletet nyitott... — Az az én szegény uram volt. Most magam vezetem a sportüzletet. — Még ilyet. A Béla özvegye... — Maga kicsoda? Mert a névén kívül nem sokat árult el magáról. — Ne tessék haragudni, társaságban elég gyámoltalan vagyok. Én, mikor leszereltem, hivatalnoki állást kaptam egy gyárban, de a tavasszal leépítettek. Két hónappal ezelőtt meghalt egy gazdag nagyibátyám és mindenét rámihagyta. Első dolgom volt idejönni az ide­geim miatt. Ha hazakerülök, majd kezdek va­lamit a pénzzel. Beszélgettek volna még tovább, de Dongár- né nem hagyta őket. El kellett mondania, hogy az orvos felesége, Lőtte, félig belga származá­sú, mert az apja szálló tulajdonos volt Árosá­ban és nőül vette egy belga család leányát. Ugyanis... Folyt még a történet jó sokáig. IV. Másnap este megbeszélték, már tudniillik. Ilonka, meg Sebő, hogy együtt mennek kirán­dulni. Boldogan és csillogó arccal tértek visz- sza, mert Sebő remek si-embernek bizonyult. Ilonka él volt ragadtatva tőle, mint tovább­képző oktatótól s ő el volt ragadtatva Eonká- tói, mint tanítványtól. Lassanként már beszélni is merészelt a gyár moltalan Sebő. Noha csak szelidébb. félénk mondatokban. — Jól megy nagyságos asszonyom sport- üzlete. — Köszönöm, ahogy a nehéz időkben me­het. Csak ... Azt akarta mondani, hogy csak egy kis for­gótőke kellene és férfi nélkül nagyon nehéz. De még idejekorán észrevette, milyen borzasz­tó látszatnak tenné ki magát, ha ezt mondja. A hosszú szoknya ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom