Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-14 / 59. szám
2 Hármas hirálytaláihozót terveznek január 3t~re Bukarestbe Szófia, december 13. A Zora cimü lap szerint legközelebb Jeftics jugoszláv külügyminiszter viszonozni fogja Musanov bolgár, miniszterelnök látogatását Szófiában. A lap szerint Boris bolgár király január elején Bukarestbe utazik Károly király meglátogatására, aki egy bet múlva- viszonozná Szófiában a látogatást. Január 31-re Bukarestben a jugoszláv, bolgár és román király találkozását tervezik. A három király találkozása 1912-ben történt meg utoljára, amidőn még mind a hárman trónörökösök voltak. Boris elutazott Belgrádból Belgrád, december 13. A bulgár királyi pár kísérete társaságában fél háromkor délután elutazott Belgrádból. A pályaudvarra Sándor király, Mária királynő,'.a miniszterelnök'és a külügyminiszter kísértő ki. Boris királyt a pályaudvarra vezető útvonalon a nagy hideg ellenére lelkes tömeg megéljenezte. Előadás a nacionalizmusról a kassai Kazinczy-társaságban Ungár Jób a nemzeti eszme problémájáról Stockholm ban kiosztották a Nohel-áqat S-took hol m, december 13. A Nobel- dijak idei kiosztása díszesebb volt, mint máskor, mert a j utalóink időz tás napja idén összeesett Nobel Alfréd születésének százéves fordít!ójával. Á vasárnapi ünnepségen, amelyet a stockholmi zeneakadémiában rendeztek, Gusztáv svéd királlyal az élén a svéd királyi család v akim ennyi- tagja megjelent. Az orvosi Nobel-dij nyertesének, Tliomas Hunt Morgan amerikai tudósnak kivételével valamennyi idei díjnyertes a svéd fővárosba érkezett. A hatalmas termet a zsúfolásig megtöltötték a svéd hatóságok, továbbá a szellemi és társadalmi élet vezetői. Bevezetőül egy zeneszámot játszottak, majd Hammerskjöld volt svéd miniszterelnök a Nobel-aLatpitvány elnöke üdvözölte a megjelenteket, aztán átadta a szót Si- ehlmn.n kereskedelmi tanácsosnak, Nobel. Alfréd egykori munkatársának és-végrendelete végrehajtójának, aki- enilékbeszódet mondott Nobel születésének 100-iík évfordulója alkalmából. A Nobel-bizottság szak - referensei ismertették a kitüntettek szellemi munkáját, végül a Nobel-dijasok, a kik a virágokkal di sziléit színpadon a svéd akadémia tagjai és a régebbi kitüntettek között foglaltak helyet, levonultak a terembe, ahol Gusztáv svéd király átnyújtotta nekik a dijat. A távollevő Morgan helyett a stockholmi amerikai követ vette át az oklevelet és a pénzutalváuyt. Utolsónak került sorra Bimm Iván orosz emigráns, az irodalmi Ncbel-dij nyertese, akinek jelentőségét dr. Per Hallström svéd költő, a svéd akadémia állandó főtitkára méltatta, A fényes ünnepség a svéd himnusz el éneklésével ért véget.-OáSruMtiaii raboltak Sti egy nissínszkó! toesMis® Kassa, december 13. (Saját tudositónk telefon- jeleutése). A ruszinszkói Bilkc községben három betörő agyafúrt .módon rabolt ki egy ottani kereskedőt. Tegnap este három pénzügyőri egyenruhába öltözött ember állított be Gedajlovics Alajos kereskedőhöz. Elmondták, hogy szaharincsempészés ügyében folytatnak vizsgálatot, amelybe a kereskedő is bele van keverve. A három „pénzügyőr*1 azt az ajánlatot tette a kereskedőnek, hogy fizessen le 5000 koronát, akkor eltussolják az ügyet. Gedajlovicsnak gyanús voit a dolog, igazolásra szólította fel a három embert, amit azok megtagadtak. Ehelyett házkutatást foganatosítottak és a pénztárban talált 800 koronát és egyéb értéktárgyakat magukhoz vették, majd gyorsan eltávoztak. A kereskedő azonnal a csendőrségre sietett, ahol a megadott személyleirás alapján megállapították, hogy mindhárom ember veszedelmes gonosztevő. Az egyikük Csehek József többszörösen büntetett betörő. A csepdőrség széleskörű nyomozást indított a. három betörő kézrekeritésére. Kassa, december 13. (Kassai szerkesztőségünktől.) Kedden este rendezte meg a Kazjn- czy-társaság harmadik vitaestjét a Lőcsei- ház emeleti termében. Hogy a társaságnak ez a kezdeményezése Gömöry János főtitkár, jóvoltából milyen szerencsés ötletnek bizonyult, igazolja a vitaestről vitaestre fokozódó érdeklődés, amely kedden már olyan embereket odahozott, akiket azelőtt sosem láttunk a Kazinczy-társaság publikumában. Ez alkalommal dr. Ungár Jób ügyvéd a nacionalizmusról, mint napjaink egyik mozgató eszméiéről tartott előadást. A rendkívül kulturált és szimpatikus előadó ezt a nagyjelentőségű és sokszor félremagyarázott problémát ama egyedül lehetséges keretbe, álli- tóttá, amikor azt mondotta, hogy mindenkinek tartoznia kell valamely nemzetközösségihez, de az az érzés, amely ezt az odatartó- zást kifejezi, csak addig a határig hasznos, . amíg nem torkollik bele a sovinizmusba. Ö, aki azelőtt inkább világpolgár volt,' most elszakíthatatlan kapcsokkal ahhoz a nemzethez tartozónak vallja magát, amely Petőfit, Arany Jánost, Ady Endrét, Munkácsit és á többi halhatatlan értéket ajándékozta az emberiségnek és az egészséges nacionalizmus- kibontakozásának útját abban jelölte meg, hogy a magunk értékeinek öntudatos mcibecsü- lése mellett elismerjük a mások értékeit is és a nacionalizmust ne a rombolás, hanem az éüitőmunka és az emberi haladás szolgálatába állítsuk. A sudár, fenyő nem arra való, hogy .akasztó- fa, hanem arra, hogy iskolapad legyen belőle és az acélból nem fegyvereket, hanem más hasznos eszközöket kell gyártani. Kitérve a zsidóság nemzeti problémájára fikciónak minősítette a cionizmust és azt vallotta, hqzy j. zsidóságnak abba a nemzettestbe kell beleilleszkednie, amelyben él. Az értékes előadást követő vita: során elsőnek Vince Ferenc igazgató-tanító a kisebbségi magyar pedagógus helyes munkaterületét jelölte meg, amelyben magyarnak kell nevelnie növendékeit, de arra is meg kell tanítania, hogy a többi nemzetek érzését és értékeit is tartsa tiszteletében. De ugyanezt a megbecsülést a maga részére is meg kell követelnie. Gömöry János Hégelt idézte hozzászólásában, aki felállította a tézis, antitézis és a szintézis tételét, amely azóta sokszor nyert beigazolást. Ebben az esetben a tézist a nacionalizmus, az antitézist a szocializmus, ez a két nagy szembenálló eszme jelenti s a világ boldogulása azon fog múlni, hogy milyen formában jelentkezik a helyes szintézis. A fasizmus és a h.itlerizmus, amely ilyen szintézis akarna lenni, távolról sem jár a helyes utón és talán a vallás lesz nagy . segítségére a világnak a helyes szintézis kialakításában. Dr, Pfeiffer Miklós elismeréssel adózott az előadónak a modern nacionalizmus fogalmának helves megvilágításáért és a vallás nagy kialakító hatásának hangsúlyozása mellett a zsidóság szerepét abban jelölte meg, hogy régi értékes kultúrájának alapján összekötő kavocs legyen az egyes nemzetek között. Sinkó Ferenc a fiatal kisebbségi magyar generáció egv világnézeti csoportjának nevében úgy találta, hogv a nacionális érzés kialakulására külső, például gazdasági körülmények is hatással vannak s az akadémikus viták mellett gyakorlati kezdeményezéseket is vár ezen a téren. Gál István segédlelkész a krisztianiz- must jelölte meg a helyes nacionalizmus egyetlen kialakítójaként, melyet lelkiségnek nevezett. Dr. Ritte a cionizmust vette védelmébe, majd dr. Unger és Gönczy Gábor, á társaság ügyvezető-alelnökének zárószava után az értékes vita végétért. A legközelebbi vitaestén Haltenberger Ince vegyészmérnök a szocializmusról tart előadást. ’ Az est dátumát a legközelebbi napokban állapit jak meg. Rejtélyes kéjgyiikassáé íartjii lázban Ausztriát Egy tiafaBmas termem idegen férfi hatvan héssscaréssal megélte a i&MMrtekm csodaszép le&nyát Bécs, december. 13. A felsőausztriai Mittel-filzben olyan hajmeresztő kéjgyilkossag történt, amely szinte páratlan a bűnügyi' krónikában. Az áldozat Strasser István földbirtokos tizenöt éves, viruló szép Iliidé nevű leánya. A' földbirtokos- és felesége .bevásárlások céljából a kora reggeli órákban autón Linzba mentek- A kis birtok ódon kastélyába, nem maradt más, csak Strasser Iliidének hetven. éves, teljesen magatehetetlen és síiket nagyanyja, továbbá a cselédség a kastélynak egyik távoles'ő szárnyában. Alkonyodul kezdett már az idő, á'mikor 'a "nagymama visszavonult kis szobájába és lefeküdt aludni. Iliidé regényt olvasott a kastély ebédlőjében és úgy várakozott szüleinek hazatérésére. Ekkor váratlan felpattant az ajtó és egy hatalmas termetű, félelmetes külsejű fiatal férfi lépett he rajta, aki lovagló ruhát viselt. Hogy milyen módon jutott be az idegen a kastélyba, azt eddig'még nem tudták megállapítani. Strasser Iliidé megriadva ugrott fel a helyéről, mert észrevette, hogy élesre .fent kés villog a kastélyba betolakodott idegen kezében. A leány hangos sikoltozással kezdett menekülni az idegen elől, aki a kést magasra tartva, nyomon követte és egy idegi a nagyasztal körül kergette. Iliidének végül sikerült az ebódl öté rémből kirohaunia és a kastély előcsarnokán keresztül a nyitott kapun át az udvarra, onnan pedig a közelben' elterülő rétre rueneküluie. A gyilkos mindenütt nyomon követte a lélek-' szakadva rohanó leányt és noha Strasser Iliidé minden erejét összeszedve, segítségért kiáltozott, a cselédség közül senki sem lett a szörnyű küzdelemre figyelmessé. A kastélytól körülbelül ötszáz méternyire értő utói a gyilkos a. .-szerencsétlen leányt. Nyombau rávetele magát és több szúrással súlyosan megsebesítette. A szúrások a hátán érték Iliidét, aki vérezve esett- össze. Ekkor borzalmas küzdelem keletkezett a kéjgyilkos és a leány között. Iliidé még a földön fetrengve is védekezett, sikerült neki még egyszer leltápászkodnia, körmeit belemólyesztetto támadójának arcába, úgyhogy az visszariadt egy pillanatra, a leány' p'edig tovább menekült vérző sebeivel az elhagyott, behavazott mezők felé. A gyilkos most már valósággal üvöltözve üldözte tovább, mert mint később kiderült, a mezőn levő csőszház iákéi hallották állatias kiabálását és a leány nyöszörgését is, de behúzódtak a kis házba és azt hitték, hogy as zél zúgását hallják az esthomályban. Amikor a nyilván tébolyodott állapotban lévő kéjgyilkos ismét utolérte a leányt, megragadta és most már testének minden részén összeszurkálta. Több mint hatvan késszurást ejtett rajta, amelyek közül nyolc a szive tájékát érte. A- kéjgyilkös- a borzalmas rémtett után elmenekült. Az egész testében vérző szerencsétlen áldozat csodálatos módon még mindig nem balt meg. Volt annyi ereje, hogy a csőzházig vánszorogjon. Amikor azonban a küszöbig érkezett, holtan rogyott össze. Órákig feküdt ott a halott áldozat és végül a csősz akadt rá, amikor éjjeli őrjáratra akart indulni és kilépett a háznak a küszöbén. Ezalatt Strasser István és felesége, a boldogtalan szülők hazaérkeztek Linzből és leányukat nem találva, kétségbeesve kutatták fel az egész házat. A cselédség rémülten indult a környék felkutatására cs útközben szembetalálkoztak az éjjeliőrrel aki a rémülettől megdermedve beszélte cl, hogy Strasser Hil-do vérbefagyva holtan fekszik a kis ház küszöbén. A földbirtokos és felesége a. szörnyű hir hallatára ni ind a ketten eszméletlenül estek össze, mert Iliidé egyetlen gyermekük volt. A vizsgálat megállapította., hogy a kéjgyilkos törszerii kést használt, amelynek négyszeres éle volt. A gyilkosság körülményeit a kastély termében történt, dulakodás nyomaiból és a vérnyomokból tudták megállapítani. A csendőrség kordont vont az egész környék körül, de az állatias gonosztevőnek sikerült az éjszaka sötétjében elmenekülnie. LEGÚJABB liPORT LTC. Praha—Oxford University 1:0 (0:0, 0:0, 1:0). Prága, december 13. A csehszlovák jéghokki- bajnok nagy sikere. — A meccs elején az oxfordi diákok fölényben voltak, de az LTC. védelem résen állt. Az utolsó harmadban azután erősen támadásba lendült a prágai csapat és Malecsek- nek sikerült az utolsó percekben megszerezni a győzelmet jelentő gólt, A magyar nyilas-keresztesek felelnek Gömbösnek Budapest, december 13. fTudósítónk telefon- ■jelerofcése.) A magyar képvlselőháiz ma folytatta; a riyugd.ijtö]’vónyjavraalia.t tárgyaláséit. Napirend előtt Meako Zoltán nemzeti ©zoc-iáliüta; képviselő reflektált Gömbös Gyula miniszterelnök tegnapi beszédeire. Megcáfolta, mintha a magyar nemzeti szocialista mozgalom importált és kap i rázott, lett volna. Ami mozgalmunk — mondotta Mesko — száz százalékos nacionalista és hamarább fogjuk uralomra vinni, mintsem, gondolnák. A gúnyos derültséggel fogadott beszéd utá n F estette h Sándor gróf szólalt fel hasonlóan személyi kérdésben. II- domlalaninak tartaná — mondotta -- ha. mindjárt az egységes pártból való kilépése után ellenzékieskedéssel kezdené. Célozva Gömbös miniszterelnök ama megjegyzésére, hogyha szociális mozgalmat akar, ossza fel 30.000 holdmyi birtokát, kijelentette, hogy sokkal önzetlenebbnek látja,, lia nem osztja fel a bü-lo- kot, hanem a nemzeti szociális mozgalom céljaiba állítja. Mindamellett, kitart a. miniszterelnök mellett és kívánja., hogy ő legyen %z, aki újra revideálja az álláspontját. A ház ezután áttért a napirendre. Németország fegyverkezéii kötelezettségei Paris, december 13. Hitler kancellár és a berlini francia nagykövet második találkozója után a német-francia tárgyalások valószínűleg lassúbbá, válnak. Paul- Boncour a francia, minisztertanács tegnapi ülésén beszámolt a tárgyaláscik állásáról s egyúttal jelezte, hogy további tárgyalásokra csak akkor kerülhet sor, ha visszatér külföldi útjáról. A francia lapok ma részletesen foglalkoznak a német fegyverkezési javaslatokkal. A bír óda Imi kormány véleménye szerint időt kell adni a német hadseregnek, hogy létszámát 800.000 emberre emelje. Be kell vezetni az általános védkötelezettsé- get is és a szolgálata idő egy évig tartana.. Eaenkirvül Németország, követeli aiz,.összes fegyvert, műivel a franciák is. rendelkezKisebb zavarosuk a bmfa* ret'i közsazdasisi is a debreceni eleiemen Budapest, december 13. (Tudósítónk teíe- fonjelentése.) Ma délután a központi egyetem előtt nagyobb diákcsoport verődött össze, a- mely ezután zárt sorokban a Királyi Pál uc- cába vonult és be akarta törni a közgazdasági egyetem hátsó kapuját. Csakhamar rendőri készültség érkezett, amely a zavargó diákokat szétoszlatta. Debreceni jelentés szerint az egyetemi klinikákon, ahol most folynak az év végi kollokviumok, a vizsgázó zsidó hallgatóikat felszólították, hogy távozzanak el a klinikáról. A zsidó hallgatók a dékáni hivatalba vonultak. A dékán maga állt a zsidó hallgatók élére és sértetlenül vezette ki azokat az épületből. 193? december lí, csütörtök. Hasonló nevű rokona nevében böPsSni es i! ki a kassai bankban esv linók! basán Kassa, december 13. (Saját tudósítónk telefon- jelentése). Az itteni kerületi bíróság ma tárgyalta Tóth István iánoki földműves csalási bűnügyét. Tóth István egy évvel ezelőtt kölcsönt akart felvenni az egyik bankban cs Tóth András névre szóló iratokkal igazolta magát. A bank kérésére Tóth István községi bizonylatot is hozott arról, hogy Tóth András, akinek nevében szerepelt, valóban hitelképes, jómódú gazda. A bank ezután kifizette neki a kért 13.000 korona kölcsönt, .majd mikor kamatfizetésre került a sor, szabályszerű felszólítást intéztek Tóth Andráshoz. Ekkor derült ki, hogy Tóth András semmiféle kölcsönt sem vett föl. hanem rokona, Tóth István jutott a kölcsönhöz csalárd utón. A mai tárgyaláson a bíróság két rendbeli köz- okírathamisitásbaii mondotta ki bűnösnek Tóth Istvánt és tizhónapi börtönre ítélte. 'MOSZKVÁBA ÉRKEZETT AZ AMERIKAI NAGYKÖVET Moszkva, december 13. Bullit, az uj amerikai köviéi, ma, megérkezett Moszkvába. % és.g