Napló, 1933. december (1. évfolyam, 49-63. szám), Prágai Magyar Hirlap, 1933. december (12. évfolyam, 212-221 / 3322-3331. szám)
1933-12-22 / 216. (3326.) szám
1933 december 22, péntek. TRa:GAIvA\\O^ARHrRL.?® 1 — A magyar nemzeti párt helyi tteztujitása Ungmogyoróson. Kassáról jelentik: A magyar nemzeti párt kacsai kerületi központjának irányítása mellett sorozatosan folynak a vidéki szervezeteknél az esedékes tisztújító ülések. Legutóbb a naigykaposi járásban levő Ungmo- gyorós községben volt ülés, amelyen a kassai központot Haraszfchy György titkár képviselte és amelyen Böszörményi Sándor elnökölt. Harasztihy György előadása után megejtették a tieztujitást s a következő tisztikart választották meg: elnök: Böszörményi Sándor, alelnökök: Eötvös Dániel, Böszörményi József, jegyző: Galgóczy István, pénztárnok: Böszörményi Béla, ellenőrök: Mokcsay Dániel és Eötvös Gyula, gazda: Koberstein Gyula. Az uj vezetőség üdvözlő táviratot küldött Szent-Iváry József pártvezérnek, dr. Törköly országogs politikai elnöknek, Jaross Andor országos ügyvezető elnöknek, Koczor Gyula helyettes elnöknek, Münster Tivadar kassai kerületi elnöknek és Várnay Ernő kassai pártigazgatónak. — Megtalálták I. Endre király pecsétjét. Budapestről jelentik: A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság az Akadémia kistermében ülést tartott, amelyen Jakubovies Emil dir., az Országos j Széchenyi-Könyvlár igazgatója tartott rendkívül i érdekes előadást ,J. Endre király perbe1 idéző billoga“ cimimel. Ismertette, hogy a XI. századból csak Szent László király pecsétjét ismerték a régészek eddig. Most az előadó a veszprémi múzeumban megtalálta I. Endre király perbeidéző billogét amelynek eddig: csak a képét ismerték. A pecsét rézből van és füllel van ellátva. A veszprémi múzeumban felfedezett pecsét a legrégibb magyar jogtörténeti tárgyi emlék. — Hat hónap helyett három év kémkedésért. Kassai szerkesztőségünk telefonon jelenti: A kassai felsőbíróság ma tárgyalta Ton- hasire József rimaszombati la kos kémkedési ügyét, akit annak idején a rimaszombati kerületi bíróság hathónapi fogházbüntetéssel sújtott. A vádirat szerint Tonhaiser József Miskolcra szállított bizonyos kémkedési anyagot a csehszlovák hadsereg felszereléséről. A kerületi bíróság ítélete ellen az ügyész fellebbezett. A felsőbíróság a mai napon megtartott tárgyalás után Tomhaiser büntetését három esztendei fegyházra emelte feel xx Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódul ásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszuké tmél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserű vizet. mmmmmmmammBmmmmnaBamammmmmmammmm xx A nagy karácsonyi öröm — egy uj porceliánodény: finom elefántcsontszerviz, modern forma, csinos kivitel, 6 személyre már 290 Kc- tól felfelé, teagarnitura 90 Kc-tól, mokkaszerviz 48 Ke. A többi divatezin: rózsaszín, ezeladon és azurlt. Uj pompás kristályüveg-garnitura kon- kurrenciamenteeen olcsó. EPIAG, főlerakat, Prága II., Prikopy 20. — Emelkedik a Duna vízállása. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon1 jelenti: Az idő enyhülése folytán a Duna vízállása 23 centiméterrel emelkedett 6 ma délben elérte a 253 centimétert a normálison felül. Az időjrás egyébként egeészen enyhe. — A pozsonyi rendőrség elfogta Snejdárek tábornok nevével szélhámoskodó kalandort. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: A rendőrség ma letartóztatta és az ügyészségi fagházba adta át Rosenbaium Jakab Lázárt, egy lengyel állampolgárt, aki legutóbb Snejdárek gemerálietak adta ki magát s ennek nevével visszaélve számos kisebb-nagyobb szélhámosságot követett el. Rosenbaum ezenkívül más több előkelő ember nevével is szélhámos- kodott a szlo-verszkói városokban. — Pillanatnyi elmezavarában lemészárolta leányát és önmagával is végezni akart. Miskolcról jelentik: Hronyoczi András 51 éves kácsi gazdálkodó három társával s leányával az erdőben fát döntögetett. Egyszerre váratlanul a 19 éves leányának rontott g a baltával a leány fejét teljesen szétroncsolta, majd a saját kezein felvágta ereit. A leány nyomban kiszenvedett, az apát pedig súlyos állapotban kórházba szál• 'Irtották. Hronyoczi valószínűleg pillanatnyi el- raezavarában követte el borzalmas tettét. — Bőrhánpárna lesz a harmadosztályú vasúti kocsiban. A vaeutügyi minisztérium az autóbuszok versenye miatt elhatározta, hogy a harmad- osztályos kocsikat kényelmesekké alakíttatja át. Az ülőhelyek fölötti háttámaszra egész végiében bőrpárnát szereltet. A párnázat 20 centiméter szélességű lesz. — A világ időjárása. Londonból jelentik: Dr. Charles Abbot, az amerikai Smithsom- intézet tanára, kiszámította, hogy a világ időjárása 23 éves ciklusokban ujul meg. Számítását évszázados feljegyzésekre és 30. évi tanulmányra alapítja és a ciklusokat a nap- goitok változásaival hozza összeköttetésbe. W® H É t y é mm. olcsó! Szeptember 1-töl a furdöigazgalóság házaiban teljes átalánykuta hatalmas oálasztékban !Kc 65 tol !Xó 200-ig. ‘Pl U’hermia 9alace és Gyrill-udoar a fürdőkkel egybeépültek. Prospektus: Fiirdőigazgatóság. Vasárnap jelenik meg a Prágai Mmm* Hírlap karácsonyi siásna Tekintettel arra, hogy a postaigazgatóságok I nyékét, olvasóközönségünk érdekében elhatá- közlése szerint vasárnap, december 24-én dé- roztuk, hogy lig mindenütt kikézbe&itik a postaküldemé- * — Hát nem te voltál, te gazember, most is tagadod? Kiszúrom a szemedet, — szavaikkal nekirontott Slováknak s annak arcát több helyen megsebesítette. A verekedőket csak nagynehezen sikerült lecsillapítani. Urbancsiknét bekísérték a rendőrségre, majd igazoltatás után szabadon bocsátották. Washington is érdeklődik a Párisban letartóztatott késnesoport iránt Washington, december 21. Az európai lapok két nap óta sokat 60glalkoznak azzal a nagyszabású kémkedési üggyel, amelyet a pá- ' risi rendőrség robbantott ki, e amelynek során egy nagyobb kémcsoportot sikerült ártalmatlanná tenni. Az amerikai kormány távirati utasítást adott párisi ügyvivőjének, hogy a letartóztatott nemzetközi kém társas ágra vonatkozóan küldjön kimerítő jelentést. A letartóztatottak között ugyanis egy amerikai házaspár is van. a Prágai Magyar Hírlap karácsonyi, vasárnap, december 24-én (tehát eem szombaton) Jelentejük meg. Ezen elhatározásunkban főleg az a cél vezetett, hogy olvasóközönségünket ne hagyjuk négy napig újság nélkül. Karácsonyi számunk, — amely Prágában szombat este, SzlovenSzkón és Ruszinszkón vasárnap délelőtt jut el olvasóink kezébe — ezidén valóságos rekordteljesitménye lesz a kisebbségi magyar újságírásnak. A magyar publicisták, írók és újságírók legjobbjai vonulnak fel ebben az ünnepi számban s tesznek imponáló tanúbizonyságot a magyar szellemi élet nemes, európai nívójáról. Ünnepi számunk értékes és érdekes mivoltára ezidén fokozott mértékben nagy súlyt fektettünk, miután tudjuk, hogy olvasóközönségünk: a csehszlovákiai magyarság ezidén még nagyobb érdeklődéssel és még nagyobb szeretettel várja karácsonyi számunkat, mint eddig — tizenegy éven át — várta. Erre a felénk sugárzó, őszinte szeretetre méltóak vagyunk, — ennek lesz ragyogó bizonyítéka a negyvennyolc óra múlva megjelenő karácsonyi szám. Január 2-!f efnaiselfálc a francia kamarát Párts, december 21. A szenátusban, mint ismeretes, a kormány pénzügyi javaslatait, amelyeknek a tárgyalásánál Cbautemps fölvetette a bizalmi kérdést, elfogadták. Most már csak bizonyos diferenclák elsimításáról van szó a két kamara között. Remélik azonban, hogy az ellentétek elsimítása rövidesen bekövetkezik és nem fog komolyabb politikai nehézségeket okozni. A pénzügyi javaslat tárgyalása után a kamarát. pénteken vagy szombaton január 2-ra napolják el. Sikkasztásért is elítélték az anyagyilkos pázsiti legényt A KAC nem használhatja jelvényében Kassa város címerét Kassa, december 21. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kassa város képviselőtestületének ülése irárt tegnap nagy érdeklődés nyilvánult meg, amemnyibene a közgyűlésen néhány megüresedett állást töltöttek be. A közgyűlés Fenyves Bélát joggyakornoknak vette föl, továbbá alkalmazza Klein Sándor mérnököt, építészeti gyakornokokként pedig Gallik István, Túra János és Csatlós István kassai lakosokat vette föl. — A városi erdőkből kitermelt fát és pedig a fenyőfát a göLnic- bányai Rotberger-cégnek, a tölgyfát a kassai Schwarz József-cégnek adta el a közgyűlés, mint legtöbbet ígérőknek. Nagy vitát váltott ki a Kassai Atlétikai Klub ismert ciimerhaez- nálati ügye. Néhány hónap előtt a város megvonta a KAC-tól a város cimerhasználatának jogát. Az egyesület a közgyűléshez fellebbezéssel élt. Halmi Béla városatya kifejtette, hogy Pozsony, december 21. (Pozsonyi szerkesztő-1 ségünk tele-fonjelentése.) A Nagyszombat melletti Sárfő községben ősi szokás, hogy szeptember 29-én, Szent Mihály arkangyal napján a zenészek végigjárják jókívánságaikkal a falubeli Mihályokat. Ezt tette Urbánosik Mihály zenész is, aki már reggel négy órakor távozott hazulról, hogy többi zenésztársát megelőzze. Alig távozott a lakásból, egy ismeretien férfi lopó zott be lakásába a nyitvahagyott ajtón, de Urbancsikné azt gondolta, hogy a férje jött vissza. Meg is kérdezte: — Hát már vissza is jöttél? Az őszi hajnalban valami dörmögő választ kapott. Az idegen levetkőzött, a sötétben az asszony melé feküdt és élt férji jogaival. Nemsokára ismét fellcelt, felöltözött és eltávozott. Hat óra tájban hazajött az igazi férj. A szobában ott találta az ismeretlen idegen nadrág ezijját s kérdezte, hogy ki járt ott. a klubnak nagy érdemei vannak az idegenforgalom terén é« a sportfejlesztés terén i6. Nézete ezerint a közigazgatási hatóságoknak nem is volt joguk határozattal megvonni a ci- merhasználafc jogát, ezt cea ka bíróság tehette volna meg. Pilát dr. keresztényszocia!ista városatya csatlakozott Halmi fejtegetéseihez azzal, hogy a törvény csak az állam cimerét és a vöröskeresztegyesület jelvényeit védi. A közgyűlés végül a csehszlovák blokk szavazataival a KAC fellebbezését elvetette s ez- ze la címer használatát a KAC-tól végleg megvonta. Értesülésünk szerint az érdekelt egyesület a legfelső közigazgatási bírósághoz panasszal foTdul. A közgyűlés a késő éjszakai órákban ért véget. Ekkor kidei'üM a nagy tévedés. A férj féRékenységi jelenetet csapott, mindez azonban nem segített, a dolgot annyira a szivére vette, hogy a vonat alá feküdt és meg ia halt. A csendőrségi nyomozás a nadrág az-ij alapján megállapította, hogy a hajnali látogató csak Slovák Bálint, Urbanovics szomszédja, egy fiatal gazdálkodó lehetett. A csend őrség nemi erőszak miatt feljelentést tett ellene, a kerületi bíróság azonban felmentette, mert a vádlott tagadott és közvetlen tanú nem volt. A felsőbíróság ma tartotta meg a felebbezési tárgyalást nagy érdeklődés mellett. Slovákot a felsőbíróság is felmentette. A tárgyalás után ma a déli érákban izgalmas jelenet játszódott le a bíróság folyosóján. Urbancsikné annyira felháborodott a felmentő ítéleten, hogy a kebléből rozsdás tört rántott elő és Slováknak rontott. Nyttm, december 21. (Saját munkatársunktól.) Szerdán ítélkezett a nyitrai kerületi bíróság Skolka József pázsiti legény felett, akit az államügyészség ez alkalommal több rendbeli sikkasztással vádolt. Skolka neve nem ismeretlen, mert 6 volt az, aki hónapokkal ezelőtt bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta saját édesanyját. A bíróság nemrégiben ötévi fegyházbüntetéssel sújtotta az erős feUndidással védekező vádlottat. Ügyéről annakidején részletes beszámolót közöltünk. — A mostani tárgyaláson beigazolást nyert, hogy Skolka több cégtől vetőgépet és egyéb értékes gazdasági gépeket kapott bizományba, melyeket értékesített, de árukkal nem számolt el. Skolka beismerő vallomást tett és azt hozta fel védelmére, hogy a vetőgép árát a termés hozadékiból akarta kifizetni és rendezni óhajtotta a többi gép ügyét is, időközben azonban gyilkosság vádjával letartóztatták s igy nem volt alkalma arra, hogy az ügyeket rendezze. A bíróság nem fogadta el a vádlott védekezését é3 megállapította bűnösségét. Tekintettel voltak azonban az enyhitő körülményekre és kéthavi feltételes fogházbüntetést szabtak ki reá. Skolka megnyugodott, az államügyész azonban háromnapi gondolkozáai időt kért. Zátonyra futott egy kanadai személy szállító gőzös S e a 111 e, december 21. ,,Princ George* *1 kanadai gőzös a britkolumbiai vizeken zátonyra futott. A hajó fedélzetén csak kevés utas tartózkodik. A hajó szikratávíró utján gyars segítséget kért. Egyelőre nagyobb veszély nincs. — Konyhakéssel támadt a végrehajtóra — két havi fogház- Nyitrai munkatársunk jelenti: A nyitrai kerületi bér óság büntetőtanácsa szerdán tárgyalta Balogh Mihály tardoskeddi gazda bünberét, akit hatósági közeg elleni erőszakkal vádolt az ügyészség- A vád szerint Balogh késsel támadt a végrehajtóra, aki foglalást, akart eszközölni nála. A fenyegető helyzetre való tekintettel a végrehajtó kénytelen volt a foglalást ahbahgynd, de feljelentette Baloghot a csendőrségen. A maii tárgyaláson Balogh tagadta bűnösségét és azt hangoztatta, hogy a végrehajtó valótlant állit. Tagadásával szemben a végrehajtó terhelőén vallott, mire a bíróság két havi feltételes fogházra ítélte a forróvérű gazdát, aki megnyugvással fogadta az Ítéletet. Vonat elé vetette magát egy sárfői zenész, mert felesége összetévesztette a szomszéddal Izgalmas epilógus a pozsonyi bíróság előtt