Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)

1933-11-14 / 34. szám

1933 november 14, kedd. /ddtáros Vasárnap az egész köztársaságban csapadé­kos volt az időjárás. Több helyütt hó esett, a magasabb helyeken a hóréteg 2—10 centimé­terre emelkedett A hőmérséklet a fagypont körül mozog. — Várható idő: Változékony, csapadékra hajló, főleg nyugaton, változatlan hőmérséklettel. MARX VOLT NÉMET KANCELLÁRT CSALÁSSAL VÁDOLJÁK Berlin, ű'overniber 13. Flórian államtanácsos egy nemzeti szocialista gyűlésen bejelentette, hogy a Németországi Katolikus Népegyesület és az egyesület régebbi kiadóvállalata ellen .per indul azon a címen, hogy csalást követ­tek e] hitelezőikkel és 500.000 tagjukkal szem­ben. A csalás vádját Flórian szerint a követ­kezők ellen emelik: Marx volt birodalmi kan­cellár, Hobn vezérigazgató, Stegerwaid és Brauns volt miniszterek, Dessauer és Lom- mers volt centrumipárti képviselők, Van dér Welde vezérigazgató és Kohlé,n-Berlin ügyvéd ellen. Dessauert, akit ettől függetlenül haza­árulással is vádolnak, valamint Kömmé re könyvelőt már le is tartóztatták. — Halálozások. Pozsonyból jelentik: Gom­bai Szabó Tivadar nyugalmazott jószágigaz­gató 72 éves korában Pozsonyban meghalt. Az elhunyt ismert tagja volt a pozsonyi társada­lomnak. Az újságok szerkesztőségeiben is jól ismerték az öreg urat, aki évek óta pereske­dett több millió korona miatt a Nemes grófok­kal és aki ettő a milliós pertől várta sorsá­nak jobbrafordulását. A per végét már nem tudta kivárni. — Musek Antal nyugalmazott szlovák színész, a pozsonyi szlovák színház volt tagja 82 éves karában meghalt. A pozso­nyi színházon ma reggel óta gyászlobogó leng. — é8 százalék magyar van Érsekújvár ott? Éreekujvári tudósítónk jelenti: Az 1930-as nép­számlálás érsekujvári adatait mind a mai na­pig még nem hozták hivatalosan nyilvános­ságra. Az Érsekujvárott megjelenő Slovensky Juh magánforrásbó’ szerzett értesülése alap­ján legutóbbi számában azt írja, hogy a ma­gyarság arányszáma Érsekújvár városában 48 százalék, mig a szlovákságé 43 százalék. Mindaddig, amig a hivatalos eredményt nem hozzák nyilvánosságra, ezt a számot a legna­gyobb tartózkodással lehet fogadni. A múlt évben megtartott községi választás adatai sze­rint a színtiszta magyar pártokra leadott sza­vazatok száma több, mint 70 százalék. Ezzel szemben a kifejezetten cseh és szlovák párt (cseh nemzeti szocialista párt, csehszlovák szociáldemokrata párt, Hlinka-párt, agrárpárt, Micsura-párt stb.) alig 30 százalékot kaptak. Érsekujváro-tt mindenesetre érdeklődéssel vár­ják a népszámlálás hivatalos végeredményét. — Háromévi fogházat kapott az erőszakos­kodó cigány. Kassáról jelentik: A kassai ke­rületi bíróság szombaton tárgyalta Kovács Menyhért 41 éves királybelmeci cigány bűn­ügyét, aki a vádirat szerint tavaly augusztus­ban a mezőn megtámadta R. A. 12 esztendős kislányt és erőszakot akart elkövetni rajta. A kétségbeesetten sikoltozó kislányt csak az elő­siető emberek mentették meg és az elvetemült támadót átadták a csendőrségnek. A tárgya­láson a cigány erős ittasságával védekezett, azonban a bíróság ennek ellenére is beigazolt­alak vette a bűncselekményt és három eszten­dei fegyházra ítélte. xx Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, s gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, ál- r matlanságnál, általános rosszullótnél igyunk r regged éhgyomorra egy pohár természetes r *,Ferenc József" keserű vizet. I — Jövő év júniusában újból megnyílik a esi. j kágói világkiállítás. Gsikágóból jelentik: A esi- * kágői világkiállítás, amely november 12-én becsukta ka/puit, jövő év júniusában újból r megnyílik. A kiállítás vezetősége most, közzé­tett néhány adatot a világkiállítás sikeréről. A közzétett adatok szerint 1933-ban huszomkét- millió háromszázezer látogató fordult meg a világkiállítás területén és ott 25,545.000 dollárt 2 költött. A kiállítás területén lebonyolított ke- ( reskedelmi üzletek értékét négyszázmillió dől- A lárra becsülik. r — Saját kardja nyársalta fel a csendőrt. Kassáról jelentik: Súlyos szerencsétlenség érte tegnapelőtt Schwarz Ferenc lubotényi csend- ^ őrt. Szolgálati utján megcsúszott és oly sze­rencsétlenül esett el, hogy a kivont kardja mé- Jyen a testébe fúródott. Életveszélyes állapot- 1 ha® szállították be a kassai állami kórházba. ^ — Újabb súlyos baleset a vöröskő—margitfalval vasút építésénél. Gölnicbáuyáról jelentik: A mar- gitfalva—vöröskői vasút építésénél ismét súlyos baleset történt. Egy Zakutny József nevű jekel- -1 falusi munkásra hatalmas kődarab esett. Zakutnyt * életveszélyes sürélóssel beszállították a korompai c kórházba. % < SziftML Míhfésist’ Pozsony háromnyelvű népének békés maniíeszlációja az Egyházi Zeneegyesület díszközgyűlésén A kultúra legyében —* Dr, Okámk kanonok beszéde — A cenfetmárium ünnepségeinek befejezése Pozsony, november 13. (A „Napló44 tudó­sítójától.) Vasárnap a pozsonyi Egyházi Ze­neegyesület befejezte százéves fennállásának megünneplését. A befejezés méltó volt a nagy- multu egyesülethez: délelőtt a dómban Beet­hoven „Missa Solemmisát44 adták elő, dél­ben pedig a primáspalota tükörtermében dísz­közgyűlés volt. A díszközgyűlés előkelő közönségének so­raiban ott láttuk a 80 éves Schnerich Alfréd bécsi udvari tanácsost, az ismert egyházi zene­szerzőt, aki már 40 év óta gyakori ven­dége Pozsonynak az Egyházi ZeneegyesüLetben, továbbá a bé­csi dr. Schmidt Frigyest és Christian Eder volt bécsi udvari karmestert. Dr. Okánik Lajos kanonok, belvárosi plé­bános, az Egyházi Zeneegyesület elnöke há­romnyelvű beszéddel nyitotta meg a díszköz­gyűlést. — Elárom nyelven beszélünk —■ mondotta — és az a sajátságos, hogy mind a bárom nyelven megértjük egymást. Ez Itt ebben a városban a szerencsénk. Ha világvárossá aka­runk lenni, ismernünk kell a nyelveket. Minden egyes állam azáltal válik igazán naggyá, ha nem soviniszta. Mi ebben az egyesületben nem politizálunk, minket kizárólag a katolikus szeretet köt itt össze. Van az egyesületben magyar, német, cseh és szlovák: és a kölcsönös szeretet alap­ján mindegyik ideális békében és egymás mel­lett. Nem fejezhetném be méltóbban beszéde­met, mint a nagy magyar lírikusnak Tompa Mihálynak a „Madár fiaihoz44 cimü költemé­nyéből vett idézettel: „Fiaim, csak énekelje­tek!44 (Taps és éljenzés.) Dr. Okánik elnök ezután bejelentette, hogy XI. Pius pápa az Egyesület díszközgyűlésé­nek pápai áldását küldte Jantausch püspök utján és ezt az áldást nyomban ki is osztotta. Indítványára üdvözlő táviratot intéztek Masaryk köztársasági elnökhöz. Beszéde végén melegen emlékezett meg az egyesület kiváló karnagyáról Albrecht Sán­dor zeneszerzőről, akinek a mai nap külön jubileuma is: ma ünnepli működésének 2$ éves jubileumát. Ezután Bellái József kormánytanácsos az Országos Hivatal, dr. Krno Vladimír pedig Pozsony város- nevében üdvözölte az Egye­sületet. A bécsi kiküldöttek külön kedves ajándékokkal lepték meg az egyesületet: éremmel, emlékkönyvvel. Dr. Frühvirth Sá­muel, a pozsonyi Liedertafel nevében szép kis albumot adott át. Igen talpraesett rövid kis háromnyelvű szónoklatot mondott Korican- sky Gusztáv a pozsonyi Zeneakadémia nevé­ben. A csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség nevében Fülöp Zsigmond (Komárom) mon­dott magyar nyelvű lelkes beszédet. —' A dicsőséges múlt — mondotta Fülöp Zsigmond — azt igazolja, hogy ez az egye­sület Szlovenszkó fővárosának nélkülözhetet­len kulturtényezője, amely népeket és fajokat szent harmóniában köt együvé. Ez az egye­sület 100 év óta hirdeti az áhitat és imádság szárnyain a mindenható örök dicsőségét, hir­deti abban a remekbe épített székesegyház­ban, a Szent Mártonról elnevezett dómban, amelynek patinás falai között egykor kirá­lyokat koronáztak. A Bartók Béla Egyesület nevében ugyan­csak magyar nyelven Fizélyi Ödön beszélt, méltatván Albrecht Sándor és Németh István László karnagyok érdemeit. A virágvölgyi „Salvator44 templomkórus nevében Mayer Alajos dr. szintén egy dísz- albumot nyújtott át, a pozsonyi dalegyesü­letek nevében Göltl N. egy hatalmas babér- koszorút, Albert Józsefné pedig a Jótékony­kor nevében arany babérkoszorút adott át keresetlen szavak kíséretében az egyesületnek. Végül dr. Körper Károly kanonok, az Egyesület alelnök háromnyelvű beszéddel kö­szönte meg az egyesület nevében az üdvözlé­seket, a hatósági kiküldöttek megjelenését és különösen kiemelte Albrecht Sándor és Né­meth István László érdemeit. Délután ért véget a megható ünnepség. Ek­kor a Vigadó kistermében diszebéd volt, ame­lyen Albrecht Sándor mondott felköszöntőt, meghatva köszönvén meg az irányában meg­nyilvánult meleg ovációkat. R. ]. A Szombathy Viktor felolvasása a budapesti rádióban. Szombathy Viktor, iró, a .,Napló‘‘ mun­katársa, szerdán, november 15-én, este G órakor egy novelláját olvassa föl a budapesti rádióban. A Zerkovitz-operett olasz színpadon. Palennó- ban most játsszák Zerkowitz Béla „La bambolla della pratteriali cimü operettjét, amelynek „A mezők leánya4 volt a magyar cime Magyar szín­házakban nem került színre, mert számai Zerko- vitz régi ismert slágerei. Oarlo Lombardo irta a szövegét. Huszonötödikén este a palermói rádió is közvetíti előadását. A Saljapin és Kiepura egy operettben. Decem­berben érdekes operettelőadást tervez a párisi Champs-Elysées színház. Fel akarja újítani A kor- nevillei harangok cimü Ihires francia operettet Saljapin és Kiepura fellépésével a két főszerep­ben. Nagy művészi esemény lesz ez az előadás, amelyre Saljapin részvételét (Gáspár apó szerepé­ben) máris megnyerték. Kiepura azonban még nem irta alá a szerződést, amely szerint Greni- cheux szerepét énekelné. A Sikeres színházi hét Érsekujvárott Érsek­ujvári munkatársunk Írja: A kabala bevált: mi­után bukással kezdődött a hét, egész sor sikeT következett utána. A hét elején a Tecldy előadása semmiképpen sem sikerült, s érdeklődés csupán Mihályi Lieinek kétéves hallgatás után bekövet­kezett első fellépése iránt nyilvánult meg. A mű­vésznő szerepében nagy sikert aratott. A hét nagy operettje a Kadétszerelera volt, amely állandó telt házak mellett eddig négyszer ment. Földes De­zső első szezonbeli fellépte adja az est egyik szen­zációját s Földes beváltotta a fellépéséhez fü- vésznő szerepében nagy sikert aratott. A hét nasry játékintelligenciájával tökéletes figurát formált egy rokonszenves főhercegi alakból. A Két kutyaszereplő közül az egyiket megta­lálták, a másikat keresik. Budapestről jelentik: A Pesti Színház jövőheti újdonságában, a „Pa­pucsában két kutya szerepel. Az egyik a cím­szereplő, amelynek sok mindent kell tudnia, úgy­hogy egy valóságos Rin-Tin-Tin szükséges a sze­rephez. Ezt a kutyuet már megtalálták: vidékről jön fel Pestre és már résztvesz a próbákon. A másik kutya arról nevezetes, hogy semmit a vi­lágon nem tud. Erre a könnyű kutyaszerepre azonban nem talált megfelelő kutya-szinészt a szinház igazgatója. Most keres egyet, egy buta kutyát. A A Feketeszáru cseresznye filmen. Budapest­ről jelentik: Hunyadi Sándor Feketeszáru cse­resznyéjét egy amerikai filmvállalat nagy költ­séggel megfilmesítette. Az amerikai filmet most magyar változatban is elkészítik, még pedig úgy, hogy a film összes részletei megmaradnak, csak a dialógusokat veszik fel újból, természe­tesen magyar nyelven. A NYITRAI MOZIK MŰSORA: PALACE: November 14—15-ig: Winterry-est. TATRA: November TI—12-ig: Nyomok a hóban. (Harry Piel, Hilde Hildebrand). TATRA: November 13—14-ig: Anna Chrístie. (Gre- ta Garbó). A NYUGATSZLOVENSZKÓ1 MAGYAR színház műsora érsekujvárott Kedd: A kaméliás hölgy. Szerda: Zsákba-macska. Csütörtök: Rendkívüli kiadás. AZ UNGVÁRI VÁROSI HANGOS MOZGÓ MŰSORA: Kedd, november 14: A Boszorkánymester. Edgár Wallace szenzá­ciós regénye. Szerda, csütörtök: Pénzt vagy életet. Voskovec és Verioh bur- leszk komédiája. Péntek, szombat és vasárnap: A szerelem városa. Josef Őekmidt, az uj' Kie­pura első világfilmje. Szombat és vasárnap délután HÍ3 órakor népelö- adá&ban: Atlantls királynője, Bxigitte Hclm. 9 Titokzatos kokain-ügy JEÜ O -0 f ff Gazdátlan a Fö-accán HonnéS szerezte az eszméletlen orosz mérnök a kokaint? Eperjes, november 13. (Tudósítónk tele- köt. aiijelentése.) Titokzatos ügyben kutat két Beszállították a kórházba, s midőn magához ap óta az eperjesi rendőrség. A Fő-ucca 79 tért, elmondta, hogy hosszabb idő óta kokaint tám alatt egy gazdátlan Praga autót talál- szed és tegnapelőtt éjjel a kelletténél nagyobb ak. amelyről megállapították, hogy Smir- adagot vett be. A rendőrség ov Dimitrov orosz származású mérnök tu~ gyanúsnak találja a mérnök vallomását ijdona, aki az eperjesi kórház építkezésénél és most abban az irányban kutat, hogy autó- an alkalmazva. Megállapították a mérnök ja mikép került idegen helyre és hogy kitől ikásának címét is és több detektív indult el kaphatta a mérnök a kokaint, miután Smir- mérnök keresésére. Miután a csengetésre nov a „fehér méreg44 beszerzési forrását nem ;nki sem jelentkezett, feltörték az ajtót, ahol volt hajlandó elárulni. eszméletlen állapotban találták a mér nő­Vasárnap délelőtt be Léva legnagyobb gabonaraktára Eddig nem derítették ki, van-e emberáldozaía a katasztrófának — Szerencse, hogy vasárnapi munkaszünetben omlott össze a régi épület Léva, november 13. (Saját tudósítónktól.) is meglazult és az elhajlás következtében a Vasárnap délelőtt futótűzként terjedt el a gerendázat és a fölötte lévő tetőzet lezu­városban annak a híre, hogy hant. „Agrasob" hatalmas. gabonaraktaranak Rendkívüli szerencsének kell minősíteni, hogy épülete összeomlott. ^ , az összeomlás éppen vasárnap történt, ami­Az epület a varos egyik újonnan épült re- kor munkások nem dolgoztak az épületben, szében, az úgynevezett Kasznarsági majorban Ha csak egy nappal előbb, szombaton történt volt s hajaan valószínűleg uradalmi istálló volna a szerencsétlenség, úgy számos ember­ek használtak. Az épületet nemregiben ala- ólet esett volna áldozatául, kirótták át raktárnak. A két emeletes hatal- P »■ • , . , , , , más objektum délelőtt háromnegyed tizenegv Szombfon vpams hetivásár volt es a sp­órakor óriási robajjal dőlt össze. A robbanás- h°™,’’igy szombaton szállt­szerű zajra ijedten szaladtak ki az ucca lakói r a L a j*42,, a*a‘ ,,, a házakból Eddig nem tudtak bizonyosan megállapítani, a rendőrség azonnal lezárta a környező ut- hoSy,az °sszed°k haz romÍa! nem tcmettek-' vonalakat, nehogy esetleg újabb beomlís ma8uk,aa ember'­.................................... em beréletben tegyen kárt. A vizsgálat meg- epület két j rontja két uccura tekint es állapította, hogy a katasztrófát túlterhelés könnyen lehetséges, hovv valamelyik olda- okozta. ^ /on éppen áthaladt valaki a katasztrófa Az épületben, mint hírlik, legalább 150 va- pillanatában. gon búza feküdt, a hatalmas mennyiség oldal- A rengeteg gabona, amely az épületből kiöm- nyomását az épület falai, amelyek csak 45 cm lőtt, elborítja az uccát, de az épületben ma­vastagok, nem bírták. radt gabona is ki van téve az eső pusztitásá­A folytonos túlterhelés alatt a gerendaváz nak. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom