Napló, 1933. november (1. évfolyam, 24-48. szám)
1933-11-07 / 28. szám
$ fse& 1933 november 7, kedd* NOVEMBER Í2 Kei forradalmi évforduló — Tiz évvel a vérbefojíoit mündteni puccs után nagy győzelemre készül a Harmadik Forradalom Berlin, ’iovember 6. November kilencedikén lesz tizenöt esztendeje, hogy Philipp Scheidemann, a diadalmas német forradalom egyik vezére kikiáltotta a Reichstag erkélyéről (ahol most a Lubbe-per birái, vádlottjai és tanúi járkálnak) a német köztársaságot és pár órával később Miksa badeni herceg rémült kabinetje átadta az államhatalmat a köztársaság első kancellárjának, Fritz Ebert- nek. Ez a történelmi nap csak egy áldozatot követelt. Albert Ballin, a Hapag hajóstársaság vezérigazgatója, a német császár barátja és bizalmasa agyonlőtte magát, mert nem bírta elviselni a régi Németország összeomlását. rA 'MÜNCHENI PUCCS öt tragikus esztendővel később ismét forradalmi hangulatban izzott Németország. Á nemzeti szocialista párt, melynek féktelen agitációját tehetetlenül tűrte a jobb- és baloldali szélsőség támadásai között vergődő fiatal német demokrácia, döntő rohamra indult az összeomlásban született weimari köztársaság ellen. Aránylag gyenge, komolytalannak tartott szervezet volt ekkor a horogkereszt pártja, mely körül csak lassan kezdtek gyülekezni a különböző táboroktól elszakadó forrongó elégedetlenek. De Hitler és Ludendorff pártja bízott a bajor reakció támogatásában, mely Münchenben hatalomra kerülve, évek óta gyengítette az amúgy is határozatlan és kapkodó birodalmi kormányzatot. A nemzeti szocialisták számításai nem váltak be. A hatalom erőszakos meghódítása nem sikerült. A bajorok alkotmány hűsége vérbe fojtotta a puccskísérletet, melynek gyors visszaverése tiz teljes esztendővel meghosszabbította a mindig betegeskedő német köztársaság életét. Hitler és Ludendorff fogságba vetése, a nemzeti szocialista párt és a vele szövetséges különítmények feloszlatása úgy látszott örökre végzett a horogkeresztes mozgalommal, mely a tizenkilenc halálos áldozatot követelő müncheni puccs után gyors züllésnek indult. Másképp történt! A weimari köztársaságra születésétől pusztulásáig reánehezedett Wcrsailles árnyéka és a történelmi igazságtalanságok, meg a tragikusan kiéleződő gazdasági válság tiz esztendővel a müncheni puccs után megérlelték a nemzeti szocialiták vetését. MEGINT AZ URNÁK ELŐTT. Kétszeres évforduló hangulatában — tizenöt esztendővel a most elátkozott forradalom kitörése és tiz esztendővel a most felmagasz- tositott müncheni puccs összeomlása után — Németország, mely a folytonos választások lázában sodródott a harmadik birodalom felé, ismét választásra készül! Választásra, melynek csak egy jelöltje van: a tiz esztendővel ezelőtt feloszlatott és hazaárulónak bélyegzett nemzeti szocialista párt... A februári választás után, melynek eredményeképp a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek, a diadalmas horogkereszt csakhamar áttörte a már amúgy is korhatag alkotmányos korlátokat és a kialakuló nemzeti szocialista diktatúra vezérei unos-untalan hirdették: választás pedig többé nem lesz a Führcr- princip országában. És ime most Németország mégis csak választ ... Választ anélkül, hogy volna választása. A pártokat többé-kevésbé erőszakos eszközökkel megsemmisitették, uj pártok alakítását a diktatúra sajátos törvényeinek drákói szigora bünteti. Ezeken az alapelveken a választás az alkotmányos korszakra emlékeztető formaságai sem ütnek rést. A demokrácia választásaiból csak az — urnák maradtak meg, melyek bizonyára csodálkozásra ébrednek uj, rövid életre öröknek tartott álmukból. Ilyen körülmények között valóban érthető, hogy a német nép, melynek mélyen gyökerező szubordinácios hajlama — mi tűrés-tagadás — igen jól viseli el a Führerprin- cip mezében szemérmeskedő diktatúrát, nem tekint túlságos izgalommal a november tizenkettediké elé, amikor Hitler akarata a gyakori ünnepségek helyett az urnák elé vonultatja fel az engedelmes milliókat. Ez a választás inkább a népünnepélynek uj fajtája lesz, % melyen cpp úgy beválik a szervezettség és a fegyelem, mint a mai német élet többi megnyilatkozásainál. A NAGY PROPAGANDA HADJÁRAT A külföld számára ezt a valójában intern, sőt mondhatnók családias eseményt csak egy kérdés teszi érdekessé. Hány millió választót tud a nemzeti szocialista propaganda mozgósítani: (A választók maguk pedig a további propaganda hathatós eszközeivé válnak.) A kormány teljesen tisztában van e kérdés érdekességével és úgy tesz, mintha a közelgő választás — csakugyan választás volna. A pártapparátus teljes erővel működésbe lép. Fíitler és vezértársai körülcikkázzák az országot. A Führer híres Deutschlandflugjai, melyek az utolsó három év választásainál magukkal ragadták a nagy tömegek fantáziáját, a megváltozott körülmények között a régi formában megismétlődnek. Hitler naponta két-három helyen beszél és Göbbels, Göring meg a többiek hasonló lendülettel vetik magukat a küzdelembe. A küzdelembe, melyben nincs ellenfelük... A plakátoszlopokon ismét virítanak a plakátok. De hova tűnt a közelmúlt választási harcainak agresszivitása? Parancsolólag és szuverénül harsog minden plakátról a „JA!“, melynek odabiggyesztése a választási cédulára minden német kötelessége és körülbelül egyetlen joga lesz november tizenkettedikén. A nemzeti szocialisták kitűnő taktikai érzékkel a választási propagandában minden pártpolitikai céljukat a háttérbe szorították. Olyan jelszavakkal operálnak, melyek valóban hatnak mindazokra, akik együtt éreznek a német néppel. „A békéért cs az egyenjogúsításért11. száll síkra november tizenkettedikén és arra: hivatkozik, hogy két és félmillió német állampolgárt visszavezetett a termelő munkához, megszüntette az osztályharcot, megsemmisítette az osztályharc pártjait, végzett a Németországot megbontó „Kleinstaatcreiil rendszerével. A zsidókérdésről és mindazokról az egyéb' problémákról, melyekről megoszlik a német nép véleménye, egy szó, egy betű sincs a milliószámban kiragasztott hatalmas plakátokon, Hitler a világ előtt igazolni akarja, hogy valóban az egész német nép vezére, azaz mint az egyik plakát pregnánsan hirdeti: Eint Volk! Ein Reich! Ein Führer! Ezért a célért mozgósítja a nemzeti szocialista vezérkar a választási hadjáratra a német népet. A diktatúra mégegyszer visszakanyarodik a demokrácia eszközeihez, hogy a világ demokráciája előtt bebizonyítsa létének és hatalmának széles fundamentumát. Nem Clémenceau, hanem Painlevé a győzelem atyja Franciaország a napokban elhunyt Painlevének köszönheti győzelmét a világháborúban Painlevé vitte keresztül, hogy az elejtett Foch tábornokból az egyesült szövetséges haderő legfőbb parancsnoka lett Páris, november 6. A közvéleményben eddig az a hit uralkodott, hogy Franciaország elsősorban Clemenceaunak, a „tigrisének köszönheti győzelmét a világháborúban. Csak most, Painlevé halála után kerültek a nagy nyilvánosság elé olyan pozitív tényekről szóló adatok, amelyek azt igazolják, hogy Painlevé volt a győzelem atyja. Ez a cim a tigrisnek jutott, mert a győzelem idején ő volt uralmon és mert módja volt rá, hogy az igazságot elhomályosítsa. A londoni fényes fogadtatáson, amelyben Clemenceau a fegyverszüneti egyezmény aláírása után részesült, a „tigris“ beszédet tartott, amelyben többek között a következőket mondta: — Egy szép napon Foch közölte velem, hogy menesztették. Akkor azt mondtam neki: Ne tegyen semmit, menjen nyugodtan haza. Tizennégy nap múlva Fooh-t a francia hadsereg vezérkari főnökének nevezték ki. Az egész világ úgy tudta, hogy Clemenceau segítette újra uralomhoz az elejtett Foch tábornokot. Valóban azonban Pain- levé-é az érdem, hogy Foci) és Petain tábornok a hadsereg élére kerültek. Joffre tévedése önként fölvetődik a kérdés: hogyan történhetett, hogy Foch tábornokot, a győzőt elejtették? E kérdés felett a franciák már a háború idejében is törték a fejüket és egészen hamis következtetésekre jutottak. Politikai pártok befolyásáról beszéltek, politikai intrikákról és hasonló dolgokról. A most napvilágra került aktákból azonban kétségtelenül kiviláglik, hogy Joffre marsall volt az, aki keresztül vitte Foch elejtését cs Joffre-nak volt legtöbb része abban a katasztrófában, amely ipiy tavaszán érte a francia hadsereget, amikor a Nivelle-csata után a hadseregben meglazult a fegyelem és lázongások törtek ki. 1916-ban volt a Somme melletti csata és ugyanebben az évben zajlottak le szörnyű harcok Verdiin körül. A Somme melletti csatát Foch hadseregparancsnok módszeresen vezette, valósággal pazarolt a tüzérséggel, de annál jobban takarékoskodott a gyalogsággal, mert kerülni akarta, hogy ebben a legértékesebb fegyvernemben óriási veszteségek álljanak be. A Douaumont és Vaux erődök körüli harcokat Nivellc tábornok vezette és ezeken a helyeken villámcsapásszerü rajtaütések történtek. A Somme-csata nem vezetett áttöréshez, míg a Verdun előtti harcok nagy sikerrel jártak. Két iskola A francia hadseregben ez eredmények alapján két iskola keletkezett, amelyek a leghevesebben harcoltak egymással. Természetesen annak a csoportnak volt nagy előnye, mely rámutathatott az elért sikerekre. Kikerülhette figyelmünket, hogy olyan területen, amelyen az ellenség soha sem tudta megvetni a lábát, másképpen kell. támadni, mint olyan vidéken, amelyen az ellenfél a megerősítési művészet összes szabályai szerint áshatta be magát. Nem tudták azt sem, hogy a Somme-csata annyira megrendítette a német hadsereget, hogy a Hindenburg-vonal elkészítése után önként vonultak vissza ebbe a hátrább lévő állásba és ilyenformán a Foch által ajánlott további támadás valószínűleg visszavonulásra kény szeritette volna a német hadsereget. Bármint áll is a dolog, a két álláspont hivei késhegyre menő harcot folytattak egymással. A verduni módszer hivei elismerték Foch érdemeit, de kijelentették, hogy a tábornok módszerének nincs jövője; parancsai homályosak, cselekedetei összefüggéstelenek, Foch tábornok túlságosan „apokaliptikus^. A „Verduni hös“ kudarcot vall Joffre sohsem volt nagy stratéga, még kevésbé taktikus, ő a siker híveivel tartott, anélkül, hogy megvizsgálta volna a siker okait. Joffre Foch menesztését ajánlotta. Az ijiy tavaszán tervezett támadásokat Nivellc, a „verduni hős“ vezetésére bizták. Arról megfeledkeztek, hogy Verdun-nél tulajdonképpen Pétain volt a főparancsnok. A Briand-kormány, amelyben Painlevé a kritikus időben nem vett részt, engedett a nyomásnak. Foch tábornokot hazahívták a frontról és egy tanulmányi iroda élére állították — természetesen érdemei teljes elismerése mellett. Nem sokkal későbben Joffre rájött arra, hogy Foch feláldozásával nem menthette meg a maga pozíció jót Kinevezték a francia hadseregek főparancsnokának, valójában azonban a párisi kormány technikai tanácsadójává degradálták. Franciaország most megkezdte a Nivelle- féle offenzivát. Keserű fizetség járt érte. A Nivelle-offenziva — a valóságos embermészárlás — április 16-án kezdődött és alig néhány nappal későbben már össze is omlott. Nagy felháborodás keletkezett nyomában. Hetvcnhárom gyalogezred, huszonkét vadászzászlóalj, tizenkét tüzér ezred, egy dra- gonyos ezred és egy szenegáli zászlóalj fellázadt. A frontra küldött csapatok zendülésbe törtek ki. Felhangzott a kiáltás: „Éljen a békcH és a vád: „GyilkosP Painlevé ekkor már hadügyminiszter volt. Az ő hivatása volt tehát jóvátenni azt, amit mások elrontottak. Be kellett látnia, hogy volt egy pillanat, amikor Soissons és Páris között csupán két megbízható hadtest volt. Foch újra előtérben Nem történhetett egyéb: Nivellct fel kellett áldozni. De ugyanaz a Nivellc, aki április 25-én a katasztrófa friss hatása alatt megígérte, hogy visszalép, mihelyt a kormány ezt kívánja, május y-én már nem volt erre hajlandó. Valószínűleg arra számitott, hogy politikai barátai mellé állnak és azt gondolta, hogy inkább Painlevé bukjon meg, mint ő. Painlevé számára ilyen körülmények között nem maradt más hátra, mint az, hogy Nivellet fölmentse állásából. Petain, Verdun igazi hőse lett a főparancsnok az egész nyugati fronton működő francia hadsereg fölött. A kérdés az volt, hogy kivel töltsék be Petain korábbi pozícióját, a vezérkari főnök állását. Painlevé Foch tábornokra gondolt. Foch nem szívesen fogadta el a felkínált pozíciót. Nem volt biztos abban, hogy uj minőségében valóban befolyást gyakorolhat a katonai műveletekre és nemcsupán az fog-c történni, amit a hadügyminiszter megenged. Szívesebben vállalta volna a működést a fronton. Foch tehát azt javasolta, hogy adjanak számára egy hadseregcsoportot Petain parancsnoksága alatt és Fayolle-t nevezzék ki a legfőbb vezérkar főnökének. Painlevé és Ribot miniszterelnök azonban ragaszkodtak Foch személyéhez. Petain, aki először javasolta, hogy Foch tábornokot állítsák a vezérkar élére, szintén ragaszkodott ehhez a tervhez. Foch végül is engedett. i9ij május 15-én végre megtörtént Foch és Petain kinevezése. A győzelem atyja Nivelle-vcl közölték, hogy betegszabadságra küldik. A becsvágyó tábornok megbotránkozással vette ezt tudomásiíl és bosszúból heves intrikát kezdett Malvy miniszter ellen, aki közölte vele a rossz hirt. Tehát a valójában Painlevé volt az, aki Focht és Pctaint a hadsereg élére állította. A tudós hadügyminiszter érdeme annál nagyobb, mert tudta, hogy a vezérkari főnök állása a közeljövőben az összes szövetséges haderők fölötti fennhatóságot fogja jelenteni és tudta, hogy erre a helyre Foch a legalkalmasabb ember. Valóban Painlevé volt az is, aki 1917 szeptember 13-án létrehozta a megállapodást, amely szerint Foch lett a szövetséges hadseregek vezérkari főnöke. így építette ki Painlevé azt az utat, amelyen Foch tábornok 191S tavaszán elérte a legfőbb rangot: az összes szövetséges haderők generalisszimuszának tisztségét. — Öt leánygyermeket szült egy bajai munkanélküli felesége. Bajáról jelentik: Ráskopf Márkámé bácstokodi munkanélküli felesége szombaton öt gyermeket szült. Mindegyik gyermek leány. Egy gyermek súlya 1 kiló harminc deka és valamennyi hatvan centiméter hosszú. Az egyik gyermek az esti órákban meghalt, a másik négy azonban egészségesnek latszik és valószínű, hogy iletben is marad. Az anyát rengeteg ajándékkal halmozták cl.
