Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-12 / 8. szám
1933 október 12, csütörtök. ............................. Wf Fo lytonos Izgulom Közepette tnrsualláh n hirodalmi gyűlés mHotdinnnk titokzatos hűnperét DSmilrolfel uiLáf IcSlillollálc a tárgyalásról A helyszíni szemlén sem vehet részt — A lángoló „orgona” — Sportsapka, nyakkendő, szappan — A fővádlóit apatikusan tűri, hogy megtörüljék az orrát Berlin, október 11, Szerdán délelőtt a birodalmi gyűlés épületét még erősebb őrség veszi körül, mint az előző nádort A bejáratot külön őrszemek állják el, nekik kell felmutatni a tárgyalási terembe váló bejutásihoz szükséges igazolványokat. A szerdai tanúkihallgatások a tűz keletkezésére vonatkoznak. A tegnap kihallgatott főtanukon kívül további rendőrtisztviselő- ke't. idéztek be, akik legelőször jelentek meg a tűz színhelyén. Kihallgatták az ötös . bejárat éjszakai portását és Scranowitz főfelügyelősógi titkárt, aki szintén egyike volt az elsőknek a tűz színhelyén. KITILTJÁK DIMITROFFOT Mikor a vádlottakat a terembe vezetik, rögtön feltűnik van dér Lubbe megváltozott külseje, aki > i. ^ frissen borotválva és megfésülve jelenik meg. A tárgyalás ‘megnyitásakor az elnök bejelenti, hogy csütörtökön este tartják’ meg a helyszíni szemlét a birodalmi gyűlés épülete előtt. Di- mitroff vádlott ekkor feláll és a szemlével kapcsolatosan kérdést akar tenrmi. Az elnök nem adja meg az engedélyt, de Dimiíroff tovább folytatja mondókáját. Erre az elnök megvonja tőle a szót. Dimitroff felkiált: — Nemcsak vádlott vagyok itt, hanem védő is! Dimitroff védője! A bíróság e szavakra fölkel és visszavonul, hogy határozzon Dimitroff viselkedése felől. Néhány másodperc múlva visszatér a bíróság és az elnök közli a határozatot, amelynek értelmében Dimitroffot az elnökkel szemben tanúsított ismételt engedetlenség miatt kizárják az ülésteremből. Az elnök elrendeli, hogy Dimitroffot vezessék vissza a fogházba. Dimitroff izgatott hangon tiltakozik és dr. Teufert védőnek nyújt át cédulát:-— Ezt a kérdést akartam tenni. Tegye meg helyettem. Az ügyvéd a vádlott titán szól: — Hamarább kellett volna ezt mondani. A vádlottat ezután elvezették. MINT HATALMAS ÉGŐ ORGONA... A' bíróság ezután folytatja a tanúkihallgatásokat. Az első tanú Latéit rendőrhadnagy. A brandenburgi kapu őrségének vezetője. Elmondja, hogy a tűz estéjén az SKP tüntető gyűlést akart tartani a Sportpalotában és emiatt nagyobb készültséget rendeltek el, amelyet ő vezetett. Negyed tiz órakor jelentették neki, hogy ég a birodalmi gyűlés palotája. Azonnal a palotához siettek, ahol ő rendelte el a nagy riadót. Berohantak az épületbe és mikor a hosszú folyosón keresztül mentek, látta először a nagy szobormű mögött a tűz feltörő fényét. A bejárat közepében égő vánkos feküdt. Jobbra vastag plüsfüggöny égett. Az ülésteremben a padló még.sötét volt, de a termet valóságos égő orgona világította meg, amely az elnöki asztal fölött emelkedett. A középen magas láng égett, aránylag nyugodt fénnyel. Ettől jobbra és balra kisebb magányos lángnyelvek csaptak fel, mint világitó orgonasipok. A lángok az elnökségi asztalon egyesültek egyetlen tűzfészekbe. A tanú rögtön látta, hogy gyújtogatásról van szó és előrántotta revolverét. Mikor az ötös kapuhoz sietett, már a lépésűn szembetalálkozott egy tűzoltóval. Ekkor b óra 20 perc volt. Sűrű füst terjengett a terem- ben, lángba borult egy futószőnyeg, majd egy papírkosár. A tűz ugrásszerűen terjedt. A folyosón áthaladva egy sportsapkát, meg egy nyakkendőt és egy darab szappant talált Azonnal -elrendelte, hogy kutassák át az egész épületet. ELFOGJAK VAN DÉR LUBBET A tanú kihallgatása közben van dér Lubbe védője, Seiffert ügyvéd ínár másodszor, vagy harmadszor törli meg van dér Lobbe orrát. A vádlott apatikusan tűri ezt a szolgálatot, de ha csak a zsebkendőt nyújtják neki, meg se mozdul. Latéit rendőrhadnagy elmondja még, hogy rendőrökkel találkozott az épületben, ezek említették neki, hogy van dér Lubbet elfogták a helyszínen. A folyosón talált tárgyak az övéi voltak és csupán nadrág -volt rajta, mikor ráakadtak. A tanú megkérdezte van dér Lu-bbetól, akit közben a brandenburgi kapu őrségére vittek, hogy ő gyújtottam fel az épületet. Van dér Lubbe igennel válaszolt. Ezután megkérdezte tőle,' hogy a császári palotát és a dómot is föl akarta-e gyújtani, mire van dér Lubbe ismét azt felelte: „Igen44. Az elnök: A dóm felgyujtásának tervéről eddig nem hallottunk. Latéit: Az őrségen beszélték ezt nekem. Megkérdeztem a, vádlottól, hogy miért gyújtotta fel a palotát, erre ő hallgatott és nevetett. Az volt a benyomásom, hogy őrült ember vau előttem. Később a tanú egyszer jelen volt egy bizottsági szemlén a birodalmi gyűlés palotájában, amelyen va-n dér Lubbeijak be kellett mutatnia, hogy miképpen gyújtotta fel az épületet. A vádlott oly gyorsan futott végig a helyiségeken, hogy azt hitték, meg akar szökni. Az elnök kérdésére, hogy valóban olyan nagymennyiségű gyujtóanyagot találtak a helyszínen, mint amennyiről a tanuk beszélnek, a rendőrhadnagy kijelenti, hogy nem találtak semmit, dacára annak, hogy mindent átkutattak. „MEC LEHETETT VOLNA MENTENI AZ ÜLÉSTERMET" Josse titkos tanácsos, a technikai főiskola tanára, mint szakértő kérdéseket intéz Latéit- hoz. Megkérdi tőle, hogy mikor látta az első lángokat a. kupola tetején. La'teit kijelenti, hogy ő maga egyáltalán nem látta a lángoló kupolát és csodálkozott későbben, amikor jelentették neki, hogy a kupola is ég, mert röviddel azelőtt úgyszólván sértetlen állapotban látta az üléstermet. Wagner tüzoltófőparancsnok kérdésére kijelenti, hogy az üléstermet könnyen meg lehetett volna menteni. Ekkor az elnök, rövid szünetet rendelt el, melynek letelte után tovább folyik Latéit kihallgatása, Az elnök van dér Lubbet szólítja, aki hajlott testtartással all fel. Védője újra me-gtörli az orrát. Az elnök megkérdi tőle: — Van valami megjegyzése a tanú vallomására vonatkozóan? Van dér Lubbe hosszabb töprengés után kijelenti, hogy nincs megjegyzése. Az einök: A vallomás helytálló? Van dér Lubbe: Azt nem mondhatom. Dr. Sack védő annak megállapítását kéri, hogy van dér Lubbe ismételt kijelentése: „azt nem mondhatom*4 körülbelül annyit jelent, hogy nasn A ti zenilétévesim agyonlőtte tizenegyéves nővérét, mert nem adott neki ebédet Kassa, október 11. (Kassai tudósítónk teiefon- j-eLeütése). Megdöbbentő gyilkosság tartja, izgalomban a sárosmegyei Deméte község lakosságát. Adzsojov János erdőkerülő lakásában holtan találták az erdőkerülő tizennégy éves leányát, Annát,, akinek fejét fúrta át a halálos golyó. Kezdetben azt hitték, hogy a leány öngyilkosságot követett el, mert többször kijelentette hozzátartozói előtt, hogy rmja az életét. A csendőri nyomozás azonban csakhamar kiderítette, hogy a fiatal leány gyilkosság áldozata lett. A gyilkosságot a leány tizenkétéves öccse követte el. A rendkívül ideges, könnyön izguló fiú tegnap délben éhesen tért haza, de csak nővérét találta a házban. Követelte a leánytól, hogy adjon neki ebédet és amikor az nem tudott neki ennivalót adni, a fiú rövid szóváltás után lekapta a falról apjának régi vadászfegyverét és rásütötte a leányra. A fiatal fiút letartóztatták és a fiatalkorúak bírósága elé állítják.,' de gondtalanság címen eljárást indítanak az erdőkerülő ellen is. Zsidó ember nem ihat kávét a berlini kávéházakban Egy francia újságíró kalandja a Kurfürstendammon Páris, október 10. Á Derniers Nouvelles berlini munkatársát tegnap a Kurfiirstendamm egyik kávéházában inzultálták. A kávéház tulajdonosa odalépett a francia újságíróhoz és arra kérte, hogy mutassa meg igazolványait, mert meg akar győződni arról, vájjon zsidó-e vagy sem. A francia újságíró erélyesen tiltakozott a molesztálás ellen, de a kávés hajthgita/tlan volt s az újságíró kénytelen volt útlevelét előmutatni, valamint azokat az írásait is, melyekből kitűnt, hogy keresztény. A tulajdonos erre bocsánatot kért tőle és önmagát mentegetve megjegyezte, hogy a nemzeti szocialista párt hivatalosan felszólította a kávéházak tulajdonosait, hogy a zsidó látogatókat ne szolgálják ki. Vitás esetekben a tulajdonos köteles igazolásra szólítani vendégeit. MEGALAKULT A FRANCIA NEMZETI SZOCIALISTA PÁRT Páris, október 10. A Liberté értesülése szerint Franciaországban megalakult a nemzeti szocialista párt, melynek eddig ötven tagja van. A párt. élén. Róbert Fábréo báró, a közismert francia antiszemita vezér áll. A nemzeti szocialisták naponta egy rendkívül feudális egyesületben gyülekeznek. Febrée báró jelenleg Berlinben tartózkodik, valószínűleg azért, hogy a német párt szervezetét tanulmányozza. A Liberté. szerint Febrée többször titokzatosan tárgyalt Hitlerrel, Óriási panama a román bélyessyárban Bukarest, október 11. A pénzügyminiszter bejelentése szerint a román Ibélyeggyárban óriási visszaélések nyomára bukkantak. Az alkalmazottak a régi bélyegekkel és véltóürlapokkaJ’: valóságos kereskedést folytattak- Az állam, kára állítólag kétmilliárd lej. Kilencveinegy bélyegelosztó telepet zár alá helyeztek. A köz.ef- jövőben szenzációs letartóztatások várhatók. Politika! merénylet a bukaresti svorsvonaf ellen Bukarest, október 11. Targoviste közelében ismeretlen tettesek az elmúlj; éjszaka merényletet követtek el a bukaresti gyorsvonat ellen. Az éj leple alatt alatt több lövést intéztek a gyorsvonat ellen. A merényletnek politikai háttere van, amennyiben a menetrend szerint közlekedő gyorsvonatot néhány percnyi távolságból, követte Károly király -udvari vonatja, mely sértetlenül (robogott el Targoviste mellett. „azt nem akarom mondani44. A tolmács kérdéssel fordul van dér Lubbehez, aki azonban hallgat. Az elnök ezután ismét bejelenti, hogy csütörtökön este nyolc órakor tartják a helyszíni szemlét a birodalmi gyűlés épülete előtt annak megállapítására, hogy egy, vagy két személy hatolt-c be az épületbe. Afelől még nem történt döntés, hogy Dimitroff, akit a tárgyalásról ma kizártak, részt vesz-e a helyszíni szemlén.-Az elnök és a főáliamügyész ellene vannak, de a biróeág még dönteni fog a kérdésben. ELRENDELTÉK-E A „NAGY RIADÓT"? Ezután Buwert tanú kihallgatására került a sor, akit a nagy riadó elrendelésére vonatkozólag kérdeznek ki. Wagner tüzoltófőparancsnok megállapítja, a tanú kijelentései alapján, hogy; a nagy riadó elrendelését a rendőrség valószinü- leg csak úgy értette, hogy nagyobb készültségre van szükség. A tűzoltóságnál különböző fokú riadók vannak, számjelzések szerint, Dr. Sack különösen fontosnak találja a gyors riadó kérdésének megállapítását, mert a londoni tárgyaláson Grzesinski volt miniszter kijelentette, hogy amennyiben a nagy riadót nem rendelték el, úgy az bizonyára meg volt tiltva. Utolsó tanúképpen dr. Lepsiust hallgatják ki. A tanú a tűzvész másnapján a helyszíni szemle alkalmából megkérdezte van dér Lubhetől, hogy hogyan gyújtotta fel az épületet, A vádlott ekkor készségesen adott kimerito felvilágosítást. Vitás kérdésekben van dér Lubbe kitartott felvilágosításai mellett. — Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért gyújtotta fel a palotát, a vádlott, azt felelte, hogy az egész társadalmat meg kell semmisíteni, az volt a benyomásom, hogy van dér Lubbe nagyon meg van elégedve tettével. DIMITROFF NEM JELENIK MEG A HELYSZÍNI SZEMLÉN A bíróság rövid tanácskozása után az elnök bejelenti, hogy a bíróság határozata értelmében Dimiíroff csütörtökön este nem jelenhetik meg a helyszíni szemlén. A tárgyalást ezután berekesztették. A .IegkÖie- lebbi tárgyalás pénteken lesz a birodalmi gyűlés épületében. A Kassal feísööírdsdg fielyöcn- hflgyts a Mrífai fasisztaoezér nésyhónnpos fogházbüntetését Kassa, október 11. (Kassai tudósítónk telefonjelentése.) A kassai felsőbíróság ma ítélkezett Novotny István csehországi származású bártfai kereskedő ügyébe©, aki a fasiszta párt tagja és Gajda legintimebb hívei közé tartozik. Novotny március közepén bement Kassára., a Légiónál rius téren szóba elegyedett egy közkatonával és elmond- ta neki, hogy katonákat toboroznak a fasiszta felkelés részére. Eddig már négyezer katonájuk van, de még ezer katonára van szükségük, hogy a középületeket megszállhassák. Igyekezett rábeszélni a közkatonát, Csizmarovies Istvánt is, hogy lépjen be a 'fasiszta gárdába. Csizmarovies rendőrt hivott, aki Novotnyt igazoltatta és beszállította a rendőrigazgatóságra, Novotnyt letartóztatták. Az elsőfokú bíróság már Ítélkezett ügyében és közbákeháboritás címén négyhavi fogházra Ítélte Novotnyt. A bíróság nem látta igazoltnak azt a vádat, hogy Novotny István a köztársaság ellen merényletet követett volna el. Fellebbezés' folytán ma tárgyalta ezt az ügyet a kassai felső bíróság büntető tanácsa, amely az elsőfokú bíróság ítéletét teljes egészében helybenhagyta, -OTJZ ESZTENDŐRE ÍTÉLTÉK BUDAPESTEN KLOYRER LOVAGOT, A SAS- ITCCAI RABLÓTÁMADÁS TETTESÉT Budapest, október 11. (Budapesti tudósítónk’ tele fon jelentése). A budapesti , büntető törvényszék' Krayzcll tanácsa ma tárgyalta lovag Kloyber Oszkár bűnügyét, aki ez év áprilisában a -budapesti Bas-uccában ólmos botjával leütötte Halász Antal pénzbeszedőt és elrabolta annak ötezer pengőjét. A tárgyalás során a vádlott igen önérzetesen viselkedett nacionalista érdemeire hivatkozott és a bűnjelek között, szereplő ólmos botjáról azt állította, hogy az ellenforradalmi kurzus -idején sok zsidót vert vele fejbe. A bíróság lovag Kloyber Oszkár „nemzefmentö" érdemeit nem vette figyelembe, még .csak enyhítő körülmény nők sem minősítette a kurzus alatti viselkedését és tízévi fegyházbünfe,tűssel sújtotta. Kloyber az ítélet ellen fellebbezett. — Kiugsford Smith uj rekordot állított fői. Az ausztráliai Windhamból jelentik: Kingsford Stmiítb, a híres ausztráliai repülő rekordidő alatt repült Angliából Ausztráliába. Hatalmas útját hét nap, négy óra, 47 perc alatt tette meg, míg az előző rekorder, iScefct lO&Lben S nap, 20 óra és 47 perc alatt repült Angliából Ausztráliába, Í9t!£ íi ii—bi n mi i 2