Napló, 1933. október (1. évfolyam, 1-23. szám)
1933-10-11 / 7. szám
MQSC1CKI tanár, a lengyel köztársaság elnöke, megiházasodott. Prága, október 10. Tegnap éjszaka dr. Alfréd Fuchs troppaui ügyvédet a rendőrség letartóztatta. Dr. Duciig közvetítő ■volt a föloszlatott német nemzeti szocialista párt és annak finanszírozói között s állítólag Hitler csehszlovákiai megbízottja volt. Tegnapelőtt Rudolf Röllschert és fiát, ifj. Rudolf Röllschert is letartóztatta a troppaui rendőrség. A letartóztatás alkalmává] tartott házkutatás során a hatóság olyan kompromittáló iratokra bukkant, amelyekből kitűnik, hogy a német nemzeti szocialista párt vagyonának' egy részét külföldre sikálta. Ezzel magyarázható az a föltűnő körülmény, hogy a prágai rendőrség csak kis összegeket tudott lefoglalni. A troppaui rendőrség összeköttetésbe lépett a prágai álJamrendőrséggel. Dr. Preininger rendőrfőtanácsos tegnap éjjel dr. Faltys vizsgálóbíró jelenlétében ismét kihallgatta Rudolf Jung mérnököt, a föloszlatott náci-párt volt vezérét. Ugyancsak házkutatást tartottak Kiese- wetter prágai bankigazgató lakásán. Kie- sewettert a rendőrség nem hallgathatta ki, mivel bankigazgató külföldön tartózkodik. A prágai rendőrség ma egész nap a föloszlatott nemzeti szocialista és német nemzeti párt vezető politikusait hallgatta ki. A kihallgatások során tisztázni akarják azt a kérdést, hogy a föloszlatott politikai pártok hol tettek szert anyagi eszközökre. Felfüggesztettek állásából egy aschi lárásbirót Asch, október 10. Julius Hanhach járás- birót a prágai felsőbíróság fölfüggesztette, mivel Hanbach ellen fegyelmi eljárás indult. A járásbirót azzal gyanúsítják, hogy Podersamhan, előbbi állomáshelyén, tagja volt a német nemzeti szocialista pártnak. Hanhach tagadja a vádat és azt állítja, hogy politikával soha nem foglalkozott. Éger! kommunistákat tartóztattak le Németországban Arzberg, október 10. Waldsassenben két ógeri kommunistát a rendőrség tétlenért, amint külföldi származású lázitó és agitá- ciós röpiratokat Németországba akartak csempészni. Mindkettőjüket letartóztatták. Égeri jelentés szerint a Németországban letartóztatott kommunisták Eduard D3- scher égeri kommunista városatyával és annak József nevii fivérével azonosak. Fegyelmi utón elmozdítottak egy járásbíróság! tanácselnököt Prága, október 10. Autón Knauer járásibiró- sági tanácselnököt, a katharinabergi járásibiiró- eág elnökét a német nemzeti szocialista párt tagjaival való kapcsolatai miatt fegyelmi büntetéssel sújtották és Pribramba áthelyezték. Knauer nem jelentkezett Pribramban szolgálattételre, ezért most újabb fegyelmi eljárást indítottak ellene és a fegyelmi bizottság határozata értelmében elbocsátották. Letartóztatások karlsbadban Karlsbad, október 10. A karlebadi főpostán a prágai postaigazgatóság egyik főtanácsosának vezetése alatt háromtagú vizsgálóbizottság jelent meg. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy negyvenkét postatisztviseő összeköttetésben állott a föl osztatott nemzeti szocialista párttal. Hat tisztviselőtkihallgaátsuk után fölfüggesztettek, 36 ellen fegyelmi eljárást indítottak mivel ezek tagadják, hogy. tagjai lettek V' Ina az áltamellenesnek minősített pártoknak ’ Trautenauban lefogták a nácipárt :-szervezőiét u , Trautenau október 10. A rendőrség Arno Rabét, a nemzeti szocialista párt' szervezőjét letartóztatta. Rabénál szervezeti terveket és egy szlovenszkói' fegyház tervrajzát találták. Rabé betegen feküdt a.-lakásán, ahonnan a rendőrségi kórházba szállították. Heniein és Spina konferenciáid Prága, október 10. Heniein, a szudétanémet Heimatfront vezére ma délután hosszabb tanácskozásokat folytatott Spina egészségügyi miniszterrel, akit pártja, a Bund dér Landwir- te messzemenő jogokkal ruházott föl. Az értekezletnek az ad jelentőséget, hogy a Bund dér Landwirte néhány nappal ezelőtt tartott rádiószózatában a párt számára olyan egyenes utat szabott, mely sok tekintetben párhuzamos EEen- lein programjával. Heniein Sienzei nemzetgyűlési képviselővel, a német iparosok pártjának elnökével is tanácskozott. Stenzel néhány nappal ezelőtt Egerben kijelentette, hogy pártja a Heimatfront rendelkezésére áll. Krebs kétszázezer koronás kaucióia Prága, október 10. Dr. Krei-sl, Hans Krebs volt nemzetgyűlési képviselő védője kijelentette, hogy Krebs 200.-000 koronás kaucióját nem Krebs barátai hanem a német nemzeti szocialista párt bocsátotta rendelkezésére. Az összegnek egy részét Kreisl nevére kiállított takarék- könyv alakjában helyezték letétbe. Ennek az összegnek az volt a rendeltetése, hogy a védelem költségeit fedezze. Dr. Ivreisf azt állítja, hogy Krebs-szel szökése óta telefonon sem beszélt, és nem nyilatkozhatott Krehs képviselete, illetőleg annak visszautasítása kérdésében se. Az ügyvéd állítása szerint Krehstől mindössze egy levelet kapott s ezt a levelet is a nála tartott házkutatás alkalmával a hatóság lefogllta. Megtalálták a nácik titkos iratait? Prága, október 10. Posner titkár, a feloszlatott német nemzeti szocialista párt parlamenti embere néhány nappal ezelőtt a prágai Deutsche Agrár- und Industrie-Bank-ban idegen névre egy safe-t nyitott. Hírek szerint, amiker a rendőrség erről tudomást szerzett, ma éjjel kinyittatta a safe-t és abban egy lepecsételt borítékot talált. A lepecsételt boríték állítólag a német nemzeti szocialista párt titkos irattárát tartalmazta. Az iratokat Jung képviselő őrizte mindaddig, amíg a nemzeti szocialista párt föloszlatásánsk napján át nem adta azokat Posnernek, aki a bank saíe-jében helyezte el azokat. A koalíciós politikusok a ooiitikai pártokról szóló törvényekről tanácskoztak I. évf. 7. szám - Szerda - 1933 október 11 Római halál A pesti ügyvéd, aki a Széchenyi-fürdő kabinjában összevagdosta ereit s akinek szomorú öngyilkosságáról tegnap beszámoltunk e lap hasábjain, úgy látszik, halála percében is hü akart maradni a nemes stílushoz, amely egy egész életen át kísérte s amelynek varázsa alól senki se vonhatja ki magát, aki a római jog impozáns oszlopcsarnokában clte le életét. Nem lep meg bennünket, hogy a szürke és joviális pesti ügyvéd, aki soha nem kereste a végleteket, a drámai percben Seneca halálát választotta példaképül. Seneca halálában is biztos ösztönnel találta meg a stílust, amely korát és nemzetét minden időn és téren át kifejezi. Seneca, mikor végleg elveszítette a csatát urával és végzetével szemben, aki akkor Nero névre hallgatott n akinek tüze sóv ás szelleme ma is itt jár közöttünk, belelült a forró vízzel telt fürdőmedencébe, lábait kilógatta a medence márványperemén és az orvos, akinek kezére Nero liktorai vigyáztak, elvágta térde alatt az eret: a kád lassan megtelt vérrel s a forró, gőzölgő, egyre sűrűbbé váló ősanyagban úgy merült el a vén költő, mint aki boldogan és raegbékülten kietlen századok után újból eggyé válik az ös- anyaggal. Seneca öreg, .sárga fejét ifjú felesége tartotta és tanítványai lesték ajkát, hogy utolsó szavait följegyezzék. A szavak azóta elmosódtak, a római halál előkelő és nemes pátosza azonban, a végzettel szemben való szabatos és meggondolt kon- zekvenciaíevcnás hozzátartozik a stílushoz, amely túlélte magát a birodalmat. S e barbár korban, amikor uj keresztények véres tetemét rágcsálják a kor arénájában a fenevadak a nyomor és végítélet perceiben, a késői tanítványok, akik Seneca utolsó szavait reg elfelejtették, ebben a percben, amikor már a római jog nagy épülete is omladozni kezd, már csak a jelenetre emlékeznek, a szövegnélküli drámára, ahogy elbúcsúzik ideáljaitól, eszméitől és álmaitól a római polgár. Uj barbárok döngetik a kapukat s itt fent a falak mögött éhség és döghalál járja az uccukat és a római férfiú elmerül a forró, véres kulimászban. Az ügyvéd, a késői tanítvány, aki valami természetes ösztönnel ogy világbirodalom polgárának érzi magát, eljutott a lemondáshoz, már csak élni szeretne, apró örömök magas kőfallal körülkerített kertjében, mint egykor Seneca, amikor Nero börtönéből kiszabadult s csak arról álmodott, hogy távol egy féktelen világ minden gyönyörétől, apró örömöknek éljen — dekát ez az, amit a végzet nem szokott megadni. A pesti ügyvéd, Seneca messzire szakadt tanítványa, követni akarta mesterét, mint egy ritka szekta utolsó hívője. Hogy nem sikerült a kísérlet, hogy befejezetlen, inkább kétségbeesetten sikolíó, mint drámai tömörséggel lezáró gesztusa volt egy korszaknak, a dolgok természetéhez tartozik. Ezek a nagy gesztusok nem szoktak sikerülni. Sikerült azonban egy percre megállítani e riadt csordát egy világbirodalom végső pusztulása előtt. A római jog világbirodalma van pusztuióban. Ha nem lenne ennyire rjímbólikus minden, ami ebben a drámában történik, talán hajlandók lennénk azt hinni, hogy átmeneti, periodikus krízisről van szó, amit a birodalom ki fog heverni. Ahogy azonban ennek a birodalomnak egyszerű, szürke, egészen a jelképes halálig jelentéktelennek: is mondható polgára, megtalálta a római halált, ebben már ben- Tip van egy egész korszak katasztrófája. Fájdalmas, ahogy a század elkoptatja mindazt, ami a múlt hagyományaiból emberi és nagyszerű s ahogy szerephez juttatja mindazt, ami az Irtózat és ínség legsötétebb perceit idézi föl. A Jog szolgái szegényen, megalázva, vagy kalmárrá al- jasitva állnak a kor versenyében. A Jog már csak üres dekorációja a hatalomnak. S szolgái — a hatalom szolgái. A jó ügyvéd sorsa legföljebb a fölmagasztosulás a római halálban, az utolsó, nemes gesztusban, amelyben még egy percre visszatér a tradícióhoz, amely egy nagy kor és egy nagy nemzet érckupoláját tartotta fölébe, mígnem összeroppant az érckupola és ha- sadékain keresztül bakacsinba borult éjszakai mennybolt csillagtalan világa tekint le rá. Mire az éjszaka elmúlik s fölvirrad a hajnal, nj nemzedékek uj erővel látnak a Jog csarnokának fölépítéséhez — vagy romjait örökre elhordják e föld rőt. Teljes erővel folyik az akcié a csehszlovákiai nácik ellen Megtalálták a titkos iratokat! — Letartóztatták Hitler prágai megbízottét — A vidéki házkutatások de a mindkét párt részéről megnyilvánult nézet szerint a föloszlatott politikai pártok mandátumainak megsemmisítése alkotmányjogi aggodalomra adhat okot. A csehszlovák nemzeti szocialista párt és . a csehszlovák nemzeti demokrata párt tagjai ugyancsak tárgyaltak erről a kérdésről. Prága, október 10. Prágai tudósítónk telefon jelentése: A csehszlovák szociáldemokrata párt és a cseh néppárt tagjai ma délután politikai tanácskozásokat folytattak. A 1 tanácskozások tárgya a politikai pártok föloszlatásáról szóló törvényjavaslatok kérdése volt. A csehszlovák szociáldemokrata párt és a cseh néppárt ebben a kérdésben nem hozott határozatot,