Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)
1933-09-06 / 202. (3312.) szám
1938 szeptember 6, agerda4 <PRXGAI-AWAAK.-HÍRXíAB Az amerikai agytröszt Ford eszméivel indul harcba — Ford ellen Roosevelt és Ford párviadala mögött tulajdonképpen a lordizmus két szárnya vonul Söl * Prága, szeptember 5. Tehát megtörtént a nagy ösez-ecsapáe, amelyben Ami erika két legnépszerűbb embere és mögöttük talán két világnézet móri össze egymással fegyverét. Ford és Roosevelt. helyesebben Fordék és az agy- tröszt harcában az a legsajáteágosabb. hogy az. amit Roosevelt ma intézményesen barátságos oktrojjal rá akar kényszeríteni egész Amerikára, nem egyéb, mint amit maga Ford három évtized óta kitartóan hirdet. Ami ugyanis a fordizmus szociológiáját illeti, kifejezhető Roosevelt két jelszavával: rövid munkaidő, magas munkabér. A program, amit most Roosevelt és köre. mint hivatalos társadalomvédelmi elvet rá akarnak kényszerűeni az egész amerikai ipari világra, majdnem szó- szerint olvasható Ford híres könyvében, amely „Életem és munkám" ciánén magyar nyelven is megjelent. A müvet sokáig az Európában akkor diadalmasan előrenyomuló marxista tár- sadaloonreformáló elvek ellenpólusaként szokták emlegetni és sokan hivatkoztak Ford eredményeire. különösen azok, akik szívesen helyezik az elvont teoretikus munkák fölé azokat az eszméket, amelyek a gyakorlati élet üllőjén kovácsolódtak tűzállóvá. Ilyen eLvnek tekint-' hető a fordizmus, legalább is ilyen elvnek volt tekinthető egészen addig, amíg Amerika sok- millió autótulajdonosát „talpra nem állította" a krízis, vagyis, amíg maga a gyakorlati élet meg nem teremtette a legyőzhetetlen ellenérveket a fordiz- mus „gyakorlati élet üllőjén kovácsolt" teóriájával szemben. Ebben a kritikus pillanatban, amely nemcsak a Ford-müveket érintette végzetesen, hanem töinden bizonnyal alaposan próbára tette magát a fordizmus teóriáját ie, Ford nem állt föl a szószékre és nem igyekezett az általa fölállított teóriát módosítani a krízis nyomása aatt. Miután Ford elvei közé tartozott az is, hogy soha nem dolgozott banktőkével, ez viszont biztosította számára a konjunktúra- éveiben a versenyerkivüliséget, — erélyes mozdulattal a hatalmas üzem redukálásához-fogott és ezerszám bocsátotta el munkásait. A krízis éveiben a világhírű detroiti telep valósággal elnémult. Az emberek nemcsak, hogy autót nem tudtak vásárolni, de még cipőt is alig. Külön pikantériája azután a Ford-müvek történetének, hogy szinte párhuzamosan azzal a leépítéssel, amellyel a krízis Detroitiban járt, Nisnijnowgo-rodíban uj Ford-üzem nőtt ki a földből. Ford híres mérnökei és szakmunkásai százszám utaztak Oroszországba és a szovjet akkor még kielégíthetőt!ennek látszó autószükségletét igyekeztek lázas tempóban pótolni. (Külön fejezetet érdemel a modern ipari vállalatok történetében az a szerződés, amit Ford a szovjettel kötött s aminek kulisszatitkai még ma sincsenek minden izükben megvilágítva.) Egyszóval -a gazdasági krízis élveiben Ford, aki a prosperitás éveiben prófétának bizonyult, •nem talált más megoldási eszközöket, mint aminőkkel a többi gyárosok is kénytelenek voltak védekezni a gazdasági krízis ellen: redukálta üzemeit és elbocsátotta alkalmazottait. Elvitathatatlan, hogy Ford a prosperitás éveiben múlhatatlan eredményeket ért el módszerével. Más kérdés, hogy Ford metódusa a prosperitás talajában gyökerezik, s hogy változott talajviszonyok mellett a metódus termése siralmasan megváltozik. Roosevelt mindenesetre értékesíteni akarja mindazt, amit Fordtól Amerika tanult. Roose- velték meg akarják teremteni a prosperitás élői ölté teleit s azután a Fordtól tanult metódussal megreformálni az amerikai munkásviszo- nyokat. Ford ucsakfí a tempót diktálja Az igazi ellentét nem is az elvben van Roosevelt és Fordék között, hanem a keresztül'vitelben, helyesebben a keresztülvitel bizonyos árnyalatbeli föltételeiben. A főellentét valószínűleg ott van, hogy Roosevelt a munkások szakma szerint való szervezkedését akarja lehetővé tenni, s az uj munka-törvény egyik fontos pontja éppen a kollektív szerződésekre vonatkozik. Ez az a pont, aminél Ford ellentétbe került azokkal, akik saját eszméinek megvalósítóiként kopogtatnak az amerikai gyáripar kapuján. Ford idegenkedik a szakszervezeti terror ellen — ahogy ő mondja. Bizonyos, hogy az ősz nagyiparos sikerekben gazdag pályájának félét a munkásszervezetekkel, helyesebben a szervezeti titkárokkal való harcban töltötte el. Fotó .Johnson tábornok megbízottai előtt, kijelentette, hogy nem hajlandó gyárában olyan munkást alkalmazni, akit a imunkásközvetitő jelöl ki számára, csakis olyar- ^munkással dolgozik együtt, aki neki tetszik és akit ő alkalmasnak talál a munkára. Ford álláspontja érthető, hiszen évtizedekre visszanyúló harc érlelte meg ezt az álláspontot a világ legnagyobb nagyiparosában. a A munkáspártok legsúlyosabb vádja a fordizmus ellen az volt, hogy elennberte-leniti, helyesebben szólva, hogy elszemélyteleniti a munkást, gépalkatrésszé devalválja a lelkes lényt, — ami igaz is, meg nem is. A fordizmus lényege, amint ismeretes, az úgynevezett taylo- rizmus. népszerű nevén a futószalag-módszer. A futószalag-módszer ugyanis bizonyos számú munkarészre osztja föl az elvégzendő munkát. Minden munkás egy 'bizonyos munkarészt Végez el, például bever egy szöget, vagy egyszerűen megcsavar egy srófot. A készítményt szalag viszi a munkás elé. Csakhogy ezt a szalagot egy központi irodából irányítják, legalább is a szalag sebességét, a munkásnak be kell tartani azt a tempót, amit a szalag diktál neki. Igaz, hogy nem fejleszti a. szellemi képességeit ez a módszer, sokkal inkább a figyelmét és a kézügyességét; ezzel szemben aligha állítható, hogy bármely más gyárüzemben olyan változatos munkaresszort nyugodna a munkás vállán, ami különösebb lelki emóciókat vált ki belőle. A fordizanus ellenben bizonyos diszciplínám vezet s Ford munkásai sokkal könnyebben tudlak elhelyezkedni más üzemekben, olyanokban is, amelyekben nincs bevezetve a ta-ylorizmus. mint más márkások. Fölmerülhet a kérdés, hogy Ford merőben altruiezti.kus alapon fektette le a kevés munkaidő, magas munkabér elvét? Természetesen nem, Ford csupán rájött arra, hogy az elvégzett munkamennyiséget jól szabályozott tempóval kisebb munkaidőbe is össze lehet sűríteni. A magyar nyelvterület északi része, számos irót, és költőt termelt az egyetemes magyar irodalom számára. Madách, Mikszáth és korábban Kazinczy. — ha csak a legszigorúbb mértéket alkalmazzuk, — olyan egyéniségei irodalmunknak. amelyek a nyelvhatárokon túl is hatni tudtak. Mindhármam azonban, egyetemesen magyar értékeiken felül, igen határozott táji vonásokkal is rendelkeznek annak a különös íznek éreztetésével, amelyet a Tátra és a tátraelőtti hegyek közelsége okoz. A táji művészet kezdete tehát feltalálható náluk, de a megkezdett vonalinak folytatása, kiépítése, tudatos és akart hangsúlyozása hiányzik. Madách, Mikszáth és Kazinczy önkéntelenül vegyítettek helyi szint Írásaikba. Azóta, — nemcsak a magyar nyelvterület északi részén, — az ilyen akaratlan fajta táji szinezés található leginkább egyetemes magyar irodalmunkban. Némi helyű környezetfestés, amint az a mü cselekményéből adódik. Budapesti iz, nyírségi színek, dunántúli szagok, szegedi illatok csak nagyjában, elvéivé és általánosságban jelentkeznek. Táji művész volt-e Krúdy Gyula azért, mert a Nyírség vidékét íöstögette egy-két munkájában? Vagy táji müvész-e Molnár Ferenc, aki pedig egyiideig, a budapesti környezetre értve komolyan annak számított? Avagy annak nevezhető-e Móra Ferenc, aki nemcsak szereti, de tudja is szegedi voltát kihangsúlyozni? Az igazi táji művészet más. Nemi a véletlenen és az alkalmakon múlik. A véletlen csak ott hat közre, hogy az iró vagy a költő, az egyik vagy a másik vidéken születik, de azután fölismerve a hely különösségét, az ott Lakó nép elzárt életét, tudatosan és előre megfontolt szándékkal, de egyúttal szerelmes vonzódással, egész képzeletét és leleményét a megszeretett tájra és annak embereire koncentrálja. Ez talán, korlátnak tűnhetik, de mégsem az, mert hiszen az embernek indulatai, konfliktusai végeredményben mindenütt egyformák s csupán a helyi adottságoknak megfelelően módosulnak. Itt is csak az az aranyigazság érvényesül, hogy bizonyos merev szerkezetű, de liberális szellemű korlátok közt sokkal nagyobb a szabadság, mint a korlát- és gerinonélküili nagy térben. Ott a piciny ember csak arra eszmél, hogy végül, milyen kis senki is az, aki különben folyton a korlátok miatt szóko 11 pauaszkodn i. A német irodalomban, — mely hatásában nem, de térben a legközelebb eei’k hozzánk, — a táji Híressé vált teóriájáról annyit m-ond könyvében, hogy ő nem a műnkamennyi&égre, hanem a munka intenzitására fekteti a fosulyt. Ami magyarul annyit jelent, hogy kisebb idő alatt irilechanizált tempó mellett ugyanannyit, sőt később többet tud elvégezni a munkás, mint úgynevezett nem szabályozott tempó mellett hosszabb idő alatt. Ford tehát a rövidebb munkaidőt nem az elvégzendő munkateljesítmény rovására állította be módszerébe. S maga az •elv csak úgy vihető eredményesen keresztül, ha párosul a taylotizmussal. Amiről Roosevel- ték viszont nem nyilatkoztak. Mit akar Roosevelt megvalósítani a tordizmusbóí? Tagadhatatlan, hogy Roosevelt programjának összeállítása közben Fordra gondolt, hiszen Ford volt az, aki két évtizeddel ezelőtt azzal indokolta meg azok. előtt a gyárosok előtt a rövid munkaidő teóriáját, hogy ezzel a piacot szélesíti — ha nem is horizontális, de — mondjuk — vertikális irányban. Szaporítja a vásárlók számát az által, hogy a munkásnak, akinek azelőtt egy héten csak egyszer volt ideje bevásárolni, naponként ideje van pénzét költeni, keres is eleget ahhoz, hogy költhessen s ezáltal a prosperitás olyan erőtartalékokat gyűjt, amelyek szinte kimerithetetlenek. Legalább is így volt ez egészen 1924-ig, akkor, amikor az európai piacon megjelent Ford hires munkája s amikor Európáiban úgy beszéltek Fordról. mint aki az örök konjunktúra szérumát találta meg. A fordizmus másik híres alap- elve volt a sematizál ás, ami szintén összefügg a taylorizmussal. Nos, ezek a sikeresen kipróbált módszerek, ka úgy tetszik, valóban csodákat müveitek, amennyiben Ford gyárüzeme, amely 1903-ban indult meg nagyobb keretek között, az első évben 1700 gépet gyártott, míg 1924ílett. Hogy csak az újabbakat említsük, itt van Schönherr erőteljes biroli parasztvilága. Enné] tipikusabb táji művészetet el sem képzelhetünk s mégis, mindig az örök emberinek adja biroli színbe öltöztett mását, Schönherr. Vagy vegyük elő Rosegger paraszthistóriáit, a gráci Bartsch főhnszagu. annyira osztrák, sőt, gráci, stájer, illetve bécsi táji színekkel pompázó regényeinek bármelyikét, vagy, — last bút nőt least, — Schnitzier Arthur feledhetetlenül osztrák-bécsi történeteit és regényeit. Ezekből megismerhetjük, hogy mi az a táji művészet, illetve „Heimatkunet", amint a németek nevezik. A „Heimatkunst" fejlesztette a középkori német irodalmat is a sokfajta gyökérből egyetlen terebélyes fává s az hat még ma is egyes szudetaoémet, osztrák, tiröii. bajor, sváb, porosz vagy fríz gyökerű költőben. A csehek, — akik természetadta körülményeik következtében, eziláv voltuk ellenére, annyira a németség hatása alatt állanak, — a „Heima tkunst" fagalimát is átvették és igen lendületesen fejlesztették tovább. A legtipikusabb költőjük ebből a szempontból (s aki jelentőségében kiemelkedik a többi vidéki szintű ilyenfajta cseh költő közül) a sziléziai Petr Bezruc. Bezruc a sziléziai bányászvilágot, Máhrisch-Ostrau városát, táját, élénk és patétikus színekkel tudta megeleveníteni. A magyar nyelvterület északi része, — a szlo- venszkói magyarság, — azóta, amióta uj hatósok alá került, nagy buzgalommal, de csak kevés eredménnyel látott neki irodalmat termelni. Ha itt is a legszigorúbb mértékkel mérünk, akkor eddig csak három olyan nevet tudunk felemlíteni, melyek egyetemesen magyar és talán egy kicsit európai viszonylatban is, kibírják a megtermett kritikát. Ezek: Mórái, Mécs és Szittnyai. Nos, mindhármuknál a táji nyomok csak ötlet- Sizerüek, ha egyes müveikben ott is vibrál valami1 a tátrai hegyek közelségéből. A táji művészet hiánya, — nemcsak a mi, uj fennhatóság aló került magyarságunknál, de magyarországi testvéreinknél is, — igen szembeötlő és aggasztó jelenség. A táji művészet az irodalomnak korántsem valami házi szőttese csak, de fontos kultur- és nemzetpolitikai szerepe van. Az Erdélyben élő szászok és az ottani magyar és székely testvéreink ezt már felismerték. Mindenütt, ahol a nép, --- védekezésképpen, — erősebben kénytelen hangsúlyozni nemzetiséget, a táji művészet fölbecsüiíhetetlen szolgálatot tett az egjnüvében 2 millió és százezer autót dobott piacra. A Ford-üzemek alaptőkéje 1903-ban százezer dollár volt, 1919-ben (természetesen a háború hatalmasan megnövelte Fordék konjunktúráját) százezer dollárról százmillió dollárra ugrott az alaptőke, hogy öt esztendő alatt, tehát 1924-ben 644 millió dollárt tegyen ki a Ford-üzemek mérlegében föltüntetett aktíva. Ezek az irtózatos számok jelzik a prosperitásnak mértékét, amelyben a Ford-üzem kiviTág- zott s amelynek összeomlása után Ford üzemei is összezsugorodtak. Bizonyos, hogy a módszerrek gyönge pontja a munkásság szempontjából ott van, hogy nem kalkulálja be a hét sovány esztendőt. Hogy Ford a krízis alatt nem omlott teljesen össze, az csak azzal magyarázható, hogy nem dolgozott banktőkével. A munkásság azonban a magas bérekből nem tudott tartalékolni, mert először abban a lélektani atmoszférában, amely az Egyesült Államokiban a század elején uralkodott, lehetetlen volt kilátni azokra a sivár napokra. amelyek a ..proeperity" bukása után következnek. Tehát hiányzott a lélektani alap. Másodszor pedig a magasabb bér egyenesen úgy volt bekalkulálva, mint a prosperitás fűtőanyaga: ha az amerikai munkás, teszem, úgy viselkedik, mint a francia és egy bizonyos minimumon túl tezaurálja pénzét, a krízis sokkal előbb bekövetkezett volna, esetleg nem öltött volna olyan katasztrofális arányokat, mint így. Roose vélték igyekezete az. hogy a Ford eredményeiből átvegyék és általánossá tegyék azt, ami jó és keresztülvihető, viszont munkás- védelmi intézkedésekkel 'elkerüljék annak a veszélyét. hogy egy gazdasági dekonjunktúra esetén tizennégymillió munkanélküli kerüljön minden támogatás nélkül, a szó legdrámaibb értelmében, koldusként az uocára. Hogy Roose- velték Ford modern termelési módszereit esetleg elavult szociális módszerekkel akarják pár rositani. s hogy ennek nem jó vége lesz. erről esetleg lehet- beszélni. Talán nem egészen alaptalanok Moley aggályai, amiért a túlságos európai befolyástól féltette Roosevelt- kísérletét. Bizonyos azonban, hogy Amerika olyan sorsforduló előtt- áll. éppen társadalmi szempontból, ami egy csöndes forradalommal is föl- ér s nem lehetetlen, hogy a harcnak, amelyet saját eszméi jegyében vivnak a kormány ta.g- jai Ford ellen, olyan következményei is lesznek. amelyek az egész amerikai helyzetet gyökeresen megváltoztatják. Mindenesetre sok függ Ford magatartásától is. ségének ápolása terén. Hol vannak tehát a mi szükebb pátriánk táji költői, akik városainkat, hegyeinket, folyóimkat, portáinkat, — legyenek azok bármilyen egyszerűek vagy igénytelenek is, — lantjukra veszik, megénekelik, amint azt a csehek, a szászok, a svájciak, hollandok teszik? Csak az igazán a miénk, amit m egének éltünk. Amiről monda jár, vagy legenda, amit regényeinkben úgy látunk megörökítve, ahogyan azt mi akarjuk. Eddig hiába kutattunk az ilyenfajta, kultur- politkailag oly fontos céltudatos „Heimatkunst" és „Landsohaftsdiohtung" után minálunk, de még az egyetemes magyar irodalomban is. Nekünk ne volnának olyán céljaink, amelyek eléréséhez a táji művészetünk kifejlődése szükséges? Nem a méret teszi a remeket, de a minőség. Móniké E-duard német-sváb költő, vagy Storm Theodor müveinek nagyrésze pársoros, leginkább táji hangulatokat tükröző vére és mégis mind a ketten, miniatűr formájukban mestereknek számítanak és halhatatlanokká lettek. Csak az a táj, amely a benne élő faj művészi temperamentumán át a költészet szintjére vetítve elevenedik meg mindig újra és újra, csak az ilyen táji művészet megénekelte táj válik valóban a nemzet részévé és lelki birtokává. A táj és az ember összetartoznak. Közösen formálják egymást és ennek a kölcsönhatásnak az eredménye egyfelől a nemzet, a másik oldalon a föld. S csak ha ez a két fogalom fedi egymást-, akkor szabadulnak fel a nemzeti és nemzetiségi harcokban lekötött erők olyan emberi célok szolgálatára is, amelyek után e naponta csalódó és kiábránduló ember mégis és örökké vágyódik. — „Keletgalicia királynője". Varsóból jelentik: A lapok egy szerencsés örökösnő furcsa esetéről imák. A kelet galí ciai Repe f aluban egy idős föld- mivesasszony másfélmillió dollárt örökölt sok évvel ezelőtt eltűnt férje után, aki nemrégiben halt meg Csikágóban és másfélmillió dollárt hagyott hátra. A nem várt nagy szerencse a paraszt-asz- szonyt megőrjítette. Az újdonsült dollármilliomos- nő megbízta rokonait, hogy állami hántót és királyi díszruhát rendeljenek neki és néhány hét óta „Keletgalicia királynőjének" képzeli magát. Az asszony nap-nap után kivonul Repe falu uccáira pompás aranyozott diszhintóján, amelyet négy fehér paripa vontat. Pompás öltözéket ölt magára és gyémántokkal kirakott koronát tesz fejére. A „királynő" még kormányt is alakított és mindennapos sétája után koronata-náceot tart. Külügyminisztere a falu levélhordója, lett, míg a kancellári tisztet a pék tölti be. A „miniszterek" szívesen teljesítik az asszony szeszélyeit, mert busás miniszteri fizetéseket élveznek. Az asszony nagy jótékonyságot fejt ki és a falu szegényeit és betegeit mindennel ellátja, jut azonban a szomszédos községek lakosságának is. A hatóságok nem avatkoznak be, mert ugylát-szik szívesen veszik, hogy a másfélmillió dollárt ott költi el. & tál é* m zmfwc Irta: MEZEI GÁBOR művészet úgyszólván az egész irásmüvészét alapja tartozás, az ellenállás, a szülőföld különleges szép-
