Prágai Magyar Hirlap, 1933. szeptember (12. évfolyam, 198-211 / 3308-3321. szám)
1933-09-05 / 201. (3311.) szám
8 lSpori^ Jói tartatta magát a bécsi és csak 1:2 (0:2) arányban kapott ki a% Jlmbrasianátói Nyiltiá vált a Középeurópai Serleg elsőségének kérdése — A magyar Klug Frigyes bíráskodása nagy tetszést aratott — Huszonötezer néző Milánó, szeptember 4. Mintegy 25.000 néző jelenlétében folyt le a Középeurópai Kupa 1933. évi első döntő mérkőjése a bécsi Austria és az Ambrosiana között. Ideális futballidőben, kitűnő füves pályán a két csapat izgalmas küzdelmet vívott egymással, amelybe a közönség is sokszor beleavatkozott, azonban a bécsi csapat iránt barátságos hangulatban. A meccs rendes lefolyásában a legtöbb érdem Klug Frigyes budapesti bírót illeti, aki a legnagyobb objektivitással és körültekintéssel látta el tisztjét. Mindkét csapat a mezőnyben egyenrangú volt, az olaszok azonban a támadásban kissé energikusainak voltak s ez szerezte meg nekik a 2:1 (2:0) arányú győzelmet. FőlegMeazzaa középen sFrione jobbszélső brillírozott. A bécsieknél a védelmi trió és Mock középhalf volt jó. A csatársorban Stroh vált ki, mig Sindelárt az olaszok fogták. Molzer és Spechtl gyönge napot fogtak ki. Az első félidőiben kezdetiben a bécsiek voltak fölényben, később azonban az olaszok kerekedtek fölül, annak dacára, hogy Levrato sérülése miatt csak statisztált. Az első gól a 41. percben esett Meazza pompás korneréből. Utána rögtön Levrato áttörését kisérte eredmény. 2:0 az olaszok javára. A második félidő hasonló képet mutatott. Osztrák, majd olasz fölény után nyílt mezőnyjáték. Az erőtlen osztrák támadásokat Ceresoli biztosan védi, mégis a 33. percben Stroh beadását Spechtl belövi. A gól után az olaszok támadnak, azonban a bécsi védelem már tartani tudja az eredményt. A meccs után a közönség, amelynek sorában bécsi és pozsonyi kirándulók is voltak, úgy a győztes, mint a vesztes csapatot, valamint a bírót is melegen ünnepelte. Az Austria a milánói eredmény után bizakodással indul a bécsi revánsmérkó'zésbe, amely pénteken folyik le. Uj magyar rekord Budapesten a 100 méteres síkfutásban A magyar atléták fölényesen győztek a bécsi WAF-versenyen Budapest, szeptember 4. (Szerkesztőségünk jelentése.) Az Újpesti TE atlétikai versenyén Forgács (UTE) a 100 méteres síkfutásban 10.5 mp. alatt uj magyar rekordot futott és újból legyőzte Gerő Gábort. _ Az 1000 méteren Szabó Miklós (MAC) 2:31 alatt győzött. A 400 méteren Zátooly (UTE) 52.8 mp. alatt lett első. A 2000 métert Sárváry (UTE) nyerte 5:39.6 alatt. — A 400 méteres gátfutásban Héjas dr. (BEAC) győzött 58.4 mp. alatt. A távolugrást Aranyossy nyerte 6.75 méterrel. — A diszkoszban Donogán győzött 45.49 méterrel. 2. Madarász 43.84, 3. Darányi 42.88 méterrel. — Gerely: Szekrényessy 56.21 m. Paizs Bécsben legyőzés az argentin Ludat Rács, szeptember 4. Szombaton és vasárnap bonyolították le Bécsiben a WAF nemzetközi versenyét. A verseny eseménye a magyar és argentin atléták startja volt. Az első nap úgy látogatottság, min az eredmények tekintetében felülmúlta a másodikat. A magyar Paizs legyőzte a 100 méteres síkfutásban az argentin Luttot és 10.6 másodperces idővel beállította a magyar rekordot. A verseny sorozatos magyar győzelmei újra csak Magyarországnak az atlétikában való vezető helyét bizonyították. — A verseny részletes eredményei a következők voltak: Szombaton: 100 méter: Paizs (BBTE) 10.6 mp. Magyar rekord beállítva. 2. Lutt (Argentína) 10.7 mp. — 3000 méter: Olíva (Argentína) 9:01 p., 2. Fischer (WAF) 9:13.2 mp. — 4 szer 100 méteres staféta: WAF 44.4 mp., 2. WAC 45.2 mp. — 4X400 méteres staféta: Budapesti BTE 3:27.6 p., 2. WAF, Bécs 3:20 p. - Gerelyvetés: Bezwoda (Crlcketer) 53.30 m., 2. Flutner (WAC) 53.60 m. — Magasugrás; Kézs- márky (Magyarország) 180 om., 2. Neurol- rer (Bécs) 170 cm. — A hölgy szám okban a 4X200 méteres stafétában a bécsi Danubia 1:53.1 mp.-es idejével rekordot javított. A magasugás magyar győzelmet hozott a budapesti Vértessy révén, aki 1.48 m.-el nyerte ezt a számot. — Vasárnap gyér látogatottság e közepes eredények mellett zajlott le a verseny. Az argentin Pojmajevich nyerte a rúdugrást 380 cm.-el. — A 200 m.-es síkfutásban a budapesti Kovács meglepetésszerü győzelmet aratott 22.4 másodperces idővel honfitársa Raggambi ellen, alki 22.7 mp.-e,t futott. 8. Lutl i (Argentína) lett. Koltay (BBTE) 6.80 méterrel nyerte a távolugrást. — A svéd stafétában a BBTE 2 perc alatt győzött a WAF (2:03.4) ellen )( Nurmi vasárnap az Aleabporgbam megtartott atlétikai versenycn indult s az 5000 méteren 14:46.6 mp.-es kitűnő idővel. győzött Mattil'ainen ellen. A gerelyvetést Mattá Jár- vinen nyerte 75.95 méteres lendítéssel. )( Északnémetország válogatott hölgyatlétái győztek Északhollandia ellen. Groningen- ből jelentik: Északnémetország válogatott bölgyatlétái 51X :47 X pontarányu győzelmet arattak ÉszakhoUaudda lölgyválogatottja ellen. A találkozás különösebb eredményeket nem hozott. Varsó, szeptember 4- Szombaton és vasárnap bonyolították le Varsóban Csehszlovákia és Lengyelország válogatott atlétáinak találkozását. A küzdelem a lengyelek minimális, 79.5— 78.5 arányú győzelmét hozta. Az egy pont különbségű győzelem maga is mutatja, hogy milyen küzdelmet vívtak a varsói stadionban. Érdekes megemlíteni, hogy dacára a lengyelek győzelmének, a csehszlovák atléták több első helyet foglaltak el, mint ellenfeleik. így a 16 verseny számban, amelyből a válogatottak találkozása állott, nyolcban csehszlovák, hatban lengyel győzött, kettő pedig holtversennyel védződött- A küzdelmek során két uj cs ebesei! szlovák rekordot állítottak fel, még pedig a 4szer 400 méteres stafétában és a gerelyvetésben. Mind a két napon szeles, esős időjárás rontotta a küzdelmek szépségét. A részletes eredmények a következők: 100 m Heyduk csehszlovák 11.1 mp, 2. En- gél csehszlovák 11-2 mp. 200 m Heyduk csehszlovák 23 mp, 2. Bianovski lengyel 231 Turin, szeptember 4. A főiskolai olimpiászon szombaton a tőrvívás egyéni versenyeit kezdték meg. Mindhárom magyar vívó: Dunay, Palócz és Meszlényi a franciáikkal és olasz okkal együtt a nyolcáé döntőbe jutott. Szombaton a magyar kosárlabda-team Franciaországot 18:16 (10:7) arányban győzte le. — Rughbiban Csehszlovákia 0:69 arányú súlyos vereséget szenvedett Franciaországtól, mig Olaszország Spanyolországot 6:0 arányban verte meg. Tenniszben a magyar Ferenczy—Friedrlch kettős kikapott az otlaez Gesura—iQuinitavatlle pártól. A férfiegyesben a német Thüben a csehszlovák Cser nők Ot 4:6 8:6 6:1 4:6 6:3 arányban győzte le. Vasárnap Thüben a prágai Krasnyval mérkőzött. A meccs 3:6 6:3 0:6 6:3 arányban félbemaradt. A francia Trónéin az olasz De Mi- nerbit, az olasz Orlandi az angol Brixet verte meg. )( Német atléták Strassburgban. gtrassburg- ból jelentik: Vasárnap népes -mezőnyii atlétikai versenyt bonyolítottak le Strassburg- ba-n, amelyen német atléták is indultak. A legfontosabb eredmények a következők: 400 méter: Nehh (R&statt) 49.8 mp. — 110 méteres gátfutás: Wels-cher (Frankfurt) 15 mp. — Rúdugrás: Müller (Rudién) 390 om. — Disz- koszvetés: Winter (Stirassburg) 48.21 m., 2. Slevert (Bimsbüttel) 47.05 m. nap. 400 m Bianovski lengyel 50-2 mp, 2. Kne- nioky csehszlovák 50.2 mp. 800 m Rosicky csehszlovák 2:00 p, 2. Kuzmicki lengyel 2:07.2 p. 5000 m Fialka 'lengyel 15:20 p, 2. Slezácsek csehszlovák 15:21.8 p-‘ 110 m gátfutás Kománek csehszlovák 16.1 mp, 2. Novosielski lengyel 16-3 mp. 400 m gátfutás Kosteweski lengyel 55-2 mp, 2- Maszew- ski lengyel- 4szer 100 méteres staféta Csehszlovákia (iHeyd'uk, Haftfman, Knenicky, En- gel) 43.6 mp, 2. Lengyelország 44 mp. 4szer 400 m staféta: Csehszlovákia (Fiser, E. No- votuy, J. Novotny, Knenicki) 3:22-6 mp. Csehszlovák rekord! 2. Lengyelország, meszese mögötte. Magasugrás Zámis csehszlovák és Plawczyk lengyel 184 cm-irel holtversenyben elsők. Távolugrás Sikorski lengyel 688 cm, 2. Luckhaus lengyel 684 cm. Rúdugrás Marki csehszlovák, Sdhneider lengyel és Kink lengyel 370 cm ugrással holtversenyben elsők. Súly dobás Douda csehszlovák 1563 om, 2- Heljasz lengyel 1498 cm. Diszkoszvetés Heljaez lengyel 4385 cm, 2. Douda csehszlovák 4346 om. Gerely vetés; Klásek csehszlovák 6535 cm. Csehszlovák rekord! 2. Mala csehszlovák 6094 cm. Vasárnap a Mussolini-stadion zsúfolásig megtelt. 70.000 néző ünnepelte a felvonult díákver- senyzőket. Ebben a keretben folyt le az olasz-német futballmérkőzés, amely az olaszok 3:1 (3:1) arányú győzelmét hozta. Az olasz gólokat Falnstro, Búr el és Sca- raneh, a németekét Balileda lőtte. A magyar Pl/uhár István jól bíráskodott. A kormányos-négyesevezősversenyen Németország győzött Olaszország előtt. Vasárnap megkezdődtek az uszóversenyeh. Az előfutamok a következő eredményeket hozták: 400 m. gyors: I. előfutam: Lengyel (magyar) 5:21.1, 2. Bourne (Kanada), 3. Baoigaílupo (olasz). — H. előfutam: Giacomo (olasz) 5:23, Drámai küzdelemben egy pont különbségéi győzelmet arattak a lengyel atléták Csehszlovákia felett Lengyelország-Csehszlovákia 79*5:78*5 — Két uj csehszlovák rekord Hetvenezer néző a turini főiskolai olimpiász megnyitó ünnepségén Olaszország legyőzte a német futballcsapatot — A magyar úszók minden számban a döntőbe jutottak VÍZUMOT Magyarországba, Romániába, Lengyel- országba és Bulgáriába még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hlrlap“ pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu-ucca 17., IL (Central-passage). Ilyen útlevelek meghosi* szabbitását Is vállaljuk. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága II., Panská ul. 12., III. em. eszközli. * KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal Telefon 35-29. Főrncca 87—89. I NYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 34. sz, I. em. — Methód-tér 3. POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon: 27-87. Lőriackapu-ucca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralja-ueca 7/2. 5:23.6, 2. Roig (francia), 3. Szabados (magyar). — III. előfutam: Abay-Nemeg (magyar) 5:25.1, 2. Aepar (francia), 3. Schweitzer (német). — Szabados, mint legjobb harmadik a döntőbe jutott. 50 m. gyors: I. előfutam: Székely (magyar) 26.7 mp., 2. Róbert] (olasz). — II. előfutam: Bourne (Kanada) 26,7 mp., 2. Várnay (magyar). — HL előfutam: Ceik (magyar) 27.2, 2. Langóey (Anglia), 3. Schőn (csehszlovák). Az utóbbi, mint legjobb harmadik a döntőbe jutott. 100 m. hátuszás: I. előfutam: Bicskey (magyar) 1:17, 2. Scott (angol), 3. De Zucco (olasz). — II. előfutam: Siegrist (német) 1:15.6, 2. Schumann (német), 3. Murray (angol). Mind a hatan a döntőbe kerülitek. 1500 m, gyors: I. előfutam: Ati (olasz) 23:50.1, 2. Signor (olasz). — H. előfutam: Lengyel (magyar) 22:24, 2. Basa (olasz) 23:13.5. Az us zószám okát ma folytatják. Külföldi eredmények )( Angliában szombaton a londoni csapatok sorozatos győzelmeket arattak. A bajnok Arisénál Sheffieldben legyőzte 2:1 arányban az ottani Wednesday-t. Skóciában a Rangers kikapott örök riválisától, a Motherwelltől. Az utóbbi mellett még csak az amatőr Queene Park veretlen. Részletes eredmények: Angol liga: Birmingham— Everton 2:2, Chelsea—Wolverhampton 5:2, Derby Oo.—Blackbum R. 1:1, Leeds Un.—Newcastle Un. 3:0, Leicester C.—Manchester C. 0:0, Liverpool— Sheffield Un. 3:2, Portemouth—Hudderefield T. 3;0, Sunderland—<Stoke C. 4:1, Tottenham— Aston Villa 3:2, West Brourwicih A.—Middles- brough 3:0. — Skócia: Airdrieonians—St. Johnstone 1:1, Ayr United—Hamilton 3:1, Celtic— Hearts 0:0, Cowdenbeath—Clyde 5:1, Dundee.— Queen of South 8:0, Hibemians—Kilmarnock 4*1, Montherwell—Rangers 2:1, Partick Thistle—Fal- ki rk 0:3, St. M'irren—Queens Park 1:2, Third La- nark—Aberdeen 2:3. )( Kikapott a bajnok Vienna az osztrák liga- mérkőzésen. Bécsböl jelentik; Bécsben szombaton a WieneT AC a Libertást 5:3 (2:2) arányban győzte le. — Utánuk a II. osztályból felkerült Donau mérkőzött a tavalyi bajnok Viennával és azt izgalmas küzdelem után 3:2 (3:1) arányban legyőzte. A Donau három gólját a meccs kezdetekor 10 percen bellii érte el. A II. félidőben a Vienna fölénybe került, de kiegyenlíteni már nem tudott. — Vasárnap 12.000 néző előtt mérkőzött az Adudra a Floridsdorfer AC-bal és győzött 5:0 (3:0) arányban. — A Rapid a Hakoaht 2:0 (1:0) arányban verte meg. — A Wiener SK a Waokert 3:1 (3:0) arányban verte. — A II. osztályban a következő eredmények voltak: Rrigifctenauer AC—Crlcketer 3:1, Favoritner SC—Spitzauer 3:1, Burgtheater—Metallul 4;2, Bewegung XX.— Neubau 2:2, Siramering—Slovan 3:1, Raeensport- freunde—Landstrasser Amateure 2:0, Rendőrség —Vomvárts 3:4. )( Az osztrák amatőrbajnokság első döntőmeccsén Linzben a Lustenau 07 a Sp. Urfahr ellen 2:0 (1:0) arányban győzött. X Németország. Berlin—Hamburg 3.3 (1:2). Városközti mérkőzés Berlinben 28.000 néző előtt. A két város 37. találkozása. X Svájcban a tavalyi bajnok Servette ismét vereséget szenvedett. Ezúttal az FC Basel győzte le 3:1 arányban. Egyéb eredmények: Young—Fel- lows—Grasthoppers 4:2, Young Boys—FC Zürich 1:0. Lugano—Nordstern 3;2, Bern—Concordia 6:3, Lausamne—Locarno 2:1, Biel—Urania 1:0, Ghaux de Fonds—Blue Stars 2:2. X Franciaország. Bajnokság: CA Paris—AC Cannes 5:1, SC Fivoie—FC Sete 4:2, SC Mont- pellier—Racing Club Paris 1:0, Antibes—Stade Reanais 1:1, Exceleior—FC Soehaux 2:1, Marseille—OGG Nice 4:0, SC Niimes—01 Lilié 3:0. X A bécsi FC Wien Nápolyban az FC Neapoli- tól 2;3 (1:1) arányban kikapott. X Lengyelország. I. liga: Wisla—Cracovia 3:1, Waxta—Garbarnia 4:1, Lodzer SK—Pogon 3:1. — II. liga: Ruch—Legia 4:1, 22. gyal. ezr.— C zárni 4:3. X Jugoszlávia. Jugoslavia—HASK 2K), Belgrádi SK—Wojwodina Újvidék 4:1, Hajdúk Spalato —Gradjanski 2:0. )( Belgium. Racing Mechelen—TSV Lvna 2:1. Liensche SK—Racing Gént 4:2, Union St. Gillés —Antwerp FC 4:0, CS Brugge—FO Mechelen 4;2. Belig.ica—D a ring Brüsszel 1:7, Beerschot AC— Standard Lüttich 4:3, Tilleur FC—Racijig Brilsz- sze] 0:2.