Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)

1933-08-08 / 178. (3288.) szám

6 ÉE=?5 — Dr. Aixinger László ötyén éves. Pozso­nyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Dr. Aixinger László, az országos keresztényszo­cialista párt országos igazgatója, Pozsony vá­ros képviselőtestületi tagja, a csehszlovákiai kisebbségi magyarság egyik legkiválóbb ve­zetője és legtevékenyebb munkása hétfőn töl­tötte be ötvenedik évét. Aixingert ez alka­lomból meleg ünneplésben részesítették. Föl­kereste szerencsekivánataival a párt tisztvi­selőinek küldöttsége Reinel Jánossal az élén. Ott voltak az ünneplők sorában a különböző társadalmi és kulturális egyesületek kikül­döttei, a jó barátok és ösmerősök serege. A .jubiláló dr. Aixinger László meghatott sza­vakban mondott köszönetét az irányában megnyilatkozó szerétéiért és Ígéretet tett arra nézve, hogy munkájával továbbra is a kisebb­ségi magyarság és őslakosság érdekeit kíván­ja szolgálni. — A lengyel külügyminiszter Párisban. Pa­risból jelentik: Beek ezredes, a lengyel külügy­miniszter, ma reggel megérkezett Parisba. Az állomásról a követségre hajtatott, ahol megreg­gelizett. Reggeli után azonban anélkül, hogy francia politikai személyiségekkel találkozott volna, tovább utazott Cannesbe. — A vasúti alkalmazottak szövetségének köz­ponti titkára, Brodecky képviselő lemondott. A vasúti alkalmazottak uniójának tegnapi ülésén Brodecky* szociáldemokrata képviselő, a vasúti személyi ügyek széles körökben isimért szakembe­re lemondott központi titkári tisztjéről. Utódjául Nemen szociáldemokratát nevezték ki. — Autóbaleset Kassán. Kassai szerkesztősé­günk telefonálja: Hétfőn délelőtt súlyos autó­baleset történt Kassán a Bethlen-köruton. íloky Bo'humil kassai pilótaőrmester autójával a Batthyányi-utról érkező személyautónak ki akart térni s eközben nekiszaladt kocsijával egy villanyoszloprak. A kocsi fölbe mit s a bennülő Holly Bobumilon kívül Kubicsek mér­nök is megsebesült. A sofőr, akinek vigyázat­lansága okozta a balesetet, megszökött. A rendőrség nyomozást indított. — Halálozás. Damján József nyugalmazott kassa-odeubergi vasúti igazgatóhelyettes au­gusztus 5-én 74 éves korában Budapesten elhunyt. Temetése hétfőn délután 4 órakor ment végbe a farkasréti temetőben nagy részvét mellett. — Visszaadták Ausztriának a biatorbágyi ré­met. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Közöltük már, hogy a biatorbágyi merénylet ügyé­ben a budapesti törvényszéken befejezték a vizs­gálatot és Matu&ka Szilvesztert visszaszállítják Bécebe, ahonnan csak a főtárgyalásra kérik ki új­ból. Matuska elszállítása hétfőn délelőtt történt meg. A biatorbágyi rémet megvasalva, rabszállitó autóban vitték ki a kelenföldi pályaudvarra. A vonaton fegyveres őrség kíséri Bécsig. — Házkutatások a nyitrai kommunista veze­tőknél. Nyitráról jelentik: A kommunista párt vasárnap nyilvános népgyülést akart rendezni a városban, melyet azonban a rendőrség nem engedélyezett. Nagy rendőri készültség vonult ki arra a térre, ahol a gyűlést tartani akarták, de a kommunista párt nem tett kísérletet arra, hogy megtartsa a gyűlést. A rendőrség a párt több vezetőemberénél házkutatást tartott, olyan anyag után kutatva, mely a Pribina ünnepség idejére tervezett demonstrációra vonatkozik, így házkutatást tartottak Lax Pálnál a párt egyik vezetőemberénél, Horváth Árpád vendég­lősnél, valamint Pettko Gábor párttitkár laká­sán és a párttitkárságon. A házkutatásokkal kapcsolatos nyomozás során derült kn, hogy a nyitra-i Árpád malom hat emeletes betonraktá- rára. valamint a tűzoltók gyakorlótornyára Ma- •tulay Sándor a kommunista párt tagja helyezte el a vörös lobogót éjnek idején. — Gyújtogatás miatt letartóztattak egy ko­vácsot Alsókörtvólyesen. Nagymihályi tudó­sítónk jelenti: A napokban kigyulladt Ubri- na György alsókörtvélyesi kovács háza. A tűz a ház egész tetőzetét megsemmisítette. A csendőrök az égő ház közelében olajba mártott rongyd a rabokat és papírhulladékot találtak, amiből kétségtelenül kiderült, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. A gyanú a ko- vácsm est erre terelődött, aki nemrégiben biz­tosította magas összegre a házát. Ulhrinát le­tartóztatták és a nagyimiháJlyi kerületi bíró­ság fogházába száll itottk. —- Ugyanezen a napon még egy tüzeset volt Alsóíkörtvélye- sen. A délután folyamán kigyulladtMizsó Mi­hály gazda pajtája és a tűz a nagy meleg­ben átcsapott Babjak Mihály és Barkóezi György szomszédos pajtáira is. Mindhárom épület teljesen leégett. A kár meghaladja a 25.000 koronát és csak résziben térüli meg biz­tosítás révén. ■,; „Nem leérünk palotákat, csak építsék fel szerény házainkat úgy mint azok az árvíz akiket hajléktalanná tett az árvíz Tiszaujlak, augusztus 7. Nagy az izgalom a tiezaujlakiak köréhen, mert már közel négy hete a'katasztrófának e az épités munkája még mindig nem kezdődött meg. Kormánybiztosuk van, aki azonban nem tud cselekedni. Jóakarat van benne, de hatalma nincs. Elégedetlen mindenki, mert még ma is haj­lék nélkül vannak a legtöbben, jórészt a sza­bad ég alatt. Elégedetlenek azért is, mert csak 201 házat vesznek összedőltnek, — holott 374 dőlt össze. De viszont mindenkinek tudnia kell, hogy 374 összedőlt házat nem lehet máról-holnapra fölépíteni. De legfőképpen nem tudja a lakosság föl­fogni azt, "miért nem lehet elfogadni egyes építészek­nek azt az ajánlatát, hogy a kincstártól ka­pott faanyag ellenében ugyanolyan terjedel­mű téglaépületet emeljenek, mint amilyet fából építenének. Aki háromszo­bás lakást kapna fáiból, annak ugyanolyat épí­tenek téglából. Az újlaki lakosság azért is idegenkedik a fa- házaktól, mert sohasem laktak faházban. De másrészt is érthető ez az idegenkedés. A faházakat a biztosítóintézetek nem akar­ják fölvenni biztosításra, ha mégis fölveszik, ezt olyan magas díjszabás melleit teszik, hogy a biztosítási összegből rövid idő alatt újból föl lehetne épiteni a házat. A kár körülbelül 12—15 millió korona, a házakat, a bennük lévő bútort, fehérneműt és rnás ingóságokat véve alapul. Eddig az állam 3 milliót szánt erre a célra, amelyből egy ötöd­részt, vagyis 600 ezer koronát közalkalmazot­tak házaira kell fölhasználni. Egymilliót szava­zott meg az országos képviselőtestület s egy és félmilliót várnak társadalmi gyűjtésből. Ez utóbbi azonban csak remény. Mindez valójában még mindig csak egy har­mada a tényleges kárnak. A kormány egytípusú faházakat akar épí­teni. E célból kétféle nyilatkozatot akart alá­íratni a lakossággal. Az egyik nyilatkozatot már alá is írták ötvenen. Az aláírók eszerint beleegyeztek abba, hogy egy szoba, konyha, istállóból egy fedél alatt álló faházat építenek nekik. Túlnyomó része a lakosságnak azt várja, hogy legalább olyan szilárd anyagból épült és ugyanannyi helyiségből álló háza legyen, amilyen az eddigi volt. Tekintetbe kell ugyanis venni azt, hogy né­melyik károsultnak nagy a családja, s viszont vannak olyanok, akiknek több lakójuk volt s a házbérjövedelmükből éltek. A hatóságoknak az a kívánsága, hogy a ká­rosultak a nyilatkozatban kimondják, hogy a ház fölépítésén kivül lemondanak minden igényükről. Természetszerűen nem mondhatnak le bútorról, fehérneműről, szerszámról és más ingóságok­ról, ami elpusztult s nem mondhatnak le egy minimális kamatmentes tőkéről sem, mert vala­mivel el kell kezdeni uj életüket, főleg a 'bete­geknek és idősebbeknek. Az újlaki községi tanács s a képviselőtestü­let most megtartott ülésén ezekben a kérdések­ben a következő határozatokat hozta: Engedtessék meg azoknak, akik úgy akar­ják, hogy a nekik kiutalt famennyiséget ugyan­oly épület emeléséhez szükséges téglával cse­rélhessék föl. Az építéshez adandó pénzbeli hozzájárulás ne 3000—9000 korona legyen, ha­nem annak kétszerese. Az egyes károsultak 5000-től 25.000 koro­náig terjedő kamatmentes kölcsönt kapjanak. Az újonnan épített házak adómentesek le­gyenek. Természetesen el sem gondolható másképp az egész akció, mint az országos hivatal fölügye­let alatt. Az épitkezést helybeli és környékbeli szakemberek és napszámosok alkalmazásával hatósági ellenőrzés mellett kell véghez vinni. De semmiesetre sem érhetik be az árvízkáro­sultak faházakkal, vagy vályogházakkal, ha­nem legalább 1.5 méteres alapfalból (a föld szí­ne fölött) s kő-, vagy téglaépitményből álló há­zakra tartanak igényt. A „Koldusopera" az éleiben Olmütz, augusztus 7. Augusztus másodiké- 5 ra virradó éjszaka BohusLaviioében a mező- gazdasági tejgazdaságba nagyobb betörést köveitek el és a betörők százhat1 van kiilogram vajat és sajtot zsákmányoltak körülbelül öt­ezer korona értékben. A csendőrség azonnal megindította a nyomozást, amely érdekes körülményeket deritett ki. A csendőrök meg­tudták, hogy Grunt betörőkirály özvegyé­nek Blatze-ban levő házában nagyiménnyiisé- gü vajat rejteget. Az asszony férje egy évvel ezelőtt, mint emlékezetes, az olmützi fogház­ban öngyilkosságot követett el. Mikor a csendőrök körülvették Granitné házát, az asszony kifutott a házból, felpattant a kerék­párjára és megszökött. A csendőrök üldözőbe vették és néhány kilométerrel odább el is fogták. Az asszony nem e'karta megadni ma­gát, hanem kézzel-láibbal hadakozott és a leg­hevesebb ellenállást fejtette ki. A csend­őrök végül is föltették az autóra, de Gruntné menetközben az autóból is ki akart ugrani és a csendőröknek csak az utolsó pillanatban sikerült visszatartaniok. Házkutatást tartottak a betörő özvegyének kis házában, ahol több mint tíz kilogram va­jat találtak az istállóban a szalma alá el­rejtve. Az asszony fivérének lakásán is nagy­mennyiségű vajat találtak, amely kétségtele­nül ugyanebből a betörésből származik. A vizsgálat megállapította, hogy a betörést né­gyen követték el. A két letartóztatott, Gruntné és fivére, makacsul tagad és nem akarja megnevezni a tettestársakat. (A vak­merő asszony vállalkozása emlékeztet a Kol­dusopera egyik jelenetére, ahol szintén a betörőkirály felesége veszi át a parancsnoki tisztet és viszi tovább az „üzletet".) — A viadukt leütötte az autó tetejéről. Nagy­szombati tudósítónk jelenti: Tegnap délután súlyos szerencsétlenség történt az Emmor Koméi uccában levő vasúti átjáró alatt. A diószegi cukorgyár egyik teherautója gabonával me,grakodva haladt át a viadukt alatt. Novák József 29 esztendős rakodó munkás, aki a gabonazeákok tetején ült, nem vette észre a közeledő viaduktot. A vasutge- remda a munkást elkapta és kihajította a gépkocsi­ról. A munkás eszméletlenül terült el a kövezeten és súlyos fejsérüléseivel a közvetlen közelben le­vő tartományi kórházba szállították. Azonnal mű­tétet végeztek rajta, de nem bíznak felgyógyulá­sában . — Újabb kommunista letartóztatások Né­metországban. Berlinből jelentik: A Contd­iroda jelentése szerint ma Berlin nyugati és keleti részén, azonkívül Potsdamban több titkos kommunista irodát leplezett le a rend­őrség. A házkutatások alapján megállapítha­tó, hogy a kommunistáik titkos irodái főleg a vidékre terjesztették kii működésűket. Több rádió adó- éis vevőkészüléket, azonkívül szá­mos terhelő okmányt lefoglaltak. A meglepett kommunisták minden védekezés nélkül ad­ták meg magúikat. Számos letartóztíatást esz­közöd tek xx Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja — Fél pohár „Igmándi44 gyorsan helyrehozza. — Egy hires belgrádi orvosprofesszor súlyos autóbalesete. Mitrovicáról jelentik: Milovoi Kcietics hires belgrádi orvosprofesszor tegnap délután a város határában autóját egy fának vezette. Az autó fölborult és maga alá temette a bennülőket. Kosztics tanárt súlyos sérülések­kel a kórházba szállították. Életbenmaradásá­hoz nincs sok reméry. A két hölgy, akik a ta­nár kiséretében voltak, könnyebb sérüléseket szenvedett. — Mihola Gyuszi legújabb (V.) nótásfüzete megjelent. (Miért van az, hogy őszidőben ...? Szomszédasszony. Csárdás. Va.% nekem szere­tőm. Gyorscsárdás). Megrendelhető kiadóhi­vatalunknál. A szerző előző nótásfiizetei is kaphatók. I. füzet: Nem igaz, hogy könny az élet stb. II. füzet: Szolgabiró. Csárdás stb. III. füzet: Akáclombos ucca stb. IV. füzet: El­kopott a ráncos csizma stb. A füzetek egyen­ként 8 koronáért kaphatók (plusz 1.50 korona portóval.) Az öt füzet ára 35 korona portóval együtt. Ajánlja a „Nagyasszonyt" nőismerősei JMT közti 1933 augusztus 8, kedd* Legújabb közgazdasági hírek Olcsóbbodtak a zsákárak Magyarországon, Budapestről jelentik: A ’ jutakar téli kötelékébe tozó gyárak a zsákárakat a magyar földmű­velésügyi minisztérium kívánságára 22 száza­lékkal leszállították. Csak körtében volt forgalom az aussigi gyümölcs- tőzsdén. Aussigből jelentik: A mai gyiimölcstőzis- dén ezolányi körte került piacra, melynek kilójáért' 1 koronát kínáltak. Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes far- galom mellett a következő árakat érték el: birka­hús 6—10, vidéken vágott belföldi borjú 6—7, gyenge minőségű 5.50—5.75, Prágában vágott bel­földi borjú 6.50—7.50, kivételesen 8, vidéken vá­gott belföldi ©értés 8.50—10, Prágában vágott bel­földi sertés 10—10.30, hízott sertés 8.10—8.70. Marhahusárak: ökör eleje 5.75—8, hátulja 6.50—10, tehén eleje 5—6.50, hátulja 5.50—8, növendék­marha 6—6.75 korona. Állatvásár. A mai prágai állatvásáron közepes forgalom mellett a következő árakat érték el: cseh­országi ökör 3.40—4.60, bika 3.25—4.80, tehén 2 25—4.25, üsző 3.20—5.40. Szlovenszkói ökör 3.60— 5.50, bika 3.75—4.10. A vásárra 529 darab szarvas- marhát, közöttük 231 szlovenszkóit, hajtottak fel. Sertésvásár. A mai prágai sertésvásáron lanyha irányzat mellett a következő árakat érték el: Cseh­országi sertés 5.60—7.60, szlovenszkói 7.10—7.20, jugoszláv hízott sertés 5.50—6, román hízott sertés 6 korona. A sertésvásárra 2125 sertést hajtot­tak föl. — Meggyilkolta anyját, mert nem adott neki pénzt — színházra. Berlinből jelentik: Hétfőre virradó éjszaka holtan találták meg lakásában May Hedvig negyvennyolcéves asszonyt, aki­nek fején ütéstől származó mély seb tátongott. A rendőrség vallatóra fogta az asszony huszon- négyéves Horst nevű fiát s ez hosszas tagadás után beismerte, hogy ő ölte meg anyját. Este színházba akart menni és pénzt kért az anyjá­tól. Az anyja pénz helyett szemrehányásokkal •illette, mire heves összetűzés támadt közöttük. A vita hevében fölingerült fiú fölkapott egy papirnehezéket és az édesanyja fejéihez vágta?. Az anyagyilkost letartóztatták. xx Elrontott gyomor, bélzavarok, émely­gés, kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés esetei­nél már egy pohár természetes „Ferenc József4 keserűviz gyorsam, biztosan és kel­lemesen hat — „Lekaszált44 egy 9 éves fiút Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Nagy­úi ihály melletti ALsókörtvélyes község hatá­rában Kozsuska János kilencéves fiú barát­jával kint játszott a kaszával. A játékban egy Petro Mihály nevezetű legény is részt- vett, aki kaszájával nagyokat suhintott, de vigyázatlanságában mélyen a gyomrába vá­gott Kozsuska Jánosnak. A súlyosan sebe­sült kisfiút a kórháíZba szállították, de neon sikerült megmenteni az életét, mert a műtő­asztalon kiszenvedett. tégely ára KS iO. Szeplő ellen a leg-l beoáltabb szer BTIUÍRV­crémei Szeplő, májfoltok ésj mindennemű arctiszfátalanság azonnal eltűnik. STTindenűtt kapható 9ostán szétküld! i ©r. Sad. 9ollák és Tsa, 9íe5fany. 9Tooé STTesto nad űdhom. — Atropinmérgezéstől meghalt egy fiatal pozsonyi lány. Pozsonyi szerkesztőségünk Je­lenti telefonon: R. Anna tizenötéves pozsonyi! lányon mérgezés tünetei jelentkeztek. Azonnal; a kőházba számították, de útközben meghalt, Felkoncolták s meg állapit Ottók, hogy halálát atropinmérgezés okozta. A lány titokzatos ha* tálának ügyével a bűnügyi hatóságok Is fogdáin koznak és nyomozást indiitottak, azon célból, hogy megállapítsák, mi módon került a szeren­csétlenül járt lány kezébe a halált okozó mé­reg. — Megmentette a biztos haláltól a papi reveren­da. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon^ Hétfőn délelőtt a budapesti Akadémia-ucoa 13. szá­mú ház negyedik emeleti folyosójáról eddig ki nem derített módon lezuhant Mállón János 58 éves római katolikus lelkész. Zuhanása azonban oly szerencsés volt, hogy az ijedtségen kivül egyéb baja nem is történt. A lelkész reverendája ugyanis felakadt az alsó emelet folyosójának korlátján és Így sikerült a* életvesize delembe került lelkészt ács Összeszaladt 'laköfcniak unmtmfi.nfen.1 SZÍVESKEDJÉK a b. rímére küldött postabefizetési lapot kitölteni s előfize­tési hátralékának összegét a pestán be­fizetni, nehogy a kiadóhivatal beszün­tesse a lap küldését. A betörő özvegye ío&ébb loiytatja iérje „üzletéi" •..

Next

/
Oldalképek
Tartalom