Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)
1933-08-06 / 177. (3287.) szám
Ift88 augusztus 6, vasárnap. 7 ^^<LM-AŐAOkARHIRLAE> Nyolc csallóközi „nemzet" keresi két országban néhai Erőss Györgynek, Mátyás király főlovászmesterének örökségét A mesebeli tízezer holdból háromszáz lett, de erről sem tudja senki, hol van Csallóköznyék, augusztus. Két esztendővel ezelőtt rövid, kis újsághír jelenít meg a magyarországi lapokban, amely általában nem keltett nagyobb feltűnést. A hir azt tartalmazta, hogy egy Erőss Katalin nevű csallóközi asszony keresi örökségét. A nevezetes örökséget még néhai való Mátyás király udvari főlovászmestere, Erőss György hagyta utódaira. Az utódok megvolnának, csak a birtok nincs. Az elkallódott birtokot keresi Erőss Katalin Kunszentmártoniban. Az aktagyártás megindul Tekintettel arra, hogy ismerem a csallóközi nép csavaros és mesékhez hajló eszejárását, feltételeztem, hogy ez az ujsághir igaz. Azonnal átiTtam a kunszentmártoni járásbírósághoz, amely megkésve ugyan, de szívesen válaszolt. Először is küldtek egy másolatot, a 18460-981. 6zámut, amelyet a szolnoki kár. járásbiróság adott ki: „Erőss Katalin, csallóköznyéki, csehszlovákiai lakos közvetlenül a m. kir. igazságügyminiszter Úrhoz adott be kérvényt, melyben előadja, hogy Erőss György Jásznagy- ' kunszolnok megyében, de előtte ismeretlen községben és időben tekintélyes vagyon hátrahagyásával elhalt s hogy nevezett Mátyás király főlovászmestere volt. A vagyonnak állítólag Szilasi Jenő volna a bérlője. Az igazságügyminiszter ur rendelete folytán megkeresem a kunszentmártoni járásbíróságot, hogy a szőbanforgó hagyatékra vonatkozólag az ott esetleg rendelkezésre álló adatokat a netán lefolytatott örökösödési eljárás folytán jogerős hagyatékátadó végzés, vagy örökösödési bizonyítvány kiadmányának megküldése mellett közölni szíveskedjenek. Nemleges esetben is mielőbb kérem az értesítést. — Já- rásbiró.“ A kunszentmártoni járásbíróság szívesen át- küldte nekem ezt a másolatot s hozzáírta, hogy a hagyatékot illetőleg eddig nem sikerült semmi újat megállapítani. Hagyatékról a bíróságon egyáltalán nem tudnak. Ezek után már tudtam Erőss Katalin címét s a Dunaszerdaheiy mellett levő Csallóköznyék- re irtam közvetlenül, hogy a hagyaték ügyében szeretnék vele beszélni. „Kérem szépen, a dolgot csak személesen j lehetne megbeszélni, és a szeméit is ismerni | kelene némileg. Illő tisztelettel idős Méhes László neje, Erős Katalin/* — irta vissza néhány nap múlva. Mivelhogy a „szeméit is ismerni kelT, nemrégen felkerestük Erőss Katalint Csallóköznyé- ken. Bizony, egy kis idő eltelt a levelek váltása óta, már aggódtunk, hogy esetleg birtokban ülnek Erőssék és a riportnak vége. A csa lóhöznyéki meg a környéki örökösök Nagy örömünkre azonban még Nyéken vannak Méhesék. Többszöri ide-odatjzaladgálás után autónkkal az utón. amely ezen a helyen, — nagy ritkaságképpen, — aszíaltjóságu. megtaláltuk a falu elején Méhesék magasra emelt kőházát. A hirtelen fékező autó, az „idegen szelnélek" először nagy gyanúval töltötték el Méhes uramat, mert végrehajtónak nézett bennünket, csak mikor saját Levelüket mutattuk meg a ház népének, akkor derült fel az arca s tessékelt szívesen a verandára. — Talán az örökséget hozták? — kérdezte reménykedve. — Mert vagyunk rá sokan. Egész „nemzetek4* várnak a birtokra! A legenda megindul,,. Mikszáth tudta ezeknek a vidéki legendáknak szálait ügy összefogni, hogy végül elhihető történet kerekedett ki belőlük. Az Erőss- örökség is úgy fest, mintha közeli rokona volna a Szent Péter esernyőjének... Az egész örökség! legenda megindítójának alakja a ködbe vész. Méhes uram, aki hitestársa, született Erőss Katalin ügyének rendületlen pártfogója, egyszerű, jóindulatú kisgazda-ember, így adja elő a történtet: — Egy diószegi illető izraelita olvasta egy reggeli újságban, hogy Erőss György után keresnek örökösöket. Ez az Erőss György Mátyás király udvari főlovásza volt és erre bírt földet. Utódaira.:’ szállott aztán a birtoka, de most közvetlenül elhaltak az utódok, hát a messzi roí kunságot .'keresik. Rögtön szólt nekünk g a meghízottunk, Szemes József erre-arra beszélgetett s elvetődött Pozsonyba is, a szabójához. 1 Zakál József, a 6zabó, csak elsápadt, amikor I meghallotta, hogy Szemes Józsi keresi a birtokot. Mert éppen a Zakál is kereste. Zakál már akkor három éve hajtotta az ügyet, háromezer koronája bánta. És nemsokára rá ez a Zakál eltűnt Pozsonyból. Alighanem már benn ült a birtokban, de nem tudja senki, hol lehet. Ezt kellene valahogy kigyúrni. Hát így ez a történet igen zavaros, össze van ebben keverve minden, ujsághir, diószegi izraelita, udvari szabó. De Méhes uramat nem is igen érdekli, honnan eredt a hir, ő csak a birtokot akarja mindenképpen. Ét még Mátyás király emléke S ekkor döbbentünk rá, hogy Mátyás király emléke még most is erősen él a csallóközi nép szeretetében. Nem olvasókönyves, iskolás emlék az, hanem, ha szabad ezt a kifejezést használni: közvetlenül termett, személyes emlék, amely apáról-fiura száll s még a traktorok világában is megmozgatja a képzeletet. Mert Mátyás királyról kezd beszélni Méhes uram g azt mondja: — Egyszer Mátyás király errefelé járt s itt ebédült. Igen jóllakott, jól vadászott. Tetszett a vidék a királynak s megparancsolta a katonáknak, hogy a sapkájukkal dombot hordjanak össze, emlékbe. A katonák egy nagy dombot hordtak össze a sapkájukkal, hogy itt ebédült Mátyás király. No, ebéd után Erőesnek, a főlovásznak megengedte, hogy egy erősséget építsen s azt bekerítse. Erőss meg is kapta Dercéikét s elkezdett szaladni a viliágba. Amerre ment, rongydarabokkal jelölte meg a beszaladt birtokot. Csakhogy igen birta a futást s Mátyás rákiáltott: Erőss, sok! — Hát igy lett a birtok. Később cserélt ez az Erőss egy kunsági emberrel földet. Az a föld a miénk. Mert még most is vannak Erőseök, akik óriási gazdagok. Ezeket kutatjuk mink. Jégkocsisoktól is hallottuk, hogy megvan a birtok. Persze, aki benne ül, az nem akarja megmondani jószerüem... Gréza bányám Novella a „Családi arcképcsarnokából Irías Kosztolányi Dezső Nagy volt a mi családunk. Az ősi törzs uj és uj ágakat hajtott, kilombesodott és meg- tenebély-esodott, lonn pedig keményen kapaszkodott a földbe, vastag és vékony gyökereit elindította az egész országba, északra és délre, keletre és nyugatraígy hát mindenféle ember akadt miná- lunk. Volt egészséges és beteg, kövér és sovány, okos és bolond, tékozló és zsugori, léha szoknyavadász és példás családapa s mindenféle foglalkozás is, sok kisbirtokos, katona és pap, még több gyógyszerész, d© volt tanár, megyei hivatalnok, orvos, biró, még jégkárbecslő is. Természetes, hogy volt közöttük föltaláló is. Ez a föltaláló Géza bátyáim volt. ő nem erre a pályára készült. A negyvenötödik életévéig csöndesen-dohogva gazdálkodott mellettünk, a szomszéd megyében, rongyos kis törpebirtokán. Tehetség© csak később fejlődött ki, abban az időben, amikor én nyolc-kilencéves fiúcska lettem. Hogy ez a tehetsége vele született, az több, mint valószínű, mert minden igazi tehetség velünk születik. Addig nyilván lappangott benne. Nem állítom, hogy fiatalabb korában, amikor én még nem is éltem, egyáltalán nem talált ki vagy nem talált föl semmit. Ez lelkiismeretlenség volna. Mióta az eszemet tudom, csakugyan ő volt a mi családunkban a föltaláló- Még nem is ismertem, már hallottam, hogy nem mossz© tőlünk él egy rokonunk, aki „folyton főz valamit", „folyton töri a fejét valamin", „folyton sántikál valamiben". Annyi azonban bizonyos, hogy ez a képessége csak élete alkonyán bontakozott ki teljes pompájában, csak ekkor hatalma,so- dott el rajta, hogy talán némi kárpótlást nyújtson anyagi csalódásaiért és sivár agglegén yéletéórt s csakis ekkor adta meg egyéniségének azt a csillogást, mely most még távoli emlékét is kellemesen színezi- A külseje alig árulta el, hogy mi lakozik benne. Alacsony ember volt, alig észrevehető pókhassal, kócos, sárga hajjal, kócos, sárga szakállal s egy bajusszal, mely valamivel vörnyegesebb volt a hajánál és szakáliánál. Szóval olyan volt, mint a legtöbb vidéki kisbirtokos. Szeretett enni-inni. Szerette a malacpörköltet, barnára pörkölt tarhonyával s szerette a hosszú, vékony ecetes paprikákat, melyeket méregerős erükkel együtt evett meg. Szerette a társaságot, a cigányt, a nagy ebédeket, vacsorákat. Borozgatott is, de csak módjával. Emlékszem, hogy poharába mindig előbb töltötte a szikviz&t, hogy az legyen a bornak mintegy az ágya s csak azután a bort, ehhez á szokásához pedig egész életén át következetesen ragaszkodott, nem holmi babonából, hanem elvből, mert — mint mondotta — „másképp a bornak nincs semmi ize". Emlékszem arra is, hogy cigarettáit mindig maga sodorta, rendkívül gyorsan és ügyesen, balkézzel is s én bámultam, irigyeltem őt, amikor a sárga dohányt, mely a sárga hajához és a szakállához hasonlított, hüvelykének és mutatőuljjának egyetlen bü- vészmozdulatával a selyempapirba tekerte, majd ajkához emelte, hogy az ott fölosillámlé nyállal összeragassza s a cigaretta máris égett, ő pedig máris kéjelegve szippantgatta a füstöt,- a hosszú, vékony, hústalan orrával, mely az általa annyira kedvelt paprikákhoz hason látott.' Kétségtelen, hogy rám' mint gyermekre, mély benyomást gyakorolt. De vájjon melyik avatatlan, felületes szemlélő, sejthette volna meg ebben a látszólag igénytelen emberben a feltalálót? Nyaranként rándult át hozzánk, aratás után s minden évben három-négy hetet töltött nálunk vendégségben. Poros szekeréről leugrott a sárga nyersselyem ruhájában, a sárga szalmakalapjában. így látom őt azóta iiS, mindörökre. Most jut eszembe, hogy télen sohase láttam, ennélfogva még ma se tudnám elképzelni bundában, kucsmában, havas tájon. Szorosan a nyárhoz tartozott ő. Sebbel-lobibal megölelt mindnyájunkat, holmi hebehurgya szeretettel. Az emberek nem igen érdekelték. Péládui sohasem vette volna észre, hogy valamelyikünk hiányzik, vagy hogy valamelyikünknek hiányzik az egyik füle. De egy fogast, mely az előszobában ferdén lóg, egy kávédarálót, egy légycsapót, egy takarékperselyt, egy nadrágtartót, egy öntöz?csövet, egy egérogót azonnal észrevett, azonnal érdekelte az anyaga, a szerkezete, előállításának és gyártásának módja, nézegette, tapogatta s szagolgatta s addig kukucskált, figyelgetett, az egyik szemét lehunyva, fejét kissé oldalt billentve, addig ágaskodott, kuporgott, hasalt a földön, addig méricskélt és számitgatott, amig rá nem jött, hogy az a huncut német hogyan is eszelhetett ki ilyesmit és hogyan is készíthette el ilyen remekül. Nem volt nagyobb öröme, mintha megkértük erre-arra, hogy akassza föl egyik csillárunkat, hogy javítsa ki ösz- szetört játékainkat. Előbb hosszan tanulmányozta a tárgya^ anyagát és szerkezetét, csak aztán látott hozzá. Lassan dolgozott, élvezve a munkáját, de alaposan. Ilyesmire nálunk is csak ritkán nyílt alkalma. A legkisebb és legsötétebb udvari szobánkban szállt meg, melyet mi vendégszobának neveztünk s a hőség miatt egész nap föl sem öltözködött, az ágyán ásitozott és füstölgőiéit. Délig aludt. Akkor kicsoszogott papucsban, ingujjban, kezében egy szalmalegyező, szájából egy fogpiszkáló feje. Vannak emberek, akiknek a szájából állandóan fogpiszkáló fityeg. Rejtély, hogy honnan tesznek szert erre az örökkévaló fogpiszká- lóra, mely már korareggel ott lóg a fogaik Ezen a vidéken még szinte élő valóság a nagy király emléke, száll a legenda, suttognak a birtokról, nyomoznak, reménykednek egész „nemzetek". Mert nemcsak Erőss Katalin családja várakozik, hanem a dercsikai „nemzetek" közül a Zakál, Szemes, Katona, Vida, Mészáros nemzetek is. — Aztán mennyi az a föld? — kérdem végül. — Körülbelül tízezer hold lehet, — gondolkodik el komolyan Méhes uram, aztán hozzáteszi, — de elég lenne hatezer is. Magának is adnánk ezret, azonkívül az újságok se bánnák meg, ha érvényesítenék az örökséget... Dercsikán már pontosabbat mondanak A dolog egyre érdekesebb. Két kedves öreg ember ül a tornácon s várja az örökséget. Most az újságokban bizakodnak, hogy az előkeriti nekik, majd a diószegi illető izraelita szava re- ménytkeltő, aztán jégkocsisokka! beszélgetnek s lám, Zakál, a pozsonyi szabómester el is tűnt és ül boldogan a birtokban. Csupa sejtés, legenda, várakozás ez a sok család, összesen nyolc nemzet, akik egy álomképbe vetik minden reményüket mostan. Alighanem a mi jövetelünk is újabb tápot ad a legendának s talán már suttogják: mégis lesz az örökségből valami, városi urak érdeklődtek 6 felírtak mindent. Átfutunk a szomszéd Dercsikára. Kis falu ez is, nádfödeles házakkal, rossz utakkal, amelynek hálózatában eltéved az ember. A Csallóköznek legelhagyottabb vidéke, sose törődött vele valami nagyon az állami igazgatás. Nem messze a győri Dumaág fasora, a mosoni szigetek zöldje rajzolódik az égre. Országhatár .in vagyunk. De itt az élet úgy folyik szinte, mintha évszázadok óta misem történt volna, semmi változás. Néha Mátyás vitézei jártak erre, máskor törökök próbálták átvágni a nádast és a mocsarakat, most meg elvetődik erre néha-néha a végrehajtó, egy-egy párt. titkára, vagy a kommunista agitátor Pozsonyból. Talán csak a dunai füzesek tudnának sokat suttogni ... Dercsikán Mészáros Antal uram, aki az örökség ügyének pontos tudója, nincs ugyan otthon, mert az aratóit jelenti be betegségéiyzőre a szomszéd községben. Felesége azonban igen kedvesen ültet le az asztalhoz. Az ő szavai már közelebb hoznak a tisztázáshoz: A diószegi bizonyos illető itt újra előkerült, de már névvel és foglalkozással. Grünblatt urnák hívják a diószegi illetőt, aki egy időiben egy Szilasi Jenő jászsági földbirtokosnál volt ispán. Grünlblatt- ur hazajött s azt a meglepő hirt terjesztette, hogy hajdani gazdája általa kutatatja Erőss György utódait. Az utolsó Erőss fiu- utód nélkül halt el 15 évvel ezelőtt s azóta a birtok gazdátlan. A tízezer hold azonban a Grünblatt ur értesítésében háromszázra olvadt le. Ennyi volna Erőss György hagyatéka s őrire pályázik nyolc nemzet: csak a csallóközi családfa-tudósok tudnák megmondani, hány család... Igor, ám, csakhogy ehhez szükséges volna a között s későeste, sőt valószinüleg éjszaka is ott lóig, amikor alszanak, rejtély, hogy mit piszkálnak vele azután is, hogy csak pohár vizet ittak s rejtély, hogy miért szopogatják unos-untalan, oly élvezettel, mint a sültcsirke csontját, hogy tulajdonképpen mit is jelent ez számukra, hogy az evés és a dohányzás fegyverszünetein kívül miért nem tudnak tőle megválni soha, de tagadhatatlan, hogy az egész világon vannak ilyen emberek és igen számosán. Géza bácsi is közéjük tartozott. Gyorsan megebédelt, aztán ismét ledőlt kissé szundikálni és estig szundított. Este azonban, amikor a föLlocsolt, hűvös udvaron vacsorára terítettek, kiöltözve és megfésülve jelent meg, sokáig üldögélt közöttünk a gyertyalámpák fényeméi, a csillagok alatt, asztalbontás után is s beszélt a találmányáról, az ő nagy találmányáról, mely egyszerre híres és gazdag emberré teheti őt s minket, valamennyiünket, órákig BRISTOL.... BRISTOL.... BRISTOL Szálloda Budapest Dunapart árban és szoláltatásban vezeti Szoba teljes ellátással személyenként napi 12 pengőért
