Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)

1933-08-29 / 195. (3305.) szám

^^CT-MaG^ARHTR1iSI» IMS Au^nAetaí 39, kedd. Igen tisztelt Előfizetőinknek! tiszteltElöfizeftöinket, akik az előfizetési dillal hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával saját érdekükben kiadó­hivatalunkhoz futtatni, nehogy a lap kildését be kelljen szüntetnünk. Nápoly, augusztus 28. A magyar és olasz 8 port vezérek jelenlétében Nápolyban folyt le Olaszország és Magyarország uszóválogatott- jainak találkozása. Győzött a magyar együttes 55:18 arányban. A verseny a magyar 4 X 200 : méteres staléta pompás győzelmét hozta, j amellyel uj Burópa-rekoi'dot állított be. Nagy j meglepetést keltett a kaposvári Lengyel ket­tős veresége. A világbajnok vizipólócsap«t duplaszámjegyii győzelmet aratott. A két nap részletes eredményei voltak: Az olasz—miagyar uszómérkőzés első szá­ma. a műugrás szombaton fél 6 órakor kez­dőbb U, mert a világítás este nem megfelelő. Kovács Ferenc, Dibiaci, Hódy László és Croz­7,i startolt. A kötelező mutatváinyok után Crozzi vezet 63.40 ponttal, 2. Hódy 61.37 ponttal, 3. Kovács 61.34 ponttal, 4. Dibiaci 52.20 ponttal. A sorrend végig ez marad és a szabadon választott gyakorlatok után a győz­tes Ci’ozzi 142.96 ponttal, 2. Hódy 133.44, 3. j Kovács 131.87, 4. Dibiaci 114.50 ponttal. Este 'kilenc órakor folytatódott a verseny | az Arzenál medencéjében, a bal illa-uszoda-! bán- Körülbelül 1000 főnyi közönség volt je- j len. A magyar—olasz uszómérikőzésre csak i háromnegyed 10 órakor került a sor. A 10Í) méíer&s gyors úszásban Banehelli, Székely András, Capellini és Csik Ferenc in-! dúlt. A magyarok bennragadtak a start után, azonban Csik rövidesen az élre ért, elsőnek fordul 27.6 mp-cel. Székely és Capellini nyo­mában voltak, a finisnél Csik elúszott tőlük, sőt Székely is lerázta magáról az olaszokét. 1. Csik 1 p. 1.2 mp., 2. Székely 1 p. 2.6 mp., 3. Capellini 1 p., 3.6 mp., 4. Banclhelli 1 p., 4. G mp. A magyarok ideje azért gyenge, mert a startnál hat tizeddel bennragadtak. j A 400 méteres gyorsipzás volt: a nap lég-1 szobi) versenye. Győzött Costoli 5 p 5.7 mp- col. 2. Signori 5 p 10.2 mp-oel, 3. Lengyel Árpád 5 p 1L8 mp-cel, 4. Szabados 5 p 14.7 mp-cel, Fej-fej mellett küzdöttek a versenyzők, 100 méteren Szabados vezet 1 p8.6 mp-cel, 200 méteren Lengyel 2 p 27 mp-cel, 300 méteren ugyancsak Lengyel vezet 3 p 47 nap-el, a fi­nisben azonban az olaszok megelőzik a ma­gyar versenyzőket. A negyedik és egyúttal utolsó verseny volt a 100 méteres hátuszás, amelyet Bitskey vé­gig vezetve, 1 p 18.6 mp-cel nyert m^g. 2. Nagy Károly 1 p 16.2 mp, aki a finisben verte ellenfeleit, 3. De Zueco 1 p 17.8 mp, 4. Ra- vera 1 p 18.5 mp. A pontverseny állása 'a szombati verseny befejezésekor 22:18 volt a magyarok javára. Vasárnap este kilenc órakor folytatták: és körülbelül éjfélkor fejezték be a magyar— olasz versenyt. Torony ugrásban Vajda győ­zik í. 107.73 ponttal Nagy 105.64 és Blasd (olasz) 10 í.7 i pontja előtt. Az 1500 méteres úszást az ola&z Perewtin 20 12.5 p alatt nyerte Costoli 20:57.8 és Len­gyel 21:28.2 előtt. A 200 méteres mellúszásban Mezei 2:575 p. alatt győzött Hild ég az olasz Manzoni előtt (2:59.0 és 3:04.7 p.) Ezután nagy érdeklődé® mellett folyt le a 4X200 méteres staféta. Dr. Bárány István indítása mellett a magyar csapat a következő felállitásban indult: Abay-Némes, Mészöly, Van/de TI. és Székely. Fölényes indulás és könnyű végküzdelem után a magyar staféta 9:27.7 magyar és Európa-rékord alatt győ­zött. \ régi Európa rekordot Magyarország .Paris­ban állította, fel 1.931-ben 9:34 perc alatt (Ja­pán világrekordja 8:58.4 perc volt tavaly Loe Angelesiben.) 2. Olaszország 9:51 perc. A vizipóíóban Magyarország 12:1 (7:0) arányban győzött az olaszok ellen. Németh 7, Halasy 4 és Keserű II. egy gólt dobott, mig az olaszok becsület gólját egy méterről Ban­dheli szerezte. A női versenyzők segítségével a csehszlovák úszók Varsóban legyőzték a lengyel válogatottat A pozsonyi üszők közül csak Freund Truáe győzött, Steiner és Heiling kikaptak — Három csehszlovák női rekord — A csehszlovák vizipolócsapat győzött Varsó, augusztus 28. (Távirati jelenté­sünk.) Kétnapos küzdelem keretében folyt le Varsóban Csehszlovákia és Lengyelország úszóinak válogatott versenye, amely Cseh­szlovákia 58:44 arányú nehéz győzelmét hozta. Az első nap 24:24 eldöntetlen volt az állás, a második nap a nők döntötték el a versenyt Csehszlovákia javára. A pozsonyi úszók lcöziil csak Freund Trude győzött, mig Steiner és Heiling kikaptak. Igen jól szere­peltek a cselmémet válogatottak. A részletes eredmények voltak: 400 m. gyors: BoeheuS'ki (lengyel) 5:82.6, 2. Karliczek (1) 5:35.8, 3- Sebőn (csehszlovák) 5:38.6, 4. Kenitek (cs). ICO m- női hátuszás: Freund (cs) 1:38.3, 2. Moravska (1) 1:39.8, 3. Sebesta (cs). 400 m. női gyorsuszás: Schramek (os) 7:31.6. Csehszlovák rekord! 2. Kratochwila (1) 7:35. Lengyel rekord, 3. Würifel (cs). 100 m. férfi hátuszás: Karliczek (1) 1:174, 2. Heiling (cs) 1:18.4. 3X100 m. női vegyesstaféta: Csehszlovákia (Hanka, Freund, Schramek) 4:364, 2. Len­gyelország 4:40.4 p. 3X100 m. férfistaféta: Lengyelország (Kar- iiczek, Kaputok, Roehenski) 3:45.5, 2. Cseh­szlovákia (Heiling, Czegka, Steiner) 3:45.5. Női műugrás: KáuSovna (1) 70.12, 2. Kar csen a (cs) 61.35. — Torony ugrás: Klausovna 34.07, 2. Kawalewska (1) 32.97, 3. Kacsena (cs) 31.40, 4. Marki (cs) 31.17 pont. Férfi műugrás; Leikért (o«) 143 p., 2. Ne- svadba (cs) 130.65, 3. Pietrovsky (1) 128.32. — Toronyugrás: Leikert 108.99, 2 Ziasa (1) 92-40, 3. Nesvadba (cs) 83.17 pont. 100 m. gyorsuszás (férfi): Bochenski (1) 1:03, 2. dr. Steiner (cs) 1:04.1, 3. Karliczek (1) 1:04.4, 4- Sebőn (cs). 100 m, női gyorsuszás: Schramek (cs) 1:15.4, 2. Kratocbwilova (1) 1:20- 200 m. férfi mellúszás: Abeles (cs) 3:01.6, 2. Czegka (os) 3:02.8, 3. Schreibmann II. (1) 3:08-4, 4. Kapu lek (1). A verseny érdekessé­ge, hogy a Hagibor Ábeledének először sike­rült a brünni rekorder Czegkát legyőznie. 200 m. női mellúszás: Hanka (cs) 3:20.6. Csehszlovák rekord! 2. Würfel (cs) 3:28.5, 3. Fritőchovna (1) 3:34.8. 4X100 m. női staféta: Oehszlovákia (Se­bestan, Freund, Schramek, Macenauer) 5:37.2. Csehszlovák rekord! 2- Lengyelország 6:11.6 p. 4X200 m. férfi-staféta: Lengyelország 10:20.6. Lengyel rekord! 2. Csehszlovákia (Koutefc, Reiner, Heiling, Sebőn) 10:40.6 p. Vizipoló: Csehszlovákia—Lengyelország 4:1 (2:0). Sima győzelem. Góldobók: Dr. Stei­ner (3) és S ve hja, valamint Selmáén. A győz­tes csapat legjobb tagja dr. Steiner volt. Pontverseny: 58:44 Csehszlovákia javára. Magyarország nyerte a Nemzetek evezős nagy diját A magyarok megnyerték a kormányos és a kormányos nélküli kétevezős- és a nyolcas Európa-bajnokságot — Csehszlovákia győzelme a versenyenkivüli egyesben — 25.000 néző az Európa-bajnokság döntőjénél Budapest, augusztus 28. (Szerkesztőéégünk te- lefoujelentéee). Vasárnap délután gyönyörű időjá­rásban az ünnepélyesen feldíszített margitszigeti parton folytak le az evezős Európa-bajnokság döntőmérkőzései, amelyek Magyarország diadalá­val végződtek. 25.000 néző helyezkedett el a par­ton és a díszpáholyban megjelent Horthy Miklós kormányzó is. A döntők izgalmas küzdelmeket hoztak. A legszebb eredményt a Hungária-Panno- nia nyolcas érte el, amely megnyerte a versenyt és ezzel Magyarország számára biztosította a nemzetek nagydiját. A magyarok a kormányos nélküli és a kormányos kétevezősben Is Euró­pa-bajnokságot szereztek. Csehszlovákia a kor­mányos négyesben az olaszok és magyarok mögött harmadik lett. A versenyen kívüli egyesben a cseh Zavrel győzött a francia és magyar szkiff ellen. Olaszország, Svájc, Dánia é« Franciaország egy-egy bajnokságot nyertek. A döntő részletes eredményei voltak: Kormányos-négyes: Olaszország 6:00.6, 2. Ma­gyarország 6:01.8, 3. Csehszlovákia 6:14-2, 4. Svájc 6:16.8. .Dánia nem indult. Az olaszok kezdettől : vezették. Gyilkos küzdelem, A fiúiéban az ola­szok erősítettek és egy hajóorral győztek. A ma­gyar eredmény Is gyönyörű, mert a magyarok 25 mp.-el jobb eredményt értek el, mint az elő­ző futamban. Kettes kormányos nélkül: Magyarország (Gött- Machán) 6:24, 2. Svátjc 6:29Ü, 8. Hollandia 6:31.2, 4. Jugoszlávia 6:38, 5. Olaszország. A magyarok igen jó idővel fölényesen nyertek. Szkiff: Lengyelország (Zlotek) 6:28.4, 2. Svájc 6:31.8, 3. Olaszország 6:32.2. A dán Handriksen é« a magyar Szendey az első startnál kiváltak. Kettős kormányossal: Magyarország (Győry­Mamusich, dr. Goretzky) 6:50.2, 2. Lengyel ősz ág 6:52.8, 8. Franciaország 6:58:4, 4. Belgium 7:11.6. Olaszország rosszul startolt, és visszalé­pett. Négyes kormányos nélkül: Dánia 6:04.6, 2. Hol­landia 6:07.4, 3. Magyarország 6:08.2, 4. Svájc 6:15. Olaözorezág kormánytörés miatt nem indult. Kettős szkiff: Franciaország 6:20.6, 2. Olaszor­szág 6:22, 3. Magyarország 6:28.8, 4. Lengyelor­szág 0:81.4, 5. Jugoszlávia 6:46.8. A franciák más­fél hajóhoííezal győztek. Nyolcas: Magyarország 5:44.2, 2. Olaszország 5:45.2, 3. Jugoszlávia 5:48.2, 4. Franciaország 5:8.6, 5. Svájc 5:49.8. A nap legszebb versenye. Magyarország biztosan verte a favorit olaszokat és a tavalyi győztes Jugoszláviát. A közönség a győztes magyar együttest nagy ünneplésben részesítette. Versenyen kívüli szkiff: Zavrel (Csehszlovákia) 6:42.8, 2. Franciaország, 3. Magyarország. A versenyen legeredményesebben a magyar csa­pat szerepelt, amely majdnem mindenütt sokkal jobb Időket ért el, mint az elődötntőben a többi nemzetek. Pontversenyben első Magyarország 3 győzelemmel, 4 ponttal. 2—3. Olaszország—Dánia 1 győzelemmel, 1.5 ponttal. 4—5. Franciaország— Lengyelország 1 győzelemmel, 1 ponttal. A jövő évi bajnokságokat Svájcban, Luzern mellett ren­dezik. Balatonfüreden szombaton délután került sor a vitorlás Európa-bajnokságok utolsó futamára. A nyolcas előfutam után a vitorlás Európa- bajnokság végleges ponteredménye a következő: 1. Németország 990 ponttal (nyerte a Vitorlás Yacht Szövetség tiszteletdiját). 2. Ausztria 847 pont (nyerte az Országos Testnevelési Tanács tiszteletdiját). 3. Magyarország 620 ponttal. A csapa.Iversenyben a legtöbb pontot Ausztria I. csapata szerezte, vezette Angerer 610 pont.: 2. Németország II. csapata, vezette Blankenfeld 598 pont; 3. Magyarország I. csapata, vezette Hein- rksh Tibor 480 pont. A kassai uszóheriilet bajnokságai Kassa, augusztus 28. A CsSK rendezésében ké­rőitek lebony álltáéra vasárnap a kassai kerület uszóbajnokságai. A versenyen a KAC, CsSK, ETVE úszói indultak. A mullt éven még agilisam, dolgozó KSC szakosztálya ezidén nem hal-le tett magáról és egy tagja sem jelent m-eg a startnál. — annál észrevehetőbben dolgozik m ETVE, melynek több tagja sikeresen szerepelt. A verseny hűvös, borús időben zajlott le ée részben ennek tulajdoníthatók a gyenge eredmények. Utánpótlás szempontjából örvendetes az, hogy úgy a KAC-ban, mint a CsSK- ban több tehetséges ifjúsági versenyző van. — Eredmények: IFJÚSÁGI SZÁMOK: 50 mell, fiuknak; Jaschkó III. (KAC) 44.8 inp., 2. Dl-aboLa (CsSK) 45.4 mp., 3. Stern (ETVE Eper­jes) 54 mp. Első kettő között nagy küzdelem. — 50 mell, leányoknak: Soltész (KAC) 53 mp., 2. Seháffer (KAC) 55.8 mp., 3. Geiger (KAC) 59 mp. — 3X331/* m. gyorsstaféta, ifjúságiaknak: KAC (Li-taesy, Kis, Veres) 1.08.6 mp., 2. CsSK (Brosz. Sándor, Fábián) 1.07.2 mp. Szép verseny. KAC Kiss jó úszása révén győz. — 33 Va mell, kez­dőknek; Bulena (CsSK) 33.4 mp., 2. Mazurka (CsSK) 34.8 mp., 3. Kozeflka és Kocounek (CsSK) holtversenyben. 36.4 mp. — 33 gyors kezdők­nek: Stern (ETVE Eperjesen) 27.2 mp., 2. Tajmer. (CsSK) 28.2 mp., 3. Poldvka (CsSK) 31.8 mp. Stern. tehetséges erő. — 50 m. gyors, gyermek: Fniedmann (KAC) 41.4 mp., 2. Ricihter (CeSK) 41.4 mp. holtversenyben, 3. Kukorelli (CsSK) 44 mp. — 100 mell, ifj. leány: Bodon (KAC) 2.00 p. — ICO gyors ifjúsági: Fábián (OsSK) 1.20.6 mp., 2. Brosz (CsSK) 1.23.2 mp., 3. Veres (KAC) 1.26.8 mp. — 3 X 331/* vegyesstaféta ifjú­sági; OsSK 1.22-2 mp. Az elsőinek beérkező KAC stafétája — 1-18.8 előbb indulás miatt diszkva-lifi- kálva. SZENIOR SZÁMOK: 100 mell, hölgyeknek: Hra-bének Monya (KAC) 1.49.2 mp., Stern Nusi (KAC) 1.53.2 mp. — 100 m. gyors: Bondra (KAC) 1.14.8 mp., 2. Bogáty (KAC) 1.15 mp. — 100 mell: J-asdhlkó (KAC) 1.30.2 mp., Kun (ETVE) 1.41 mp. — 100 mell. ifjúságiaknak; Konecsny (CsSK) 1.40.8 mp. — 100 m. hát: Mes-sin- ger (KAC) 1.28.2 mp., 2. Kiss (KAC) 1.47 mp. — Vizipoló bajnoki mérkőzés; CsSK Kassa—ETVE Eperjes 6—2 (2—2). Biró: Messinger (KAC). — CsSK: Dr. Snuparek, Schm-idt, Novotny, Prokop^ Dinert, Bradács, Konecsny. — ETVE: Vajdicska, Klauseir, Weiez, Stern, Weásalowit*. Gubcsó, Ko- rach. Erős, izgalmas mérkőzés. Mimiikét csapat nagy ambidővaj játszott. A győzelmet a OsSK megérdemelte, mert a helyzeteket jobbau tudták kihasználni mint az ETVE. Az ETVE Gubcsó révén már 2—O-ra vezetett., amikor a OsSK Bradács ré­vén még az első félidőben kiegyenlített. A máso­dik félidőben a OsSK Bradács 2 és Bienert 2 gól­jaival nem várt nagy arányban győzték le a* ETVE-t. A CsSK-ban Bradács, Bienert. dr. Snupa- rek, Prokop, az ETVE-bem Gubásé, Stern, Klausor váltak ki. — A kerületi vizipoló bajnokságért még lejátszásra kerül a KAC—ETVE, a KAC-CsSK mérkőzés. — A verseny lebonyolítása körül: Pvo- kop, Bradács, ing. Kleiin, .Szabó, Rcaenbe rg, Mes­singer szorgoskodott. (g. f.) át )( Tarts Páriában a 8 kilométeres várorón áti usíóversenyen 1:51,40 óra alatt győzött a belga GuilUni ós Boámé plőtt. A fmiioia Thi- ha-uit a 4., Vaindiemplaaciue az 5. helyen •vórr- zeft. — A női voi^enyt Pourquier 2:8045 ór:i alatt nyerte l Pompás Európa-rehordot úszott a 4x200 méteres magyar staféta Nápolyban Magyarország 55:43 arányban győzte te az olasz úszókat — A kaposvári Lengyel mindkét számban vereséget szenvedeti Tizenhét góllal győzött a magyar vizipolóvátogatott

Next

/
Oldalképek
Tartalom