Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)

1933-06-08 / 130. (3240.) szám

iTOgrayTaaMs.aaA™1 mrrTr-n,,ra,r 1 4 ^mcüw-MaíAarhirlas ..............................................un mim 1938 junius 8, csütörtök. A belgrádi kikötőben, junius elején. Két napja utasunk a Dunán. Ingre vetkőzött emberek, vörö'sreégelt ar­cok, állati lomhaság a hajó tetején, har­minc fokos hőségben, izzasztó napsugárban a végleten lapályon, őserdők és steppeli kö­zött, mintha Kanadában futna az óriási fo­lyó s az eni'bernemlakta vidék fái közül bár­mikor ki kandikálhatna egy utolsó mohikán vagy Old Shaíterhand medvedlője. Megszoktuk a vizi életet. Tengerészeknek érezzük magúinkat. Az Extraiblatt odaáll a parancsnoki hidra, redőnyt formál kezével a szeme elé és tentori hangon megkérdezi, mintha az óceánon utazna. — Jó időnk lesz, kapitány? Egyelőre jó időnk van. De vihar közeledik. A Fruska Gora szelíd hegyei tisztán simul­tak az égbe, de a Bácska fölött a napsugártól feketére világított nehéz fellegek hömpö­lyögnek idefelé. A Duna hol zöld, hol szür­ke, hol barna, hol csillog, hol fakó, egyre- megy, megszoktuk, megismertül*, megszeret­tük. Délután négykor, a legnagyobb napban megkérdezi a vörösre pácolt náci újságíró: — Van már két óra? Senki sem tudta megmondani. Mindegy, hány óra. Ki tudja, mi történik a nagyvilágban! * A Neue Preie Presse, öreg ur, hatvanéves. Úgy ismeri a régi monarchiát, mint a te­nyerét, évekig tudósított a Balkánról a há­ború előtt, tizenötször utazott a Dunán Gala­ÍMúh keid (étié Ida ■: Szn/aiké PM tik korukat. Elfelejtenek meghalni. Egymást bunkózzák le, nehogy a siralom völgyében ragadjanak. Azért van annyi felkelés és pol­gárháború Macedóniában. Ez kérem a Bal­kán. S ez az öreg újságíró, Bécs, a Neue Freie Presse, a Balkán egykori ura. * A polgármester ur közben elhozta a török feketét a fedélzetre. A polgármester ur hatvan éves, kitűnő megjelenésű, ragyás képű, lassú, méltóság- teljes török, akit a beszállásnál Bécsiben ál­talában keleti kényurnak tartottunk s örül­tünk, hogy máris megütött a kelet fuvalma, amennyiben az egzotikus úrral utazunk. Ebédnél azután a vörös fezek ur bejött és (fölszolgálta a feketét: pincér volt. Sebaj, gondoltuk. De az ügy ezzel nem volt elin­tézve. Vacsoránál kitűnt, hogy a szegény öreg török valamikor Ada Kaleh sziget pol­gármestere volt, az utolsó teljhatalmú pol­gármester a különös territóriumon, amely­nek autonómiája és Törökországhoz való tar­tozása 1909-ben megszűnt. Nagyobb tisztelet­tel néztünk rá, a lekracholt e őkelőségre. Másnap reggel úgy értesültünk, hogy a Dunagőzhajóaási társaság valamennyi hajó­ján van ilyen feketekávés ember. Mind török Mind Ada Kaleb-i. Mind polgármester volt. S valamennyi az utolsó. * A Dráva-torok óta az emberéket a parton fölváltották a malacok és a bárányok. Bécslől Budapestig az ut egyetlen gyerek- ricsaj volt, különösen délután, amikor a sű­rűn váltakozó falvakban állandóan ordító gyermekcsapatok üdvözölték a Jupitert. Nincs baj, ahol ennyi a gyermek, gondoltuk. Másnap hajnal felé, Kalocsa és Mohács kö­zött a gyerekzajt az óriási alföldi ligetekben madárcsicsergés váltotta föil. Soha még ek­kora madárcsicsergést nem hallottam, föl­ébredtünk tőle. A teljes csendben — hajónk elképzelhetetlenül puhán úszott a Dunán le- felé — hajnali háromkor ezer és ezer füle­müle szólalt meg a berkekben, millió pacsir­ta, vizimadár a nádasokban, felejjhetetlen hangverseny kezdődött, amig a gőzös bele­futott a ragyogó hajnalba, ebben a csodálatos frissességbe, illatba, szinpompába. A Dráva-torok és a Tisza torkolata kö­zött főleg sertéseket és birkákat láttunk. Karlócánál némi szőllőt, körülbelül húsz-har­minc holdat. Itt terem állítólag az a sok ezer hektoliter édes bor, amit a világon karlócai ürmös néven ismernek. Ezt a csodát talán a nagy pátriárka intézi, akinek fehér mauzó- laumta ott díszeleg a karlócai domb oldalán. Újvidéken láttuk, mennyire szigorú embe-< rek a szerbek. Vízummal sem akartak sétál­ni engedni a városban, amig a hajó a kikötő­ben állt. Talán azért, mert egy monitor hor­gonyzott a kikötőben. Kár. Tovább folytat­tuk az olvasást a fedélzetén, mig Titel után, 'Zimony felé a végtelen vizes lapályra lassan leereszkedett az éjszaka. MMxdeiem a y$í@msaÉ jwemsi meévivásáért A Himalája-expedició tagjainak lelki és szellemi erejét és fel- készültségét próbának vetik alá Az nfs ami ereiének megmzsgáíása kísérleti míom — Hegymászói képességek cig oda és kilencszer vissza. Mohácstól min­denegyes disznót és kecskét és birkát ismer, ami óriási csordákba terelve kószál a jugo­szláv Duna partjain, a városokat ismeri, az embereket, a bokrokat, a minisztereket, a ki­rályokat. ö a pádon ül, mi körülötte heve­rünk a nyugágyakon s az öreg cinikus, ked­ves bécsi zsidó, — a Neue Freie Presse Bécsből — a monarhia Hermesze, köpcösen, fehérbajusszal, kackiásao, a világ legegyked- vfubb módján hadarva felvág nekünk a régi Balkánról, amit azintén agy lemer, műit a tenyerét: — Akkor lapom leküldött Nlsbe, úgy ki­leneszáztizlben lehetett, mert a főszerkesztőm megtudta, hogy é! ott egy száztizenhárom- éves szerb, aki résztvett az ezernyolcszáz hnszonkettes görög szabadságharcban és is­merte Lord Byront. Leutaztam Nisbe. El­vezettek hozzá. Nem tudta hány éves. Nem emlékezett semmire. Lord Byronról fogalma sem volt. Mindenáron egy monaszíiri vendég­lősről kívánt beszélni, akit fiatal korában egyszer halálra ivott. Erre emlékezett. Egy- remegy, gyönyörű riport lett belőle, a Lord Byront odatettem háttérnek. Megkérdeztem az öreg szerbtől, mi a hosstzu élet titka. Azt mondta, hogy soha nem ivott fekete kávét és nem dohányzott. Ellenben tizenhét éves kora óta naponta kiiszik öt liter bort és egy liter szilvóriumot. Nisben is a kocsmá­ban találtam meg, fél liter szilvőrium állt előtte. Később egyszer Délbulgáriába utaz­tam, mert főszerkesztőm megtudta, hogy az ottani rózsakertekiben van egy rózsafa, mely napjában háromszor változtatja a szí­nét. Ha főszerkesztőm mondotta, va’ószinü- leg igv volt, ámbár én nem sokat láttam be­lőle. Ellenben találtam a rózsakertben, eb­ben az egészséges, szép paradicsomban egy száztizenhétéves, hatalmas bolgárt. Meg­kérdeztem. mi a hosszú élet titka. Azt mond­ta, hogy soha életében nem ivott alkoholt, de naponta elszív • nyolcvan erős cigarettát és kiiszik huszonöt erős feketét. Most sem voltam okosabb, ami? főszerkesztőm lekül­dött egv felkeléshez Macedóniába s találtam egy százhúszone?yévés macedónt, aki vég­re megfejtette előttem a hosszú élet rejté­lyét. Napomta öt liter bort ivott, egy liter pálinkát, száz cigarttát szitt és harminc feke­tét fogyasztott el. Jó, ugye! Egyébként a hosszúé!etü balkán:ak sohasem tudják hány évesek. A lexikonban kellett utánanéznem, amig rájöttem életkorukra. Ne nevessen fiatalember, ott a sarokban, tényleg igy volt. A jó öregek csak a külön tele felkeléseket tudták s azok szerint igazodtak, mint a gö­rögök az olvmoiászok szerint. A szerb pél­dául elmondotta: ennél a felkelésnél már é’tem. Ennél harcoltam. Ez volt a tizedik fel­kelésem. Ekkor föl akartak nyársalni. Ez után lecsuktak. Ugyanígy a bolgár és a ma­cedón is. Ez kérem a balkáni időszámítás. Oly sokáig élnek az emberek, hogy ©Jfelej­(11) Hogy valaki testileg alkalmasáé, vagy alkal­matlan arra, hogy a nagy fáradságot, emberfö­lötti erőmegfoszitést követelő Himalája-expedi- cióban résztvehessen, azt még valahogy meg lehet áll api tani, nehezebb azonban annak az eldöntése, meg­van-e valakiben az az akaraterő, az a lelki és szellemi habitus, amely a vállalkozás ered­ményességéhez szűke égte? Azok. a ("poszt a latok, amelyeket a hegymászó valamilyen alpesi vállalkozás alkalmával szerez, bizonyos mértékben támasz tépő ntul szolgáüiaV naik arra, hogy bárki b föiiboosülihefi&e képessé­geit. Lehetséges olyan előzetes vizsgálat is, amely valakinek hegymászói múltja alapján ál­lapítja meg az alkalmasság, vagy alkalmatlan­ság kérdését és az alkalmatlanokat már eleve kikapcsolja. De bármily gondosan és lelkiisme­retesen hajtsák végre a válogatás munkáját, mégis csak maradhat a társaságban olyan, aki nem odavaló. Mindenesetre van egy olyan eszköz, amellyel az emberi energia mértékét kísérleti utón meg lehet ál­lapítani és ez olyan eszköz, amely a legtöbb esetben megfelel arra a kérdésre is, vájjon alkalmas-e valaki arra, hogy egy Himalája-expodicióban részt vegyen. Az ilyen kísérlet azonban rendkívül komoly ügy és csak olyanon 6zabad elvégezni, akiről egy pillanatig sem kétséges, hogy fizikai kon- stitucióia alkalmas. De ebben az esetben is föl tétlenül kéznél kell tartani orvost, még jobb, ha két orvost vonnak bele a kísérletbe. Az eljárás a következő: A megvizsgálandó egyén leül egy kényelmes, mély karosszékbe, a ruhát a nyakon, mellen és alsótesten meglazítják, jobban mondva egészen lehúzzák. Adott jelre az illető mélyen lélegzik, még pedig olyan mélyen, ahogyan csak tud. A lélegzetvétel befejezésekor kezdődik a kísérlet. Ettől a pillanattól kezdve a kísérleti személynek nem szabad lélegzetet vennie még pedig addig, amíg azt kibírja, de a kilélegzés szabad. Az egyén vitális kapacitása szerint 30—55 másod­percen belül valami .könnyebb rosszukét, rossz- érzés állapota következik be. Azután egy éle­sebb fájdalom periódusa következik, amely rendkívül rohamosan fokozódik és mintegy 40— 80 másodpercig tart. Az egyén rendkívüli erő- inegf esz késére van szükség, hogy a belélegzés­től tartózkodjék. A fájdalom érzete most lassan csökken, mindig tompább és tompább lesz, vé­gül elviselhetővé válik. Ezzel egyidejűleg azon­ban — még pedig meglehetősen gyorsan — nö­vekszik az akarat megfeszitésének szüksége', amelyet föl kell használni arra, hogy az önkén­telen lélegzetvételt elfojtsuk. Mintegy 3—5.5 percen belül, ha a kísérleti alany akaratereje még nem omlott össze, bekövetkezik az ájulás állapota. Ebben a kísérletben találták mértéket arra, bogy megái lapítsák az emberi akaraterő mértékét s ha a kísérlet sikerül, akkor a vállal­kozót megfelelőnek tartják a Himalája-expedició- ban való részvételre is. Azonban még egy fontos kelléket kívánnak meg az expedíció tagjától, még pedig azt, hogy az utazó a Himalája különböző vidékein élő bennszülöttekkel érintkezni, bánni tudjon. A vállalkozás sikere, min t azt már megír l uk* nagy részben függ attól, hogy a szállítás kér­dése kifogástalanul, teljes rendben legyen meg­oldva. Egyrészt a mérték ebben a hegységben olyan rendkívüli, másrészt pedig az ember tel­jesítőképessége a mindennapos fáradalmak, a ritka levegő és a nehéz klimatikus viszonyok között annyira meggyöngül-, hogy föltétlenül szükség van arra, hogy az expe­díció kiindülóhelye, főbázisa és a csúcs kö­zött számos közbülső tábort létesítsenek és állandóan ellássák ezeket az állomásokat a szükséges cikkekkel. Erre a veszélyes ée nagyon fáradságos mun­kára csak egyetlen szállítóeszköz áll itt rendelke­zésre: a bennszülött hegylakó. A Himalája bennszülöttei, mint minden hegyi nép, rendkivüi szivósak és makkegészségesek, energikusak, bátrak és emellett mindig vidám, barátságos lények s ha jól tudnak 'bánni velük, pompásan beválnak. De jól kell •ellátni őket, vagyis gondoskodni kell célszerű ruházatukról, étkezésükről, ha teljes értékű munkát tárnak tőlük. Egy olyan hegymászó parancsnoksága alatt kell államok, akit szeretnek és akiben meg­bíznak, aki jól tud bánni velük és lelkesíteni tudja őket a munkára. A Himalája lakója sok tekintetben olyan, mint a gyermek. Sokszor nem lehet megmagya­rázni az európai iránt megnyilatkozó rokonszen- vét, vagy gyűlöletét. Ha a bennszülött a eáhib szolgálatálba lép, vagy szereti őt és jóságosán, megható ragaszkodással szolgálja őt, vagy pe­dig teljes lélekből gyűlöli és kötelességét immel- ámnial, vagy rosszul végzi, 'bár minden kellék meg van hozzá, hogy a legnagyobb erőkifejtésre is képes legyen. A Mount Everest expedíciók nem az elsők voltak, amelyek nepáli teherhordókat alkalmaz­tak. Sokszor a teherhordókat teherhordó állat­ként kezelték, uraik nem törődtek sem élelme­zésükkel, sem ruházatukkal és felszerelésükkel és teljes közömbösséget tanúsítottak embereik ügyes-bajos dolgaival szemben. Ezeknek a Hi- malája-utazóknak hőstetteiben hiába keresünk elismerő szavakat benszülött kísérőik erényeiről. Sőt szinte szokványos, hogy a teherhordókat teszik felelőssé egy-egy vállalkozás kudarcáért. Olyan -ez, mint amikor egy kézműves kontár müvének hibáját nem önmagában, hanem szer­számában keresi. A végső, de egyáltalán nem mellékes köve­telmény, hory a Himalája-expedició tagja ren­delkezzék minden hegymászó erénnyel és ké­pességgel. Az európai a tréninget rendesen az Alpasek- ben szerzi. A mi Tátránk is kiválóan alkal­mas ázsiai helységekben teendő túrák íréning- jére. Az a két lengyel turista, aki a kora tavasszal a Tátrában szerencsétlenül járt, a Magos Tátrá­ban készült elő egy a Kaukázusban tervezett vállalkozásra. Az a hegymászói készség, amit egy Himalája- válialkozás megkövetel, jóval meghaladja az amatőr hegymászótól várható képességeket. Ha a hegymászó a Himalájában eredményt akar elérni, fényes formában kell lennie és vezető nélkül elegendő tapasztalatot kell gyűjtenie a sziklák és a jég birodalmában, még pedig nyáron és télen egyaránt. Mert azok a viszonyok, amelyeket a Himalája magaslati régióiban talál, nagyjából megfelelnek a mi Alpeseink téli viszonyainak. Röviden összefoglalva annak, aki a Himalá­jában eredményt akar elérni, nemcsak elegendő pénzének és idejének kell lennie, az alapvető feltételek a teljes testi, szellemi és erkölcsi ké­pesség, a Himalája ostromlójának bánni kell tudni a benszülöttekkel és ezenfelül természete­sen tapasztalt, önálló hegymászónak kell len­nie, aki ismeri a hegyek világát télen és nyáron egyaránt. Egészen a legújabb időkig alig volt elgon­dolható, hogy egy Himalája-expedició vaJa- mennyi résztvevője rendelkezzék ezekkel a tu­lajdonságokkal. Az okok kézenfekvők: hiszen az már maga ritkaság, hogy egy fiatalembernek, aki szivének egész hevével a hegyek világán csüng és nagy utazásokról álmodik, elegendő ideje és pénze legyen hozzá, hogy egy ilyen nagy vállalkozásban résztvehessen. Amikor aztán az Everest-bizottság megala­kult és a fiatal, alkalmas és kipróbált hegymá­szókhoz felhívással fordult, továbbá kilátásba helyezte számukra, hogy a vállalkozás összes költségeit, fedezi, befolyásával pedig a hivatali állásban levőknek megszerezte a szükséges sza­badságot is, elérkezett a Mount Everest ostro­mának komoly korszaka. Az Everest-bizottság megalakulása óta rend­szeres, szívós, céltudatos angol munka folyik a világ legnagyobb csúcsának megvívásáért. Dr. Vécsey Zoltán. rarasrraasai* ■■•Jiwí'mraigg^aBEifc'saaas^w Em^1S2i^ííen®15«^®ES!K35,SS3eK8^KB5B*l96SBBai«®aS6B@»l lisprácip előfcésiO'e'ek i világgazdasági konferenciára London, junius 7. A világgazdasági konfe­rencia előkészületei javában folynak. Össze­sem hatvanhat állam küldöttei vesznek részt a konferencián, ezek közül 56 állam tagija a nép s zö ve tségnek • A londo ni konferencia te­hát az eddigiek között a legnagyobb méretű nemzetközi összejövetel lesz, mert eddig a leglátogatottabb konferencián is csupán hat­vanhárom álam képviselői vettek részt. Azt remélik, hogy a főbizottságok ülései és ta­nácskozásai nyilvánosak lesznek. A népszö­vetség titkársága gondoskodott megfelelő számú tolmácsról és tölbb mint száz hivatal­nokot küldött Londonba. A konferencia hiva­talos nyelve a francia és az angol lesz. A konferencia körülbelül hat hétig fog tartani, bár mindent elkövetnek, hogy a tárgyalást ne húzzák el és lehetőleg érdemleges ered­ményeket érjenek el. Az ujj geológiai múzeu­mot alakítják át a konferencia céljaira és a munkálatok a két folyamán befejeződnek. A fő tanácskozási tereimben ezer ember számá­ra lesz hely. Az épületiben telefonközpont is lesz a legfontosabb külföldi összeköttetések számára, továbbá, postahivatalt, utazási iro­dái és bü,ffét rendeznek be a konferencia résztvevői számára.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom