Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)
1933-06-15 / 136. (3246.) szám
4 Az álduna bűvészmuíaíványaí Hibán a Balkán felé Iria: Szvafkó Pál Csöndes búcsú a düledező Tabántól Budapest, junius. A Gellérthegy oldalában hatalmas, széles autóúton dobogva küszködik az autóbusz, a virággal befuttatott kis kastélyok kedvesen, hi- vogatólag mosolyognak a jövevényre, az egyik kertben cserkészek tenniszeznek roppant igyekezettel, alattunk a Duna kéklik és az Erzsébetied két tornya úgy fest, mintha a Gellérthegyet szúrná föl villáira,'—de a Hadnagy-nocán még régi cégtáblákat simogat a szellő, a Kereszttéren még utolsó hallevesüket kanalazzák a budai romantika után epedező pestiek, az Ab becker-vendéglő udvarán még virágzik a geez- tenyetfa és a tabáni gyerekek számára egyetlen harcászati terep ez a girbe-görhe hegyoldal Búcsúzom a Tabántól, a legtovább fönnmaradt Budától, attól a városrésztől, amelyre valóban ráillik az „élő anakronizmus1* szép jelzője s a meredek uccákat rovom, csöppet sem csodálkozva azon, hogy az uccákból már csak az ufc maradt meg, görbén, 'lépcsősen és macska- feij-kövesen, de a szegélyező házak már nem állnak, helyüket fölverte a gyom, a fii és gya- logutacskák kanyarognak a hajdani udvarok, szobák, örömök és bánatok helyén. A Tabánnak jóformán már csak a helye van meig: aki az utolsó hat-nyolc éviben nem látta, szemét dörzsöli, kérdvén, hová lett a régi Buda, merre röpültek a biedermeier-hangulatok, a festők témái és a költők százszor megénekelt kis uccái? A városrendezés, a higiéna, a villavárossá terjeszkedő Buda elnyelte a pesti költők és széplelkek Mekkáját, a polgári mulatságok, fél- liter borok, fatányérosok hazáját, amely úgy élt a maga zártságában Budán, mint állam az államban: függetlenül, felelőtlenül és büszkén. Más szokásai, más törvényei voltak, emberei- nek foidíája, észjárása, öltözködése és világné- :ete is más, —- ismertem egy vén budai svábot, ■endéglős volt, akit úgy mutogattak, mint Búidnak egy ritka példányát: húsz év óta nem árt Pesten e nem is kívánkozott át a zajos vámosba soha. A Tabán: falu volt a városban, de a város áereste föl a falut ezeken a görbe uocákoa és iszkos kis kacsmákban. A város, autóival, ohó romantika-lázával. A Tabán fölfedezte mpás adottságát s önmagát osztotta szét ki- . iiben a szilaj városiak számára. Mielőtt vég- •pp kimúlt volna: darabokban kimérte önmait, eladta minden birtokát, először csak a lelát, most aztán a testét is: házalt, kicsi uccáit, etroJenmlámpáit és kiskocsmáit... Alig néhány uceácska a Tabánban. Az is in- rábfo a modernebb végeken: a Bethlen-udvax felé és a Szarvas-tér közelében. A többi: romhalmaz már, tégladomb, fü, gyalogút. Itt-ott áll még egy-egy régi ház, ugató kutyával és mosó- teknősz aggal az udvarában. Oleánderbokrok virágoznak itt még dézsában, maszatos gyerekek üldögélnek a kapualjban, de néhány száz méterrel följebb már hatalmas villák, rózsával borított kertek, rácsos kerítések és pihenő autók mesélnek a Tabán uj idejéről. „Három Hetes“-kocema, ..Mélypince‘‘-ven- déglő: ide jártak nemrégiben Krúdy Gyuláék, vidéki levegőt és egyszerű ételieket keresve: elhunyt a Tabán utolsó lovagja Krudyval s a Mélypincét is hiába igyekezett menteni gazdája, nem számították a műemlékek közé és az 1545-ös alapítási óvsz ám át büszkén hirdető Mélypince fölött is megkoppan a csákány... Avagy bandukoltál-e a tabáni temető töredezett sírkövei között, a DéMvasut alagutjának füstös vidékén, a mélabus nevű Csend-ncca körül? Ez a temető nem temető már, semmi kegyelet nem veszi körül, nincs kerítése, nincsenek beszélő sirhalmai, virágos nyughelyei: a temető játszótérré vedlett, gyalogutak hasítják keresztül-kasul, fái között gyerekek cikáznak s vasárnap délután kártyakompániák verik a filkot horpadt sírjain. Régi rácok nyughelyét fölverte a gaz, a sírkövek a földbe süppedtek s nemsokára mázsaszámra adja el őket a város: sic transit glória mundi... A szomszédos temetőben negyvennyolcas honvédek alusszák közös sirtban utolsó álmukat , Budavár meg vívói e békés csöndben pihennek, a hajdani nemzeti mámor most legföljebb ögy-egy hivatalos koszorút juttat a vaeoszlopos sírra. Ám a Tabán peremén uj élet virrad: sportpár iyák és pompás kertek pattantak ki a földből, — most furcsa ez a városrész: mint az anekdotában az „egy cigány—egy király11, úgy ezom- szédoskodik egymás mellé a finom kis palota és a düledező kunyhó. Már nem jár istállólámpással az az öreg 'ember sem, aki a tabáni kiskocsmák bortól kivirult vendégeit kisérgette le éjnek idején a Szarvas-térre és kisérgette még akkor is, amikor már a villany világította be fehér fényével a tabáni uccákat. De a pestieknek kellett a hamis romantika, a tabáni emlék és a bő esti fény mellé szerződtették a gyertyás vezetőt is, akit hajnal felé szintén támogatni kellett, mert együtt tántorgott a vendégekkel. Nem döngetik már az Avar ajtaját jókedvű őrmesterek, —- miközben az ügyeletes rendőr kint áhítattal őrizte az altiszt urak mulatságát, fliilodezik már a Kereszt-tér keresztje, amely alatt szép májusi estén szerelmi bánatodat zengted el, barátom, lebontják a görögök uocáját e Hajónk, a pompás Jupiter, este. nyolc óra után befutott a Száva torkolatába, a belgrádi kikötőibe, óriási ricsaj között partra száltunk egy órára és elsétálunk a komákig. A Kalemegdán fényárban úszik, a parton ezer éis ezer viHanylámpa, cikkázó propellerek és uszályok a végíhetetien lapos vizeken, egy készülő lánidhid negyvenméteres vastornyai a Száva fölött, autótlülkfölés, villamos- osilingelés — ez volna a Balkán? Egyelőre tündé rpanor ám a, amelyet csak a tegnapesti pesti befutás szárnyal túl. A gyakorlott utasok -rutinjával egy óra alatt megnézzük a következőket: 1. a Kalemegdánt, 2- a két ifőuocát és a Teraziját, 3. a konakot, 4. az uíj minisztériumok palotáit, 5. a főpályaudvart, 6. a volt Balkán-szállodát, ahol a király gyilkosok tanyáztak, 7. a volt orosz követség földszintes házát, ahol — az ember nem hinné mennyire szökés környezetben — a világháború keletkezett, 8. a volt osztrák-magyar követséget, amely előtt az uocán most nem állt készenlétben három fiakor, mint 1914 julius 28-án délután hatkor, az ultimátum lejáratának idején, 9- a Száva- parton betérünk egy kávéháziba, ahol szerb cigányok előtt éles-hangú kövér cigányasz- szony kasztanyetták és ritmikus mozdulatok kíséretében osárdásszerü szerb népdalokat énekelt. Az esti korzón hi rt elemében kettőt megállapítunk: 1. Belgrád a sz-ép férfiak eldoradóija, 2. a vezető férífitiipus a katonatiszt. Sétánkon harminc-negyven katonatiszttel találkoztunk. Fehér sapkájukban, fehér vá- szonlbiuzmkban, hónuk alá csapott vagy fur- kóis sétapálioaként könnyen kezelt kardjukkal mindegyikükben volt valami rabló- madárezerü — nem annyira sas, ami inkább a porosz katona, nem sólyom, ami a francia, sem vércse, ami talán a japán, inkább öiyv, nagyritkán keselyű, amint karcsún, kissé előnehajotva, széles vállal, éles, mohó pro- fillal őgyelegtek az utcán. Mintha mindegyikük rugó volna, oly érces és éles ringással jártak, s az embernek az az érzése támad, hogy ha valaki kellő eredménnyel megnyomja őket ,s ezek az acélrugók kipattannak, holtbiztosán meglendítik az ügyet, amit szolgálnak, a sikerig vagy a halálig. Másfél óra múlva a holdifényben tükröző kiszélesedett Dunán siklóink délkelet felé. Belgrád sokáig nem akar elmúlni- Egy óriási hid alatt megyünk át. A parton kivilágított gyárak, vüllanyüzemek. A dombon tízezer i'vüámpa. A kapitány mondja, hogy tizenöt év előtt itt semmi sem volt még- * Másnap négykor reggel kibújunk a kabinból, amikor a fedélzetire érünk, az opálszinü hajnali párából éppen előtűnik Golubacs barna vára és a Duna közepén a szoliter éles szikla: Babagáj. Az Alduna ősparkjának bejáratához érkeztünk. Ami ezután következet t Tűm-Sze ver inig, érthetetlen volt számunkra- Egyszerűen érthetetlen, hogy ez a csoda itt van előttünk Kiazépeurópában, közel és elérhetően és alig ismeri valaki. Pozsonyban be kell szállni a hajóba, pihenni a nagyszerű gőzös fedélzetén, napozni, olvasni, bridzsolni, hallgatná a zenét, a hallban, olcsón borozni az étteremben, mászkálni a gépek között, aludni a komfónos kabinban, figyelni a váltakozó tájat, a délutáni napfényben vibráló és ápolt vidékü visegrádi szorulat képét-, lelkesedni a budapesti befut ásnál, sétálni egy órát a Doinakorzón a Ritz előtt, elmenni Csepel gyártüzei mellett, másnap délelőtt átadni a lelket az alföldi Duna különös hangulatának, órák hosszat hallgatni a parancsnoki hídról a furcsa vizi madarak zaját, lesni a meiankólia. Rácfürdő, latom, szintén uj köntöst öltött a fürdőváros jegyében. A romantika elmúlt, egy darab régi Budának ismét vége, de nem baj. Uj időknek uj dalosai jönnek. Tabán túlélte önmagát. A regényesség és a hamis patina lehullott: nézd a fehérancu gyerekeket, a sápadt bennlakókat, a düledező házakat, az ócska romokat és söpörd el őket egy büszke, uj város kegyetlen seprőjével... Isten veled, régi, ócska, bamis Tabán. És Isten hozott, to uj és diadalmas... Szonfbathy Viktor. kus füzífaunát és a hihetetlenül kitágult, egymásba kacskaringozó vizeket, délután ki-ki nézni a Fruska Gora hirtelen fölemelkedő hegyeire, élvezni a karlócai ürawös zöldpiros hazáját, Pétervárad erődjét és ott állni a fedélzeten Titelnél, ahol az alkonyba bukó panorámában oly széles és távoli lesz minden, mintha nem hajóról, hanem madártávlatiból méznők az elmosódó, szürkülő, óriási vízi birodalmat, a reflexek játékát a vizen, a füzesek vógheteflem gomolygását, az • elha- gyatotfságot és csöndet, ezt a hirtelen befutást az őszbe, mert ha reggel, Mohács környékién, a kabin nyitott ablakán át az özönlő reggeli napfénnyel együtt szinte elképzelhetetlenül bő és hangos madárcsicsergés hangversenyzett a fülünkbe a dunai vizi ligetek madárdus frissességéből és tavaszt közvetítettek az élő rádió láthatatlan hullámai, — akkor most, délután, még júniusban is, őszi hangulat borzong át a hallgatag távlatokba és könnyes párákba mártott leikekenA Duna a legnagyobb élmény, Középem ő- pa kincse, a kalodába zárt kismépek ezüst- sugara, csudálatos változatosság, hangulat- teljesség, anyánk, pihenőnk, problémánk, szépségünk, a múltúnk, a tradíciónk, a jövőnk, az üdítőnk. Unalmas? Ha jó hajón utazik az ember, ideje van s az utazás három napját bekalkulálja a szabadságába és egyébként gyűlöli a mozdonyok szénfüstijét, továbbá társasága van, mert a dunai ut elsősorban társas utazásokra alkalmas, szereti a hallos, szállós, napozó, ligéző életet, akkor a dunai ut csodálatosan szép. A folyam partvidéke Kiözépeurópa Yellostome-parkja, a hullám százféle városon, százféle tájon visz át —- és képzeljük el: ligéaés a napon, de a nap nem forró, ámbár süti a bőrt, hanem szellős, de a ligézés nem unalmas, hanem moziszerü élő panorámát, ringat el a szemünk előtt. Képzeljük el a kétórás sétát Belgrádiban s ezt a hajnalt Babagájnái. *' ; Nem csoda, ha érthetetlen volt számunkra, hogy a Kazánszoros, a Vaskapu, a háromórás áttörés a Kárpátok és a Balkánihegység ölelkező pontján, a Duna bűvészmutatványainak látványossága alig ismert kirándulás és utazási cél kirándulóinknak, holott három csillag jelezhetné minden Baedecker- ben. Az opál'QS hajnali pára lassan emelkedett s ahogy a fiatal gyereknap kidörzsölte szemléből az álom kődét, vidám bujóoskát játszott az ezerméteres hegyek között, jött, ment, térült, fordult, forgolódott, a sok kanyarulatban hol előttünk volt, hol mögöttünk, hol mellettünk, belekacagott a vízbe, tüzelte a híres aldunai kataraktokat és fény- koronát tett a várromokra, mintha pajkos unoka papincsákót nyomott volna nagyapó fejére. A Duna ezerméteres volt tegnap délután, ma összeszorult hatvanhétre. Micsoda erő kellett ahhoz, hogy a víz utat vájjon a sziklákba! A nagy küzdelemben 'az öreg Iszter győzött és átjutott a hegyóriásokon. Néhol nehéz volt a munka, néhol még ma is haragosan csattogva ömlik át a levert sziklákon, néhol tóvá szélesedik, — az emlber az utolsó pillanatban nem tudja merre van a vészkijárat e katlanokból hogy erőt gyűjtve nekimenjen a köbarikádoknak és kigyószerü ügyességgel elsikoljék a lábuk között. Néhol a sziklák gáncsot vetnek a folyamnak s a méltóságteljes lassúsággal hömpölygő viz hirtelen, alig száz-kébszáz méteres távon öthat méterrel bukik alá, sebaj, a nedves elem esetük, botlik, nehéz, öreges, kényszerű rohanással morog előre, mindhiába, utat vágott, utat egyenesitett. A példáját követte Tralán császár, mikor az Iszter gyámo- litása alatt keresztül ette hadseregét a járhatatlan sziklafergetegen, a példáját követte a másik oldalon Széicsényii, de Baross Gábor hálásan visszafizette a Duna útépítő segítségét és a Kazán-szoros mögött, Adah Kalleh szigete után, ahol a folyam a sokórás áttörésiben elfáradva mintha mégis áldozatává lett volna a kő utolsó alamuszi támadásának és szinte eltűnt a fenék szikláin, em- beikéz munkájával, a vaskapuval, kimélyi- tette, békéssé tett,e a zaklatott medret és diadalmasan kivezette a Dunát ellenségei öleléséiből. 1933 junius 15, csütörtök. SeSssia-Síafina-fürdő Kén- és szénsavas természetes meleg vízzel Reuma, gyomor, vese, hólyag és idegbán- talmak ellen. UJ strandfQrdi. Satut autó. Napi penzió lakással: 30 Kö. Négyszeri étkezés. Prospektust kívánatra küld a FÜRDŐ PENZIÓ A táj gigászi vagy idillikus szépségénél szebb a küzdelem, amit a vizelem folytat a sziklaelemmel. A viz győzött. Kiivájta a követ. A Kazán-szoros elején, a táJvolról látni a győzelmet. Látni, ahogy elől egy hegy ketté tört és a viz átfolyik a résen, látni, hogy viz ami asz tott a be e harántos vágást a legnagyobb, a legtolakodóbb hegy közepébe s a viz okozta, hogy összefüggő hegy helyett most két meredek sziklafal esik a Dunáig és némán engedi a röhögő folyam átfutását a természetvájta csatornán. Az öreg Iszter átszűr,ta a hegylánc ütőerét. Yizpengéjével ketté választotta a Kárpátokat és a Balkánhegységet. * Az öreg, tapasztalt újságíró ott trónol rí parancsnoki hídon és oktatja utódjait, az ámulő fiatal újságírókat. —Azt mondják: Balkán. Hallatlan dolog, mondják, hogy ezen a vidéken nem vetette meg lábát a kultúra és a végtelen erdőségekben, a sziklák között és a vizek birodalmában ma is középkori életű emberek élnek és embersüvölvények garázdálkodnak. Holott Európa szivében vagyunk. De kérdem: ki akar például itt lakni, a Kazán-szoros hegyein, a kegy ettem kasztszerü vidéken? Ki élhet itt, aki huszadik századbeli standardra vágyik? Az osztrákok katonákat telepítették az Aldunához. Elfutottak. A magyar pionírok közül kevesen maradtak meg s aki megmaradt, mártiréletet élt. Ki marad meg más ebben a hallatlan sivárságban, a terméketlen, értéktelen kövek, a törpe, aszott fák, a szivacsos füzek, a lecsapolhatatlan mocsarak, az állattalan csalitok dzsungelében? Mekkora igénytelenség, mennyi primitívség, mennyi ős ösztön, milyen disztánsz a kultúrától és a századtól kell a megmara- dásohz. Ezer-ezer méterre egy-egy kalyiba. Akkora darab föld, mint egy-egy börtönoel- la, kinek van kedve itt élni a másfajta Szaharáiban? Látták Drenkován a bocekoros románokat és szemben a földhözragadt szerbeket. Megbotránkoztak és fölháborodtak, hogy ennyi primitívség létezik Európa közepén. Éljenez néhány éviig e zord sziklák között, ahol eddig csak háromszor vágtak utat az évezredek: egyszer a Vulkanikus őskorban a Duna, egyszer a római világbirodalom végtelen hatalmával Traján császár és egyszer a fiatal magyar erő Széchenyitől Baross Gáborig. Éljenek itt és ha nem futnak el, megértik miért Balkán a Balkán, miért van itt primitívség és Macedónia. A medite- rán kiima boldogságában úgy törhetnek elő a kultúrák a földiből, mint a gombák eső után, az ásvány és gabonadus lapályokon és lankákon ugyancsak, de hogyan fakadjon rózsa a kövek között, a kiaszott, elszáradt holdtájon, ami a Balkán? Kérem, lépjék át ezzel az alapeszmével a Balkán küszöbét. Vegyék figyelembe a táj végtelen szegénységét, a vidék zordságát, a klíma ridegségét is azután Ítéljenek elmaradottság, nyomor és Macedónia fölött, azután bírálják meg a Balkánt lakó vadembereket, ők a természetnek a görög vizeikig terjedő mostohasága ellenére megmaradtak az üres tájiakon, ahonnét minden igényes nép elszökött volna, sőt szeretik köveiket, hősi, forró szívvel ragaszkodnak holdtájukhoz és nem tehetnek róla, ha heori'kus szenvedélyességü, marcona és vad legényeket, villogó szivü balkániakat formált belőlük a kegyetlen természet a félszigeten. Megfogadtuk, hogy ezzel az alapeszmével lépjük át a Balkán küszöbét. — A komáromi katolikus egyházközség tiltakozása a Dérer-féle iskolareform ellen. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi római katolikus autonóm egyházközség most tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen dr. Majer Imre pre1 átus-apátpléb án os és dr. Alapy Gyula világi elnök elnökölt. A közgyűlést dr. Majer Imre tartalmas szavai vezették be az egyház mai helyzetéről. Majd áttért a ihitf előkezeli iskolák 'dlcni harcra s tiltakozott, a hitfélekezeti iskolák államosításának és magánjellegűvé való minősitésénelc tervei ellen. A tiltakozást a közgyűlés magáévá tett-e. Dr. Alapy Gyula elnöki jelentésében beszámolt az egyház multévi működéséről, Makky Lajos pénztáros .pedig a pénztár állapotát ismertette. Azonkívül a közgyűlés megföllebbezto Komárom város képviselőtestületének elutasító határozatát a kegyúri kérdésben.
