Prágai Magyar Hirlap, 1933. június (12. évfolyam, 125-146 / 3235-3256. szám)

1933-06-13 / 134. (3244.) szám

flMft faaúm 18, beiül 11 Igen tisztelt Előfizetőinknek! tisztelt'Élöfizetöinket, akik az előfizetési diiial hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultává! salát érdekükben kiadó­hivatalunkhoz Juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk. KdZCÍAZDAalGr* 6.3 millió pengővel csökkent a magyar bank­jegyforgalom. Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Banknak a követelések és tartozások juniug 7-1 ki állásáról közzétett kimutatások sze­rint a bankjegyforgalom a hónap első hetében 0,276.210 pengővel 341,102.405 pengőre csök­kent. A bankjegyforgalom apadását a leszámí­tolási számlán történt visszafizetések tették le­hetővé, mert ebből bőségesen fedezet jutott azokra a tételekre is, amelyeket a zsirószámláik- ról elvontak. A leszámítolási számlán a vissza­fizetések 16.5 millió pengővel haladták felül az uj folyósításokat és a számla állománya ezzel az összeggel 439.7 millió pengőre csökkent. A zsirószámla állománya 8.3 millióval 57.0 millióra apadt, mert az állami számlákról 4.4 milliót, az fegyéb számlákról pedig 3.9 milliót leemeltek, így az állami számlákon 25.7 millió, az egyéb számlákon pedig 31.2 millió pengő maradt. Az állam tartozása a szokásos havi részlettel 21.28& pengővel 51.0 millióra morzsolódott !e. Az egyéb követelések tétele 0.3 millióval 22.5 millióra nö­vekedett, viszont az egyéb tartozások tétele 1.1 millióval 210.0 millió pengőre csökkent. Az érc­készlet 488.243 pengővel 123,100.974 pengőre szaporodott. Ebbő'l az összegből 96.5 millió az aranyra, 16.9 millió az alapszabályszerűen szá­mítható devizákra és 9.6 millió a váltópénzre esik. 50 százalékos vasúti jegy-kedvezmény a prá­gai őszi vásár külföldi látogatóinak. A vasut- ügyi minisztérium kedvezően Intézte el a prá­gai Őszi vásár látogatói részére nyújtandó 50 százalékos menetjegy-kedvezmény Iránti kérvé­nyét, melyet a vásárvezetőség terjesztett be és a mértékadó testületek Is pártfogoltak. A ked­vezményre való jogosultság a Prágába vagy Prágából való utazásokra vonatkozik, amennyi­ben a határoktól való távolság legalább 100 kilométer. A német kormány engedélyezte a Magyar- ország felé Ausztrián át irányuló német idegen- forgalmat. Budapestről jelentik: A német biro­dalmi kormány tudvalévőén szigorú idegenfor­galmi rendelkezéseket adott ki az Ausztria felé irányuló forgalom megakadályozására. Ezer márka vizumdijat kell fizetni a rendelkezések szerint annak, aki át akarja lépni az osztrák ha­tárt. Az Ausztrián át való kereeztülutazást is rendkívül megszigorította, a német kormány. Ez az intézkedés a magyar idegenforgalmat is sú­lyosan érintette és ez volt az oka annak, hogy a berlini magyar követség közbelépett a német birodalmi kormánynál. Masirevich Szilárd ber­lini magyar követ azt a kérést intézte a német kormányhoz, hogy a Magyarország felé utazók­nak engedje meg az Ausztrián való keresztül- utazáet. Váratlan gyors intézkedéssel válaszolt a birodalmi kormány a magyar követség közbe­lépésére: 24 órán belül intézkedés történt, hogy a Magyarország felé irányuló német idegenfor­galmat engedélyezzék, A német kormány nem gördít akadályokat az Ausztrián át történed utazások eié sem. Németország gabonakészlete. Berlinből jelentik: Minthogy a német földművelésügyi minisztérium árszabályozó bizottságának me g á llapit á s a szerint a meglévő gabonakészletek bőségesen fedezik a szük­ségletet az uj termésig, most arra törekszenek, hogy a fogyasztást megfelelően fokozzák és ezzel a mostani árszínvonalat tartsák, őszi búzában a készletek 21.3 százalékról 12.7 százalékra csökken­tek, tavaszi búzában pedig 30.3 százalékról 16.5 százalékra e így a végleges multóvi tenmésmegál- lapitás szerint jelenleg még 630 ezer t búzakészlet van az országban, vagyis a készletek április 15-ike óta 430 ezer t-val csökkentek. Ez legnagyobbrészt a baromfietetésnél felhasznált gyengébb minőségű búza-fogyasztásra vezethető vissza. Az őszi rozs­ban a készletek 2Ö.8 százalékról 18.8 százalékra csökkentek, vagyis 550 ezer t-val, ami viszont a rozsnak az egyos gadaságokban takarmányozási célokra való felhasználásának tudható be. Az árpa- készlet 12.2 százalékról 6.6 százalékra csökkent, vagyis ISO ezer t-val 160 ezer t-ra, Zabból a kész­letek 23.3 százalékot tettek ki a,z elmúlt évi 19.1 százalékkal szemben, mennyiségileg tehát a mosta­ni kereken 1.5 millió t-ás készlet mintegy 300 ezer t-val nagyobb, mint volt a múlt év májusában. Bur­gonyából még mintegy 4.9 -millió t készlet van raktáron eladásra, amit azonban a rendkívül ala­csony árak mellett igen nehéz értékesítem s ezért itt is főleg takarmányozásra kell felhasználni a meglévő készletek legnagyobb részét, Emelkedett az osztrák cigarettafogyasztás. Bécs­iből jeelntik: Az el6Ő évnegyedben 1.282 millió drb cigarettát adtak el az előző év hasonló időszaká­nak 1.189 millió drb-jával szemben. A szivar-fo­gyasztás viszont 81.1 millióról 26.6 millió drb-ra csökkent, míg a pipadohányfo-gyasztás némileg emelkedett. Ipari fellendülés Olaszországban. Rómából jelen­tik: Az érdekeltségek megállapítása szerint az ipa­ri tevékenység Olaszországban az év első hónap­jaiban már lassú tempóban, de láthatólag fellen­dült. A múlt évvel szemben az elektromos iparban az emelkedés 12.45 százalékot, a cementiparban 22.17 százalékot, a ezuperfoszfátgyártásnál 61.64 —64 százalékot tesz ki, a papírgyártásban pedig 11 százalékos. Kisebb fellendülés tapasztalható a vas- és fémiparban, valamint a textiliparban i-s. A prágai Deutsche Agrár- und Industriebank tegnap tartotta meg Westphalen-Fürstenberg Ottokár elnöklete alatt a 21-ik rendes közgyű­lését. A zárszámadás jóváhagyása után elhatá­rozta a közgyűlés, hogy a leírások cimén mutat­kozó Kő 3,177.570.95 és 5 százaléknak az álta­lános tartaléktőkealaphoz való csatolása után fennmaradt összeget, Ke 311.69i.40-et uj szám­lára fogja átvinni. Ezután a felügyelotanács megválasztása következett, ahová Spiess Erd- man-n szenátort Döllnitzről és Versen Bern- hardtot Kotopekről, mint tagokat újból, Gross Adolfot, a sziléziai Zentralverband dér deutschen Jandwirtscbaftliiehen Genossenechaiften elnökét, mint tagot, Trautzl Erwint, Potscherad és dr. Wenzelides Ottót, Troppau, mint póttagokat vá­lasztották meg. Kontingensen felüli cseresnyebevitel Franciaor­szágba. Páráéból jelentik: A „Bulletin Douanier11- ben megjelent rendelet eserfni & vámvezérigazzgató- *ág engedélyezte, hogy pilinkaégetéeí célokra cse reenyét és szilvát a külföldről hordókban kontin­gens nélkül lehessen bevinni. Vámfelértékelés Ausztriában a vámelőjegyzéses árukra. Béceből jelentik: Egy pénzügyminiszteri rendelet kimondja, ho-gy mindazokat az árukat, amelyeket március 20-ke előtt vámelőjegyzéseB be­hozatalra bejelentettek, az 1.44 schillinges arany- koronánltínti vámmal s-zámolandók el, ha a váml-e- fizetés az előjegyzési idő végéig megtörténik. Ha ilyen esetekben időközben már az 1.80 schillinges átszámítási kulcsot alkalmazták volna, a többletet a vámhivatalok kötelesek visszatéríteni. Általános vámemelés Törökországban. Ankarából jelentik: A nemzetgyűlés elfogadta az uj vámtör­vényt, amely valamennyi vámtételt átlagban 10 százalékkal felemeli. A luxusáruk vámját még na­gyobb mértékben emelték. A törvényt azonnal ki­hirdették és jumíius 1-én már életbe i-s lépett. Mint­hogy a vámhatóságok még nem kapták meg a meg­felelő utasításokat, az elvámolás-ok egyelőre szü­netelnek. A vámemelés a városi vámok eltörlése folytán elmaradó jövedelmek pótlására szolgál. Uj hivatalos szerv Németországban a mezőgazda- sági bevitelre? Berliniből jelentik: A birodalmi kor­mány határozata alapján a „Re-ichsmaisstellé4 megszüntetése és a „Deutsche Getreidegese-11- schaft“ felszámolása után a mezőgazdasági bevitel intézésére a „Re-ichsstéllé für Getreide-, Futtermit- tel und eonsti-ge landwtechaftliehe Erzeugnisse" létesült. Juno Créme a legideálisabb arcápoló szer, szeplők májfoltok és bármilyen kiütések, arctisztátalansá- gok ezen créme használatától' pár napon belül el­tűnnek. Az arc üde és bársonysima lesz. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és szaküz- letben, vagy rendelje meg készítőjétől: Dr. Flitt- ner Jenő gyógyszertára, Banska Bystrica. 1 té­gely Juno Créme Ke 10.—, Juno púder Ke 8.—. hozzávaló ezappan Kö 5.—, Finnország szibériai vajat importál. Helsinkiből jelentik: A „Valio“ Vajkiviteli Szövetkezet most szibériai vajat importál Finnországba. Az első — 112 t-ás — szállítmány már meg is érkezett. A vaj- import csereforgalom utján történik finn sa.jt, tej és palackozott tejfel ellenében. A finn tehenek erő- takarmányozásának Csökkenése' folytán a v-ajter- melés is hanyatlott. A szibériai vajbe vitelnek az a célja, hogy a külföldi keresletet finn vajban kielé­gíthessék. Oroszország lokomotivgyártása májusban. Varsó­ból jelentik: Májusban 70 drb lokomotivot gyártot­tak a szovjetunió területén az áprilisi 87 és a már­ciusi 84 drb-bal szem-ben. Nagy visszaesés mutat­kozik a kolomnai lokomotávgyárnál, amely a 19 drb-os előirányzat helyett csak 10 darabot gyártott. Nyitott teherkocsit 673 drb-ot gyártottak, ami az előirányzatnak 80 százaléka, mig tartánykpesit az előirányzat 270 drb helyett csak 140 dara-bot ké­szítettek. ÉRTÉKTŐZSDE Szilárd a prágai értéktőzsde Prága, június 12. A hét elején a prágai érték­tőzsde barátságos hangulatú volt. Az előző, hét idegessége a vasárnapi sajtó megnyugtató gazda­sági hírei következtében alábbhagyott. Tőzsde- technikai. szempontból ez a hangulat úgy nyilatko­zott meg, hogy a kontennin a londoni gazdasági konferenciára való tekintettel lebonyolításokat esz­közölt. A közönség részéről szintén többrendbeli vásárlási ordré futott be és ezért az üzlet résziben igen élénk volt. Átlag 10—20 koronát tettek ki az értékpapírok emelkedései és szeszértékek, külö­nösen Kolini Szesz, rohamosan emelkedtek. A be­ruházási piacon a lanyha irányzat tovább tartott és a papírok átlag 1%-os veszteséget szenvedtek. Kivételt ez alól csak Népszövétségi Kölcsön képe­zett, amely Vs%-kai javult. Magyar Calsse Commu- ne 71.50re esett. Devizák. Prága, juitkbB IS. Göíög 18.80, magyar 488, lett 688, bolgár 23.90, osztrák 893250, Valuták. Prága, junkus 12. Holland 19Ő2, jugo­szláv 45.05, német 786, belga 465, magyar 468.50 román 18.7214 svájci 64-9.50, dán 488, angol 113.25, spanyol 278-50, olasz 179.40, amerikai 26.90, nor­vég 558, francia 132.95, bolgár 20.65, svéd 568, lengyel 385, osztrák 398.50. + A prágai devizapiacon a dollár 0.54^ koroná­val gyengült, az angol font 0.50 koronával javult. Alexandria 0.25, Stockholm 2,50, Osló és Kopenhága 1, Helsingfors és Milánó 0.20, Briiszel 0.50 koroná­val javult, Rio 5, Zürich 0.25 koronával gyengült. + Tartózkodó a budapesti értéktőzsde. Kezdet­ben barátságos volt a hangulat és a forgalom ki­elégítőnek mutatkozott, később azonban a dollár újabb esése következtében tartózkodás nyilvánult meg és a spekuláció tőzsdezárlatig rezervált ma­radt. A kezdetben elért javulásokat tehát nem tud­ták teljes mértékben fenntartani és az irányzat gyengülése után tőzsdezárlatkor nem volt egységes az árfolyaimnivó. + Kedvetlen a bécsi értéktőzsde. Az összes piacon kedvetlenség mutatkozott és az árfolyam- nivó gyengült. A korlátban kezdeti stagnáció után a budapesti arbitrázsforgalomban Magyar Cukor és Urikányi javulást ért el. A k-uliszban gyengülés állott be. A beruházási piac nem volt egységes. + Lanyha irányzatú a berlini értéktőzsde. Az üzlet teljes pangása ma árfolyamlemorzsolódásra vezetett és úgy a közönség, mint a spekuláció a londoni gazdasági konferenciára való tekintettel tartózkodó magatartást tanúsított. A teljes stagná­ció dacára az árfolyamaivá gyengülése átlag csak 1%-ot tett ki. ÁRUTŐZSDE r+ A prágai sertésvásárra 1732 állatot hajtottak fel. Ebből 1487 sertést és 245 ártányt. A cseh sertés 6—7.60, a szlovenszkói 7.20—7.30, a román ártány 8—8.50, é8 a magyar ártány 8.60—8.80. A vásár közepes volt. + A prágai állatvásárra 831 szarvasmarhát haj­tottak föl. Ebből 520 cseh, és 31 szlovenszkói ere­detű. A cseh ökörj 2.80—4, bika 3—LQ5, tehén 2.20—4, borjú 3.30—4.80, a szlovenszkő ökör 2.75— 5.30, bika 3.30—3.70, borjú 4.15. A vásár közepes volt. 4- Tartott a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzés Aussig loko 59.75—60, októberre 62—62.25, + A mai budapesti terménytőzsde irányzata, mint azt ottani szerkesztőségünk telefonon je­lenti, tartott volt, A következő 'árakat jegyez­ték: 79 kg-og tie&avidéki búza 13.40—13.95, fel­sőtiszai és jászsági 42.35—12.50, egyéb 12.30— 12.45, rozs 5.8H— 5.90, tengeri 7.60—7.70, zab 7.90—8.20 pengő. + A berlini terménytőzsdén szilárdabb irányzat mellett a következő árakat jegyezték: búza 193—5, rozs 153—55, árpa 165 —75, zab 137—42, búzaliszt 22.75 —27, rozsliszt 20.75—22.85, buzakorpa 8.90—9, rozskorpa 9—9.20, Viktória borsó 23.50—28.50, kis ehető borsó 20—21, takarmányborsó 13—15, pe- luska, lóbab és bükköny 12—14, szárazszelet 8.50. burgonyareszelék 13.20—13.20, burgonya 1.15—1.30. KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal; Automatatelefon: 35-29 Éder-ucca 9. NYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 34. sz., I. em, — Methód-tér 3. POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon; 27-87. Lőrinckapu ucca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralja-ucca 7/2. * VÍZUMOT Magyarországba, Romániába, Lengyelor­szágba még ugyanaznap megszerez a „Prá­gai Magyar Hirlap“ pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu-ucca 17-, II. (Centrai-passage.) Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállal­juk. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal; Prága II., Paiiská ul. 12-j III. em. eszközli. A prágai ériéktftzstie árfolyamai: pénz áru pénz áru ma tegnap Nyereménykölesön .... —.— 86.75 —.— 89.25 6%-os beruházási, kölcsön . —.— 84 25 86.25 6%-os beruházási köles. 1923 —.— 84.— —86.— Lisztkölcsön .......................—.— 84.— —.— 86.— 6%-os .konvertálható kölcsön —— 84.— —.— 85.25 6%-os Inv. államkölcsön . . —.— 84.— —.— 86 — 5%-os államkölcsön 1928 . . 87.25 77.75 —79.75 4%-os Kassa-oderbergi . . —.— —.— —.— —.— 4jó%-os pótjáradék .... —.— ——.— —— 4.2%-os pótjáradék ■ . > . —.— 58.— —.— 60.— 4-%os pótjáradék .... 56.25 56.75 57.75 58.25 3.50%-os pótjáradék .... —— .— Hadikölcsönkártalanitás . . —.— 46.25 —.■— 48.25 5%-os morva országos kölcsön 74.50 —74.50 — 8%-os háború előtti adósság. —.— —.— .—.— 54.— 6%-os cseh jelzálog bank • 102.75 103.75 102.75 103.75 5%-os morva jelzálog és országos bank . . • . . • —.— —.— —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi 1889 ——.— —.— —.—• Csehszlovák Nemzeti Bank . 4200.—4210.— 4280.— 4300.— Cseh Agrár Bank...................—.— —.— —.—.— Lá nder Bank ...... —.— —.— —.— —.— Cseh Dnio ....... —.— —.— —.— —.— Cseh Eszkompt . . • . . —.— —.— —.— —,— Cseh Iparbank.......................—.— —.— —.— —.— Sz lovák Bank ...... —.— —.— —-.— —,— Zivnostenská ...... —.— —.— —.— ■—.— Osztrák Hitel ...... —.— —.— —.— —,— Wiener Bankverein . . .". —.— —.— —.— —.— Nordbahn ....................... . 3650.—3670.— 3670.— 3690Í— No rdbahn Bonnok .... ——,— —.— —,— Cseh Cukoripar . ■ . . . 605.— 615.— 590.— 600 — SchöUer .................... » 1255.—1265.— 1250.— 1260.— Ho rvát Cukor . . < j i . —.— 105.— l05.— 110.— Aussiger Finomító . . « . 690.— 700.— 685.— 695 — Krizik ....................... » . 620.— 624.— 616.— 618Í — Pr ágai Malmok ..... 855.— 865.— 835.— 845.— Kolini Műtrágya ..... —.—-----------------— — Ko lini Kávé . . . . . . 192.— 198Í— 190Í— 195*.— Kolini Szesz 1640.— —.— 1590.— 1610.— Tejipar . 1220.-1230.- 1210.- 1220.— Aussigi Vegyi M b , * . 680.— 684.— 677.— 679.— Budweisl Sör ...tg. 2250.—2320.— 2250.— 2320.— Könlgshofer Cement .... 1085.—1095.— 1080.— 1090 — Cseh-Morva Kolben-Danók . 1555.—1565.— 1550.— 1660.— Brünnl Gépek ••««*» 68.— 70.— 68.— 70.— Ringhoffer 525.— 535.— 535.— 540.— Nyugateseh 8*4n . * ■ ■ » 295.— 298.— 302.— 304.— Alplne ... « ■ ■ ■ . 5Í.— 61.50 51.50 62.50 Berg Hüttea „ « « ■ > 1280.—1290.— 1280.— 1290.— Poldi 380.- 882.- 378.- 880.­Prágal Va* ...■■■• 685.— 690.— 680.— 690.— Skoda ...isai. 616.— 619.— 606.— 610.— Pozsonyi Kábel . i * > * 525.— —.— 545.— 555.— Inwald 72.— 74.— 73.- 74.— Olleschaui Papír . « i « > 518.— 520.— 510.— 516.— Pozsonyi tsriniaySiisie 1933. június 12. K-tól K- i g Búza 78—80 kg •isibi(r»b*> 154 — 158 Rozs ...••■ e I i $ y g > k j> * 87 — 88 Árpa export 93—95 „ prima s 89—91 „ merkantil . * > , r . 85—87 őszi' árpa ••.bbsbbiiiikib — — — Zab s bbsíibb 72— 73 Tengeri szemes . .. . . . g » « . B , ■, 83 — 84 „ ex uszály Pozsony 38—^0 Viktória borsó ____ Fehér bab . . . . , t . , » .... . 97 — 102 Tavaszi bükköny 100 — 110 őszi bükköny . . » ■ i * M • < t ) > 150 — 160 Repce ...................... ______ Má k . . . ° « « , 900 —1000 Vöröshere natúr • i • t a * » i • i> » 500 — 550 „ plombázva 750 — 850 Lucerna natúr . 600 — 700 „ plombázva , 800 — 900 Étkezési rózsa burgonya ••*•«>»». — — — „ sárga burgonva •»!•>•.»>.----------— Ip ari burgonva . . . , • b , * . . g •, — — — Búzadara ....RgRRBRii»(» 268 — 273 OGG búzaliszt ••>»(>•». 255 — 265 Rozsliszt . . . . >• i . . * . . . 135 — 143 Korpa . . * * i i i t * s s ■ k i f 50— 52 Takarmányliszt i, a t ■ 65 — 70 Szántott répaszelet ........................ * s > > 62 — 53 Amerikai disznózsír ab Pozsony »ggg> — — — Magyar „ ab határ .•* % g p — —• — Amerilcai szalonna ab Pozsony .,».(• — — — Magyar „ e.b határ k — — — Széna félédes, laza . .... — — — „ „ préséit • • k i > t • i • — — — Zsúp szalma — — —• Takarmány . szalma, laza ........ — — — ,i „ préselt . — — — Alom szalma, laza .......... — — — „ „ préselt ......... — — — Irányzat: Külföldi búza tartott, különben válto­zatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom