Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)

1933-05-07 / 105. (3215.) szám

6 ^sGSjMAG^sRHna^ __________1933 május 7, vasárnap.

^M

BtBMWMBMM0BM«MWMMWMWBWMHWMWHMMBMMWWMr»ir«»ltr^l»-im»TOaHIIBBe<B!W»»TiT3WIC«l^-aaM«wy.^T?aHSPTIIIIfi ■MH—«i^M—^———■——Mm——a——■*—M^WO———M——■IIIIWH^—

Igen tisztelt Előfizetőinknek S tiszteKElöfizetölnket, akik

ai előfizetési dilial hátralékban vannak, vagy az esedékes előfizetést nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával saját érdekükben kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a lap küldését be kelljen szüntetnünk.

KÜLÖNVÉLEMÉNY

KISBAGI CSARDA

Nem tudom, önökre hogyan hat ez a cím, engem nagyon megfogott, mikor olvastam. Hatalmas táblán olvastam aiz országúton Má- riabesnyő és Aszód között, szeles, de napsütéses délelőtt. A teljes szöveg: „Autó! Kisiba- gi csárda — 800 méter". Nagyon fáradt voltam, erdőn, domboldalon keresztül gyalogoltunk idáig tilos vadászterületen keresztül, le se kerültünk volna az országutra, ha az erdőkerülő nyomatékosan nem ajánlotta volna, de a név — kisbagi csárda — egyszerre letörölte rólam a kimerültséget és uj vidámságra ajzott. Hogyne: kisbagi csárda! Dülédé ző ház képzeletben, megereszkedett ereszszel az országutra, az ivószobában óriási buboskemence, kármentő, magasra vetett tarka ágy, kecskelábu asztalok, gömbölyűre kopott lócák. Kisbagi csárda! Csikóshus fői a tűzhelyen, darabra vágott krumplival, homoki karcos bor. Kisbagi csárda! Kampós vasdróton lóg a plafonról a kormos petróleumlámpa, egy-két szalmaszék a fal mellett, szines edények a kemencén, meg polcokon, a kármentő ajtajában fokos és hosszu- ezáru pipa lóg. Tyűik ok botolnak be kíváncsian a nyitott udvari ajtón át, ijedten rebbennek kifelé.

Kisbagi csárda — 800 méter. Autónak egy ugrás, gyalog, kényelmesen, tiz perc. Ez volt az első csalódás. Jó félórába telt, amig odaértünk. Nem nyolcszáz, de legalább kétezer- nyolcszáz méter. A nyolcszáz méter olyasmit jelent autónyelven, mint borbélynyelven az „egy pillanat!“ Autónak, másképen mérik a métereket is. í

Az épület pedig nem ereszkedik az országutra, hogyan is ereszkednék a betonozott, aszfaltozott országutra. (Igen, a széles autóul rögtön gyanút kelthetett volna, ha az embert nem szállta volna meg a varázs: kisbagi

csárda!) Az országutra széles, gondozott kert ereszkedik, kerek virágágyakkal, szabályos, homokos utakkal, hátrább pedig, a széles, tehetős, cserépfedelü ház előtt szabályos térben asztalok, négyszögletes kávéházi asztalok, fehér abcoszosak, az abroszokat nikkelfogók tartják a szélben. Az asztalok között pedig szabályos kerek, aszfaltozott tér, fölötte villamos ivlámpa. Az Istenért, talán csak nem tánchely ez parkettáncok számára? De igen, ez egy tánchely parkettáncok számára. Sőt: táncosok és táncosnők számára, akik autón járnak ide a kisbagi csárdába tangót táncolni. Esetleg motorbiciklin.

Leülünk egy asztal mellé, magunk vagyunk, kiszolgálószemélyzet nem zavar bennünket. Bemegyek a házba, talán odabent... Nem, odabent sem. Tornác, az van, de a középső bejáraton két tábla, jobbra és balra: Törley pezsgő. Az ajtó fölött kicsiny négy- szögű tábla, pontosan olyan, mint Pesten a házszámot jelző táblák:

KISBAG

2

Haliózok, bekopogok baloldalt, benyitok: az „ivószoba". Teritett asztalok, mint kint, továbbá klubgarniturák, nem egészen újak és nem egészen divatosak. Thonet-székek. Továbbmegyek a szemközti ajtó folyosóra nyílik, két oldalt ajtók, sehol senki. Halló- eok, kopogok, benyitok. Különszoba. Klubgarniturák, Thonet-székek és egy dívány szines térítővel. Gramofon. Nagy tisztaság mindenütt, ami itt a fokozott fényűzést pótolja.

Amíg felfedező úton voltam, kint már előkerült a csaplárosné, arany virág. Középkorú, kispolgári asszony. Ital: üveges kőbányai sör, jól kezelt, friss. Megjelenik a esap- láros is és ekkor mindent megértek: az ember elegáns, nyugodt, figyelmes, úgy szolgál ki, hogy észre sem veszed. Kvietált komornyik, de még valószínűbb, hogy menedzser volt valamely finom budapesti klubban. Pénzt spórolt meg, megvásárolta az utszéli

„csárdát" és átalakította -a maga képére. Illetve a kliensei képére.

Az autósok, akik rendszerint nem egyedül autóznak ki ide friss levegőt szívni, megkívánják a csárdát is, a táncdilét, a Törley- pezsgőt és a grammofont is. A csárdát csak elnevezésben, a többit valóságban. „Kint voltunk a kisbagi csárdában" — ez jól hangzik társaságban. A „jó levegőt" a különszo- bában szívják, miután megtették a szabály- széni negyvem-ötven kilométert a sima aszfalton, amely egyenes vonalban vezet idáig Budapestről. Ugyanezt megtaláljuk akármelyik pesti lokálban is, jobb zenével és jobb bútorokkal, de ez exluzivabb, saját autó és saját benzin szükséges hozzá, bérkocsin megfizethetetlen. (De elegendő saját motorkerékpár is, sajátságos elnevezésű oldalüléssel.)

És most már végérvényesen megérteni az egész stíl üst is. Minden nagyváros környékén vannak kirándulóhelyek speciálisan autósok számára, Bécs környékén is ismerek ilyeneket, péládul a Hotel Radetzky-t MödAzonos és egyszerre történő áramkapcsolás: állami, szociális, művészeti és etikai sejtek, kasztok, regionalitások, körülhatároltsá- gok, tájbeid klimatikus ellentétek egy csapásra szűnjenek meg, ha egy diktátorrá titá- nosodo'tt ember megnyomja a parancs villany- gombját. Ez a Gleichschaltung, a legfrisebb made in Germamy, száz évig működő zsilett- penge, technokraták álma és bizonyítéka. Én, te, ő, bajor, osztrák, porosz, gazdag, szegény, polgár, arisztokrata, tradíció és jelen — mindez nincs többé, éltörölte a Gleiohsohal- tung. Falaoszterrendszer? Ők azt mondják, hogy szindikalizmus. így tudományosabb és könnyebben hihető. Nem kevésbé álom, mint a falanszterrendszer.

Egy béketüréséről országszerte ismert föld- birtokos barátomat látogattam meg hat hét előtt. Már a ház előtt feltűnt a szokatlan és szinte ijesztő csend a családi háborús kodás és perlekedés eme példás bíróid almában, ahol azért kiabált mindenki, mert barátom hallgatással fogadta a mindenki igazának percenként megújuló fortisszimós megnyilatkozását. A délutáni napsugár bearanyozta a tornácot, barátom bölcs fejét és a borosüveget. A csend trónusán ülve meg sem várta a kérdést, hanem Zarathustra módjára igy szólt az első pohár után:

— Hiába, tanulni csak ’a németéktől lehet. Hát tanultam és cselekedtem. Ismerted anyósom nyelvét. Két évtizedig bírtam. Tudod, hogy feleségem zongorázott, hegedült, tárogatózott, nagybőgözött, francia, angol és olasz estéket rendezett, hónapok tartamára idecsőditetle a facér zenészeket és festőket a nagyvilág minden tájáról, garden partykat. rendezett, exlibriszéket gyűjtött, parasztnak és műveletlennek szidott, hol hízott, hol meg soványitó kúrát tartott és főként utazott. Tudod, hogy gyermekeim reggel Oedipus- és apakomplexummal ébredtek, hemmungoztak és analizáltak, verdrángoltak és ítraumáztak és ha megkértem őket, hogy magyarázzák meg, mi hajuk velem, sértődötten kimentek a szobából. Tudod, milyen nagyhatalom volt a szakácsnő, a szobalány, a szolga, az ispán, a személyzet minden tagja és hogy mindenki saját legrosszabb belátása szerint cselekedett naphosszat. Étkezésnél véletlenül sem került az asztalra, amit szerettem, mert fiaim vegetáriánus volt, feleségem fogyott, ileáling mellett, vagy a Schlossbar-t Laxenburg- ban, ezek stílusos, elegáns, mondén helyek, ahogy a nevük is mutatja, nem hívják őket

Gasthofnak vagy Heurigexnek. Csak errefelé kellenek a romantikus elnevezések, a felemás dolgok, amik félrevezetik az embert, nem használnak egyik stílusnak sem, annak sem, amelyből fejlődtek, annak sem, amelyet i Utánoznak. Eszembe jutott volna nekem még egy félórát gyalogolni holtfáradtan, ha arra számítottam volna, hogy táncteret és Tbonet- székeket találok? És észébe jutna az autósnak kiutazni a kisbagi csárdába, ha azt hinné, hogy csak kecskelábu asztalt és savanyu | bort talál?

Az a gyanúm, hogy a Budapestre érkező külföldinek a kisbagi csárdát prezentálják mint legkönnyebben élvezhető magyar népéletet és itt, a klubgarniturák között, Törley- pezsgő mellett, a kék mámor-tangó hangjainál vésődik az idegen leikébe a hamisítatlan magyar pusztai csárda. Csak igy tudom megérteni azt, amit nemrégiben láttam egy magvartárgyu berlini filmoperettben: a szü- zsé szerint a pesti színházi ügynök kiutazik a pusztára, mert sürgősen uj szuibrettre van szüksége. Lóháton érkezik a vad szuibrett, onnan vágja ki kapásból a magas cet, aztán úgy ahojy van, tűzről pattantam nemzeti viselőiben belép tisztaszobába, fölhajtja a zongora fedelét, a csikós vagy a vályogvető cigány — már nem emlékszem pontosan — lenyom külön étkezett lakosztályában. Vetés, szántás, aratás, az egész gazdaság abból állt, hogy minden legkisebb emberem a maga akaratát érvényesítette és zuhantunk a tönk szakadékába menthetetlenül. Kérdezted többször, mért nem teszek ellene semmit. Nos, akkor nem feleltem, mert nem tudtam felelni: fatalistává tett, hogy élgondoltam egyes embereim igazát s hogy mindenki igazát próbáltam tiszteletben tartani. Hiszen nem tehettem fel, hogy csak nekem van igazam? Viszont ösztönösen sejtettem, hogy hiába beszélnék velük egyenként és külön. így hát csendesen borozgattam, elmélkedtem és erős hittel hittem, hogy majd csak történik valami csoda.

Kiegyenesedett, fenékig ürítette 'a poharat és meglepő szenvedéllyel folytatta:

— Hát történt is! Egy hete lesz most, hogy itt ültem és olvastam egy rövidre fogott német cikket: a Gleichschaltung eddigi eredményei. Nehéz ember vagyok és nem igen kísérelem meg a merész újításokat, de magyar ember léteimre ezt a nehéz német fogalmat valami ősi eszmetársitás törvénye szerint azonnal megértettem és azonmód pontosan le is fordítottam. Gleichschaltung magyarul azt jelenti, hogy az asszony verve jő és egyébként én vagyok az ur a magam házában. Ha megnyomok egy gombot, minden lámpa egyszerre gyullad ki. Ha pedig nem gyullad ki, rossz és ki kell cserélni. Megpróbáltam a germánok receptjét a magam házára alkalmazni —, hát egyetlen egy lámpa sem égett. Erre kitettem az anyósom szűrét, feleségem ellen beadtam a válópert, fiamat volontőrnek dugtam egy füszerüzllet- be, leányomat egy néniét internátusba küldtem, a szakácsnő fejéhez vágtam egy mosogató edényt, a szolgát kipofoztam a házból a szobalányt elbocsátottam, az embereim 'bérét jelentékenyen leszállítottam azzal, hogy mehet, akinek nem tetszik, egyszóval rendet teremtettem, gleichsohatoltam, azt a réz- fán fütyülő . , .

Lilás lett az arca a nekilendüléstől és kifulladt. Ezt a pillanatot arra használtam fél, hogy csendesen megkérdezzem, mi volt a Gleichschaltung eredménye.

— Nem látod? Csend és rend, engedelmesség és fegyelem! — felelte öntudatosan.

Egy ideig még beszélgettünk -erről és el

ül a zongorához és fcetten olyan parázs kis koncertet adnak, hogy a pesti szinházember alig győzi a száját törülgetni utána. Nem, nem népdalokat adnak elő, ellenben divatos valcert, — a magyar pusztán igazán nem lehet szó egyébről. Éppen csak átöltözik a vad puszta leánya (Alpár Gitta) és máris utazik Berlinbe, főszerepet játszani.

Akkor haragudtam a berlini producerre és rendezőre, most megbocsátok nekik: biztosan idehozták őket a kisbagi csárdába nép- leiket tanulmányozni. Legjobb volna, ha nem csak a vad szubrettet, de ezt az export- csárdát, a „kisbagi lautócsárdát" (igy olvastam másnap a hirdetését egy színházi lapban), ezt az utszéli tizedrangu Tanzdiele-t is kivinnék Berlinbe rekvizitumnak. Helyébe legjobb volna felépíteni újra a kisbagi csárdát és mivel másképpen aligha lehetséges, luagyar műépítész építené, magyar iparművész rendezné be, a zene Bartók és Kodály gyűjtötte magyar népdalokat játszana és egy jóhangu, valódi énekesnő énekelné őket. Halpaprikást és csikóshust főznének és hegyaljai bort mérnének a csárdában.

Gyerünk elő a tiszta művészettel, ha az úgynevezett valóságos, autóforgalomra állított élet csak ilyen félgyártmányt tud előállítani. Csak a művészethez menekülhetünk ezekben a felemás időkben és — azt hiszem — ez néha üzletnek sem rossz. Néha.

Sándor Imre.

kellett ismernem a családi Gleichschaltung beláthatatlan előnyeit. Később, vacsoraidőben. feltűnt, hogy barátom nem marasztal, ami bosszú barátságunk alatt soha sem fordult elő. Mikor bucsuzkodtam, ő is felállt és mondta, hogy velem megy a vendéglőbe. Csodálkoztam, mert otthon ülő embernek ismertem és tudtam, hogy egyenesen utálja a vendéglőt.

■— Hát kérlek, a személyzet egytől-egyig itt hagyott és nem tudtam eddig uj embereket kapni. Azt mondták nekem a kaszinóban, hogy senki sem akar hozzám beállni, piert félnek tőlem és terjesztik rólam, hogy hir- telenül megbolondultam. Nem értem, mi bajuk van egyszerre velem! Eddig én voltam a legjobb ember, most meg félnek tőlem! Kérlek, a Gleichschaltungot meg kell érteni, ez nem olyan egyszerű, mint ahogy ezek a fél- műveltek gondolják . . .

Kiderült, hogy egymaga van a házban. Ezért is nyitott ő maga kaput, amikor jöttem. Éreztem, hogy valami nincs egészen, rendben, de nem akartam az estéjét elrontani és a Gleichschaltung dicsőségére megittunk nehány üveget. Csak az tűnt fel, hogy kerülik az emberek és zavart mosollyal úgy néznek rá, mint a csendes őrültre. Annál zajosabb barátsággal szekundáltam neki.

Tegnapelőtt dolgom volt barátom városában. Természetesen felkerestem. A ház zajlott. Az anyós nyelve pergett, a feleség francia estélyt készített elő, a fiú és a leány peripatétikus elemzési kurzust tartott- a szakácsnő kövéren dübörgőtt végig a szobákon ... Öreg barátom pedig megbékálten ült a tornácon a boros üveg mellett és meg sem várva a kérdést, Zarathustra módjára igy szólt az első pohár után:

— Már a Szentirásban meg van írva, hogy az ember ne rójja egymaga az élet útjait. Hagytam, hogy becsapjanak a németek azzal a Gleiohiscihaltunggal! Már aztán nekem ne beszéljenek marhaságokat! Gieichschal toltam és úgy magamra maradtam, mint a pinty! Csak nem fogok deresedé fejjel a vendéglőbe járni? Csak nem fogok a nagy házban egyedül szaladgálni? Magam főzzek, vessek, szántsak, arassak és talán magam stoppoljam meg a harisnyámat? Mert én mondóim neked, hogy próbáld csak meg a Gleichschaltungot és . . . Szóval, visszakozz az egész! Amint láthatod és hallhatod.

Még sokat mondott a barátom ezen az estén. Többek közt azt, hogy: Én, te. ő, bajor, osztrák, poroisz, gazdag, szegény polgár, arisztokrata, tradíció és jelen — mindennek meg kell maradnia. Falanszter rendszer? ők azt mondják, hogy szindikalizmus. így tudományosabb és könnyebben hihető. Nem kevésbé álom, mint a falanszterrendszer.

Irta: NEUBAUEB PÁL