Prágai Magyar Hirlap, 1933. május (12. évfolyam, 101-124 / 3211-3234. szám)

1933-05-28 / 122. (3232.) szám

8

TO«<2a-MAGteift-HTELaí?

A pozsonyi Magyar Szinpártoló uj memorandumban követeli a szinháziigy- ben a kulturális autonómia megvalósítását

Rt egyesület a maga számára kéri a koncessziót és a szinikerületek beosztásának jogát

Pozsony, május 27. (Pozsonyi szerkesz t ősé - fűnktől.) A Szlovenezkói Magyar Szinpártoló Egyesület pozsonyi szervezete a sziovenszlkói magyar színészet sérelmei tárgyában januárban memorandumot nyújtott 'be az iskolaügyi referátumhoz, de az erre kapott feleletet nem fogadhatta el megnyugtatónak és kielégítőnek.' Éppen ezért a Szinpártoló Egyesület választ-1 mányának megbízásából dr. Aixirger László, a pozsonyi szervezet elnöke és dr. Prenghy Árpád titkár szerdán újból megjelent a pozsonyi iskolaügyi referátuson és ott Kolou- sek Miroslav főtanácsosnak, a színházi ügyek előadójának újabb memorandumot nyújtottak át.

A memorandumot — amint tegnapi számunkban már jelentettük — a Szinpártoló pozsonyi választmánya legutóbbi ülésén lelkes egyhangúsággal magáévá tette.

Fontos kulíurérdek...

— A Sziovenszlkói Magyar Szinpártoló Egyesület szükségesnek tartja, hegy újra rámutasson a színház kérd és politikamentes voltára és arra, hogy

a szinházkérdés megoldása eminens kultur- érdek, ami nagy fontossággal bír a magyar kisebbség nyelvi és nemzeti fönnmaradásának biztosításában,

— mondja többek között a memorandum. — Az államérdek szempontjából teljesen anindegy az. kinek a kezében van a színházi koncesszió, mert a rendészeti előírások már eleve lehetetlenné teszik olyan színdarabok előadását, amelyek akár at áljain tekintélyét, akár pedig a csehszlovák nemzet érzékenységét sértenék.

— Mivel a szinházügy tisztán kulturális kérdés, semmivel sem okolható meg, hogy a csehszlovák állami közigazgatás fejlődésének teljesen szabad utat ne engedjen és fönntartva magának csupán a rendészeti föltigyeletet, a szín- ügy igazgatását teljesen a magyar nép kezébe ne adja. Éppen ezért

nem okolható meg, hogy7 a közigazgatás meg ne adja a színházi koncessziót az egyetemes magyar kisebbséget képviselő Magyar Szinpártoló Egyesületnek,

megvalósítva legalább a tisztán kulturális eredetű szinugyben a kisebbségi kulturális önkormányzatot. . .v

A sziniigyi sérelmek

A memorandum ezután röviden az alábbiakban foglalja össze a magyar sziniigyi sérelmeket:

a) A szinikoncesszió kiadása anélkül, hogy a koncessziót kiadó hatóság tekintettel lenne a magyar kisebbség kívánságaira és kulturérőe- keire. Szlovenszkónak két színi kerületre való fölosztása, ami nem felel meg a közönség érdekeinek és veszélyezteti a két szintársulat anyagi .létét.

b) A szinlkonceesziónak olyan városokra való korlátozása, ahol a magyar kisebbség eléri a húsz százalékot.

c) A pozsonyi sziniévad. a városi színház használatának igazságtalan beosztása és a Pozsonyban játszható műfajok sérelmes megállapítása.

d) Az állami szubvenciónak rendkívül aránytalan elosztása úgy, hogy a szlovák nemzeti színháznak nyújtott segélyekhez képest a magyar színészet csak morzsákat kap.

e) A külföldi színészek föllépésének fokozatos me gs z o r i t á sa és k or 1 át o-z ása.

f) A magyar szír.észutánpótlás teljes elhanyagolása.

A sérelmek orvoslása

A sérelmek orvoslása céljából a memorandum a következő kívánságokat terjeszti elő:

a) hogy mindkét szinikoncessziót a Szloven- s:;kói Magyar Szinpártoló Egyesület kapja meg; a szinikerületek beosztása, nagyságuk és számuk megállapításának joga a Magyar Szinpártoló Egyesületet illesse meg;

b) hogy a szinikoncesszió egész Szlovenszkó területére vonatkozzék és azokra a városokra is, ahol nincs 20 százalékos magyar kisebbség;

c) hogy a pozsonyi sziniévad és a városi színház használata igazságosan úgy rendezte> sék, hogy a magyar színészet számára a téli

hónapokban is huzamosabb játszási időszak jusson és a műfajok tekintetében ne legyen korlátozás;

d) hogy a magyar színészet az állami szubvenciókban arányosan részesedjék;

e) hogy a külföldi színészek szereplése elé ne gördítsenek akadályt;

f) végül, hogy a pozsonyi városi zeneiskola kebelében magyar sziniiskola létesüljön.

A memorandum befejező része a szinház- ügyben elől érj esztett követeléseiket részletesen megindokolja.

Kolousek Mk 7-§lav főtanácsos válaszában

fölemlítette a ©sinlháakérdés terén fölmerülő különböző nehézségeket, megígérte a memorandum jóakaratai elintézését, válaszát azonban csak hosszabb idő után adhatja, meg, mert , előbb más fórumokkal is kell tárgyalnia.

UoQty&i* d&í

Jt& eperjesi ősi kollégium

Jfrta: Jfelem&éri tfdtndo»

Egy könyvet olvasgattam mostanában, a négyszázéves eperjesi ősi kollégium történetét, amely Gömöry János tollából nemrégen hagyta el a sajtót. A nyolcvanoldalas kis könyv voltaképpen csak egy rövídebb tanulmánynak készült, hiszen ha valaki részletesebb képet akarna festeni a híres iskola történetéről, mindarról, amit a négy évszázad története mesél, bizonyára kötetekre terjedne ki a mondanivalója.

A kis könyv azonban minden rövidségé ellenére is hiányt pótol és Gömöry János szebb ajándékot nem tehetett volna az ősi Alma Mater asztalára ennél a kis könyvnél. Lehetetlen meghatottság nélkül nyúlni hozzá, különösen annak, aki valamikor maga is az ősi kollégium diákja volt és nem felejtette el és magával hozta a-zokat a tanításokat, amiket ott hallott és nem felejtette el annak a régmúlt levegőnek az izét sem, amelyben az ősi kollégium azzá fejlődött, ami volt.

Szellemidézés a Gömöry János könyve, pél- dátmutató, visszajáró szellemek magidézése; a szomorúságok völgyéből visszanő zés a magas ormokra, olyan, mint amikor az ember gyorsvonaton elrobog a Tátra alatt és a csúcsokon fehéren, tisztán, érintetlenül csillog a májusi hó

*

Valahogy úgy érzem, hogy régen tartozom ezzel az Írással. Tartozom az ősi eperjesi kollégiumnak és tartozom Eperjesnek is, amely diákéveim emlékét őrzi házai között. Annak az időnek és azoknak az embereknek az emlékét, akiket, ha nagynéha pár órára elkerülök ebbe a. városba, hiába keresek és hiába is akarnék megtalálni. Elmentek, elsodródtak, mint az őszök lehulló falevele, csak a kopasz tölgy maradt itt szomorúan. Pedig szép volt a gondtalan gascognei nyár, a tavaszi tarcaparti séták, vidám futballozások a gyakorlótéren, kirándulások a Borkuton és a Villec-hegyen, télesti korcsolyázások a jégpályán soha vissza nem férő hangulatokkal, az első szerelem gyönyörű ügyefogyottságáva! és minden-mással együtt, ami régmúlt magunkat jelenti.

A rügyező tavaszokra és a napfényes nyarakra ősz és tél következik, de egy vigasztalással az őszi ködök mögött, hogy a tavasz ismét visszatér. Csak az emberi élet tavasza ne.m tér vissza soha többé és ez az egyik legnagyobb igazságtalanság az ember életében.

*

Igen, az eperjesi ősi kollégium. Hires iskola volt már akkor, amikor még Tordai-Gelei Zsig- tmond, Bayer János, Rezik János. Fábry Gergely, Csupka András, Greguss Mihály, Vand- rák András tanítottak benne. Még nagyobb lett a hírneve, amikor dr. Vécsey Tamás, Berze- viczy Albert, dr. Horváth Ödön és Ludmann Ottó nevei díszítették a tanári kar névsorát. És ezen a nívón maradt az utolsó ideig, amikor Draskóczy Lajos, meg Walentinyi Samu voltak a kollégiumi igazgatók és dr. Szlávik Mátyás, dr. Mikler Károly, Gömöry János. Gerhard Béla voltak a kollégium két főiskolájának, meg a többi intézetének dékánjai, illetőleg igazgatói. Eperjest ezelőtt „Tarcaparti Athénének nevezték és joggal, mert három főiskolája és tíznél több középiskolája mellett rendkívül kulturált társadalmi élettel rendelkezett, de e díszes epi- teton kiérdemléséért az ősi kollégium mindig az első vonalban munkálkodott. Ezelőtt a diákság eleven, számottevően lüktető erőt jelentett a város életében és az ősi kollégium védőszárnyai alól olyan nevek indultak el, mint Kossuth Lajos és előtte és utána is sokan mások, a szlovák nemzet mai vezetőegyéniségei közül is, jeléül annak, hogy ez a hires iskola nem ismerte a nemzetiségi gyűlölködést és egyformán ajándékozta a tudás erejét mindenkinek, bármilyen nyelven tanította az első szóra az édesanyja.

S mi lett a sorsa? Négyszáz esztendő után az ősi kollégiumnak csak a keretei maradtak meg valamennyire, meg az „Ősi Pártfogósága“. amely hatalmas áldozatokkal, sokszor hihetetlen nehézségek között tartotta fönn a híres isr kólát négy évszázadon keresztül.

*

Hányán vannak, kik vannak még meg. akiknek a szavát hallgattuk, akikkel együtt ültünk az ősi kollégium padjaiban? Már az első érettségi találkozón is csak huszonhatan jelentek meg régi hatvanadmagunkból. — a többit, a nagyobbik felét, messze szétszórta az idő. Ott, az érettségi találkozó bankettjén, ezelőtt három évvel, az eperjesi Gellértben is erre gondoltam s erre gondolok most is Gömöry János szellem- idéző könyve olvasásakor. Régi szép nyolcadik osztály a Futtersack Mózsival, Karsay Jenővel, Dezsőffy Gyurkával, Vilién Misivel és a többiekkel, merre szóródtál széjjel? És az Ilával, Böskével. Lilivel, akikbe akkor sorba szerelmes voltam? Eltűntek nyom nélkül, alig néhányuk- ról tudok valamit és a tanár urak egyrésze is égi katedrával cserélte föl a küzdelmes földi katedrát. Ott fönt duzzog már a szegény jó Herényi tanár ur is, akitől a nyolcadikban számtanból és fizikából jelest kaptam félévkor, anélkül, hogy egyszer feleltetett volna és rekedt hamrjaval, örökké friss piros szekfüjével sokszor halad el mellettem most is és vállamra teszi a kezét Wallenrinyi tanár ur, akinek a sirjáná! három évvel ezelőtt nekem kellett beÉrdekes cikket olvastunk erről egy nagy angol hetilapban. Az újság a különböző kiváló, nagy irók munkarendszeréről, szokásairól hoz rész let es tud ősi t ást.

Gaísworthy, a most elhunyt Nobel-dijas iró, éppen úgy fölépítette hatalmas, nagy kompozi- cióju regényeit, mint drámáit. Szerinte az elbeszélő munkának éppen úgy szigorúan megszerkesztett nck kell lenni és éppen úgy egyenes vonalban kell törni, a fejlődésnek a végpont felé, mint a színpadra készültnek. Ép és egyenes gerinc nélkül nincs és nem lehet sikerült alkotás. Galsworthy regényein meg is látszik a művészi alkotás zárt formája. Gondoljunk csak nagy regényének, a Forsyt-e Saganak elágazó cselekményeire, melyek mind összefutnak egy központban. Az író erős, biztos keze úgy tartja témáját, hogy egyetlen szál sem siklik ki ujjai közül.

Bemard Shaw, legalább is saját vallomása szerint — és nála soha, senki., még ő maga sem tudhatja, mikor üz játékot és mikor beszél komolyan —, azt mondja, hogy soha semmiféle munkájához előzetes tervrajzot nem készített. Még drámáihoz sem. Azt állítja — ám ismételjük, állításait mindig csak a legnagyobb óvatossággal lőhet fogadni —, hogy mikor az

szedet mondáéi a régi nyolcadik nevében. És azt sem tudom elfelejteni, amikor Gömöry János igazgató urnái egyszer beezekundáztam magyarból, mert tavasz volt és szerelmes voltam és még el sem olvastam az aznapi leckét. Pedig összes tanáraim közül talán éppen Gömöry Jánost szerettem a legjobban és sokáig nagyon szégyellem azt a szekundát. Azoknál a szekundáknál is jobban, amiket azóta de sokszor irt be a nevem mellé a nagy noteszbe az élet. És amiket sosem lehet többé kijavítani.

Megbocsátja nekem drága, jó tanárom., Göegyik jelenetet írta, sohasem tudta, mi lesz a. következőben? Drámáinak szerkezete az iró állítása mellett bizonyít. Szinmüveinek fölépítése mindig laza, gyakran mellékvágányra tolódó. Hogy mégis óriási sikerei voltak, ezt maró erejű szatírájának, utánozhatatlan elmésségének és szinte megdöbbentő, lenyűgöző vitázó készségé nek túl ajdonitható.

Maugham W. Somersetnél az ösztönöséig együtt dolgozik az előre megcsinált tervrajzzal, a gondosan fölépített keretekkel. Regényei színhelyét szereti egzotikus helyről venni. Ebbe az egzotikus távoli környezetbe és szokásokba ezÍvesen helyezi bele a legmodernebb problémákat és a mai idők legégetőbb kérdéseitől izzó lelkeket, az ellentét aztán kitünően hat regényeiben és drámáiban egyaránt. Témáit szívesen próbálja különböző formákba önteni. Igen sok témáját megírta regénynek és szinmü- nék, kipróbálván, hogy milyen formákban lehet a témát legjobban megérzékiteni? Próbálkozásai közben jött reá, hogy, amint mondja, az epikus tárgy egyszer megtelt drámai feszültséggel, vagy ami színpadi munkában talál hangra, később még elmélyült a regényben.

A legmodernebbek a Marcei Prévoet-követők, akiknek most az angol irodalomban nagy a táboruk. Látszólagos véletlen, vagy időszerűség által fölidézett képzettársulásukkal, a véletlen által az öntudat felszínére hozott képmöry János, hogy becsületes, igaz könyve olvasásakor emlékek éledtek föl bennem, amiknek egyrészét nem tudtam magamban tartani és le kellett Írnom őket már egyszer. — És itt: a

moldvaparti száztornyu város narkotikus ide- genségében oly jól esik néha régmúlt emlékeket idézni, visszagondolni a négyszázéves eperjesi ősi kollégiumra, diákkorom régi, vigabb Eperjesére, sárosi szülőföldemre, amely olyan férfiakat adott az ősi kollégiumnak, mint az értékes kis könyve hátterében szerényen meghúzódó Gömöry János.

1933 május 28, vasárnap.

„koniferum"

valódi borókabogyó párlat kitűnő házigyógyszer és mint ilyen ne hiányozzék egyetlen háztartásban sem. „Slovlik“ Trencin.

zetekkel és gondolatokkal a legszigorúbb és legkeményebb tervszerűség jegyében dolgoznak. Zord és megalkuvást nem ismerő művészi szigorúsággal haladnak útjukon. A látszólagosan odavetett ötletszerűség, ösztönösség, az öntudat mélyéről fölvetődő gondolat, mind a legszigorúbb, előre megrajzolt keretek közölt nyer kifejezést. Nincs az a régi klasszikus, aki ilyen szigorú építési fonnák között dolgoznék.

A francia irók között Paul Bourget ma is éppen úgy fölépíti és megszerkeszti analitikus regényeinek minden fejezetét, mint régen, év- ’G tizedekkel ezelőtt. Sz-crinte neki voltaképpenit mindig csak egy problémája volt: a lelkiisme-zt rét problémája. A harc, amit az ember a teremtéskor kapott, kettőssége miatt állandóan vív saját magával.

Zola szintén tervszerű pontossággal, szinte mértani keretek között dolgozott. És ezektől az előre fölépített keretektől sohasem tért el. Ahol lazának látszik munkáinak szerkezete, ott az iró maga akarta, hogy ilyen legyen. A kilengések. a tárgytól való eltérések is mind be voltak véve munkarendjébe. Zola volt különben a legrendszeresebben dolgozó iró. Reggel egy bizonyos órában leült Íróasztalához és nem kelt föl onnét, mig az aznapra való anyagot föl nem dolgozta. És ha egészséges volt, mindig tudott dolgozni. Ő maga mondotta, hogy kedv, hangulat nála nem határoz. A rosszkedvet, le- törtséget vasakarattal próbálta legyűrni. És gyakran sikerült is.

Szinte pontos és kényes munkájában Mae-ter- Iinck, a költő. De vele megtörténik, hogy egész mást kezd dolgozni, mint amit tervbe vett, amihez adatokat gyűjtött, aminek tervrajzát pontosan megcsinálta. Van úgy is, hogy jegyzeteit félredobja és teljesen ösztönösságére bízza magát. Az előtanulmányok, jegyzetek, előkészületek gyakran megcsaltak — mondja —, az ösztönös meglátás és rátaíálás igen ritkán.

André Maurois rengeteg anyagot gyűjt, mielőtt munkába fog, először az anyagot dolgozza föl teljesen. Maurois szerint az anyag rendezése, földolgozása sokkal nagyobb fáradság és munka., mint a. voltaképpeni megírás, amely az előkészületek után már szinte csak technikai dologgá válik.

Dekobra azt mondja, hogy úgy dolgozik, mint az élet, ösztönösen, látszólag ötletszerűen, de bizonyos megmásíthatatlan, henső törvények szerint. Témában soha sincs hiánya. Sőt az ad munkát és gondot, hogy bizonyos témáktól, amelyek folyton kisértik, de amelyeket ítélőképessége még sem tart földolgozásra valóknak, meneküljön. Ez nem is olyan könnyű dolog. Néha csak a leglázasabb munkateljesítménnyel érhető el. Úgy beletemetkezni egy munkába, hogy megfojtson minden más gondolatot, érzést, vagy fantázia-játékot. Mert van úgy, hogy Ítélőképességünk már eldobta a témát és fantáziánk még mindig játszik vele.

A németek közül nagyon érdekes Thomas Mann módszere. Témái között szigorú rendist és fegyelmet tartva, megtörténik, hogy egy-egy téma, amely mindenáron formába akar öntődni, megbontja a sorrendet. Az ilyesmi valóságyai lelki kényszerűség és akkor a már félig kész, vagy majdnem teljesen kész munkát is abba kell hagyni, hogy ami meg akar születni, aminek órája ütött, megszülessék. Még azt sem lehet mondani, teszi hozzá, hogy ezek a legjobb, 'legnagyobb, az életet leginkább és legjogosabban követelhető témák. Talán csak a. legerőszakosabbak, legjobban élni akarók, halasztást, elnyomást legkevésbé tűrök.

Gerhardt Hauptmann minden alakját előbb messze ellöki magától és csak mikor kellő látóiba jutván, akkor engedi megint közel magához. Különösen históriai személyekkel szemben követi ezt a módszert. Mert hiszen tudvalevőleg a történelmi személyeknek kettős életük van. Az egyik az övék, a másik, amelyiket a velük foglalkozó költők és irók adtak nekik.

A kétfajta valóság aztán összefonódik, egymással egyesül, egymásban tovább fejlődik úgy. hogy ezt a kettősséget nem is lehet aztán elválasztani, szétszedni. Ám, ha dolgozni akarunk velük, újra formálni, gyúrni kell őket.

Stefan Zweig. aki az emberi lélek legrejtelmesebb titkait, az érzések eltolódását, fantasztikus ossz ekeverő dósét-, eltévedését szereti rajzolni, aki mélyre aláásva a humuszt, keresi az embert, azt mondja, hogy őt voltaképpen a rendes, mindennapi emberek érdeklik legjobban. Akik a már kitaposott kerékvágásban nyugodtan menve előre, egyszerre csak riadtan látják, hogy a jólismert, ezerszer megjárt, még többször fölmért utón eltévedtek és szörnyű rémekkel teli földre jutottak. Hogy kerültek ide? Mit akarnak itt? Van-e innét menekülés? Ezek közt a döbbenetes kérdőjelek között próbál Zweig rendet teremteni. Meg, hogy hová lett a régi én, mikor az uj, ismeretlen itt, a váratlan, az uj körülmények között megszületik?

Mi az, ami egy pillanat alatt kicserél, mássá tesz bennünket? Ügy cserél ki, úgy tesz mássá, hogy mégis érezzük: hiszen azok vagyunk,

akik voltunk, csak ... Erre a „csak“-ra, erre a. felénk meredező kérdőjelre próbál Stefan Zweig felelni. Még tanulmányaiba, essayibe is ezt- viszi be, ezt a félelmetes, döbbenetes kettősséget.

wok