Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)
1933-03-05 / 54. (3164.) szám
10 PIPACS Többen viselték a Majthényi-családból a kama- rási rangot időknek folyamán. De aligha volt rá olyan büszke egy Majthényi is, mint Majthényi Károly* Már külsejével is jelezte a többi halandónál különb voltát. Magasan hordta a fejét, mint Attila királyról tartja a hagyomány. S ezen a fejen jobb- ról-balról gőgös oldalszakállt viselt. Kevélv szakáll volt ez, tiszteletet parancsoló, méltóságteljes. Olyan pillantás is járt vele, hogy aki nem volt kamarás, szinte megtorpant tőle. Ilyen zordon, rang- jahordó ember volt Majthényi Károly. Mig meg nem szólalt. Mert akkor tartásának fenségéből sokat elvett ama sajnálatos fogyatkozása, hogy dadogott. A dadogás testi hiba, azt kinevetni nem illik. De a bennünk rejlő ősi kajánságot mégis csak vigyorgásra ingerli, ha a kevélység kezd dadogni. De szeme közé nem nevetett senki mégse. Nagyon meg tudta szerezni a személyének járó tiszteletet. Nem volt neki senkisem elég előkelő. Megesett egyszer, hogy valami igen nagyfejü urnák a házánál, fényes estélyen, beszédbe ereszkedett az egyik vendéggel, akiről nem tudta, hogy kicsoda. Mennél tovább diskuráltak, az illető annál jobban megtetszett neki. A birtokos ember dolgáról beszélgettek, lóról, hajtókocsiról, vadászatról. S az illető kitünően tudta ezeket a dolgokat. Jómegjelenésü ember is volt, elegáns, kitűnő kiiísejii. Mindenképpen kényes volt, hogy valami előkelő úriember. Mikor elváltak ,roppant nyájasan rázogaíták egymás kezét, mondogatván, hogy szervusz, kérlek- j alássan. Akkor Majthényi Károly odament a házigazdához és megkérdezte tőle: — Mmm-mm-mmondd csak, pppajtás, kkki volt ez a kk-kke-kkkedves ember? — Ez Csarada volt, a híres tudós. Egyetemi tanár. Majthényi Károly elképedt. Harag jelent meg or-; cáján, oldalszakálla remegni kezdett. — Dd ddd-ddisznóság. Azt hittem, legalább is j kkkamarás és kk-kkisül, hogy ttt-ttanitó. Hát ilyen magasan hordta fejét az emberiség felett Majthényi Károly. Nem nevetett a szemébe bizony senki, akármilyen furcsán dadogott. Csak: egyszer. De akik ez egyszer nevettek, azokat nem tudom kárhoztatni. Magam is biztosan nevettem | volna. Már csak azért is, hogy helyettesítsem a jelen nem lévő tanítókat. Négyesfogatot hajtott Majthényi Károly Verseg- ről Apcra. Szép négyes volt, azt nem tagadhatta senki. Büszkén ült fel a bakra a kamarás, kellő müértelemmel rendezte el kezében a gyeplőszárat, aztán dicsőségtől duzzadó pillantást vetve a kocsiban üiő vendégekre, elindította a négyest. Hogy a módját megadja, még meg is szólította az ostorhegyest, a négy ló közül kedvencét. Az ostorhegyes- nek Pipacs volt a neve. Csakhogy nem olyan egyszerű ám azt a szót kimondani, hogy Pipacs. Aki nem dadog, annak talán egyszerű. Én akármikor kimondom a legnagyobb könnyedséggel. De a kamarás nem boldogult vele. — Pppp... Ennyit tudott csak kimondani belőle, mikor a kocsi elindult a vérségi háztól. Robogtak a lovak gyönyörűségesen a csatakos országúton, mert ép-; pen eső utáni szép napsütéses idő volt. Szépen sü-: tött a nap, szép volt a négy ló, szép volt az élet, minden szép volt, csak ez a „Pipacs" szó volt gyű- j löletes az egész világmindenségben. Már ment aj kocsi egy kilométert, de Majthényi Károly még j mindig csak ott tartott hogy: — Pppp ... Homlokán kék lett az ér, szeme kidülledt. De j akárhogy erőlködött, nem tudott a szóban tovább haladni. Két kilométer után végre sikerült egy betűvel tovább mennie. — Ppppi... Ez már nagy eredmény volt. Mert már remélte, hogy tovább is sikerül. A kocsi robogott, íünedez- tek az országút mentén a fehérre meszelt cölöp.ik, ; meg az akácfák, közeledett Apc. A kamarás maka- j csul ragaszkodott hozzá, hogy megszólítsa a zos- j torhegyest. Nem ment, elkezdte újra. — Pppp... Már az arca is kipirult az erőlködéstől. Ahogy száját az átkozott pé betűre csücsörítette, attól lehetett tartani, hogy ábrázata túlfeszített léggömb gyanánt felrobban. Már látszott az apci torony, már felbukkant az apci faluvég. — Pppppi... Nem ment, sehogysem ment. A kocsi beért Apcra. Már közeledett a kúriához. Ott be kellett fordulni az országúiról. Nagy, széles pocsolya diszte- lenkedett az utszélen. Hogyan történt, hogyan, nem, azt már nem tudom. Elég annyi, hogy a kocsi rettenetes nagyot zökkent és megbillent. Az ur- kocsist a lendület ledobta a bakról. Ahogy a levegőben repült, még mindig mondta a szó első felét, ameddig eljutott: — Ppppi... A következő pillanatban belelottyant a tócsa kellős közepébe. Százféle repült körülötte a sár. És ahogy ott ült a pocsolyában, csodák-csodája: megoldódott a nyelvét fogva tartó átok. Talán éppen az izgalomtól. Boldogan, nagy megkönnyebbüléssel rágta ki ott ülve az ostorhegyes nevének másik felét: —... pacs! HARSANYI ZSOLT. xx Talán még nem is tudja Ön, Asszonyom, hogy Prágában, a ömiohovi ilavli&kova 1U. sz. alatt égy párisi magyai Divatszalon működik, ahol bámulatosan lecsökken tett árak melleit a legújabb páriái modellek után készíttethet angol óh francia koszáílmöket, francia ruhákat. Valaki nehéz, kapkodó kézzel felrántotta az ajtót. A kis nyomorúságos szoba egyszerre tőle lett jajongással, fel zokogó sírással. — Az Istenért! Segítsenek!... Mindketten felugrottak. Vargámé volt. Szinte beesett az ajtón. — Mi történt? — Meghal Mariskáim — fuldokolta az asszony. — Meghal Mariskám ... Szemkóué kendőt kapott magára. — Ml baja? Az asszony hangosan, hosszasan sirt. Szavai ímeg-miegcsuklo'ttak és m eg-megbotlottak a feltörő könnyekben: — Nem tudom ... jaj... nem tudom ... Csáth Magda kirántotta kabátját a szekrényből és utánuk szaladt. Az udvar visszhangzott Vargámé sírásától. — Hiszen sose volt egészséges ... de tegnap estétől... oih, én Uram, Istenem •.. még ez i® ... Még ez is! Ekkor volt először Vargáét pincelakásában. A kis odúban — mert az volt — nem volt más. mint egy ágy és egy asztal. Az egyik sarokban nagy halom szalma, azon egy szeny- myes, szakadozott lepedőroncs s egy piroshíi- zatos, vékony takaró. A másik sarokban fa, ruha, edény nagy össze-visszaságban. A pincelakásnaik alig volt ablaka s így csaknem teljesen sötét volt. Egy kis. töredezett petróleumlámpa állt az asztalon. Az üvegje piszkos és kormos volt s a kis odú tele petroleumszaggal. Csáth Magda először az ágyhoz lépett, hogy lássa a beteget. Az ágyban nem volt senki. Akkor vette észre, hogy Vargámé is, meg Szemkóué is a sarokban állnak, ott, ahol a szalma volt. Odalépett. A földrészért szalmán, a piszkos, szennyes ágyneműben olt feküdt Vargáné legnagyobb gyermeke. Föléh aj ölt. A leány ránézett, de szeme valahogy kifordult. Szája keskeny és vértelen volt és láztól kimart. Keze görcsösen markolta a takarót. Néha megmozdult szája és egy-egy hosszú, keserves sóhaj vonaglott fel belőle. Szemkóué rátétté kezét a beteg homlokára s a beteg megrázkööott az érintéstől. Az anyja liozzáhajolt és halkan, hosszan kérdezgette, hogy nem akar-e valamit. De a beteg már nem tudott beszélni. Ugylátszott, imár anyját sem .ismerte meg. Csak dobálta kínlódva fejét jobbra-balra. Szemkóné kiegyenesedett: — Már nem kínlódik soká — mondta Var- gánénak suttogva. Vargáméból hosszam, hangosam kitört a zokogás : — Megvert minket az Úristen! Megvert minket az Úristen! Csáth Magda szeretett volna valami békítő szót mondani, de torka összeszorult. — Orvos volt-e? — kérdezte Szemkóné. Az asszony hangos sírása engedett: — Dehogy ... Miből? ... — szipogta halkan. S z emk óné kör ül né z ett: — Hát az apja hol van? Vargáméból erre megint kitört a sírás. — Kocsmáiban ül tegnap este óta. Pénteken, szombaton dolgozott, de nem adott egy krajcárt sem... Mi már két napja, hogy nem ettünk ... Az egyik sarokból most kiabálás, veszekedés hallatszott. Csáth Magda megfordult. A sarokban a három íiugyerek játszadozott, mindeddig csendben, de most összekaptak valamin és hangosan verekedni kezdtek. Szemkóné odament: — Nem fogjátok be mindjárt a pofátokat, tatonyoso'k! Mars, fél! Menjetek hozzám, mind járt jövök. Majd kaptok egy kis levest — és egyenként feiinditotta őket a lépcsőn. — Szaladgáljatok az udvaron — kiáltotta utánuk. — Mindjárt jövök! Aztán Vargáméhoz fordult: — Mért nem teszi az ágyba? Hiszem borzasztó lehet szegénynek ott!... — Mindig ott szokott aludni — tördelte Vargáné, de azért az ágyhoz ment és kezdte szétbontani. — Haza kéne hívni az apját... — De kit küldjék érte? ... Valamelyik gyereket? ... Kidobja, nem is engedi beszélni... ha meg hazajön és megtudja... ezt szereli a legjobban... Csáth Magda most előlépett: — Én elmegyek érte. Hol van? — mondta, de hangja bizonytalan volt. Vargáné ránézett, egy percre szinte ijedten s Csáth Magda, amint látta az asszony sápadt, könnytől ázott arcát, közelebb lépett:-- Elmegyek. Hol van? — Oh, a jó Isten áldja meg. De ha részeg, nem tudja majd hazahozni... Itt, a sarki kocsmában lesz ,.. Csáth Magda elindult. Már sötét volt, az uc- cán gyújtogatták a kevés világosságot adó gázián ipákat, Csáth Magda gyorsan ment. Mégis, .mikor közel ért a sarki kocsmához, meglassította lépteit. A kocsma ablaka maga® volt, nem látott be rajta. A barna üvegajtóm fakult függöny volt. Béniről széles, elnyújtott, részeges dalolás hallatszott. Kicsit elszorult a szive, de azért bátran lépett be. Amint betette az ajtót, megállt és körülnézettKicsi helyiség volt, mindössze öt vagy hat asztal volt benne. A piszkos faasztalok mellett olyan emberek ültek, hogy Csáth Magda egy mozdulattal kimenekülést keresett. A kocsma tele volt füsttel, szemét égetni és marni kezdte a füst Nagy volt a lárma és a zaj. Az egyik asztal mellett kártyáztak, a másik mellett részegesen bóbiskoltak, a harmadik mellett veszekedtek és kelten nagy, erős öklükkel úgy döngették az asztali, hogy a poharak mindig ijedten cső mentek össze. Az egyik sarokban csak hárman ültek s ezek igen jól mulattak. Ezek voltak a dalolok. Egy félszemü, ragyásképü rongyos cigány ült mellettük és rozoga hegedűjén cincogott nekik. És ott, az ő asztaluk mellett egy sápadt, sovány asszony állott, gyerekkel karján, mellette két gyerek és halk, noszogató hangon beszélt az egyik mulatónak. De azok rá sem figyeltek. Csáth Magda csak állt, állt s minden erejére szüksége volt, hogy erőtlenül, de mégis hallhatóan belekiáltsa a kocsma zajába: — Varga Mátyás! Most egy percre csend lett a kocsmában és mindenki odafigyelt, ránézett. Csáth Magda lüktető szívvel állt. Senki se mozdult. Valaki ezt kiáltotta: — Nincs itt. Elment. Egy másik, mély hang visszakiáltotta: — Nem ment el, te marha! Kint van az udvaron. — A teremtésit a bitang, mocskos szádnak! Hát ki a marha? Mi? — az egyik asztal mellől egy magas, vállas férfi ugrott fel dühtől kimeredt szemmel és egy hirtelen mozdulattal a marházó felé dobta poharát. Annak homlokát elöntötte a vér, rnegtán- torodott. Aztán indulatosan kapott széke után és egy hosszú, trágár káromkodással indult a dobáló felé. Nem verekedtek össze, mert mindkettőt lefogták szomszédai. De azért csapkodták egymás felé vaskos, piszkos szavaikat. Csáth Magda azt hitte, összeesik. A dalolóik is elhallgattak s egyikük mérgesen fordult az asszonyhoz: — Eredjetek a frászba, mig mérges nem leszek, mert aztán megkeserülitek! Az asszony félénken néhány szót mondott, de a férfi nagy mérgesen szeme közé öntötte pohara tartalmát és fenyegető mozdulattal állt fel. Az asszony sietve indult. Szája hangtalanul mozgott. Kötényét védőn borította karonülő gyermekére, a másik kettő meg ijedten, szaporán topogott mellette. Úgy ment ki az ajtón, mint egy mevert, agyonhajszolt, kirúgott állat. Csáth Magda tehetetlenül állott. Nem tudta mit csináljon. Innen is, onnan is ránéztek. Észrevette, hogy itt is ott is róla beszélnek. Szemtelen röhögéseket hallott. Keze ökölbeszorult. Nem tudott volna egy percig sem ottmaradni, ha nem gondolt volna a haldokló Varga lányra. — Itt vau Varga Mátyás! — kiáltotta most valaki. Csáth Magda arrafelé nézett. Az udvarra nyíló ajtón többen jöttek be. Csáth Magda megint elkiáltotta Varga Mátyás nevét. Egy sovány, alacsony, beesett arcú, lógó bajusza ember közeledett felé. Járása bizonytalan volt. Meg-megbotlott a saját lábában. — Maga keres engem? — kérdezte akadozó nyelvvel. Csáth Magdát, amint meglátta a részeg Varga Mátyást, elöntötte a harag. — Jöjjön haza* azonnal — mondta parancsoló hangon. De Varga Mátyás részeg volt s igy csak nevetett szélesen és kezével intett: — Majd ... majd... — kezdte nehezen, de Csáth Magda hangja felcsattant: •— Nem szégyeli magát?... A lánya haldoklik, maga meg... Varga Mátyás elsápadt. Kábult, részeg feje mintha tisztulni kezdett volna: — Mi történt? — kérdezte bicsukló hangon. Csáth Magda hangja meghalkult: — Jöjjön haza, mert. a lánya haldoklik... A részeg férfi megtántorodott és mindkét kezét rá csapta a lány vállára: ■— A lányom... a lányom.. — hörögte nyögve. Csáth Magda haragja hirtelen megsemmisült. Megszánta a férfit: — Hol a kalapja? A férfi zeehóbenyult, néhány koronát dobott a pult plbhjére: — Majd máskor elhozom a többit... •— mondta aztán rongyos, piszkos sapkáját Fejébe nyomva kifelé indult: Kiléptek. Varga Mátyás megállt egy percre. Nagyokat nyelve kapkodta, magába a tiszta esti levegőt. Sokáig állt lehajtott ■ fejjel. Iíét karja tchetétlenül lógott oldalt: Csáth Magda is állt. de aztán megsürgette: — Menjünk, mert... — nem fejezte be. Varga Mátyás megemelte fejét. Nagy, széles, örvénylő káromkodás tört ki belőle. Felemelte kezét. Öklösen fenyegetőzött a néma, sötét uccun. — Jöjjön — sürgette' Csáth Magda türelmetlenül s aztán kicsit félénken, halkan tette hozzá — ne káromkodjék. A férfi megindult. Némán mentek. Csáth Magda lopva figyelte oldalról. Észrevette, hogy nem tántorog. De azért halkan motyogott magában valamit. Hirtelen megállt: • — Nem élet ez! — kiáltotta keserűen és nagyot köpött. — Hát miért él igy — kérdezte Csáth Magda. — a családja éhezik, maga meg kocsmá- zik... Hát azt gondolja... A férfi megállt, — Hallgasson! — kiáltotta, — Tudja maga, hogy mért iszom? A lány hallgatott. A férfi hangja mögül valami tragédia. feketéUetit. — Tudja, hogy miért iszom? — kiáltotta bele kétségbeesetten a sötétségbe a férfi. Csáth Magda a kezével indulást sürgetett. — Tudja mióta iszom?... — ropogtatta tovább a kétségbeesést a férfi. A lány megindult, A favágó nemsokára mellette volt. Pár percig némán mentek. — Látta a lakásunkat? — kérdezte később Varga Mátyás — halkan, de izzó hangon. —» Látta azt a nyomorúságos odút? Látta hol élünk?... Nem voltam én mindég ilyen rongy,- .senki ember... — hangja mindjobban és job> bán lobogott, — Csak azóta... Postás voltam..- tizenkilenc évig hordtam a leveleket becsületté ... tizenkilenc évig... érti? ... s aztán tizen kilenc év után jött ez... az ucca .. a ninccte<- lencég,.. a balta és a pálinka... rongy, bitang élet ez... rongy, bitang ember vagyok... Hej! — kezével nagy. keserves kanyarulatot csinált a levegőben. Mikor hazaértek és lefelé mentek a szűk és sötét pincelépcsőn, valami különös,. nehéz fojtogató csend áradt lentről félteié. Csáth Magda meggyorsította lépteit és kopogtatás nélkül gyorsan nyitott be. De aztán ugymaradfc az ajtónál, fogva a kilincset, döbbenten és némán. Varga Mátyás utolérte és belépett. Ö is megállt az ajtóban. Az ágy most a szoba közepén állott és rongyos, de tiszta lepedő volt rajta. A lány hanyatt feküdt, némán, csendesen, keze mellén össze volt kulcsolva. A petróleum- lámpa nem égett, de jobbról, balról két piciny gyertya lobogott. A Varga lány halott volt. Kínlódó arca elsimult... ^ A szobában templomi csend volt. Anyja csendesen, gyengéd .kezekkel igazgatta halott gyermekét, Szemkóné is némán segédkezett. Mikor az ajtó felnyílt és Csáth Magda belépett Varga Mátyással, mindketten az ajtó felé nézitek. Vargáné kiegyenesedett és ránézett az urára. Nem szólt, csak kinyújtotta a kezét. Ebben a mozdulatban benne volt minden. Néma bemutatása a halott gyermeknek, hívás és szemrehányás — s sok megértés az élővel szemben. Varga Mátyás csak állt, állt, állt az ajtóban. Sokára megmozdult. Lassú mozdulattal felemelte kezét és, levette rongyos sapkáját Másik kezével mélyen belekotort őszéé, ritka hajába. Majd fölhöz- csapta sapkáját és két lépest tett a halott lány feló. Megállt előtte és csak nézte, nézte, nézte a sápadt, meredt, hideg arcot. Feje valahogy hátrabicsaklot-t és egy hosszú, elnyújtott, hörgéshe vesző üvöltés tört fel belőle. Aztán sírva zuhant az ágyra... Súlyos sebssüBéssel vészáásit egy budapesti, s halállal egy bécsi párbaj Budapest, március 4. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése). A rendőrség bizalmas feljelentés alapján nyomozást indított egy ál Utólag ma tartandó súlyos feltételű párbaj ügyében. A nyomozás során azután kiderült, hogy a párbaj már kedden lefolyt Santelli mester vívótermében s Herzog András báró földbirtokos és Hollós Pál dr., a Kereskedelmi Bank cégvezető' titkára voltak a felek. A súlyos lovassági kardokkal vívott párbaj hat menetiig tartott, miután mindkét léi súlyosan megsebesült és harcképtelenné vált. A. párbajsegéidek erre beszüntették a harcot. A párbajfelek ellen megindították az eljárást. Bécs, március 4. A Teutonra Bunschenschaft. rivötermében tegnap halálos kimenetelű párbaj játszódott le. A burgenlandi Zurnsdorf községben két állatorvos lakott, Wilhelm Tausciher dr. és Valter Mehler dr., akik ádáz kenvérharcbau állottak egymással. A kenyéririgység olyan gyűlöletet támasztott ben- rük, hogy több heves összetűzés után párbajbon íllapodtak meg, elhatározva, hogy aki alulmarad, .innak „távoznia“ kell a községből. A párbajt teg- iap vívták meg súlyos feltételek mellett. Wnlter Mehíer dr. a második összecsapásban súlyos sebet ejtett ellenfelén, aki pár perc múlva belehalt sérülésébe. 'V szerencsétlen vesztes fél tényleg „távozott", r 1933 március 5, vasárnap. A Varga lány meghal íría: Schalkház Sára Regényrészlet
