Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)

1933-03-01 / 50. (3160.) szám

6

1933 márciua 1, worifau

böjtölt, mielőtt 12 órára bezáratta Tolna

masrát a koporsóba.

iránt s kifejezésmódjában gyöngéd Milyen osodálatos lényl Mi lett volna belőle, ha megmarad az igazság utján 1“

A végzetes kísértet

A hiúságnak ezek a kitörései kémikusán ihatnak, ha elképzeljük, hogy a férfi, aki leírta ezeket a sorokat, szélhámos volt, akinek semmi dolga nem volt óriási majmokkal, kiéheztetett tigrisekkel s hasonló szörnyetegekkel. A hatás azonban tragikus, ha a fantasztikus képekben felismerjük egy ember álom vágyát, aki felül akar kerekedni nyomorult sorsán, de nincs hozzá ereje, hogy kemény munkával törjön fel. Az energiája csak az esztelenségben mutatkozik.

A koporsóval való eszeveszett tervet napokon át próbálta ki s három napon át

f. Sternschnuppe 33

Igen, ez a bál, a berlini képzőművészeti akadémia főiskolásai által rendezett nagy jelmezbál neve. A béri in i farsang egyik legérdekesebb eseménye. Olyanléle, mim. a francia művészek Katráv (Quatre árts) néven hírhedt pársi tavaszi bálja. Ám ennél sokkal szolidabb. Legalább ami a jelmezek kötelező voltát illeti Mert a párisi müvészbá Ion ruháról, jelmezről egyáltalán nincsen szó. A híres francia takarékot tág ott aztán a hagyományos paradicsomi almafa tvagy tán fügefa volt?) hatá-1 ráig kitombolhatja magát. Berlin sokkal-sokkal tisztességesebb e bármennyire nem létezik össze- egyeztethetőnek a németek darabosságával, — e te- kjnteóben még Ízlésesebbek is.

A berlini mfivészakadérn'a pályázat utján dönti el évenként: minek a jegyében rendezi szokásos jelmezbálját.

Idén a csillagos égbolt volt a pályanyertes idea

— a mottó. A képzőművészeti akadémia Harden- berg-uccai palotáját óriás csiilagvizsgáló-teleppé alakították át s a bálnak Sternschuppe 33 nevet adták. Hogy miért 33? Erre a legszorgosabb vizsgálódás után sem tudtam rájönni. Talán csak — hogy nehezebben lehessen kitalálni.

A bál hirdető plakátja sötéten kék lő csillagos ég- ibo’t, közepén a tejut s körülötte az egyes csillag- alakulatokat ábrázoló oroszlán, skorpió, a tejuton ke resztül Ugrató' bak s a messzeségből világló föld- gömbön táncoló V énusz. A termek ©tilezerü'díszítését hetekig táftóV fáradságos munkával a művésznő vendékek végezték. Művészi módón. Minden terem egy-egy meglepetés volt. Falakra erősített tüzmen esitett vásznakra festették, rajzolták képtelennél képtelenebb, de művészi karrikaturálikat, a nagyterem boltozatára könnyű fátyolszövetekből gomolyogó felhőket varázsoltak, meiyek mögül csilíagalaku lampionok villogtak, a terem sarkából óriás holdvilág vigyorgott s méter hosszúságú nyelvét öltögette a táncolok felé. Csillogj ősok bán, illetve jóenőkben persze szintén nem volt hiány. Egy hosszú folyosó volt a tejut, a sarkekra ház-cédulákat ragasztottak s megszámozták: „MUchsírasse 1—100“. A folyosó mentén elhelyezett, feher lakkal festett alacsony szekrények, melyekben a müvésanövendékek közönségesen, szerszámaikat, festékeiket, ecsetjeiket tartják, voltak a házak, ezúttal azonban a jelmezes párocskák fészkéül Í6 szolgáltak, — felmásztak, lapos tetejükre telepedtek s tánctól kifáradva, ott űzték tovább kisded báli játékaikat.

A tejút persze egymásba fonódó csiMogooskák halvány fényétől volt ugyahogy megf ilágit-va e így a szekrények tetején el is lehetett volna zavartalanul szunnyadni, ha Ámor urfi meg nem csiklandozza olykor-olykor a kényelmesen oda telepedettek szivét, száját, ceszesimuló borzas fejecskéit.

S micsoda elképzelhetetlen jelmezek termek- ez-erte! Több mint négyezer jelmezes között volt mit látni és figyelni. Fő vöd az eredetiség, az ötlet, — nem hiába művészek rendezték — Berlin minden művésze, színésze, mozié® tárja felvonult,

— ezen az cetén nem a fényűző drága jelmezé volt a pálma, a babér, aki egyszerű, olcsó eszközökkel tudta a legnagyobb hatást kelteni, az volt a bálkirálynő, a győztes. Azt ünnepelték, táncoltatták, pezsgőzhették a legtöbben. Mert nemcsak bohémek, tucatjával voltak müvészmeoónáeok is, akik — igen, még ilyenek is léteznek ez agyonhaiszolt föld tekén, •— száriák a pénzt, etették, itatták (a választókat ?

— nem!) a választottjaikat.

Mert szerelem, az aztán ezen a bálon is bővi- ben volt.

*'

II. Kitnstlerredoaie: uDie bunte Laternea

Ugyebár, eléggé biztató név ez is? Müvész- redoute: ,.A tarka lámpás". A berliniek szeretik az efajita tréfás elnevezéseket. Egy Kleiststrasftöi éjjeli lokálnak például „Die ewige Latomé", — „Az örök lámpás" hangzatos nevet adták s azt akarták ve’e kifejezni,- hogy ott sohasem zárnak, — nappal szolid családi kávéház, éjjel bohémtanya.

A „Bunte Latéra©" azonban nem déle báli intézmény. A Zoo pazar márványtermében rendezett Tarka lámpáshoz címzett táncest él y Berlin egyik legelő!-.o-'i.őbb nyilvános jelmezbálja, melyen min- j denkinek, aki Berlinben mondáin életet él, ott illik lennie, ha nem alkarja, hogy eliclejtáák.

Barátai, Henry Boologne, az egykori fe- gyenc, aztán egy Baehelet nevű kereskedő a marquis villájában órák hosszat ültek a koporsó mellett s vigyáztak rá, hogy a kísérlet rosszul ne végződjék. S minden rendben is ment egészen a tragikus végig, amikor újból kitűnt, hogy

a sors erősebb, mint a* emberi számi tás.

Marquis de Champaubert, akinek koporsóját most elárverezték, nem volt közönséges csirkefogé. A Themis lovagjairól1 szóló regényt nemcsak megírta, de át is élte az utolsó és sorsdöntő fejezetben. A sok próbád ból csak egy volt az igaz és ez b végzetévé vált. • <

Itt már és még a luxus az uralkodó planéta.

Erre a bálra készítik az asszonyok és leányok leg- fé-nyüzőbb jelmezeiket, ami nem zárja azonban ki, hogy itt látni a legizléstelenebb toaletteket is egyúttal.

Egy termetes Brunhilda például egy pazar pávekcszlümben páváskodott, — de olyan is volt ö- Nagy-Sága.

Ezen a bálon az a chic, a divat, hogy az előkelőbb társaságcsoportok csak páholyból szemlélik a kavargó tömeget s a páholyokban feltöri tett asz- 1 tatok mellől pezsgőspoharaik gyöngyöző tartalmán keresztül nézik — le a parketten nyüzsgő „népet", iuin-den követségnek volt fenntartott asztala s bár ők is jelmezben jelentek meg, világért se táncoltak volna tapodtat is, — nem keveredtek, egymás között viziteltek, bófco’ták, mondtak egymásnak dip-1 tematikusán szép szavakat. Ez a pá-hölykom-édia külön látványosság, színház, a legmulatságosabb megfigyelni való valami. Re:-nihardt sem rendezhetné pompásabban Asszonyaik hódlt;óan, bóditóan szépek, toalettjeik pazarak, ékszereik ragyogók, kifogástalan frakkjaikban bókoló uraikat egyenesen a Pícoadilly-ről repítették közéjük.

Szóval: ezt is meg kellett nézni.

III.

Egy-ikét magánpalotálban rendezett igen érdekes ar'sztekruta bálban is volt e változatos berlini télen részem.

— Ha csakugyan meg akarja ismerni, alaposan v-égigtanulimányozni a mai német életet, erről a balról nem szabad elmaradnia — s pirotektorom, akinek famíliája úgyszólván minden ismert főrangú német családdal rekensághaa áll, mutatott be, szerezte számomra a mai meghívást.

Névjegy-leadás, részié es előzetes tájékozódás a m-egjelemendők névsora felől — frissen vasalt (régi jó angol) frakk satöbbi, — s a pont nyolc órára fizóló meghívásnak főúri pontossággal eleget téve, barátaim társaságában hajszálnyi pontossággal robogunk a palota kivilágított lépcsőiéi jára ta elé.

Eltekintve a palota külső és belső „ingatlan" pompájától, a szuperéi őkelő báli estély minden más teklantetben • a nehéz időkhöz szabott legkomolyabb egyszerűség jegyében folyt le.

A süppedő szőnyeggel bevont lépcsőháziban nem álltak etrimflis lakájok (mint régein) sorfalat, ez előteremben két libériáé inas s egyetlen fehérbóbi- tás szobaiéány fogadták az érkezőket, hámozták ki bundáikból s adtál: tovább a széttárt ajtajú szálának bejáratánál álló háziúrnak, aki előzetesem leadott névjegyem alapján máris kedvesen nevemen szólít, s mutat be a közelállóknak, s:

— Remélem, jól fogja magát érezni, — tztáimra bocsát, pro.ektoraimra bízva, hogy lehetőleg mindenkinek külőn-külön bemutassanak.

Kölcsönösen untató, kontinentális szülemény e mindenkit fölöslegesen zavaró szokás. Angliában lám, praktikusabban intézik a dolgot. A londoni Rothsohíld-náz első, háború utáni nagy idény-báljára a magyar származású R o thscihi 1 dné-Wertheim- stein Rózwika bárónő utján kaptam meghívást.

A Hydepark-Coraerre néző paloiábon tartott bálra Anglia szine-java, hót.-nyolcszáz ember volt hivatalos. Miniszterek, lordok, bárók, hercegeik, — emberek. — Jó ki

6 bábeli kavarodás keletkezett volna, ha mindenkit mindenkinek be kellett volna mutatni. A lépcsőbáz alján (itt már csakugyan ee- Iyemharipnyás lakájok álltak sorfalat) lord major 'kinézésű, rendjelekkel borított főkomornyik fogadta az érkezőket 8 mélyet hajolva kérdezte meg tiszteletcdőan a nevét (akárcsak a moziképeken, ugye?).

— Jour narne Sir? — s néhány lépcsőfokom a

nagyterem bejáratánál várakozó háziak elé kísérve a vendéget, jó hangosan bemondja a nevét.

— How de you do?

— How de you do? — üdvözlik egymást vendég s háziúr — 6 ezzel aztán úgy a háziöknak, minit az estélyen rés® vevő összes vendégeiknek be vagyok mutatva, bárkit megBzóhthatok, társaloghatok vele, a hölgyekkel külön bemutatás nélkül táncolhatok e csak ha különösen érdeklik egymást, tudakolják egymás nevét, cserélik ki esetleg névjegyeiket egyesek.

De hát, ahány ház. annyi szokás, — oz a bizonyos , splendid isola’.ion“, az a keskeny * még's jelentő- ség-tel'jes csalornasznűig, amely Angliát oly saeren- cséü.n válmezlotta el évszázadokon keresztül (ma toér alig :mi jelentősége) az európai kontinenstől,

esek ugyan sok mindem tekintetben fontos elválasztó vonal is egyúttal. Anglia sok okos és praktikus társadalmi szokását mindmáig sem tette magáévá a megceontosodott Európa s ámbátor Londonból Pári&ba már másfél óra alatt is át lehet repülni, egészséges (no és nem egészséges) társadalmi szokásaik ma is omnibuszlassusággal másznak át hozzánk.

Nehogy omniibuszhosszuiségura nyujHék a mi fecsegésünk is, repüljünk visza a III. számú bálba s meséljük tovább e csakugyan régi mesékre emlékeztető, régi tradíciókba ringató igazán szép főúri estélyt.

Mintha az idők kerekét, a történelem óráját állítatta, sőt visszafordította volna valaki, a palota i ódomburkolatu fogadótermében előttem vonaglott,! kígyózott, előkelő neveivel, évszázadok kultúrájában kifinomult külsejével, tagadhatatlanul jó érzést keltő kifogástalan modorával, Németország egész régi tradicionális muítja, pompája, fénye.

S közöttük magam mint egyetlen külföldi, idegen. Még pedig élesen figyelő idegen. Mert lássák, ez az utazás egyik legnagyobb csábereje. Mellékes, hogy I., II. vagy III. számú bálon figyeljük az embereket, mágnással, polgárral, sznobbal, vagy bohémmé!, mulatunk, — érdekes tanulmány valauneny- uyi, — idegen, újszerű, tehát érdemes a tanu.mányo- zásra ® ha a mai bált legérdekesebbnek mondom, nem azért van. mert előkelő volta kábít, — eszembe sincs, ilyeneken régen túl vagyok, — érdekesebb, mert nehezebb dió, mint- a többi, a jőlneveit- s-é-g zárkózottságot jelent egyúttal, a tanulmány nehezebb. a penzum izgatóbb s egy-egy súlyosabb lélektani keresztrejtvény megöl dósa nagyobb elégtételül szolgái, mint ezernyi játszi feladat.

— Engedje meg, szólít meg egy idősebb ur, hogy bemutassam, s egy újonnan érkezett nmgasnövésü hölgy előtt hajolunk meg. érintjük gyöngéden a felérik nyújtott hófehér kezet Uj ismerősök közötti szokásos, nyugodt, rövid s id'éinyes-einényekre szorítkozó társalgás, — ideám sincs, kinek mutattak be, — közben az öreg urat mások is szólítják meg, azokkal sodródik tovább, néhány percre magam maradok a végtelen, disztingvált megjelenésű höügy- gyel.

Perese, hogy észrevette, hogy külföldi vagyok, tapintátos érdeklődéssel beszél a magyar zene szépségéről s némi büszkeséggel meséli, hogy már cigánymuzsikát is hallott, — otthon, a rádióban gyakran hallgatják Pestet.

Uj érkezők, uj bemutatások, — egy nyugalomba vonult diplomatával régi idők eseményeire terelődik a szó, Pétervárott, Kínában töl jött éveket, jól ismerte a háború előtti orosz szereplőijét, a kínai diplomácia különösségeiről mesél, — a mai állapotok persze elszomorítják, — Mussolini, Hitler, Gömbösre vonatkozó kg érdeke® megjegyzéseket tesz.

— Viszontlátásra, az est folyamán még látjuk egymást — a uj arcok, uj nevek, uj embereik következnek.

Sport, zene, irodalom, művészet, a sablonos téma- tárgy — politika úgyszólván semmi, — a magyar irodalom, sajnos, — csak igen halvány körvonalakban ismert e körökben, Anglia, Amerika szellemi előkelőségei sokkal közelebb jutottak hozzájuk, mint a régi fegyvertára szellemharcosai. S miért van ez tulajdonképpen igy? A minőség, a mennyiség, — vagy csak e magyar nyelv elszigeteltsége teszi? Ennek részletes kifejtését, megmagyarázását nálam hivatottabbakra bizem.

Együtt van az egész meghívott társaság, a bemutatások feszes ceremóniái nagyrészt elintézve, a főbejáratnál elhelyezett aisztaltervrajzon megtalálom kijelölt helyemet s egyúttal a hölgy nevét is, kit asztalhoz vezetek — most már csak találjuk is meg a nagyszámú vendégsereg sűrű sorai közű

Mosolyogva lép felém egy ismeretlen, gyönyörű szép nő:

— Férjemtől tudtam meg, hogy asztalszomszé- dom és hogy magyar, — szólít meg kedves bájosan, — azt hiszem, indulhatunk is — s karomba fűzve a magáét, a vacsoratermek felé sodor a lassú ember- áradat.

Három teremben, tizes asztaloknál, száztizén foglaltunk helyet. Feltűnt, hogy vérbeli fiatalság alig vett részt a vacsorán.

— A változott Időik, prózaibb viszonyok házi báljaink terén is éreztetik hatásukat, — magyaráz! a bájos partnerem, — a fiatalság legnagyobb részét csak a vacsora utáni tánchoz hívják meg, de ugyebár, igy is elegen vagyunk.

A kerekfonmáju, tiz-tiz személyre terített asztalok közepéin öreg ezüstből vert sokágú kandeláberek, az abroszon szétszórtan vörös és fehér tulipán.

A falakról bámuló ősi képek, a szokatlan gyertya- világitás e a most már nagyjából megismert súlyos történelmi nevek szinte atavisztikus hangulatba kergetnek. A gyertyalángok tompa fénye előnyös kinézést kölcsönöz sok szép női arcnak. Alig is látni festett ajkat, preparált aroot, divatos szemöldököt. S mégis oly össfflhangzatoean, oly művészien szép az egész. Mintha egy családi múzeum képtárában szemlélném az ősi képeket.

— Hogy idejét múlt komédia az egész? — mondhatná a cinikus modern, — lehet s bár igyekszem elfogulatlan lenni, erre a képre mégis azt mondom: szép volt, gyönyörűséget találtam benne.

Sznobbá nem óhajtanék válni, üres előkelőség sohasem imponált, értékes műremeken azonban — lett légyen festmény, szobor, vagy egész társadalmi kaszt, — ha zavartalanul hibátlan, mint e patinás rámáiba foglalt maii esti kép, mindig szívesen legeltetem a szemem.

A menü kitűnő, bár meglepően rövid, egyszerű. Ifca.1, ásványvízzel kevert könnyű vörös bor, semmi máé.

Gyors asztalbontás után fekete kávé, bridge (tizenegy asztalt számoltam meg), — no és tánc. Fiatalok, öregek egyaránt részt vesznek benne. Két-Mrom fordulóra beugróm én is. A magyar *>

nében olyannyira jártas, még mindig ismeretlen hölgy felé vezetve, megkér a háziak egyike:

— Ugye bár, felkéri táncra a hercegnőt?

A kedves kérést udvarias parancsnak illett te. k intenem.

Csak érdekes felvilágosításul jegyzem ide: a hercegnő a német excsászár mostobaleánya volt.

a£Ií rek^.

SZÍVESKEDJÉK a b, elmére küldött postabefizetési lapot kitölteni s előfizet

tési hátralékának összegét a postán befizetni, nehogy a kiadóhivatal beaxim- tease a lap küldését.

— Szitnyai Zoltán nyilatkozata Kaptuk a*

alábbi levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Űrt Szüle városomban, Selmecbányán, de Szlo- venezkónak számos más részén ifi, személyemmel és írói pályámmal kapcsolatosan olyan hírek keltek szárnyra, melyek engem olvasóim előtt kellemetlen meg világításba helyeznek és nem fejelnek meg a valóságnak. Miután e híreszteléseket, melyekre számos szl-ovenszkói barátom és ismerősöm hívta fel. a figyelmemet, ktiiön-külön megcáfolni nincs módomban, a Prágai Magyar Hír- lap nyilvánosságához fordulóit, kérve az igen tisztelt Szerkesztőséget, hogy e nyilat-1 kazalomat közölni szíveskedjék. Nem igaz az, hogy a római katolikus egyház magyar- országi egyházmegyéinek bármelyik püspöke egyházi bűn fényi tő eljárás alá vonta volna írói működésemet s hogy ennek következtében és Herczeg Ferenc közbenjárása folytán a magyarországi lapok írásaim további -közlését megtagadták volipa. Nem igaz az, hogy a magyar államhatalmi szervek könyveim közül csak egyet is kitiltottak volna Magyarország területéről s hogy én magam mindezek folytán kénytelen lettem volna elhagyni az országot és Szlovénszkóba költözve a Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségénél keresni uj életlehetőséget. Ezzel szemben igaz az, hogy a nyár óta megszakítás nélkül Magyarországon tartózkodom, szerződéses regényírója vagyok az Athe- naeunmak, szépirodalmi munkatársa fi Pesti Naplónak, e írásaim minden gátlás nélkül jelennek meg a magyarországi szépirodalmi -lapokban. Uj regényem az. Athe~ naeum közeli kiadványai''között fog sorra kerülni, mint eddig is, s az államhatalommal annyira nincs semmi bajom, hogy müveim kivétel nélkül csaknem az összes magyarországi közkönyvtárakban feltalálhatok, írói szemléletem szabad kifejtésében eddig- eié még senki se korlátozott e igy nem lehetek a Magyarország elleni hangulat szitására alkalmas példa arról, hogy nálunk gondolat- szabadság ne volna. Fogadja az igen tisztelt Szerkesztő Ur soraim közléséért hálás koszö- netemet, mellyel maradiam tisztelő, igái- híve, — Budapest, 1933 február 27-én„ —< Satnyái Zoltán s- k. <

— Uj jogi doktor. Weinberger Tibort, Weinberger Rezső dr. rimaszombati ügyvéd fiái pénteken, máeius 3-án fél 1 órakor avat*, ják a prágai Károly-egvetem nagy aulájában a jog- és államtudományok doktorává.

— Hetilapok egymás között. Február 5-iki számúnkiban ilyen cim alatt egy rövid híradást közöltünk két kassai hetilap elfajult háborúskodásáról, amely annyiban szorul kiegészítésre, hogy Elefánt Ernán uel, a „Zsidó Szó" szerkesztője, nem küldött „félreérthetetlen üzenetet" az „Igazság" munkatársainak, hogy 500 koronáért hajlandó beszüntetni ellenük további támadásait, hanem Neumann Dezső volt munkácsi bankigazgató kezdeményezésére egy „békéltető bizottság" vette kezébe az ellentétek eliminálását és ennek a bizottságnak a döntése alapján kellett vqlna kapnia Elefánt Emánueinek 500 koronát az „Igazság" munkatársai részéről őt ért tettleges inzultusért. Ebből 300 koronát út is adtak neki s ezt az alkalmat használták föl az „Igazság" munkatársai arra, hogy a rendőrség igénybevételével zsarolási szándékot imputáljanak Elefántnak. A rendőrség vizsgálata azonban negaliv eredménnyel zárult és a zsarolás vádja Ele* fánt. Ernán uel ellen nem nyert bei gazolást.

— Közös temetőben temetik el a Magyarországon fekvő olasz hősi halottakat. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Az olasz kormány elhatározta, hogy a Magyarországom fekvő hősi halottakat a különböző temeitőüi'bem exhuiniáltá'tjo és Rákos- kereszturon közös temetőt állít részükre. Az exhumálások egyrósze az idén, másik része pedig a jövő évben történik meg. összesen 3800 olasz hőéi halott exhumálásáról ven szó.

xx „Mit kell tudni a 8o!f5rviz$gán“ SzTo- venszkón és Podk. Húszban ¥ Sof fór vizsgára előkészítő tankönyv 33 K utánvéttel megrendelhető „Gáspár sollöriskolában" Koáice, Sibriková 12, r ’ • HÁROM BERLINI BÁL

Irta: HUNGARICUS VIATOR