Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)

1933-03-26 / 72. (3182.) szám

17 1933 mitrcfag 86, vasárnap. ___________t>pagaiMag^arhirla3? TU DOMÁNYOS ÉLET A magyar irodalom aranykora uj megvilágításban Irta: PUKÁNSZKY BÉLA aé®e után Farkas újból megvizsgálja az iro­dalomban meg nyíl várni ló táji, faji és fele­kezeti tényezőket De minő más most a suly- megoszlásuk és jelentőségük: itt van a zsi­dóság, itt vannak a jórészt öntudatra éb­redt nemzetiségek, itt van a liberalizmussal telitett irodalomtól elidegenedő katolikus papság, amelyek mind hozzájárulnak az erő­viszonyok eltolódásához. És az erőviszonyok­nak ez az eltolódása, szintén egy időiben és egyforma mértékben mutatkozik az Írók vi­lágában, az olvasóközönség körében és ma­gukban az irodalmi alkotásokban. Lényege­sen átalakul az irodalom eszmevilága, első- sorba n a nemzeti érzés: a régi nemesi haza- fiúi érzés hetlyébe, liberális, erősen nemes­ségei lenes hazaifiság lép. Eötvös és Kemény nemzedéke még hazafias s reformer, Petőfié már a világszabadságérl lelkesedik, forradal­már; hazafisága nagy harcra tüzel, vagy magában, a hősi halálban tesz bizonyságot erejéről Hasonló változást látunk a törté­nelmi múlt felfogásában is: Vörösmarty nemzedéke még a régi dicsőség elmúlásán borong. Petőfié a politikai jelen felé fordul s a múltban csak a zsarnokok világát látja. A változó eszmevilágnak megfelelően ala­kul ki, a költészetben a magyar föld képe: Gaál József és Kuthy Lajos felfedezik az Al­földet és előkészítik Petőfi útját; Erdélyből Jósika és Kemény táj- és történeti képei után Kriza János és S-zentiváini Mihály a székely nép lelkét viszik be az irodalmi tu­datba. A negyvenes évek irodalmi életét szer­zőnk nem kevésbé az európai fejlődés kere­tében látja, mint a magyar romantika kiala­kulását. A korfordulatok és nemzedék válto­zások mögött kétségtelemüil ott van az euró­pai szellemi élet . for máló , erői pék átértéke­lődése, — a francia roman tika hódi tó útja az első könyvben tárgyalt korszak túlnyomóan német hatásaival szemben, — de az igazi át­értékelődés már a magyar irodalmi élet sa­J ját törvényszerűségéből folyik. A könyv leg­fontosabb része az utolsó fejezet, amely az irodalmi tudat és ízlés átalakulásáról szól Kazinczy korának nyelvművelő és stilusalko- tó célkitűzése után a negyvenes években a magyar faji jelleg kidomboritása válik a® irodalom főkövetelményévé. Hogy ez a kö­vetelmény valóra válh&ssék, az irodalomnak meg kell tisztulnia minden irányzatosságtól és mellékoéltóL A fejlődés vég9Ő pontján a tiszta irodalom áll elöltünk, amely az egyé­nit minden tendencia fölé helyezi. A költői gyakorlatnak ezzel a haladásával a kritika alig tudott lépést tartani; a kritikusok pl. vi­tatkoznak az eposz korszerűségéről ugyan­akkor, amikor Petőfi János vitéze és Arany Toldija a legnagyobb sikereket aratják. ♦ Farka* Gyula az irodalomtörténetirő fel adatát elsősorban a történeti folyamatot al­kotó tényezők tanulmányozásában látja; szemlélete. révén az irodalomtudomány igen sóikat nyer életszerűségben és igen közel jut a történetitudomány egyéb ágaihoz. Renge­teg anyaga és nagyon sok újonnan felkuta­tott csoportosított adat van ezekben a köny­vekben- Szerzőnk szemlélete mindent fel­ölel, tárgyilagosan és valahogy úgy, hogy minden érdekel. De ezenkívül valami mun­kára hívő, munkára ösztönző sző is csendül ki könyveiből Mennyi művelődési közéje pont, iskola, irodalmi és társaskör elevene­dik meg fejtegetései nyomán, amely lelki­ismeretes feldolgozásra vár, ha a maga egé­szében akarjuk megismerni a magyarság szellemi életének folyamát. Nincs kétség benne: a 19- századbeli magyar irodalmi élet szintézisét Farkas Gyulától várhatjuk, de ez a szintézis csak akkor lesz igazán tel­jes, ha a magyar népegyeég gondolkodó tag­jaiban aktivitásra hajtő elevenséggel él azoknak a kollektív tényezőknek a tudata, amelyeknek nemzetformálő erejét éppen az ő könyveiből ismerhetjük meg igazán. A fehér lovagok birodalma Tizenöt éve független Litvánia — Litván népszokások keresztek az országúton Fa­Budapest, március hó. Két testes kötet fékszik előttünk, Farkas Gyulának, a berlini egyetem magyar pro­fesszorának két könyve: A magyar roman­tika, Fejezet a magyar irodalmi fejlődés tör­ténetéből. (Budapest, 1960. A Magyar Tudo­mányos Akadémia kiadása.) ém A „fiatal Ma- gyoroirs®ág“ kora. (Budapest, 1931. A Ma­gyar Szemle Társaság kiadása.) Az egyiknek cime agyonhasznált, csaknem mindig félre­értett fogalomhoz fűz magyarázó mondatot, a másiké idéző jeles újszerűségével önmagában is gondolkodásra készteti az avatatlan olva­sót. A könyveket végiglapozva jórészt isme­rős nevekkel találkozunk: Kazinczy, a két Kisfaludy, Berzsenyi, Kölcsey, Vönösmarthy, Toldy, Bajza, Kemény, Eötvös, Erdélyi, Pe­tőfi — hogy csak a legjelentékenyebbeket említsük, de a jólismertség szerzetté kelle­mes érzés nyomában mindjárt ott van a bán­tó reminiszcencia: mekkora fonnyadt frázis- tömeg tapad ezekhez ■ a nevekhez, mennyi gépies szóismétlés és komikumba fulladó skatulyázás! kísérlet! Vájjon nem most is szokványos irodalomtörténeti monográfiák fekszenek előttünk, amelyeknek szerzője nemzedékeken át készen tartott értékelések­kel és papirosszagu kategóriákkal próbálja megeleveníteni azt, aminek állandóan a lük­tető élet melegével kellene áthatnia minden magyar ember műveltségét? Az avatatlan olvasó érthető bizalmatlansággal fog bele a könyvek olvasásába s az első fejezetek elol­vasása után kellemesen csalódva föllélegzik- Nem valami dohos, napfénytől és levegőtől féltve őrzött ereklyetárba vagy kanyvesház- ba vezet bennünket a szerző, könyveiből az élet friss lehelete árad felénk, alakjai élnek, igazi husból-vérből való emberek öröklött és szerzett hagyományaik, származásuk, szülő- földijük, hitük, neveltetésük kincseivel és ballasztjává!, eszményi törekvésekkel és ki­csinyes sértődöttséggel, mindent egyesitő szeretettel és elfogultságból fakadó gyűlöl­ködéssel, nagy elvi küzdelmekkel és apró klikkszerü csatározásokkal, de mindig az el­hivatottság hatalmas, lendületet ontó tudatá­val Nem irodalmunk aranykorának költői műalkotásai állanak Farkas Gyula szemléle­tének középpontjában, nem is költőink mű­helytitkait tárja fel, ők nem egyenként álla­nak itt előttünk, hanem, mint kisebb-na­gyobb közösségek tagjai, összességükben mint egy ideális nemzeti munkássereg ko­ruk egész magyar életének szüntelen hul­lámzásában (mennyire szerebi Farkas a „se- regszemle“ szót!), de azok a közösségek, amelyekhez a sors rendelése szerint vagy saját akaratukból tartoznak, uj, eddig csak homályosan sejtett értelmet adnak alkotá­saiknak is. Az irodalmi életben működő kollektív erők feltámadásával Farkas kétségkívül je­lentős uj, vagy eddig figyelemre alig mélta­tott szemléleti anyaggal gyarapította a ma­gyar irodalomtudományt, a szaktudományon kívül álló olvasónak pedig a figyelemrekel lés legnemesebb eszközeivel eleven, bel yen- kint szinte drámai feszültséggel telitett elő­adásban tudta nyújtani irodalmunk történe­tének két legsúlyosabb és legnehezebben összefogható fejezetét. De ezeken az értéke­ken túl még mélyebb, emberibb jelentősége is van ennek a szemléletnek. Európa népei­nek jórésze, legközvetlenebbül éppen a ma­gyarság, talán sohasem élte át a történelem folyamán a közösségi tudatnak olyanfoku krízisét, mint éppen napjainkban. Az állam- gondolat mindenek fölött való uralmát a mai kor gondolkozó magyarja a liberalizmus illú­ziói közé sorolja; az állam mellett uj közös­séget keres népe nyelvi és kulturális ha­gyom ánykincsének osztatlan egységében és természetszerűen fokozottabb érzékenység­gel reagál azokra a közösségi tényezőkre, amelyeknek dinamikus erőjátéka ennek a hagyománykincsnek a kialakulásában érvé­nyesült. Ezért a legnemesebb értelemben időszerű számunkra Farkas Gyula irodalom­története. * Farkas Gyula, a magyar romantika fogal­ma tartalmát s körét tekintve, erősen elto­lódik onnan, ahol az a tudományos közvé­lemény értelmezésiéiben eddig állott. Fejtege­téseiben a 18. század második felének ma­gyar irodalmából indul ki. Két nagy irodalmi áramlat halad ekkor egymás mellett: az J egyik a magyar szellemiség évszázados ha­gyományainak megőrzésére és továbbfej­lesztésére törekszik, a másik a hagyomá­nyoktól eltávolodva, vagy velük szakítva, egyszerre európaivá akarja formálni a ma­gyar lelkiséget A két irány a 19. század huszas éveiben egyesül s ebben az egyesü­lési folyamatban, ebben a szintézisben látja Farkas a magyar nemzeti romanti­ka lényegét: imá azt a nemzeti! lélek mélységeiből fakadó szellemi folyamatot értjük alatta, mely az egész nemzeti élet megújhodására vezet a nemzeti lélek egy­korú egyedüli 'kifejezési lehetőségét az iro­dalmon át Az irodalmi romantika megszű­nik, mihelyt a politika veszi át az irodalom kizárólagos szerepét". A magyar romantika tehát a magyar irodalom fejlődési fövényei­ből folyó lényeges vonásaiban sajátosan magyar áramlat, amely 1880 körül mindin­kább elveszti jelentőségét Ennek az uj meghatározásnak az igazo­lására a könyvben felvonulnak előttünk mindazon tényezők, amelyek a két egymás mellett haladó irodalmi áramlatot saétvá­lasztották s amelyek a fejlődés folyamán át­alakulva a szintézist lehetővé tették. Itt si­került a szerzőnek a kor tarka, szertehulló és bonyolult jelenségekben gazdag irodalmi életet egységes folyamatban elénk tárni. Az önálló magyar irodalmi élet kialakulásának feszítő és kapcsoló emberi erőit, belső szo­ciológiáját eddig úgy még senkisem látta meg. És mennyi uj szemléleti anyag, eddig nem sejtett összetfügés és fejlődési sor, mennyi észrevétlenül maradt alak bontako­zik ki e meglátás nyomán! Meddő, de fölös­leges is lenne részletesen végigkísérni Far­kas átgondolt vonalvezetését és fényes dia­lektikáját. A könyvet mindenkinek el kell olvasnia, aki közösséget érez magában a magyarság életfolyaimáinak történetével. És a könyv megérdemli, hogy olvassuk, hogy tanuljunk belőle. A két nagy irodalmi áramlat eü&üüönitő jegyei közül Farkas először at irodalomban megnyilatkozó táji, faji és felekezeti voná­sokat yeszi vizsgálat alá, majd meggyőzően tárja elérik "azt, hogy miképpen válik tuda­tossá a két áramlat képviselőinél a köztük fennálló művelődési különbség, különösen újszerűén ismerjük meg Kazinczy irodalom- felfogásának meglepő fordulatokban gazdag fejlődését. A könyvnek legsúlyosabb és leg­sikerültebb részei azonban azok a fejezetek, amelyek a két irodalmi áramlat nemzeti ér­zéséiről s történetszemléletéről szóinak. Meg- ragadóan állítja elénk a szerző azt a folya­matot, hogy a kétféle nemzeti érzés mi- kép kerül összeütközésbe a nemzetiségekkel és hogyan egyesül egymással. E kétféle nemzeti érzés szintéziséből fakad a romanti­ka fájdalmas és mégis tettre hivó hazafisá- ga, belőle adódik a kizáróan magyarnyelvű irodalom követelménye. Ezek után állítja be szerzőnk a magyar irodalmi élet fejlődé­sét az európai szellemi élet egyetemes fo­lyamatába; éles szemmel meglátja és külön­választja egymástól a külfölddel való szel­lemi érintkezés közvetítő tényezőit és biztos érzékkel elhatárolja a szellemi recepció kö­rét és tartalmát aszerint,' hogy minő közve- titő tényezőkhöz fűződött, vagy minő belső fejlődési vonalhoz kapcsolódott. A magyar romantika beteljesülését Farkas, Kölcsey és Vörösmarty költészetében látja, „a ro­mantika nagy könyvét" pedig körülbelül Kisfaludy Károly halálával lezárja. A kor­szak igazi lezárulását a politikai gondolat terjedése jelzi, amely megszünteti az iro­dalom kizárólagos szerepét a nemzet életé­ben. * Ennek a poltikával telített kornak, a ,.fia­tal Magyarország koráinak" irodalmi életét állítja elénk Farkas második könyvében. A középponti kollektív tényező, amely egy­ségben tart minden részletet, most a generá­ció. A magyar irodalmi fejlődés egy korsza­kában sem volt az irodalom annyira a nem­zedékek harcának, illetőleg együttműködé­sének eredménye, nemzedékek megváltozott világképének és művészi felfogásának kife-' jezése, mint a negyvenes években — mond­ja szerzőnk. Három, lirónemzedéík áll itt most egymás mellett és egymással szemben. Vö­rös ma rtyék legidősebb nemzedéke, Eötvö­sök és Kemény Zsigimondék s a legfiatalab­bak: Petöfiék. A három nemzedék jellem-, A koaeteioífban ümwepelite Európa együk leg­északibb állama függetlenségének tizenötödik év­fordulóját. Február 16-ám volt tizenöt esztendeje, hogy a világháború utolsó esztendejébe® megala­kult úgynevezett litván tanács a brészt-litovBaki bélke, .megkötése után független állaimmá nyilvání­tó feta Litvániát. A Memelíől a Keleti-tengerig izosszu évszázadok óta állít őrt Oroszország és a német lovagrend biro­dalmának határán a litvánok harcos nemzete. Első fejedelmük Kejstut, majd később a Jagellóik ural­mának idejében nagy katonai diadalok nimbusza övezte ezt a maroknyi népet, amely soha sem ret­tent vissza a megsemmisítő tu1 erőtől ée, mindenkor hősies önfeláldozással küzdött nemzeti céljainak megvalósításáért, A XIV. század végén a magyar királyleánynak, Hedvignek kezével Lengyelország koronáját is el­nyerte Jagelló Ulászló, a litván fejedelem, akii Nagy Lajos leányának kérésére egész népével együtt fel­vette a kereszténységet. Litvánia történelme ettől az időtől kezdve össze­forrott Lengyelország sorsával. A. kis ország szerves tagijává .lett az óriási birodalomnak, amely a Balti­tengertől a Volgáig, a Fekete-tengertől a Mazuri- moasarakig terjedt. A XIV. század derekán szenvedélyes elilenáillás- ban robban ki a litván főnemesség évszázados, de egyre gyengülő küzdelme a lengyel hegemónia el­len. 1569-ben elkeseredve követelték litván függet­lenségüket, de hiába. A lublini unió mniden tilta­kozásuk ellenére kimondta a Lengyelországgal] való egyesítését, amikor pedig a lengyel birodalmat is felosztották egymás között a nagyhatalmak, úgy látszott, Litvánia sorsát örök időkre elborítja a lengyelek történelmi tragédiája. Évszázadok teltek el, amig Mvirnadt a litvánok csillaga. 1883-ban megjelenik az első litvónnyelvü újság. A XX. század első éveinek végzetes politi­kai eseményei már arra kényszerítik a cárt, hogy 1905-ben külön ukázzal bivje össze a vilnai ezej- met, amelynek ülésén akkor több mint kétezren vettek részt a birodalom minden tájékán elszórt litván népvezérek. A világháború kitörése idején azonban ismét öeaezsugorodifc a litván nemzeti mozgalom. Oroszország hallani sem. akar a legese- kélyöbb kedvezmények megadásától öem, sőt még a népszokások művelését is eltiltotta az ősi hagyo­mányaihoz ragaszkodó nemzetnek, A litvánok — a lengyelekhez hasonlóan — még sem szűntek meg bízni és reménykedni nemzeti függetlenségük visszanyeréséiben, 1917-ben az orosz kolosszus összeroppanása után a legnagyobb titok­ban megalakult az úgynevezett litván nemzeti bi­zottság s bár a képviselők száma alaposan meg­csappant, a tanácskozásck-on az egykori kétezer népvezér helyett mindössze kétszázötvenen vettek részt és ezek a mindemre kész és elszánt litván házalóik váltották vallóra a nemzet régi óhaját ésj teremtették meg az önálló litván köztársaságot. ' ŐS! NÉPSZOKÁSOK LITVÁNIÁBAN A litván nemzet a pogány korból származó szoká­sait és ünnepségeit a mai napig szinte érintetlen, eredetiségéiben megőrizte. Az ősi litván népszoká­sok közül a legérdekesebbek az évszakok ünnep­ségei voltak. Az első ilyen ünnepet, a Tavasz ünne­pét, április közepén tartják meg, Kora reggel fiatal leányok 'kimennek az erdőre és ott töltik az egész napot. Csak hajnalban térnek vissza és elmesélik á falu népének, hogy találkoztak a Tavasszal, amely virágokkal és lombkoszorukkal ajándékozta meg őket. Manapság április 23-án ülik meg ezt a külö­nös ünnepet, ez az időpont nagyjában megfelel a régi pogány tavaszi ünnepségek napjának. Litvánia másik érdekes népszokása a Szent Gyürgy-napi nép- ünnepség. A régi rítusra emlékeztető áldozatot mutatnak be a katolikus templomokban. Hossza karavánok dúsan megrakodva indulnak el a kör­nyékekről, hogy a templomok oltáraira helyezzék a majorok terményeit. Vajat, tojást, tejet, sajtot visz­nek 'be a templomiba, amelyet mintegy áldozatul szánnak az,Istennek. Érdekes népszokás az ugyn evezett koszorú ünne­pe. Ezeket az ünnepségeket évenként juláns végén tartják, amelyek a mai János-napi ünnepségeknek felelnek meg. Ebben az időben az ország néhány pontján nyirfatörzsből sátrakat építenek a falvak Jakéi és oda kihurcolfcodnafc. A családok csendes elvonultságban várják be az estet, amikor meg- gyuijtják a sátrakat és a falubeliek vidám kurjon- gatása és éneke közben keresztü'lugoriák a lobogó lángokat. (Hasonló szokásokat több miás európai álltaimban is találha tunk, de a kereszténység fel vé­tele után az egyház fokozatosan megszüntette e po­gány eredetű ünnepséget.) Az aratás ünnepe Litvánia legszebb ünnepsége. Ezeket a népszokásokat évszázadok óta az aratást megelőzően tartják. Az ünneplők telki pásztoruk vezetésével a földekre mennek. A pap elsőnek ve­szi kezébe a kaszát és megkezdi a kalászok aratá­sát. Az első kaszavágás után a többiek is az ara­táshoz látnak és ezzel megindulnak az aratási mun­kálatok. A termés be takar Mása után fiatal leányok és asszonyok buzakalászból koszorút fonnak, ame­lyet a templomba áldozatiul visznek. A földes urnák szintén koszorút ajánlanak fel. A földesur az aján­dékba kapott koszorút külön erre o célra kiválasz­tott díszhelyre akasztja fel a tornácon és utána megvendégeli az árulókat. Az esztendő utolsó nagy ünnepe a karácsony, amelyet Litvániában Kaledosz ünnepségének nevez­nek. A litvánoknak nincs külön Szilveszter ük, ha­nem a karácsonyi ünnepségekkel együtt búcsúznak az ó esztendőtől és köszöntik a.z uj évet is. Patkó- szögeket. ökrök, bivalyok, kecskék szarvát verik be a ház falába. Ezen a napon jövendői mondanak Oly módon, hogy szénát hintenek az asztalra. A hevenyészett szénakazulból találomra néhány szá­lat búgnak ki és annak hosszából, vagy rövidségé­ből következtetnek arra, hogy miit is hoz az uj esztendő. Érdekes, hogy a litvánok karácsony esté­jén szalmára terített térítőn fogyasztják el vacsorád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom