Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)

1933-03-18 / 65. (3175.) szám

12 WMMwnifimxaniapmBMaMigHai 1953 március 18, b gombai Miniszteri válasz a sertésüereskede'met gátló rendelkezések visszavonása ügyében Prága, március 16. Bökni Rudolfnak, a keresz- fényszocialista párt nemrég elhunyt szenátorának ás társainak néhány hónappal ezelőtt benyújtott egyik interpellációjára Hodzea földművelésügyi mi­niszter most a következő választ adta: „A szlovenszkói sert és vésznek aggodalmat keltő elterjedése következtében a brati&lavai onszágos bi- vataJ a földművelésügyi minisztériummal egyetér­tői eg 1932 augusztus 9 én 600-9491, odd. 17. ai 1932 sz. a. rend el etet adott ki, amely a töbi között a sertéssel való házaló kereskedést s a kereske­dőknek a sertések piaci felhajtását megtiltotta. A sertéskereskedők üzleti óljai szigorított hivatalos felügyeletnek s a bevásárolt állatok az üzleti ólak­ban 14 napi megfigyelésnek vettettek alá. Hogy a jelzett intézkedések úgy a sertéstenyész­tők, valamint a sertéskereekedőknek terhére van­nak, azt elismerem, ámde azok a sertéevész által a tenyésztőiknek okozott jelentős nemzetgazdasági károk szempontjából feltétlenül szükségesek. A mondott-intézkedések szükségszerűségét a sertés­tenyésztők bratislavai szövetsége is elismerte, ami­dőn kijelentette, hogy tenyésztési okokból a meg­tett intézkedéseken változta tni egy ál tanban nem lehet. A bratislavai országos hivatal sem véli al­kalmasnak a jelen időt arra. hogy e kivételes in­tézkedésektől eltek intessék, minthogy a sertésfor­galom szabaddátételével a sec lés vész által ed nem lepett járások újból veszélyeztetve volnának. Hogy a megtett álilategészségügyrendészeti in­tézkedések szükségesek voltak és a gyakorlatban beváltak, azt a vész által ellepett járások, közsé­gek és majorok számának csökenése is igazolja. A m. é. szeptember elején, amidőn a jelzett rendel­kezések életbe léptek, Szlovenezkón 65 járás, 372 község és 3549 major volt sertésvész által ellepve, mig az elmúlt év végével sertésvész csupán 46 já­rás 179 községében és 1321 majorjában fordult elő Amint az előzőkből folyik, a bratislavai országos hivatal állal foganatosított kivételes intézkedése­ket egyelőre visszavonni nem lehet; arra azonnal sor kerül, mihelyt azt az állategészségügyi viszo­nyok megengedik/* Fizetésképtelenségek. A hitelezők védő- er-esüledeinek jelentése szerint újabban a következe cégek jelentettek be fizetésképte­lenséget: Vitek Károly gyarmatáru nagyke­reskedő, Zábreh; passzíva 1 millió 628 ezer 621 korona, aktíva 767 ezer 345 korona. — Lampel Mór divatárukereskedő, M.-Oslrau; passzíva 153.349, aktíva 77.841. — 'Weber Margit kereskedő, Hranioe; passzíva 53.400, aktíva 24.486. — özv- Luscb Antónia, Eperjes; passzíva 103.889, aktíva ismeretien. — Csőd: Standéra Zdenko rádiókereskedő, Prossnitz. — Judas József cipész, Morkovice. — Weigl J. kocsigyár, Prerau, Ültessünk több díszfát a szlovenszkói közsé­gekben. A szlovenszkói községek túlnyomó ré­sze nagyon szegény díszfákban. Sok község piacán és uccáin alig lehet látni árnyékot adó díszfát, ami az illető községnek nagyon szegé­nyes külsőt ad. Még a templomok előtt sincs sok helyütt semmiféle fa, nem is beszélve a nagyon elhanyagolt falusi temetőkről. A szlo­venszkói gyümölceészeti egyesület (Bratiedava, Pozsony, Matu§kova 934.) akciót indított köz- ■ ségeink díszfával való kiültetése érdekében. E "célból az egyik nagy csallóközi faiskolánál 50 százalékos árkedvezményt eszközölt ki dísz­fákra és cserjékre. E nagy kedvezmény csak ez év tavaszán érvényes és ezért az érdekeltek érdekében áll, hogy ezt mentői jobban kihasz­nálhassák. Az érdeklődőnek készségesen felvi­lágosítással szolgál a szlovenszkói gyümölcsé- szeti egyesület, vagy annak bármelyik fiókegye­sülete. Kérdezősködésnél válaszbólyeg mellék­lendő. A balti államok külkereskedelmi hanyatlása. Észtország külkereskedelme 1932-ben 40 száza­lékkal csökkent. Litvániával a behozatal 46.5, a kivitel 43.3 százalékkal, Lettországban vi­szont 71.4, illetve 64.2 százalékkal esett vissza. Lettország lenkivitele az utolsó két évben 11.1 millióról 5.1 millióra, a vajkivitel 57.7 milliórál 31 millióra, a szalonna és hús 2.8 millióról 0.8 millióra, a fa pedig 77.8 millióról 19.1 millió latra hanyatlott. Az elkövetkező Prágai Tavaszi Vásáron in­formációs boxot állít fel az olasz-csehszlovák iparkamara Triesztben (III. emelet 3348 szám), ahol az érdeklődőknek kereskedelmi-, forgalmi-, vám- és egyéb kérdésekben felvilágositásokkal szolgálnak. A lengyel kollektivkiállitág keretén belül Danzig és Gdyngen kikötői külön kiállí­táson propagálják majd tengeri forgalmukat. Tekintettel arra, hogy Lengyelország az idén hivatalosan vesz részt a kiállításon, a lengyel vasutak a, vásár iátogatóainak 33 százalékos utazási kedvezményt nyújtanak. A román állatkivitel állandó hanyatlása. A román állatkivitel ez év januárjában 794 (*z előző hónapban 680) vágómarhát, 12402 (15915) sertést és 52930 (94938) kg friss húst tett ki. Felvevő államok voltak: Ausztria 434 marhával 8664 sertéssel és 42.100 kg hússal, Csehszlo­vákia 3438 sertéssel és Franciaország 12 mar­hával ég 10.830 kg friss hússal. A megmaradó részt Olaszországba, Máltába, Palesztinába és Egyiptomiba szállították. A román exportőrök sokat várnak a küszöbön álló csehszlovák egyezménytől, mely szerint Románia számára a zsirsertés-beviteinek 35 százalékát biztosi tanaik. Olaszország felé a kivitel, az olasz vámok fel­emelése és a jugoszláv átmenő forgalom fel­függesztése folytán, nagyon visszaesett. A budapesti országos mezőgazdasági kiállí­tásra és vásárra való tekintettel 50 százalékos utazási kedvezménnyel, vizűm nélkül lehet utazni Magyarországra és vissza. A kedvez­mény 1933. március 17-től 27-ig áll fenn. Visz- ezatérni április 2-án 24 óráig kell. A szükséges vái-árigazolványok 35 Kö darabonkénti árban beszerezhetők a magyar nemzeti párt érsek új­vári és párkányi titkárságainál. Vidéki szétkül­dés esetén a pénz előzetes megküldése mellett 4 korona ajánlási porté is melléklendő. ÉRTÉKTŐZSDE Gyöngült a prágai értéktőzsde Prága, március 17. A legiu lobbi napok emelkedéseinek reakciójaképpen a spekulá­ció ma kissé tehermentesiteni igyekezett magát, mivel a csehszlovákiai német taka­rékpénztárak központi bankjának moratóriu­ma inkább óvatosságra késztetett. Ezzeil szemben kedvezően hatott ki a külföldi tőzsdék szilárd irányzata, elsősorban azon­ban az angol miniszterelnök leszerelési ter­vezete, amely általában igen kedvező be­nyomást keltett. A forgalom ilyen körülmé­nyek között meglehetősen simán bonyoló­dott le és a kínált áru általában csekély ál­dozatok árán talált elhelyezésre. Zárlat felé a tőzsde ellenállóképesnek bizonyult, mivel a bankok egybehangzóan azt jelentették, hogy a Zen iratbank ifizetésb-eszün tetőse a vi­déken alig váltott ki visszhangot. Cseh-Mor­va, Bánya- és Kohó 25, Königeho.fi 18, Északi Vasút 15, Kolini Kávé 12, Skoda 11, Prágai Vas 10, Aussigi Vegyi 9 koronával gyengült, a többi veszteség nem haladta meg az öt ko­ronát. A beruházási piac ismét megszokott képét nyújtotta. Csak szórványosan került sor jegyzésekre, tovább morzsolódó árfolya­mok mellett. A Steg-prioritások tovább ja­vultak. EB evisEaáriolyam&fe BUDAPEST BECS BERLIN ZÜRICH tegnap ma egnap ma ‘egnap ma tegnap ma Baeno* Alre* ■••••■' ——.— —0.823 0.823 lUü.— 10E.-= Isztambul .(■••»•• —.— —* • —.— 2.008 2.008 —.— 2.50 boQ.luo ..•••(••> 20.40 20.24 24.40 24.60 14.43 14.46 17.78 18.05 N«w-V'ork . • i • • • i » —.— —.— —.— —.— 4.181 432.,0 —.— Rio Janeiro «••••> —. — —. * . —0.239 0.239 * . — ■—. —. Amsterdam i « 1 • 1 t 1 > 234.60 232.95 285.60 284.-— l69.b8 i69.58 207.95 207.60 Athén »■••••••) —— —. —• —.— 2.863 2.358 „2*90 3.— Brüísel .••(•■•»! 79.26 79.26 99.—■ S8.80 58.74 £8.74 72.25 72.40 Helsingforg ■ ••••»»» —.— —. —.— —.— 6.424 6.399 7.90 7.95 Róma 30. - 30.- 36.10 35.95 ' 21.43 21.48 26.30 26.27 BelerrAd ..*••*••• 8.30 8.30 —5.554 5.554 7.— 7.—­Kopcnhága .■•••■•» 89.20 90.- 107.25 1/6.25 £4.59 64.44 79.45 80.60 Oslo ..,••••»■• 102.60 103.ÍO 124.25 125.50 74.18 73.98 91.25 92. 0 Cári# ..•.•tata* 22.33 22.33 27.87 27.87 16.56 16.535 20.27 20.38 Prága ..•••••••» 16.93 16.93 21.02 20.99 15.32 15.32 Zflricb .»•.••<• 1 110.80 110.80 167.50 136.90 81.39 81.37 Sofia .••••■•••• 4.— 4.— 4.98 4.48 3.C47 3.047 3.70 —.— Madrid........................a a a —.— —.— 58.70 58.20 36.06 35.16 43.75 43.40 Stockholm ...................a a a 106. — 106.90 128.50 129.50 76.62 76.42 94.20 95.30 Bu dapest 0 c • > r v a » —.— —.— 124.29 124.29 —.— —.— —.— —.— Béc. a a a a a a a a 80.45 80.45 4M5 48.45 72.91 72.57 Varsó.................................a » 64.30 64.05 79.31 79.16 47.20 47.10 58.- 57.50 Berlin ..................................... 135.80 135.80 168.- 167.20 122.65 122.30 Pr ága, március 17. Valuták; Holland 1350, jugo­szláv 42.80. német 802, belga 464, magyar 478.50, román 18.60. svájci —.—, dán 508, engol 115.50, spanyol 273.50. olasz 175.40, északom,erikái 33.30, norvég 578, francia 134.70, bolgár 20.90, svéd 603, lengyel 382.50, osztrák 400.50. + A bécsi értéktőzsdén a nyitás nyugodt üzlet mellett kedvtelen volt. Ami kevés kötés történt kuliszértékekben, az csupán a speku­lációnak a holnapi heti zárlat alkalmából eszközölt kötéseire szorítkozott. Korlátban csupán néhány magyar arbitrázsértékben ke­rült sor kötésre. Később a kedvtelenség még nagyobb lett és a zárlat jobbára gyengülések mellett ment végbe.-|- A budapesti értéktőzsdén az irányzat nyugodt és üzlettelen volt. ösztönző momen­tumok és vásárlási kedv hiányában a legtöbb árfolyam lemorzsolódott. Csak néhány érték, igy Magyar Fegyver, Magyar Cukor és Stum- mer-Cukor tett szert kisebb nyereségre. Az árfolyamváltozások minimálisak voltak. Zár­latkor a piac üzlettelen volt.-f- A prágai devizapiacon Newyork 5 fillér­rel szilárdult, míg London 5 fillérrel gyengült. Emelkedett még Koppenhága és Oslo 1, Milánó 0.05„ Montreal 0.125 koronával, ezzel szemben Brüsszel és Zürich 0.25, Varsó 0-50 koronával gyengült.-f- A berlini értéktőzsdén a spekuláció ér­deklődése már az elotőzsdén a járadékpiacra összpontosult. Schacht dr. kinevezése megerő­sítette a reményt, hogy a diszkontot hamaro­san csökkentik és a német értékek külföldi szilárdsága is kedvezően hatott ki. Az üzlet a járadékpiacon a részvénypiaccal ellentétben rendkívül élénk volt. A részvénypiac nem volt barátságtalan, a papírok többsége emelkedett. Később A. E- G.-ből és Farbenből kiindulóan az irányzat egységesen szilárdabb lett, de a főüzlet továbbra is járadékpiacon bonyolódott le. ÁRUTŐZSDE-f A prágai cukorpiac gyengült. Nyersáru prompt Aussig loko 57.50—57.75.-f- A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott volt. A következő árfolyamo­kat jegyezték: tiszavidéki búza 15.40—15-60, felsőtiszai, jászsági 14.70—14.80, egyéb búza 14.55—14.65, rozs 7.75—7.85, tengeri 6.95— 7.05, zab 8.80—9.25 pengő. + A berlini terménytőzsdén szilárd irány­zat mellett a következő árakat jegyezték: búza 199—201, rozs 155—157, sörárpa 172— 180, takarmányárpa 163—171, zab 125—128, 'búzaliszt 23.40—27.20, rozsilszt 20.75—22.70, búza- és rozskorpa 8-75—9, viktóriaborsó 21— 24, ehető borsó 19—21, takarmányborsó 13— 15, peluska 13—13.75, lébab 12.50—14.50, bükköny 13.50—14.50, lenpogácsa 10.90, szá­razszelet 8-70. Póisonyl ternénplM k 1933 március 16-án: l' K-t<5 K-i. k Bnza 78-8(1 fejj.................... « e • • 1 ^ ~ 1|g l~ Rozs . • • • • e e e • * s » • * 76— 78 Árpa export .•»••••<••••« 7?— 75 „ príma ............................ 1 • fiq_ 71 ll „ merkantil 1 1 • 1 • • 1 1 1 1 • 1 __ — Ősz! árpa .»•••••••*••» g7_ 71 4 Zab . . . . • « 1 • • • 1 1 * * • « 7« _ Tengeri ...................• •••••• í, .. ex uszály Pozsony....................... ■- V iktória borsó . < . 1 • • • • 1 1 « • Fehér bab • t ■ 1 1 • • t • 1 1 • «,. ' Tavaszi bükköny «•»•••••••• __ __ 0<zt bükköny #. • . 1 • _ _ RhIw« • .*••••■••••*•• c.n ”-Mák....................... . . . ....... f50 ~ 760 Vf iróshere natúr ............................• • • * ftoo m p lumbárva »••••••!. á Lurerna aatur ••••■••(•• — .7.” " .. plorobázra ••■••*•««. 1^00 — 1100 1 Étkezés! róz<» tiursonva “ “ ~ .. »área hurconr* ••••••<•■ 1 mar) hnrconv# . >•••••••(«• ^17 19 Buzai.ira ....................... -76 “ 28. >G O imzaliszt 270- Rozsliszt •■•■»•••••••■ 140 143 Korpa ..••««•••••••* 63 55 1 lakarmánvliszt . ............................ • t • 75— 78 j Szántott réiiaszelet ....«••••• £1“ £3 Amerikai disznózsír ab Pozsony •»••» — “ — , Masrrar .. ab határ . t s sic — — ~ Amerikai szalonna ab Pozsony •■■••• — — — Matryar .. ab határ ••••••» — “ t Széna félédes, laza ..*••••••• “ “ L „ ., préselt •••■••••• — — t Zsúp azalm»....................... " ra karmány szalma, laza .•••■••» " “ „ „ préselt •••■•■• — “ — Alom ssalma. laza ■ . .«•••«••.■ “ „ „ préselt «•••••••• — — “ Irányzat: Nagyobb forgalom külföldi búzában, tartott; árak mellett. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: tegnap taA Ansrlo-mxsryay bank • • • • jjj'ZZ _ Hl fa! Bank •••••«» Masvíi Hitel »■••••• /(.'__ — Jelzáloe , *•••••• * — _. Les zámítoló •■•»•»• —j_ Ma?var otas* •■»•••• _'__ _ __ Os ztrák Hitel ••••»« _'_ Io arhank .«•••••> ______ __ Fo rsralm! i4o'_ 120 — Mis’var Nemzeti Bank • • > __' _ __‘ _ Ke reskedelmi Ránk . . • • _____________ Ma uvar Általános Takarék- _* —*_ Ha zai Takarékpénztár . , , no'_ 250* — El sA Magyar Biztosító . » . H 50 11 59 F.lsA Budapesti Gőzmalom • » 29 50 29 60 Banxit ....................... • » • g__ — — Hu ngária Malom ,»••*.• 24 __ 24 — Be oesln . ..,••••> ___ —•— Dr asrhe . .>•>■••• _ _ _' — Ma a-noslt . . . . • 1 • • „59 — c59 — Ma?var Általános Kőszén • • '•25 60 l25*70 ...........................................32 60 S3 20 Franklin ..*••••»» — Csáky ........................••• _‘__ — Me zővazdasásri Gépek • • • • yn__ 71'_ Ma stvar Fegrvver ...•»• íí'zc 11'50 Ganz Danubius »••••■ _• __' ....................................................... 13 60 13 75 Lá ns ..»••••••____ ___ Ma arvar Aeél . ••••■• i.1 _ ÁIa?var Lámpák .»•*»• ____•_ Va srónevár • .«■■••• '_ — Co bure ,•••••••> in'rjc 17’on Rima ...................1 ■ 1 • _ - ­Ha zai Fa >••••••* 7-«. 7 . Öfa faipar ••••••«• ni _ 69 60 Nasrhitzi ................................ Al lnmvasut •■•■■••• rc Tröszt ..»••« e » « •'“• Masrvar Cukor ••■•>< • 75 50 Izzólámpa .•■••«»•> 300.______ S04.^ Ré szvénvsör .«••*•• ~ICA Hmicária mQtráffV* • • • • • 7 60 7,50 Szikra ,..«••■•« . "*.~ Papíripar ,.*>••*• “ rí Féltén »•••*«««• 22 50 22.25 Gumml »>•■•••••• —.— —• A prágai tőzsde devizajegyzései: ma tegnap Hív pénz 6rv p&vt ára dfsk.% Alexandria 118.10 118.90* 118.10 118 90* 7 Amsterdam 1354.— 1358.— 1354.— 1358.— 2% Afhen „ „ —■— —•— —•—-----------9 Be lcrado . 46.142 46.892* 46.142 46.892* 7% Berlin „ „ 802.75 805.25* 802.75 805.25* 4 j Brfissel . . 468.90 470.10 469.15 470.35 3% : Budapest . 589.75 591.75* 589.75 591.75* Buen. Aires 722— 728—* 722— 728—* 6 Bukarest . 20.10 20.80* 20.10 20.30* 7 Danzig . . 662.— 665.—* 662.— 665.— 5 I Helsingfors £0.80 51.20 50.80 51.20* 6 j Kópénk. „ 514.50 517.50 513.50 516.50 3% Kowno „ . 333.— ' 335.— 333.— 335.—* V Lissabon . 107.10 107.90* 107.10 107.90* 6 j London . . 115.60 116.20 115.65 116.25 2 Madrid „ . 284— 286— 284— 286— 6 Mnilnnd . 172.90 173.70 172.85 173.65 4 Monlreal . 28.065 28.185 2794 28.06* 8% _ New York „ 33.45 33.55 33.40 33.50 3% Oslo . o . 593 50 596.50 592.50 595.50 4 Paris „ . „ 132.15 132.55 132.15 132.55 2^ Riga . . . 543.50 646.50* 543.50 646.50* 6 Rio de Jaa 254— 256—* 254— 255—* Sofia , . . 24.45 24.55* 24.45 24.55* 8% Slambul . 16.05 16.15* 16 05 16.15* Stockholm 613.50 516.60 613.50 616.50 8^ Tall nn . . 896— 900—* 896— 900.—* 5^ Wnrscbau . 376.50 378.50 377— S79— 6 Wien . . . 474.26 475.75* 474.25 475.75* 6 Zűriek . . 650— 652— 650.26 652.20 2 Kiadja a Prágai Magyar Hírlap Jázövetko&et megbízásából: Tarján Ödön. »— Nyomatotl a Mercy H. Fia nyomdájában, Prágában. Nyi másért f---Em. Krátkj^. A prágai £ri£ktSzsde ár.otva^si: pénz áru pénz áru tegnap ma Nyereménykölcsön , • > • —98.15 —.— —- — 8%-os beruházási kölcsön . —,— 64.50 92.75 63.25 5%-oe beruházási kölcsön 1923 —.— 64.20 ­Lisztkölcsön . • ~.— —.- - — .— 3%-os konvertálható kölcsön 92.95 63.45 £2.75 93.25 8%-Os Ív államkölcsön . . —.— — — —.— —.— 5%-o» államköl-vön 1928 . i 86.— £6'.50 — 1%-Os Kassa oderherffi ■ > — — — — — — — . pótjára.ték . . . 73é5 74.15 73.65 74.15 t.2%-os pót.táradék » • « ——.— ~.— —. 4%-os oótjáradék , « • • — '— — — — — .— J.50% o* pótjáradek . . . 59^25 &9j75 ^9^— 59.50 Radikölcsfinkártaianitás • • — '•— —_— —.— —.— 5%-os morva orszájros kölcsön —'— —* __ ~rj— — i%-OS nát'oru előtti adóssá^ —*_ —'— —*— — .— í% o» oseti lelzáloa tiank 102-7t 103 102'nr 103.75 5%o» morva ielzáloa é* , országos bank • — _ — _ “ _ t% os Kassa oderbergí 1889 . — __ - '_ —'_ fa Jtisz Verri/et Mánk 42o0 _ 4300 _ 4400 — 44cjO.— Cs eh Agrár Bank . * t> ■ .— .— ”,— ­Lánder Bank .»••>> j— “.— _.— . Cseh tlhlo *••••• "**, — .— • Cseh Eszkomt • » » • . “.— .— Cseh Iparbank t , , . . .— .— .— , Szlovák Bank ..•••> j— .— '— . Zivnostenská ...... — ,— — Osztrák Hitel .>»*•• .— j— — ._ Wi ener Bankcereln , ■ • • „ Nordliahn 3car-_ 3?rn~ Nordbahn Bonnok . . • • ®60 _ 630 „ Cseh Cukoripar . . . » . ock — Íí • Sehöiler 89»_ 9O0 8S5_ 90; ­Horvát Cukor ............................. 80 — (9 - 81.““ Kr izik .......................488 - 499 — 490 _ 49o.­Ko lini Műtrágya . • • • . 19o _ 200 — 203 _ 208.^ Kolini Kávé . » ■ • • • I70_ 1?2_ — 188 _ 192. Kolini Szess .••■•. Tejipar ,_••■■•» 9/0 — 980 — 985 — 99o.~“ Aussigl Vegyi . ! . • . *61*« 563 - 573 - 575 “ Bulweissi Sör . • • • ,184J— — — — Königshofer Cement • • , 1000 — 1010.— 1923 — 1025." Cseh-Morva Koíben-DanSk • 1235 — 1245.— 1250 — 1270. Brünni Gépek .<•»•• 72 — 76.— 75 — 77. Ringhoffer . .<•••• óÖO— 404.— 412.— 4l8. Nvngatcseb Szán • • • • 273 — 275.— g68 — 270. Alpine . • • i • • 48.50 49.— 49.— 49.50 Berg és Hatten . • • • . 1150.— 1160.— U6o — 1175.“ Poldi . ..»•••• 325.— 327.— 331.- 333.“ Prágát Vaa >•»••• 715.— 720.— 705_— 715.“ ikoda ...«••••• 459.— 463.— 483 — 487.“ Pozsonyi Kábel • • • • • 453.— £58.— 465.— 475.“ ínwald ■••••• 91.50 92.— 87.— 89- “ TUeschaas Papír • • • • • 478.— 482.“ 480.“ 485.““ PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Felelős szer^esitő: FORGÁCH GÉZA Kéziratokat nem őraunk meg és nem adunk vissza. Ruszinezkói szerkesztő: Rácz Pál. —■ Kassai szerkesztők: Sziklay Ferenc dr. és Kelembéri Sándor. — Budapesti szerkesztőség és kiadó- hivatal: Budapest, I., Vak Bottyán-u. 4. szám. Telefon: 59—8—98. Szerkesztő: Zólyomi Dezső. Hirlapbélyeg használata a prágai poetaigazg. 59732/VII.—32. sz. rendeletével engedélyezve. Budapest IV., TOrr István u«a 5. A Vadászkurt, mely a Belváros szivében, s a Duna közvetlen közelében fekszik | a szlovenszkói magyarság­kedvenc szállodája* 120, részben külön fürdőszobával bíró szobával, hideg-meleg folyó vízzel, központi fűtéssel, telefonnal és minden modern kényelemmel felszerelve. Családias jelleg Alapítva: 1815 Alapítva: 1SÍ5. Szobák P. 6.50-töl. Elsőrendű figyelmes kiszol cálás. Elismerten kitűnő konyha. Kávéház. Esténkint a rádióból is közismert Radics |óska hangversenyez. A Belváros legolcsóbb első­rendű szállója — Újonnan bevezetett rendkivü. olcsó Boarding Pensió rendszer. Kérje árajánlatunkat. Két különbejáratu szobából álló, elsőrendű emeleti irodahelyiség KASSAN, n Lőcsei házban (Fő-u. 69/1.) azonnal kiadó. Érdeklődni lehet Ugyan­ott Ványai Istvánnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom