Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)
1933-03-18 / 65. (3175.) szám
1988 március 18, bombát. T>RXGMA\AG^ARHrRMB 7 rÜIREK^ SZÍVESKEDJÉK a b, elmére küldött postai)efisetóm lapot kitölteni ■ előfiie- tóei hátralékának összegéi a postán be- fteetnl, nehogy a kiadóhivatal bessfin- tesso a lap küldését. Elkobozták a Prága! Magyar Hírlapot Prága, március 17. Lapunk tegnapi, pénteki számát a prágai államügyészség eiko- boztatta a „MacDonaki beszél és Rómába repiil“ cimü vezércikkünk harmincegy sora, továbbá a „MacDonald és Mussolini uj alapokra akarja helyezni az európai politikát^ iocimü külpolitikai .beszámolónk tizennyolc sora miatt. Az elkobzás a késő éjszakai órákban történt, úgyhogy technikai okok miatt második kiadást nem állott módunkban megjelentetni. Elkobzott számunk némi kárpótlásául mai számunkat a szokásosnál nagyobb terjedelemben (14 oldalon) jelentettük meg. — A református egyetemes konvent köz. gyűlése. Losonci tudósítónk jelenti: A református egyetemes konvent március 20-én tartja évi rendes közgyűlését Pozsonyban a református püspöki hivatalban Balogh Ele. mér dr. piispötk és Szilassy Béla dr. főgond- nok e’nöklése alatt. — Megoperálták isaák Imre lecsói református lelkészt. Terseiről jelentik: Isaák Imre té- csői református lelkész epehólyaggyulladás miatt kénytelen volt magát műtétnek alávetni. Az operáció — amelyet Miskolcon Schmidt orvosprofesszor ma hajtott végre —- sikerült s mindén remény meg van arra, hogy a nagy- beteg lelkész rövidesen teljesen felgyógyul- A téesői református egyházközség hívei a távolból is féltő szeretettel veszik körül közmegbecsülésben álló lelkipásztoruk betegágyét. — Megnyílt a nagyi éélpusztai uj magyar iskola, A CsalMközaraiiyós községhez -tartozó Nagy leél pusztán- megnyitották az uj iskolát ötvenkét iskolaköteles gyermek számáfa- Ez az ötvenkét gyermek eddig a négy kilomé t&rnyiro fekvő Gsall óközaranyosba gyalogolt naponkint. Miután a tanköteles! gyermekek száma Aranyoson 394-re szaporodott e az aranyosi hatosztályu iskola is kicsinynek bizonyult, Vizváry Vilma igazgató-tanítónő előterjesztésére a pozsonyi iskolai referátus engedélyezte a nagyleélpusztai iskola létesítését -és Mácsik Gyulát nevezte ki az iskola tanítójának. A. Révész-testvérek, akiknek a pusztán birtokuk van, az úri lakban átengedtek az iskola számára helyiségeket, amelyek teljesen megfelelnek a célnak, A tanítás már meg is kezdődőtt s a pusztai gyermekek most kevesebb fáradsággal jutnak az általános műveltség elemeihez. — Giirtler Telt osztrák pénzügyminiszter meghalt, Órádból Írják: Giirtler Alfréd dr. egyetemi tanár, nyugalmazott pénzügyminiszter, a nemzet- gyűlés volt elnöke, tegnap szívsaélhiiídésbeu meg-! halit. — Igazgató választás a losonci római katolikus elemi iskolánád. Losonci tudósítónk jelenti: A losonci római katolikus iskolaszék Giller János dr. elnöklete a hűt tartott ülésén az elemi iskolánál megüresedett igazgatói állásra nagy szótöbbséggel Ocsoivay Imrét választotta meg, illetve hozta javaslatba kinevezésre a rozsnyói egyházmegyei főhatóságnál. — Félévi fogházra ítélték Elefánt Emánuel kassai hetiiapszerkesztőí. Kassáról jelentik: A kassai kerületi bíróság most foglalkozott Eile- fánt Emánuel kassai bctilapszerkesztő zsarolási bűnügyével. Elefánt a vádirat szerint 1931 végén megjelent Berger Henrik kassai lakos családjánál ég ezer koronát kért. amely ősz- szegért hajlandó volt meg nem írni Az Élet r.innó hetilapban, hogy Berger egy kilencéves leány éllen állítólag erőszakot követett volna cl. Berger elutasította őt. de Elefánt még egyszer megjelent nála. Berger, hogy szabaduljon tőle, kétszáz koronát adott neki. De a cikk mégis csak megjelent, mire Berger bűnvádi fel* jelentést tett Elefánt ellen zsarolás címén. A kerületi bíróság bűnösnek mondotta ki Elefántot és félévi, föl tétéi esség nélküli fogházra ítélte el. Elefánt fellebbezett, de fellebbezést nyújtott bo az az államügyész is a büntetés alacsony kiszabása miatt. — Tornádó söpörte végig az Egyesült Államok déli országait, Londonból ©lentik: Az Egyesült Államok déli államait pusztító erejű tornádó söpörte végig, amely ArkánzasJelöl jött és MLsso-ur Irányában vonult ck Útját romiba- dő-lt házak, tövestül kitépett fák és letarolt vélemények jelzik. A legsúlyosabban szenvedett Teune-vei- állam, különösen Nash vilin, Harrow- ra,i© é* .Mikor városa. Az eddigi veMteség- ;t:r i.ií •zrriui, huszonhárom ember meghalt és i kéü./.áz incgcobwéUit. Az anyagi kárt sokuklliój dob árr a becsülik, i A legfelső bíróság uj tárgyalást rendeli el két lévai méregkeverő asszony ügyében Az uj tárgyalás csalt a vád egyes pontjaira fog kitérjeszkedni A többi vádlott büntetése jogerős Brünn, márame 17. A legfelső bíróság tegnap tárgyalta a lévai méregikeveréei bűnügyet, amelyben múlt év októberében hozta meg ítéletét a komáromi esküdtbiróság. Mint emlékezetes, a komáromi esküdtszék előtt Sztankó Veronika 53 éves lévai özvegy asszony három gyilkosság, egy gyilkossági kísérlet és két gyilkosságban való büurészesség vádjáért felelt s melléje került a vádlottak padjára Repiszky János 31 éves csánki földmives, ennek anyja, Repiszky Katalin ég Végül Szenesi Viktória 54 éves özvegyasszony. Sztankó Veronika valamikar a Bát melletti Di&znóé-pusztáo lakott. 1924-bén —• a vádirat szerint •— arzénnel megmérgezte a férjét, Sztankó Mártont A gyilkosságra nem jöttek rá és Sztankóné a ,j3iker“-en felbuzdulva, magas összegre bebiztosította János fia életét s aztán ővele is hasonló módon végzett. Ez a szörnytette sem derült ki akkor. Sztankóné aztán közös háztartásra lépett Léván Berkes András föl dm ívessel. Amikor Berkes életbiztosítást kötött, őt is megmérgezte. Aztán tizenötéves Veronika lánya életét biztosította nagyobb összegre s lassan-lassan kezdte már adagolni is a mérgeket a lánynak. Ez tavaly történt s a szerencsétlen lány csak úgy menekült meg. hogy a városban arról kezdtek suttogni, hogy az anyja veszedelmes méregkéverő. Sztankónét a hatóságok letartóztatták, a bárom hullát exhumálták s az exhumáció megerősítette a gyanút. De Sztankó Veronika le lka ismeretét más bűnök is terhelik. Mérget adott el Repiszky Jánosnak, aki anyjával együtt megmérgezte apját, hogy a birtokot megkaparinthassa. Aztán mérget adott el Szenesi Viktóriának is, aki a férjét küldte a másvilágra. Az esküdtbiróság marasztaló verdiktet hozott. A bíróság Sztankó Mártoimét kötéláltali halálra, Repiszky Jánost életfogytiglani fegyházna, özvegy Repiszkynét tizenöt évi fegyházra és Szenesi Viktóriát ugyancsak tizenöt évi fegy- hdzra Ítélte el. Repászky és özvegy Repiszkyné megnyugodott az ítéletben, mig Sztankóné és Szenesiné sem- miségi panasszal éltek. A legfelső biróság tegnap foglalkozott a semmiségi panaszokkal s azokat elvetette ugyan, de az esküdtbiróság ítéletét hivatalból megsemmisítette, ami Sztankónénak a Berkes András halála miatt, a lánya elleni gyilkosság kísérlet miatt és a Szenesi-féle gyilkosságban való részvétele miatt történt elité hetesét illeti. Ugyancsak megsemmisítette a legfeső biróság az aisófoku ítéletet a Szenesiné éli tél tetősére vonatkozó részeiben is s utasította a komáromi esküdtbiró- ságot, hogy a bűnügy eme részében uj tárgyalást folytasson le. A legfelső bírósági döntés indokolása szerint B ellenm^ zavaí mtteriát használ,, zavartalan felA vajkai apagyilkosság a pozsonyi esküdtszék előtt A vádlott egy doronggal agyonverte részeges apját, a budapesti tudományegyetem egykori altisztjét, aki a csatád réme volt Pozsony, március 17. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjeleotéee). A pozsonyi kerületi bíróság esküdtszéke Hoiffmann bírósági főtanácsos elnökletével ma délelőtt kezdte meg a vajkad apagyilkoeság bümperének tárgyalását. A vádlottak padján Bo- gva-i Viktor 19 éves vajkai paraszblegóny ül, aki múlt év szeptember 8-án egy hatalmas doronggal agyonverte a korcsmából hazatérő édesapját, a 60 éves Bogyai Gáspárt. A tragédia előzményei évekre nyúlnak vissza. Bogyai Gáspár, aki valamikor a budapesti tudományegyetemnek volt az altisztje, családjával együtt 1920-ban Csehszlovákiába tért vissza. Az egyetemről is azért bocsátották el, mert részeges ember volt. Bogyai, akinek kilenc fia és három leánya volt és legkisebb gyermeké másféléves, keresetét mindig elitta, gyermekeit ütötte-verte és koldulni küldte őket. A gyilkosság közvetlen oka az volt, hogy az öreg Bogyai a család utolsó tehénkéjét 1600 koronáért eladta a. vásáron és a fiuk abban a. hitemben voltak. hogy ennek az árát is elitta a korcsmában. Ez azonban nem volt igaz, az öreg Bogyai ivo-tt ugyan, a korcsmában, de a tehén árát eldugta. A kritikus napon az apa este félnyolc órakor tért haza. A fink többször érte küldtek a korcsmába, az apa azonban azt válaszolta, hogy leszúrja őket, ha hazamegy. Bogyai Viktor este lesben állt (is mikor apja részegen az udvarra betámolygott, egy hatalmas doronggal agyba-fŐbe verte, úgyhogy a szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. Az öreg Bogyai felesége a gyilkosság idejében nem tartózkodott otthon. A mai tárgyaláson a vádhatóságot Daxner dr. államügyéez képviselte, a vádlott védelmét pedig Weichhertz Zoltán Gyula dr. látta el. A vádlott Bogyai Viktor kissé süket, állítólagos süketsége onnan származik, hogy apja állandóan ütötte-verte öt. Elmondotta, hogy apjának hatvan hold földje volt és ezt mind elitta. Gyermekeit több ízben koldulni küldte és nem egyszer előfordult az is, hogy kikötötte őket, amint ez valamikor a katonaságnál volt szokásban és amikor aludtak, sokszor egy vödör vizet öntött rájuk. Nagyon el voltak keseredve az apjuk ellen és ez volt az oka aanak, hogy végül is doronggal agyonverte. A déli órákban került sor a 14 éves Bogyai Tihamér kihallgatására, aki igén terhelőén vallott apja ellen és igyekezett bátyját mentiem. A-fiiu elmondotta, hogy apja többizben felhívta édesanyját a padlásra, ahol fel akarta akasztani. (Nagy megrökönyödés a közönség körében). Apja többször kiirtással fenyegette meg a családját és mikor aludt, akkor is fejszét tartott az ágya mellett. Apja egyizben összekötözte a kezét és becsukta az istállóba, ahol egy óra hosszat ott tartotta. Az ügyész kérdésére a fiú bevallja hogy apját nem szerette. Titokzatos telefon jelentkezés tette még bonyolultabbá a Hintze-bünpert Az ismeretlen telefonáló szerint a bankár előre készült a hitves- gyilkosságra — A gyilkosság reggelén feleségének arcképét gyászflórral vette kiiriil ppnij[ A nagyiíicnyüek eleme. az esküdtbirósági ítélet ama részeiben, amelye- - két a legfelső bíróság megsemmisített, a ténymegállapítás révén nem bizonyult be minden kétséget kizáróan a vádlottak bűnössége s amennyiben az esküdtek igen-mel feleltek az * ezekre a részekre vonatkozó kérdésekre is. úgy. -s verdiktjük nyilvánvalóan téves volt. J ként hatott. Hintze bankár rögtön szólásra jelentkezett és hevesen magyarázgattn. hogy a titokzatos telefonáló állításai egy tök egyig szemensse- dett valótlanságok. A tárgyalás menetét ez az újabb fordulat érezhetően megzavarta s nincsen kizárva, hogy a bíróság szükségesnek fogja tartani a bizonyítási eljárás újabb, szélesebbkörü M- terjeszttését. SŰC Berlin, március 17. Hintze bankár hitves- gyilkos sági bünperének negyedik tárgyalási napján bejelentette az elnök, hogy a biróság özönével kapott leveleket, amelyekben névtelen és névvel szereplő egyének különböző adatokat közölnek. A Hintze-házaspár leánykájának- gyámja arról értesítette a bíróságot, hogv elöző nap telelőmön hívta egy magát megnevezni nem akaró titokzatos egyén s azt állította, hogy biztos tudomása van a hitves- gyilkosság közvetlen előzményeiről. \ névtelen telefonáló szerint a bankár titkárnője. egy bizonyos Wéiland kisasszony pozitív iudoniással bírt arról, bogy Hintze elölte kítengeate feleségének .meggyilkolását, A kritikus nap délelőttjén a bankár elővette felesége fényképét, maga elé állította az asztalra, gyáriért aggatott rá e a kép elé egy revolvert h(Evezett. De a titkárnő másról is tudomással bir, így arról, hogy a bankár a gyilkosság után menekülni akart és pedig vele együtt. Úgy állapodtak meg, hogy Eisenach felé fognak szökni. Azt Állította még a telefonáló idegen, hogy maga a titkárnő is a bűntett színhelyének köze lébe n t a ft 6 ■: k o d ott, átvette Hintze b in kár tél a revolvert é« ő dobta el az nceán A ibírwág élhökuieji szeoaíwiitíh — A magyar nemzeti párt pozsonyi szervezetének választmányi ülése. Pozsonyból jelen tik t A magyar nemzeti párt pozsonyi szervezetének választmánya ülést tartott, amelyen a tagok nagy számban jelentek meg. Kontsek György elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a magyar nemzet nagy halottjáról, Apponyi Albert grófról. A pozsonyi Petőfi-szobor ügyében a pártszervezet arra az álláspontra helyez-. kedi'k, hogy a kérdést napirenden tartja és a városi kulturális bizottságban, valamint a tanácsban keresztül viszi, hogy a szobor megfe-A lelő helyen állittassék föl. Az elnök beszámolt - a február 22-én Komáromban megtartott kerületi pártgyillésről, amelyen a helyi szervezet nagyobb küldöttséggel képviseltette magát. A . pozsonyi szervezet részéről kerületi alelnökök- ■ ké Kontsek Györgyöt és Gothe Árpád dr.-t vár tasztották, az országos pártvezetőeégbe pedig Kontsek Györgyöt és Arkauer Istvánt. — Köszönetnyilvánitás. Mindazok, kik felejthetetlen jó fenjem, illetve apáim temetésén réeztvet- tefc, vagy négy fájdalmunkat bármily módon enyr hitéül igyekeztek, fogadják ezúton teghálásabb kö. szőne tőinket, özv. Mnrkovics Arpádnó. Dr. Wein- berger Oszkárné. — A prágai Prohászka Kör vezetősége közli, hogy e hó 18-án, szombaton este 8 órai kezdettel, a „Cliaritas“ Menza-helyiségében taggyűlés lesz. Előadó: Varga Imre. Az előadás tárgya: Gandi. A kör kéri tagjainak minél számosabb megjelenését. — Agyonlőtte magát Budapesten egy százados. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Nainrányi Miklós 96 éves százados József-köruíi lakásán tegnap revolverrel főbei öle magát. A szerencsétlen embert beszállították a Rókus-kórházba, ahol néhány perc muílrva meghalt. Több búcsúlevelet hagyott hátra, amelyeket még nem bontottak fel. — Gyújtogatás következtében leégett egy ma- gyarabauji falu. Miskolcról jelentik: Az abáujmes gyei Nagybátor faluban tegnap Nikházi Vilmos gazdálkodó háza. kigyulladt, rövidesem az egész ucc-a lángban állt és 36 ház a. melléképületekkel együtt leégett. A esendőméig gyújtogatás gyanúja miatt elfogta Tabajdi Kálmán 26 éves földművest. — Meghalt a teakirály. Londonból jelentik: Köbei Otani, a japán teoíkirály. kilencven éves korában meghailt kamakuroi pompás palotájában. Földhöz- rágadit szegény családból származott- s nagy szorgalmával és szerencsés vá'Mk ozásokkal a távoli kelet egyik leghatalmasabb teacég tulajdonosa lett, melymek üzletköréhez több óriási íeaiüll'etvény és egész hajóraj tartozott. Ezenkívül Japán egyik legnagyobb biztositóvállalotáuiat elnöke volt. — Béljapán 133 év múlva elsüllyed? londoniból Írják: Akiozune Iimamiura ismert japán tudós a Kii- fólsKigett eltolódásainak Iiossto? tonulinvány ozása aiutpjan icEzáijnntutaa, hogy Dél japánt veitenote.s tölUiecgée fogja dgusztittaoil 2056 tújáu.