Prágai Magyar Hirlap, 1933. március (12. évfolyam, 50-76 / 3160-3186. szám)

1933-03-14 / 61. (3171.) szám

10 ilWWwreW^iltsaaate&^'iithiAiaiiaJiBEtini 1933 március 14, kedd­A Hungária kikapott Debrecenben a Ferencváros és az Újpest ugrottak az étre az eted félidőben szerzett előnyével! tudott győzni. A gólokat Serényi és Szabó II. (2) lőtte. III. KERÜLET — SOROKSÁR 2:1 (1:1). A Soroksár egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A vezető gólt Budai II. szerezte meg a (kerületnek, amit László egyenlített ki. A győzte© gólt Kár­mán rúgta. SZEGEDEN az FC a NEMZETIVEL 0:0 el­d ön tétlenre játszott. Az eredmény kifejezi a játékot. MISKOLCON az ÚJPEST 2:1 (2:0) arányban győzte ie az ATTILÁT, amely a meccs nagy ré­szében egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Az Újpest csatársora csődöt mondott, egyedül Avar volt (kielégítő formában, ő szerezte meg az Új­pest vezető gólját is. A 36. percben Jávor gólo- zo-tt. A második félidőben az Attila erős fölény­be jut. A bíró az Újpest egyik faultját elnézi. A rendőrség képviselője azt követeli, hogy ítéljen büntető' rágást. A bíró ellenkezik, mire a közönség és köztük az Újpest vezetői bero­hannak a pályára. A rendőrség rendet teremt, a meccs tovább fo­lyik. A 35. percben Simonyi megszerzi az Attila megérdemel t b e csii: e tg ólját. Az I. liga állása: 1. Ferencváros 14 10 3 1 57:14 23 2. Újpest 14 10 3 1 58:19 23 a-Hungária 14 9 4 1 51:18 22 4. ÍII. kér. FC. 14 8 3 3 33:23 19 5. Budai XI. 14 6 4 4 27:29 16 .6.; Bocskai 13. 5 8 5 23:22 13 7 Nemzeti 14 4 3 7 24:36 11 8. Szeged • 14 4 3 -7 21:34 11 9 Kispest 15 3 5 6 28:41 11 10. Attila 14 3 1 10 17:36 7 íl. Somogy 14 1 3 10 16:44 5 12. Soroksár 13 2 1 10 20:39 5 II. OSZTÁLY: Vasas — VÁC 9:2. — Dro- ■-aisták — BAK 3:2. — Phöbus — Csepel 7:0. — Taxi — Budafok 5:0. A magyar válogatottat és Budapest csapatát na este..jelöli ki Nádas szövetségi kapitány. A magyar csapatban — a közölt névsoron —- ya- ószinüleg nem lesz változás. Budapest, március 13. (Szerkesztőségim! telefon jelentése.) A bajnoki forduló legnagyobl szenzációja Debrecenben játszódott le, ahol a: . őszi bajnok Hungária 1:2 (0:0) arányban kika I pott a Bocskaitól. A Hungária ezzel a veresé j gével a bajnokság harmadik helyére esett visz •sza. A vezető a Ferencváros leit, amely ujbó nagy gólaránnyal győzött. — Az Újpest csal nagy erőfeszítéssel és botrányok között tudta magának Miskolcon a pontokat megszerezni Részletes eredmények voltak: DEBRECEN: BOCSKAI — HUNGÁRIA 2:1 (0:0). A fontos mérkőzésre 600 drukkor ideérte le a Hungáriát. A meccs erőteljes Hungária- fölénnyel indult, azonban a debreceni védelem elsősorban Móré mindent ment. A Hungária csatársora a támadásban igen puha. úgyhogy csakhamar a Bocskai csatárai veszik át a támadást. Az első félidő azonban gó! nél­kül végződik. Helycsere után, a 23. percben Markos — Teleky — Vince Ossz játékából az utóbbi gólt lő. A 28. percben a Bocskai-kapu előtt kavarodás támad és az akadályozott Fe­hér előtt Cseh II. váratlan gólt helyez a kapuba. Le rohanás után Vince fejéről Teleky pompás volley-ből megszerzi a Bocskai második és győztes gólját. A Hungária kétségbeesetten támad, azonban a honi csapat már tartani tudja az értékes eredményt. A győztes csapatban Móré, Teleky és Markos kitűnőén játszott. FERENCVÁROS — BUDAI XI. 6:1 (4:1). A budai csapat nem volt ellenfele a kitűnő hali- sorral' bíró Ferencvárosnak. A mezőny legjobb embere Sárosi volt, akit a közönség viharosan tapsolt meg. A vezető gólt Toldy szerzi meg, amit Polgárnak sikerül kiegyenlíteni. Utána azonban a Ferencváros abszolút fölénybe jut és Táncos, Takács II. és Toldy beállítják; a fél­idő eredményét. A második félidőben Vadász hibájából Takács II. gólos és ő szerzi meg az utolsó, gólt is. KISPEST — SOMOGY 3:0 (2:0). A Szabó II­.vel megerősített Kispest a lelkes Somogy ellen Összeverekedtek az ame kanadai jégkohkisíák a berlini versenyen Amerika és Kanada revansmeccse eldöntetlenül végződött Külföldi eredmények Svájc-Belgium 3:3 (itt) Zürich, március 13. 25.000 néző előtt folyt lé a két ország futball válogatottjainak küzdelme, amely a meecs végéig svájci fölényt hozott, azonban a vendégeknek állandóan sikerült kiegyenlíteni. Desmet (Belgium) szerezte meg a vezetőgólt, amit Abegglen (Svájc) egyenlített ki. A II. féllndő ele­jén Abegglen gólos, de Voorbof hamarosan egali­zál Abegglen mesterhármassal újból vezetéshez juttatja Svájcot. Már biztosnak látszik a győzelem, amikor egy ll-e&ből Capella Belgium harmadik gólját szerzi meg. Svájc II. csapata Stuttgartban Dálnémetország B. csapatával gólnélkül eldöntetlenül játszott 15.000 néző előtt. )( Délnémetország válogatott csapata Mannheim- : bán Délfranciaországot 10:0 arányban győzte le és ezzel kiadós revánsot szerzett az eknuí.t esztendei 3:4 arányú vereségéért. — A délnémet bajnokság­ban 3 mérkőzés folyt le: IFC Nürmberg—S-pVg Fiirtjh 1:1, Bayern München—1860 München 1:2, Phönix Ka-rlsrahe—Union Böckingen 4:2. — Ber­lin: Hertha—Stettóner SC 4:1, Viktória-—Bl&u We-iss 3:2, Norden-Nordwest—Preuseen 7:1, Spandauer SV—M’merva 3:2. — Hamburg: Holstein Kiél— Hannover 6:1. Hamburger SV —Sohwerin 8:1. )( A bécsi ligában szombaton a vezető Vionná a Libertas-sziai 1:1 arányban éld önteti enni játszott, míg az Austria a Brigittenauer AC-o-t verte meg 2:1 arányban. — Vasárnap a Wacke.r a Hakoaíht 5:1, a Rapid pedig az Admirát 4:2 arányban verte meg. A WSC és a WAC 1:1 arányban eldöntetlenül játszottak. — A második ligában a Bewegung XX. a Slovant 2:0 arányban verte meg. )( Az angol cs skót ligában szombaton jelentős eseményeik nem voiltak. Az I. osztályban az Arse- riál, a II.-bán a Stoke City és a T. Hotspurs, Skó­ciában a Rengem, Motherweiil és újra a C-eltte a v-ezetőcsapatck. R-ésstetes eredmények: Angol I. liga: Aston Villa—West Brornwiah A. 3:2, Bolton Wanderers— Sunderíand 0:0, Ohelsea—Blackpool 1:0, Huddersfield T.—Derby Co. 0:0, Leioester C, —Arsenaű 1:1, Liverpool—Manchester City 1:1, Middtesbrougih—Birmingham 2:2. Newoaebte Un.— SheffieM W. 3:1, Portsmouith—Everton 2:2, Shef- fie'ld Un.—Blackbum Rovera 2:1, Wolverhatnpton— Le-eds Un. 3:3. II, liga: Bradford—Fu-libam 1:4 Burnley—Wesfiliam Un. 4:0, Oharlton Athl.—Swan- 6ö« T. 3:1, Grimeíby T,—Southampton 2:2, Mán- óbester Un.—Port Vale 1:1, Nottingham F.—Brad- fordt C. 8:1, OldJham AI!hl.—Bnry 2:1, Plymonth A, —Gheeteríieild 1:0, Presto-n N. E.—Lincoln C. 5:0, j Stoke C.—Netts Co. 0:2, Tottonham—MiflwaU 2 1. | —. Skócia: Aberdeen—-Marton 6:0, Avr United— Paritok Thiistfie 2:0^ Clyde—Hemióton A. 7:2, Dund-ee— Cowdeabe<ath 4:2, Fal-kálik.—Queens Park 2:3, Motherwell—Geitic 4:2, Rangere—Hearts 4:4, St. Johnstone—Kilmarnock 6:1, St. Mimen—Stir* l-itnigiahiire 3:0, Third Lanairk—Airdrieonians 3:2. )( A jugoszláv futballbajnokság nagy szenzációja ! a Belgrádi SK veresége, amelyet Eszéken a Slaviá- > tói szenvedett e-1 0:2 arányban. A BSK óvással élt j a mécs ellen, mintán egyik játékosát a rendőrség | durva játék miatt letartóztatta és így a BSK Losz- ■ szu ideáig 10 emberrel játszott. —■ Jugoslavia—• ! Gradjansfci 2:0. — HASK—Belgrádi ASK 3:0. —- Concordia—Primőrje 1:1. )( Az olasz bajnokságban afJuveníms 1:0 arány­ban legyőzte Rómát, miig a Bologna 2:3 arányban kikapott a Torinotól. — A Moszkvában lévő diplomaták nem tudják i magukat élelmezni. Londonból jelentik: Sir John | Simon külügyminiszter az aleóbázban az egyik 1 kérdésre felelve, kijelentette, hogy a moszkvai angol nagykövet előterjesztéssel élt a legújabb szovjetéle 1 miszerreindelet ellen. Ennek értelmében ugyanié a moszkvai diplomáciai kar tagjai élel­miszereket ée „minden egyéb szükségleti cikket csak idegen pénzért vehetnek e egyszersmind el­vesztették azt az előjogukat, hogy a küifö’drői vámmentesen hozathassanak élelmiszereket. A nyílt piacon már alig lehet kapni élelmiszereket, úgy hogy az újabb helyzet a legsúlyosabb aggo­dalmat kelti a moszkvai diplomáciai körökben. KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Automatatelefon: 35-29 Éder-ucca 9. NYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 34. sz., I. em. — Meíhód-tér 1 POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon: 27 87. Lőrinckapu ucca 17, UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Várai ja-ucca 12. ♦ VÍZUMOT Magyarországba. Romániába. Lengyelor­szágba még ugyanaznap megszerez a ..Prá­gai Magyar Hírlap" pozsonyi kiadóhivatala, Lőrinckapu ucca 17_ II. (Central passage.) Ilyen útlevelek meghosszabbítását «s vállal­juk. A többi államokba szolgáló viznmok megszerzését a prágai kiadóhivatal; Prága IIS Panská ul. 12., III. wn. eszközli. Berlin, március 13. A Berliner Srhiittschnhclnl jubiláns versenye szombaton kezdődött meg. A: első meccsen a Torsoto Nationals a SC-oí 5:1 arány arányiján verte meg, — Utána az amerika Massachusetts Rangéra a stockholmi AlS-ot 3:( arányban győzte le. Vasárnap körűit a sor a nagy érdeklőd-ésee! várt Amerika—Kanada meccsre, amely a világ­bajnokok első találkozása volt a prágai bajnokság Kehríing háromórás harca Menione-ban Mentone, március 13. A nemzeiközi tenniíssver- senyea tegnap a magyar Kehríing a léríiegyea kö­zépdöntőjében a francia Legéay-jal mérkőzött. A bárom óráig tartó meccsen a francia játékos 5:7, 6:2, 10:8 arányban győzött Kehríing a meccs után összee-ett. — Lcgcay ellenfele a döntőben a német Gramm lesz, aki a francia Lesaeurt 7:5, 6:3 arány­ban győzte le. — A niőtegyes döntőjébe az angol Seriven és a francia Mathicu jutottak. — A vegyee- párosban a Ryan—Gramm pár a Colbcrt—Brugn-on kettőst 6:2, 6:0 arányban győzte te. — Ugyanez a pár a nemzetek dijában a Mathieu—Legeay kettőétől is kikapott 1:6, 2:6 arányban. — A nőipárasbao az olmüci Deutschné és az olasz Miss Manzutto a llerbst—Baumgarten német-m-agyar párt 6:3, 5:7, arányban győzte Le. — A férfi párodban a nemet Gramm—Lund kettős a svájci Fiskor—Aeschümann Davis Cup-párt 6:2, 3:6, 6:3 arányban, verte meg. A döntőmeecsck ma folytak le a következő ered­ménnyel; Férfiegyes: Legeay—Graimm 4:6, 7:5, 6:4. — Női- egycs: Mathieu—-Scriven 6:3, 6:2. — Nemzetek serlege: Mailhteu-Legeay — Satteiihwaite-Roggers 3:6, 6:3, 6:4. — Vegyespáros; Thoimias-Fishér— AdamoPf-Lesueiur 6:2, 13:11. — Nőipáros: Mathieu- Ryan—Hartwiig-Satteirtbwaite 6:1, 6:1. A férfipáros középdöntőjében a Roggers—Kehr- I5«g pár a Lcssüeur—Legeay kettős ellen játék nél­kül jutott n döntőbe, ahol a Landau—Journéé ket­tőssel találkozik. Landau ók a Gramm—Lund pó rt 2:6, 6:3, 6:2 arányban győztök le a középdöntőben. után. A meccs 2:2 (1:1, 0:0, 1:1) arányban eldöi tétlenül végződött, azonban teljes befejezést nei nyert. 10 perccel a meccs vége előli a kanadai Kan durván megtámadta az amerikai kapust. Rögtö hatalmas verekedés támadt, a közönség beleaval kozott a dologba, Kané kizárása a botránynak ner vetett véget, úgyhogy a biró a meccset lefújta. - Előzőleg a stockholmi csapat a BSC-ot 3:2 atránj bán legyőzte. )( A prágai fedettpálya tenniszbajnokságon Moir purgo Kozsalnuh Jánost 4:6, 6:2, 6:3, Kraeny pedi; Beadót 3:6, 7:5, 7:5 arányban győzte te. Exhib'eió meccsen Merne! 6:2, 6-l arányban győzött Wild ínann öllen. Si'ba előny versenyben kétszer 6:- arányban győzte le Vlaista Buiáánt. a feerteg edo mányozójó't. Meghívó A Csehszl. Maigyar Testnevelő Szövelség eiuök- sége közhírré teszi, hogy az 1533. évi rendes közgyűlését Pozsonyban már­cius 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor, mig a tavaszi országos igazgatótanácsi ülését előző na­pon, azaz március 25-én, szombaton «ste 8 óra­kor Icezdödőleg fogja megtartani a Dnna-ucca 80. szám alatt. az MLSz nagytermében. A köagyüiló'sre a tagegyesüteteket, mint rendes ta­gokat, míg az igazgatótanács ülésére az elnökségi ős igazgat úton áosi tagokat tisztelettel meghivjuk és felkérjük, hegy ezen üléseken megjelenni szíve­sek légy érnék. Egyidejűleg felkérjük n tagegyesűtetek Elnöksé­geit. hagy a közgyűlésen vailó részvétel érdekében a közgyűlésre kikiildcndő meghatalmazott részére elnök, titkár aláírással és pecséttel ellátott megha­talmazást a közgyűlést megelőzőleg Szövetségünk címére megküldeni, avagy azt a megbízottnak át­adni szíveskedjék, aki a közgyűlésen azt személye­sen fogja bemutatni. Azon esetiben, ha meghatal­mazott juhait kiküldeni nem tudnák, úgy kérjük a megható lámátokat kitöltetlenül címűinkre meg­küldeni. i ■ rit. 0M)-: Révay István, r. k. elnök. Í Fekete Béla, b. k. ü. igaegató, Az 1933. évi Nagy Képes Naptárunk expediciós és porlóköltsége feiélen 5.— (öl) "toronll igen tiszleli előfizetőnk bélyegekben is beküldhetik kiadóhivalaiunühoz, Prabi, Panská 12 Ha Bratislavába-Pozsonyba j«n, a Stefánia kávéházban hallgassa meg KORÉNY1 GYURKA cigányzenekarát ról mondhatunik. A Makkabea ezóteeő játéké mutatott, fökép a csatársor volt gyenge. A csa társornak rengeteg gólhelyzete volt, ezek ne! azonban csak csekély részét tudta kihasználni A játék túlnyomó részében egyébként a Mákká bea volt fölényben, a főrévi csapat csak szór vónyosan támadott. A gólokat Heszky (2) Gubi II. és Weisz Ármin lőtte (tizenegyedből) A győztes csapatban Haas ég Gubi II. tetszett Biró; Förster, Barátságos mérkőzések SK. BRAT1SLAVA—DONAUSTADT 7:1 (5:0 A Donaustadt azzal a reménnyel állt ki í Bratislava ellen, hogy kiköszörüli az őszi sú­lyos vereséget. Kissé merész vállalkozás volt ha figyelembe vesszük, hogy a tavaszi évad­ban ez voilt a Donaustadt első mérkőzése. A rehabilitáció nem sikerült. Sőt ellenkezőleg, Maga a mérkőzés túlságosan egyoldalú volt: a Bratislava erős fölényben. A Donaustadt a me­zőnyben elég jó] mozgott, de a kapu előtt nem boldogult a kitűnő Bratislava védelemmel. A Bratielavaában a csatársor és a védelem tet­szett. Egyénileg Bulla, Horky és Maszarovics voltak a legjobbak. A Donaustadtban Pfeifíer volt a legjobb, ő lőtte csapata becsületgólját. A Bratislava góljain Maszarovics (3), Bulla, Friese 2—2 osztozkodtak. Biró: Gabcsó, VAS—ADMIRA 6:1 (5:1) A Vas csak egy félidőn keresztül játszott tel­jes gőzzel, azután alábbhagyott. A gólokat Fürszt, Sido és Ritz (2—2) lőtte, az Adudra egyetlen gólját- Biró II. rúgta. Biró: Halpert. MAGYSZOMBAT SK. RAPID-MSK. MALACKA 4:2 (2:0) Nagyszombati t-udósitónk jelenti: A nagy­szombati Rapid vasárnap délután nyitotta meg az idei évadot és barátságos mérkőzés kereté­ben látta vendül a malackai MSK. csapatát. A hazai csapat nagy lelkesedéssel játszott, de a hosszú téli pihenő érezhető volt a játékosok kondíciójában és a nyújtott teljesitményt csak közepesnek lehet mondani. A kapuban Skultéti védett, elég gyengén. A be-kkek közül Kozma nyújtotta a legjobb, teljesitményt, míg a part­nere Miháiik gyengébb volt. A haMsorban csak Braun elégi tett ki teljesen, mig Meliska és Hadrapa-csak közepes teljesitményt njüijtottak. A csatársor volt a csapat legjobb része, ahol Zsigárdy fényesen, Fieehl jól és a többiek" elfo­gadhatóan játszottak. A második félidőiben az­után Tomecsek állt be a oentercsatár posztjára, de még ő sem nyerte vissza a rendes formáját. A malackai vendégcsapat ugyancsak nem nyúj­tott semmi különöset és rajtuk is meglátszik, hogy a szezon elején vannak. Az első félidőben még bírták az iramot ée nyílttá tudták tenni a játékot, de a másodikban már elkerülhetetlen volt a vereségük. A gólokat Fis-oki 2, Zsigárdy és Tomecsek rúgták, mig a vendégcsapat részé­ről a jobbösszekötő vo-ít kétszer eredményes, i Szépszámú közönség előtt a mérkőzést Everling pozsonyi biró jól vezette. LÉVA. LTE—NYITRAI AC 4:0 (0:0) Vasárnap folyt le a két csapat közt] mérkő­zés a lévai pályán, a közönség élénk érdeklő- j dése mellett. A nyitrai csapat minden tekintet-í ben csalódást keltett és meglátszott rajta, hogy! minden tréning nélkül állott ki. A támadásai í szétesőek voltak, s igy erőt nem rejtettek ma-1 gukban. Ezzel szemben a lévai csapat minden! embere a helyén volt és sorozatos támadásokat | vezetett a nyitrai kapu ellen, melyek négy gólt; eredményeztek. A gólokat Németh, Vizy, Ma- i tulányi Steiner (öngól) rúgták. A lévai együt-! tee kedvező benyomást keltett és a győzelmet \ megérdemelte. A mérkőzést. Müller biró vezette. PÖSTYÉN. FK.—SK. TRNAVA 2:0 (1:0). Barátságos. TRENCSÉN. TTS.—SK. Uher. Hradiste 6:0 (3:0). Barátságos. MUNKÁCS. MSE—Beregszászi FTC 5:1 (2:0). Barátságos. Biró: Teichman-n. Góllövők: Havasy (2), Kain; Docz-é és Hajlik az MSE és Erbácb a BFTC réozéről. BEREGSZÁSZ. UMTE-BMSE 4:3 (0:3). Ba­rátságos. Biró: Halpert. Góllövők: Gábor (3) és Weisz a beregszászi és Csepáik (2) és Komáromi ungvári csapat részéről. ÉRSEKÚJVÁR. ÉSE—Kábelgyár Pozsony 4:2 (1:2). Barátságos. ZÓLYOM. ZTK—Ipolysági FC 4:1 (2:0). Ra­Tátságos. SPORTHÍREK )( A magyarországi súlyemelő bajnokságban a kis nehézsúlyban Garai Pál 290 kilogrammal uj magyar rekordot állított föl. )( A bajor boxolók Varsóban 6:10 arányban vereséget szenvedtek a lengyelektől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom