Prágai Magyar Hirlap, 1933. február (12. évfolyam, 26-49 / 3136-3159. szám)

1933-02-25 / 47. (3157.) szám

1938 február 26, szombat 'WtA.'üAí-i •iAiá UAk-MlkUAB vehessen- Az olasz csapat eléri a jé európai klasszist. Románia legyőzte Belgiumot, Lettország pedig 0 aszországot Ma déhiitán. hatalmas hóesésben folyt le a rigasz- dij első versenye Románia és Belgium körött. A román csapat 3:2 (2:2, 1:0, 0:0) arányban gyűrött. Belgium már 2:0 arányban vezetett, almikor Cíbaut- ta,u kapus megsérült. A románok elkkor fetinyomul- taik, kiegyenlttettek és a második Imma-dbara győz­ni tudtak. A vigiaszvei’seny első szenzációja volt, hogy Lett­ország 2:0 (1:0,0:0,1:0) arányban megverte a favo­rit Olaszországot. 4 CsAF közgyűlése A CsAF 1933 március 12-én délelőtt kilenc óra­kor a prágai Autóklub termében rendes közgyű­lést tart. Az é<vi jelentétek után megv^álasiatják az <uj tisztikart és a bizottságot. Azoask-ivöil mpireu- den szerepelnek saabá’ymödosi'tások, fellebbezések és indttványok. — Március 11-én este nyolc órekor ugyanott a végrehajtó bizottság ülésezik. )( A kairói nemzetközi tenuiszversenyen a Mén­nél—Klein páros a Graudgui'lilott testvéreket 7:ö, 6:2 arányban győzte le. — A férfiegyes középdön­tőjében Menzai Bogdadjyt 6:1, 6:0 arányban verte meg és a döntőben Pierr© Grandgiu Rótt fal keiül ilesze. )( Fedettpálya-tenníszverseny Prágában. A smi- dhovi „CCC Prahe“ fedettpa'ya tennHezkiub vasár­naptól kezdődően Vlasta Burján, a híres komikus és sportférfi vándordíjáért két hónapos versenyt! rendez, amelyen a legjobb csehszlovák teunisze- j zők: Menzel, Hédit, S iba, Maisa lek stb. vesznek részt. A mérkőzéseket vasárnaponként folytatják le bajnoki rendszer szerint. )( A világ tiz városa pályázik az 1940. évi olim­piád megrendezésére. Az 1936. évi berlini olim­piáé? után következő olimpiai játékok színhelye még nincs eldöntve 6 e mandátum elnyerésére ha­talmas versengés indult meg. A rivalizálásban négy j világrész tiz városa vesz részt: Torontó, Rio de Janeiro, Buenos-Aires, Tokió, Alexandria, Buda- 1 pest, Róma, Barcelona, Dublin és Helsinki. A leg­régibb joga Budapestnek van, amelynek már a há­ború előtt kilátásba helyezték az 1920. évi olim- ; piász rendezési jogát. )( A* angol serleg utolsó megismételt meccse a Westham United győzelmét hozta 1:0 arányban a Brigthom Hove elten. A Westham így az elődöntő- ' ben a Birminghammel mérkőzák. )( Négy lengyel atléta a magyar Testnevelési ; Főiskola növendéke. Budapestről jelentik: Kufeo- ■ eziraakti, az 5000 méteres futás olimpiai bajnoké, - Jedriga Weisz kisasszony. a dteakosadobás világ- bajnoknője, Ceisik lengyel deketlon bajnok és fe­leség* Budapestre érkeztek, ahol e magyar T®sb- nevelési Főiskola növeodéköi lesznek. Ügy Kuso- \ ezánski, mint Weie® kisasszony tavasszal a főiskolai i sportklub színeiben fognak versenyecani. Tanáruk ] Misángyi Ottó főiskolai előadó lesz. )( 4 Pöstyéni Futballklub uj játékosai. A Pös- tyéci FK tavaszi bajnoki és nemzetközi mérkőző- 1 Beit teljesen felfrissített csapattal fogja tebonyali- 1 tani Eddig a következő elsőrangú játékosok kér- 1 ték a PFK-ba való átigazolásukat: Hliva Léváról, 1 Polák ZTK (Zólyom), Sufc SK Hradec Králové és Csavany-ák SK Skailiicáből (valamikor az SK Brati- . Bl’avában játszott). Fentieken kivüjl 3—-4 elsőrangú , játékos átigazoűáea még nem végleges. , AZ IVAN-SZINTARSULAT MŰSORA LOSONCON: i Szombat: Weekeud. Kondor Ibolya és Ferenczy Marianne felléptével. Vasárnap d. u: Rotschildok, Kondor ibolya fel­léptével. Vasárnap este: Weekend. Kondor Ibolya és Feren­czy M. felléptével. AZ UNGVÁRI VÁROSI HANGOS MOZGÓ HETI MŰSORA: i Péntek, szombat, vasárnap február 24., 25., 26-án: ‘ Gaál Franci első németül és magyarul beszélő ée éneklő fihnopérettje: PAPRIKA KISASZ- 1 SZONY. 1 Hétfő, kedd február 27 . 28-án: RANG0. 1 Szombat és vasárnap délután fél 8 órakor nép- í előadásban: A hindii síremlék. , Vasárnap délelőtt 11 órakor gyermek-előadásban j 10 szenzációs trükk-fi lm. v I. Horog-zásr, február 24. (Saját, tudóéit ónk- j tói-) A ruasioisskőá é^lő-hegyes városok 'és községek nxost a siralom völgyei. Az itteni szőlőte-rnieleere ugyanié olyan válság sza­kadt, amely tó talapjában fenyegeti ezt a sukszázados gazdasági kultúrát, amelyet már a rómaiak a földművelés művészetének neveztek. Haláloson szomorú emberek .keze-; bői kerül ki a jókedv nedűje. Hogy a ruszin- i ezkój tüőlőtermelóéi krízis mibenlétéiről -ésj okairól megbízható képet kaphassunk, lel- í kerestük a niszinszkéi Szőlőtermelők Ors-z- j Szövetsége ügyvezetőjét: Kovách Béla d-r.-t,} aki a 'borászat, helyzetéről részletes -és kimé- j rito képet adott. Kovách <ir. ügyvezető ter­jedelmes nyilatkozatát folytatásokban közöl­jük- Az első rész így hangzik: Elem* csapásak — A rusduiszkdi szőlőtermelés válságba 1 jutott, mondják. Ez nagyon is kíméletes ki-; fejeié®.' A valóság az, hogy az utolsókat rúg- j ja. Tavaszra alighanem be is adja a kulcsot j A mi szőlőhegyeinket alaposan leépítették, j Jobban, mint Korompát. A párévelötti szőr-' nyű téli fagy' kártevéseit máig sem tudtuk ‘ pótolni- Ezenkívül évek óta gyönge tenné- j síink van. Tavaly pedig olyan szölöniolyiuvá- zió támadt ránk, hogy egyiptomi csapásnak I is beillett volna. Lehalták a termés 50—90! százalékát. És ezek a kártékonyságra nézve j a ül operával vetekedő kis fenevadak most! ott alszanak a szőlő-fejek kérge- alatt, uj erőt; gyűjtve a tavaszi még hatalmasabb oífenzi-; vához- Másutt ilyenkor állami sző]őszök és i vegyészek adják egymásnak a kilincset, j hogy a védekezésre Idtanítsák -és megszór- | J goszíláviáia, amely államokban az utóbbi ' időben felére csökkeníették ezt az. adó­neméi. Végre nálunk is megmozdulnak ezen a téren. Mint a lapok, köztük a P. M. H. is, írják, máris elkészült a törvényjavaslat, amely a borfogyasztási adói alaposan — felemelj s emellett a szőlőtermelőket elkötelezi, hogy december 31-ig minden évben egész termésük után fizessék be ért. a literen­ként jő 3 koronát kitévö bordézsmát, akár eladták a termésüket, akár nem. Hogy a borfogyasztási adó tótómedétse és a termél ö által egy tételben való kiitízettetése •egy a bortermelés halál-raitélésével: fotóstó gos mondani. Hihetetlennek tetszik ec az adóemelési terv, A kincetár egy liter 'bor után ma Beregszászon szed 1 korona 66 fil­lér fogyasztási adót, ‘legközelebb már 2 ko­ronánál ds többet, 50 fillér vasúti szállítási költséget (boraink túlnyomó rész© ugyanis a történelmi országokba kerül), ezeken kívül különböző adóc-imekeu még egy jó summái, úgy hogy az állam a búrból jóval többet kap, mint. a termelő, akié a eaőlőföld és a temérdek s ugyancsak kockázatos befektetés, mert hiszen átlag- boraink literének ára most alig van felül 2 koronán, 1931 szüretje táján pedig 1 korona 10, 1 korona 20 fillér volt- A szőlő-birtokos tengernyi fáradsággal és sokszor egyenes ráfizetéssel termelt borát, fogyasztási adó nélkül meg sem kóstolhatja. A múlt évben az a jó reménység játszott, velünk, hogy ter­mésünkből évenkint 200 litert adómentesen megihatunk. Egy felsciíbirósági [tétet ugyanis egy birság eltelj i fellebbezési ügyben -úgy vezzék a szőlőtertobosságot, földművelésügyi | miniszteri utasítások és útbaigazítások je-; lennek meg, míg most vélünk senki sem tö­rődik. Borbehosatal A 'bonban Ceéhszlovákiában jiiüoe tui- termetes, sőt az évi jszükségtetet sem tudjuk előállitani.. Ebből józan ész; szerint az követ­keznék, hogy mi sem könnyebb,, mint bo­rainkat elhelyezni. A valóság pedig az, hogy borainkon osak nehezen, vagy egyáltalában nem tehet túladni- Oka ennek a kormány­többség kereskedelmi politikája, amely ahe­lyett, hogy csak annyi külföldi bort engedne he, amennyi a hiány (évi 100—200 ezer hek­toliter) fedezésére szükséges és ezt is csak akkor, amikor a belföldi termés már elhelye­ződéit talált: -- a bortermelő államiak kö­zött két kézzel szórja a 'borbehozatali kon­tingenseket. Portugáliától az orosz szovjetig nincs szőlőkul túrás állam, amely ide bort ne hozhatna be. Ruszimszkó legalább is tízezer annyit termel, mint amennyi atz egész fogy ászt .tea, te Be­regszászon, amely város szinte beleful a sa­ját borába, még sincs olyan borkereskedő, akinek a pincéjében nagy tételekben ne ál­lana görög, olasz, spanyol, dalmát, magyar, román és jugoszláv bor. Ha az itteni szőlő- termelő arról olvas, hogy Csehszlovákia va­lamelyik idegen állammal kereskedelmi tár­gyalásokat kezdett, a hideg menten végigfut rajta, mert biztos tehet felőle, hogy megint a -bor tesz az áldozati bárány, amelynek vérét veszik a kivitelre váró iparcikkek kedvéért- Hasonló a sorsa a csemegeszőlőnek is. mely­re szintén minden oldalról ráereszlik a gyilkos külföldi versenyt. A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA DUNASZERDAHELYEN: Szombat: Amikor a kislányból nagylány lesz. Vasárnap: Amikor a kislányból nagylány lesz. KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Autoinaíatelefon: 35-29 $der-ucca 9. NYITRAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Wilson-ucca 34. -sz., !. ein. •»- Methódüér 3. POZSONYI szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon: 27-87. Lőriqckapu ueca 17. UNGVÁRI szerkesztőség és kiadóhivatal: Váraija-ucca 7/2. * VÍZUMOT Magyarországba Romániába. Lengyelor szágba még ugyanaznap megszerez a „Prá gal Magyar Hírlap** pozsonyi kiadóhivatala. Lőrinckapn ucca 17- 11 (Central passagei Ilyen útlevelek meghosszabbításit ig vállal juk A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Próge II., Pawská ul 12„ 111 wn eszközli A boradó- A földmüvolteügv i íniuisztóriujui, d© -az öss.'skormány d® nagyon jól ismeri az itteni szőlőtermelés eiralma® helyzetét:, mert a. memorandumok egész tömege tekéik előt­tük, amelyekben rámutatunk sebeinkre és a sikert ígérő gyógyszerekre te, A síolőtermelők egyik legnagyobb sérel­me a tiilmagas borfogj a irtási adó. Ezt a kereskedő, illetve a fagyasztó fizeti ugyan, de azért mégis csak a bortermelőn csattan, mert egyrészt a kereskedő •bekalku­lálja a termelőnek fizetett árba, másrészt ! minél nagyobb fogyasztási adó terheli a bort, annál inkább nem tud kö®fogyasztási . cikké válni, tövek óta kérjük ennek a leszál- 1 lliását. Hivatkozunk Magyarországra és Ju­döntött, hogy az a bizonyos adómentesen el­fogyasztható 200 liter bor nemcsak azt a termelőt illeti meg, aki összesem csak ennyit termel, hanem minden szőlőbirtokost, tekin­tet ■nélkül termései nagyságára. A pénzügyi- közegek azonban énről a liberálisaibb és észszerű törvénymagyarázatról hallani sem akarnak te kegyetlenül büntetnek minden­kit, aki adózatlanul csak egy pohár bort is leereszt a torkán- Aki 20Ó liter bort termel (emellett lehet bankár vagy ezer holdas föl­desül*), adózatlanul megibatja, de aki 201-et, noha talán földhözragadt, zsellér, az már mind a 201-ért fizet. Ügyi alszik, már a borban sincs igazság! (Folytatjuk.) A csehszlovák—lengy ei kereskedelemi tárr gyalások. Mint imár jelentettük, február 18-a óta Prágában serény tárgyalások folynak a csehszlovák—iengyei kereskedelmi kaposola- tok kiméiyitéeéről. Eddig különösen arról tárgyaltak, hogy & két állam törvényes intéz­kedéseit úgy hozzák összhangba, hogy azok az érvényes kereskedelmi szerződés végre­hajtását ne akadályozzák. Ezenkívül bizonyos árufajtákra kontingenseket akarnak megálla­pítani. Számos kényes pontban sikerült az álláspontokat egymáshoz közelebb hozni s meg vau a remény, hogy a tárgyalások né­hány nap múlva sikeresen befejeződnek. Be­avatottak valószínűnek tartják, hogy a meg­állapodásokra olyan jogi formát találnak, hogy azok alkotmányos jóváhagyására nem lesz szükség s így nyomban életbe léplethe- tők. Az clőlegpénztárak s a kamatláb teszálli- t'ása. Az előd-egipénztárak egyesülete a leg­közelebbi napokban tartandó közgyűlését.! egyebek között a kamatláb leszállításáról szóló törvény tervezetével is foglalkozni fog. Aa előlegpónztárak a kormány javaslatával szemben elutasító álláspontra helyezkednek, különösen aani a javaslat ama rendelkezését illeti, hogy a. kormány rendeleti utón szabá­lyozhatja a kamatlábat­Fizetésképtelenségek, A hitelezők vedo- egyesüieteinek jelentése szerint újabban a következő oégek jelentettek fizetésképtelenr séget: Ffiedmaiip Karola kereskedő, Técső; passzíva 169.082, aktjva 97.724- — Vokolek V. és fia könyvkötőüzem, Pardubitz, passzí­va 1.7 millió, aktíva 0.62 millió. — Jahming Gusztáv malomtulajdanos, Drhouice; passzí­va 1.8-1 millió, aktíva 0.31 millió. — Elzer Mária órás, Zsolna; passzíva 61.935, aktíva 35.308- Csőd: Farousek testvérek építkezési vállalkozók, Brünu. — Tvaruzek Alajos ben-1 ziu- és olaj kereskedő, Brünu. Kersch-I bauui József tekereskedő, Do'l'ha. | A kereskedelmi kamarák az ádatbeho&afcah szindikátus ellen. A brünni kereskedelmi és. iparkamara a kamarai központ felhívására jelentést dolgozott ki a tervezett óMatbeho- zatali szindikátusról. A kamarai véleménye­zés az állatbehozatali szindikátussal szem- bem a leghatározottabban foglal állást s .rész­letesen kifejt.i a szindikátus esetleges él ébre­in vasával a kereskedelemre és li.us fel dől go­zó iparra háramló károkat. A szindikátusuk — mondja a 'véleményezte —• a rendes ke­reskedelmet oly elemek kezére juttatják, amelyek azelőtt a kereskedelemmé] egyál­talán nem foglalkoztak s a jövőben sem fog­nak foglallvózni, ha majd egyszer a normá­lis gazdasági viszonyok visszatérnek. A szinr dikátusok szükségessége nem indokolható a tervgazdasággal sem. A brünni kereskedelmi •és iparkamara vétem ér vezését valamennyi csehszlovákiai kereskedelmi kamara magáé­vá tetté azzal, hogy a kamarák ugyanolyan határozottan tiltakoznak már eleve a gyü- ni.ölcsbehozaiali szindikátus megszervezése ellen is, mert a kamarák sem az egyik, sem a másik szindikátusban nem látják a mező­gazdaság megfelelő es szükségéé segítő esz­közét. A szindikátusok hoznak ugyan némi előnyöket alapi tóiknak, ugyanakkor azonban a közgazdasági életnek mérb elet len károkat okoznak. 'Na^yértékű tenyészállatok lesznek a budapesti mezőgazdasági kiállításon. Budapestiről jejientife: A dijassáeesi’l és vásárral egybekötött. budBipefitj onszá'- goe mez-ögagdasági kjiáil'litás tenyteaáílliaitrcsoprtjába érkezett, bejelentések alapján megddlapitfoató, hogy a tenyé&zálija'tikiiébitáe eikeres megsrotwiesése méri* biztosítva van, mert a jelentkeaések a várakozáso­kat jeHen'.-őseu meghaladják. Minden állaitesoport- bao az ce&zes nagy-értékű gazdasági fajtái: szép ezámmal vannak képviselve. A scarvagimaihálí cso­portjában a tejel és, hustenmefés és igáafaa’óság szscimponitjából egylomiáu kiváló, hatalmias testű telivér és félvér színimen táti és magyar piros tarka fajták, nemkülönben a kiállítás plakátjairól jól is­mert magyar parlagi marhák és a kas testükhöz, vü- szonyitva aránylag nagyszerűen tejelő borzderes marhák több száz kiváló példánnyal lesznek kép­viselve. A sertések csoportjában a zsintermelő, magyar luangaiicákbói 400-ná] löbb, az angol buis- sert-ésf áj iákból (yorkshiire stb.) nem kevesebb mint 200 értékes tenyét-zállatot fognak kdá'föitani a ma­gyarországi gazdák. Érdekessége lesz ennek a cső- porinak az úgynevezett Pfeiíter-ee-rtteek. amely kitűnően httó, edzebt fajta áliata/i ez 1873. óvj bécsi világki-Mitás óta nem szerepeltek ldáliitásau. A juhok csoportjában a különböző finom gyapjuju mériuo fajtáik mind képviselvelesznek. A. lóknál]i- táei csoportban a magyar állami ménesek még csak keretbejeleebőseket tettek, ezek. valamint a magántenyfezetek bejelentései, együtt megközeli; tik o rekordévei; uag37 számait. Fajta szer in'1 a ue- mes foimája, pooipás mocgásai angol félvérek, arab telivarek, lipizzaiak,. Noniusok é« Gidránoli. fognak részben fogatok előtt és nyereg aiatt is előlovagol• va szerepelni. A kutyakiáilitáera, vadászeb- ée rendőrkutya-beaniuibatóra ás igen nagyszámban ér­kéznél; a bejelentések. Ez évben a legkiválóbb nágytenyéeztők, nemkülönben a kiigitenyészlök te- nyészanyagát kiálditó tenyésztő egyesületek foko­zott gondossággal választottál; ki a bemutatódra és értékesítésire szárat állatodoat, tud'va azt., hogy ma csak a legjobb, minőségű anyaggal lehet sikert el­érni és így a nagy dijakért és I. dijaikért előrelát­hatóan erős vetélkedés fog folyni. A gyümölcsös telepítésének költségeiről ír a Növényvédelem és Kertészet legújabb szá­ma. Cikkeket közöli még a fonnia művelésé­iről, a szabadföldi korai zöldségtermesztésről, a (kipusztult őszibarack-fák pótlásáról, á me- Jegágykészitésről, a gyüimölcsösfa ültető göd­rének trágyázásáról te a helyes ültetésről. A dúsan iMusztrált két szaklapból a Növényvé­delem kiadóhivatala ( Budapest, Vili- kér-, Rákóczi-ut 51. eim- 5.) díjtalanul küld niu- tatványszáimot. Augusztus 12-én nyílik meg a nyitrai gaz­dasági és ipari kiállítás. Nyitrai imu.nkatá'r- suuk jelenti: A Privin-üraiepségekk-el kupcso- latban nagyszabású gazdasági és ipari kiállí­tás rendezését vették tervbe, különös figye­lemmel arra, hogy az ünnepség idejében előreláthatólag mintegy százezer idegen fog­ja meglátogatni a várost. Mint értesülünk, a tervezett kiállítás tényleg megvalósul és augusztus 42-én fogjál; ünnepélyes keretek között megnyitni. A kiállítás négy napig fog tartani. Németország elzár ta a határait a cseh szlo­vákiai Imi előtt.- A néniét kormány február 18-áu kihirdetett legújabb váunrendelet© a mezőgazdasági terményekre olyan maga* tételeket, állapit meg. hogy ezek a csehszlo­vákiai mezőgazdasági termények Németor­szágba való szállítását teljesen lehe te Ménné teszik. A csehszlovákiai ponty kivitele Né uietorszogba éppen a magas vám miatt már két te óta szünetel s az újabb vámren delet a márna vámját inéterinázsánként 80 márka ra emelte, ami azt jelenti, hogy most ez a halfajta sem exportálható Németországba. A márna piaci ára Németországban egyébként niétenmazsánként 130—140 márka s a szűk ségletet teljesen fedezi a német hailtenyész- tés­A kassai kereskedelmi cs iparkamara felliivja a közönség figyelőjét, arra, hogy a f. óvj március 19-26-iíka között megtartandó prágai tavaszi minta- vásárra szőlő, vasúti kedvezményre jogosító iga­zolványok 21 K (voeuiti bélyeggel 22 K) cltenéteu hilvatalában kaphatók. — Ugyancsak a kamaránál kaphatók a bécsi tavaszi íuiratt'vásárra szóló ígezol- ványok 30 K-órt. KóZéAZPAaíÁCU Végpusztulás előtt a ruszinszkóí szőilőtermeíés f*

Next

/
Oldalképek
Tartalom