Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-26 / 21. (3131.) szám

10 ^BXGAiA\MAARHna>aa 1933 pum&r 26, ottertBfc ^POR^ r A CsAF-MLSz vasárnapi közgyűlése az egyetértés /egyében fog lefolyni Megejtették a vezetőség jelöléséi KéZ<5ÍAZPMÁ<r . Pozsony, január 25. (Pozsonyi es&arikefixtó- ségünk telefon jelien lése.) A CSAP MLSZ va­sárnap, január 29-én tartja rendes évi köz­gyűlését, amely eziidén valószínűleg teljesen nyugodtan fog lefolyni, ami a kerületek köz­gyűléseinek sima lefolyása következtében várható is. Á szövetség a.s elmúlt esíítendőben kifo­gástalanul működött. Az igazgatótanács nagy munkát végzett. A titkárságot át­szervezve, az ügyeket gyorsan intéz tette j el és minden egyes ülés határozatképes j volt, ami azzal magyarázható, hogy a vá- j la&ztmánvi tagok pontosan jelentek meg | és komolyan vették munkájukat Ezen konszolidáció jegyében ejtette meg a jelölést a szövetség jelölő bizottsága, amely tegnap este tartott ülést. Az elnök és társel­nök tisztségére ezidén nem írták ki a vá­lasztásokat, miután a tavaly választottak funkciója még egy évig art. A többi jelölés a következő: Alelnökök: Baranyai dr. Vág­sellye, Brill! Gyula dr- Poosony; titkár: Sohurmamn Imre- Tanácstagok: Klein Mik­lós, Kohut Pál, Hiadky Imre, Lányi Gésa, Feuer Gábor, Lustig Lajos, Pollik Lajos, Pohl Ferenc, Guttimamn Sándor, Boroes Béla, Nemec Miklós, Neumann Albin dr. Póttagok: Mernzer Félix dr., Molnár Tibor, EtohenwaM Béla, BrüM Manó' Fellebbezési tanács: Moraviíz Jenő, Kő­tszeghv János, Rezsucha Béla. Póttagok: Azor Géza. Englánder Izsó és Gross Ignác- CSAF- kiküldöttek: Kopper Miksa és Kohut Pál. A jelöld lista nagyjában a tavalyi igazgató- tanács tagjait foglalja magában, csupán három-négy személyváltozás törté­nik, mert kihagyták az idei igazgató tanácsból azokat, akik az üléseken egyál­talában nem jelentek meg. » A vezetőségben nagyobbára egyesületein kí­vüli sportemberek szerepelnek, akik régi sportmultra tekinthetnek vissza, ami garan­cia arránézve, hogy az uj szövetségi vezető­ség pártokon felülállö, objektív, eredményes munkát fog végezni A Nemzeti Iánk banktanácsának ülése A nemzetközi helyzet lavul Csehszlovákia kiviteli nehézségei növekvőben A Nemzeti Bank tiszta nyere­sége és osztaléka magasabb ezidén Prága, január 28. A Csehszlovák Nemzeti Bank banktanácsa tegnap tartotta rendes havi ülését. Az ülésről kiadott jelentés sze­rint a külföldi gazdasági fejlődés az utolsó hetekben nem tüntetett fel jelentősebb vál­tozásokat A világ pénzpiacai aránylag köny- nyen bonyolították le az évi ultimét, a nyers­anyagpiacok áralakulása Újév óta szilár­dabb. Csehszlovákia gazdasági fejlődésében visz- szatükröződik az idényokozta hatás és a ki­vitel csökkenésének következménye. A de­cemberi ultimó aránylag könnyű lefolyású volt. Az első januári hét után a pénzpiac fe­szültsége engedett a karácsony utáni idény pénzszükeéglebcsökkenése folytán, ami az ipari termelés elégtelen foglalkoztatottságá­ra vezethető vissza. Az állami adósságleve­lek hozama emelkedett. A betétügyletekről szóló hírek kedvezőbbek. A prágai tőzsde beruházási papírjai szilárd irányzatúak vol­tak, az ipari részvények mérsékelten inga­doznak állandóan barátságos alapirányzat mellett. A nagykereskedelmi árnivónak de­A badení asziati-iennisz világbajnokság teljes sorsolása Becs, január 25. Tegnapi számunkban közöltük, j hogy Becsben kisorsolták a január 31-én kezdődő aszía’l-tennisz világbajnoksági csapat versenyt. Teg­nap csak a Csehszlovákiára, vonatkozó részt volt módunkban közölni, az alábbiakban adjak a teljes csapat- és egyéni verseny sorsolását. A Nemzetek Dijának, a Shwaythlíng Cup-nek, atne’yet Csehszlovákia véd, sorsolása a következő: Kedden, január 31-én, Délelőtt: Németország— Belgium, Magyarország—Fnacolaorsnág. Csehszlo­vákia—Wales, Anglia—Írország, Lettország—Jugo­szlávia. Magyarország—Belgium. DéSután: Auszt­ria—Németország, Csehszlovákia—Jugoszlávia, In­dia—Wales, Anglia—Belgium, Németország—Fran­cia-ország. Este: Lettország—índia, Németország— Jugoszlávia, Franciaország—Belgium, Ausztria— Anglia, Magyarország—Csehszlovákia. Szerda: Délelőtt: Ausztria—India, Magyarország —Jugoszlávia, Csehszlovákia—Németország, Wales —Franciaország, AngCia—Lettország, Betfgnum— India. Délután: Ausztria—Jugoszlávia, Lettország —Németország, Magyarország—India, Anglia— Franciaország, Ausztria—Wales, Csehszlovákra— j Belgium. Este: Magyarország—Anglia, Németor­szág—India, Jugoszlávia—Franciaország, Ausztria —Csehszlovákia, Wales—Belgium, Lettország— Franciaország. Csütörtökön; Délelőtt: Anglia—Németország, India—Csehszlovákia. Ausztria—Franciaország, Magyarország—Wales, Csehszlovákia—Lettország, > Jugoszlávia—Belgium. Délután- Ausztria—Német-1 ország. Anglia—J ugoszlávia, Magyarország—Bel­gium. Csehszlovákia—Franciaország, Magyarország —Let c-ország. Anglia—Wales, Jugoszlávia—Indáé. Este: Ausztria—Magyarország, Németország—Wa­les. Lettország—Belgium, India—Franciaország, Csehszlovákia—Anglia és Jugoszlávia—Wales. ­A féríiegyes bajnokságot 8/8-ra osztották. A magyar játékosok sorban a következő nyolcadaik­ba jutottak (zárójelben legerősebb ellenfelük): Barna (Roberts). Magyar és Nylitraá (Madjaroglou. Svo-boda), Glancz (Ősin), Meohlovits és Földi (Jones és Fiúdon), Kelen és Lovas (Finberg és Kolair), Boros (Liebster és Grobauer). Házé (FJuesmamn és Kohn). Dávid (Haydon). A nöiegyes 4/4-re oszlik; Mednnyánezky, Gál Magda, Ráczné és Sípos Annus ellenfelei Flusemann, Kettnerova, Forbáthné és Sorádova. oemberi esése a nagykereskedelem árainak világszerte mutatkozó csökkenésének a visszfénye, ezzel szemben aiz érzékeny áraik indexe januárban mérsékelten emelkedik ezen árak világszerte mutatkozó alakulásá­val összhangban. A téli vetés helyzete egyelőire kedvező. Az ipari munkanélküliségre egyrészt az idénybeli ‘viszonyok, másrészt a növekvő ki­viteli nehézségek hatottak ki. A decemberi külkereskedelem az előző hónaphoz képest forgalom tekintetében megnövekedőit. Erő­sen növekedett a nyersanyagbehozatal. A korona árfolyama állandóan nyugodt volt. Végül előterjesztették és jóváhagyták az 1932. évi zárszámadásokat, amelyek 52.242 ezer 77455 (tavaly 33,765.098) korona tiszta nyereséggel zárulnak, s elhatározták, hogy a február 28-án megtartandó közgyűlésen in­dítványozni fogják 240 koronás osztaléknak és szuparoeztaléknak a kifizetését részvé­nyen kint. A tavalyi osztalék 235 korona volt. )( Fischer Mór lesz a Középeurópai Kupa ez:dci elnöke. A Középeurópai Kupa-bizottság február 18-án tartja Bécsben 1933. évi tisztújító gyülérét. Ez alkalommal lejár Techakert dr. ("Prága) elnök­sége, akinek helyébe magyar kiküldöttet vákszta- nak meg. Az elnöki tisztre Fi&cher Mór mérnököt, a Magyar LSz külügyi referensét jelölik. )( A PTE birkózói Bécsben. Február 5-én Bécsben szerepelnek a PTE nehéz atlétái a bécsi rendőrség birkózói ellen. X Bajnoki síverseny Pöstyénbeu. Tudósitónk je­lenti: A PFK január 29-én, vasárnap rendezi ezévi síbajnokságát hölgyek és urak részére- Start: délután 230 órakor a Rádium-utnál. Cél: Banka község. Úgy a etartihoz, mint a c-élihoz autóbuszok közlekednek. Zsűritagok: Minárik Sándor közig, főbiztos, Loubal Jan klubelnök, Steinhübl Aladár titkár, Barrnka Ján knratOT, Win tér Pál dr., Rei- chart Aladár dr., Tóváry István dr. és Lichten- stein Géza dr. kluborvos. A verseny iránt nagy az érdeklődés., X Az Oxford és Cambridge egyetemek jéghokki csapatainak küzdelmét Cambridge nyerte meg 1:0 arányban. X A Massaehusett* * Raugers jéghokki csapata Davosban az EHG-ba] második meccsén 1:1 arány­ban eldöntetlenül mérkőzött. Az amerikai együt­tes február 4—5-én Prágában vendégszerepel az LTC ellen. X A prágai LTC Brünnbetj a Moravska Slavia jéghokki csapatát 22:0 arányban győzte le. Male- csek 12, Hromadka 6 és Svihovec 4 gólt ütött. — Szombaton az LTC Prágában a bajnoki döntőt játsza le a proesnitzi SK csapata ellen. )( Az Edmonton Superiors Angliába*! a war- wickshlre-i válogatottat 11:1 arányban győzte le. X A nagyszombati Rapid IX. évi közgyűlésén a következő uj tisztikart választotta meg: Dszelnök: Matzner Hugó dr., közjegyző, egyesületi elnökök: Wailner János dr„ Klein Árpád dr., egyesületi al­elnökök: Szukop Adolf, városhiróhelyettes, Fürét Ede igazgató és Parniéán Pál, ipartestületi titkár, központi igazgató és egyesületi vezető: Fischer Károly mérnök, egyesületi titkár: Csávojszky Ist­ván, pénz tárnok: Steinitz Sándor,- jegyzőkönyvve­zetők: Hrebi-cek József, Meliska János, ellenő ök: Weiner Gyula és Vejmelka Károly, háznagy: Gara Károly, Gazdasági vezető: Sládek József. Központi választmány: ítoth Lajos, Weisz Kálmán dr., Borec- ky Kornél dr., Elbert Adolf mérnök, Pauer Alfréd mérnök, Sadlorn József, Dostál Alajos, Hirfcenstein Sándor, Húst István, Lettler Rudolf, Matzner Ri- chárd, Kabath Fritz, Malatinsky Jáncs, Weisz Leopold, Jelűnek Alfréd, Mahr Gusztáv, Thakneíner Nándor, Pollák Béla WiddeT József, Krajcir József. Egyesületi képviselő a zsupánál: Brüll Ernő. Ügyé­szek és orvosok: Donath István dr., Widder Árpád dr., Obmelár Vilmos dr., Baehrich Oszkár dr., Honig Miklós dr., Schiek dr. Futballszakosztály: Elnök: Baxa Károly, alelnökök: Lukadó vice Já­nos, Brüll Ernő, intézők: Fischer Károly mérnök, Nemec Ferenc, Cieár János, pénz tára ok ok: Strák Miksa, Baxa József, Rosetzky Lajos. Választmányi tagok: Wilhehn Hugó, Sládek József, Hrebicsek József, Sládek Mihály, Hlavaty Vilmos, Hozzánk Károly, Nemes Jenő, Kozma Rudolf, Seiler Mi- chael, Masár János, Selnekovics István. Terin isz- szakosztály: Elnök: Fischer Károly mérnök, pénz- tárnok: Jelűnek Alfréd, intéző: Dohán Alfréd, ellen­őr: Gara Károly. Mükedveiöezakosztály: Elnök: Vejmelka Károly, pénatárnok: Steinitz Sándor, in­téző: Fischer Károly mérnök. Választmányi tagok: Cávojsky István, Gara Károly, Matzner Richárd, Stürk Miksa, Kabath Viktor. X Iglól AC—SK Magas Tátra 1:0. Az Ujtátrafüre- den játszott reváns hokkimérközés igazolta, hogy az iglói csapatnak hazai pályán aratott legutóbbi j 2:0 arányú győzelme megérdemelt volt, A játékot ! erősen befolyásolta a hideg, valamint a szeles idő,1 mely mérkőzés közben ismételten behordta hóval a. pályát Szloven«zkói és ruszinszkói attanátsot szerveznek a gazo­sig) tanács keretében Prága, január 25- A gazdasági tanács teg­nap tartotta meg alakuló ülését. Kovárik dr. elnök nyitotta meg s Matousek kereskedel­mi miniszter rövédebb beszédet mondott, amelyben a tanács jelentőségét emelte ki. Azután megválasztották az elnökséget és a szakbizottságokat, majd elfogadtak egy ja­vaslatot, amely szerint külön ezlovenszkói és rogzinszkói tanácsot szerveznek, amely­nek taglétszámát és egyéb szervezeti kérdé­seit illetően a kormánnyal való megegyezés utján fognak dönteni. Magyar-csehszlovák vasutügyi tárgyalások Körmöcbányán. A magyar és csehszlovák államvasutak megbízottai Körmöcbányán tárgyalnak különböző vasúti szolgálati kér­désekről A tanácskozások tegnap reggel kezdődtek meg és szombaton érnek véget. Szeszkarteü alakul Lengyelországban. Varsóból Írják: A lengyel minisztertanács rendeletét adott ki a szesz-termelők egyesületének felállításáról. Eb­be a zegvesületbe köteles minden szeszt emelő vál­lalat belépni. Az egyesület célja lesz a terme­lést és az értékesítést szabályozni, s monopoliszti- kue szerve lesz a szesziparnak. Az egyesületbe a pénzügyminiszter kormánybiztost küld ki. Nagy bankbnkás KaIiíorn:áhan. Los Angelesi je­lentés szerint. a Kaliforniai Nemzeti Bánik fizet és- képteten lett. A bánik és valamennyi fiók intése te hétfőn reggel beszüntette a kifizetéseket és nem nyitotta ki a pénztáraikat. Az igazgatóság közlése szerint a bank fizetési zavarna! a mezőgazdaságii vál­sággal! függenek össze. A banknak 45.000 betevője van. A kaliforniai nemzeti bank nem állami jegy­bank és nem tartozik a szövetségi jegybankok kö­telékébe, hanem magánrészvénytáTsaeág. Pokorny prágai tőzsdeelnök hatvan éves. Po­korny János, a prágai tőzsdekamara elnöke és a Cseh Jelzálogbank főigazgatója január 29-én hatvan éves lesz. Pokorny főigazgató az Elba melletti Lissából származik. A kereskedekni aka­démia elvégzése után a cseh takarékpénztárak központi intézeténél működött, amely őt rövidé®:n tröszti fiókja isra-watóiává nevezte ki. Ebben a minőségben a zágrábi horvát agrárbaak, s a trieszti olasz l'eztárugyár stb. tanácsadója is lett, 1912-ben Pokornyt a prá­gai Cseh Jelzálogbank igazgatójának nevezték ki. E pozíciójában ér­vényesülésre jutottak nagyszerű közgazdasági tudása és pénzügyi ta­pasztalattá e a háború alatt is 6 látta el a bank vezetését. Az állam fordu­lat után Pokorny ir.icia- tivájából a bank betét- üzletekre is kiterjeszkedett. A közvetlenül az ál­lamfordulatot követő értékátszámitás intézkedései­nek javarésze is tőle származott. A prágai tőzsde- kamarának 1913. óta tagja, annak 1920-től a le In ö ke volt, 1931-ben pedig elnökévé választották ring. Pokorny ezenkívül helyettes elnöke a tisztese ige­iem verseny bíróságának és tagja a pénzügyi ta­nácsnak. Pokorny főigazgató kitűnő pénzügyi szakember és a tőkepiac nagyszerű Ismerője. Tu­dásáért és kitűnő működéséért általános elisme­résben részesül, előzékeny modora, miatt pedig köz­szeretetnek örvend. Oroszország állat vásárlása Kanadában. London­ból írják: Három hónap óta folynak a tárgyalások a kanadai állatkivtteli szindikátus, valamnt az orosz kereskedelmi képviselet kö-zött kanadai te­henek és tenyészállatok vásárlása tárgyában szé,n é« petróleum ellenében. A nehézségek már na­gyobbrészt eliminálódtak és a kanadai kormány rö­videsen hozzájárul a megállapodáshoz. Magyarország vidéki válogatott aszlaii-tenmsz csapata Pozsonyban Pozsony, január 25. (Pozsonyi szerkesztőségünk­től). Tegnap igen érdekes ping-pong versenyt bo­nyolítottak le Magyarország vidéki válogatottja: és a PTE játékosai között. Nevezetesebb eredmé­nyek a következők: Hajós—Bl&sz 3:2, Hajós— Lévai 3:1, Sárosi—Lévai 3:0, Sárosi—Blasz 3:0, Sáros! fiaid 3:2, Sárosy—Salzer 3:1, Gál Magda— László Zsuzsi 3:0, Ungár—-Lévai 1:3, Ungár-— Salzer 0:3, Gál Magda—Rományi kisasszony 3:0, Sárosi- ílovszky 3:1, Ungár—Ilovgzky 3:1, Hajós— Markó 8:0. (Az első helyen szereplők a magyaror­szágiak;. Különösen nagy feltűnést keltett és él­vezetes játékot nyújtott a magyarországi Gál Magda. )( Nemzetközi jéghokki-mérkőzés Pozsonyban. A budapesti PTC vasárnap délelőtt fél tizenegy óra­kor Pozsonyban jéghokki-mérkőzést bonyolított le az ottani Skí Klub csapata ellen. Az FTC jég- hokki-csapata a magyarországi bajnoki lista má­sodik helyén szerepel )( Pozsonyi jéghokki csapatok Nyitrán. Tudósí­tónk jelenti: Szombaton a pozsonyi Skl Club sze­repel Nyitrán az AC ellen barátságos mérkőzés keretében. — Vasárnap a NyAC az SK Bratislava jéghokki csapatával játsza le bajnoki mérkőzését, -— Február 5-én a NyAC Besztercebányán az ot­tani Slavia csapata ellen vendégszerepel — Feb­ruár első napjaira a NyAC jégkarnevált tervez. )( A stockholmi Gőta Berlinben tegnap ismét legyőzte a Sohlitteehuhclubot 3:0 arányban. Mind­három gólt Johansson ütötte. X Szlovénszkól magyar vívók sikere Prágában. A prágai kard vivő ligabajnokságban az SK Riegel csapata úgy a. tőrben, mint a kardban legyőzte a. cseh vívóklübot, A kardban a győzelmi arány 11:5 volt. Riegel csapatában Klein dr. 4, Neményi dr. pedig három győzelmet ért el. Mindketten a Kas­sai AC ismert vivői, akik. Prágában folytatnak orvosi gyakorlatot. )( Kocsis és Gelb sem mérkőznek Amerikában. Jelentettük, hogy a prágai Nekolny a rossz gaz­dasági viszonyok miatt visszatért Amerikából. Budapesti jelentés szerint a. magyar Kocsis Antal és Gelb Miklós most nem vállalnak mérkőzést, mert olcsósági hullám van egész Amerika boksz- sportjában s a Madison Square Garden igazgatója., Mr. Joknston, olyan keveset kínált egy-egy mér­kőzésükért, hogy nemi érdemes lejáratni magukat. A két bokszoló most vár e egyelőre tré­ningben marad addig, amig egy kicsit jobbra, fog fordulni a helyzet. Gelb egyébként már meg­nősült és Kocsis is megnősül a tél folyamán. AZ UNGVÁRI VÁROSI HANGOS MOZGÓ HETI MŰSORA: Csütörtökön, január 20-án, általános közkívánatra. Conrad Veidt első amerikai hajigosfiímje. a TÁBORNOK. Ziilahy Lajos világhírű színmüve nyomán. Péntektől, január 27-től keadve: Hans Albers es Nagy Kató együttes nagy operett-filmje: a DIADALMAS FÉRFI. VÍZUMOT Magyarországba. Romániába. Lengyelor­szágba még ugyanaznap megszerez a „Prá­gai Magyar Hírlap*' pozsonyi kiadóhivatala Lőrínckapn ncca 17.. II (Central passage.) Ilyen atlevetek meghosszabhiiását «s vállal­juk. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága ti, Panská ul. 12„ III. em. eszközli * KASSAI szerkesztőség és kiadóhivatal: Automatatelefon 3529. Fő-ucca 69. !. em­VYITRAI szerkesztőséé és kiadóhivatal: Wiboo-ncca 15 L — Method-tér 8< POZSONA'I szerkesztőség és kiadóhivatal: Telefon 27B7. Lőrlnckaph ucca 17. L NGVARl szerkesztőség és kiadóhivatal: Váralja ucea 2 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom