Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-29 / 24. (3134.) szám

8 •pra:gaiA\ag^arhirlai?__ ____________________________________ Má r megint a fiatalság ’ Irta: SCHÖPFL1N ALADÁR (Budapest) Az egyik ablakunkon le talált szakadni a gördülő függöny. Csák egy napig volt lesza­kadva, mert másnap már bec&öúgetet-t a lakás­ba egy fiatalember, igazolta 'magát és ajánlko­zott, hogy szakértőén megjavítja a függönyt, csekély'pénzért. El is készült vele. egy óra alatt. Közben beszélget tó in vele, tetézett nekem a fia, kikérdeztem az életéről. Megtudtam, hogy teh- nológiai iskolát végzett, aztán műszerész lett egy nagy műhelyben, tisztességesen keresett, rendesen élt, dé a múlt év elején elvesztette az állását, hiába járt hónapokig uj állás után, kicsi megtakarított. pénze már elfogyott, nem maradt egyebe, mint néhány szerszáma. Ekkor nyaká­ba vette a várost kis szerszámos ládájával. — Most olyan vagyok, mint a régi világban a vándor üvegesek. Az ablakokból élek. Figyelem az uceán az ablakokat, ahol leszakadt ro'ettát látok, oda fölmegyek és fölajánlom szolgálato­mat. Itt-ott megesik, hogy más igazítani való is akad, a vízvezetéken, villanyon, rádión, hát akt is megcsinálom. Aztán csöndes mosollyal hozzátette: — Úgy élek, mint á veréb. Az uccából. —- És meg tud igy élni? — kérdeztem. A fiatalember a vállát vonogatta. — Valahogy. Néha nincs szerencsém, egész nap járom a várost és nem jutok semmihez. Néha reggeltől estig dolgozom és szépecskén keresek. Csak.az a baj, hogy félretenni alig tu­dok valamit. Ha egy kicsi kis tőkét gyűjthet­nék, mindjárt tudnám, mit csináljak. Az volt az érzésem, hogy ez a fiatalember a mai kor igazi gyermeke. Ösztönösen megérezte, mit kivan ma a fiatal emberektől a fánkszakadt talembernek, aki azon gyötrődik, hogy nem tudja megtalálni elhelyezkedését az életben. Nyilván ilyesfélére gondolt Lázár Andor, a ma­gyar igazságügyminiszter, mikor a minap egy interjúvoló ujsági tűnőnek az. ifjúság problémá­járól beszélt. Egész izgalomba jőve azt fejte­gette, hogy az intelligens ifjúság rosszul van nevelve, a család, a társadalom hibás szelleme neveli rosszul. Mindenki csak állást akar, vala­mi helyet, ahol fizetést lehet kapni, akármi ke­veset. A fiatalok nincsenek arra nevelve, hogy önállóak legyenek, megküzdjenek az élettel, energiával, találékonysággal menjenek az élet­be, maguk teremtsenek maguknak valami eg­zisztenciát, ha kell, a semmiből is. Rámutatott az igazeágügyminlszter az amerikai és angol ifjak példájára, akik, ha elvégezték gz iskolái­kat, neun protekciót, családi összeköttetést, s ezen a réven állást keresnek,' hanem körülnéz­nek, hol és hogy kezdhetnek valamit önállóan és elmennek a föld legmesszebb tájaira, akár az óceán szigeteire is, ha valami jó alkalom kí­nálkozik. A magyar fiatalság erre nincs berendezkedve. A pesti fiú már akkor is el van keseredve, ha vidékre, vagy éppen faluba kell mennie állásba s számüzüttnek érzi magát. A társadalmi elő- itélét még mindig rangsorban tartja a külön­böző munkanemeket s egyes munkákat, mint úriemberhez méltatlanokat, elutasít. Kevéssé van az a szellem is, hogy a munkát váltogatni lehet aszerint, hogy melyik nyújt több kilátást. Magyarországon, ha valaki jogot végzett, alig tudja elképzelni,- hogy mást is végezhessen, mint hivatalnoki, vagy ügyvédi munkát. Rengeteg sokat beszélnek és Írnak ma az if­júság kérdéséről. Nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a világon. Magyarországon persze ismert okokból sokkal súlyosabb a hely­zet, mint a gazdag, nagy nemzeteknél. Próbál­nak is Magyarországon tenni egyet-mást, kreál- nak valami tessék-lássék állásokat, de olyan keveset, hogy a probléma még csak nem is eny­hül tőlük. Sőt nöttön-nő és bonyolódik, hiszen minden év uj ifjúsági évjáratot hoz, amely újra csak állást akar kapni. S ez nem is incidentális, a háborúból fakadt viszonyokból adódott prob­léma; a háború előtt is már megkezdődött, anélkül is fölvetődött vo’na, csak persze ke­vésbé súlyosan. Szóval szerves, az államok s a társadalom berendezkedéséből adott probléma ez s csak szervesen lehet megoldásához köze­ledni. Kezdődni kell ennek a családban és az iskolában: a gyermekeket önállóságra, energiá­ra, bátorságra, kezdeményező képességre, in­vencióra kell nevelni. Nyílt agyú és szivü ifja­kat kell a világba bocsátani. S a társadalom szellemének is meg kell változni, lehántani ma­gáról a jobb időkből maradt előítéleteket, sza­bad szemmel, bátran kell szembenézni a dolgok­kal, minden kényeskedést félretéve. Minden apa tartsa szem előtt, hogy a fia sokkal-sokkal ne­hezebb harcra van kényszerülve az életéért, mint ő maga volt s ehhez kell az ivadékot hoz- záedzeni. Olyan ifjúság kell, mint az én szerelő- legényem: aki elindul és megkeresi a munkát, kikutatja az embereknek valami uj igényét, vagy szükségletét, amely talán nem is vált még tudatossá és ott próbál va’ami boldogulást. A sült galambokat mi öregek már régesrég meg­ettük. A mai fiatalok arra kényszerülnek, hogy ügyesen cserkészve fölkutassák a galambokat, lessék meg és lőjjék le. aztán maguk is koppasz- szák és, süssék meg őket. Máskülönben nagyon fölkopik az álluk. idő. Nem volt munkája, nem várt, amig a mun­ka hozzájön, hanem ő maga indult meg a mun­kát megkeresni. Utánament a munkának. Ki­kutatta, hol van rá szükség és odament. Föl­fedezte a maga mesterségének egy uj lehetősé­gét. Van benne pszihológiai ösztön, egy kis em­berismeret. Megérezte, hogy az emberek szere­tik az apró hiányokat, amelyek a háztartásban minduntalan előfordulnak, elhalogatni, nem kül­denek azonnal a műhelybe, ha a roletta lesza­kad, a vízvezeték . gumija kikopott, a rádió gyöngébben szól. Ha ellenben jelentkezik náluk valaki, akkor mégis csak inkább rászánják ma­gukat, abban a hiszemben is, hogy az ilyen vándor mesterember olcsóbban dolgozik. Az én fiatalemberem olyan benyomást tett rám, hogy kemény gyerek, előbb-utóbb meg fogja keresni azt a bizonyos kicsi tökét és bol­dogulni fog. Ezt a leckét még kell ■'tanulni minden mai fia­rágk-osarával együtt? Persze, hogy elküldheti. Nem akar venni. De. ha én küldöm el: én bi­zonyára nem tudok. Ha ő felejt el a zenének borravalót adni, — hát egyszerűen kissé. fele­dékenynek tűnik fel, én azonban hasonló eset­ben el akartam bliccelni a dolgot és a jazzdo- bös gúnyosan rámköszön, hogy alászolgája, nagyságos ur. Mindezek együttes eredménye legalább napi öt pengő, az ö javára. De ez még mind semmi. — Semmi? — hebegtem egyre szédültebben... — Semmi — dörögte barátom, a Nagy Gon­dolkodó. — Mert ez csak a dolog társadalmi vo­natkozású része. A legfontosabb azonban a gaz- daságpol tikai oldala a gazdag ember és a sze­gény ember közötti óriási különbségnek. Ha ugyanis a gazdag ember csinálni akar valami üzletet, akkor a saját pénzén csinálja. A sze­gény ember azonban kölcsönpénzén. A gazdag ember nem fizet kamatot, a szegény ember fi­zet. Legalább tíz százalékot. Következőleg a gazdag ember minden üzletén már eleve tíz percenttel többet keres, mint a szegény. Nem szólva arról, hogy a szegény embernek manap­ság nem is ad kölcsön senki egy vasat se, még a legmagasabb kamattételek mellett se. Mert tegyük fel, hogy én most azt mondanám ne­ked: légy szives és adj nekem kölcsön tiz pen­gőt... ! ■ ■— Akkor én nem adnék — mondtam hirte­len és határozottan. — Miért? — kérdezte barátom, a Gondolko­dó, kissé csalódottan. — Hát csak azért, mert nem akarok az út­jába állói a meggazdagodásodnak. — Amennyiben? — hebegte a barátom, bizo­nyos neheztelő zavarral. — Amennyiben, ha éh nekem most oda­adom a tiz pengőt, te élmény és elvacsorázod. Ugyanakkor a gazdag ember se vacsorázik el többét és igy az a.ráhy egy a százhoz lenne az ö javára. Míg. ha nem adok neked tiz pengőt, akkor ahogy én a te vagyoni viszonyaidat is­merem, semmit sem fogsz vacsorázni és igy az arány végre egyszer legalább tiz-null lesz a te javadra. És te magad mondtad, hogy ez a meg­gazdagodás egyetlen útja. Na, Isten veled, ked­vesem — mondtam jöakaratu mosollyal és fa­képnél hagytam a barátomat. Már csak valami olyat hallottam masain után úszni a kávéház füstjében, hogy egy bizo­nyos valaki még meg fogja ezt bánnni, de nem tudom határozottan, hogy ez a jóslat nekem szólt-e. Kiléptem a kávéház kapuján és — mint ahogy ezt a. történetét egy rendes irddalmi Ígé­rtekkel ellátott noye.il airó végezné * beleol­vadtam az ucca ködébe. Nagy vagyonok a levegőben Emberek, akiknek sikerül Irta: BENEDEK KÁROLY (Páris) Halló Fák már? R. C. Gál! éti olasz mérnök Manok-es .erben egy láthatatlan alagutat akar építeni rád iósug,arak bál a levegőben a föld körű., hogy a repülőgépek ezen a mesetune- len járják útjukat rádiófelvevővel a pilóLa füle mellett, hogy egész utón hallgassa a jó­váhagyó zúgást, ha jó helyen jár és a rossza ó morgást, ha nekimegy az algut falának. A jó ég tudja, hogy mennyit törte magát istenadta olasza, mig elfogta ezt a feltűnő ötletet, mely világhírt és nagy vagyont hozzon- Vájjon fog-e sikerülni neki? És PiíSSyfoot Jancsinak sikerű ni fog-e váj­jon a híresség és meggazdagodás, amiért csipke-partedliket osztogat a hölgyeknek be- lehimzetí felírással: „Ne csókoljanak meg! Egészséges akarok maradni.’4 Szerencse, hogy Parisban nem hódit ez a divat, máskülönben teljesen megakadna az amugyis nehezen le­bonyolítható forga om minden uocán az örök csókolódzás miatt. Mert melyik férfi tudna eilentállani egy szép nőnek, aki már a távol­ból avval ingen.!, hogy p-t „nem“ szabad megcsókolni . . . Mindez nem egészen nevetni való. Nem egy ember vivta ki igy vagy még ilye­né bbiil teljesen sikerrel a sikert Két leégett gentleman kigyóbőrrel kereskedik ... itt vannak mindjárt tisztelt barátaim, Vou- sa és Lagaudin, az importőrök. Nagy üzle­tük van a belváros valamely rejtett uccájá. bán. A legérdekesebb üzleték egyike. Dakairi majom bőrüket kapni ott legjobb kva itásban, malgáse toll-legyezőkel, mik soha sem érzett i,latokat lehelnek, gnuszarvakat, szalmakala­pokat Zambeziből, középamerikai gaviálbő- röket, dajakfaragványokat, csiszolt jadeköve­ket és csodás hímzéseket Tahitiból. Sok min­den egyebet is, amit nem tudnék igy hamar­jában felsorol ni, de amik látszólag fantaszti­kus rendetlenségben töltik be a Vouga és La­gaudin furcsa raktárait. '-Mindehhez- persze pénz kell. Sok pénz. Külön ügynökök dolgoz­nak nekik, Mexikótól a Tüzföldig. nyugatin­diai és kelelázsiai szigeteken és csak a jó Is. ’on tudja, hogy hol mindenütt. Pedig nem ré­gi az egész vállalatuk és nem mint milliomo- 'sok fogtak bele. — Leégett gentlemenek voltunk akkortájt -- meséli Lagaudin ur — próbáltunk már kii önbözőket együtt és külön-külőn, mint kalandvágyó fiuk beutaztuk a gyarmalvilágoi és tapasztalatokban gazdagodva, de egy fil­lér nélkül tériünk vissza Pátisba. Kezdeni kellene valamit, mondtunk egymásnak és miután a érkülönbözőbb hivatások fölölt szemlét tartottunk, abban egyeztünk meg végre, lévén társamnak egy kis homályos szobája, pont a City koÜpén azonban, hogy gyarmati ritkaságokat fogunk eladni gazda­gabb páris laknak. Magunknak is volt egy és más furcsa emléktárgyunk, amit áruba bo- osatháttuük kezdetben és ismertünk a kü.vá- rosokban egész sereg színes alakot, kiknek beszéltük a nyelvét és gondo.tuk, hogy ezek biztosan hoztak magukkal hazulról egy. s más furcsaságot, amit majd olcsón eladnak ne­künk, hogy mi annál drágábban adjuk to­vább. — Az üzlet megindult és mondhatom, na­gyon csendesen mendegé.t. A színesek szíve­sen jöttek, pénzt koldultak serényen, nagyon szépeket tudtak ígérni, de valóságban nem igen hozlak eladható dolgokat. Különösen egy néger pasas feküdt rá amugyis sovány pénz­tárcánkra, aki rendkívül szépen tudott ha­zudni. Végül már annyival tartozott nekünk, hogy mérgemben megfenyegettem, hogy föl­je entem csalás miatt, ha nem fizet; el fórja vesziteni állását, mint csaló és vissza fogják küldeni hazájában, ahonnan jó okból kellett volt pedig menekülnie. A szenecsen jobban megijedt, mint magam is gondoltam és rövid napokkal rá legnagyobb bámulatomra több társával egész zsákerdő alatt görnyedve je­lent meg. Hogy legyek kegyelmes, hogy fel ne jelentsem az Istenért, hogy neki nincs pénze fizetni, de addig is, amíg pénze lesz, árut hozott. Micsoda áru? — „Szányolcvan darab legszebb kigyó- bőrt!“ Hát aztán mi a szent hét csudát csinál­jak vele? Talán kabátokat varrassak kigyó- bőrből? Hogy ő azt nem tudja, de hogy a Massza furcsaságokat keres és hogy hát ez nagy furcsaság. A négereket kiruglam és a kigyóbőrök ott maradtak a raktárban Hogy miért jó do'og drágának lenni — Mondtam már, hogy az üzlet inkább csendesen mendegélt. Fölöttébb csendesen. Annyira, hogy egy délután, miután végig- unalkóztuk a hivatalos órákat megint egy- -szier a sötét kamarában, a fényes bulváron ar­ról kezdtünk óvatosan beszélgetni, hogy be­csukhatnék esetleg a boltot. Az úgynevezett raktár úgyis tele van üressel. „Legfeljebb a kigyóbőrök méláznak benne”, mondta a tár­sam csípősen, mert rossz néven vette a néger pasassal kötött hitelű aeleimet. A Madeleine- nél voltunk ekkor és befordultunk a rue Royale-ra. Egy nagyon mondáin cipésznek van itt az üzlete és megakadt a szemem a reklámján: „Nálam 850 frankon alul cipő nem kapható!” -— Látod — mondta n táráain — ez egy ember, akinek sikerül. Ez nem ol­csón ad jót, mint mi ketten, hanem drágán ad rosszat és azt irja ki hivogatónak, hogy ő 1933 január 29, vasárnap. drágább mindenkinél. Legtöbb chance-a a nonszensznek vau ebben a világban. — Hal­lod-e — mondom, ha ez az ember a non- szenszböl él, ez megvehetne a kigyóbőrüu- ket . . És megszületett a kigyóbórdivat — Bemegyek az üzletbe. Mondom: Egy pár cipőt szeretnék. Elém tettek Isten tudja mennyit, de én csak leintettem Nem ilyet, mondom. KigyóbőrcipöH Nagyon felröffeú-ek mindnyájan, mert még nem hallottak 1 yet. Előhívták a tulajdonost és avval azután ko­molyan beszéltem. Bizalmatlankod olt egy ki­csit, de mikor én felkiná.tam neki bizomány­ba az egészet és csak -azt kötöttem ki, hogy ha beválik az üzletág, mástól, mint tőlem nem fog venni, akkor belement. Megcsinálta­tott egyetlen párat csatogalónak és kitette a kirakat közepére: „Autentikus déMrF ai Iri­gy óbor a kigyóvadász bizonyítványává. Ára 1250 frank”. A Dolly Jenny vette meg tánc- cipőnek . . . Vett mindjárt még egy tucatot: uszóruhát csináltatott belőle és Dean viliében haLatlan furoreje volt vele. — Nyolc nap múlva a boltos már sürgősen kért erer darab kigyóbőrt, miután kifizette az első száznyolcvanat. Az egész világ kigyó- bőrcipőt akart hordani. Aztán jöttek a kigyó- bőr-tárcák, a kigyóbőr-ridikütök, a kigyóbőr. övék. Hiszen tudja, hogy évekig kígyó kört hordott az egész vl ág. Ez a névtelen néger száznyolcvan kigyóbŐre volt az üzleti alapunk a tőkénk, amiből az egész nagy export- és riikaságüzlet kinőtt . . . A Miss Maad csoda-ircnla Vagy például a Cutox-körömfehéritő, I mely a világ egyik legjobban kelendő áru­ja. Nyolc frank cO-be kerül darabja és egye­dül Franciaországban 5 mii Ló darabot adtak el belőle nyo*c hónap alatt. Nem csoda: egyetlen szer, melytől igazán és tartósan ra­gyogó fehér lesz a köröm. Uj találmány. Az amerikai Cuiex-nek azelőtt is vo.t egész sor körű mi ehér itője, mind drágábbak voilax és egy sem volt ínyen. Hogy ez az igazi megszü­lethetett, azt a Miss Maud művészi érzékének köszönheti a világ. A kékszemü miss Maud gépirónő volt C-u- texnél. De minthogy az üzleti feveek gépe­lése eléggé száraz és mechanikus mesterség, a kékszemü miss, kiben volt érzék.magasabb dolgok Iránt; üres idejében akvarelít festett. Egy reggel alighogy az üzembe érkezett, va­lami miatt behívatta a főnök. Mi-kör kiadta neki az utasítást, megakadt a szeme a nő formás kezén. — Melyik botocskánkat használja kisasz- szóny, hogy ilyen fehér a körme? — kér­dezte. — A hármas számul — felelte elpirulva a miss. — Lehetetlen — csóválta a fejét a főnök, — én is azt használom: nem ilyen jó az. — Ma az igaz, egyiket sem használtam — vallotta be elfogultan a kisaszony. — Elalud­tam reggei-, nem volt időm a manikürözésre. Mikor hirtelen be tetszett hívni, hogy ne jöj­jek piszkos körömmel, a fehér akvarrelice- ruzám hegyével tisztítottam meg a körmö­méi. — Micsoda gyártmány az a cezúra? — Faber, természetesen. Az egész világon egyedül Faber gyárt fehér akva-reliceruzát. Ezért az útbaigazításért miss Maud a fő­nökétől ezer do.lárt kapott . . . — Mennyibe kerül maguknál egy ilyen ce­ruza? — kérdezte a Cutex-gyár tulajdonosa az amerikai Fabert. — Olcsó dolog ez: hármat adunt tiz centért. — Tudja mit, szó lítson nekem ilyet — egy milliót. Csak azt kötöm ki, hogy ezentúl más­nak mint nekem ilyent nem adhat el. Én megveszem az egész termelést korlátlanul. A Faber-embernek szöget ülőit fejébe a do­log. , — Ilyen feltételek mellett csak háromszo­ros árért adhatom — mond fa. De a másik nem ijedt meg: megf’zette az uzsoraárat szívesen. Szerződést írtak és rö­videsen megjelentek a hasonlithatatlan Cu- tex körömi ehéri tő óriás reklámjai. Amerika után Európában is. Franciaországban 5 mil­lió darab kelt el nyolc hónap alatt dnrabon- kéiít nyo'c frank 50-érL Minden midinett, minden parasztlány, minden gyári munkás­nő Cutex ceruzát használ, hogy a körme fe­hér legyen. Az amerikai vállalat súlyos mil­liókat szerzett ezen a ceruzán . . . FRANCIA HUMOR. Két gazdag gyerek beszélget az iskolában: — Az én papámnak annyi pénze van, hogy nem Is tudja mit kezdjen vele. — Az semmi. Az én papámnak annyi pénze van, hogy még a irtbmám se tudja mit kezdjen vele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom